Politika

47 feliratkozó

több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints 6 499
Arra kíváncsi lennék egyébként, hogy miért fixálták be az 50 ezret. Így, hogy csak főállású egyéni vállalkozók maradhatnak KATA-sok, az egyik legnagyobb probléma vele éppen az, hogy lóf*sz nyugdíjösszegre ad jogosultságot. Nem lett volna praktikus legalább meghagyni a 75-ezret? (Nekem még az is logikusnak tűnne, ha lehetne mondjuk 100k-t is fizetni. A +50k nyugdíj járulék már egy tisztességes "rendes" bér nyugdíjjárulékának felelne meg. A nyugdíjkassza is bevételhez jutna, és kisebb gondot jelentene majd amikor a delikvens nyugdíjba megy.)
peterk2005 udvari bolond
Ez az egész módosítás úgy ahogy van - értelmetlen és logikátlan. (Mégha egyébként van is benne igazság) Még plusz pénz se lesz idén belőle, tehát simán ráért volna január 1-el módosítani.

Az az igazság, hogy én akkor láttam ilyen “adj uram isten azonnal” törvényt vagy módosítást kibaszva nagyobb tömeget érintő kérdèsben utoljára, amikor személyesen OV mondta azt, oké, nem tudtatok megegyezni, hogy mi legyen, tessék kiadni holnap a worst case-t, aztán meglátjuk. Legrosszabb esetben engedünk pár helyen. És az egyébként tudható, hogy a Vargáék, Nagy Márton meg a Parragh nemigazán értettek egyet abban, hogy is kéne módosítani ezért nem lett egységes, mindenki által támogatott - de legalább nem ellenzett terv. Ezt pedig miniszterelnök úr nem szereti. Nagyon nem. Ilyenkor ő dönt, és ezt meg általában az érintettek nem szokták szeretni 😊

Szerkesztette: MC12

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 23 125 — Lucas Scott
Arra kíváncsi lennék egyébként, hogy miért fixálták be az 50 ezret. Így, hogy csak főállású egyéni vállalkozók maradhatnak KATA-sok, az egyik legnagyobb probléma vele éppen az, hogy lóf*sz nyugdíjösszegre ad jogosultságot. Nem lett volna praktikus legalább meghagyni a 75-ezret? (Nekem még az is logikusnak tűnne, ha lehetne mondjuk 100k-t is fizetni. A +50k nyugdíj járulék már egy tisztességes "rendes" bér nyugdíjjárulékának felelne meg. A nyugdíjkassza is bevételhez jutna, és kisebb gondot jelentene majd amikor a delikvens nyugdíjba megy.)
peterk2005 udvari bolond
ez kvazi adocsokkentes is lehet kommunikacioban. kivezettuk a dragabb KATA kulcsot, mi az adocsokkentesek kormanya vagyunk.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
NB2 New England Patriots 25 243 — nabege2@yahoo.com
no már a TDF-en is tüntetnek a KATA ellen 😊
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 724 — The only discipline that lasts, is self discipline
Arra kíváncsi lennék egyébként, hogy miért fixálták be az 50 ezret. Így, hogy csak főállású egyéni vállalkozók maradhatnak KATA-sok, az egyik legnagyobb probléma vele éppen az, hogy lóf*sz nyugdíjösszegre ad jogosultságot. Nem lett volna praktikus legalább meghagyni a 75-ezret? (Nekem még az is logikusnak tűnne, ha lehetne mondjuk 100k-t is fizetni. A +50k nyugdíj járulék már egy tisztességes "rendes" bér nyugdíjjárulékának felelne meg. A nyugdíjkassza is bevételhez jutna, és kisebb gondot jelentene majd amikor a delikvens nyugdíjba megy.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 46 393 — The Mathematician
megigerte, ha 100 jo torveny lesz akkor 100t ir ala. vszeg ez jo torveny lesz.
Nemzetes és vitézlő csebi
lesz rossz egyáltalán? 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 23 125 — Lucas Scott
Kata vajon aláírja a Katát?
Zsellértelkes Vrij
hülye kérdés, szerintem ő is pontosan tudja, hogy mi a dolga, mint ahogy Áder is tudta.
slowmotion
feel the irony. 😉 tudom, szövegben sokszor nem megy át. 😊
Zsellértelkes Vrij
megigerte, ha 100 jo torveny lesz akkor 100t ir ala. vszeg ez jo torveny lesz.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 46 393 — The Mathematician
Kata vajon aláírja a Katát?
Zsellértelkes Vrij
hülye kérdés, szerintem ő is pontosan tudja, hogy mi a dolga, mint ahogy Áder is tudta.
slowmotion
feel the irony. 😉 tudom, szövegben sokszor nem megy át. 😊
Zsellértelkes Vrij

