NFL eredménykövetés NFL eredménykövetés - 5 aktív topik

Politika

65 feliratkozó

több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 12 436 — SB 50 Champion @ Grund
Elnézést, hogy az oldalakon át tartó CSOK-NemCSOK vitához halkan hozzászólók.
Tekintve, hogy állítólag BP-n kívül is van élet, itt a gyarmatokon még valamennyit segített a CSOK a vásárlás során, meg a felújítás, meg a kamatmentes hitel. Elhiszem és sajnálom, hogy BP-n tényleg elmebeteg árak vannak, de valahogy a kereslet sem csökken arrafelé. Igen, az is valószínű, hogy ott tényleg nem a CSOK-ot igénybe vevők miatt pörögnek ennyire a lakások. Azt is elfogadom, hogy a gyerek nélküli vagy már idősebb korosztály ebből kimaradt, ez dühítő.

Csak arra reagáltam egy kissé gúnyosan, hogy explicit kijelenteni, hogy a CSOK nem segített, ez nem helyénvaló. A kamatmentes hitellel kombinálva, nekünk, aki tavaly vettünk sorházat, igenis segített (a két gyerek után járó kisebb összegről beszélek). Korábban lehet, hogy olcsóbb volt, de akkor a bankok nem álltak volna velem szóba, vagy ha igen, annak ma nem örülnék a kamatok miatt.
csi77
Volt, akinek segített a CSOK, ez nyilvánvaló, én személy szerint úgy gondolom, hogy messze több embernek ártott, mint amennyinek segített, illetve az államkasszán is nagyobb lyukat vágott, a babaváróval együtt, mint amit az ország lehetőségei megengedtek volna...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 317
Te Gyurma, létezik az h a Momentum mérései alapján megéri a heti kordonbontás?

#udvariaskordonbontas
csebi
milyen mérései?
Gyurma Pappa
Épp kérdezni akartam, Csebi mit tud 😊

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 038 — The Mathematician
Elnézést, hogy az oldalakon át tartó CSOK-NemCSOK vitához halkan hozzászólók.
Tekintve, hogy állítólag BP-n kívül is van élet, itt a gyarmatokon még valamennyit segített a CSOK a vásárlás során, meg a felújítás, meg a kamatmentes hitel. Elhiszem és sajnálom, hogy BP-n tényleg elmebeteg árak vannak, de valahogy a kereslet sem csökken arrafelé. Igen, az is valószínű, hogy ott tényleg nem a CSOK-ot igénybe vevők miatt pörögnek ennyire a lakások. Azt is elfogadom, hogy a gyerek nélküli vagy már idősebb korosztály ebből kimaradt, ez dühítő.

Csak arra reagáltam egy kissé gúnyosan, hogy explicit kijelenteni, hogy a CSOK nem segített, ez nem helyénvaló. A kamatmentes hitellel kombinálva, nekünk, aki tavaly vettünk sorházat, igenis segített (a két gyerek után járó kisebb összegről beszélek). Korábban lehet, hogy olcsóbb volt, de akkor a bankok nem álltak volna velem szóba, vagy ha igen, annak ma nem örülnék a kamatok miatt.
csi77
Szeged-Deszk vonalon sem segített, sőt
öcsémék pont a CSOK miatt nem tudtak kezdeni semmit mert folyamatosan mentek fel a kivitelezői árak
most oda jutottak hogy hagyják az egészet a faszba és inkább minden nélkül szép lassan újítanak fel

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 335 — zászló zászló szív
Te Gyurma, létezik az h a Momentum mérései alapján megéri a heti kordonbontás?

#udvariaskordonbontas
csebi
milyen mérései?

több mint 2 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 175 — Bears & Illinois fan
Elnézést, hogy az oldalakon át tartó CSOK-NemCSOK vitához halkan hozzászólók.
Tekintve, hogy állítólag BP-n kívül is van élet, itt a gyarmatokon még valamennyit segített a CSOK a vásárlás során, meg a felújítás, meg a kamatmentes hitel. Elhiszem és sajnálom, hogy BP-n tényleg elmebeteg árak vannak, de valahogy a kereslet sem csökken arrafelé. Igen, az is valószínű, hogy ott tényleg nem a CSOK-ot igénybe vevők miatt pörögnek ennyire a lakások. Azt is elfogadom, hogy a gyerek nélküli vagy már idősebb korosztály ebből kimaradt, ez dühítő.

