Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 7 éve
Hú ebbe bEletrafáltál, Switz a traumán vanKözben egy olyat is olvastam, hogy állítólag volt olyan játékos, aki azt nyilatkozta, hogyha Brown beöltözött volna a Bengals ellen, akkor bizony leszedik róla a felszerelést.Biztos Switzer emberkedet!
Nem tudom mennyi a valóság tartalma, mert facebookon jött velem szembe, de ha csak kisrészben is igaz-azaz voltak játékosok, akik így viselkedtek volna- akkor mennie kell Brownnak.
Gergőke
steelwolf

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 7 éve
Amúgy az egész AB, Bell sztorival az lesz a legjobb, hogy Bell elfogadhatóan, racionális érvekkel alátámaszthatóan lett/lesz elengedve. Ha AB-t elcserélik, mert egy kocsog, akkor azért az összes spórolt Belles pénz rámegy. Colbert tutira örül, biztos vagyok benne, hogy pukkantott egy jó bort, amikor elkezdte nézni a jövő évi cap space-t úgy év vége fele, hogy végre talán lehet igazolgatni valami komolyabbat, erre belekakkantanak a lecsóba neki. Kábé ezt az AB ügyet ő fogja megoldani, azzal, hogy nem fogunk benyelni 14 vagy 21 milla halott pénzt (abból egy is sok). Szerintem, most is ő ordibál a tomlin-colbert-rooney megbeszélésen, hogynemávazzeg, oldmegvazzeg, deténylegnemá.
több mint 7 éve
Közben egy olyat is olvastam, hogy állítólag volt olyan játékos, aki azt nyilatkozta, hogyha Brown beöltözött volna a Bengals ellen, akkor bizony leszedik róla a felszerelést.Biztos Switzer emberkedet!
Nem tudom mennyi a valóság tartalma, mert facebookon jött velem szembe, de ha csak kisrészben is igaz-azaz voltak játékosok, akik így viselkedtek volna- akkor mennie kell Brownnak.
Gergőke
több mint 7 éve
Nekem van egy olyan halvány emlékem, mintha JH-t a PO-ban akartuk volna komolyabban használni, így nagyon meglepett, hogy pont előtte engedtük el. De lehet hogy addigra kezelhetetlenné vált.
Szerkesztette: bcsarli, Udvari Főkóstoló
több mint 7 éve
Közben egy olyat is olvastam, hogy állítólag volt olyan játékos, aki azt nyilatkozta, hogyha Brown beöltözött volna a Bengals ellen, akkor bizony leszedik róla a felszerelést.Mondjuk nem csodálom, hogy ilyenek a reakcióik(már ha igazak) a játékosoknak Brownal szemben. Azért ő nálunk mindent megkapott amit akart(pénzügyileg és minden szempontból), mégis jönnek a hisztik tőle. Találjuk egy csapatot aki tisztességes ellenértéket ad érte, szerintem lesz ilyen. Amikor az öltöző is "kibeszéli" a játékostársát akkor már ott nagy baj van. Ráadásul egyetlen játékos sem ér annyit, hogy egy öltözőt elveszíts magad mellől. Vele sem tudtuk megváltani a világot, Bellel sem, jöjjenek a következők.
Nem tudom mennyi a valóság tartalma, mert facebookon jött velem szembe, de ha csak kisrészben is igaz-azaz voltak játékosok, akik így viselkedtek volna- akkor mennie kell Brownnak.
Gergőke
Steelers fan
több mint 7 éve
A az tul egyszeru lett volna. (es ott is kiderult volna, hogy mast mondtak, mint csinaltak). Es mar akkor elkezdodott ez a csinaljunk sztorit a po ra es az offseasonra. Amit azota is kiralyul folytatunk sajnos.TJ 751 snap 7 sack40 snap-et kapottHa nem jatszott szinte semmit, nem is olyan rossz ez a szam. Padrol hozva. Nem? : ) Es az az egy sack meccs eldonto volt. Emlekszem ra. : )5 meccsen 1 sack nálunk '17-benAzert, volt hogy odaert harrison meg az utolso eveben is az iranyitohoz. Es kb ha jol emlekszem, egy negyedik es hosszunal o sackelte az iranyitot. Es odament tomlinhoz es mondta neki, hogy latod. Meg mindig ugyanugy meg tudom csinalni.Miközben egyetértek az írásoddal:Mikozben egyet ertek az irasoddal.JH limitáltabb snap-et kapott, mint szeretett volna, de passrushban hatástalan volt. Futás ellen nem volt rossz, de nem engedhettük meg Watt távoltartását a pályától. Egy első körös, ilyen pedigréjű tehetséget nem hanyagol senki. Deebo meg nem akart rotációs player lenni, a másik oldalon pedig nem volt soha.Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Aztán a dühöngés, üzengetés már nem tett jót a locker roomnak. Egy középszerűen teljesítő veterán pedig kirakható. A Pats ekkor teljes pr hiányban volt, ott összekapta magát, de a valóságban nem hozott vissza semmit a korábbi önmagából. Futás ellen gyilkolt, de nagy területen - a SB-ban is volt ilyen szitu - elveszett, a QB-ra alig ért oda.
Lehet, hogy ìgértünk neki több percet, de a csapatérdek utóbb felülírta az életet. Nálam ennyi a story, de amit azóta művel, háát...sztem egy csapat szurkolója sem venné szívesen, ha a legjobb játékosokat távozásra bújtogatna egy ex-játékosa. Akármekkora legenda is legyen!
Fast Willie
Azert JH 73 evesen barmelyik poszton-ponton a palyan jobb mint Dupree.
Mostanaban minden vasas dontesnel van egy pont ahol ugy engedhetnek el egymas kezet a felek hogy mindenki boldog es a maximumot hozzak ki belole. Mikor lattak hogy van jobb akkor el kellett volna engedni.
A vasas hivta vissza, nem a penz volt a fo mozgatorugo a 2. evere lett jobb. Idaig szep es ez volt a cel. Most ott tart a kapcsolat mintha JH utalna a klubvezetest.
new orl
Tavaly Watt volt Harrison vetélytársa, erre az évre cserélte meg őket Buddhával Butler, viszont Deebo sosem játszott a túlvégen (állítólag a spin move-ja egyirányos - bevallom sosem néztem ezt). Depthként néztünk rá, mert rajta kívül pelyhesállúak voltak csak. Ő meg kezdőnek nézte magát, ezért is ment a Nyulakhoz.
Lehetett volna szebben elválni, de szezon előtt nem tudhattuk, hogy Watt mennyire gyorsan áll át profi szintre. Hát gyorsan (pedig EGDE-knél nem feltétlenül azonnal hasítanak, neki is volt eltűnése azért akkor még).
Fast Willie
De nem rotacios player volt. Hanem nem jatszattak, volt is hogy mutattak a tv ben ezen megmozdulasa elott, hogy olyan mint egy old timer auto. Csak akkor veszed elo ha tenyleg kell es minden jo hozza. Szoval az hogy rotacios vagy vs nem is jatszott szinte semmit az nekem mas. En ugy emlekszem, hogy szinte semmit sem jatszott. Es ezert ugy mint bellnel. Ot sem akartak elengedni. Annak ellenere, hogy nem jatszattak.
Ezzel nincs gond. Csak o tudja, hogy nem ez lett beigerve neki. Es proballjuk ezt egy ilyen kaliberu jatekozsnak eladni. Hogy jaj bocsi nem igy gondoltam ev elejen. Hat nem csoda, hogy ki volt akadva. Es a po ban watt ugyanugy elveszett es deboo ott is jobb lett volna. Sajnos elotte watt jo volt. Po ban, meg kijott rajta is a rookie tulizgulas. Es ott biza jol jott volna a debo watt paros.
De ez tortenelem. Es ha nem azt kapod, mit megigernek jogos hogy kered, hogy engedjenek el. Mert az egyertelmuen atbaszas. Es ezt ki szereti, ki turi el. Nem sokan. Foleg nem egy debo.
Troy nal nem tudom mit csinaltak. Azon kivul hogy engedtek hogy cikiztek a tobbiek, mert lelkisebb volt mint a tobbiek. Ha valaki emlekszik a betett videomra, ki volt szegeny akadva, akkor is amikor nyertunk, de majdnem fumble lett az egyik hatra passza ha jol emlekszem. Es a tobbi lb mondta, hogy most troynak eleg szar hete lesz. Es bocsanatot kert a szurkoloktol es mindenkitol, hogy ekkorat hibazott. Mikozben 2 intet szerzett es ezzel nyertuk meg a meccset. De megigerte tobbbet nem teszi.
Aztan gondolom o is szeretett volna meg jatszani. De nem engedtuk neki. Bar o nem hiszem hogy ok nelkul haragtarto lenne. De jo hivo leven, nem is hiszem hogy nagy dobra veri, eddig sem tette, hogy mi az oka. De az gaz, hogy egy ilyen ikon mint polamalu nincs peldakepkent hasznalva. Vagy jobban meccsekre hivva. Es nincs igy megadva neki azt a tiszteletet, koszonetet, amit amig itt jatszott elert.
gabistar
TJ Watt 15 meccsen 7 sack
Fast Willie
gabistar
www.pro-football-reference.com/players/H/HarrJa23/fantasy/2017
www.pro-football-reference.com/players/W/WattT.00/fantasy/2017
Fast Willie
JH 40 snap 1 sack 5 meccs Vasas
JH 27 snap 2 sack 1 meccs NE
Tipikusan mindenkinek igaza volt. TJ bevalt, JH el akart menni, mert tobbre volt kepes mint nalatok kapott, de nem veszitett a Vasas semmit a hianyaban a jatekban.
Mennyivel mas lenne a leanyzo fekvese, ha elengeditek mikor keri. Mindenkinek.
new orl
Szar a vedelem. Szetszedte a new england. Fire haley. Most meg kb fire ab, fire tomlin, fire butler, fire bell. Fire mindenki. Es bennek is jottek a szarnyalasai. Csak int dobalasban. Aztan ab durcija. Ami meg tobb int dobasban nyilvanult meg. Ben szabadon szaladgalasa. Es ben serules az elso meccseken. Aztan amikor a vedo atcsuszott rajta, nem hiszem, hogy csak a levegot preselte ki belole. Mert azt par jatekkal es mri felvetellel kesobb siman megallapitjak, hogy tort, zuzodott, szakadt valami. De az utolso drivera hirtelen miracle gyogyulas volt. Elotte meg jol elvolt. Vicc amit muveltek iden.
