Politika
66 feliratkozó
5 napja
Bowl.hu választási tippelde 2026docs.google.com/spreadsheets/d/1y0eVLWD7fa8n1cQrxtvJifTQ2N-H88PoJ5pRI8-xmWk/edit?usp=sharing
Művész mozi utolsó sáv tippelde: az utolsó 5 film össznézőszámát kell megtippelni, aki a legközelebb lesz hozzá, ingyenjegyet kap (húsvét vasárnapi adatokkal frissítve)
Mandátum-, listás %-, részvételi arány tipp: magától értetődő
Egyéni jóslatok: Sobri ötlete, kifejtős, bármelyik OEVK-t beírhatod, ha van valami hot take-ed
A tippeket április 12. 6:00-ig lehet leadni, szóljatok, ha valami nagyon fontos kimaradt volna
Szerkesztette: Löfli
több mint 2 éve
Megnéztem a Telex videóját a tanártüntetésről, és rettenetesen szomorúnak látom, hogy a tüntetőknek bár objektíven igazuk van, de nem igazán értik, hogy ők csak a hangos kisebbség, hogy ők mennek szembe az autópályán, ahol százezer tanárnak, többmillió szavazónak van valójában igaza a demokrácia logikája szerint, még ha az igazuk finoman szólva is önsorsrontás.Látod, Gyurcsánynak lett igaza.
Tulajdonképpen a többség, a magyar nép ellenében skandálnak, vonulgatnak, fenekednek, kurvaanyáznak, ordibálnak hangzatos, de teljesen súlytalan lózungokat, hiszen legitim a kormányzat, majd végül szépen hazabattyognak, és teljességgel nem értik a saját szerepüket, helyzetüket, se a tanárokét, se az országét.
Ez az igazán szomorú.
Őszentsége Sobri Jóska
Megunják és hazamennek.
több mint 2 éve
A momentum plakát kampányt indít, amiben többek között felhívják a figyelmet a rekord magas inflációra….Nagyon remélem, hogy végleg eltűnnek 26-ban.
Micsoda ütemérzék.
MC12
több mint 2 éve
A momentum plakát kampányt indít, amiben többek között felhívják a figyelmet a rekord magas inflációra….Micsoda ütemérzék.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Megnéztem a Telex videóját a tanártüntetésről, és rettenetesen szomorúnak látom, hogy a tüntetőknek bár objektíven igazuk van, de nem igazán értik, hogy ők csak a hangos kisebbség, hogy ők mennek szembe az autópályán, ahol százezer tanárnak, többmillió szavazónak van valójában igaza a demokrácia logikája szerint, még ha az igazuk finoman szólva is önsorsrontás.Tulajdonképpen a többség, a magyar nép ellenében skandálnak, vonulgatnak, fenekednek, kurvaanyáznak, ordibálnak hangzatos, de teljesen súlytalan lózungokat, hiszen legitim a kormányzat, majd végül szépen hazabattyognak, és teljességgel nem értik a saját szerepüket, helyzetüket, se a tanárokét, se az országét.
Ez az igazán szomorú.
több mint 2 éve
Sraccal találkoztam, ő biztosan nem intézett semmit ebben a levélben. Viszont ő legalábbis normális és szerény volt.a kontraszelektált azt is jelenti, hogy olyan kerül pozícióba, aki arra alkalmatlan. felidézném, hogy Szijjártó anno a futsalos csapattársait vitte magával a Külügyminisztériumba és ültette magas pozíciókba. volt akinek diplomája sem volt... ezek után mit lehet várni.Az oké, hogy kontraszelektált, de attól még lehet okos vagy legalábbis tudása meglehet, érted.miért, neked a levélből az jön le, hogy tud? nem hiszem, hogy Szijjártó azzal foglalkozna, hogy leveleket írogat, arra ott vannak a beosztottjai. esetleg lediktálja nekik, hogy mi legyen a levélben. azon meg nem tudom miért kell meglepődni, hogy a minisztériumi dolgozók is ugyanolyan kontraszelektált, nepotizmus által pozícióba került bagázs, mint a NER-ben bárhol máshol.Azért ne mondd már azt nekem, hogy akivel megíratja a levelet az nem tud megfelelő szinten angolul...szerintem ezt a levelet nem Szijjártó írta, hanem valamelyik minisztériumi dolgozó. Szijjártó maximum átnézte, ha egyáltalán, mielőtt aláírta. de az alapján amit hallottam tőle, szerintem Szijjártó sem tud olyan szinten angolul, amely szükséges a megfelelően igényes diplomáciai kommunikációhoz. Orbánnál jobban tud azért.Amúgy nincs akivel átnézesse/megírassa vagy akkora az ego, hogy ő ebben is perfektül stréber?Amadeus von Dollárbaloldalaz a vicc, hogy a ChatGPT ezt sokkal jobban megírta volna. mind az eredetinél, mind a javítottnál
deyell
Az én angolom se tökéletes, talán középszint, de még in is felhúztam a szemöldököm egy-két javított megfogalmazáson...nem olvasta át amit írt?
