Politika

65 feliratkozó

1 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 389 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Lol, felhívtak a fidesztől egy vonalas számról adategyeztetési céllal 😀
Ilyen se volt még, tényleg nagy lehet a córesz, ha már engem is felhívnak, aki a nemzeti konzultációkat sem kapja hosszú évek óta 😀 😀
Bíztatott a hölgy, hogy éljek a szavazati jogommal és menjek el szavazni, mert ez MOST NAGYON FONTOS! 😛
Megnyugtattam, hogy mindenképpen elmegyek majd 😀
warr_b
Irigylem a türelemedet, én instant kinyomnám (párttól függetlenül) az ilyen hívásokat.
bobi0092
Nekem ezt lehet lenne kedvem végighallgatni és a végén közölni, hogy mindenképp megyek szavazni a Tiszára. 😀

Erről az jut eszembe, amikor '18-ban épp egy legénybúcsúról hazaérve kérdezte az ősfideszes apósom, hogy "na, ugye mentek szavazni a haverjaiddal?". Erre az azóta már feleségem mondta neki, hogy "szerintem a Norbi meg a haverjai nem pont oda fognak szavazni, ahova te gondolod."

"HÚÚÚ, AKKOR INKÁBB NE MENJETEK!" 😀😀

Soha, egyetlenegy nemzeti konzultációt nem kaptam meg. A legelsőt sem.
resistance is futile
Én mindig megkapom, pedig soha nem küldöm vissza, szóval ez valami random dolog 😀
Viszont soha nem hívtak telefonon.
ender1112
Én pár éve valami youtube videóban talált módszert csináltam végig, amire nem volt egyértelmű válasz, hogy működni fog-e, de azóta én nem kaptam.
dugo93
Én tuti Fidesz szavazónak vallanám magam, és mindenkinek ezt kellene tenni. Hátha biztonságban éreznék magukat, hogy megy ez csalás nélkül is 😀

1 hónapja
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 135 — je suis poloska
 www.portfolio.hu/uzlet/20260206/osszejott-a-nagy-mutatvany-betoltak-az-allamnak-200-milliardot-a-magyar-biztositok-816372
eaglesmcnabb
segítek: mi fizettük meg ezt is
NB2
Igen. A kormánynak.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 742 — The Mathematician
szerintem meg azért, mert teljesen tudathasadásos/személyiségzavaros módon orbán magát még mindig egy igazi demokratának tartja.
fake.id
Akkor ezt is felírom.

Miért engedi Orbán a szabad, demokratikus választásokat 26 áprilisában?
1. Az EU megakadályozná az elhalasztásukat.
2. Balfaszok hozzá.
3. Hogy ne zuhanjon meg a gazdaság, ami neki a legrosszabb.
4. Orbán demokrataként tekint magára, és ezen önképének fenntartása fontosabb számára, minthogy megtartsa a hatalmat.

