New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 3 éve
topin New England Patriots 2 323
Ennek aztán kurvára sok relevanciája van.

De ha ez megnyugtat és ezen a szinten válaszoljak, én nem keresek 12millio dollárt évente, szóval tőlem kevesebbet várnak.

Úgy csinálsz mintha év közben jött volna szembe valami, ami miatt sajnos nem úgy alakultak a dolgok mint ahogy eltervezték.
Jövőre eltervezem, hogy építek egy autót, meglátjuk sikerül-e vagy közbe jön-e valami?
zinedine5
12 millió dollárt keresve nem lehet hibázni, vagy mi? Nem a tökéletesség miatt kap annyit, hanem a szektor miatt.

Amiket felsoroltál és reagáltam rá, azoknak pont semmi köze nem volt a dolgokhoz. A csőlátást vagy a kákán csomókeresést mutatja.

Nem sikerültek jól a dolgok, nem is állít ilyet senki. De nem a felsoroltak miatt, azok ugyanis nem csak logikusak voltak, de nem is ártottak a csapatnak. AKkor lehetne az baj, ha RG poszton megrogytunk volna, vagy Strange egymaga lett volna hulladék.

David Andrews a 2020-as sérült szezonjában volt csak gyengébb a mostani événél az elmúlt 5 évben. Trent Brownnál is 2016-ig kell visszamenni ilyen teljesítményt keresve. Isaiah Wynn pedig még soha nem volt ennyire fos értékekkel. Ez három olyan játékos aki olyan szinten esett vissza, amire senki nem számíthatott. Így Strange simán beleillik a sorba, és inkább a coaching fele mutatnak a dolgok, mint egyéni hiányosságok lennének.

De persze az is lehet, hogy hirtelen utolérte az idő Andrewst, Strange reach, Brown és Wynn meg a posztcsere áldozata. De én ennek kevesebb hitelt adok és egyedül Onwenu jó teljesítménye miatt merülhet fel, mint opció. Mert ha ő is romlott volna, akkor 100% lenne ez. Így nincs annyi, de elég nagy az esélye.

 gyazo.com/c2db6b1128ae247eed8f5ee0a3e06512

Masonozni meg a teljesítmények fényében elég fura. Olyan mint egy beakadt lemez, ami felett eljárt az idő.

Karras után sírni is értelmetlen, mert nem nagyon találni csapatot, ahol a padon 3/18-as deallel ücsörög valaki. Ez a járni jár, de nem jut tipikus esete. Mason ellenérték megint nem rajtunk múlik és mint látható Onwenu-t pályára kellett rakni.

Szóval mutogathatsz ezekre, csak éppen bazira semmi közük nem volt a fal megrogyásához. De a végeredményt nézve igazad van, nem jól alakultak a dolgok, csak rossz következtetésekkel próbálod igazolni.

Szerkesztette: topin
több mint 3 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 472 — Ajmo Vatreni
Rendszerszintű a probléma. Kezdve azzal, hogy nem hosszabbítasz egy stabilan bevált csere interior emberrel.
Folytatva a szarért hugyért elkotyavetyélt Masonnal.
Majd jött a reach Strangért (aki még bevállhat ugyan, de azért nem Mason szint).
Az egészet egy a helyzetet nem ismerő "újonc" edzővel gondoltuk megoldani, aki egy új rendszert épít fel.
A többit pedig már százszor leírtuk.

Igazából így visszanézve elég nyilvánvaló volt a szakadékba zuhanás.

Ha összeesküvés elmélet hívő lennék azt mondanám, hogy BB direkt csinálja, hogy bosszút álljon Kraftért a Jimmy tradért.
zinedine5
Karras nem maradt volna backup fizuért, 3/18-ért ment a Bengalshoz. Mi ennyit nem tudtunk/akartunk adni, pláne nem ennyi időre lekötve.

Onwenu-t pályára kellet rakni, és RG az ő helye. Masonnál jobb és olcsóbb. Mason-t pedig a piac árazta be. Hiába kérsz valakiért többet, ha senki nem fizeti meg. Onwenu ligaelit szintet hoz idén, Mason nem hiányzik RG poziban.

Strange reach lemez b oldal jön? 😊 Onwenu-t kivéve az egész fal alulteljesít, valszeg nem a játékosok hibájából.

Ezek pont nem okoztak akkora gondot, mint amit a bejegyzésed sugall.

Végtelen pénzből maradt volna cserének Karras, meg Mason is. De ugye van cap..
topin
Ja. Úgy néz ki minden faszán sikerült. Ahogy tervezték.
zinedine5
Figyi, mondd már légyszi, hogy te hol dolgozol vagy mit kell ahhoz tenni, hogy oda bekerüljek, mert ezek szerint ott minden fasza, hogyha ilyen "elvárásaid" és megállapításaid vannak.

Meg gondolom te sose hibázol vagy mindig úgy sikerülnek a dolgaid ahogy eltervezted és sose jön közbe semmi, amire nincsen ráhatásod vagy minimális.
Lúdas Solymi
Ennek aztán kurvára sok relevanciája van.

De ha ez megnyugtat és ezen a szinten válaszoljak, én nem keresek 12millio dollárt évente, szóval tőlem kevesebbet várnak.

