Politika
65 feliratkozó
több mint 3 éve
Tanárként is szimpi, még ha nem is top, de a jobb féle.Szerinted.Nem erről van szó. De ez a kettő évek óta, közszereplőként (!) faszságokat beszél mindenről és mindenkiről.És a szemét 444 is lehozta decemberben, hogy milyen szarul áll az ellenzék és milyen fos a kampány. A HVG-ről nem is beszélve, akik meg a választás előtt hozták le a Medián ellenzéki szempontból szar adatait...gondolom ezek is okai a 2/3-nak.Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstnem akarok geci lenni, de a negyedik 2/3-ban a potyondiedina és puzsér félék is szügyig benne vannak.
youtu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz
r.baggio
Ésszel kellene nekik is okoskodni.
Amadeus
Ésszel kellett volna nekik is újságot írni.
MC12
Amadeus
Szerintem meg azon kevesek közé tartoznak, akik kellően racionálisak, értelmesek, gondolatokkal teliek, ironikusak, önreflexívek és autonómok.
Szerintem faszság volt Robitól, amikor a kultúra helyett a közéletre helyezte a hangsúlyt, de érthető és logikus ismerve őt.
De ettől függetlenül azon kevés közszereplő, "beszélő fej" egyike, aki mindig hiteles, értelmes, érthető és releváns.
Nem tartom jogosnak a kritikádat felé.
Edina pedig kb. 2 éve jelent meg nagy nyilvánosság előtt, és eddigi megnyilvánulásai szinte hibátlanok.
Elfogult es gyűlölködő amit írsz.
Mondjuk en listan most is a kutyakra szavaztam, egyeniben meg hillerre, ez egy vallalhato kombo volt.Ja.
gabokocka
Hillerrel évekig egy utcában laktunk, ő a szembe házban, és még miniszterként is mindig nyitott volt, közvetlen, normális, előtte-utána pláne, az egyik utolsó elvből racionálisan politizaló politikusok egyike, kimondottan szimpi pasi.
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Ezek szerint Akkor Mocskos Bödöcs miatt lett 2/3-ad?csak mert a kocsmában amiről beszél vhol zalafaszomban pont nyert a közmunka? /is/Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstnem akarok geci lenni, de a negyedik 2/3-ban a potyondiedina és puzsér félék is szügyig benne vannak.
youtu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz
r.baggio
Ésszel kellene nekik is okoskodni.
Amadeus
Csak mert elmondja,
Miért nem akarják ott sem meghallgatni az ilyen pökhendi okoskodó pesti ficsúrokat, sem a zsidókat ha nem muszáj?
Ez már csak így van/volt/ és lesz is.
Van akinek ez érdekes újdonság.
Amúgy az meg mit is jelent hogy ilyen meg olyan félék ??? Ezek mifélék? Pottyondi meg puzsér félék? Vidéki kocsmában legalább nevén vannak nevezve.
Ez így
Nem túl PC…
Szerkesztette: ozibozi
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
Ha HaÉn legalább felvállalom, hogy utálom mind a kettőt, mint a szart.Szerinted.Nem erről van szó. De ez a kettő évek óta, közszereplőként (!) faszságokat beszél mindenről és mindenkiről.És a szemét 444 is lehozta decemberben, hogy milyen szarul áll az ellenzék és milyen fos a kampány. A HVG-ről nem is beszélve, akik meg a választás előtt hozták le a Medián ellenzéki szempontból szar adatait...gondolom ezek is okai a 2/3-nak.Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstnem akarok geci lenni, de a negyedik 2/3-ban a potyondiedina és puzsér félék is szügyig benne vannak.
youtu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz
r.baggio
Ésszel kellene nekik is okoskodni.
Amadeus
Ésszel kellett volna nekik is újságot írni.
MC12
Amadeus
Szerintem meg azon kevesek közé tartoznak, akik kellően racionálisak, értelmesek, gondolatokkal teliek, ironikusak, önreflexívek és autonómok.
Szerintem faszság volt Robitól, amikor a kultúra helyett a közéletre helyezte a hangsúlyt, de érthető és logikus ismerve őt.
De ettől függetlenül azon kevés közszereplő, "beszélő fej" egyike, aki mindig hiteles, értelmes, érthető és releváns.
Nem tartom jogosnak a kritikádat felé.
Edina pedig kb. 2 éve jelent meg nagy nyilvánosság előtt, és eddigi megnyilvánulásai szinte hibátlanok.
