New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Amikor megláttam, hogy gyakorlatilag mindkét oldalunkon hiányzik a kezdőcsapat több mint fele, kicsit elment a kedvem tőle, hogy élőben végignézzem, de egy félidőt így is bírtunk este, ezalatt:
– Támadófalba nagyon kell Mankins meg Vollmer, és ha még Waters is visszatérne, nem lenne sok panasz
– Mallett, hát, voltak ügyes meglátásai, de foghíjas fallal, második soros elkapókkal, ez sem volt annyira gáz, volt egy-két elég homály dobása azért (volt persze elkapó hiba is szépen)
– Szerencsénk volt az Eagles hülye szabálytalanságaival, egy interception és egy sack annullálódott
– A most kezdő védelmünk elég fasza volt, a kezdő Eagles gyakorlatilag nem tudott velük mit kezdeni, de a most kezdő támadósor is jól tartotta a kezdő védelmüket, amikor már a cserék cseréi voltak fent nálunk is pariban voltunk, sőt
– Bolden tűnjön el a punt returner szerepkörből, talán még félpályán sem jártak addig, amíg el nem cseszte, de utána is belement egy kurva felesleges hitbe…
– Hoyer egész magabiztos volt 3. és hosszúknál, nem volt kiemelkedő ő sem, de hát az ő kedvéért sem jött fel egy kezdő sem a pályára.
– Scott fumble utáni TD-je… Hát ezt nem is értettem igazán, még egy hardcore Patriots-fan is megmondta volna elsőre, hogy sima incomplete, elég mókás volt, hogy ezután még percekig nem volt semmi ítélet, na mindegy
– Gostnak sima volt az 51, azért azt jó látni
– A végén kicsit gáz volt, amikor mindenkit felküldtünk blitzre, és úgy sétált Foles előre vagy 20 yardot, ahogy csak akart, után mondjuk szép volt Ebner interceptionje, igaz, ha nagyobbat dob, sima TD szerintem

Folyt köv.
Ja igen, amikor Cole elkezdte verni magát a sackre, miután már talán kezdő sem volt nálunk, az geci vicces/szánalmas volt 😀

több mint 13 éve
LordTamas New England Patriots 683 — Welker fan for life
Rövid szubjektív értékelés a hajnali meccsről:
-Brady, Welker, Gronk, Herni, Lloyd, Wilfork, Mayo nem játszottak egyáltalán. Gyakorlatilag csere csapat állt ki, ennek a tükrében is kell nézni az eredményt, ami így nem rossz.
-OLine viszont tragédia. Se pass-protection se run-block. A szép játékokat a QB-k BigBen szerű megmozdulásai hozták. Cannon botrány, Solder szintén.
-Mallett-nek volt egy-két szép megmozdulása, de igazából a Phily szabálytalanságai tartották életben a drive-jait. Ami nagyon látványos, hogy nem mer bent maradni a zsebben (mondjuk ilyen zsebben nem csodálom), hanem rögtön sprintel hátrafelé 5-10 yardot, és a védők persze megkerülik a T-eket és ott vannak a nyakán. Ez nekem nem igazán tetszik. Hoyer szerintem jobb volt.
-Félek, hogy huiányozni fog BJGE. Elég sok mínuszos futásunk volt. Részben az o-line hibája, de nem egyszer mentek a futók "hátrafelé".
-A védelem viszont nagyon tetszik. Az első félidő két TD-jét mind nagyon rossz mezőnypozícióból (Hoyer int és elvesztett punt) kaptuk. Volt egy-két nagy játék, amit bekaptunk, de összességében a nyomás jó volt, és a sec is szépen teljesített. Pedig nem játszott 6 kezdő játékosunk, a Eagles pedig az egyes számú csapattal ment még a harmadik negyed elején is (Vick elég hamar megsérült ugyan, de egy "normális" náluk).

Összességében sok pozitívum volt a meccsen, de a tackle poszt nagyon gyengén néz ki, és ez azért riasztó, sőt... Most úgy néz ki, hogy a sokat szídott Light nagyon fog hiányozni.
Meg, mint Gyulus írta, Chung üvegből van, ami nem jó jel a safety-nél.