Úgy csinálsz mintha év közben jött volna szembe valami, ami miatt sajnos nem úgy alakultak a dolgok mint ahogy eltervezték.
Jövőre eltervezem, hogy építek egy autót, meglátjuk sikerül-e vagy közbe jön-e valami?
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 139
Rendszerszintű a probléma. Kezdve azzal, hogy nem hosszabbítasz egy stabilan bevált csere interior emberrel.
Folytatva a szarért hugyért elkotyavetyélt Masonnal.
Majd jött a reach Strangért (aki még bevállhat ugyan, de azért nem Mason szint).
Az egészet egy a helyzetet nem ismerő "újonc" edzővel gondoltuk megoldani, aki egy új rendszert épít fel.
A többit pedig már százszor leírtuk.

Igazából így visszanézve elég nyilvánvaló volt a szakadékba zuhanás.

Ha összeesküvés elmélet hívő lennék azt mondanám, hogy BB direkt csinálja, hogy bosszút álljon Kraftért a Jimmy tradért.
zinedine5
Karras nem maradt volna backup fizuért, 3/18-ért ment a Bengalshoz. Mi ennyit nem tudtunk/akartunk adni, pláne nem ennyi időre lekötve.

Onwenu-t pályára kellet rakni, és RG az ő helye. Masonnál jobb és olcsóbb. Mason-t pedig a piac árazta be. Hiába kérsz valakiért többet, ha senki nem fizeti meg. Onwenu ligaelit szintet hoz idén, Mason nem hiányzik RG poziban.

Strange reach lemez b oldal jön? 😊 Onwenu-t kivéve az egész fal alulteljesít, valszeg nem a játékosok hibájából.

Ezek pont nem okoztak akkora gondot, mint amit a bejegyzésed sugall.

Végtelen pénzből maradt volna cserének Karras, meg Mason is. De ugye van cap..
topin
Ja. Úgy néz ki minden faszán sikerült. Ahogy tervezték.
zinedine5
Figyi, mondd már légyszi, hogy te hol dolgozol vagy mit kell ahhoz tenni, hogy oda bekerüljek, mert ezek szerint ott minden fasza, hogyha ilyen "elvárásaid" és megállapításaid vannak.

Meg gondolom te sose hibázol vagy mindig úgy sikerülnek a dolgaid ahogy eltervezted és sose jön közbe semmi, amire nincsen ráhatásod vagy minimális.
több mint 3 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 472 — Ajmo Vatreni
Rendszerszintű a probléma. Kezdve azzal, hogy nem hosszabbítasz egy stabilan bevált csere interior emberrel.
Folytatva a szarért hugyért elkotyavetyélt Masonnal.
Majd jött a reach Strangért (aki még bevállhat ugyan, de azért nem Mason szint).
Az egészet egy a helyzetet nem ismerő "újonc" edzővel gondoltuk megoldani, aki egy új rendszert épít fel.
A többit pedig már százszor leírtuk.

Igazából így visszanézve elég nyilvánvaló volt a szakadékba zuhanás.

Ha összeesküvés elmélet hívő lennék azt mondanám, hogy BB direkt csinálja, hogy bosszút álljon Kraftért a Jimmy tradért.
zinedine5
Karras nem maradt volna backup fizuért, 3/18-ért ment a Bengalshoz. Mi ennyit nem tudtunk/akartunk adni, pláne nem ennyi időre lekötve.

Onwenu-t pályára kellet rakni, és RG az ő helye. Masonnál jobb és olcsóbb. Mason-t pedig a piac árazta be. Hiába kérsz valakiért többet, ha senki nem fizeti meg. Onwenu ligaelit szintet hoz idén, Mason nem hiányzik RG poziban.

Strange reach lemez b oldal jön? 😊 Onwenu-t kivéve az egész fal alulteljesít, valszeg nem a játékosok hibájából.

Ezek pont nem okoztak akkora gondot, mint amit a bejegyzésed sugall.

Végtelen pénzből maradt volna cserének Karras, meg Mason is. De ugye van cap..
topin
Ja. Úgy néz ki minden faszán sikerült. Ahogy tervezték.
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 139
Suszter maradj a kaptafánál tipikus esete?

ZERO_L
Sajnos ez látszik is a pályán.

Rendszerszintű a probléma. Kezdve azzal, hogy nem hosszabbítasz egy stabilan bevált csere interior emberrel.
Folytatva a szarért hugyért elkotyavetyélt Masonnal.
Majd jött a reach Strangért (aki még bevállhat ugyan, de azért nem Mason szint).
Az egészet egy a helyzetet nem ismerő "újonc" edzővel gondoltuk megoldani, aki egy új rendszert épít fel.
A többit pedig már százszor leírtuk.

Igazából így visszanézve elég nyilvánvaló volt a szakadékba zuhanás.

Ha összeesküvés elmélet hívő lennék azt mondanám, hogy BB direkt csinálja, hogy bosszút álljon Kraftért a Jimmy tradért.
zinedine5
- A csere interior alatt kit értesz? Ted Karrast? PFF értékelés szerint Andrews/Karras/Ferentz sorrend van 7/19/35 a 39-ből. Ebből a szempontból nem jó Ferentz, de volt körülötte elég baj.
Összességében az O-line az 5. míg a Bengals-é a 16.
 www.lineups.com/articles/nfl-offensive-line-rankings

Contractot nézve kapott Karras egy 3 év 18 milliós szerződést. Andrews '21-ben egy 4 év 19 milliósat írt alá, gondolom igen csapatbarát szerződést kapott. Karras fizetése az átlagot tekintve a középmezőny, mondhatjuk h Andrews-éval egyenlő.
Feleslegesen nem tartasz két kezdő értékű centert, kezdő értékű fizetéssel rosteren tartani.