Elfogult es gyűlölködő amit írsz.
Mondjuk en listan most is a kutyakra szavaztam, egyeniben meg hillerre, ez egy vallalhato kombo volt.Ja.
gabokocka
Hillerrel évekig egy utcában laktunk, ő a szembe házban, és még miniszterként is mindig nyitott volt, közvetlen, normális, előtte-utána pláne, az egyik utolsó elvből racionálisan politizaló politikusok egyike, kimondottan szimpi pasi.
Sobri Jóska
Amadeus
Teljesen összeszedett konzekvens mind a kettő.
Sőt ! Max Puzsér stílusába lehet belekötni de ez ízlés kérdése.
Az meg hogy ők benne vannak a 2/3 vicc kategória
A 2/3 az ellenzéknek (ebbe te is benne vagy ) köszönhető akiknek halvány lila fingja sincs a jobb oldali szavazórol és arról hogy milyen értékrendet is képviselnek,és nem is akarnak róla tudomást venni ,mint ahogy te sem szinte semmiről csak a saját igaznak hitt vagy gondolt gondolataidat szajkózod és abban a hitben vagy,hogy ez így tökéletes.(lelked rajta )
2/3 pont ennek az attitűdnek köszönhető.
Majd ha lesz egy hiteles új friss politikus aki tud és AKAR a Fidesz szavazó fejével gondolkodni na akkor lesz bármire reális esély addig marad a 2/3
több mint 3 éve
Én legalább felvállalom, hogy utálom mind a kettőt, mint a szart.én sem szeretem puzsért, potyondival elvagyok
Amadeus
sőt azzal sem értek egyet hogy mindig értelmesek lennének, de önazonosak szal ha faszságot mondanak se nagyon lépnek ki a véleményükből és rengetegen mondanak folyamatosan faszságot szal ezt számon kérni igencsak problémás sztem
elfogadom hogy rühellem őket, de ez nem jelenti azt hogy a 2/3ad az ő hibájuk lenne
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Hillerrel évekig egy utcában laktunk, ő a szembe házban, és még miniszterként is mindig nyitott volt, közvetlen, normális, előtte-utána pláne, az egyik utolsó elvből racionálisan politizaló politikusok egyike, kimondottan szimpi pasi.Az egyetemen is hallottam az egykori kollégáitól, hogy milyen kár, hogy politikusnak állt, mert szakmailag elismert, emberileg pedig kedvelt volt az ELTÉ-n.
Sobri Jóska
több mint 3 éve
A legfontosabb sztem mindket reszen, hogy elhatarolodjanak a dk-jobbik duotol, es epitsek ki a sajat bazisukat. Fegyorrel erre a momentum keptelen volt, hatha donathtal sikerul. A jobbiknak anno az ment, azt kell feltamasztani a jobboldalon is.cserébe ő lesz a frakció vezető
gabokocka
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
1. Nem gondolom hogy mzp kene legyen az arca ennek a tomorulesnek, de jelenleg o az a jobboldali poltikus, aki hozzafer ahhoz a mennyisegu human eroforrashoz ami itt keletkezett a valasztasi kampany soran. Hozza kotodnek onkentesek, neki vannak meg a kontaktok, o tudja elkezdeni felepiteni (a jobbikot hagyjuk, dk levelezo tagozat). Hogy aztan ebbol a kovetkezo 4 evben mi sulhet ki azt meglatjuk, de sztem ezen az uton kell elindulni, ha nem akarjak veszni hagyni az elmult nehany honap ilyen jellegu eredmenyeit.De Dobrevvel gyoztek volna.Gabokocka, szerintem sok mindent nagyon jol latsz, tobb kommented is azon az allasponton volt, mint en is, de ez a komment tok jo peldaja, hogy 9 nappal a valasztas utan mar el is felejti az ertelmiseg, hogy mik a konzekvenciai a hatalmas veresegnek (latom az utolso mondatodat is).
Amugy nagyon remelem hogy a dk jobbik fele verfertozes egyedul marad az ellenzeki oldalon es a momentum vezetesevel lesz egy ballib irany (esetleg a kutyaparttal becsatlakozva) mig mzp vezetesevel egy jobboldali konzervativ ellenzeki vonal.
f
Feri es peti meg csinaljon amit akar.