Lúdas Solymi
deyell
Lúdas Solymi
deyell
Lúdas Solymi
index.hu/belfold/2014/11/20/a_kulugy_protokollreferense_is_szijjarto_futsalos_csapattarsa/
deyell
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
a kontraszelektált azt is jelenti, hogy olyan kerül pozícióba, aki arra alkalmatlan. felidézném, hogy Szijjártó anno a futsalos csapattársait vitte magával a Külügyminisztériumba és ültette magas pozíciókba. volt akinek diplomája sem volt... ezek után mit lehet várni.Az oké, hogy kontraszelektált, de attól még lehet okos vagy legalábbis tudása meglehet, érted.miért, neked a levélből az jön le, hogy tud? nem hiszem, hogy Szijjártó azzal foglalkozna, hogy leveleket írogat, arra ott vannak a beosztottjai. esetleg lediktálja nekik, hogy mi legyen a levélben. azon meg nem tudom miért kell meglepődni, hogy a minisztériumi dolgozók is ugyanolyan kontraszelektált, nepotizmus által pozícióba került bagázs, mint a NER-ben bárhol máshol.Azért ne mondd már azt nekem, hogy akivel megíratja a levelet az nem tud megfelelő szinten angolul...szerintem ezt a levelet nem Szijjártó írta, hanem valamelyik minisztériumi dolgozó. Szijjártó maximum átnézte, ha egyáltalán, mielőtt aláírta. de az alapján amit hallottam tőle, szerintem Szijjártó sem tud olyan szinten angolul, amely szükséges a megfelelően igényes diplomáciai kommunikációhoz. Orbánnál jobban tud azért.Amúgy nincs akivel átnézesse/megírassa vagy akkora az ego, hogy ő ebben is perfektül stréber?Amadeus von Dollárbaloldalaz a vicc, hogy a ChatGPT ezt sokkal jobban megírta volna. mind az eredetinél, mind a javítottnál
deyell
Az én angolom se tökéletes, talán középszint, de még in is felhúztam a szemöldököm egy-két javított megfogalmazáson...nem olvasta át amit írt?
Lúdas Solymi
deyell
Lúdas Solymi
deyell
Lúdas Solymi
index.hu/belfold/2014/11/20/a_kulugy_protokollreferense_is_szijjarto_futsalos_csapattarsa/
built for this shit
több mint 2 éve
Az oké, hogy kontraszelektált, de attól még lehet okos vagy legalábbis tudása meglehet, érted.miért, neked a levélből az jön le, hogy tud? nem hiszem, hogy Szijjártó azzal foglalkozna, hogy leveleket írogat, arra ott vannak a beosztottjai. esetleg lediktálja nekik, hogy mi legyen a levélben. azon meg nem tudom miért kell meglepődni, hogy a minisztériumi dolgozók is ugyanolyan kontraszelektált, nepotizmus által pozícióba került bagázs, mint a NER-ben bárhol máshol.Azért ne mondd már azt nekem, hogy akivel megíratja a levelet az nem tud megfelelő szinten angolul...szerintem ezt a levelet nem Szijjártó írta, hanem valamelyik minisztériumi dolgozó. Szijjártó maximum átnézte, ha egyáltalán, mielőtt aláírta. de az alapján amit hallottam tőle, szerintem Szijjártó sem tud olyan szinten angolul, amely szükséges a megfelelően igényes diplomáciai kommunikációhoz. Orbánnál jobban tud azért.Amúgy nincs akivel átnézesse/megírassa vagy akkora az ego, hogy ő ebben is perfektül stréber?Amadeus von Dollárbaloldalaz a vicc, hogy a ChatGPT ezt sokkal jobban megírta volna. mind az eredetinél, mind a javítottnál
deyell
Az én angolom se tökéletes, talán középszint, de még in is felhúztam a szemöldököm egy-két javított megfogalmazáson...nem olvasta át amit írt?