- Mason csere és értéke bár fejvakarós volt, de lehet a csapat úgy gondolta, hogy most érdemes váltani. Idén járt volna le az 5 év 45 milliós szerződése, aztán lett volna szabadügynök. A Bucs ezt megtoldotta még egy 1 év 8 millával (ha jól olvastam) meg adott hozzá 4 void évet.
Az 5. kör nem sok, de jövőre/idény végén ennyit se kaptunk volna érte, esetleg azt lehetett volna megnézni, hogy kompenzációs pickbe beleszámolódott volna.

- Strange reach: Több edző elmondta, hogy első kör vége, 2. kör elejére lőtték be a potenciálja alapján.
Tény és való, összesített PFF gradje nem mutat jól, viszont Andrews mellett jó teljesítményt hozott és októberben-decemberben is jókat írtak róla:

https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/llbnhtohgov5ez4xstdc
Top 10 early steals from the 2022 NFL Draft class; Round 1 punchline Cole Strange is a Year 1 stud
Who are the early steals from the 2022 NFL Draft? Bucky Brooks ranks his top 10, with two teams boasting a pair of these instant-impact overachievers. Plus, Cole Strange's quick emergence from Round 1 punchline to Year 1 stud.

 www.patspulpit.com/2022/12/16/23509162/patriots-re-enter-pro-football-focus-top-5-offensive-line-rankings

Nekem eddig ez a 3 történés logikus és igazolható, be is jött. Persze volt benne rizikó, de ha elfogadjuk, hogy Scarnecchia is megvédte a választást, akkor azért csak nem volt hülyeség, nem?

Az egyetlen olyan döntés ami jogosan kritizálható és mindenkiben aggodalmat keltett az a Patricia kinevezés.
Igaz, többen bizakodtak, hogy az edzői múlt és kvalitásai miatt mégha esetlegesen döcögősen is indulna a szezon, de a végére egy korrekt, átlagosnak mondható teljesítményt lehozhat egy megváltozott sémával.
Ez a sérülések miatt az elején nem látszott és amikor javuló tendenciát is mutatott a játék, el is tűnt azon nyomban. Az, hogy a hívás kiismerhető vagy sablonos nem feltétlenül probléma, ha a játékosok végre tudják hajtani a játékot és támogatja őket a séma.
Ez többször nem történt meg és még most is látszik a disszonancia a játékosok és az edzői stáb között.
Voltak meccsek ahol időnként működött a dolog, a Raiders elleni második félidő is, még ha nem is volt szép, de eredményes volt a végéig.
Én simán el tudom képzelni, hogy marad ez a felállás jövőre is és csak pozíciós edzőkkel töltik fel a sort, hogy meglegyen a létszám, sőt Caley is léphet akár a szezon végén.

A játékhívások mellett ami nekem inkább problémás az a sok büntetés, fegyelmezetlenség, fókusz hiánya az Offense oldalon, ami nagyban befolyásolta az összes meccsünket.

És lehet nevetni az elcseszett Raiders elleni TD-t visszahívó időkérésen, de szerintem az egy Jones féle partizánakció volt, amiről ő ott úgy gondolta, hogy bejöhet, amiben igaza is volt, viszont ha meg nem, akkor 1 down mínusz.
Az előtte lévő jobb oldali Jonnu passz meg lehet h egy picit magas volt, de azt meg csak Jonnu tudta volna elkapni, ha nem tartja vissza még egy ütemmel a védő, mert ott fogta a kezét.
Ez a tipikus sarokjáték amikor a TE befut, visszafordul, lehúzza.

Az RZ játék tényleg túl lett gondolva, de egyrészt nem csodálkozom rajta, másrészt ebből a két játékból is látszott, hogy inkább a futásra koncentráltak és csak szabálytalanul tudták megakadályozni az egyiket, a másikra meg nem is készültek, ami cumi, mert az időkérés után akár ezt be is lehetett volna hívni, hogyha nem változtatnak.
Ugye emlékszünk, hogy a Seahawks ellen 2x is eljátszotta Brady meg Jules ugyanazt (ezt?) a playt, másodjára bejött.

És bár rohadtul elégedetlen vagyok MP idei teljesítményével, kíváncsian várom, hogy mit hoznak ki a maradék 3 meccsből, mert érdekel az elgondolás, hogy látszik-e benne valamiféle szisztéma (mégha látszik is h DC hívja) vagy h tényleg nem jött be.
BB-nél nem tudom eldönteni, hogy azért védi ezt a rendszert, mert ő bólintott rá és ő vállalja a kudarcért a felelősséget vagy tényleg ez lesz az új irány.
több mint 3 éve
topin New England Patriots 2 323
Rendszerszintű a probléma. Kezdve azzal, hogy nem hosszabbítasz egy stabilan bevált csere interior emberrel.
Folytatva a szarért hugyért elkotyavetyélt Masonnal.
Majd jött a reach Strangért (aki még bevállhat ugyan, de azért nem Mason szint).
Az egészet egy a helyzetet nem ismerő "újonc" edzővel gondoltuk megoldani, aki egy új rendszert épít fel.
A többit pedig már százszor leírtuk.