Es nem baj hogy nincs po. Mert felesleges. Amig egy ne ellen nincs eselyunk. Amig egy okland ellen nincs eselyunk. Amig egy akkor meg szetesett browns ellen nincs eselyunk. Aztan pedig az egyik legjobb NO ellen erdekes modon tudunk jatszani. De elotte meg siman kikapunk sokkal gyengebb csapatoktol.
Ezt erzem mar 5 eve. Mindig kontendernek vagyunk voltunk mondva. Es aztan elvereztunk siman akar elso korben, akar masodikban. Akar tebow ellen. Akar elvileg dobni nem tudo bortles ellen. Stb.
Igy csak sajat magunk alatt vagtuk a fat. Mert kesobb tudtunk draftolni. Es az idonket is roviditette, amit a csapat helyrerakasara lehetett volna forditani. Most momentan van ido gondolkozni ab n, tomlin vs ab n, butleren. Stb.
Bar ne igy lenne. De egy alap def kell, mert ben hiaba volt jo, szamok alapjan, ha egesz szezont nezunk, nem volt meccs eldonto. Inkabb csak negativ iranyba. Es ha nem o akkor a spec team. Ha nem ok, akkor a def ugyanigy. Ezeket nem lehet po ba atvinni es sbt nyerni.
Szoval fokuszaljanak a draftra, az emberekre akik itt vannak. Kezdjenek valamit cb, ilb, olb, s scoutjaink tovabbkepzesevel. Kuldjek el oket a hogyan ne draftoljunk a korai korokben tuti bust okat cb es lb kbol, 10 bol 8 szor. Hogyan kell egy cbt draftolni. Ne nem kell az alacsony golson, akinek a profiljaban az van hogy tul alacsony es nem fogja fizikaalisan birni a meccseket, a magasabb erosebb elkapokkal szemben. Es nem fogja ezt birni fizikalisan.
Azaz leirtak mas hozza ertok, hogy benne van a serules veszely potencialja nagyon. Es ne akarjuk ot ugy mint edmundsot, pont a mi rendszerunkbe illonek hivni, es masodik kort egy nr 3 cb re kolteni. Aki palyara sem lepett. Burnst mar a neve alapjan is el kellett volna felejteni. Mert mar az mutatja hogy eg mint allat. Mindegy. Valamit kezdeni kene. Mert az igeretes tehetsegeket masok elviszik tolunk. Mi meg hozunk olyan embereket kezdoknek. Akiket a vegen mar jatszatni sem mertuk.
Ez kerem, nagyon okos huzas volt pl bostic eseteben is. Nem vagyok scout de megmondtam elore, hogy szenne fogjak es hogy hogy egetni a vince es bostic parost. Nem azert mert latnok vagyok. Hanem mert tudtak mi a hataruk. Es minden csapat aki tenylegesen 100X jobban ertett hozza, azonnal levagta.
Ne valtoztassunk semat, csak mert egy ember hianyzik. Inkabb toltsuk fel a hianyzo spotot es az alapjan iteljuk meg hogy mi a legjobb nekunk. Ne keljen mar minden evben mindent feje tetejerol kezdeni, mert egy ember kidolt. Es nem kepesek egy, azaz egy embert hozni draftrol, fa rol, keretszuketesrol barhonnan. Hogy ez ne legyen egeto problema.
Ev elejen irtam, hogy nem lesz meg igy a po. Aztan nagyot fordult a vilag, lattam a vilagossagot az alagut vegen, de csak sajnos a vonat jott szembe ezerrel. Es sajnos visszaltak a realitas talajara. Foleg hogy bell sem volt. Mert ha o van. Akkor most po is van. De jobb hogy nincs. Mert nincs kedvem nezni ahogy mondjuk agyon egetnek a defet megint. Es most pl ab sem jatszana es egyeb cirkuszokhoz.
Dontsek el hogy kell e bell vagy nem. Ha nem kuldjek el. Dontsek el hogy kell e ab vagy nem. Ha nem kuldjek el. Es minden kezdodjon mar a regi megszokott unalmas offseason szerint. Ahol csak arra kellett figyelnunk nehogy jeff reed olyan mosdoban alljon meg wczni, ahol nincs papirtorlo. Szoval nem aldott es bekes karacsonyt. Mivel az mar elmult.
De egy aldott es bekes uj evet kernek toluk. Es hogy tegyek helyre, ami nem mukodik. Es nem kell sbt nyerni ehhez. Eleg, ha a saci idokbenli def lenne. ES az az idotaji offense. Es akkor maris boldogan lehetett meccset nezni. Mert akkor volt eselyunk barki ellen. Kiveve jags es ne. De jo volt oket nezni. Most meg. Megint olyanok mint a hullamvasut. Pedig nem is vettem jegyet a vidamparkba.
Es ha tomlin is ...micsoda meregetesbe kezd ab vel, nem tudom mi mint szurkolok mit nyerunk vele. Az hogy a killer beez bol. Csak killer beez lett/lesz. Bostic, boswell, burns, bince...
NA boldog uj evet. Es boldogabbat, mint volt.
több mint 7 éve
Közben egy olyat is olvastam, hogy állítólag volt olyan játékos, aki azt nyilatkozta, hogyha Brown beöltözött volna a Bengals ellen, akkor bizony leszedik róla a felszerelést.Nem tudom mennyi a valóság tartalma, mert facebookon jött velem szembe, de ha csak kisrészben is igaz-azaz voltak játékosok, akik így viselkedtek volna- akkor mennie kell Brownnak.
több mint 7 éve
TJ 751 snap 7 sack40 snap-et kapottHa nem jatszott szinte semmit, nem is olyan rossz ez a szam. Padrol hozva. Nem? : ) Es az az egy sack meccs eldonto volt. Emlekszem ra. : )5 meccsen 1 sack nálunk '17-benAzert, volt hogy odaert harrison meg az utolso eveben is az iranyitohoz. Es kb ha jol emlekszem, egy negyedik es hosszunal o sackelte az iranyitot. Es odament tomlinhoz es mondta neki, hogy latod. Meg mindig ugyanugy meg tudom csinalni.Miközben egyetértek az írásoddal:Mikozben egyet ertek az irasoddal.JH limitáltabb snap-et kapott, mint szeretett volna, de passrushban hatástalan volt. Futás ellen nem volt rossz, de nem engedhettük meg Watt távoltartását a pályától. Egy első körös, ilyen pedigréjű tehetséget nem hanyagol senki. Deebo meg nem akart rotációs player lenni, a másik oldalon pedig nem volt soha.Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Aztán a dühöngés, üzengetés már nem tett jót a locker roomnak. Egy középszerűen teljesítő veterán pedig kirakható. A Pats ekkor teljes pr hiányban volt, ott összekapta magát, de a valóságban nem hozott vissza semmit a korábbi önmagából. Futás ellen gyilkolt, de nagy területen - a SB-ban is volt ilyen szitu - elveszett, a QB-ra alig ért oda.
Lehet, hogy ìgértünk neki több percet, de a csapatérdek utóbb felülírta az életet. Nálam ennyi a story, de amit azóta művel, háát...sztem egy csapat szurkolója sem venné szívesen, ha a legjobb játékosokat távozásra bújtogatna egy ex-játékosa. Akármekkora legenda is legyen!
Fast Willie
Azert JH 73 evesen barmelyik poszton-ponton a palyan jobb mint Dupree.
Mostanaban minden vasas dontesnel van egy pont ahol ugy engedhetnek el egymas kezet a felek hogy mindenki boldog es a maximumot hozzak ki belole. Mikor lattak hogy van jobb akkor el kellett volna engedni.
A vasas hivta vissza, nem a penz volt a fo mozgatorugo a 2. evere lett jobb. Idaig szep es ez volt a cel. Most ott tart a kapcsolat mintha JH utalna a klubvezetest.
new orl
Tavaly Watt volt Harrison vetélytársa, erre az évre cserélte meg őket Buddhával Butler, viszont Deebo sosem játszott a túlvégen (állítólag a spin move-ja egyirányos - bevallom sosem néztem ezt). Depthként néztünk rá, mert rajta kívül pelyhesállúak voltak csak. Ő meg kezdőnek nézte magát, ezért is ment a Nyulakhoz.
Lehetett volna szebben elválni, de szezon előtt nem tudhattuk, hogy Watt mennyire gyorsan áll át profi szintre. Hát gyorsan (pedig EGDE-knél nem feltétlenül azonnal hasítanak, neki is volt eltűnése azért akkor még).
Fast Willie
De nem rotacios player volt. Hanem nem jatszattak, volt is hogy mutattak a tv ben ezen megmozdulasa elott, hogy olyan mint egy old timer auto. Csak akkor veszed elo ha tenyleg kell es minden jo hozza. Szoval az hogy rotacios vagy vs nem is jatszott szinte semmit az nekem mas. En ugy emlekszem, hogy szinte semmit sem jatszott. Es ezert ugy mint bellnel. Ot sem akartak elengedni. Annak ellenere, hogy nem jatszattak.
Ezzel nincs gond. Csak o tudja, hogy nem ez lett beigerve neki. Es proballjuk ezt egy ilyen kaliberu jatekozsnak eladni. Hogy jaj bocsi nem igy gondoltam ev elejen. Hat nem csoda, hogy ki volt akadva. Es a po ban watt ugyanugy elveszett es deboo ott is jobb lett volna. Sajnos elotte watt jo volt. Po ban, meg kijott rajta is a rookie tulizgulas. Es ott biza jol jott volna a debo watt paros.
De ez tortenelem. Es ha nem azt kapod, mit megigernek jogos hogy kered, hogy engedjenek el. Mert az egyertelmuen atbaszas. Es ezt ki szereti, ki turi el. Nem sokan. Foleg nem egy debo.
Troy nal nem tudom mit csinaltak. Azon kivul hogy engedtek hogy cikiztek a tobbiek, mert lelkisebb volt mint a tobbiek. Ha valaki emlekszik a betett videomra, ki volt szegeny akadva, akkor is amikor nyertunk, de majdnem fumble lett az egyik hatra passza ha jol emlekszem. Es a tobbi lb mondta, hogy most troynak eleg szar hete lesz. Es bocsanatot kert a szurkoloktol es mindenkitol, hogy ekkorat hibazott. Mikozben 2 intet szerzett es ezzel nyertuk meg a meccset. De megigerte tobbbet nem teszi.