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 481 — Слава Україні! Героям слава!
Kata vajon aláírja a Katát?
Zsellértelkes Vrij
hülye kérdés, szerintem ő is pontosan tudja, hogy mi a dolga, mint ahogy Áder is tudta.
slowmotion
feel the irony. 😉 tudom, szövegben sokszor nem megy át. 😊

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints 6 499
Itt felénk egyébként már jönnek a reklám emailek, hogy KATA-s voltál? Gyere, csinálj szlovák céget és számlázz abból.
peterk2005 udvari bolond
Megnéztem Google trendsben a “szlovák cég” meg a “szlovák adózás” is kilőtt a keresési listában 😆

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
slowmotion Dallas Cowboys 24 858 — Cowboys fan
Kata vajon aláírja a Katát?
Zsellértelkes Vrij
hülye kérdés, szerintem ő is pontosan tudja, hogy mi a dolga, mint ahogy Áder is tudta.
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 103
foleg az olyanok, akik rendes foglalkozas mellett vallaltak plusz dolgokat: orvosi/apoloi ugyelet masik korhazban, eloadasok, oktatasok, de akar JC peldaja is mutatja. de hat egy adoemelest nem lehet ugy megcsinalni, hogy az ne fajjon valahol. nyilvan JC sem hagyja ott a bevetelei 80%t hanem megy atalanyba majd mondjuk. es fizet eves szinten 2 millaval tobbet be adoban, ha van eves szinten 12 milla bevetele.
Nemzetes és vitézlő csebi
Végre egy értelmes, nem cinkelő meg beszólogató komment.
Azért húztam be az X-et, mert a családtámogatások nélkül sehol sem lennék. Lehet elvakultnak meg majomnak meg szolgának meg mindennek nevezni, mert ezért X-eltem. A baloldalt hagyjuk, nyugodt szívvel egyik sem érdemelt X-et.
De a való életben gyűlölöm az egész rendszert és hangoztatom is, elég erősen. Az álszent, mocskos képmutató rendszert, ami morálisan olyan szintre züllesztette le az országot, hogy fél kiló kenyérért elvágják az emberek egymás torkát.
Képmutató szarok, ennyi ado és ilyen magas ára tartalom sehol nincs a régióban az egyik legszegényebb ország vagyunk, ennek ellenére a magyarokról húznak le ezer és egy bőrt. Ezért keresem állandóan a kiskapukat, ezért akarok feketézni, stb, mert máshogy nem tudom eltartani a családom.
Ez a Kata is, vicc banyek. Adózzon a NER öcsém, hat én csak minimális dolgokat tudok a “belső körről”, de 89-2010 között sem loptak el ennyit összesen a vezetők, mint a fityisz… elmehetnek
jobbágy#JC6
ez, amit itt leirtal, ez rendben is van. viszont a valasztas utani flegma hsz-d picit kiverte nalam a biztositekot, ezert is irtam korabban, hogyhat ezt te nem tudtad. mert amugy latni lehetett, hogy itt adoemeles jon majd, csak azt en sem gondoltam, hogy ezt igy fogjak vegrehajtani. azt, hogy a KATAsoknak is megemelik az adot azt jelenti, hogy nagy a baj. ez mar azutan van, hogy extraprofit adot vertek ki olyan cegekre, amelyek vesztesegesek. azutan, hogy leallitanak tobb fejlesztest. es meg azutan, hogy meg tobb fejlesztest allitanak le (tessek megnezni a tegnap kozlonyt, pl liget projektbol is elvonnak szep osszeget). szoval nagy a gond. piacrol vesszuk fel a hitel 6-7% korul mert nem ferunk hozza a helyreallitasi alap hitelehez, ami 0.3% lenne. nyilvan az EU is most durcizik be igazan. mocskos EU mar megint.
ja az ugye megvan mkinek, hogy ha vegigviszik megis a 7es cikket akkor nem lesz szavazati jogunk igy OV majd vetozgathat a Turk Tanacsban ...
Nemzetes és vitézlő csebi
Ne haragudj JC, de egyáltalán nem érthető és elfogadható az amit tettél.
Utálod őket? Rendben.
Tudtad, hogy azért adják a lóvét, hogy rájuk szavazz? Igen.
Megkaptad volna akkor is, ha nem rájuk szavazol? Igen. Nem ezen a mostani X-en múlt, hogy megkapod-e vagy sem.
Megvettek kilóra és te hagytad.
Tudtad kikkel kötsz üzletet, szóval most ne csodálkozz, hogy jön a fekete leves, mert előbb-utóbb valamilyen formában jött volna.

