NCAA eredménykövetés
- 1 aktív topik
CFB követő 2026
42
8
21:30 Auburn vs Baylor [NET4+]
New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 12 éve
Capügyileg most már több mint biztatóan állunk, úgyhogy most már jöhet, hogy a pályára vigyük fel, amit az edzők elképzeltekWyattKérdés, hogy mennyire áll a csapat erősen ezen a területen. Itt nem is feltétlenül a stratégiai irányról van szó, hanem adott gameplan kialakításról, playcallról és meccs közbeni módosításokról. Különösen PO szempontból. Az odáig rendben van, hogy ott csak a győzelem számít és végső soron minden a hívott játék végrehajtásáról szól, de ahogy egyre kisebb a különbség játékerőben, vagy éppen hátrányban van a csapat ezen a területen, akkor jelenthet pluszt egy jó edzői stáb. Akár meccs előtt, akár meccs közben.
Ebben koordinátori szinttől lefelé szerintem el van maradva a "top csapatoktól" a Pats. Az új játékosok mellett ott lehet még pozitív változásban bízni, hogy most jött két külsős pozíciós edző a két falhoz. Főleg a védőfalnál lehet ennek érezhető hatása, de a támadófalnál is lehet a status quo borításából valami jó sül ki - főleg a rendszeres PO leolvadások fényében (Scar renoméja ellenére).
A mostani capet meg a hajára kenheti a csapat 2014-ben, mert minőségért most már draftjogot kell adni. Ha már a Pro Bowl után visszautasította a paycutot Mankins, ahogy arról írtak, akkor szépen el kellett volna zavarni - ennyi ellenértéket biztos jelentett volna - és a felszabadult összegből lehetett volna költeni a védőfalra.
több mint 12 éve
Ez egy határozottan optimista megközelítés. Idény elejét - amikor még egy éles snap se történt - hasonlítani az idény végére, amikor 18 meccsen van túl a csapat, mi más is lehetne? 😊peterk2005Mondjuk ettől függetlenül már csak a visszatérők miatt is okkal lehetünk optimisták 😊
Éles snap nem volt ugyan, de azért a kezdők játszottak már (nem éppen rossz) kezdők ellen, szóval valami minimálisat lehetett már látni. Az első meccsen Mallettet megnéztük, el is felejthetjük, pláne a későbbiek miatt.
Másodikon azért a támadók határozottan pozitívak voltak (jó, volt egy int, amikor a x. TE mást futott, na bumm, de szépen haladtunk), a védelem is szépen fogta meg az első számú Eagles O-t, ami dicséretes, még PS-ben is. A Panthers elleni meccset elég röviden összefoglaltam, ott mind a védelem, mind a támadósor ígéretes volt, sőt, igazából a cserék sem voltak rosszak a PS-ben azért. A Giants elleni meccsen pl Eli Manningék pontot sem tudtak szerezni, pedig nálunk azért nagyon messze nem volt fent egyik oldalon sem az első számú csapat (mondjuk az már a Giants baja, annyira nem meggyőző 5–0-t, amit az együttes összehozott, nem is tudom, láttam-e már, nagyon nem figyeltem mondjuk az is tény...)
Capügyileg most már több mint biztatóan állunk, úgyhogy most már jöhet, hogy a pályára vigyük fel, amit az edzők elképzeltek

több mint 12 éve
VédelemTavaly Kelly és Wilfork együtt voltak brutálisak középen (csak Dugó tudott 80yard felett futni ellenünk az első 5 fordulóban) , most visszatér a pályára egy szakadás után Wilfork, van egy szem Siliga és két passrusher DT az "idénrefelejtsdmégel" Easley és Chr Jones aki sérülésből lábadozik (Vellanoval szándékosan nem számolok.) Borzasztóan vékony a poszt, egy VW sérüléstől vagyunk a tavalyi blamától...a DE rotáció pedig kritikán aluli , Cha Jones és Ninko horror snapszámra készülhet újra, azért Zach Moore vagy Buchanan más kávéház..És ha átfutnak rajtunk akkor a top SEC is mehet a levesbe, az már régen rossz ha egy DBnek kell megállítania a futást..Mert futás ellen Mayo nem upgrade Spikeshoz képest.
DL. Igen, távozott Kelly. Viszont visszajött Wilfork,
Én egy sokkal kevesebb sérüléssel járó szezont várok, és kiemelkedő D-t. egy könnyű TD-t a végén, és emiatt pontokat tekintve nem lesz top 10-es egység (ami szerintem bőven benne van, tavaly pl 10. volt),
Wyatt
Nem tudom elképzelni, hogy 13millával a zsebben nem próbálunk erősíteni a DL-on. Valamint azt is nehéz elhinni, hogy ebbe a DT rotációba nem fért volna el Kelly (250ezer volt a roster bonusza, ne mondja nekem senki, hogy ezen akartunk spórolni).Nagyon kíváncsi leszek mit mutat arizonában 3-4ben, annyira rossz állapotban nem lehetett ha kb fél nap alatt elkelt.
Mint írtad a tavalyi védelem a top10 volt a kapott pontok alapján. Az idei védelemtől én többet várok ha csak a kezdősort nézzük.(Btw Wilfork bonusza top5re szól)
Valamint a sec tele van ball hawk játékosokkal de ezt igazából csak egy erős front7nél tudod kihasználni.