Szerk: UPDATE: NFL Network and NFL.com's Ian Rapoport tweeted that Chung's injury was "nothing serious" and the safety was held out as a precaution.
több mint 13 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
Ez a Vick gyerek eléggé papírból van.GRAFI
Sajnos ugyanezen kijelentés Chung-ra is áll... remélem annyira nem súlyos az a vállsérülés...
több mint 13 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Ez a Vick gyerek eléggé papírból van.
több mint 13 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Maradjunk annyiban, hogy mindenki PROFI.😊
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Zseniális falunk van, mindenki elit

több mint 13 éve
Petikievak01 Philadelphia Eagles 1 667 — Its OK to be gay.
Amugy milyen állapotban van jelenleg az OL? Ezen a meccsen is átfog menni a falunk az ellenfelen , vagy most nagyobb ellenállás lesz?

több mint 13 éve
Bébé Philadelphia Eagles 6 540 — rabszolga
Leigazolása valamelyest fricska a Bills FO számára is, mivel ők az első körben szereztek egy jóformán elsődlegesen KR/PR RB-t, C.J. Spiller-t (bár tavaly Fred Jackson sérülése után viszonylag megbízható számokat hozott), mi pedig draftcetli nálkül, FA-ként szereztünk egy - jelenlegi információk alapján - hasonló szerepkörű játékost. Guggenheim
hát őőő jah...
több mint 13 éve
Guggenheim 38
Nos, kideríthetetlen Demps méretei, mert hát, mint mindig, most is mindenhol mást írnak róla.

patriots.com: 5'7" - 191 lbs
nfl.com (cikk): 5'7" - 190 lbs
nfl.com (roster): 5'7" - 175 lbs
usatf.org (USA atlétikai szövetség): 5'9" - 180 lbs
si.com (draft előtt): 5'8" - 180 lbs

Bár nyilván, nem a méretein múlik majd használhatósága (csak ST, vagy néhány play-ben), hanem labdabiztonságán egy-egy tackle után. Nálam ez azért eléggé kérdéses.

Leigazolása valamelyest fricska a Bills FO számára is, mivel ők az első körben szereztek egy jóformán elsődlegesen KR/PR RB-t, C.J. Spiller-t (bár tavaly Fred Jackson sérülése után viszonylag megbízható számokat hozott), mi pedig draftcetli nálkül, FA-ként szereztünk egy - jelenlegi információk alapján - hasonló szerepkörű játékost.
több mint 13 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Kiváncsi leszek Demps-re. Nagyon tudnék neki örülni, ha egy kis színt vinne a ST-be, és nem Welkert akarnánk a returnöknél összetöretni állandóan.
több mint 13 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
azt lehet tudni vagy be lehet lőni, hogy hol kelt volna el ha kijön a draftra?mascherano
Reiss szerint mid-to-late... mondjuk azt hogy 4. körtől felfele kelt volna el.
Más: Scar sutyiban "mindazötposztonfelhasználható" Nick McDonald-ot már #2 RT-nek használja, szemmel láthatóan kétségek vannak Vollmer felépülése és Cannon kezdetése kapcsán...
több mint 13 éve
mascherano 727 — na húzzál innen kisköcsög
azt lehet tudni vagy be lehet lőni, hogy hol kelt volna el ha kijön a draftra?

:: HIBÁS KÉP ::
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
 twitter.com/RapSheet/statuses/236499306885038080

Demps hazafi lett. Remélhetőleg lesz visszahordónk.zinedine5
Éljen éljen éljen

több mint 13 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 443 — Ajmo Vatreni
 twitter.com/RapSheet/statuses/236499306885038080

Demps hazafi lett. Remélhetőleg lesz visszahordónk.
több mint 13 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
"Line still struggling: The offensive line was terrible. It got whipped (2-11-1) by the defense in one-on-ones, and might have been just as bad in a two-on-two session. There were at least eight would-be sacks or tackles for a loss against the run in team drills. RT Marcus Cannon again had a very rough go, as did RG Nick McDonald, who was working in place of the injured Dan Connolly (undisclosed)." (Bedard)

Erről a sérülésről tud valaki konkrétabbat?
Nem hiányzik még egy sérült az O-falba, anélkül is van elég gond ott.

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 13 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
Cannon jelenleg meg rohadtul nem kezdo rt material... Sebass visszatertevel talan beljebb tolnak rg posztra... Bar errol mindeddig csak a szakik fantazialtak, egy snapet sem nyomott ott edzesen..Gyulus
Nagyon korai még, de úgy tűnhet iskolapéldája lesz a 340 font feletti egyetemi OT-nek, akinek az állt a scouting lapján, hogy bár fürge lábai vannak méretéhez képest, de a vakoldalra nem elég, futásblokk képességei miatt azonban remek jobb OT lehet belőle, végső esetben meg guardnak betolható.