A fidesz igy is ugy is ketharamadot csinal, legalabb lehetne olyanra szsvazni akitol nem hanyja el magat az ember.
Mondjuk en listan most is a kutyakra szavaztam, egyeniben meg hillerre, ez egy vallalhato kombo volt.
gabokocka
1. Viszonylag sok olyan konzervativot ismerek akik egzisztencialisan nem fuggnek a rendszertol, igy megtehetik, hogy elvek alapjan szavaznak. Elenyeszo szazalekuk szavazna MZP-re vagy olyan "konzervativ" tomorulesre, ami az o brandje alatt fut vagy aminke az o brandje is resze. A ficko pont bizonyitotta, hogy egy amator, akinek a magyar ellenzeki landscapet tekintve nagy resource volt a feneke ala teve, megsem sikerult alapveto szinten sem kommunikaciot osszeraknia.
2. Ballib iranynak veges a novekedesi potencialja. Jol latjuk, hogy a fidesz fajta populizmus meg a fovarosban is szepen hozott ebben a ciklusban, videken meg foleg. A mai magyarorszagon egy komoly szavazatplafonja lenne a ballib partoknak, akik meg a ballib adottsaguk, intellektusuk stb. nyoman -ugy, ahogy most-, merengenenek a jogallamisagon meg egyeb elvont fogalmakon, ami kutyat nem erdekelne.
Szerintem azt kell felismerni, hogy partpreferenciak most nem igen leteznek. Van a populista allam, a Fidesz vezetesevel, ok beigertek minden jot, gondoskodo allam, penzosztas. Most sokan felismertek ezt es integralodnak a rendszerbe, nem mint fideszesek, de mint hatalmon levok. Nezd meg pl. csomoan elojottek most, hogy "hat ok igazabol fideszesek, csak eddig nem emrtke hangoztatni". Sokan ugy vannak vele, hogy a teljes politika pluralizmus megsemmisulese miatt jelenleg felesleges parotkban gondolkodni. A hatalmat gyakorlok es intezmenyeket iranyitok vannak csak, a kvazi elit, amit most a fidesz ad, es nincs mas senki.
A magyar valasztoi kozeg meg csak a populizmusra vevo jelenleg. Ilyen programmal ballib tomorules nem fog eloallni. Maximum valami populista tehetseges balos szorongathatja meg a jelenlegi hatalmat.
undisputedly
2. Ez tiszta sor, de akkor hagyjanak fel a politizalassal? Ugyanugy ahogy mzp iranyaban, a momentum alatt is kialakultak segitoi csoportok, akiket terelgetni kell. Le is irtam, hogy ugy is fidesz ketharmad lesz, akkor legalabb rakjak le az alapjat annak, amivel adott esetben atveheto a hatalom, ha megdoglik orban, vagy beut vmi foldcsuszamlas szeru szar.
A legfontosabb sztem mindket reszen, hogy elhatarolodjanak a dk-jobbik duotol, es epitsek ki a sajat bazisukat. Fegyorrel erre a momentum keptelen volt, hatha donathtal sikerul. A jobbiknak anno az ment, azt kell feltamasztani a jobboldalon is.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
De Dobrevvel gyoztek volna.Gabokocka, szerintem sok mindent nagyon jol latsz, tobb kommented is azon az allasponton volt, mint en is, de ez a komment tok jo peldaja, hogy 9 nappal a valasztas utan mar el is felejti az ertelmiseg, hogy mik a konzekvenciai a hatalmas veresegnek (latom az utolso mondatodat is).
Amugy nagyon remelem hogy a dk jobbik fele verfertozes egyedul marad az ellenzeki oldalon es a momentum vezetesevel lesz egy ballib irany (esetleg a kutyaparttal becsatlakozva) mig mzp vezetesevel egy jobboldali konzervativ ellenzeki vonal.
f
Feri es peti meg csinaljon amit akar.
A fidesz igy is ugy is ketharamadot csinal, legalabb lehetne olyanra szsvazni akitol nem hanyja el magat az ember.
Mondjuk en listan most is a kutyakra szavaztam, egyeniben meg hillerre, ez egy vallalhato kombo volt.
gabokocka
1. Viszonylag sok olyan konzervativot ismerek akik egzisztencialisan nem fuggnek a rendszertol, igy megtehetik, hogy elvek alapjan szavaznak. Elenyeszo szazalekuk szavazna MZP-re vagy olyan "konzervativ" tomorulesre, ami az o brandje alatt fut vagy aminke az o brandje is resze. A ficko pont bizonyitotta, hogy egy amator, akinek a magyar ellenzeki landscapet tekintve nagy resource volt a feneke ala teve, megsem sikerult alapveto szinten sem kommunikaciot osszeraknia.