Aztan gondolom o is szeretett volna meg jatszani. De nem engedtuk neki. Bar o nem hiszem hogy ok nelkul haragtarto lenne. De jo hivo leven, nem is hiszem hogy nagy dobra veri, eddig sem tette, hogy mi az oka. De az gaz, hogy egy ilyen ikon mint polamalu nincs peldakepkent hasznalva. Vagy jobban meccsekre hivva. Es nincs igy megadva neki azt a tiszteletet, koszonetet, amit amig itt jatszott elert.
gabistar
TJ Watt 15 meccsen 7 sack
Fast Willie
gabistar
www.pro-football-reference.com/players/H/HarrJa23/fantasy/2017
www.pro-football-reference.com/players/W/WattT.00/fantasy/2017
Fast Willie
JH 40 snap 1 sack 5 meccs Vasas
JH 27 snap 2 sack 1 meccs NE
Tipikusan mindenkinek igaza volt. TJ bevalt, JH el akart menni, mert tobbre volt kepes mint nalatok kapott, de nem veszitett a Vasas semmit a hianyaban a jatekban.
Mennyivel mas lenne a leanyzo fekvese, ha elengeditek mikor keri. Mindenkinek.
több mint 7 éve
ok reg volt mar. De azert az sem sok. Mennyit kapott tj, csak hogy ossze lehessen hasonlitani a sack szamot? Bar latom elore gondolkodtal en meg beneztem. Hogy hamarabb irtam, mint olvastam vegig...40 snap-et kapottHa nem jatszott szinte semmit, nem is olyan rossz ez a szam. Padrol hozva. Nem? : ) Es az az egy sack meccs eldonto volt. Emlekszem ra. : )5 meccsen 1 sack nálunk '17-benAzert, volt hogy odaert harrison meg az utolso eveben is az iranyitohoz. Es kb ha jol emlekszem, egy negyedik es hosszunal o sackelte az iranyitot. Es odament tomlinhoz es mondta neki, hogy latod. Meg mindig ugyanugy meg tudom csinalni.Miközben egyetértek az írásoddal:Mikozben egyet ertek az irasoddal.JH limitáltabb snap-et kapott, mint szeretett volna, de passrushban hatástalan volt. Futás ellen nem volt rossz, de nem engedhettük meg Watt távoltartását a pályától. Egy első körös, ilyen pedigréjű tehetséget nem hanyagol senki. Deebo meg nem akart rotációs player lenni, a másik oldalon pedig nem volt soha.Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Aztán a dühöngés, üzengetés már nem tett jót a locker roomnak. Egy középszerűen teljesítő veterán pedig kirakható. A Pats ekkor teljes pr hiányban volt, ott összekapta magát, de a valóságban nem hozott vissza semmit a korábbi önmagából. Futás ellen gyilkolt, de nagy területen - a SB-ban is volt ilyen szitu - elveszett, a QB-ra alig ért oda.
Lehet, hogy ìgértünk neki több percet, de a csapatérdek utóbb felülírta az életet. Nálam ennyi a story, de amit azóta művel, háát...sztem egy csapat szurkolója sem venné szívesen, ha a legjobb játékosokat távozásra bújtogatna egy ex-játékosa. Akármekkora legenda is legyen!
Fast Willie
Azert JH 73 evesen barmelyik poszton-ponton a palyan jobb mint Dupree.
Mostanaban minden vasas dontesnel van egy pont ahol ugy engedhetnek el egymas kezet a felek hogy mindenki boldog es a maximumot hozzak ki belole. Mikor lattak hogy van jobb akkor el kellett volna engedni.
A vasas hivta vissza, nem a penz volt a fo mozgatorugo a 2. evere lett jobb. Idaig szep es ez volt a cel. Most ott tart a kapcsolat mintha JH utalna a klubvezetest.
new orl
Tavaly Watt volt Harrison vetélytársa, erre az évre cserélte meg őket Buddhával Butler, viszont Deebo sosem játszott a túlvégen (állítólag a spin move-ja egyirányos - bevallom sosem néztem ezt). Depthként néztünk rá, mert rajta kívül pelyhesállúak voltak csak. Ő meg kezdőnek nézte magát, ezért is ment a Nyulakhoz.
Lehetett volna szebben elválni, de szezon előtt nem tudhattuk, hogy Watt mennyire gyorsan áll át profi szintre. Hát gyorsan (pedig EGDE-knél nem feltétlenül azonnal hasítanak, neki is volt eltűnése azért akkor még).
Fast Willie
De nem rotacios player volt. Hanem nem jatszattak, volt is hogy mutattak a tv ben ezen megmozdulasa elott, hogy olyan mint egy old timer auto. Csak akkor veszed elo ha tenyleg kell es minden jo hozza. Szoval az hogy rotacios vagy vs nem is jatszott szinte semmit az nekem mas. En ugy emlekszem, hogy szinte semmit sem jatszott. Es ezert ugy mint bellnel. Ot sem akartak elengedni. Annak ellenere, hogy nem jatszattak.
Ezzel nincs gond. Csak o tudja, hogy nem ez lett beigerve neki. Es proballjuk ezt egy ilyen kaliberu jatekozsnak eladni. Hogy jaj bocsi nem igy gondoltam ev elejen. Hat nem csoda, hogy ki volt akadva. Es a po ban watt ugyanugy elveszett es deboo ott is jobb lett volna. Sajnos elotte watt jo volt. Po ban, meg kijott rajta is a rookie tulizgulas. Es ott biza jol jott volna a debo watt paros.
De ez tortenelem. Es ha nem azt kapod, mit megigernek jogos hogy kered, hogy engedjenek el. Mert az egyertelmuen atbaszas. Es ezt ki szereti, ki turi el. Nem sokan. Foleg nem egy debo.
Troy nal nem tudom mit csinaltak. Azon kivul hogy engedtek hogy cikiztek a tobbiek, mert lelkisebb volt mint a tobbiek. Ha valaki emlekszik a betett videomra, ki volt szegeny akadva, akkor is amikor nyertunk, de majdnem fumble lett az egyik hatra passza ha jol emlekszem. Es a tobbi lb mondta, hogy most troynak eleg szar hete lesz. Es bocsanatot kert a szurkoloktol es mindenkitol, hogy ekkorat hibazott. Mikozben 2 intet szerzett es ezzel nyertuk meg a meccset. De megigerte tobbbet nem teszi.
Aztan gondolom o is szeretett volna meg jatszani. De nem engedtuk neki. Bar o nem hiszem hogy ok nelkul haragtarto lenne. De jo hivo leven, nem is hiszem hogy nagy dobra veri, eddig sem tette, hogy mi az oka. De az gaz, hogy egy ilyen ikon mint polamalu nincs peldakepkent hasznalva. Vagy jobban meccsekre hivva. Es nincs igy megadva neki azt a tiszteletet, koszonetet, amit amig itt jatszott elert.
gabistar
TJ Watt 15 meccsen 7 sack
Fast Willie
gabistar
www.pro-football-reference.com/players/H/HarrJa23/fantasy/2017
www.pro-football-reference.com/players/W/WattT.00/fantasy/2017
Fast Willie
Ok szoval 40 snap 1 sack.
Vs 751 snap 7 sack. Az aranyaiban nem nagyon kulonbozik nekem.
Sot rosszabb mert kb minden szazadik snap utan sack. Mig harisonnal minden negyvendedik utan sack. De ez igy nem jo mert 40 snap az semmi. Es hat nem csoda hogy ki volt buka ezen. Mindegy elmult. De azert jogosan hoborgott. Nem zorog a haraszt, ha nem fuj a szel.
Nem azert mert igaza volt, hanem azert mert azt mondtak, jatszatjak rotalva. Es a 40 snap az tj nek az elso meccsen megvolt. LOL.
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
40 snap-et kapottHa nem jatszott szinte semmit, nem is olyan rossz ez a szam. Padrol hozva. Nem? : ) Es az az egy sack meccs eldonto volt. Emlekszem ra. : )5 meccsen 1 sack nálunk '17-benAzert, volt hogy odaert harrison meg az utolso eveben is az iranyitohoz. Es kb ha jol emlekszem, egy negyedik es hosszunal o sackelte az iranyitot. Es odament tomlinhoz es mondta neki, hogy latod. Meg mindig ugyanugy meg tudom csinalni.Miközben egyetértek az írásoddal:Mikozben egyet ertek az irasoddal.JH limitáltabb snap-et kapott, mint szeretett volna, de passrushban hatástalan volt. Futás ellen nem volt rossz, de nem engedhettük meg Watt távoltartását a pályától. Egy első körös, ilyen pedigréjű tehetséget nem hanyagol senki. Deebo meg nem akart rotációs player lenni, a másik oldalon pedig nem volt soha.Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Aztán a dühöngés, üzengetés már nem tett jót a locker roomnak. Egy középszerűen teljesítő veterán pedig kirakható. A Pats ekkor teljes pr hiányban volt, ott összekapta magát, de a valóságban nem hozott vissza semmit a korábbi önmagából. Futás ellen gyilkolt, de nagy területen - a SB-ban is volt ilyen szitu - elveszett, a QB-ra alig ért oda.
Lehet, hogy ìgértünk neki több percet, de a csapatérdek utóbb felülírta az életet. Nálam ennyi a story, de amit azóta művel, háát...sztem egy csapat szurkolója sem venné szívesen, ha a legjobb játékosokat távozásra bújtogatna egy ex-játékosa. Akármekkora legenda is legyen!
Fast Willie
Azert JH 73 evesen barmelyik poszton-ponton a palyan jobb mint Dupree.
Mostanaban minden vasas dontesnel van egy pont ahol ugy engedhetnek el egymas kezet a felek hogy mindenki boldog es a maximumot hozzak ki belole. Mikor lattak hogy van jobb akkor el kellett volna engedni.
A vasas hivta vissza, nem a penz volt a fo mozgatorugo a 2. evere lett jobb. Idaig szep es ez volt a cel. Most ott tart a kapcsolat mintha JH utalna a klubvezetest.
new orl
Tavaly Watt volt Harrison vetélytársa, erre az évre cserélte meg őket Buddhával Butler, viszont Deebo sosem játszott a túlvégen (állítólag a spin move-ja egyirányos - bevallom sosem néztem ezt). Depthként néztünk rá, mert rajta kívül pelyhesállúak voltak csak. Ő meg kezdőnek nézte magát, ezért is ment a Nyulakhoz.
Lehetett volna szebben elválni, de szezon előtt nem tudhattuk, hogy Watt mennyire gyorsan áll át profi szintre. Hát gyorsan (pedig EGDE-knél nem feltétlenül azonnal hasítanak, neki is volt eltűnése azért akkor még).