Meglátjuk, 1 hét múlva okosabbak leszünk😛
több mint 12 éve
mindenesetre vellano helyett szerintem jön majd DE - tipp.winstonMeglepetésnek tartanám, ha Vellano helyett jönne más 5tech és jobb értéket jelentenének mint Worthy vagy éppen Kelly.
több mint 12 éve
Jóska, azért nem akarok vitatkozni azzal amit írsz, mert mondandódnak olyan hangulatot adtál, mintha Ridley minden meccsen elhagyná kétszer a labdát. A statisztika alapján amit te labdabizonytalanságnak vázolsz, az ÉVI 2.5 labdavesztés. Évi. Késő van és NCAA meccset nézek, így nincs kedvem kistatozni, de biztos lehetne olyan statot keresni, ami megmutatja, hogy egy 4.5 yardos átlagot futó RB mennyivel több drive-ot tart életben a 3.5 yardos átlagot futóhoz képest. Tippelek: Szerintem jóval többet egy év alatt, mint az a 2.5 labdavesztés...Mint írtam: PO-ban nem számítanak a statok.
Azt se hagyd figyelmen kívül az előző postomban, hogy kritikus helyzetekben, playoffban esetleg ezt a minimális kockázatot sem vállalnám fel. Mondjuk saját huszas környékén, esetleg saját térfélen, szoros eredménynél. De ezen is elgondolkodnék, mert ugyanakkor azt is tudom, hogy az a passzra épülő O mennyire be tud fékezni playoff idején. Elég visszagondolni, hogy mennyire is működött az elmúlt 6-8 évben a nagy pillanatokban? Még a Moss-os 2007-et is idevéve. Na, ilyenkor ha van egy futóm amelyik képes jó yard átlaggal futni, aranyat érhet.peterk2005
Se a yardátlag, se más.
Az évi 2.5 labdavesztés pedig pont 2.5-el több az optimálisnál.
Vitáról meg szó sincs, hiszen itt felfogások, szemléletek, filozófiák ütköznek, nem tények.
Az enyém, és BB-é szerint nagy gáz ha valaki megbízhatatlan, nálad ez nem esik olyan súllyal latba, vagy némely pozitívum ezt kompenzálja.
Ez van.
De azt fontosnak tartottam megjegyezni, hogy mi van mögötte, és azt is, hogy ez bizony bölcs megközelítés.
több mint 12 éve
hmm, igaz, nem néztem meg minden meccsüket, csak a highlightokban voltak szép pillanatai, meg a draft előtt tartottál jónak (bár mint tudjuk az a legkesvesebb). mindenesetre vellano helyett szerintem jön majd DE - tipp.winstonVellano-t tegnap draftoltam nagy kínomban (már nem találtam épkézláb cserét helyette), úgyhogy inkább maradjon. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
hmm, igaz, nem néztem meg minden meccsüket, csak a highlightokban voltak szép pillanatai, meg a draft előtt tartottál jónak (bár mint tudjuk az a legkesvesebb). mindenesetre vellano helyett szerintem jön majd DE - tipp.Michael Sam-et cutolták. Szerintem megérne egy próbát. (ha nem kell másnak előttünk)winstonNem sok értelme lenne egy kis média hajcihő kivételével.
Michael Sam, DE, MEI 55.65 – Not an NFL player, as far as I can tell. Totally unathletic by league standards, and out-performed by several defensive tackles in these rankings. As far as edge players go, he was the worst performer overall. An effort guy that benefited greatly from playing with real NFL talent at Missouri. It's something of a no-win proposition for the league, since if he goes undrafted, people will complain that he was conspired against, and if he is drafted, it'll likely be a waste of a pick that will be used as proof of bias in favor of Sam. He deserves a shot at making a practice squad and developing at most, SEC awards be damned.LINKDoM
több mint 12 éve
Michael Sam-et cutolták. Szerintem megérne egy próbát. (ha nem kell másnak előttünk)winstonNem sok értelme lenne egy kis média hajcihő kivételével.
Michael Sam, DE, MEI 55.65 – Not an NFL player, as far as I can tell. Totally unathletic by league standards, and out-performed by several defensive tackles in these rankings. As far as edge players go, he was the worst performer overall. An effort guy that benefited greatly from playing with real NFL talent at Missouri. It's something of a no-win proposition for the league, since if he goes undrafted, people will complain that he was conspired against, and if he is drafted, it'll likely be a waste of a pick that will be used as proof of bias in favor of Sam. He deserves a shot at making a practice squad and developing at most, SEC awards be damned.LINK
több mint 12 éve
Vellano helyett bármelyiküket szívesen látnám a rosteren.Michael Sam-et cutolták. Szerintem megérne egy próbát. (ha nem kell másnak előttünk)winstonhát személy szerint inkább Vickersont hoznám el, de szerintem erre kevés esély van hogy nálunk kössön ki.manuszka86
több mint 12 éve
Michael Sam-et cutolták. Szerintem megérne egy próbát. (ha nem kell másnak előttünk)winstonhát személy szerint inkább Vickersont hoznám el, de szerintem erre kevés esély van hogy nálunk kössön ki.