2. Ballib iranynak veges a novekedesi potencialja. Jol latjuk, hogy a fidesz fajta populizmus meg a fovarosban is szepen hozott ebben a ciklusban, videken meg foleg. A mai magyarorszagon egy komoly szavazatplafonja lenne a ballib partoknak, akik meg a ballib adottsaguk, intellektusuk stb. nyoman -ugy, ahogy most-, merengenenek a jogallamisagon meg egyeb elvont fogalmakon, ami kutyat nem erdekelne.
Szerintem azt kell felismerni, hogy partpreferenciak most nem igen leteznek. Van a populista allam, a Fidesz vezetesevel, ok beigertek minden jot, gondoskodo allam, penzosztas. Most sokan felismertek ezt es integralodnak a rendszerbe, nem mint fideszesek, de mint hatalmon levok. Nezd meg pl. csomoan elojottek most, hogy "hat ok igazabol fideszesek, csak eddig nem emrtke hangoztatni". Sokan ugy vannak vele, hogy a teljes politika pluralizmus megsemmisulese miatt jelenleg felesleges parotkban gondolkodni. A hatalmat gyakorlok es intezmenyeket iranyitok vannak csak, a kvazi elit, amit most a fidesz ad, es nincs mas senki.
A magyar valasztoi kozeg meg csak a populizmusra vevo jelenleg. Ilyen programmal ballib tomorules nem fog eloallni. Maximum valami populista tehetseges balos szorongathatja meg a jelenlegi hatalmat.
több mint 3 éve
Én legalább felvállalom, hogy utálom mind a kettőt, mint a szart.Szerinted.Nem erről van szó. De ez a kettő évek óta, közszereplőként (!) faszságokat beszél mindenről és mindenkiről.És a szemét 444 is lehozta decemberben, hogy milyen szarul áll az ellenzék és milyen fos a kampány. A HVG-ről nem is beszélve, akik meg a választás előtt hozták le a Medián ellenzéki szempontból szar adatait...gondolom ezek is okai a 2/3-nak.Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstnem akarok geci lenni, de a negyedik 2/3-ban a potyondiedina és puzsér félék is szügyig benne vannak.
youtu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz
r.baggio
Ésszel kellene nekik is okoskodni.
Amadeus
Ésszel kellett volna nekik is újságot írni.
MC12
Amadeus
Szerintem meg azon kevesek közé tartoznak, akik kellően racionálisak, értelmesek, gondolatokkal teliek, ironikusak, önreflexívek és autonómok.
Szerintem faszság volt Robitól, amikor a kultúra helyett a közéletre helyezte a hangsúlyt, de érthető és logikus ismerve őt.
De ettől függetlenül azon kevés közszereplő, "beszélő fej" egyike, aki mindig hiteles, értelmes, érthető és releváns.
Nem tartom jogosnak a kritikádat felé.
Edina pedig kb. 2 éve jelent meg nagy nyilvánosság előtt, és eddigi megnyilvánulásai szinte hibátlanok.
Elfogult es gyűlölködő amit írsz.
Mondjuk en listan most is a kutyakra szavaztam, egyeniben meg hillerre, ez egy vallalhato kombo volt.Ja.
gabokocka
Hillerrel évekig egy utcában laktunk, ő a szembe házban, és még miniszterként is mindig nyitott volt, közvetlen, normális, előtte-utána pláne, az egyik utolsó elvből racionálisan politizaló politikusok egyike, kimondottan szimpi pasi.
Sobri Jóska
több mint 3 éve
Szerinted.Nem erről van szó. De ez a kettő évek óta, közszereplőként (!) faszságokat beszél mindenről és mindenkiről.És a szemét 444 is lehozta decemberben, hogy milyen szarul áll az ellenzék és milyen fos a kampány. A HVG-ről nem is beszélve, akik meg a választás előtt hozták le a Medián ellenzéki szempontból szar adatait...gondolom ezek is okai a 2/3-nak.Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstnem akarok geci lenni, de a negyedik 2/3-ban a potyondiedina és puzsér félék is szügyig benne vannak.
youtu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz
r.baggio
Ésszel kellene nekik is okoskodni.