Fast Willie
De nem rotacios player volt. Hanem nem jatszattak, volt is hogy mutattak a tv ben ezen megmozdulasa elott, hogy olyan mint egy old timer auto. Csak akkor veszed elo ha tenyleg kell es minden jo hozza. Szoval az hogy rotacios vagy vs nem is jatszott szinte semmit az nekem mas. En ugy emlekszem, hogy szinte semmit sem jatszott. Es ezert ugy mint bellnel. Ot sem akartak elengedni. Annak ellenere, hogy nem jatszattak.
Ezzel nincs gond. Csak o tudja, hogy nem ez lett beigerve neki. Es proballjuk ezt egy ilyen kaliberu jatekozsnak eladni. Hogy jaj bocsi nem igy gondoltam ev elejen. Hat nem csoda, hogy ki volt akadva. Es a po ban watt ugyanugy elveszett es deboo ott is jobb lett volna. Sajnos elotte watt jo volt. Po ban, meg kijott rajta is a rookie tulizgulas. Es ott biza jol jott volna a debo watt paros.
De ez tortenelem. Es ha nem azt kapod, mit megigernek jogos hogy kered, hogy engedjenek el. Mert az egyertelmuen atbaszas. Es ezt ki szereti, ki turi el. Nem sokan. Foleg nem egy debo.
Troy nal nem tudom mit csinaltak. Azon kivul hogy engedtek hogy cikiztek a tobbiek, mert lelkisebb volt mint a tobbiek. Ha valaki emlekszik a betett videomra, ki volt szegeny akadva, akkor is amikor nyertunk, de majdnem fumble lett az egyik hatra passza ha jol emlekszem. Es a tobbi lb mondta, hogy most troynak eleg szar hete lesz. Es bocsanatot kert a szurkoloktol es mindenkitol, hogy ekkorat hibazott. Mikozben 2 intet szerzett es ezzel nyertuk meg a meccset. De megigerte tobbbet nem teszi.
Aztan gondolom o is szeretett volna meg jatszani. De nem engedtuk neki. Bar o nem hiszem hogy ok nelkul haragtarto lenne. De jo hivo leven, nem is hiszem hogy nagy dobra veri, eddig sem tette, hogy mi az oka. De az gaz, hogy egy ilyen ikon mint polamalu nincs peldakepkent hasznalva. Vagy jobban meccsekre hivva. Es nincs igy megadva neki azt a tiszteletet, koszonetet, amit amig itt jatszott elert.
gabistar
TJ Watt 15 meccsen 7 sack
Fast Willie
gabistar
www.pro-football-reference.com/players/H/HarrJa23/fantasy/2017
www.pro-football-reference.com/players/W/WattT.00/fantasy/2017
több mint 7 éve
Ha nem jatszott szinte semmit, nem is olyan rossz ez a szam. Padrol hozva. Nem? : ) Es az az egy sack meccs eldonto volt. Emlekszem ra. : )5 meccsen 1 sack nálunk '17-benAzert, volt hogy odaert harrison meg az utolso eveben is az iranyitohoz. Es kb ha jol emlekszem, egy negyedik es hosszunal o sackelte az iranyitot. Es odament tomlinhoz es mondta neki, hogy latod. Meg mindig ugyanugy meg tudom csinalni.Miközben egyetértek az írásoddal:Mikozben egyet ertek az irasoddal.JH limitáltabb snap-et kapott, mint szeretett volna, de passrushban hatástalan volt. Futás ellen nem volt rossz, de nem engedhettük meg Watt távoltartását a pályától. Egy első körös, ilyen pedigréjű tehetséget nem hanyagol senki. Deebo meg nem akart rotációs player lenni, a másik oldalon pedig nem volt soha.Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Aztán a dühöngés, üzengetés már nem tett jót a locker roomnak. Egy középszerűen teljesítő veterán pedig kirakható. A Pats ekkor teljes pr hiányban volt, ott összekapta magát, de a valóságban nem hozott vissza semmit a korábbi önmagából. Futás ellen gyilkolt, de nagy területen - a SB-ban is volt ilyen szitu - elveszett, a QB-ra alig ért oda.
Lehet, hogy ìgértünk neki több percet, de a csapatérdek utóbb felülírta az életet. Nálam ennyi a story, de amit azóta művel, háát...sztem egy csapat szurkolója sem venné szívesen, ha a legjobb játékosokat távozásra bújtogatna egy ex-játékosa. Akármekkora legenda is legyen!
Fast Willie
Azert JH 73 evesen barmelyik poszton-ponton a palyan jobb mint Dupree.
Mostanaban minden vasas dontesnel van egy pont ahol ugy engedhetnek el egymas kezet a felek hogy mindenki boldog es a maximumot hozzak ki belole. Mikor lattak hogy van jobb akkor el kellett volna engedni.
A vasas hivta vissza, nem a penz volt a fo mozgatorugo a 2. evere lett jobb. Idaig szep es ez volt a cel. Most ott tart a kapcsolat mintha JH utalna a klubvezetest.
new orl
Tavaly Watt volt Harrison vetélytársa, erre az évre cserélte meg őket Buddhával Butler, viszont Deebo sosem játszott a túlvégen (állítólag a spin move-ja egyirányos - bevallom sosem néztem ezt). Depthként néztünk rá, mert rajta kívül pelyhesállúak voltak csak. Ő meg kezdőnek nézte magát, ezért is ment a Nyulakhoz.
Lehetett volna szebben elválni, de szezon előtt nem tudhattuk, hogy Watt mennyire gyorsan áll át profi szintre. Hát gyorsan (pedig EGDE-knél nem feltétlenül azonnal hasítanak, neki is volt eltűnése azért akkor még).
Fast Willie
De nem rotacios player volt. Hanem nem jatszattak, volt is hogy mutattak a tv ben ezen megmozdulasa elott, hogy olyan mint egy old timer auto. Csak akkor veszed elo ha tenyleg kell es minden jo hozza. Szoval az hogy rotacios vagy vs nem is jatszott szinte semmit az nekem mas. En ugy emlekszem, hogy szinte semmit sem jatszott. Es ezert ugy mint bellnel. Ot sem akartak elengedni. Annak ellenere, hogy nem jatszattak.
Ezzel nincs gond. Csak o tudja, hogy nem ez lett beigerve neki. Es proballjuk ezt egy ilyen kaliberu jatekozsnak eladni. Hogy jaj bocsi nem igy gondoltam ev elejen. Hat nem csoda, hogy ki volt akadva. Es a po ban watt ugyanugy elveszett es deboo ott is jobb lett volna. Sajnos elotte watt jo volt. Po ban, meg kijott rajta is a rookie tulizgulas. Es ott biza jol jott volna a debo watt paros.
De ez tortenelem. Es ha nem azt kapod, mit megigernek jogos hogy kered, hogy engedjenek el. Mert az egyertelmuen atbaszas. Es ezt ki szereti, ki turi el. Nem sokan. Foleg nem egy debo.
Troy nal nem tudom mit csinaltak. Azon kivul hogy engedtek hogy cikiztek a tobbiek, mert lelkisebb volt mint a tobbiek. Ha valaki emlekszik a betett videomra, ki volt szegeny akadva, akkor is amikor nyertunk, de majdnem fumble lett az egyik hatra passza ha jol emlekszem. Es a tobbi lb mondta, hogy most troynak eleg szar hete lesz. Es bocsanatot kert a szurkoloktol es mindenkitol, hogy ekkorat hibazott. Mikozben 2 intet szerzett es ezzel nyertuk meg a meccset. De megigerte tobbbet nem teszi.
Aztan gondolom o is szeretett volna meg jatszani. De nem engedtuk neki. Bar o nem hiszem hogy ok nelkul haragtarto lenne. De jo hivo leven, nem is hiszem hogy nagy dobra veri, eddig sem tette, hogy mi az oka. De az gaz, hogy egy ilyen ikon mint polamalu nincs peldakepkent hasznalva. Vagy jobban meccsekre hivva. Es nincs igy megadva neki azt a tiszteletet, koszonetet, amit amig itt jatszott elert.
gabistar
TJ Watt 15 meccsen 7 sack
Fast Willie
Amugy troy polamalu a kedvenc jatekosom nekem is. Es hiaba nezem edmundsot. Nem latom benne fele pola tudasat sem. Es hat pola azert pola. De egy elso koros megvaltotol, mint be lett kialtva edmunds meg az uj sema. Nem hozta amit gondoltak rola.
Bar aki azt gondolta, hogy edmunds rookiekent is megvaltja a vilagot, khm butler khm. Kicsit segbe rugnam.
Mert ez kb pont akkora beszolas volt ott, mint hogy eifertet nehez lesz fedezni. Bar lehet tenyleg igaza van. Mert ha nem jatszik ki tudna fedezni? Haha. Remeljuk lassan fel tudja majd rajzolni azt a vedelmi semat, amiben bostic vince es edmunds megoldja a gondjainkat. Mert eltelt egy szezon, de nem latom meg mindig ezt.
Nembaj elengedunk meg egy aranynak bekialltott lbt, ugy is jok vagyunk. Mert nem kellenek ide a fiatalok stb. A sema jovore talan megint megoldja. Es hat nehez is volt ezt megalkotni. Kozepre blitz. Aztan imadkozas. Hogy ne sikeruljon. De meg most is van min finomitani. Hogy melyik oldali ilb menjen blitzre. Vagy pedig hogy hilton menjen blitzre.
Mar csak egy ev es kesz az egesz vedelmi sema. Csak kar, hogy az ellenfel mar ezt elobb tudta mint bulter. : ) Igy hat mar az elso meccseken megmutattak neki, hogy milyen jo ez a sema. De nem baj. Kitartunk mellette. Mas ugy sincs. Rajzolni meg okosan es szepen, ahogy csillag jar az egen kell. Nem lehet elkapkodni. Mert igy nem lesz mike el angel o. Se mike (tomlin) al, se angel (angyal).