Mondjuk még ezt tudom eddig leginkább akceptálni.
Nem logikus, nem racionális, dehát a személyiségzavar ilyen, valóban.
Őszentsége Sobri Jóska
5. Egyszerűbb visszajönni egy év múlva, miután a költségvetési tanács megvétózta a központi költségvetést és Sulyok feloszlatta az országgyűlést.
resistance is futile
Miért szavaznák meg ezek után őket? Egy olyan választáson, ahol már a közmédia a Tisza Párté, ahonnan tökéletesen lehet kommunikálni az agymosott rétegnek is, hogy a Fidesz szabotál, míg a mostani Tisza szavazók ezt nyilván tudnák maguktól is. A választást meg már a Tisza koordinálná így csalni se nagyon lehetne.
Jughead
a médiahatósági törvényhez 2/3ad kell
Negritis, a vajda
A ktgvetés viszont feles. Nem kell pénzt adni oszt jó napot.
vpi
az is 2/3ados mert a ktg tanácson át kell verni
Negritis, a vajda
A Költségvetési Tanács mandátuma arról szól, hogy abból a szempontból kell véleményezniük a tervezett büdzsét, hogy az reális és fenntartható-e. Például a jövő évit átengedték, de leírták, hogy egyensúlyba kell hozni, és ennek érdekében kb. 1000 milliárddal javítani kell az egyenleget. Ha a Tisza azt mondja, hogy meghallgattuk a Tanács korábbi ajánlását és ennek alapján a közmédia a jövőben nem 200, hanem 20 milliárd forintból kell, hogy működjön, akkor a KT nem tehet semmit. Amúgy amit az MTVA-ban csinálnak az szakmailag egy vicc, tehát a vezetést egyszerűen szakmai okokra hivatkozva ki lehet rúgni, szinte biztos, hogy egy ilyen lépés egy munkaügyi bíróságon is védhető lenne. A hírolvasók, alsó polcon levők meg vagy elmennek önként, vagy csinálják amit kiadnak nekik. Hírhamisítás nélkül csak a tényekre támaszkodva egy éven keresztül lehetne nyomni arról sztorikat, hogy milyen felháborító módon szerezte Mészáros, Tiborc, Lázár, Rogán stb. a vagyonát., hogy a nemzeti érdekek helyett magánérdekek mentén működött Orbán az elmúlt 16 évben, stb. Persze ezek után is biztos maradna egy demens és szellemileg deprivált tábor, de töredéke lenne a mostani szavazóbázisnak.
munoz
meglátjuk majd a gyakorlatba mi hogy fog történni
és az AB, szatyorfing meg a különböző bizottságok mennyire tudnak gáncoslni

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 905 — Apu ökölbeszorított keze
Épp ezen gondolkodtam hogy miért ugyanazt kérdezi mindenki egymás után…
Janek
Összebeszéltek, mert idáig nem csak 1 kérdést lehetett feltenni, de most lézer változtatott egyoldalúan, így amikor nem válaszolt, csak a Gulyást ismételgette és tovább adatta a mikrofont, akkor feltették újra és újra, hogy mondja ki a hatóság nevét, aki NEM a rendőrség.
ozibozi
Igen az illetékes hatóság

1 hónapja
munoz Cincinnati Bengals 1 310
szerintem meg azért, mert teljesen tudathasadásos/személyiségzavaros módon orbán magát még mindig egy igazi demokratának tartja.
fake.id
Akkor ezt is felírom.

Miért engedi Orbán a szabad, demokratikus választásokat 26 áprilisában?
1. Az EU megakadályozná az elhalasztásukat.
2. Balfaszok hozzá.
3. Hogy ne zuhanjon meg a gazdaság, ami neki a legrosszabb.
4. Orbán demokrataként tekint magára, és ezen önképének fenntartása fontosabb számára, minthogy megtartsa a hatalmat.