Csak arra reagáltam egy kissé gúnyosan, hogy explicit kijelenteni, hogy a CSOK nem segített, ez nem helyénvaló. A kamatmentes hitellel kombinálva, nekünk, aki tavaly vettünk sorházat, igenis segített (a két gyerek után járó kisebb összegről beszélek). Korábban lehet, hogy olcsóbb volt, de akkor a bankok nem álltak volna velem szóba, vagy ha igen, annak ma nem örülnék a kamatok miatt.

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 940 — Lucas Scott
Te Gyurma, létezik az h a Momentum mérései alapján megéri a heti kordonbontás?

#udvariaskordonbontas

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 2 éve
Sjoelleer van de Vrij Baltimore Ravens 13 954 — Слава Україні! Героям слава!
 www.szabadeuropa.hu/a/egy-merhetetlenul-szelektiv-torzsi-tarsadalom-ongyilkos-reflexioja-sajat-magara---lannert-judit-oktataskutato-a-statusztorvenyrol/32500733.html

hosszú, de érdemes.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 2 éve
gyurczi New York Giants 2 559 — Giants fan
Megint nagyot megy a köpcös kora reggel.

Nolite iudicare, ut non iudacemini. Ne ítélj, hogy ne ítéltess!
több mint 2 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 604 — Víí aaaar dö cseempjönsz.
 rtl.hu/gazdasag/2023/07/13/orosz-gaz-ukrajna-haboru-szerzodes-gazprom-megujitas
Vótmá?
több mint 2 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 9 541 — Saturday Night Lights
A Válasz Online megtudta: az alapítványokhoz kiszervezett magyar egyetemek diákjai nagy valószínűséggel nem jelentkezhetnek a 2024-es EU-s ösztöndíjra, és a kutatási támogatások sem szabadulnak fel a tanárok előtt. Az Európai Bizottság szerdán nyilvánvalóvá tette: szeptember 1-ig módosítani kellene a magyar törvényeken, de úgy, hogy a határidőig két EU-s intézmény még értékelje is a szöveget. Csakhogy a parlament ősz előtt a mostani állás szerint össze sem ül.

 www.valaszonline.hu/2023/07/13/erasmus-magyar-egyetemek-kiszervezes-alapitvany-osztondij-europai-bizottsag/
bobi0092
Rendeleti kormányzás van. Azt csinálnak, amit akarnak.
nagylaza, főpohárnok
Ez és a svéd NATO-csatlakozás kezelése erősen leinflálta a magyar diplomáciát.
Dzsokijuing
nem volt mit inflálni
eddig is tudtuk hogy meztelen a király
Negritis, a vajda
Mondjuk ez igaz. Talán vékonyabb volt.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Tactful Cactus Green Bay Packers 15 083
 24.hu/belfold/2023/07/13/ket-fiu-szerelmerol-szolo-kepregeny-miatt-12-millio-forint-birsagot-kapott-a-lira/
Negritis, a vajda
Áh, nem kell izgulni, ez csak politikai húzás, úgyse fogják alkalmazni a törvényt. (Egyébként pedig: ha olyan példásan jogkövető magatartást tanúsítottak volna, mint a Libri, akkor nyilvánvalóan egyetlen forint bírságot se kaptak volna.)
nagylaza, főpohárnok
Kaletát is fóliába csomagolva menekítették haza Peruból ha jól emlékszem.

P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 16 712 — beers & Packers
Gondolom, senki nem fogja megnézni, de azért felpakolom. Fölöttébb érdekes együtt a kettő (főleg azok számára, akik tudják, ki az a Kondor Katalin😊):
 www.youtube.com/watch?v=c0ZayMnhvKg
 www.youtube.com/watch?v=Yn0Lz9l6cQQ
több mint 2 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 16 712 — beers & Packers
 24.hu/belfold/2023/07/13/ket-fiu-szerelmerol-szolo-kepregeny-miatt-12-millio-forint-birsagot-kapott-a-lira/
Negritis, a vajda
Áh, nem kell izgulni, ez csak politikai húzás, úgyse fogják alkalmazni a törvényt. (Egyébként pedig: ha olyan példásan jogkövető magatartást tanúsítottak volna, mint a Libri, akkor nyilvánvalóan egyetlen forint bírságot se kaptak volna.)
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 038 — The Mathematician
 24.hu/belfold/2023/07/13/ket-fiu-szerelmerol-szolo-kepregeny-miatt-12-millio-forint-birsagot-kapott-a-lira/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 207
Az uj lakasok nagy szazalekat nem CSOKosok vettek meg igy se, kinai, zsido, orosz kezben van nagyresze. Nekik volt nagyon jo befektetes meg tartom most is az ilyen alberlet arak mellett.
rokaur
Duna House.