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
Ravens meg tobb van, osszmeritesbol.Ezesetben javaslom, cseréld le a hollót a neved mellett a megfelelő címerre 😁Nagyon valogatos vagy. Tobb kedvencem van toluk osszmeritesbol, mint a jelenlegi Ravens keretben.Troyt még Ravenként is szerettem. 2000' es évek olyan alakja, akit nem lehetett utálni. Szomorú história a frencsájz és az arany kabátos, hínár hajú hősünk szakítása.Nekem is Troy fájt a legjobban. Ott kicsit szentimentális volt Colbert, nem mert v nem akart paycutot kérni tőle, pedig a vége nem volt szép. (Nálam mostanában az FO legnagyobb hibája az ő ügye volt!)Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Elnézett cover, széteső zónázás, sok elrontott tackle. Szemre lassult is, de egy dobást megérdemelt volna... Még most is a jobbak között lenne. Sztem még a moneyból is engedett volna...
Nekem a kedvenc Steelers játékosom marad, nem tudom elképzelni, hogy csak hasonlót szerezzünk bármikor! Sem tehetségben, sem alázatban, sem mentalitásban.
Helyrehozhatnánk azzal, hogy sec coachnak visszahozzuk. 😁
Fast Willie
(Rajta kívül egy játékost bírtam sárga feketében, érdekes, hogy pont Bell az.)
cikesz
new orl
Gergőke
😊Miközben egyetértek az írásoddal:Mikozben egyet ertek az irasoddal.JH limitáltabb snap-et kapott, mint szeretett volna, de passrushban hatástalan volt. Futás ellen nem volt rossz, de nem engedhettük meg Watt távoltartását a pályától. Egy első körös, ilyen pedigréjű tehetséget nem hanyagol senki. Deebo meg nem akart rotációs player lenni, a másik oldalon pedig nem volt soha.Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Aztán a dühöngés, üzengetés már nem tett jót a locker roomnak. Egy középszerűen teljesítő veterán pedig kirakható. A Pats ekkor teljes pr hiányban volt, ott összekapta magát, de a valóságban nem hozott vissza semmit a korábbi önmagából. Futás ellen gyilkolt, de nagy területen - a SB-ban is volt ilyen szitu - elveszett, a QB-ra alig ért oda.
Lehet, hogy ìgértünk neki több percet, de a csapatérdek utóbb felülírta az életet. Nálam ennyi a story, de amit azóta művel, háát...sztem egy csapat szurkolója sem venné szívesen, ha a legjobb játékosokat távozásra bújtogatna egy ex-játékosa. Akármekkora legenda is legyen!
Fast Willie
Azert JH 73 evesen barmelyik poszton-ponton a palyan jobb mint Dupree.
Mostanaban minden vasas dontesnel van egy pont ahol ugy engedhetnek el egymas kezet a felek hogy mindenki boldog es a maximumot hozzak ki belole. Mikor lattak hogy van jobb akkor el kellett volna engedni.
A vasas hivta vissza, nem a penz volt a fo mozgatorugo a 2. evere lett jobb. Idaig szep es ez volt a cel. Most ott tart a kapcsolat mintha JH utalna a klubvezetest.
new orl
Tavaly Watt volt Harrison vetélytársa, erre az évre cserélte meg őket Buddhával Butler, viszont Deebo sosem játszott a túlvégen (állítólag a spin move-ja egyirányos - bevallom sosem néztem ezt). Depthként néztünk rá, mert rajta kívül pelyhesállúak voltak csak. Ő meg kezdőnek nézte magát, ezért is ment a Nyulakhoz.
Lehetett volna szebben elválni, de szezon előtt nem tudhattuk, hogy Watt mennyire gyorsan áll át profi szintre. Hát gyorsan (pedig EGDE-knél nem feltétlenül azonnal hasítanak, neki is volt eltűnése azért akkor még).
Fast Willie
Tudom hogy 2017-re cserelte meg oket. Nem gondolom hogy Dupree akarmikor akarhol jobb lett volna JH-nal. De ez nem is lenyeg.
Ti bajban voltatok a poszton es az oreg, aki nem volt akkor mar toppon, azert jobb volt mint a tobbiek. A legenda kisegiti a csapatat kis penzert es az azsioja tovabb no. Remek mindenkinek es minden szereplo tisztaban van hogy a helyettes megtalalasaig szol. 2017-ben jott TJ es eltelik egy kis ido es kiderul hogy megvan a helyettes. Remek. JH a kora miatt biztos hogy tobb dologrol lemondott es nehezebben hozta a fizikai formajat ( hiaba kivetelesen szerencses ), es ha mar dolgozott nem akart ucsorogni a padon. Ebben a pontban mikor mindenki elegedetten konstallalta, hogy megvan az utonpotlas el kellett volna engedni sot segiteni neki, hogy talaljon csapatot mikor kerte. Nem volt fenyegetes nektek, mint lett volna Bell, hogy jatszik esetleg ellenetek. Es ez a kapcsolat Legenda es Klubja kozott nem az ovodasok harca lenne hogy kinek az ovonenijenek van nagyobb csocse. Depth-kent sem jatszott es ideny kozben kerte engedjetek el.
A FO hibazott? Szigoruan a csapat erdeket nezve nem. Lehetett volna viszont hogy senki nem bukik es kockazatmentesen mindenki boldogan allhatott volna a piedesztalon tovabb. Ennyi. Pont az ilyen "semmisegekkel" lehetne erositeni a "csaladias hangulat a bizniszben" erzest.
több mint 7 éve
5 meccsen 1 sack nálunk '17-benAzert, volt hogy odaert harrison meg az utolso eveben is az iranyitohoz. Es kb ha jol emlekszem, egy negyedik es hosszunal o sackelte az iranyitot. Es odament tomlinhoz es mondta neki, hogy latod. Meg mindig ugyanugy meg tudom csinalni.Miközben egyetértek az írásoddal:Mikozben egyet ertek az irasoddal.JH limitáltabb snap-et kapott, mint szeretett volna, de passrushban hatástalan volt. Futás ellen nem volt rossz, de nem engedhettük meg Watt távoltartását a pályától. Egy első körös, ilyen pedigréjű tehetséget nem hanyagol senki. Deebo meg nem akart rotációs player lenni, a másik oldalon pedig nem volt soha.Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Aztán a dühöngés, üzengetés már nem tett jót a locker roomnak. Egy középszerűen teljesítő veterán pedig kirakható. A Pats ekkor teljes pr hiányban volt, ott összekapta magát, de a valóságban nem hozott vissza semmit a korábbi önmagából. Futás ellen gyilkolt, de nagy területen - a SB-ban is volt ilyen szitu - elveszett, a QB-ra alig ért oda.
Lehet, hogy ìgértünk neki több percet, de a csapatérdek utóbb felülírta az életet. Nálam ennyi a story, de amit azóta művel, háát...sztem egy csapat szurkolója sem venné szívesen, ha a legjobb játékosokat távozásra bújtogatna egy ex-játékosa. Akármekkora legenda is legyen!
Fast Willie
Azert JH 73 evesen barmelyik poszton-ponton a palyan jobb mint Dupree.
Mostanaban minden vasas dontesnel van egy pont ahol ugy engedhetnek el egymas kezet a felek hogy mindenki boldog es a maximumot hozzak ki belole. Mikor lattak hogy van jobb akkor el kellett volna engedni.
A vasas hivta vissza, nem a penz volt a fo mozgatorugo a 2. evere lett jobb. Idaig szep es ez volt a cel. Most ott tart a kapcsolat mintha JH utalna a klubvezetest.
new orl
Tavaly Watt volt Harrison vetélytársa, erre az évre cserélte meg őket Buddhával Butler, viszont Deebo sosem játszott a túlvégen (állítólag a spin move-ja egyirányos - bevallom sosem néztem ezt). Depthként néztünk rá, mert rajta kívül pelyhesállúak voltak csak. Ő meg kezdőnek nézte magát, ezért is ment a Nyulakhoz.
Lehetett volna szebben elválni, de szezon előtt nem tudhattuk, hogy Watt mennyire gyorsan áll át profi szintre. Hát gyorsan (pedig EGDE-knél nem feltétlenül azonnal hasítanak, neki is volt eltűnése azért akkor még).
Fast Willie
De nem rotacios player volt. Hanem nem jatszattak, volt is hogy mutattak a tv ben ezen megmozdulasa elott, hogy olyan mint egy old timer auto. Csak akkor veszed elo ha tenyleg kell es minden jo hozza. Szoval az hogy rotacios vagy vs nem is jatszott szinte semmit az nekem mas. En ugy emlekszem, hogy szinte semmit sem jatszott. Es ezert ugy mint bellnel. Ot sem akartak elengedni. Annak ellenere, hogy nem jatszattak.
Ezzel nincs gond. Csak o tudja, hogy nem ez lett beigerve neki. Es proballjuk ezt egy ilyen kaliberu jatekozsnak eladni. Hogy jaj bocsi nem igy gondoltam ev elejen. Hat nem csoda, hogy ki volt akadva. Es a po ban watt ugyanugy elveszett es deboo ott is jobb lett volna. Sajnos elotte watt jo volt. Po ban, meg kijott rajta is a rookie tulizgulas. Es ott biza jol jott volna a debo watt paros.
De ez tortenelem. Es ha nem azt kapod, mit megigernek jogos hogy kered, hogy engedjenek el. Mert az egyertelmuen atbaszas. Es ezt ki szereti, ki turi el. Nem sokan. Foleg nem egy debo.
Troy nal nem tudom mit csinaltak. Azon kivul hogy engedtek hogy cikiztek a tobbiek, mert lelkisebb volt mint a tobbiek. Ha valaki emlekszik a betett videomra, ki volt szegeny akadva, akkor is amikor nyertunk, de majdnem fumble lett az egyik hatra passza ha jol emlekszem. Es a tobbi lb mondta, hogy most troynak eleg szar hete lesz. Es bocsanatot kert a szurkoloktol es mindenkitol, hogy ekkorat hibazott. Mikozben 2 intet szerzett es ezzel nyertuk meg a meccset. De megigerte tobbbet nem teszi.