Igazából így visszanézve elég nyilvánvaló volt a szakadékba zuhanás.

Ha összeesküvés elmélet hívő lennék azt mondanám, hogy BB direkt csinálja, hogy bosszút álljon Kraftért a Jimmy tradért.
zinedine5
Karras nem maradt volna backup fizuért, 3/18-ért ment a Bengalshoz. Mi ennyit nem tudtunk/akartunk adni, pláne nem ennyi időre lekötve.

Onwenu-t pályára kellet rakni, és RG az ő helye. Masonnál jobb és olcsóbb. Mason-t pedig a piac árazta be. Hiába kérsz valakiért többet, ha senki nem fizeti meg. Onwenu ligaelit szintet hoz idén, Mason nem hiányzik RG poziban.

Strange reach lemez b oldal jön? 😊 Onwenu-t kivéve az egész fal alulteljesít, valszeg nem a játékosok hibájából.

Ezek pont nem okoztak akkora gondot, mint amit a bejegyzésed sugall.

Végtelen pénzből maradt volna cserének Karras, meg Mason is. De ugye van cap..
több mint 3 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 472 — Ajmo Vatreni
Suszter maradj a kaptafánál tipikus esete?

ZERO_L
Sajnos ez látszik is a pályán.

Rendszerszintű a probléma. Kezdve azzal, hogy nem hosszabbítasz egy stabilan bevált csere interior emberrel.
Folytatva a szarért hugyért elkotyavetyélt Masonnal.
Majd jött a reach Strangért (aki még bevállhat ugyan, de azért nem Mason szint).
Az egészet egy a helyzetet nem ismerő "újonc" edzővel gondoltuk megoldani, aki egy új rendszert épít fel.
A többit pedig már százszor leírtuk.

Igazából így visszanézve elég nyilvánvaló volt a szakadékba zuhanás.

Ha összeesküvés elmélet hívő lennék azt mondanám, hogy BB direkt csinálja, hogy bosszút álljon Kraftért a Jimmy tradért.
több mint 3 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 079 — situational football
Suszter maradj a kaptafánál tipikus esete?

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 472 — Ajmo Vatreni
Ha innen visszajön a srác, akkor lehet belőle valami, ha nem akkor nem volt elég jó...

Egy brutál offseasont várok tőle, mert jövőre már szerintem kéne a verdikt.

ZERO_L
Elképesztő, hogy így sikerült őt és az egész O-t belegyalulni a földbe
több mint 3 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 079 — situational football
Ha innen visszajön a srác, akkor lehet belőle valami, ha nem akkor nem volt elég jó...

Egy brutál offseasont várok tőle, mert jövőre már szerintem kéne a verdikt.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 472 — Ajmo Vatreni
Az sem túl Belichick, hogy bedobja Macet a busz alá, hogy nem tudja eldobni 65 yardra a labdát.

“Couldn’t throw it that far,”
több mint 3 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Most már talán a “nagy terv” hívők is elhiszik, közünk nincs a PO szinthez...

Az a csapat vagyunk akiket anno mindig is kiröhögtünk: rosszul edzett, saját magát megverő csapat, akik ellen mindig is elég volt erős középszintet hozni, mert ha nem nyúlnak szarba, akkor majd elbotlanak egy fűszálban.
Ez a valóság. És nem tudom miért fáj egyeseknek ezt belátni. Értem, hogy könnyebb mindig a “majd BB összerakja meg kitalálja, meg mindenkinél ezerszer okosabb” de ennek is van egy limitje, jó lenne ezt már felfogni vagy elfogadni.
ZERO_L
7-7-el álltok, azért ez nem az a laughing stock szint, akit ki kéne röhögni. Beálltatok a sorba a küzdő középcsapatok közé, ennyi történt. Hol élvezetes nézni, hol elszomorító, hol jobban megy, hol szenvedve.

(Jó hétvégém volt amúgy. A saját csapatom rekordot döntött előny-eladásban, haleluja. Aztán leültem megnézni a ti meccseteket. Nem volt túl jó meccs, el-elaludtam közben, de ez az utolsó play megérte. Én még ilyent nem láttam, archív felvételekről se. 😀 Most már ez is kipipálva, ráadásul élőben. 😊)
peterk2005 udvari bolond
Hagyjuk ezt a mérlegeken való rugózást, a vikes se egy legit 11-3as csapat.
Egyetlen egy komolyan vehető csapatot nem sikerült idén megverni.
Kb a Lions lenullázása az ami kiemelkedik, de az is védelmi teljesítmény, amivel nemigen volt gond idén. A győzelem ott azért papírforma volt.

Mi egy középcsapat vagyunk akit a védelme tart víz felett. Az ilyen csapatokat, a PO-ért harcolók, meg a bajnok esélyesek általában megvernek pusztán annyival, hogy nem/kevesebbet hibáznak. Nem kell ellenünk extrát nyújtani meg feltalálni a spanyol viaszt. Ez a szomorú igazság. Erre lehetett számítani az offseasonben, ez volt az első hétekben is és most az év végén is.