több mint 12 éve
Michael Sam-et cutolták. Szerintem megérne egy próbát. (ha nem kell másnak előttünk)
több mint 12 éve
Jóska, azért nem akarok vitatkozni azzal amit írsz, mert mondandódnak olyan hangulatot adtál, mintha Ridley minden meccsen elhagyná kétszer a labdát. A statisztika alapján amit te labdabizonytalanságnak vázolsz, az ÉVI 2.5 labdavesztés. Évi. Késő van és NCAA meccset nézek, így nincs kedvem kistatozni, de biztos lehetne olyan statot keresni, ami megmutatja, hogy egy 4.5 yardos átlagot futó RB mennyivel több drive-ot tart életben a 3.5 yardos átlagot futóhoz képest. Tippelek: Szerintem jóval többet egy év alatt, mint az a 2.5 labdavesztés...Azt se hagyd figyelmen kívül az előző postomban, hogy kritikus helyzetekben, playoffban esetleg ezt a minimális kockázatot sem vállalnám fel. Mondjuk saját huszas környékén, esetleg saját térfélen, szoros eredménynél. De ezen is elgondolkodnék, mert ugyanakkor azt is tudom, hogy az a passzra épülő O mennyire be tud fékezni playoff idején. Elég visszagondolni, hogy mennyire is működött az elmúlt 6-8 évben a nagy pillanatokban? Még a Moss-os 2007-et is idevéve. Na, ilyenkor ha van egy futóm amelyik képes jó yard átlaggal futni, aranyat érhet.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Nem vagyok oda BB-ért, de ebben speciel kurvára igaza van.Engedelmeddel, én máshogyan közelíteném meg a kérdést. Mi a kiindulási állapot? Mert ha a tavaly év eleji roster, akkor az egy dolog, de szerintem inkább a szezon végit kéne figyelembe venniWyattEz egy határozottan optimista megközelítés. Idény elejét - amikor még egy éles snap se történt - hasonlítani az idény végére, amikor 18 meccsen van túl a csapat, mi más is lehetne? 😊
Amúgy a Ridley ügyet mint már írtam is, nem értem. Azon kívül, hogy egysíkú, elkapóként egyáltalán nem használható, szerintem egy nagyon jó kis RB. Csak BB mániákusan irtózik a fumbletől. Ha azt veszem, hogy van mondjuk 5 fumbleje, amiből statisztikailag elveszíti a csapat a felét (a másik felét visszaszerzi), akkor az egy év alatt 2.5 labdavesztés. Ezért lemondani egy potenciálisan 1200+ yard, 10TD-s futóról, amikor nincs a rosteren még csak hasonló sem? Egy olyan futó amelyik 4.5 yardos átlaggal tudja a fenti számokat hozni, meccsenként megment 1-2 drive-ot. Hol van ehhez az az évi 2.5 labdavesztés? (A playoff más sztori, ott veszélyes szituban esetleg lehetne más opciót választani. De amúgy....)peterk2005
Egy RB hasznossága nálam is így kezdődne ha vezetőedző volnék:
1. Ne veszítse el a labdát!
Minden más ezután jön.
Ha fut háromszor 1 yardot, majd puntolunk, zágson.
Ha egy passzra épülő O-m van az RB legfontosabb dolga a megbízhatóság. Akiben meg nem lehet megbízni, annak nem adunk labdát.
Fejtegethetném hosszabban, és ha majd BB egyszer megírja az emlékiratait, lehet lesz egy egész fejezet arról, hogy miért a legfontosabb a time management, amihez szükség van futóra, és a futó legfontosabb ismérve a megbízhatóság, stb. Vagy valami hasonló.
De leegyszerűsítve, sarkítva: ha lenne egy nem labdabiztos 10y/c futóm, azt is kivágnám, hisz a Pats-nél a futó dolga nem megnyerni a meccset, csak annyi, hogy ne veszítse el.
És igen, pont a PO miatt, ahol szart se ér a statisztika.
Hiába van kiegyensúlyozott O-Line, ha a PO egy meccsén engednek 7 sacket.
Hiába van 500 yard/meccses zseniális irányító, ha nem bír nyerni, mert kulcsszituban nem tudja mit tegyen.
Oda üzembiztos emberek, kiegyensúlyozott, megbízható csapat szükségeltetik, az összes előre kitalálható hibát ki kell küszöbölni. A PO meg elérhető futózsenik nélkül is.
Seahawks, Ravens, Giants, Packers, mi a közös bennük? Az utolsó 3/4 meccsükön a SB győzelem elött hozták amit tudtak üzembiztosan, kiegyensúlyozottan. Elötte Steelers, Giants, Colts, Bucs, Pats, Ravens dettó.
PO-ban lófaszt se számít az átlag, a statisztika.
Pókerpélda: Hiába nyer 10ből 9szer az ászpár a király-dáma ellen, ha az az 1 amikor megtörténik akkor kiesel.