Lúdas Solymi
deyell
Lúdas Solymi
deyell
több mint 2 éve
miért, neked a levélből az jön le, hogy tud? nem hiszem, hogy Szijjártó azzal foglalkozna, hogy leveleket írogat, arra ott vannak a beosztottjai. esetleg lediktálja nekik, hogy mi legyen a levélben. azon meg nem tudom miért kell meglepődni, hogy a minisztériumi dolgozók is ugyanolyan kontraszelektált, nepotizmus által pozícióba került bagázs, mint a NER-ben bárhol máshol.Azért ne mondd már azt nekem, hogy akivel megíratja a levelet az nem tud megfelelő szinten angolul...szerintem ezt a levelet nem Szijjártó írta, hanem valamelyik minisztériumi dolgozó. Szijjártó maximum átnézte, ha egyáltalán, mielőtt aláírta. de az alapján amit hallottam tőle, szerintem Szijjártó sem tud olyan szinten angolul, amely szükséges a megfelelően igényes diplomáciai kommunikációhoz. Orbánnál jobban tud azért.Amúgy nincs akivel átnézesse/megírassa vagy akkora az ego, hogy ő ebben is perfektül stréber?Amadeus von Dollárbaloldalaz a vicc, hogy a ChatGPT ezt sokkal jobban megírta volna. mind az eredetinél, mind a javítottnál
deyell
Az én angolom se tökéletes, talán középszint, de még in is felhúztam a szemöldököm egy-két javított megfogalmazáson...nem olvasta át amit írt?
Lúdas Solymi
deyell
Lúdas Solymi
built for this shit
több mint 2 éve
Azért ne mondd már azt nekem, hogy akivel megíratja a levelet az nem tud megfelelő szinten angolul...szerintem ezt a levelet nem Szijjártó írta, hanem valamelyik minisztériumi dolgozó. Szijjártó maximum átnézte, ha egyáltalán, mielőtt aláírta. de az alapján amit hallottam tőle, szerintem Szijjártó sem tud olyan szinten angolul, amely szükséges a megfelelően igényes diplomáciai kommunikációhoz. Orbánnál jobban tud azért.Amúgy nincs akivel átnézesse/megírassa vagy akkora az ego, hogy ő ebben is perfektül stréber?Amadeus von Dollárbaloldalaz a vicc, hogy a ChatGPT ezt sokkal jobban megírta volna. mind az eredetinél, mind a javítottnál
deyell
Az én angolom se tökéletes, talán középszint, de még in is felhúztam a szemöldököm egy-két javított megfogalmazáson...nem olvasta át amit írt?
Lúdas Solymi
deyell
több mint 2 éve
szerintem ezt a levelet nem Szijjártó írta, hanem valamelyik minisztériumi dolgozó. Szijjártó maximum átnézte, ha egyáltalán, mielőtt aláírta. de az alapján amit hallottam tőle, szerintem Szijjártó sem tud olyan szinten angolul, amely szükséges a megfelelően igényes diplomáciai kommunikációhoz. Orbánnál jobban tud azért.Amúgy nincs akivel átnézesse/megírassa vagy akkora az ego, hogy ő ebben is perfektül stréber?Amadeus von Dollárbaloldalaz a vicc, hogy a ChatGPT ezt sokkal jobban megírta volna. mind az eredetinél, mind a javítottnál
deyell
Az én angolom se tökéletes, talán középszint, de még in is felhúztam a szemöldököm egy-két javított megfogalmazáson...nem olvasta át amit írt?