Ha pedig ahhoz, hogy eltartsd a családod, neked kiskapukat kell keresned, feketézned és a többit csinálni, akkor vagy túl magasra tetted az igényeket vagy el kellene gondolkoznod azon, hogy szakmát váltasz vagy akár országot is.
Lehet, hogy külföldön gyári melósként nem éreznéd jól magad se te és se az asszony, de legalább a megélhetéssel nem kellene törődnöd, boldogabb lennél.
Ha meg tudnál odakint más szakmát is csinálni, akkor még jobb.
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 724 — The only discipline that lasts, is self discipline
Itt felénk egyébként már jönnek a reklám emailek, hogy KATA-s voltál? Gyere, csinálj szlovák céget és számlázz abból.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 481 — Слава Україні! Героям слава!
Kata vajon aláírja a Katát?
Zsellértelkes Vrij
Megszavazni természetesen szépen megszavazták.
warr_b
De csak 120-an! nem tudom hol ténfergett a többi bátor.

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 724 — The only discipline that lasts, is self discipline
Akkor mire tüntetés? 😊 Hát ugyanennyit fog keresni, akkor nem történt semmi 😊MC12
Nem tudom, nem én tüntetek. 😊

De ez nem igaz. Akarhat a grafikus, vagy a te korábbi példádban a könyvelő 100%-ot emelni - ha nem fizetik ki a piacon. Ha kifizetik - szerencséje van, ha nem, akkor bizony olcsóbban fog könyvelni és nem keres 500at csak 300at, vagy becsukja a boltot és elmegy egy könyvelőirodához. Vagy majd megy kicsi feketébe, kézbe, borítékba. De az is necces lesz, mert nehéz lesz a NAV-felé hirtelen kitalálni valamit, hogy tavaly 11 millió volt Katában a keresetem, most meg 4. A jövedelmet a végén azért inkább még mindig a kereslet-kínálat határozza meg, nem a munkaerő piaci viszonyok.MC12
Így van. És amit itt leírtál, az egyúttal össze is függ egymással. Az a grafikus, aki tudja emelni az árait, az árat emel. Aki nem, az meg becsuk és elmegy inkább alkalmazottként dolgozni. Mert 300 ezerért nem éri meg vállalkozni, ha annyit alkalmazottként is lehet kapni.

Éééés .... visszajutottunk a kiinduló pontra: grafikus vállalkozóként 500 ezret lehet keresni a piacon. Azaz a vállalkozó grafikus jövedelme nem attól függ, hogy mennyit adózik, hanem a kereslet-kínálattól. Kör bezárva. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 24 853 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Kata vajon aláírja a Katát?
Zsellértelkes Vrij
Megszavazni természetesen szépen megszavazták.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 24 853 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Van itt ennél a hülyéskedésnél sokkal fontosabb is 😂

 hang.hu/belfold/most-mar-minden-rendben-parlamenti-imacsoportot-alapitottak-kormanyparti-kepviselok-143097

Térdre imához!


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 481 — Слава Україні! Героям слава!
Kata vajon aláírja a Katát?