Aztan gondolom o is szeretett volna meg jatszani. De nem engedtuk neki. Bar o nem hiszem hogy ok nelkul haragtarto lenne. De jo hivo leven, nem is hiszem hogy nagy dobra veri, eddig sem tette, hogy mi az oka. De az gaz, hogy egy ilyen ikon mint polamalu nincs peldakepkent hasznalva. Vagy jobban meccsekre hivva. Es nincs igy megadva neki azt a tiszteletet, koszonetet, amit amig itt jatszott elert.
gabistar
TJ Watt 15 meccsen 7 sack
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 7 éve
Az milyen mar, hogy lehet bell nem jateka adna arra lehetoseget, hogy ab menjen. Es akar bell visszajojjon. Nem mondom hogy orulnek neki. De mint drama megallna a helyet. : ( Foleg hogy megint hol tartunk.Ha trédelsz valakit, akkor a szerződéssel együtt tudod trédelni. Ez jelen esetben azt jelenti alapban, hogy mivel az aláírásit meg az, átstruktúrálást (ami szintén egy aláírási) már kifizettuk, csak arányosan el van osztva a könyvekben - a vevő csak a rosterbonusa fizetést veszi át, így Tonio fizetésügyileg, ha már mindenképp átlagot akarunk nézni, kiesik a Top15 WRből. Ez lehet csábító, itt mi is nyerhetünk, ha sikerülne deadmoneyt eladnunk illetve Tóni is kaphat egy újabb átsruktúrálást.Linkeltem a spotrac adatokat Brown base salary-jérőlÉn nem látom jelenleg azt a csapatot, aki 2+3.kör mellé benyel 21 milliót és egy dívát. 1.kört nem kapunk érte, ez szinte biztos, mert ahhoz koros.a 21 millió USD-t mi nyeljük be. A másik csapatnak a base salaryt kell fizetnie "csak", ami ugyan évi 10-es cirka, de top5 WR-te tekintve elenyésző. Lenne rá jelentkező és Én azt mondom, hogy egy win now módba kapcsolt csapatnak első kört is megérne. Nekünk ez -6 milla CAP hit a base salary és a roster bonus megspórolása mellett, ami tekintve, hogy 14,5 millát hoztunk át 2018-ból azért nem egy ördögtől való.
Szerencsére sok idő van szeptemberig, le kell ülni Tónival, aztán lehiggad. Talán. Remélem. Talán Ben, Colbert v Rooney tud hatni rá! Legyen így.
Mindig voltak kilengései, fura dolgai és extremitása, de ezt nem tudom hová tenni. Most azért átlépett egy határt. Ha a pénz miatt van, akkor elmegy a pics@ba. Ha a sikertelenség miatt van, akkor elmegy a f@szomba. Ha az egoja miatt van, akkor meg menjen ki a pusztába.
Ha az ügynök farkat méreget, akkor kapja bé@!
Tomlint ebben most nem tudom hibáztatni, egy playmakere meghülyült, de attól elvárom, hogy kezelje megfelelően a helyzetet! Ideje van rá.
HA Bell után Brownt is bukjuk, akkor Tomlin és Ben egy év után szerintem megy, illetve visszavonul.
Szerencsére mindenki mögött van utánpótlás, a szintje persze még kétséges. Mint minden restartoló vagy rebuildelő csapatnál.
Ha ez lesz, akkor viszont a megfelelő HC kiválasztása és a jó szakmai brigádba való beletalálás kötelező!
Mondtam már, hogy várom az offseasont? Nos nem így értettem...😂
Fast Willie
Az amit csinált Brown az gusztustalan. Akit eddig nyilatkozni láttam a csapatból ugyanazt gondolják, persze megértve Brown hátterét, honnan jött etc.
Brown azt érzi szerintem, hogy Bennel együtt már nem nyerhet gyűrűt és ezért frusztrált baromira. Van benne igazság és ha okosak vagyunk akkor a Ben utáni életre gondolva egy 2020-as első körért elengedjük. Idén a D-t húzzuk fel és 2020-ra irány a QB draft.
Klemó
2019-re 12,6 milla + 2,5 milla roster bonus (amivel lehet könyvelésügyileg trükközni)
2020-ra 11,3 milla
2021-re 12,5 milla (2021-re cutolható lenne 7 milla deaddel)
Két évre tehát 24 milla base salary-t ki kell neki pengetni, akárki a csapata. Persze köthet új szerződést, de nem gondolom, hogy 12 millás átlag alá menne az igénye...
Fast Willie
Teknikailag így nézne ki:
AB trade for Raiders 1.round worst pick
A Raiders átveszi a jövő évi 3,8M és 3,2M dead moneyt a Steelerstől, ezért a Steelers hallgatólagosan eláll a Raiders 3. körös pickjétől.
AB szerződését azonnal átstuktúrálják, kap kézbe 10 milliót, és 2020tól nem fizet adót.
A Raiders elírja a könyvébe a 3,8+3,2=7 millió DMet, AB marad 2 millió fizuval, a kifizetett tizesét a maradék évekre elírják, így 2019re a könyvekbe AB még mindig 12be kerülne (7 steelersDM +3 structureDM + 2 rosterbonus)
A Steelers 21-7=14 millió DMet elírhatna, ha jól csináljuk akkor két évre, akkor két év alatt egy tizest fogtunk.
Ez lenne a masterplan, ha Davisnek van kézbe 10 millája, kérdés kifizeti a 2,5 rosteren levési pénzt, s milyen kötött dátumokkal tudnak játszani ( március 17., június 1.)?
Egyébként minden adott, főleg az hogy Bell után még egy drámát nem bírunk el, úgy hogy itt, ha AB befordul nem nyerhetünk semmi pénzt.
sutianap
több mint 7 éve
Azert, volt hogy odaert harrison meg az utolso eveben is az iranyitohoz. Es kb ha jol emlekszem, egy negyedik es hosszunal o sackelte az iranyitot. Es odament tomlinhoz es mondta neki, hogy latod. Meg mindig ugyanugy meg tudom csinalni.Miközben egyetértek az írásoddal:Mikozben egyet ertek az irasoddal.JH limitáltabb snap-et kapott, mint szeretett volna, de passrushban hatástalan volt. Futás ellen nem volt rossz, de nem engedhettük meg Watt távoltartását a pályától. Egy első körös, ilyen pedigréjű tehetséget nem hanyagol senki. Deebo meg nem akart rotációs player lenni, a másik oldalon pedig nem volt soha.Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Aztán a dühöngés, üzengetés már nem tett jót a locker roomnak. Egy középszerűen teljesítő veterán pedig kirakható. A Pats ekkor teljes pr hiányban volt, ott összekapta magát, de a valóságban nem hozott vissza semmit a korábbi önmagából. Futás ellen gyilkolt, de nagy területen - a SB-ban is volt ilyen szitu - elveszett, a QB-ra alig ért oda.
Lehet, hogy ìgértünk neki több percet, de a csapatérdek utóbb felülírta az életet. Nálam ennyi a story, de amit azóta művel, háát...sztem egy csapat szurkolója sem venné szívesen, ha a legjobb játékosokat távozásra bújtogatna egy ex-játékosa. Akármekkora legenda is legyen!
Fast Willie
Azert JH 73 evesen barmelyik poszton-ponton a palyan jobb mint Dupree.
Mostanaban minden vasas dontesnel van egy pont ahol ugy engedhetnek el egymas kezet a felek hogy mindenki boldog es a maximumot hozzak ki belole. Mikor lattak hogy van jobb akkor el kellett volna engedni.
A vasas hivta vissza, nem a penz volt a fo mozgatorugo a 2. evere lett jobb. Idaig szep es ez volt a cel. Most ott tart a kapcsolat mintha JH utalna a klubvezetest.
new orl
Tavaly Watt volt Harrison vetélytársa, erre az évre cserélte meg őket Buddhával Butler, viszont Deebo sosem játszott a túlvégen (állítólag a spin move-ja egyirányos - bevallom sosem néztem ezt). Depthként néztünk rá, mert rajta kívül pelyhesállúak voltak csak. Ő meg kezdőnek nézte magát, ezért is ment a Nyulakhoz.
Lehetett volna szebben elválni, de szezon előtt nem tudhattuk, hogy Watt mennyire gyorsan áll át profi szintre. Hát gyorsan (pedig EGDE-knél nem feltétlenül azonnal hasítanak, neki is volt eltűnése azért akkor még).
Fast Willie
De nem rotacios player volt. Hanem nem jatszattak, volt is hogy mutattak a tv ben ezen megmozdulasa elott, hogy olyan mint egy old timer auto. Csak akkor veszed elo ha tenyleg kell es minden jo hozza. Szoval az hogy rotacios vagy vs nem is jatszott szinte semmit az nekem mas. En ugy emlekszem, hogy szinte semmit sem jatszott. Es ezert ugy mint bellnel. Ot sem akartak elengedni. Annak ellenere, hogy nem jatszattak.
Ezzel nincs gond. Csak o tudja, hogy nem ez lett beigerve neki. Es proballjuk ezt egy ilyen kaliberu jatekozsnak eladni. Hogy jaj bocsi nem igy gondoltam ev elejen. Hat nem csoda, hogy ki volt akadva. Es a po ban watt ugyanugy elveszett es deboo ott is jobb lett volna. Sajnos elotte watt jo volt. Po ban, meg kijott rajta is a rookie tulizgulas. Es ott biza jol jott volna a debo watt paros.
De ez tortenelem. Es ha nem azt kapod, mit megigernek jogos hogy kered, hogy engedjenek el. Mert az egyertelmuen atbaszas. Es ezt ki szereti, ki turi el. Nem sokan. Foleg nem egy debo.
Troy nal nem tudom mit csinaltak. Azon kivul hogy engedtek hogy cikiztek a tobbiek, mert lelkisebb volt mint a tobbiek. Ha valaki emlekszik a betett videomra, ki volt szegeny akadva, akkor is amikor nyertunk, de majdnem fumble lett az egyik hatra passza ha jol emlekszem. Es a tobbi lb mondta, hogy most troynak eleg szar hete lesz. Es bocsanatot kert a szurkoloktol es mindenkitol, hogy ekkorat hibazott. Mikozben 2 intet szerzett es ezzel nyertuk meg a meccset. De megigerte tobbbet nem teszi.
Aztan gondolom o is szeretett volna meg jatszani. De nem engedtuk neki. Bar o nem hiszem hogy ok nelkul haragtarto lenne. De jo hivo leven, nem is hiszem hogy nagy dobra veri, eddig sem tette, hogy mi az oka. De az gaz, hogy egy ilyen ikon mint polamalu nincs peldakepkent hasznalva. Vagy jobban meccsekre hivva. Es nincs igy megadva neki azt a tiszteletet, koszonetet, amit amig itt jatszott elert.