Csak amíg pókerben le lehet játszani többezer tornát pár év alatt, és biztosan kijön a matek, addig fociban csak pár PO-meccs jut az életben egy játékosnak, és tök lényegtelen, hogy egy kicker egy adott távolságból általában 80%-al értékesít FG-t, ha a meccs vége elött 1 másodperccel 1 pontos hátrányban konkrétan meg kihagyja.
több mint 12 éve
Engedelmeddel, én máshogyan közelíteném meg a kérdést. Mi a kiindulási állapot? Mert ha a tavaly év eleji roster, akkor az egy dolog, de szerintem inkább a szezon végit kéne figyelembe venniWyattEz egy határozottan optimista megközelítés. Idény elejét - amikor még egy éles snap se történt - hasonlítani az idény végére, amikor 18 meccsen van túl a csapat, mi más is lehetne? 😊
Amúgy a Ridley ügyet mint már írtam is, nem értem. Azon kívül, hogy egysíkú, elkapóként egyáltalán nem használható, szerintem egy nagyon jó kis RB. Csak BB mániákusan irtózik a fumbletől. Ha azt veszem, hogy van mondjuk 5 fumbleje, amiből statisztikailag elveszíti a csapat a felét (a másik felét visszaszerzi), akkor az egy év alatt 2.5 labdavesztés. Ezért lemondani egy potenciálisan 1200+ yard, 10TD-s futóról, amikor nincs a rosteren még csak hasonló sem? Egy olyan futó amelyik 4.5 yardos átlaggal tudja a fenti számokat hozni, meccsenként megment 1-2 drive-ot. Hol van ehhez az az évi 2.5 labdavesztés? (A playoff más sztori, ott veszélyes szituban esetleg lehetne más opciót választani. De amúgy....)
A roster vékonysága meg nem újdonság. A kezdő remek, aztán gond van, ez volt tavaly sok poszton: WR, TE, OL, DL, LB, secondary. Namost, ebből a secondary abszolút rendbe lett téve, a TE az új srác érkezésével megoldódhat (még akkor is, ha Gronk esetleg nem játszik - még ha nem is olyan szinte. Nekem nagyon tetszik ez a gyerek). A WR egy évvel tapasztaltabb (darabra vannak elegen). Egy év alatt ennyit lehetett tenni- Tavaly ilyenkor idény elején teljesen nem értettem mit csinált BB (vitáztunk is erről akkor eleget), de idén szerintem nagyon korrekt offseasont dobott össze. Szinte csak jó move-ot tudok felsorolni, pedig a sapka miatt voltak kényszerek is.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Loyko ezzel vált igazi insider-ré!😀Ez a Brady gyerek annyira biztatóan mozgott holderként, hogy előrébb léphet, ő lesz a LS. A backup meg Ninko, ő csinált már ilyet, de TB elé nem kerülhet senki a depth chart-on!tomi-tomiAzért du-i "Mike Loyko @NEPD_Loyko 8 p
Source: Tom Brady makes the #Patriots 53 man roster." beírás azonnal értelmet nyert Aiken kirakásával😊NB2
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
A fenét. Edelman. Lassan ez az egyetlen pozíció, amit nem játszott 😊ha Brady a holder, akkor kizárásos alapon Gronk lesz azZERO_Lszóval az alábbi tranzakciókkal jutottunk el 53-ig:Aiken? Akkor ki a LS?Burkus
- cut: DB Gary, OG Halapio, WR Boyce, DB Swanson, DE Bequette, LB Beauharnais, RB Gray, LB/FB McCuller, TE Maneri, DL Worthy, WR Gallon, RB Finch, DB Kanorris Davis, LB Ja'Gared Davis, DT Tuipulotu, OL Cave, DT Manumaleuna, OT Martin, LS Aiken
- IR: LB Morris
- Tyms-szel közölték, hogy marad a csapatnál az eltiltása alatttriangle
több mint 12 éve
Ez a Brady gyerek annyira biztatóan mozgott holderként, hogy előrébb léphet, ő lesz a LS. A backup meg Ninko, ő csinált már ilyet, de TB elé nem kerülhet senki a depth chart-on!tomi-tomiAzért du-i "Mike Loyko @NEPD_Loyko 8 p
Source: Tom Brady makes the #Patriots 53 man roster." beírás azonnal értelmet nyert Aiken kirakásával😊
több mint 12 éve
Wyatt, teljesen osztom, amit mondasz. Tavaly hasítottunk a D-ben, ameddig le nem sérült Mayo, Wilfork, Kelly, utána Gronk rövid ideig tartó visszatérése alatt az O miatt mondta mindenki, hogy SB contender a csapat. Ha a tavalyi csapat nem válik kórházválogatottá, meg lehetett volna fogni másodszor is a Denvert.(A SB-t illetően nem mernék feltételezgetni, mert a Seahawks szerintem más kávéház volt tavaly.) De:A 2007-es nagy szezont kivéve nem emlékszem sajna olyan évre, amikor ne sérült volna meg fontos játékos,sőt néha az a benyomásom - erről cseréltünk már eszmét ezen a topicon - hogy a Pats orvosi team sem állt az elmúlt években a helyzet magaslatán. Az, hogy nem fog bekövetkezni sérülés, szinte kizárt, különösen azzal, hogy minőségi csere a CB-ket kivéve szinte sehol sincs, eszméletlen magas snapszámot fognak kapni a kulcsjátékosok. Ha pedig sérülések lesznek, ugyanaz lesz a helyzet mint tavaly: nincsenek minőségi cserék.