Negyvenes pakkokban - jól olvasod, pakkban - adták el a belvárosi ingatlanokat közel-keleti, kínai, ruszki vevőknek.

De ugye itt nem kellett megvédeni a mádzsárokat a migráncsoktól.
több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 12 436 — SB 50 Champion @ Grund
 www.portfolio.hu/gazdasag/20230713/europa-egyik-legalacsonyabb-beret-sem-akarod-megfizetni-vendegmunkas-a-megoldas-626735

Szép kilátások. Így nehéz lesz összegyűjteni a lakás önrészt.
cartman023
Lásd a néhány nappal ezelőtti kommentemet.

Milyen önerő? 60 milliós paneleknél? Aztán havi 2-300 ezer törlesztő, jelzáloggal terhelve 20 évig?

Az a baj, hogy az emberek zöme ezt fel sem fogja, hogy ez mit jelent.

Na és akkor a csóri vendégmunkások. Teljes agyfasz ez az ország.
Amadeus von Dollárbaloldal
Dehát jó ez a CSOK meg minden is.
5 évvel ezelőtt Bp-n egy felújított panelt lehetett venni kb. 15-20 millióért, most alsó hangon 45.
Akkor is 20 millió hitelt kellett volna felvennem, csak az kb. a 70%-a lett volna az egész összegnek, de 120-150-es törlesztővel.

Most kb. 30 millára ugyanúgy fel kell vennem 20-25 milliós hitelt, csak épp 220-as törlesztővel...

De a kormány mindent is jól csinál...és persze, ha egyedülálló vagy akkor baszódj meg (lányoknál nem csak képletesen értve).
Lúdas Solymi
Lassan mondom. Csa-lád-ba-rát kor-mány!
Mikey
"Csak nem minden család került még sorra" - Hofi

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 20 577

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
rokaur 876
Az uj lakasok nagy szazalekat nem CSOKosok vettek meg igy se, kinai, zsido, orosz kezben van nagyresze. Nekik volt nagyon jo befektetes meg tartom most is az ilyen alberlet arak mellett.

Szerkesztette: rokaur
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 16 940
 www.portfolio.hu/gazdasag/20230713/europa-egyik-legalacsonyabb-beret-sem-akarod-megfizetni-vendegmunkas-a-megoldas-626735

Szép kilátások. Így nehéz lesz összegyűjteni a lakás önrészt.
cartman023
Lásd a néhány nappal ezelőtti kommentemet.

Milyen önerő? 60 milliós paneleknél? Aztán havi 2-300 ezer törlesztő, jelzáloggal terhelve 20 évig?

Az a baj, hogy az emberek zöme ezt fel sem fogja, hogy ez mit jelent.

Na és akkor a csóri vendégmunkások. Teljes agyfasz ez az ország.
Amadeus von Dollárbaloldal
Dehát jó ez a CSOK meg minden is.
5 évvel ezelőtt Bp-n egy felújított panelt lehetett venni kb. 15-20 millióért, most alsó hangon 45.
Akkor is 20 millió hitelt kellett volna felvennem, csak az kb. a 70%-a lett volna az egész összegnek, de 120-150-es törlesztővel.

Most kb. 30 millára ugyanúgy fel kell vennem 20-25 milliós hitelt, csak épp 220-as törlesztővel...