Védelmet leszámítva ez a csapat nem lett egy centivel sem jobb, ami elég kiábrándító lehet egyeseknek...
ZERO_L
Szerintem kifejezetten rosszabb lett:
Az OL egyértelműen rosszabbul teljesített,annak ellenére hogy belement egy első koros pick.
TE játék gyakorlatilag megszűnt,itt is egyértelmű a visszalépés ,RB játék az egyértelműen jó,de azzal tavaly sem volt probléma,QB játék egyértelműen romlott,WR játék ha nagyon jóindulatú vagyok akkor max szinten maradt,de szerintem ott is gyengült.
Nálam ez vastagon minuszos.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 3 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 079 — situational football
Mac “a 20 éve halott nagymamám is atletikusabb” Jones-ra hívjuk be ezt a playt....

Fizetnék azért az edzés videóért ahol ez kibaszott nagy playnek nézett ki.....
ZERO_L
Solymival pont ezen a playen polemizaltunk az eredmenykovetoben,hogy Crosby 255 font és csont nélkül megfogja a QB-t pedig vissza is kellett fordulnia
kolok1972
Igazabol nem volt annyira rossz az az elkepzeles h bestoppol es elmegy a vedo mellett, mert azt viszi tovabb a lendulete, csak nem jott be.
Ha tovabb szalad akkor talan nyert volna par yardot.

De a vedo is esznel volt, kb. egesz meccsen, szal eleg erthetetlen a hivas igy.
Lúdas Solymi
Ha a QB- d helyzeti előnyből ( Meki eleve kifelé indult,Crosby befelé futott és úgy kellett visszafordulnia) nem tud lefutni egy nala majd 40 fonttal nehezebb DE-t,akkor talán nem kellene olyan playt jatszatni vele,aminek az a lényege hogy le tud…
kolok1972
Tök mindegy milyen play volt, én elvárom a qb-mtól, hogy mindent beleadjon. Engem az dühített, hogy MEG SE PRÓBÁLTA! Simán lehet, hogy lecsúszik róla a védő és továbbmegy. De ha nem és leszerelik, akkor mi van? Az RB-ket egy meccsen 30x szerelik, ennél durvább ütközésekkel. De tök mindegy, ez a csapat több sebből vérzik, megoldották a fiúk, hogy a karácsonyt a családdal töltsem, ne őket nézzem.
NB2
Jó azért QB-tól ne várjuk el, hogy fizikálisan neki menjen egy NFL védőnek. Nem ez a feladata...

Most attól eltekintve hogy a szemembe Jones kezdő helye nincs bebetonozva, szóval azért egy QB ne keménykedjen mert ha kiesik sokkal nagyobbat szop a csapat mint egy hülye down/drive/meccs elvesztése.

Ezt a playt már a tervező asztalon ki kellett volna dobni. Nalunk meg éles meccsen előjött szóval jó pár emberen, gyakorláson végig kellett mennie, ami szonyatosan sokkoló.
Mert ha ez a 0-15-s Lionsnál vagy az 1-31-es Brownsnál van akkor csak legyintesz, hogy nyilván kókler az egész bagázs, mit várunk, de BB felügyelete alatt, ez iszonyatosan kiábrándító főleg látva az egész éves támadók által nyújtott szerencsétlenséget. Ez csak a jéghegy csúcsa.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 609
Mac “a 20 éve halott nagymamám is atletikusabb” Jones-ra hívjuk be ezt a playt....

Fizetnék azért az edzés videóért ahol ez kibaszott nagy playnek nézett ki.....
ZERO_L
Solymival pont ezen a playen polemizaltunk az eredmenykovetoben,hogy Crosby 255 font és csont nélkül megfogja a QB-t pedig vissza is kellett fordulnia
kolok1972
Igazabol nem volt annyira rossz az az elkepzeles h bestoppol es elmegy a vedo mellett, mert azt viszi tovabb a lendulete, csak nem jott be.
Ha tovabb szalad akkor talan nyert volna par yardot.

De a vedo is esznel volt, kb. egesz meccsen, szal eleg erthetetlen a hivas igy.
Lúdas Solymi
Ha a QB- d helyzeti előnyből ( Meki eleve kifelé indult,Crosby befelé futott és úgy kellett visszafordulnia) nem tud lefutni egy nala majd 40 fonttal nehezebb DE-t,akkor talán nem kellene olyan playt jatszatni vele,aminek az a lényege hogy le tud…
kolok1972
Tök mindegy milyen play volt, én elvárom a qb-mtól, hogy mindent beleadjon. Engem az dühített, hogy MEG SE PRÓBÁLTA! Simán lehet, hogy lecsúszik róla a védő és továbbmegy. De ha nem és leszerelik, akkor mi van? Az RB-ket egy meccsen 30x szerelik, ennél durvább ütközésekkel. De tök mindegy, ez a csapat több sebből vérzik, megoldották a fiúk, hogy a karácsonyt a családdal töltsem, ne őket nézzem.
NB2
De ami nekem még feltűnt, hogy Elumenourral a falban tudott a Raiders ilyen játékokat hozni.