Lúdas Solymi
built for this shit
több mint 2 éve
Amúgy nincs akivel átnézesse/megírassa vagy akkora az ego, hogy ő ebben is perfektül stréber?Amadeus von Dollárbaloldalaz a vicc, hogy a ChatGPT ezt sokkal jobban megírta volna. mind az eredetinél, mind a javítottnál
deyell
Az én angolom se tökéletes, talán középszint, de még in is felhúztam a szemöldököm egy-két javított megfogalmazáson...nem olvasta át amit írt?
több mint 2 éve
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=769IMG_0074.jpegaz a vicc, hogy a ChatGPT ezt sokkal jobban megírta volna. mind az eredetinél, mind a javítottnál
Amadeus von Dollárbaloldal
built for this shit
több mint 2 éve
Csak remélni merem, hogy Asztrik atyához nem lyukas zokniban ment.Bassza meg, kitöltök a héten egy lottót 😆😆😆Szerintem ez túlmutat a rosszon és unalmason. Ahogy alákérdeznek Dézsivel kapcsolatban vagy az a kérdés hogy “2019-Ben egy magánéletével kapcsolatos botrányba bukott bele. Mi volt ennek a tanulsága?”Nem gondoltam volna, hogy az index-nèl meleg szarig benyalósabban tud manapság interjú készülni az online térben de amit a 24.hu (!!) művelt a Borkaival (!!!) arra még a magyar nemzet is elismerően csettintene.Azt hittem, hogy túlzol. De nem. Valójában nem is csak benyalós, hanem egész egyszerűen: unalmas és szar. (Megértem, ha valakinek a többedik Borkai-interjú - különösképpen a Partizán - után nem jutnak eszébe eredeti kérdések. Akkor viszont nem kell interjút készíteni.)
MC12
nagylaza, főpohárnok
Ezek nem, hogy nem rossz kérdések - hanem ellenkezőleg, tanítják politikai kommunikációban, hogy ilyen interjúkban, ilyen kérdésekkel kell újrapozícionàlni, újraépíteni egy bukott politikust. Már várom a feleség interjúját, amiben elmondja, hogy a közös ima és egy kis faluban élő, öreg pap tanácsaival újították meg házasságukat, ami erősebb mint valaha.
Csakhát ezt nem újságírásnak hívják, pláne nem olyannak aminek a 24 szereti beállítani magát. Ez tőrőlmetszett személyes propaganda.
MC12
“Borkai Zsolt politikus feleségével, Borkainé Havassy Myrtillel a Heti Napló stábja készített exkluzív interjút. A beszélgetésből kiderült, hogy mit érzett az egykori győri polgármester szexbotránya után, valamint az is, hogy mindezek ellenére hogyan sikerült megmenteni a házasságukat…..
Beszélt arról is, hogy egy darabig azt érezte, gyűlöli a férjét, és el is akarta hagyni őt. Azonban mind a ketten meg akarták menteni házasságukat, ezért a botrány kirobbanása után nem sokkal felkeresték Várszegi Asztrik egykori pannonhalmi főapátot, hogy segítsen nekik…..”
(Jó, Asztrik atya nem kis falusi pap, de ennyi belefér 😊 )
MC12
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 2 éve
Államtitkári szinten emlékszem olyanra, hogy egy államtitkár (hazai) mindnekinek odaírta, hogy “Dear …” teljesen mindegy, hogy csupán egyszer kezet fogtak valami távol-keleti csimbummcirkusz megnyitóján egy random ‘sztán államtitkáràval vagy a minisztert képviselte Washingtonban 😊 az esemény után már íratta is a levelet, hogy mekkora öröm volt találkozni, és reméli, hogy a közös dolgok így megy úgy. Mondjuk még most is nagykövet szóval nem rossz taktika.. 😊Ha nem is olyan a a viszony akkor is igy kell. Nagyon durván jönne ki ha SzP vmeik EU-s külügyminiszternek akivel már találkozott élőben így ír a másiknak meg nem. Nem számít h valójában milyen a viszony, protokoll szempontjából elképesztő udvariatlan lenne ezt elhagyni.és olyan közöttük az emberi viszony? (nem kötözködés: szűk egy éve külmin, találkozhattak párszor, a téma az volt, hogy nem járulunk hozzá a NATO-tagságukhoz)Ezt nem tudjuk. Tippre simán lehet. Ezen a szinten legtöbbször el tudják azért választani az emberi szimpátiát a politikától.