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 624
 www.parlament.hu/irom42/00583/00583.pdf
több mint 2 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 731 — Axel Foley
 444.hu/2022/07/12/szo-sem-esett-a-katarol-az-allami-hiradoban

😊
Nemzetes és vitézlő csebi
Azért baszdmeg te sem gondolod komolyan, hogy ez fontosabb mint egy kutyás strand.
Meg Tökömfalván özv.Mikula Sándorné Gizi nénit amúgy sem érinti ez a KATA baromkodás. Őt épp megvédi Szent Viktor a koronától meg a migránsoktól.
Az ország meg épül-szépül.

több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 724 — The only discipline that lasts, is self discipline
A ruha bolti eladó és a grafikus jövedelmét nem az határozza meg, hogy melyik mennyi adót (vagy TB-t) fizetnek, hanem a munkaerőpiaci viszonyok. A bolti eladó akkor is 280-at keresne, ha nem fizetne SZJA-t, meg akkor is, ha 40% SZJA-t fizetne. A ruha bolti ruha ára változna meg aszerint, hogy a boltban az alkalmazott bruttó bére mennyi. A nettó maradna 280. A grafikus dettó. Akkor is 5 kilót fog keresni, ha KATA-zik és akkor is, ha kettős könyvel, mert az ő jövedelmét is az határozza meg, hogy milyen kereslet van grafikusokért. Az adó jogszabályoknak ehhez semmi közük. Az adó jogszabályoknak az a dolguk, hogy beszedjék az újraelosztáshoz szükséges pénzt, mégpedig úgy - és ez a gazdaságra nézve a fontos -, hogy a fontos társadalmi szempontokra legyen tekintettel (arányosság / teherbíróképesség, gazdaságfehérítő hatás ésatöbbi). Én nem értek az adózáshoz, nem tudom eldönteni, hogy a KATA jó volt-e vagy sem. Ha nem jó, akkor szűnjön meg és jöjjön valami más helyette.peterk2005 udvari bolond
De ez pont hülyeség és fordítva van, hisz, ha egy bolti eladó bruttó 500-zal van kalkulálva, márpedig azzal kell, mert azt fizeti a cég, akkor 40% SZJA-nál kevesebbet kap, mint 20%-osnál.
vpi
Persze, hogy változik a bruttó költség, de a fenti két mondatom nem erre vonatkozott. Az eladó jövedelmét nem az adó mértéke határozza meg, hanem a munkaerőpiaci helyzet. Ha 300 nettóért lehet eladót találni, akkor a munkáltató 300 nettót fog neki fizetni akkor is, ha 20% és akkor is, ha 50% a rárakódó teher. Mert kevesebbért nem kap eladót, többet meg miért is fizetne neki? És ugyanez igaz a grafikusra is, mindegy, hogy 10% vagy 30% adót fizet vállalkozóként.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 23 125 — Lucas Scott
De az is necces lesz, mert nehéz lesz a NAV-felé hirtelen kitalálni valamit, hogy tavaly 11 millió volt Katában a keresetem, most meg 4.
MC12
milyen NAV??

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
Lecsó Denver Broncos 3 120
Nyilván nem 100%-os emelésekről van szó, és egy KATA-s sem a felét fogja hazavinni. Átlagos, 6-7M éves bevételnél kb 1M mínuszban lesz. Ezt viszont simán beépíti az árba 10-15% emeléssel.
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 23 125 — Lucas Scott
 444.hu/2022/07/12/szo-sem-esett-a-katarol-az-allami-hiradoban

😊

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 22 465
 444.hu/2022/07/12/a-magyar-kormany-megszunteti-a-norvegiaval-kotott-beruhazasi-megallapodast

Napi mean és while.

Nem normálisak bazmeg.
Amadeus
remélem kiadnak valami politikai nyilatkozatot is Norvégia ellen...ez lenne a minimum
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints 6 499
Az egy következő kérdés, hogy oké-e, hogy egy ügyvéd, grafikus, kreatív író stb. ilyen rend szerint adózhat - és kis millió más munkakör meg nem. Olvasom, hogy egy grafikus havi 5 kiló körül keresett fixen, néhány konkrét céggel volt leszerződve és eddig milyen tuti, kiszámítható dolog volt ez, kurva anyját a kormánynak. Jelezném, hogy ruha bolti eladó itt szemközt, nettó 280at keres azért mert ő ugye be van jelentve, rendesen. Oké hogy kvázi - hadd legyek kicsit én is demagóg - ő fizeti a grafikus tb-jét ha az lábtöréssel kórházba kerül?MC12
Mindenki fizet TB-t. Nekem nincs (magyarországi) gyerekem, és max TB-t fizetem. Akkor én a te gyereked TB-jét is fizetem, aki (legfeljebb) ugyanannyi TB-t fizetsz magad és a gyerekeid után összesen, mint én egyedül, önmagam után? Nyilván nem.