Lúdas Solymi
hát szívunk vele rendesen
több mint 3 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 079 — situational football
Most már talán a “nagy terv” hívők is elhiszik, közünk nincs a PO szinthez...

Az a csapat vagyunk akiket anno mindig is kiröhögtünk: rosszul edzett, saját magát megverő csapat, akik ellen mindig is elég volt erős középszintet hozni, mert ha nem nyúlnak szarba, akkor majd elbotlanak egy fűszálban.
Ez a valóság. És nem tudom miért fáj egyeseknek ezt belátni. Értem, hogy könnyebb mindig a “majd BB összerakja meg kitalálja, meg mindenkinél ezerszer okosabb” de ennek is van egy limitje, jó lenne ezt már felfogni vagy elfogadni.
ZERO_L
7-7-el álltok, azért ez nem az a laughing stock szint, akit ki kéne röhögni. Beálltatok a sorba a küzdő középcsapatok közé, ennyi történt. Hol élvezetes nézni, hol elszomorító, hol jobban megy, hol szenvedve.

(Jó hétvégém volt amúgy. A saját csapatom rekordot döntött előny-eladásban, haleluja. Aztán leültem megnézni a ti meccseteket. Nem volt túl jó meccs, el-elaludtam közben, de ez az utolsó play megérte. Én még ilyent nem láttam, archív felvételekről se. 😀 Most már ez is kipipálva, ráadásul élőben. 😊)
peterk2005 udvari bolond
Hagyjuk ezt a mérlegeken való rugózást, a vikes se egy legit 11-3as csapat.
Egyetlen egy komolyan vehető csapatot nem sikerült idén megverni.
Kb a Lions lenullázása az ami kiemelkedik, de az is védelmi teljesítmény, amivel nemigen volt gond idén. A győzelem ott azért papírforma volt.

Mi egy középcsapat vagyunk akit a védelme tart víz felett. Az ilyen csapatokat, a PO-ért harcolók, meg a bajnok esélyesek általában megvernek pusztán annyival, hogy nem/kevesebbet hibáznak. Nem kell ellenünk extrát nyújtani meg feltalálni a spanyol viaszt. Ez a szomorú igazság. Erre lehetett számítani az offseasonben, ez volt az első hétekben is és most az év végén is.

Védelmet leszámítva ez a csapat nem lett egy centivel sem jobb, ami elég kiábrándító lehet egyeseknek...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 139
Mac “a 20 éve halott nagymamám is atletikusabb” Jones-ra hívjuk be ezt a playt....

Fizetnék azért az edzés videóért ahol ez kibaszott nagy playnek nézett ki.....
ZERO_L
Solymival pont ezen a playen polemizaltunk az eredmenykovetoben,hogy Crosby 255 font és csont nélkül megfogja a QB-t pedig vissza is kellett fordulnia
kolok1972
Igazabol nem volt annyira rossz az az elkepzeles h bestoppol es elmegy a vedo mellett, mert azt viszi tovabb a lendulete, csak nem jott be.
Ha tovabb szalad akkor talan nyert volna par yardot.

De a vedo is esznel volt, kb. egesz meccsen, szal eleg erthetetlen a hivas igy.
Lúdas Solymi
Ha a QB- d helyzeti előnyből ( Meki eleve kifelé indult,Crosby befelé futott és úgy kellett visszafordulnia) nem tud lefutni egy nala majd 40 fonttal nehezebb DE-t,akkor talán nem kellene olyan playt jatszatni vele,aminek az a lényege hogy le tud…
kolok1972
Tök mindegy milyen play volt, én elvárom a qb-mtól, hogy mindent beleadjon. Engem az dühített, hogy MEG SE PRÓBÁLTA! Simán lehet, hogy lecsúszik róla a védő és továbbmegy. De ha nem és leszerelik, akkor mi van? Az RB-ket egy meccsen 30x szerelik, ennél durvább ütközésekkel. De tök mindegy, ez a csapat több sebből vérzik, megoldották a fiúk, hogy a karácsonyt a családdal töltsem, ne őket nézzem.
NB2
Te miből állapítottad meg, hogy meg se próbálta?
Látszott, hogy Jones teper, aztán amikor látta, hogy szűkül az ablak közte és a védő között az oldalvonalnál, akkor gondolom azért stoppolt le, hogy lát-e valakit aki megdobható (vissza is nézett) vagy h el tud-e mellette menni.

Szar megoldás volt az tény, mert egyrészt nem adtak neki segítséget, másrészt ő se tudta eldönteni h mi legyen.
Maga a play amúgy nem volt hülyeség, ott volt az üres terület, anno még talán Stidhammel is megjátszottuk ezt a playt.
Itt Crosby volt szemfüles, nagyon jól olvasott, de kb. az egész meccsen, de ettől még a hívás jó volt, a védelem mégjobb.

Valaki írta, hogy Jones szarul dobott meg egy majdnem TD-t.
Ha az első Smith féle próbálkozásra gondol, ami jobbra ment, az szerintem nem volt teljesen rossz, csak Smith egy ütemet vesztett, mert visszahúzta a védő.

A false start visszafújásos próbálkozás is jó volt amúgy.

A Meyers nemTD meg ad-hoc döntés volt Jonestól, ez egy jó meglátás ami bejött tőle, viszont nem ezt várta tőle a csapat.