Az O-line-t illetően nem osztom az optimizmusod, azt gondolom, ott súlyos gondok vannak és a futás szinte ki fog esni a fegyvertárból, a tavalyi, Mankins vezette fal sem volt képes semmire a Denver ellen, a mostani pedig sokkal rosszabb. Nagyon aggódok Brady miatt, a passblockban semmi előrelépés és nem hiszem, hogy a porcelán Gronktól várhatjuk a megoldást. Én sem gondolom, hogy Blount jobb mint Ridley, de jobb mint White és volt erőfutónk. Ugyanakkor Ridleytől sokkal többet vártam anno és mára egyértelmű, hogy nem kiemelkedő képességű futó, ahogy sztem Fafej is jobb mint Vereen. Pass heavy offense-re meg emlékszem pld. 2009-ből meg arra, hogy a futás hiányában hogyan fogták le a védők az elkapókat addig, míg Bradyhez odaért a D-line. Boone-t jó lenne megszerezni (hadd' álmodozzak egy kicsit. 😊 )
Mindegy, meglátjuk jövő vasárnap, bár még az is a kezünkre játszik, hogy az AFC East lett a Patset kivéve a liga leggyengébb csoportja szerintem, tehát lehet szinte az elejétől a rájátszásra koncentrálni.
több mint 12 éve
Ez a Brady gyerek annyira biztatóan mozgott holderként, hogy előrébb léphet, ő lesz a LS. A backup meg Ninko, ő csinált már ilyet, de TB elé nem kerülhet senki a depth chart-on!ha Brady a holder, akkor kizárásos alapon Gronk lesz azZERO_Lszóval az alábbi tranzakciókkal jutottunk el 53-ig:Aiken? Akkor ki a LS?Burkus
- cut: DB Gary, OG Halapio, WR Boyce, DB Swanson, DE Bequette, LB Beauharnais, RB Gray, LB/FB McCuller, TE Maneri, DL Worthy, WR Gallon, RB Finch, DB Kanorris Davis, LB Ja'Gared Davis, DT Tuipulotu, OL Cave, DT Manumaleuna, OT Martin, LS Aiken
- IR: LB Morris
- Tyms-szel közölték, hogy marad a csapatnál az eltiltása alatttriangle
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 12 éve
ha Brady a holder, akkor kizárásos alapon Gronk lesz azszóval az alábbi tranzakciókkal jutottunk el 53-ig:Aiken? Akkor ki a LS?Burkus
- cut: DB Gary, OG Halapio, WR Boyce, DB Swanson, DE Bequette, LB Beauharnais, RB Gray, LB/FB McCuller, TE Maneri, DL Worthy, WR Gallon, RB Finch, DB Kanorris Davis, LB Ja'Gared Davis, DT Tuipulotu, OL Cave, DT Manumaleuna, OT Martin, LS Aiken
- IR: LB Morris
- Tyms-szel közölték, hogy marad a csapatnál az eltiltása alatttriangle

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 12 éve
triangle
1 283
lesz még sok tranzakció a következő napokban. lehet, hogy őt hozzuk vissza, lehet, hogy más LS jön. ez még messze nem a végleges 53.szóval az alábbi tranzakciókkal jutottunk el 53-ig:Aiken? Akkor ki a LS?Burkus
- cut: DB Gary, OG Halapio, WR Boyce, DB Swanson, DE Bequette, LB Beauharnais, RB Gray, LB/FB McCuller, TE Maneri, DL Worthy, WR Gallon, RB Finch, DB Kanorris Davis, LB Ja'Gared Davis, DT Tuipulotu, OL Cave, DT Manumaleuna, OT Martin, LS Aiken
- IR: LB Morris
- Tyms-szel közölték, hogy marad a csapatnál az eltiltása alatttriangle
több mint 12 éve
szóval az alábbi tranzakciókkal jutottunk el 53-ig:Aiken? Akkor ki a LS?
- cut: DB Gary, OG Halapio, WR Boyce, DB Swanson, DE Bequette, LB Beauharnais, RB Gray, LB/FB McCuller, TE Maneri, DL Worthy, WR Gallon, RB Finch, DB Kanorris Davis, LB Ja'Gared Davis, DT Tuipulotu, OL Cave, DT Manumaleuna, OT Martin, LS Aiken
- IR: LB Morris
- Tyms-szel közölték, hogy marad a csapatnál az eltiltása alatttriangle
több mint 12 éve
triangle
1 283
szóval az alábbi tranzakciókkal jutottunk el 53-ig:- cut: DB Gary, OG Halapio, WR Boyce, DB Swanson, DE Bequette, LB Beauharnais, RB Gray, LB/FB McCuller, TE Maneri, DL Worthy, WR Gallon, RB Finch, DB Kanorris Davis, LB Ja'Gared Davis, DT Tuipulotu, OL Cave, DT Manumaleuna, OT Martin, LS Aiken
- IR: LB Morris
- Tyms-szel közölték, hogy marad a csapatnál az eltiltása alatt
több mint 12 éve
Ha jól számolom, akkor tavalyhoz képest:Engedelmeddel, én máshogyan közelíteném meg a kérdést.
lett egy Garoppolo, remélem, nem látom idén játszani (csak valami agyonnyert szituban) - a jövőre nézve nagy +
Blount helyett van egy White (előrelépés?)