Teabee
De az eu-külügyminiszterek között ez - a külön megszólitás - azért bevett a levelezésben (legalábbis emlékeim szerint, aztán csebi megcáfol, ha nincs így 😊 ), végülis havonta / néha sűrűbben / napokra “összezárva” együtt vannak, esznek isznak, szükségszerűen emberként is megnyilvánulnak, kialakulnak kapcsolatok ilyesmi.
És ez fordítva is igaz, Novák meg Meloni _tényleg_ nagyon jóban vannak magánemberként, bőven azelőttről, mielőtt bármelyik a jelenlegi pozíciójába került volna - aztán ennek a nagypolitikában mégsincs, mégsem lett különösebb hatása.
MC12
csebi
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
Várjál, asszem félreértettem valamit. csebi kommentje alapján azt hittem, hogy Billström (vagy a sleppje) rakta fel a képet 😊
több mint 2 éve
Ha nem is olyan a a viszony akkor is igy kell. Nagyon durván jönne ki ha SzP vmeik EU-s külügyminiszternek akivel már találkozott élőben így ír a másiknak meg nem. Nem számít h valójában milyen a viszony, protokoll szempontjából elképesztő udvariatlan lenne ezt elhagyni.és olyan közöttük az emberi viszony? (nem kötözködés: szűk egy éve külmin, találkozhattak párszor, a téma az volt, hogy nem járulunk hozzá a NATO-tagságukhoz)Ezt nem tudjuk. Tippre simán lehet. Ezen a szinten legtöbbször el tudják azért választani az emberi szimpátiát a politikától.
Teabee
De az eu-külügyminiszterek között ez - a külön megszólitás - azért bevett a levelezésben (legalábbis emlékeim szerint, aztán csebi megcáfol, ha nincs így 😊 ), végülis havonta / néha sűrűbben / napokra “összezárva” együtt vannak, esznek isznak, szükségszerűen emberként is megnyilvánulnak, kialakulnak kapcsolatok ilyesmi.
És ez fordítva is igaz, Novák meg Meloni _tényleg_ nagyon jóban vannak magánemberként, bőven azelőttről, mielőtt bármelyik a jelenlegi pozíciójába került volna - aztán ennek a nagypolitikában mégsincs, mégsem lett különösebb hatása.
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
és olyan közöttük az emberi viszony? (nem kötözködés: szűk egy éve külmin, találkozhattak párszor, a téma az volt, hogy nem járulunk hozzá a NATO-tagságukhoz)Ezt nem tudjuk. Tippre simán lehet. Ezen a szinten legtöbbször el tudják azért választani az emberi szimpátiát a politikától.
Teabee
De az eu-külügyminiszterek között ez - a külön megszólitás - azért bevett a levelezésben (legalábbis emlékeim szerint, aztán csebi megcáfol, ha nincs így 😊 ), végülis havonta / néha sűrűbben / napokra “összezárva” együtt vannak, esznek isznak, szükségszerűen emberként is megnyilvánulnak, kialakulnak kapcsolatok ilyesmi.
És ez fordítva is igaz, Novák meg Meloni _tényleg_ nagyon jóban vannak magánemberként, bőven azelőttről, mielőtt bármelyik a jelenlegi pozíciójába került volna - aztán ennek a nagypolitikában mégsincs, mégsem lett különösebb hatása.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
és olyan közöttük az emberi viszony? (nem kötözködés: szűk egy éve külmin, találkozhattak párszor, a téma az volt, hogy nem járulunk hozzá a NATO-tagságukhoz)
több mint 2 éve
Yepp, azt néztem én is. A protokoll szabályai szerint, ha olyan a két fél között az emberi viszony, akkor inkább az az illetlenség, ha nem irja oda, kivéve néhány speciális esetet (hadüzenet mondjuk, ott nem szokták a Dear-t belerakni) - és mindig kézzel, sose géppel. Szóval ez rendben van.www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=769IMG_0074.jpegMondjuk a dear tobias aláhúzása nettó faszsag …
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
A többi nagy részét viszont megadom.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=769IMG_0074.jpegMondjuk a dear tobias aláhúzása nettó faszsag …
Amadeus von Dollárbaloldal
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
reddit.com/r/hungary/s/oUAngfZEAD
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Átértékelem a korábbi fanyalgásomat. A képeket elnézve nem volt ez rossz tüntetés.