Amadeus
Ésszel kellett volna nekik is újságot írni.
MC12
Amadeus
Szerintem meg azon kevesek közé tartoznak, akik kellően racionálisak, értelmesek, gondolatokkal teliek, ironikusak, önreflexívek és autonómok.
Szerintem faszság volt Robitól, amikor a kultúra helyett a közéletre helyezte a hangsúlyt, de érthető és logikus ismerve őt.
De ettől függetlenül azon kevés közszereplő, "beszélő fej" egyike, aki mindig hiteles, értelmes, érthető és releváns.
Nem tartom jogosnak a kritikádat felé.
Edina pedig kb. 2 éve jelent meg nagy nyilvánosság előtt, és eddigi megnyilvánulásai szinte hibátlanok.
Elfogult es gyűlölködő amit írsz.
Mondjuk en listan most is a kutyakra szavaztam, egyeniben meg hillerre, ez egy vallalhato kombo volt.Ja.
gabokocka
Hillerrel évekig egy utcában laktunk, ő a szembe házban, és még miniszterként is mindig nyitott volt, közvetlen, normális, előtte-utána pláne, az egyik utolsó elvből racionálisan politizaló politikusok egyike, kimondottan szimpi pasi.
több mint 3 éve
De Dobrevvel gyoztek volna.Amugy nagyon remelem hogy a dk jobbik fele verfertozes egyedul marad az ellenzeki oldalon es a momentum vezetesevel lesz egy ballib irany (esetleg a kutyaparttal becsatlakozva) mig mzp vezetesevel egy jobboldali konzervativ ellenzeki vonal.
Feri es peti meg csinaljon amit akar.
A fidesz igy is ugy is ketharamadot csinal, legalabb lehetne olyanra szsvazni akitol nem hanyja el magat az ember.
Mondjuk en listan most is a kutyakra szavaztam, egyeniben meg hillerre, ez egy vallalhato kombo volt.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 3 éve
Nem erről van szó. De ez a kettő évek óta, közszereplőként (!) faszságokat beszél mindenről és mindenkiről.És a szemét 444 is lehozta decemberben, hogy milyen szarul áll az ellenzék és milyen fos a kampány. A HVG-ről nem is beszélve, akik meg a választás előtt hozták le a Medián ellenzéki szempontból szar adatait...gondolom ezek is okai a 2/3-nak.Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstnem akarok geci lenni, de a negyedik 2/3-ban a potyondiedina és puzsér félék is szügyig benne vannak.
youtu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz
r.baggio
Ésszel kellene nekik is okoskodni.
Amadeus
Ésszel kellett volna nekik is újságot írni.
MC12
több mint 3 éve
A két farkú kutyák pedig háborús bűnösök! Bár volt itt ötlet, hogy a ner populizmusát még durvább osztogatással lehetne letörni, nyilván akkor váltsuk le a kormány szervilistáit is legalább ugyanolyan seggnyalókra

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
főleg hogy puzsér lehozta hogy menjen mindenki szavazniA Puzsér vagy a Potyondi az Te vagy. Választók, véleménnyel. Csak annyi a különbség, hogy ők nem itt osztják az észt, hanem a youtube-on, és őket többen megnézik/hallgatják. De ettől még nem lesz belőlük sem politikus, sem mecénás. Ne viccelj már, hogy őket teszed felelőssé bármiért is...Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstnem akarok geci lenni, de a negyedik 2/3-ban a potyondiedina és puzsér félék is szügyig benne vannak.
youtu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz
r.baggio
Ésszel kellene nekik is okoskodni.
Amadeus
peterk2005
www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/pfbid0Fj4RdUv2BUzizWTLkPrkg7XbksAE8vtSJhVZ5kCi45TtgviudADU2PcNzTNAiDM1l
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
És a szemét 444 is lehozta decemberben, hogy milyen szarul áll az ellenzék és milyen fos a kampány.Még Magyarynak kellett cassonát járni. vajon most hány cassonáznak nála? meg asszem a 24.hu-nak is nekiestek mikor mertek írni egy cikket a problémákról március elején. főszerkesztő Peti meg ott magyarázkodott a podcastben.