Mondjuk még ezt tudom eddig leginkább akceptálni.
Nem logikus, nem racionális, dehát a személyiségzavar ilyen, valóban.
Őszentsége Sobri Jóska
5. Egyszerűbb visszajönni egy év múlva, miután a költségvetési tanács megvétózta a központi költségvetést és Sulyok feloszlatta az országgyűlést.
resistance is futile
Miért szavaznák meg ezek után őket? Egy olyan választáson, ahol már a közmédia a Tisza Párté, ahonnan tökéletesen lehet kommunikálni az agymosott rétegnek is, hogy a Fidesz szabotál, míg a mostani Tisza szavazók ezt nyilván tudnák maguktól is. A választást meg már a Tisza koordinálná így csalni se nagyon lehetne.
Jughead
a médiahatósági törvényhez 2/3ad kell
Negritis, a vajda
A ktgvetés viszont feles. Nem kell pénzt adni oszt jó napot.
vpi
az is 2/3ados mert a ktg tanácson át kell verni
Negritis, a vajda
A Költségvetési Tanács mandátuma arról szól, hogy abból a szempontból kell véleményezniük a tervezett büdzsét, hogy az reális és fenntartható-e. Például a jövő évit átengedték, de leírták, hogy egyensúlyba kell hozni, és ennek érdekében kb. 1000 milliárddal javítani kell az egyenleget. Ha a Tisza azt mondja, hogy meghallgattuk a Tanács korábbi ajánlását és ennek alapján a közmédia a jövőben nem 200, hanem 20 milliárd forintból kell, hogy működjön, akkor a KT nem tehet semmit. Amúgy amit az MTVA-ban csinálnak az szakmailag egy vicc, tehát a vezetést egyszerűen szakmai okokra hivatkozva ki lehet rúgni, szinte biztos, hogy egy ilyen lépés egy munkaügyi bíróságon is védhető lenne. A hírolvasók, alsó polcon levők meg vagy elmennek önként, vagy csinálják amit kiadnak nekik. Hírhamisítás nélkül csak a tényekre támaszkodva egy éven keresztül lehetne nyomni arról sztorikat, hogy milyen felháborító módon szerezte Mészáros, Tiborc, Lázár, Rogán stb. a vagyonát., hogy a nemzeti érdekek helyett magánérdekek mentén működött Orbán az elmúlt 16 évben, stb. Persze ezek után is biztos maradna egy demens és szellemileg deprivált tábor, de töredéke lenne a mostani szavazóbázisnak.
1 hónapja
ozibozi New York Giants 21 020
Aki nem tépi össze a konzultációt és úgy dobja ki, az számíthat rá, hogy összeszedi a kukából vérnéni’ és visszaküldi.
1 hónapja
NB2 New England Patriots 28 225 — nabege2@yahoo.com
Épp ezen gondolkodtam hogy miért ugyanazt kérdezi mindenki egymás után…
Janek
mert hazudik, nem mond igazat és ezt ki akarják tőle csikarni
ez megint olyan, hogy simán perelhetnének a cigányok akiket megrágalmazott nyilvánosan
1 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 10 321 — Saturday Night Lights
Az egyéni körzetek döntik el a választást, a Kutyák már azzal mindent megtesznek a rendszerváltásért, hogy a Tisza evk jelöltjeihez irányítják a szimpatizánsaikat.
Dzsokijuing
De hát nem irányítják oda.
Jughead
Az mkkp-s csoki (aki bizonyos körökben ismert, azt hiszem a jólvanezígyben volt anno) már ott tart, hogy a tiszát vádolja a kispártok felszalámizásával.

Tone deaf.
r.baggio
Kemény dolog a kognitív disszonancia.
Gyurma Pappa
 hvg.hu/itthon/20260127_mkkp-kampany-lista-egyeni-nagy-david#mlaocjpy324hnf0gksp
Ebből mi mást lehet kiolvasni, mint az egyéniben Tisza-támogatást?
Persze, lehet gyúrni a színjobbos parlamentre, amire még nem volt példa a rendszerváltás óta, ilyen állatfaj még úgysem volt.
Dzsokijuing
Ezt követően az egyenes beszédben már mondta, hogy nem ezt mondta, aki MKKP szavazó az szavazzon rájuk egyéniben is. Azóta is ezt képviselik mindenhol.
Jughead
Ne kényszeríts arra, hogy Egyenes Beszédet kelljen néznem 😊
(Visszanézem.)

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
1 hónapja
NB2 New England Patriots 28 225 — nabege2@yahoo.com
 www.portfolio.hu/uzlet/20260206/osszejott-a-nagy-mutatvany-betoltak-az-allamnak-200-milliardot-a-magyar-biztositok-816372
eaglesmcnabb
segítek: mi fizettük meg ezt is
1 hónapja
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 135 — je suis poloska
 www.portfolio.hu/uzlet/20260206/osszejott-a-nagy-mutatvany-betoltak-az-allamnak-200-milliardot-a-magyar-biztositok-816372