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
Egyébként nem gondolom, hogy ő lett volna a bukás oka, viszont a felettese az még mindíg itt van. Mondjuk érthető, Eifertet leradírozta... 😁bulter egy kincs. Miatta kitettuk coach dad et. De ot itt tudtuk tartani ennyi ev keserves gyotrelmes idoszaka alatt vegig kitartott mellettunk. Nem ment el mashova sem mint dc, hanem kivarta azt a hosszu eveket, amit coach dad miatt itt kellett sima lb coachkent elszenvednie. Es lam hogy megerte, annyi kinkeserves ev utan, vegre o lehetett a megvalto. O ez mar megint masik film. : )
Gergőke
Mert o max egy dolgot csinalt. WR/TE fedezese a leglassab ilb kkel. Es/vagy kozepen blitz, ha mar a sec is gaz. Hatha beleszalad a futo a blitzbe. Ha meg dobnak hatha beleszalad a blitzelo a qb ba. : ) De varj ezt is kb coach dad tol leste.
Az uj semaja olyan jo volt. Hogy szerintem meg most sincs befejezve.
Valahol itt tart vele. flagspin-wpengine.netdna-ssl.com/wp-content/uploads/2015/04/FlagSpin-5-on-5-Flag-Football-Defense-Strategy-2-2.jpg
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
Egyébként nem gondolom, hogy ő lett volna a bukás oka, viszont a felettese az még mindíg itt van. Mondjuk érthető, Eifertet leradírozta... 😁
több mint 7 éve
Meg van első áldozat : kirúgtuk Joey Portert.Eleg egyertelmu volt. Foleg ha o hozta ide hogy jo lesz bostic. Meg watton kivul senki nem tudott fejlodni. Dupree meg itt volt jo. De itt nagyon. Ebben a jatekban. Bar ez...
Gergőke
youtu.be/Ey68aMOV9gc?t=61
youtu.be/xJKAg_Sy5Dk?t=13
dupree jatsza vadert... haha...Itt eleg gyilkos es jo. Szoval meet dupree. : ) Itt elveztem a legjobban a jatekat. Bar itt nem black and goldban volt. Csak szimplan black ben Hahah.
Szerkesztette: gabor25
több mint 7 éve
Bocsi hogy igy ezek utan ezt mondom, de akkor most bell lett tul draga, vagy ab is. Kiraly. Jo hogy vannak ilyen show emberek. Amugy meg lehet siman azon sertodott meg, hogy ben kap majd uj szerzodest. Es az ovet meg talan picit varialtak volna. Hosszu tavon.Linkeltem a spotrac adatokat Brown base salary-jérőlÉn nem látom jelenleg azt a csapatot, aki 2+3.kör mellé benyel 21 milliót és egy dívát. 1.kört nem kapunk érte, ez szinte biztos, mert ahhoz koros.a 21 millió USD-t mi nyeljük be. A másik csapatnak a base salaryt kell fizetnie "csak", ami ugyan évi 10-es cirka, de top5 WR-te tekintve elenyésző. Lenne rá jelentkező és Én azt mondom, hogy egy win now módba kapcsolt csapatnak első kört is megérne. Nekünk ez -6 milla CAP hit a base salary és a roster bonus megspórolása mellett, ami tekintve, hogy 14,5 millát hoztunk át 2018-ból azért nem egy ördögtől való.
Szerencsére sok idő van szeptemberig, le kell ülni Tónival, aztán lehiggad. Talán. Remélem. Talán Ben, Colbert v Rooney tud hatni rá! Legyen így.
Mindig voltak kilengései, fura dolgai és extremitása, de ezt nem tudom hová tenni. Most azért átlépett egy határt. Ha a pénz miatt van, akkor elmegy a pics@ba. Ha a sikertelenség miatt van, akkor elmegy a f@szomba. Ha az egoja miatt van, akkor meg menjen ki a pusztába.
Ha az ügynök farkat méreget, akkor kapja bé@!
Tomlint ebben most nem tudom hibáztatni, egy playmakere meghülyült, de attól elvárom, hogy kezelje megfelelően a helyzetet! Ideje van rá.
HA Bell után Brownt is bukjuk, akkor Tomlin és Ben egy év után szerintem megy, illetve visszavonul.
Szerencsére mindenki mögött van utánpótlás, a szintje persze még kétséges. Mint minden restartoló vagy rebuildelő csapatnál.
Ha ez lesz, akkor viszont a megfelelő HC kiválasztása és a jó szakmai brigádba való beletalálás kötelező!
Mondtam már, hogy várom az offseasont? Nos nem így értettem...😂
Fast Willie
Az amit csinált Brown az gusztustalan. Akit eddig nyilatkozni láttam a csapatból ugyanazt gondolják, persze megértve Brown hátterét, honnan jött etc.
Brown azt érzi szerintem, hogy Bennel együtt már nem nyerhet gyűrűt és ezért frusztrált baromira. Van benne igazság és ha okosak vagyunk akkor a Ben utáni életre gondolva egy 2020-as első körért elengedjük. Idén a D-t húzzuk fel és 2020-ra irány a QB draft.
Klemó
2019-re 12,6 milla + 2,5 milla roster bonus (amivel lehet könyvelésügyileg trükközni)
2020-ra 11,3 milla
2021-re 12,5 milla (2021-re cutolható lenne 7 milla deaddel)
Két évre tehát 24 milla base salary-t ki kell neki pengetni, akárki a csapata. Persze köthet új szerződést, de nem gondolom, hogy 12 millás átlag alá menne az igénye...
Fast Willie
Es ugyanugy eldobta az agyat, mert ben te mar nyugdijas voltal. Aztan visszajottel es eloszor bell penzebol vettel el. Most meg az enyembol is akarsz. Hat ne mar.
Mennyel szepen nyugdijba iden. Es visszahozzuk bellt. Es bell es en jok leszunk anyagilag biztos nelkuled. Hahaa.
több mint 7 éve
Meg van első áldozat : kirúgtuk Joey Portert.
több mint 7 éve
Gabi: hát Jeffben lévő tesztoszteron + alkohol kombó fordított arányosságban volt a kéztörlő tartalmávalEn szeritnem o csak megcsuszott. Mert felnyult a papirtorloert. Es miutan nem volt ott semmi. Es a semmit tepte le kibillent az egyensulyabol. Es majdnem elesett. Ez veszelyeztette a testi epseget. Foleg ugy hogy eppen akkor lehetett fel mosva is.
Az ilyen konstellációk általában csillaghalálhoz vezetnek...
kishaszi
Igy ezek utan mintha bomba'k foldjerol jott volna ki tipi topizva, csoda hogy tulelte a tavozast a wc bol. Aztan nem tudta, hogy hangosan gondolkodik. Es karomkodott egy hosszu sort. Elvegre o ha meg jobban kibillen az egyensulyabol, nem tudott volna jatszani jopar meccsen. Mert lehet osszetori magat. : ) Aztan amikor mondtak neki, hogy ezt azert nem kellene. O kezde a szokasos tipikus kotekedesi verekedes elotti dumat.
Mivan mivan minvan? De o itt is csak meg akarta tudni, hogy melyik univerzumban es melyik helyen van. Es hogy lehet az hogy beszel hozza valaki. Valamint ki ez a hang, aki beleszolt a sajat gondolataimba.
Szoval ossze volt zavarodva. Elofordul az ilyen. : )
több mint 7 éve
Miközben egyetértek az írásoddal:Mikozben egyet ertek az irasoddal.JH limitáltabb snap-et kapott, mint szeretett volna, de passrushban hatástalan volt. Futás ellen nem volt rossz, de nem engedhettük meg Watt távoltartását a pályától. Egy első körös, ilyen pedigréjű tehetséget nem hanyagol senki. Deebo meg nem akart rotációs player lenni, a másik oldalon pedig nem volt soha.Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Aztán a dühöngés, üzengetés már nem tett jót a locker roomnak. Egy középszerűen teljesítő veterán pedig kirakható. A Pats ekkor teljes pr hiányban volt, ott összekapta magát, de a valóságban nem hozott vissza semmit a korábbi önmagából. Futás ellen gyilkolt, de nagy területen - a SB-ban is volt ilyen szitu - elveszett, a QB-ra alig ért oda.
Lehet, hogy ìgértünk neki több percet, de a csapatérdek utóbb felülírta az életet. Nálam ennyi a story, de amit azóta művel, háát...sztem egy csapat szurkolója sem venné szívesen, ha a legjobb játékosokat távozásra bújtogatna egy ex-játékosa. Akármekkora legenda is legyen!
Fast Willie
Azert JH 73 evesen barmelyik poszton-ponton a palyan jobb mint Dupree.
Mostanaban minden vasas dontesnel van egy pont ahol ugy engedhetnek el egymas kezet a felek hogy mindenki boldog es a maximumot hozzak ki belole. Mikor lattak hogy van jobb akkor el kellett volna engedni.
A vasas hivta vissza, nem a penz volt a fo mozgatorugo a 2. evere lett jobb. Idaig szep es ez volt a cel. Most ott tart a kapcsolat mintha JH utalna a klubvezetest.
new orl
Tavaly Watt volt Harrison vetélytársa, erre az évre cserélte meg őket Buddhával Butler, viszont Deebo sosem játszott a túlvégen (állítólag a spin move-ja egyirányos - bevallom sosem néztem ezt). Depthként néztünk rá, mert rajta kívül pelyhesállúak voltak csak. Ő meg kezdőnek nézte magát, ezért is ment a Nyulakhoz.
Lehetett volna szebben elválni, de szezon előtt nem tudhattuk, hogy Watt mennyire gyorsan áll át profi szintre. Hát gyorsan (pedig EGDE-knél nem feltétlenül azonnal hasítanak, neki is volt eltűnése azért akkor még).
több mint 7 éve
Ha trédelsz valakit, akkor a szerződéssel együtt tudod trédelni. Ez jelen esetben azt jelenti alapban, hogy mivel az aláírásit meg az, átstruktúrálást (ami szintén egy aláírási) már kifizettuk, csak arányosan el van osztva a könyvekben - a vevő csak a rosterbonusa fizetést veszi át, így Tonio fizetésügyileg, ha már mindenképp átlagot akarunk nézni, kiesik a Top15 WRből. Ez lehet csábító, itt mi is nyerhetünk, ha sikerülne deadmoneyt eladnunk illetve Tóni is kaphat egy újabb átsruktúrálást.Linkeltem a spotrac adatokat Brown base salary-jérőlÉn nem látom jelenleg azt a csapatot, aki 2+3.kör mellé benyel 21 milliót és egy dívát. 1.kört nem kapunk érte, ez szinte biztos, mert ahhoz koros.a 21 millió USD-t mi nyeljük be. A másik csapatnak a base salaryt kell fizetnie "csak", ami ugyan évi 10-es cirka, de top5 WR-te tekintve elenyésző. Lenne rá jelentkező és Én azt mondom, hogy egy win now módba kapcsolt csapatnak első kört is megérne. Nekünk ez -6 milla CAP hit a base salary és a roster bonus megspórolása mellett, ami tekintve, hogy 14,5 millát hoztunk át 2018-ból azért nem egy ördögtől való.