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
És a szemét 444 is lehozta decemberben, hogy milyen szarul áll az ellenzék és milyen fos a kampány. A HVG-ről nem is beszélve, akik meg a választás előtt hozták le a Medián ellenzéki szempontból szar adatait...gondolom ezek is okai a 2/3-nak.Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstnem akarok geci lenni, de a negyedik 2/3-ban a potyondiedina és puzsér félék is szügyig benne vannak.
youtu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz
r.baggio
Ésszel kellene nekik is okoskodni.
Amadeus
Ésszel kellett volna nekik is újságot írni.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
A Puzsér vagy a Potyondi az Te vagy. Választók, véleménnyel. Csak annyi a különbség, hogy ők nem itt osztják az észt, hanem a youtube-on, és őket többen megnézik/hallgatják. De ettől még nem lesz belőlük sem politikus, sem mecénás. Ne viccelj már, hogy őket teszed felelőssé bármiért is...Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstnem akarok geci lenni, de a negyedik 2/3-ban a potyondiedina és puzsér félék is szügyig benne vannak.
youtu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz
r.baggio
Ésszel kellene nekik is okoskodni.
Amadeus


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Na jó, de azért, mert tudunk néhány csalódott visszajelzésről, ne feltételezzük automatikusan, hogy az egész ellenzékben mindenhol ez megy. Hat párt, hatféle vezetéssel, hatféle aktivista háttérrel, száz plusz egyéni jelölt, területenként eltérő módon szervezve. Valószínűleg van/volt ilyen is meg olyan is. A mai ellenzéki pártok nem mérhetőek anyagi lehetőségekben sem a nyugati országokban induló komolyabb pártokhoz, sem a Fideszhez, sem pedig akár a korábbi önmagukhoz (MSZP). Utóbbi lezüllött, elfogyott, előbbiek - az új pártok - meg soha nem is voltak "feltőkésítve". El tudom képzelni, hogy az aktivistákkal ott "foglalkoztak" utána is, ahol a saját jelölt indult, de ott ahol pl. a jobbik jelöltje indult, ott az MSZP aktivistákat a) nem is igazán aktivizálták, b) önkéntesen aki akart mehetett a jobbikosnak kopogtatni, c) arra már nincs pénz, hogy a jobbik megvendégelje az mszp aktivistákat is. És az MSZP-nek sincs pénze arra, hogy ő összerángassa az önként egyénileg jobbikozókat. A szavazatszámlálás dettó. Ott még az is előfordulhat, hogy több ló közül a földre pottyant egy jelentkező, mert nem direkt párthoz jelentkeztek, hanem közös ellenzéki szavazatszámlálónak. A Fidesznél ez egyértelmű, aki ott ül, az nekünk ül ott, mi kajáltatjuk. A hat ellenzéki pártnál melyik legyen az a párt, aki összeröffenti a számlálókat? Olyan pillanatban, amikor elnöki szinten balhéznak éppen egymással.Jó, de a Jámbor mondjuk 3%-ban használta a központi kampányt. És 97%-ban Ő - meg a helyi arcok - találták ki, hogy mit is kéne helyben mondani. Valamelyik videóban mondta is, hogy a központi kampányüzeneteket, mint a Kelet- Nyugat használata, finoman szólva is csak érintőlegesen mutatták fel - mert az embereket egyáltalán nem érdekelte.de most nem a központi kampány üzenetekről van szó. hanem arról a minimumról (mondhatjuk nemzeti minimumnak is), hogy akik az előválasztási és a rendes választási kampányodat megtolták, pultoztak, kopogtattak, szórólapoztak stb. azoknak igen is megszervezek egy közös köszönős programot, ahol az eredménytől függően közösen sírunk/nevetünk.
MC12
de őszintén azon kívül, hogy megköszönte egy-két jelölt (btw Vajda is csak abban a videóban köszönte meg, amiben bejelentette, hogy nyer. 6 napig kussolt erről) fb üzenetben, te láttál bmit is? ezek azok a dolgok, amiket meg KELL tanulni a fidesztől.
csebi
Ezek a nehézségei a kutya-macska barátságból alakult kényszer szövetségeknél benne vannak a pakliban. Főleg, ha pénzszűke meg emberszűke is van. Ilyenek a civil életben is előfordulnak. Megtörtént már velem is, hogy pl. használt számítógépeket ajándékoztunk három falusi iskolának, és még az átadást is nekünk kellett megszervezni, mert a három közül egyik se tudta eldönteni, hogy ő csinálja vagy sem, küldjön-e valakit vagy a másik küld, stb.. Amikor meg egy adott iskola kapta, zökkenőmentesen lement és aranyosak voltak.