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
1 hónapja
gamerkr Green Bay Packers 11 779 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
Épp ezen gondolkodtam hogy miért ugyanazt kérdezi mindenki egymás után…
Janek
Összebeszéltek, mert idáig nem csak 1 kérdést lehetett feltenni, de most lézer változtatott egyoldalúan, így amikor nem válaszolt, csak a Gulyást ismételgette és tovább adatta a mikrofont, akkor feltették újra és újra, hogy mondja ki a hatóság nevét, aki NEM a rendőrség.
ozibozi
Én már régóta gondolom azt, hogy a kormányinfón is hasonló összebeszélés kellene a megmaradt és beengedett független sajtótól. Elővenni egy témát ami hónapok óta parlagon van (pl. Paks 2) és akkor rákérdezni, nem elegedni.
Ilyen téma lehetne a vakcina-gyár is például, amire talán emlékeztek, hogy mekkora elánnal promóztak. Adjanak pontos számokat hol jár az igéret, engedélyeztetés, projekt pénzek stb. stb..

1 hónapja
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 1 950
Ok, azért ez nem ilyen egyszerű. Nyilván az mkkp most szopórolleren van, de rálátok picit, mi történik itt a 12-ben, és bizony nem véletlenül mondanak ilyeneket. A nagylelkűen visszalépő óellenzékiek meg közel sem olyan nagylelkűek... Az mkkp joggal érzi azt, hogy a túlélésről van szó, persze kérdéses, hogy ehhez az indulás vagy a visszalépés az út. Ezt szerintem ma senki nem tudja biztosan megmondani.
Jakehomer
Esetleg ezt kifejted bővebben, akár PM-ben is?
szaba
ehmm, egy viccpárt miért akar "túlélni"? Ez alapján azt gondolom, hogy az MKKP maga sem tudja már, hogy viccpárt-e vagy sem, illetve, hogy jelenleg mi a szerepe és milyen szerepet akar magának.
resistance is futile
Szerintem azt nem látják reálisan, hogy eddig könnyű volt magukat elhatárolni a régi ellenzéktől, ezáltal a protest szavazatokra begyűjteni és nem viselni annak a következményét hogy tulajdonképpen miattuk is lett kétharmad.

De most ebben a megváltozott környezetben, már a közvélemény nem fogja elkülöníteni őket, ha indulnak és nem jutnak be a parlamentbe, akkor egy lapon lesznek említve a DK-val, ebből a skatulyából pedig aligha lehet kijönni majd.

Itt - szerintem - egy logikus lépés lenne, mégpedig az, hogy visszalépnek és elkezdenek kampányolni a Tiszát segítve. Ebből tudnának építkezni 2030-ra, ha valóban komolyan gondolják és nem a viccpárt vonalat akarják továbbvinni.

Ha nem így tesznek, akkor arra húznak lapot, hogy mégis sikerül valahogy bejutniuk a parlamentbe. De, ha nem jön össze nekik, amire nagyobb az esély jelenleg, akkor mennek a süllyesztőbe.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
1 hónapja
dugo93 Indianapolis Colts 4 545
Lol, felhívtak a fidesztől egy vonalas számról adategyeztetési céllal 😀
Ilyen se volt még, tényleg nagy lehet a córesz, ha már engem is felhívnak, aki a nemzeti konzultációkat sem kapja hosszú évek óta 😀 😀
Bíztatott a hölgy, hogy éljek a szavazati jogommal és menjek el szavazni, mert ez MOST NAGYON FONTOS! 😛
Megnyugtattam, hogy mindenképpen elmegyek majd 😀
warr_b
Irigylem a türelemedet, én instant kinyomnám (párttól függetlenül) az ilyen hívásokat.
bobi0092
Nekem ezt lehet lenne kedvem végighallgatni és a végén közölni, hogy mindenképp megyek szavazni a Tiszára. 😀

Erről az jut eszembe, amikor '18-ban épp egy legénybúcsúról hazaérve kérdezte az ősfideszes apósom, hogy "na, ugye mentek szavazni a haverjaiddal?". Erre az azóta már feleségem mondta neki, hogy "szerintem a Norbi meg a haverjai nem pont oda fognak szavazni, ahova te gondolod."