Mulligan helyett van egy inkább WR TE Wright
Boyce helyett LaFell (nem tudom eldönteni, mit jelent, mert Boyce nem mutatott eddig semmit, de jobbnak láttam )
O-Line - minusz Mankins és itt már tavaly is gond volt
D-Line minusz Kelly + egy két térdszalagszakadt első körös pick
DE - Moore +
LB - Spikes utódlását nem sikerült megoldani
CB - na itt minden OK, kivéve, hogy Arringtonnál nem kellene ekkora szerződés
S - nem sikerült SS-t szerezni.
ST - nincs változás
Ha az első sorból sérül szinte bárki, ott járunk mint tavaly.Burkus
Mi a kiindulási állapot? Mert ha a tavaly év eleji roster, akkor az egy dolog, de szerintem inkább a szezon végit kéne figyelembe venni
Ez alapján
Passzjáték javulni fog.
Egyrészt lényegesen romlani ugye nem tud, de a fiatal elkapóknak a plusz egy évvel javult a kémiája Bradyvel, már csak az kellene, hogy ne mindig ugyanahhoz meneküljön, hanem szórja szét a passzokat, úgy, ahogyan azt anno tette.
Edelman maradt, javulni szerintem számottevően ő nem tud, neki nincs akkora upside-ja, mint egy Dobsonnak pl, sosem lesz egy igazi #1 WR, akire két védőt ki kell rakni a szélre. Viszont óraműpontossággal tudja, amit kell, jól futja meg az utakat, oda és akkor érkezik, ahová és amikor Brady várja (talán ennél fontosabb a mi támadósorunkban nincsen), kulcsfontosságú játékoknál nyugodtan lehet rá számítani, nem fog betojni a téttől (ezzel most nem a SB-dropra gondolok, csak úgy általában), és nagyon jó kezei vannak. Amendola szerintem óriásit fog javulni, igaz, ez nem lesz nehéz. De javulni fog már csak azért is, mert remélhetőleg most nem ágyéksérüléssel tolja végig a szezont, akkor pedig (lásd 1. hét) nagyon szép dolgokra képes. Thomkins remélhetőleg folytatja a fejlődést, és LaFellnek is voltak biztató megmozdulásai. Dobson sérülése sajnálatos, de talán most már rendben lesz, a 4. meccsen pedig nagyon reménykeltő volt a játéka, ha nem is az első pár meccsen, de utána simán benne van, hogy brutálisan elkapja a fonalat. A célpontok száma miatt nem könnyű besaccolni, hogy ki mennyi labdát kap majd, de remélhetőleg nem kell negyedeket várni majd arra, hogy elkapja a fonalat a támadósor, és szépen fogunk tudni haladni. Ha pedig így lesz, megelőlegezek Dobsonnak egy 1000+os szezont. Igazából nem könnyű, mert jelenleg Edelman, Amendola és talán még LaFell és Thompkins is előtte van. De valahogy most ezt érzem. Viszont, jön vissza Gronko, ez pedig önmagában olyan a támadósorunknak, mint amikor Lucy megkapja a masszív adat CPH4-et. Továbbá, nekem nagyon jó érzéseim vannak Tim Wrighttal kapcsolatban is. Remélhetőleg a liga legjobb TE-je végre végigtol egy teljes szezont egészségesen, és az ő számait ki tudja egészíteni Wright mondjuk egy 5-600 yarddal és vagy 6 TD-vel. Edelmannek lehet, hogy most nem lesz meg az 1000, de ha Amendolával közösen összehoznak egy 1500 yardot, akkor a TE-kkel kiegészülve, Thompkinsszal, LaFell-lel, Dobsonnal és Vereennel... Tavaly az alapszakaszban 4343 yardot passzolt Brady. Ha picit szerencsésebbek vagyunk a sérülésekkel, akkor szerintem meglesz az 5000 (bár ha erre nem lesz szükség, mert megy a futójáték, én csak annál jobban örülök majd!)
Nem árt persze, ha Bradynek van ideje elszámolni kettőig, mire passzolni tud, jöhet a felvetés, és sajnos igaz is. De valahogy abban reménykedem, hogy a javuló célpontokkal kevesebb idő kell majd, mire szabad(abb) célpontot talál, és fel tudja javítani a középszerű belső OL-t, ahogy PM teszi a saját támadófalával. Meg igazából a gyors rövid passzok amúgy is fekszenek, nem kell szőnyegbombázni (amúgy sem menne). A futásnál majd kitérek rá, hogy én Ridleyvel számolok kezdőként. PB-ben szerintem be tud segíteni annyira, amennyire egy RB-nek kell, az OL pedig erősödött itt (PB-ben).