Szerencsére sok idő van szeptemberig, le kell ülni Tónival, aztán lehiggad. Talán. Remélem. Talán Ben, Colbert v Rooney tud hatni rá! Legyen így.
Mindig voltak kilengései, fura dolgai és extremitása, de ezt nem tudom hová tenni. Most azért átlépett egy határt. Ha a pénz miatt van, akkor elmegy a pics@ba. Ha a sikertelenség miatt van, akkor elmegy a f@szomba. Ha az egoja miatt van, akkor meg menjen ki a pusztába.
Ha az ügynök farkat méreget, akkor kapja bé@!
Tomlint ebben most nem tudom hibáztatni, egy playmakere meghülyült, de attól elvárom, hogy kezelje megfelelően a helyzetet! Ideje van rá.
HA Bell után Brownt is bukjuk, akkor Tomlin és Ben egy év után szerintem megy, illetve visszavonul.
Szerencsére mindenki mögött van utánpótlás, a szintje persze még kétséges. Mint minden restartoló vagy rebuildelő csapatnál.
Ha ez lesz, akkor viszont a megfelelő HC kiválasztása és a jó szakmai brigádba való beletalálás kötelező!
Mondtam már, hogy várom az offseasont? Nos nem így értettem...😂
Fast Willie
Az amit csinált Brown az gusztustalan. Akit eddig nyilatkozni láttam a csapatból ugyanazt gondolják, persze megértve Brown hátterét, honnan jött etc.
Brown azt érzi szerintem, hogy Bennel együtt már nem nyerhet gyűrűt és ezért frusztrált baromira. Van benne igazság és ha okosak vagyunk akkor a Ben utáni életre gondolva egy 2020-as első körért elengedjük. Idén a D-t húzzuk fel és 2020-ra irány a QB draft.
Klemó
2019-re 12,6 milla + 2,5 milla roster bonus (amivel lehet könyvelésügyileg trükközni)
2020-ra 11,3 milla
2021-re 12,5 milla (2021-re cutolható lenne 7 milla deaddel)
Két évre tehát 24 milla base salary-t ki kell neki pengetni, akárki a csapata. Persze köthet új szerződést, de nem gondolom, hogy 12 millás átlag alá menne az igénye...
Fast Willie
Teknikailag így nézne ki:
AB trade for Raiders 1.round worst pick
A Raiders átveszi a jövő évi 3,8M és 3,2M dead moneyt a Steelerstől, ezért a Steelers hallgatólagosan eláll a Raiders 3. körös pickjétől.
AB szerződését azonnal átstuktúrálják, kap kézbe 10 milliót, és 2020tól nem fizet adót.
A Raiders elírja a könyvébe a 3,8+3,2=7 millió DMet, AB marad 2 millió fizuval, a kifizetett tizesét a maradék évekre elírják, így 2019re a könyvekbe AB még mindig 12be kerülne (7 steelersDM +3 structureDM + 2 rosterbonus)
A Steelers 21-7=14 millió DMet elírhatna, ha jól csináljuk akkor két évre, akkor két év alatt egy tizest fogtunk.
Ez lenne a masterplan, ha Davisnek van kézbe 10 millája, kérdés kifizeti a 2,5 rosteren levési pénzt, s milyen kötött dátumokkal tudnak játszani ( március 17., június 1.)?
Egyébként minden adott, főleg az hogy Bell után még egy drámát nem bírunk el, úgy hogy itt, ha AB befordul nem nyerhetünk semmi pénzt.
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 7 éve
Ezesetben javaslom, cseréld le a hollót a neved mellett a megfelelő címerre 😁Nagyon valogatos vagy. Tobb kedvencem van toluk osszmeritesbol, mint a jelenlegi Ravens keretben.Troyt még Ravenként is szerettem. 2000' es évek olyan alakja, akit nem lehetett utálni. Szomorú história a frencsájz és az arany kabátos, hínár hajú hősünk szakítása.Nekem is Troy fájt a legjobban. Ott kicsit szentimentális volt Colbert, nem mert v nem akart paycutot kérni tőle, pedig a vége nem volt szép. (Nálam mostanában az FO legnagyobb hibája az ő ügye volt!)Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.
Bezzeg a középszer vagy annyi se Steelers playák aranyosak... hogy van ez?
Kocsog is trademark of Pako Black
marescha
Big Ben nem tudom, hogy mitől köcsög, ebben az évben szimplán rosszul, a valós tudása alatt játszott vagy visszaesett, ahogy nézzük. (Kérdés, hogy végleges-e a helyzete vagy még képes magas szintű játékra hosszabb távon, én utóbbira tippelek.)
Harrisonban és AB-ben az a közös, hogy megkapták a tehetséges utódot, aki elvette előlük a snap-et/rivaldafényt, amit az ő ego-juk nem kezelt a legjobban, és nem a legprofibb módon.
Deebo-nál mindig is gondot jelentett a nehéz személyisége off field és az öltözőben is, nem véletlen, hogy játszott máshol is, de a pályán maximalista volt. Viszont elérkezett a karrierjében egy pont, ahol a teljesítménye a mi akkori rendszerünkben már a rosszat súrolta. Hogy ő maga vagy a mi rendszerünk volt rossz, azt mindenki döntse el, én nem gondolom, hogy Watt-ot jegelni kellett volna miatta. Az elválás nem volt szép, de JH tett érte annyit, hogy szükséges volt elengedni. Azóta a sértettséget érzem rajta, biztos zabos Tomlinra, hogy nem innen vonult vissza (de azért a Pats-sel biztos jól esett SB-t játszani neki). Már a Bell-vitába sem volt szerencsés beavatkoznia, de ez a videó az öltözőnkből (ahová ezek szerint visszaengedték), számomra gázos és a tiszteletlenség magasiskolája. Mind Browntól (akinek élő szerződése van!), mind Harrisontól (aki a franchise élő legendája). Lhet, hogy más másképp látja.
Hogy Brownnál mi tört el, és miért éppen most, arról csak információ morzsáink vannak (Juju AllPro szezonja, csapat általi megbecsülése, Bennel való viszony romlása, Tomlinnal való szkander, etc.), de a playoffról való lemaradás biztos nem segített.
Magánvéleményem, hogy azok az elit játékosok, akiknél ilyen balhé előjön, nárcisztikusak, a frusztráció és agressziókezelési képességük nulla és csak magukat nézik. Sok munkával, okos lépésekkel és türelemmel kezelhető a dolog, nem tudom, hogy van-e erő vagy akarat a vezetőségben, hogy megtegye, vagy a helyzet már olyan, hogy szakítani kell. Gazdasági szempontból komoly fejtörés ez a helyzet is, mint ahogy az volt Bellnél, de ott volt a tagelés, mint jogi eszköz, itt csak szarul jöhet ki belőle a csapat.
Én magam örülnék, ha maradna AB84 (a ZAB), mert a csapat történetének a legeslegjobb elkapója, Ben mellé létszükséglet és a sikerünk kulcsa lehet Roethlisberger utolsó rodeójához.
Fast Willie
És ezt maximálisan tisztelem benne, a többi tulajdonsága mellett.
zidane99
JH tudtommal úgy volt hogy játszani akart, és a szezon elején megbeszélték hogy ha kell, akkor marad, ha nem kell, akkor megy máshová, ahol játszhat. Tomlinék mondták neki hogy kell nekünk, maradjon, aztán egy idő után nem kapott snapet. Akkor kérte hogy engedjük el, nem engedtük, de nem is játszattuk. Ekkor kezdődött a cirkusz, és végül elengedtük. Majd NE-ben 1-2 hét után kezdő lett. Nyilván hogy nem véletlenül ment egy tál szotyiért pont oda játszani.
Bell is valszeg úgy fog elmenni, hogy ránk csapja az ajtót. És AB is épp a kilincset nézegeti.
Még az utóbbi háromra rá lehet fogni hogy az egó, meg a business, meg mittudomén, és lehet is benne igazság... de Troy egy szentfazék volt, soha nem volt semmi ügye, viszont 12 évet lenyomott nálunk elég magas szinten, és végül így kellett elmennie, azért ez méltatlan volt, akárki akármit mond.
Jan
Elnézett cover, széteső zónázás, sok elrontott tackle. Szemre lassult is, de egy dobást megérdemelt volna... Még most is a jobbak között lenne. Sztem még a moneyból is engedett volna...
Nekem a kedvenc Steelers játékosom marad, nem tudom elképzelni, hogy csak hasonlót szerezzünk bármikor! Sem tehetségben, sem alázatban, sem mentalitásban.
Helyrehozhatnánk azzal, hogy sec coachnak visszahozzuk. 😁
Fast Willie
(Rajta kívül egy játékost bírtam sárga feketében, érdekes, hogy pont Bell az.)
cikesz
new orl
Szerkesztette: Gergőke
több mint 7 éve
Mikozben egyet ertek az irasoddal.JH limitáltabb snap-et kapott, mint szeretett volna, de passrushban hatástalan volt. Futás ellen nem volt rossz, de nem engedhettük meg Watt távoltartását a pályától. Egy első körös, ilyen pedigréjű tehetséget nem hanyagol senki. Deebo meg nem akart rotációs player lenni, a másik oldalon pedig nem volt soha.Én is pont azon gondolkodtam tegnap, hogy Polamalu is úgy ment el, hogy ránk csapta az ajtót.Az ellenpélda Troy, aki nem dobálózott, nem Twittereztt faszságokat. A mai napig nem tiszta mi is történt, de nem szart oda, ahol évekig evett, mint Harrison.Én eztet nem értem, Harrison (egykoron DPOY, amikor már nem játszatták is jobb volt a Steelers OLB-k nagyjánál - sztem) egy kocsog, leveon bell (all pro RB) egy kocsog, Antonio Brown (all pro, HOF?) egy kocsog, Big Ben (HOF) lehet, hogy egy kocsog. Ráadásul kb 2 éven belül lett mind kocsog. Az nem ér ám, amit most mond minden volt ex-pajti, hogy korábban is kocsogok voltak, csak nem mondtuk.LeVeon Bell maximum üzletileg és teamgeist szempontjából hozott "köcsög" döntést azzal, hogy kiülte a teljes szezont. Ott mind ő és az ügynöke, mind a franchise dobálózott a szarral rendesen.