"HÚÚÚ, AKKOR INKÁBB NE MENJETEK!" 😀😀

Lol, felhívtak a fidesztől egy vonalas számról adategyeztetési céllal 😀
Ilyen se volt még, tényleg nagy lehet a córesz, ha már engem is felhívnak, aki a nemzeti konzultációkat sem kapja hosszú évek óta 😀 😀
Bíztatott a hölgy, hogy éljek a szavazati jogommal és menjek el szavazni, mert ez MOST NAGYON FONTOS! 😛
Megnyugtattam, hogy mindenképpen elmegyek majd 😀
warr_b
Soha, egyetlenegy nemzeti konzultációt nem kaptam meg. A legelsőt sem.
resistance is futile
Én mindig megkapom, pedig soha nem küldöm vissza, szóval ez valami random dolog 😀
Viszont soha nem hívtak telefonon.
ender1112
Én pár éve valami youtube videóban talált módszert csináltam végig, amire nem volt egyértelmű válasz, hogy működni fog-e, de azóta én nem kaptam.

1 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 549
Ok, azért ez nem ilyen egyszerű. Nyilván az mkkp most szopórolleren van, de rálátok picit, mi történik itt a 12-ben, és bizony nem véletlenül mondanak ilyeneket. A nagylelkűen visszalépő óellenzékiek meg közel sem olyan nagylelkűek... Az mkkp joggal érzi azt, hogy a túlélésről van szó, persze kérdéses, hogy ehhez az indulás vagy a visszalépés az út. Ezt szerintem ma senki nem tudja biztosan megmondani.
Jakehomer
Esetleg ezt kifejted bővebben, akár PM-ben is?
szaba
ehmm, egy viccpárt miért akar "túlélni"? Ez alapján azt gondolom, hogy az MKKP maga sem tudja már, hogy viccpárt-e vagy sem, illetve, hogy jelenleg mi a szerepe és milyen szerepet akar magának.
1 hónapja
szaba Los Angeles Chargers 12 298
Ok, azért ez nem ilyen egyszerű. Nyilván az mkkp most szopórolleren van, de rálátok picit, mi történik itt a 12-ben, és bizony nem véletlenül mondanak ilyeneket. A nagylelkűen visszalépő óellenzékiek meg közel sem olyan nagylelkűek... Az mkkp joggal érzi azt, hogy a túlélésről van szó, persze kérdéses, hogy ehhez az indulás vagy a visszalépés az út. Ezt szerintem ma senki nem tudja biztosan megmondani.
Jakehomer
Esetleg ezt kifejted bővebben, akár PM-ben is?
1 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 742 — The Mathematician
én azt kaptam meg hogy a dunakeszi tiszás jelölt az matolcsy embere 😊

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
1 hónapja
Mikey Cincinnati Bengals 21 224
Lol, felhívtak a fidesztől egy vonalas számról adategyeztetési céllal 😀
Ilyen se volt még, tényleg nagy lehet a córesz, ha már engem is felhívnak, aki a nemzeti konzultációkat sem kapja hosszú évek óta 😀 😀
Bíztatott a hölgy, hogy éljek a szavazati jogommal és menjek el szavazni, mert ez MOST NAGYON FONTOS! 😛
Megnyugtattam, hogy mindenképpen elmegyek majd 😀
warr_b
Soha, egyetlenegy nemzeti konzultációt nem kaptam meg. A legelsőt sem.
resistance is futile
Én tegnap kaptam meg a petíciót, izé a Nemzeti Petíciót. Nagyon jó érzés volt cafatokra tépni.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
1 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 693 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Lol, felhívtak a fidesztől egy vonalas számról adategyeztetési céllal 😀
Ilyen se volt még, tényleg nagy lehet a córesz, ha már engem is felhívnak, aki a nemzeti konzultációkat sem kapja hosszú évek óta 😀 😀
Bíztatott a hölgy, hogy éljek a szavazati jogommal és menjek el szavazni, mert ez MOST NAGYON FONTOS! 😛
Megnyugtattam, hogy mindenképpen elmegyek majd 😀
warr_b
Soha, egyetlenegy nemzeti konzultációt nem kaptam meg. A legelsőt sem.
resistance is futile
Én mindig megkapom, pedig soha nem küldöm vissza, szóval ez valami random dolog 😀
Viszont soha nem hívtak telefonon.