Hogy mivan?! Jöhet a felvetés. De szerintem erősödött (na jó, menjünk a minimumra, nem gyengült), abból indulok ki, hogy Vollmer beljebb megy. Nézzük csak. Ott van Solder, aki az első meccsen nekem nagyon nem tetszett, de ettől még szerintem jó LT lesz. Mankins óriási érvágás, ez vitán felül áll szerintem, de most a passzjátékkal kapcsolatban írok. Kline-ban reménykedem én, hogy tudja hozni a szintet, ha pedig Vollmer tényleg beljebb megy OG-be, akkor Connollyval kiegészülve OG szinten nem állunk rosszul, Cannon pedig RT-ként biztató volt. Ha egy Solder, Kline/Vollmer, Wendell/Connolly, Vollmer/Connolly, Cannon OL-lel állnánk fel, akkor szerintem a két OT teljesen rendben lenne, Kline PB-ben kezdő szintet tud nyújtani, Vollmer RT-ként elit volt, szerintem ez RG-ként sem változna, meg LG-ként sem. Persze, DoM. Kurva nagy kérdés, hogy egészséges tud-e maradni... És ez az egész csapatra igaz, hogy a kezdőknek nem kellene szétsérülniük. De megpróbálok egy tavalyinál ideálisabb állapotot elképzelni, ahol nem hal le a fél keret, remélem így is lesz. Wendell játéka szerintem a körülötte játszóktól függ. Ez persze nem feltétlenül pozitív. De ha mellette lenne egy Vollmer meg Kline vagy Connolly, nem lenne annyira vészes PB-ben. Lehet, hogy de, elfogadom, ha valaki szerint ez inkább valószínű. Viszont két szezonnal ezelőtt az egyik legjobb futásblokkoló C volt az egész mezőnyben, bízom benne, hogy visszatalál ehhez az állapothoz. A két széltől annyira szerintem nem kell félni, a gond eddig is azzal volt, ha középről átfutottak a DT-k. Szerintem ez jobb lesz tavalyhoz képest, és akkor már előrébb leszünk. Igazából az egész egység Vollmer visszatérésével erősödött annyit, hogy Mankins távozásával se legyen gyengébb, PB-ben pedig ha Kline hozza azt a szintet, amit várok, akkor már az RG upgrade-del emelődik az egész egység. Cannonnak is be tud segíteni Vollmer, Connollynak/Wendellnek is, Solder mellett talán Kline meg tudja oldani az LG-t. Nem azt mondom, hogy fúdejó, de passzoknál jobb lehet, mint tavaly a szezon során jópár alkalommal. Futásnál kérdéses. Mankins itt lehet, hogy pótolhatatlan veszteség, bár ha Vollmer OG lesz, akkor egy kiemelkedő játékosunk ezen a téren így is maradna, Wendell pedig ha a 2012-es játékát hozná... Solder és Connolly is hozzátehetné a magáét. Bánat tudja, itt azért gyengültünk.
Futók. Lehet, hogy sokan nem fognak egyetérteni, de nálam Ridley>Blount. Csak azok a kurva elejtett labdák ne lennének... Mindegy, futóteljesítményben szerintem ez a helyzet. Vereen, ha bírja, akkor már csak az elkapásokkal rengeteget tehet hozzá. A White>Blount kérdést nem így látom. Jelenleg engem nagyon nem győzött meg White, de úgyis én leszek az első számú fanja, ha beindul, szóval le nem írom 😊 Viszont szerintem még nagyon nem az a szint, amelyre a kezdő RB-t tenném. Inkább csak 3. számú lenne nálam ebben az O-ban. A futást az OL talán gyengébben tudja Mankins nélkül támogatni (Vollmer visszatérése a talán, amúgy egyértelmű), VISZONT. Gronko ebben is brutális támogatást adhat. Megborít egy 340 fontos DL-emberkét?! Nagyon remélem, hogy menni fog a futójáték, mert rohadtul kelleni fog, de ez jelenleg sajnos tényleg csak remény... Egyelőre
Na de tovább
Védelem
DL. Igen, távozott Kelly. Viszont visszajött Wilfork, aki azért szerintem minőségi upgrade azért a Siliga (pedig jó volt!), Chris Jones, Vellano, etc sorhoz képest, Easley majd lesz, ha lesz, addig a fiatalok remélem jól kiegészítik majd... Zach Moore-ban látok fantáziát az eddigi munkája alapján, remélem legalább arra a szintre eljut, hogy be merjük küldeni, amikor pihentetni akarjuk Ninkóékat.
Én remélem, a kiindulási állapot a 4 emberes DL lesz, ebben most többet látok, már csak azért is, mert egy 4 emberes fal mögött Mayo és Collins is pusztíthatna, előbbi szerintem a nagy játékok hiánya ellenére (ebben látok fejlődést azért nála) kiemelkedő LB, utóbbi pedig ha a szezon végéhez képest tud fejlődni (szerintem tud... brutális képességei vannak a srácnak), akkor már most a legjobb LB-ként nézhetünk rá, az első szezonjában valami hihetetlen ugrást mutatott be. Nem beszélve arról, hogy ez a kettős azért sebességet is adhat az, lássuk be..., eddig nagyon lassú LB-sorba. Tudom, egyedül vagyok vele (na jó, kisebbségben), de én Hightowerben is látom a fejlődést, de nála akár még azt is el tudom képzelni, hogy Ninkót lehet pihentetni alkalomadtán, illetve azt, hogy az első két down során Spikes szerepét átvegye a run D-ben, harmadikban, meg pass rusherként NÉHA pályára kerüljön. Nem ezt reméltem tőle, de szerintem Spikes félelmetes futás elleni teljesítménye és OL-en átrongyoló mivolta ellenére sem gyengültünk itt az előző év végéhez képest. Mert visszatért Mayo. Ő pedig jobb azért nála, és Collins meg Hightower egy Ninko, Wilfork, passz (majd remélhetőleg Easley, addig Siliga, Jones, Vellano rotációval), Chandler Jones remélhetőleg ELIT DL mögött bőőven parádés front 7-t jelenthet. Igazából az egyetlen, amit fosok, hogy a TE ellen x éve brutálisan gyengék vagyunk. Van egy olyan gondolatom, hogy talán Collins ebben segíthet, bár egy fasza SS nem ártana persze.