De a kormány mindent is jól csinál...és persze, ha egyedülálló vagy akkor baszódj meg (lányoknál nem csak képletesen értve).
Lúdas Solymi
 bankmonitor.hu/mediatar/cikk/lakasarak-ez-var-rank-2017-ben/

"Amennyiben a 2013-as mélypontokhoz képest nézzük, akkor még ennél is drámaibb az áremelkedés. A két fő kategóriában az árak növekedése elérte a 30%-ot, sőt Budapesten nem volt ritka az 50% feletti emelkedés sem. Az egyszerűség kedvéért számoljunk „csak” a 30%-os árnövekedéssel, akkor egy 55 négyzetméteres lakás átlagára a 2013-as 21 millió forintról mára 27 millió forint fölé emelkedett, vagyis 6 millióval kell többet adni érte."
több mint 2 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 882
 www.portfolio.hu/gazdasag/20230713/europa-egyik-legalacsonyabb-beret-sem-akarod-megfizetni-vendegmunkas-a-megoldas-626735

Szép kilátások. Így nehéz lesz összegyűjteni a lakás önrészt.
cartman023
Lásd a néhány nappal ezelőtti kommentemet.

Milyen önerő? 60 milliós paneleknél? Aztán havi 2-300 ezer törlesztő, jelzáloggal terhelve 20 évig?

Az a baj, hogy az emberek zöme ezt fel sem fogja, hogy ez mit jelent.

Na és akkor a csóri vendégmunkások. Teljes agyfasz ez az ország.
Amadeus von Dollárbaloldal
Dehát jó ez a CSOK meg minden is.
5 évvel ezelőtt Bp-n egy felújított panelt lehetett venni kb. 15-20 millióért, most alsó hangon 45.
Akkor is 20 millió hitelt kellett volna felvennem, csak az kb. a 70%-a lett volna az egész összegnek, de 120-150-es törlesztővel.

Most kb. 30 millára ugyanúgy fel kell vennem 20-25 milliós hitelt, csak épp 220-as törlesztővel...

De a kormány mindent is jól csinál...és persze, ha egyedülálló vagy akkor baszódj meg (lányoknál nem csak képletesen értve).

Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 2 éve
Fontos_Vidra Green Bay Packers 1 596
Kajakra beszarok ezen a pad ügyön
A kövi lépés az lesz, hogy valaki megfogja azt elszállítja, hogy most harcoljatok gec
zacknorb
Ukrán/orosz színek, esetleg lila-fehér. Van ebben még. Piros pöttyös!
csipkelli
Cöhh. N A R A N C S S Á R G A ! ! !
Mikey
csak a bengals!!!
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 16 940
Még így is lemaradunk a környező országokhoz képest (tudom,a fizu is)

 dh.hu/hirek-a-magyar-ingatlanarak-meg-mindig-kedvezoek-europai-osszehasonlitasban

A csehek még erre a 2020-s szintre is emeltek pl

 novekedes.hu/ingatlan/nezze-meg-terkepen-hol-dragultak-a-legjobban-az-ingatlanok-europaban
több mint 2 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 35 173 — #NoStress
Nincs mese, ehhez ért a Fidesz. Jól ki tudják választani, hogy hogyan adják el ezeket a fellöklek, hogy felsegíthesselek támogatásokat.
peterk2005 udvari bolond
Ez a lényeg, hogy ki mit vesz kiindulópontnak.
Mert aki azt, hogy már eleve, akár évtizedek óta fel van lökve, azt se tudja ki lökte fel és mikor, az örül a felsegítésnek.
Hidd el, az anekdota a jószívű Lenin elvtársról, aki végülis le is lövethette volna a kisgyerekekeket ugyan nem igaz, de életszerű, és jól szemlélteti a hatalom természetét. Mert akinek szinte korlátlan hatalma van, attól már az értékelendő, ha ezt nem maxolja ki.
És igen, ezért tart itt ez az ország, ez a világ, de ha nem ez lenne a helyes szemlélet, akkor évente forradalmak, lázadások, világégések lennének, mert valakinek úgyse felelne meg az, ami éppen van. Ez az opportunizmus fundamentuma.

több mint 2 éve
Mikey Cincinnati Bengals 20 577
Kajakra beszarok ezen a pad ügyön
A kövi lépés az lesz, hogy valaki megfogja azt elszállítja, hogy most harcoljatok gec
zacknorb
Ukrán/orosz színek, esetleg lila-fehér. Van ebben még. Piros pöttyös!
csipkelli
Cöhh. N A R A N C S S Á R G A ! ! !

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 2 éve
csipkelli 4 010