A ruha bolti eladó és a grafikus jövedelmét nem az határozza meg, hogy melyik mennyi adót (vagy TB-t) fizetnek, hanem a munkaerőpiaci viszonyok. A bolti eladó akkor is 280-at keresne, ha nem fizetne SZJA-t, meg akkor is, ha 40% SZJA-t fizetne. A ruha bolti ruha ára változna meg aszerint, hogy a boltban az alkalmazott bruttó bére mennyi. A nettó maradna 280. A grafikus dettó. Akkor is 5 kilót fog keresni, ha KATA-zik és akkor is, ha kettős könyvel, mert az ő jövedelmét is az határozza meg, hogy milyen kereslet van grafikusokért. Az adó jogszabályoknak ehhez semmi közük. Az adó jogszabályoknak az a dolguk, hogy beszedjék az újraelosztáshoz szükséges pénzt, mégpedig úgy - és ez a gazdaságra nézve a fontos -, hogy a fontos társadalmi szempontokra legyen tekintettel (arányosság / teherbíróképesség, gazdaságfehérítő hatás ésatöbbi). Én nem értek az adózáshoz, nem tudom eldönteni, hogy a KATA jó volt-e vagy sem. Ha nem jó, akkor szűnjön meg és jöjjön valami más helyette.

(A jöjjön valami más fontos lenne, mert a havi 1-2 millió bevételi nagyságrend alatt sok önfoglalkoztató van, akikre a gazdaságnak is szüksége van. Nem a bujtatott állásokra gondolok értelemszerűen, hanem a valódiakra. Szóval nekik kell valami egyszerűbb, olcsóbb adózási és könyvelési forma, mert ebben a nagyságrendben a "normál" kettős könyveléses, költség elszámolásos üzletmenet túl bonyolult, nehézkes és drága. Nem nehéz belátni, hogy 50 foglalkoztatott esetén egy főre vetítve lényegesen olcsóbbra jön ki a könyvelés - normálisan - mint egy foglalkoztatott esetén.)
peterk2005 udvari bolond
Akkor mire tüntetés? 😊 Hát ugyanennyit fog keresni, akkor nem történt semmi 😊

De ez nem igaz. Akarhat a grafikus, vagy a te korábbi példádban a könyvelő 100%-ot emelni - ha nem fizetik ki a piacon. Ha kifizetik - szerencséje van, ha nem, akkor bizony olcsóbban fog könyvelni és nem keres 500at csak 300at, vagy becsukja a boltot és elmegy egy könyvelőirodához. Vagy majd megy kicsi feketébe, kézbe, borítékba. De az is necces lesz, mert nehéz lesz a NAV-felé hirtelen kitalálni valamit, hogy tavaly 11 millió volt Katában a keresetem, most meg 4. A jövedelmet a végén azért inkább még mindig a kereslet-kínálat határozza meg, nem a munkaerő piaci viszonyok 😉 Hiába kér 600 ezret a bolti eladó és hiába lenne adott esetben hiányszakma, akkor sem tudnád kitermelni, ha nem vesznek az emberek annyi ruhát. És akkor majd beállsz te vagy becsukod a boltot.
Ha kevés könyvelő lesz és sok vállalkozó akivel foglalkozni kell, akkor lehet, hogy tud emeli 100%-ot, ha meg jön valaki, aki csak 70%-ot emel, akkor baszhatja a könyvelő ismerősöd, mert ahhoz fognak menni, legyen akármilyen a munkaerőpiaci helyzet.

Egyébként általában nekem nem lenne ellenemre, egy speciális, szellemi szabadfoglalkozású adó-kategória, jól-pontosan szakmákra lehatárolva, egyszerűen, egy utalással intézhetően mint a kata. Az adója legyen az előző évi KSH bruttó átlagbér munkavállalói adóterhe, mínusz 15 % vagy 20% aztán jónapot. De a kata ilyen téren akkor is egy rossz vicc volt.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”