Az RZ hívásunk ilyen szempontból meg förtelmes volt valóban. Ki is volt írva, hogy 100% hatékonysággal mennek a Raiders ellen, van 3 futónk, de meg se próbáljuk begyömöszölni vagy QB sneakkel betolni, hanem passzoltatunk.

A 3. negyedtől a játékhívásaink nem voltak annyira rosszak, de az első félidő katasztrófa volt.
Itt látszik az, hogy van egy disszonancia Jones meg az edzői stáb között, ami nem tudom, hogy miért van, de kihat a csapatra is.

Fejben össze kellene szedni magát mindenkinek, mert korábban ilyen bénázások nem voltak jellemzőek, most meg ezen a téren is visszasüllyedtünk a középmezőnybe.

Az, hogy PO csapat vagyunk-e vagy sem...a számunkra elvárt szintet nem hozza a csapat, de a playoffba se mindig az elit kerül be, hiába gondoljuk azt, főleg így a bővített mezőnynél.
A DEF megérdemelné, hogy bekerüljön, de az O a jelenlegi formájában nem.

Vártam megint a fejlődést, hogy összecsiszolódik a stáb, hogy a play hívások is javulnak, de nem teljesen volt ez meg, sőt.

Ehhez képest a Raiders, a sokat szidott JMD-vel az élen meg Carral hozta azokat a játékokat és stílust amit évekig néztünk. Az elkapószemélyzet, még ha nincs is azon a szinten, nálunk is megvan ehhez a játékhoz, emlékezzünk csak a tavalyi évre.

Amit én várok, az nem az, hogy lecserélik Matty P-t, erre készüljünk fel, mert benne lehet a pakliban.
Hanem az, hogy az edzői stábon belül milyen változások lesznek, hoznak-e valakit és ha igen, kit.
Kell egy külön O-fal edző, kellenek asszisztensek a stábba és a védelem oldalán is kérdés, hogy marad-e Mayo vagy sem, mert oda is kell majd az utánpótlás.

Drafton meg kell egy RT/LT, Brown most egészségesen jól játszott.

De ami nekem még feltűnt, hogy Elumenourral a falban tudott a Raiders ilyen játékokat hozni.

Kíváncsi leszek a play hívásunk elemzésére, meg lehet vissza kellene nézni a sallang nélkül h mit próbáltunk felépíteni.

Meg hiányoltam a középre dobott labdákat, mintha kevés lett volna.
több mint 3 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 472 — Ajmo Vatreni
Nehéz megemészteni ezt a szezont. Minden meccs elé úgy ülök le - akármit is gondolok az O stábról -, hogy szurkolok, hogy nyerjünk. Viszont ahhoz, hogy itt változás legyen sajnos ki kell kapnunk. Most, ha tegnap nyerünk, akkor jobb lett volna a teljesítmény? Nem.
Most azt mondom, hogy a csapatnak (nemcsak a játékosoknak, hanem az egész vállalkozásnak) az lenne a legjobb, ha jönne három zacsi, úgy, hogy eszébe ne jusson senkinek ezeket a kóklereket visszahívni. (Bár Newton is kapott egy plusz évet a szánalmas teljesítménye után)

BB szépen lassan gyilkolja a reputációját. Ha a szezon végén ennek nem lesz valami látható és gyökeres változtatás a következménye O oldalon, akkor sajnos el kell gondolkodni (Kraftnak), azon is, hogy ki a fék?
több mint 3 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 345 — Patriots fan
Rendkìvül gyenge Qb teljesìtmény, rendkìvül gyenge O staff teljesìtmény ( remélem a 2. miatt van visszaesés Qb ügyben). Ebben a csapatban egyedül a D-nél látom azt ami régen jellemezte a csapatot az O és az ST súlytalanná vált és az identitása sincs meg

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 3 éve
Imitheking New England Patriots 1 919
Kibaszott fajdalmas, h vegre van egy tiszta celpont a rzban es Mac 3 meterrel dobja tul, bent hagyva a td-t. O volt ma a fek a csapatban.
több mint 3 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Pars.hus fórumtárs szerint Andrews azt nyilatkozta ,hogy sima draw futás volt a hívás. Nekem erről az ugrott be ,hogy regen Ridley egy sima fumble miatt heteken keresztül doghouseban volt,ilyen szintű fegyelmezetlenseg,hogy nem a dolgod csinálod ( ugye Do your job ),hanem maganakcioba kezdesz ,elképzelhetetlen lett volna.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 3 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 483 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Nemcsak a meccs vége volt tragédia. Nekem a legjobban a liga legrosszabb RZ védelme elleni előadás fájt a második negyedben, a fegyelmezetlenség miatt elment TD-vel, azzal, hogy két időkéréssel hat kísérletből képtelenek voltunk TD-t csinálni. Emellett 200 yardot futottunk talán, úgyhogy még csak azt sem lehet mondani, hogy a fal ne tudta volna megoldani az ilyen helyzeteket.