több mint 2 éve
Tisztában vagyok azzal, hogy előtte MDF-esként bent ült a parlamentben.🙂 De: miután Antall (nagyon helyesen) kirúgta a pártból, Csurka pedig létrehozta a MIÉP-et, 1994-ben első nekifutásra nem sikerült bejutnia az OGY-be. Ahhoz pedig a nagy demonstrációk igenis hozzájárultak, hogy 1998-ban viszont már bekerült.Azért Csurka előbb volt bent, minthogy tüntetett. (Már az MDF-ben ott ült.)Te még emlekezhetsz, hogy Csurka is bármilyen teret meg tudott tölteni emberekkel a 90-es években. És? Ki nem szarta le?Azért valahogy csak sikerült bejutniuk a parlamentbe, és ebben az is szerepet játszott, hogy képesek voltak megtölteni a Hősök terét.
Őszentsége Sobri Jóska
nagylaza, főpohárnok
MIÉP-ként meg pont annyi haszna volt a bentülésének, mint utána a Jobbiknak, LMP-nek, vagy most a Mi Hazánknak vagy a Momentumnak. Nulla ráhatással bármire, legfeljebb ha valamiért kellenek a szavazataik a kormányzatnak, akkor azért benyomják a gombot.
Személyes hasznuk persze volt belőle, de társadalmi, vagyis általad értékelhető nulla.
Őszentsége Sobri Jóska
Az külön téma, hogy a MIÉP-nek mire és mennyi ráhatása volt. Pistánk alapvetően ott baszta el, hogy politikai alku és ellentételezés nélkül dörgölőzött a Fideszhez. Nem mintha sajnálnám a bukását, sőt. 2002-ben a MIÉP csak kevéssel maradt a parlamenti küszöb alatt, 2006-ban aztán a Jobbikkal szövetségben kb. 2 százalékot ért el. Süllyesztő. Utána jött a Jobbik felemelkedése...
több mint 2 éve
Most miért ne lehetne a baloldalnak is egy Rákay Philipje?Most már egyre inkább hangsúlyozzák, hogy nem (csak) a tanárokért tiltakoznak, hanem (elsősorban) a saját gyerekeinkért. Ők se fontosak?Hallom a Klubrádióban, hogy "több mint ezren" vannak az oktatási tüntetésen. Fergeteges...Sosem lesznek sokkal többen, a magyar emberek számára (pártállástól függetlenül) az oktatás egy szükséges (egyesek számára már szükségtelen) rossz, utálnak vele foglalkozni.
nagylaza, főpohárnok
A tanárok meg külön az emberek begyében vannak, az egyik leginkább megvetett és lenézett társadalmi csoport Magyarországon, előbbi a sok rossz iskolai emlék, utóbbi a már évtizedek óta csak a vegetálásra elég fizetésük miatt. Sosem fognak akár csak tízezrek (ami még mindig nem egy masszív tömegtüntetés) felvonulni értük.
Ebben az országban oktatásügyi botrányok vagy a terület általános szar helyzete miatt nemhogy egy kormány sem bukott meg, de még népszerűségvesztésbe se került soha.
Kampman
Feleségem amúgy lelépett a tüntetésről, most ért haza. Azt mondja, a Margit hídon kb. 2-3 ezren vonultak. Nem tudom, a Klubrádióban nyilatkozó szervezőnek hogyan jött ki a 8-10 ezer. Állítólag a Kossuth téren sokan csatlakoztak, de kötve hiszem, hogy ennyien.
nagylaza, főpohárnok

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