Mindenesetre amelyik pártnak van most pénze, apparátusa, az ha okos, akkor le tud nyúlni egy elég nagy aktivista bázist a többi ellenzéki párttól. Leginkább abban reménykedem, hogy a Momentum lesz az, de tartok tőle, hogy a DK meg a Jobbik több eszközzel rendelkezik....


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstnem akarok geci lenni, de a negyedik 2/3-ban a potyondiedina és puzsér félék is szügyig benne vannak.
youtu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz
r.baggio
Ésszel kellene nekik is okoskodni.
több mint 3 éve
viszont most már értem, hogy a Mi Hazánk miért akar újra számolást. ha szereznek még pár száz szavazatot országosan akkor a D'Hondt alapján el tudnának venni egy képviselőt a fidesztől.telex.hu/valasztas-2022/2022/04/12/kulhoni-magyarok-gyozteskompenzacio-fidesz-kdnp-ketharmad-elemzesmost olvastam el ezt a győzteskompenzáció nevű dolgot, hát ez kész röhej, így tényleg simán nyer a Fidesz 😀a győzteskompenzációnak nincs különösebb jelentősége, ha a fidesz és az ellenzéki összefogás egyéni választókerületi jelöltjei között pár százalék a különbség. ennek a 4 évvel ezelőtti választásban volt nagyobb jelentősége, amikor az ellenzék szét volt aprózódva több pártra, és emiatt a fidesz jelöltje sok választókerületben nagy különbséggel verte a 2. helyen végzett ellenzéki jelöltet.
Löfli
deyell
Löfli
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"?igen, el.
r.baggio
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Tessék, hadd érezzék a fidesz szavazók az ellenzéki magunkba nézéstyoutu.be/ml2Io2sCRuI
Az komoly, hogy így elhangzott gyurcsánytól az "előre megyünk, nem hátra"? Most kellene szétplakátolni az országot feri fejével, mint a fidesz embere, nincs komolyan vehető párt mely leül vele akár egy asztalhoz

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
azt valóban nem tudtam előre, hogy megint ekkora lesz a különbség egyéniben a fidesz jelöltjei javára. de amit írtam az áll. mármint hogy a győzteskompenzációnak akkora van jelentősége, ha a győztes nagy különbséggel veri a 2. helyezettet egyéniben.Hát, hogy idén is ugyanannyi extra mandátumot ért, mint 4 éveez mennyiben változtat azon, amit írtam?telex.hu/valasztas-2022/2022/04/12/kulhoni-magyarok-gyozteskompenzacio-fidesz-kdnp-ketharmad-elemzesmost olvastam el ezt a győzteskompenzáció nevű dolgot, hát ez kész röhej, így tényleg simán nyer a Fidesz 😀a győzteskompenzációnak nincs különösebb jelentősége, ha a fidesz és az ellenzéki összefogás egyéni választókerületi jelöltjei között pár százalék a különbség. ennek a 4 évvel ezelőtti választásban volt nagyobb jelentősége, amikor az ellenzék szét volt aprózódva több pártra, és emiatt a fidesz jelöltje sok választókerületben nagy különbséggel verte a 2. helyen végzett ellenzéki jelöltet.
Löfli
deyell
Löfli
deyell
Jughead
built for this shit
több mint 3 éve
Hát, hogy idén is ugyanannyi extra mandátumot ért, mint 4 éveez mennyiben változtat azon, amit írtam?telex.hu/valasztas-2022/2022/04/12/kulhoni-magyarok-gyozteskompenzacio-fidesz-kdnp-ketharmad-elemzesmost olvastam el ezt a győzteskompenzáció nevű dolgot, hát ez kész röhej, így tényleg simán nyer a Fidesz 😀a győzteskompenzációnak nincs különösebb jelentősége, ha a fidesz és az ellenzéki összefogás egyéni választókerületi jelöltjei között pár százalék a különbség. ennek a 4 évvel ezelőtti választásban volt nagyobb jelentősége, amikor az ellenzék szét volt aprózódva több pártra, és emiatt a fidesz jelöltje sok választókerületben nagy különbséggel verte a 2. helyen végzett ellenzéki jelöltet.
Löfli
deyell
Löfli
deyell