A meccsvégi bohózat előtt pedig bemutattuk azt a védekezést, ami 2011-12 körül volt jellemző, amikor mindegy volt, hogy mennyi idő van hátra, képesek voltunk benyelni pár hosszú játékot és veszíteni. 70 másodperccel korábban a Raiders 4 és 10-re áll a saját 20 yardosán (és mindenki preventet védekezik hátul, pedig látszott, hogy Carr a 10 yardot akarja megdobni, hogy tovább mehessenek) és 24:17 ide, majd eltelik ez az alig több mint egy perc és 24:30.Uramég... Ez a csapat morálisan is a béka feneke alatt lehet.

A következő három meccsben benne van a vereség, ha 7-10-el zárjuk a szezont, az szerintem az elfogadható szint alatti teljesítmény. MacJones három meccsel a szezon vége előtt 11 meccs alatt 7 passzolt TD-nél és 8 interceptionnél jár, nem hiszem, hogy ez egy franchise QB-tól jó teljesítmény, a rookie évéhez képest pedig egyértelmű visszaesés látszik. Kíváncsi leszek, hogy lesz-e konzekvencia.

A Colts le tudott olvadni 33:0-ról, Matty Ice már két szép rekordot is a magáénak mondhat, a Cowboys hosszabbításos picksixet hozott össze, de szerintem ezzel az utolsó játékkal ezen a hétvégén mi mindent és mindenkit übereltünk. Ezt úgy fogják mutogatni egy évtized múlva is mint Saints hasonló, de sikeres próbálkozását, amikor a jutalomrúgás maradt ki vagy Sachita buttfumble-jét.

Azért volt jó, hogy élőben láttam ezt a hihetetlen produkciót, mert ha mesélik, nem hiszem el.
több mint 3 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Raiders topikbol,Surda kollegatol lopva:
 twitter.com/edelman11/status/1604635025747722240?s=46&t=lHLWq_LrQPH8C0HBt8WqaQ

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 28 366 — nabege2@yahoo.com
Mac “a 20 éve halott nagymamám is atletikusabb” Jones-ra hívjuk be ezt a playt....

Fizetnék azért az edzés videóért ahol ez kibaszott nagy playnek nézett ki.....
ZERO_L
Solymival pont ezen a playen polemizaltunk az eredmenykovetoben,hogy Crosby 255 font és csont nélkül megfogja a QB-t pedig vissza is kellett fordulnia
kolok1972
Igazabol nem volt annyira rossz az az elkepzeles h bestoppol es elmegy a vedo mellett, mert azt viszi tovabb a lendulete, csak nem jott be.
Ha tovabb szalad akkor talan nyert volna par yardot.

De a vedo is esznel volt, kb. egesz meccsen, szal eleg erthetetlen a hivas igy.
Lúdas Solymi
Ha a QB- d helyzeti előnyből ( Meki eleve kifelé indult,Crosby befelé futott és úgy kellett visszafordulnia) nem tud lefutni egy nala majd 40 fonttal nehezebb DE-t,akkor talán nem kellene olyan playt jatszatni vele,aminek az a lényege hogy le tud…
kolok1972
Tök mindegy milyen play volt, én elvárom a qb-mtól, hogy mindent beleadjon. Engem az dühített, hogy MEG SE PRÓBÁLTA! Simán lehet, hogy lecsúszik róla a védő és továbbmegy. De ha nem és leszerelik, akkor mi van? Az RB-ket egy meccsen 30x szerelik, ennél durvább ütközésekkel. De tök mindegy, ez a csapat több sebből vérzik, megoldották a fiúk, hogy a karácsonyt a családdal töltsem, ne őket nézzem.
több mint 3 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Mac “a 20 éve halott nagymamám is atletikusabb” Jones-ra hívjuk be ezt a playt....

Fizetnék azért az edzés videóért ahol ez kibaszott nagy playnek nézett ki.....
ZERO_L
Solymival pont ezen a playen polemizaltunk az eredmenykovetoben,hogy Crosby 255 font és csont nélkül megfogja a QB-t pedig vissza is kellett fordulnia
kolok1972
Igazabol nem volt annyira rossz az az elkepzeles h bestoppol es elmegy a vedo mellett, mert azt viszi tovabb a lendulete, csak nem jott be.
Ha tovabb szalad akkor talan nyert volna par yardot.

De a vedo is esznel volt, kb. egesz meccsen, szal eleg erthetetlen a hivas igy.
Lúdas Solymi
Ha a QB- d helyzeti előnyből ( Meki eleve kifelé indult,Crosby befelé futott és úgy kellett visszafordulnia) nem tud lefutni egy nala majd 40 fonttal nehezebb DE-t,akkor talán nem kellene olyan playt jatszatni vele,aminek az a lényege hogy le tud…

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 3 éve
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Mondjuk óriási különbség a Miami M. és e között ,hogy ott a Miami vesztésre állt ,tehát nem volt veszíteni valója,itt pedig egál volt az állás,tehát ezen buktuk el a hosszabbítást.
Nem tudom hogy ez partizán akció volt-e, vagy így lett behivva a play,hogy ha megáll az előre haladás,akkor kezdjünk el hátrafelé passzolgatni,de ha ez utóbbi,azért önmagában ki kene rúgni MP-t.
Ket opciót látok:
1) Patricia ezt hívta be
2) Akkora a káosz a fejekben,hogy két játékos partizán akcióba kezd és nekiáll hero ballt játszani egál állásnál egy PO-ért küzdő csapatban
Nem tudom melyik a rémisztőbb…

Szerkesztette: kolok1972