Futás elleni D szerintem rendben lehet, ha 3–4-re váltunk, akkor is, bár annak nem örülnék. Passz elleniben Revistől nagyon, nagyon sokat várok. Szerintem ő már egymaga feljavíthatja ezt az egész védelmet. CB-poszton szerintem végre az elmúlt x év után igazán jól állunk. Mind Browner, mind Dennard bőven ideális #2 CB, Ryannél fosok a másodéves égéstől (a jövő ettől még csillogó lehet!), valamint a két feladat közötti szétforgácsolódástól. De ne a legrosszabb forgatókönyvvel számoljunk. Belül szerintem Arrington vállalható, NCB-nek bőven megfelelő. Ez a Butler gyerek is lehet jó. Passz elleni védekezésben nagyon sok olyan sacket várok, amikor a védőfal (vagy akár LB, tényleg, itt megnézném jópárszor Collinst, de akár Hightowert, esetleg DB, Chungban látok itt rációt, meg Ryanben nem is keveset) azért tudja majd levinni az irányítót, mert minden elkapót levédekeztek a srácok. Persze, a 3. és hosszúkat tök poén lenne nem benyalni innentől... 😊 FS-ben úgy tűnik (1.5 év után több, mint bizalom talán), hogy óriásit fogtunk DMC-vel, SS-ben van talány igazából...
Én egy sokkal kevesebb sérüléssel járó szezont várok, és kiemelkedő D-t. Márpedig azzal az O helyzete is könnyebb lehet. De a lényeg, hogy ez a kettő együtt, egymást segítve jó legyen. Erre én most nagy sanszot látok. És ha olyan meccs van, amelyen az O nagyon pörög, és szerez mondjuk 30 pontot, nem fog zavarni, ha a D a végén enged egy könnyű TD-t a végén, és emiatt pontokat tekintve nem lesz top 10-es egység (ami szerintem bőven benne van, tavaly pl 10. volt), és fordítva, hogy ha az O akad, de a D hozzá tud majd annyit tenni, hogy egy alacsonyabb pontszámos meccset is hozzon a csapat.
ST-re mindig nagy figyelmet szánunk, visszahordásban nem baj, ha nem törjük össze a kezdőket, de Edelman értéke PR-képessége miatt akkora, amekkora. Mert abban viszont elit, vitán felül. Gostot annyit fikáztam, amennyit lehetett, de ha csak azt hozza, amit tavaly, meg idén eddig, akkor egy büdös szavam nem lehet rá. Ryan ideális punter, gunnerek faszák, itt szerintem nem veszítünk meccseket, talán még nyerhetünk is ezzel ellentétben.
Jó hosszú lett, de szerintem mind O, mind D tekintetében erősödtünk az előző szezon végéhez képest (lehet nem egyetérteni), amikor ennek ellenére elverekedtük magunkat a konferencia döntőjéig. Ha az az összetartás/egymásért küzdés/kémia/nekem tök mindegy, minek hívjuk/ megmarad, akkor a javuló játékosállománnyal (már csak a sérülésekből visszatérők miatt is), és az általam nagyon várt WR javulás miatt is nagyon szép jövőképünk van. És nem csak csak ebben az idényben, aminek én felettébb örülök. Nagyon hosszú távon rendkívül biztató Gerappa, az elkapósor tele van fiatal reménységekkel, ahogy igazából a futósor is, a TE-k is fiatalok (Gronko 25, és 5. évét kezdi meg...), OL-ben annyira nem számít a kor, de ott is van még azért bőven év.
DL-ben a Chandler Jones és Easley/Siliga/Chris Jones mag sokáig megmaradhat, Collins és Mayo pedig az LB-k között, DB-knél is van jövőkép. Nekem ez tetszik.
10 emberből 9 előrébb várja valószínűleg a Broncost (mást talán most annyira nem az AFC-ből). De ha összejön az, amit várok, akkor egy kis szerencsével kedvezőbb helyzetből várhatjuk a PO-t, ott pedig, (pláne, ha otthon játszhatnánk) bármi lehet. Én most merek nagyot álmodni, és bizakodni.

több mint 12 éve
Ha jól számolom, akkor tavalyhoz képest:lett egy Garoppolo, remélem, nem látom idén játszani (csak valami agyonnyert szituban) - a jövőre nézve nagy +
Blount helyett van egy White (előrelépés?)
Mulligan helyett van egy inkább WR TE Wright
Boyce helyett LaFell (nem tudom eldönteni, mit jelent, mert Boyce nem mutatott eddig semmit, de jobbnak láttam )
O-Line - minusz Mankins és itt már tavaly is gond volt
D-Line minusz Kelly + egy két térdszalagszakadt első körös pick
DE - Moore +
LB - Spikes utódlását nem sikerült megoldani
CB - na itt minden OK, kivéve, hogy Arringtonnál nem kellene ekkora szerződés
S - nem sikerült SS-t szerezni.
ST - nincs változás
Ha az első sorból sérül szinte bárki, ott járunk mint tavaly.