Szerkesztette: ender1112
1 hónapja
kittli Pittsburgh Steelers 2 841 — Steelers fan
Segítettem egy kicsit a társadalomkutatónak az "értékes" válaszaimmal.
Csakis Orbán Viktor úr az igaz vezető, soha senki másra...
És itt a 6. pont Jóskának, elhiszik a saját közvéleménykutatási eredményeiket.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
1 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 810 — Lucas Scott
Lol, felhívtak a fidesztől egy vonalas számról adategyeztetési céllal 😀
Ilyen se volt még, tényleg nagy lehet a córesz, ha már engem is felhívnak, aki a nemzeti konzultációkat sem kapja hosszú évek óta 😀 😀
Bíztatott a hölgy, hogy éljek a szavazati jogommal és menjek el szavazni, mert ez MOST NAGYON FONTOS! 😛
Megnyugtattam, hogy mindenképpen elmegyek majd 😀
warr_b
Soha, egyetlenegy nemzeti konzultációt nem kaptam meg. A legelsőt sem.
resistance is futile
Navra szemelyesen huzott le a listarol.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
1 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 549
Lol, felhívtak a fidesztől egy vonalas számról adategyeztetési céllal 😀
Ilyen se volt még, tényleg nagy lehet a córesz, ha már engem is felhívnak, aki a nemzeti konzultációkat sem kapja hosszú évek óta 😀 😀
Bíztatott a hölgy, hogy éljek a szavazati jogommal és menjek el szavazni, mert ez MOST NAGYON FONTOS! 😛
Megnyugtattam, hogy mindenképpen elmegyek majd 😀
warr_b
Soha, egyetlenegy nemzeti konzultációt nem kaptam meg. A legelsőt sem.
1 hónapja
bobi0092 Indianapolis Colts 4 746
Lol, felhívtak a fidesztől egy vonalas számról adategyeztetési céllal 😀
Ilyen se volt még, tényleg nagy lehet a córesz, ha már engem is felhívnak, aki a nemzeti konzultációkat sem kapja hosszú évek óta 😀 😀
Bíztatott a hölgy, hogy éljek a szavazati jogommal és menjek el szavazni, mert ez MOST NAGYON FONTOS! 😛
Megnyugtattam, hogy mindenképpen elmegyek majd 😀
warr_b
Irigylem a türelemedet, én instant kinyomnám (párttól függetlenül) az ilyen hívásokat.
1 hónapja
warr_b Washington Commanders 29 205 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Lol, felhívtak a fidesztől egy vonalas számról adategyeztetési céllal 😀
Ilyen se volt még, tényleg nagy lehet a córesz, ha már engem is felhívnak, aki a nemzeti konzultációkat sem kapja hosszú évek óta 😀 😀
Bíztatott a hölgy, hogy éljek a szavazati jogommal és menjek el szavazni, mert ez MOST NAGYON FONTOS! 😛
Megnyugtattam, hogy mindenképpen elmegyek majd 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
1 hónapja
ozibozi New York Giants 21 020
Épp ezen gondolkodtam hogy miért ugyanazt kérdezi mindenki egymás után…
Janek
Összebeszéltek, mert idáig nem csak 1 kérdést lehetett feltenni, de most lézer változtatott egyoldalúan, így amikor nem válaszolt, csak a Gulyást ismételgette és tovább adatta a mikrofont, akkor feltették újra és újra, hogy mondja ki a hatóság nevét, aki NEM a rendőrség.

Szerkesztette: ozibozi
1 hónapja
Jughead Dallas Cowboys 6 373