A valóságban aztán OT-ként nem lehet játszatni egyik oldalon sem, guardnak meg túl magas, és az alacsony súlyponttal rendelkező UT-ék megeszik reggelire, mire felemelné a kezét/lábát és viszlát NFL.DoM
Vannak azért kivételek is, L. Davisből és Gallery-ből is faszántos OG lett, miután bebukták az OT posztot... pedig mind2 iszonyatos méretekkel rendelkezik.

Cannont a TC kezdete óta halálba sz...-ják és a Saints ellen is sokat kapott miatta Tom. A méretei ellenére nemhogy a speed-rushhal, de még a bull rushhal is baja van... könyörgöm, Ninko eltolja (OK, ő méreteihez képest meglepően jó ezen a téren)... pedig elvileg bivalyerős.
Rohadt nagy kérdés, hogy ebben az OL-sémába miként fér be, egy Cowboys-féle power blocking séma szerintem jobban feküdne neki...
több mint 13 éve
Rule New England Patriots 451 — Tu estilo tu flow, mami muy criminal
Fletcher cleared waivers and is on IRDanna
Ezt olvastam én is Mike Reiss blogján. Egy picit megnyugodtam - bár nem tudom a sérülés után mire lesz képes a srác.
Nem is tudom kivel jártunk már így tavaly, h coach BB bevállalta a waivert, aztán valaki (talán Bengals, v. Browns) meg annak a rendje és módja szerint vitték is srácot.
...és akkor Jake Ballardot nem is említtem még, gondolom Schleck is rá gondolt😊
több mint 13 éve
Danna 698 — Pats Fan Club vezető
Fletcher cleared waivers and is on IR
több mint 13 éve
GRAFI New England Patriots 1 823 — Next Game Up!!
Mi az hogy nem illik? Ez üzlet. Ennyi erővel a játékos is mondhatná, hogy nem illik őt azért kirakni, mert megsérült.
több mint 13 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 443 — Ajmo Vatreni
Remélem Fletcher-t nem lopja el senki, kár lenne érte..
Burres nem jött, jó is ez így.pasztoyb
Azért ez olyan sérülés, ami után nem tudom elképzelni, hogy elvigye valaki. Meg alapvetően nem is illik ilyet csinálni, de ezt inkább hagyjuk, mert pont mi csináltunk ilyet tavaly. 😊Schleck
meg idén
több mint 13 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Remélem Fletcher-t nem lopja el senki, kár lenne érte..
Burres nem jött, jó is ez így.pasztoyb
Azért ez olyan sérülés, ami után nem tudom elképzelni, hogy elvigye valaki. Meg alapvetően nem is illik ilyet csinálni, de ezt inkább hagyjuk, mert pont mi csináltunk ilyet tavaly. 😊

több mint 13 éve
pasztoyb New England Patriots 104
Remélem Fletcher-t nem lopja el senki, kár lenne érte..
Burres nem jött, jó is ez így.

PunBB bbcode test
PunBB bbcode test
több mint 13 éve
Gogo New England Patriots Army Black Knights 2 428 — Tuskó Hopkins
Állítólag Chad Clifton T iránt is érdeklődünk, ős is fiatal 😊pasztoyb
Na ja, viszont nem biztos, hogy a helyzetet egy tapasztalatlan fiatallal lehet stabilizálni 😊Wyatt
Tény, reméljük a Mester kukáz valakit..pasztoyb
...akit aztán Scarnecchia belepofoz a falba, mi meg csak csodálkozunk.

I swung a saber and I was a young Hussar

"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 13 éve
pasztoyb New England Patriots 104
Állítólag Chad Clifton T iránt is érdeklődünk, ős is fiatal 😊pasztoyb
Na ja, viszont nem biztos, hogy a helyzetet egy tapasztalatlan fiatallal lehet stabilizálni 😊Wyatt
Tény, reméljük a Mester kukáz valakit..

PunBB bbcode test
PunBB bbcode test
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Állítólag Chad Clifton T iránt is érdeklődünk, ős is fiatal 😊pasztoyb
Na ja, viszont nem biztos, hogy a helyzetet egy tapasztalatlan fiatallal lehet stabilizálni 😊