Politika

44 feliratkozó

több mint 7 éve
VanillaSky 1 500
😕
 pbs.twimg.com/media/C8Cd-WYW4AE6s0n.jpg:large
Klaci79
Ez a szomorú az egészben. Maradnak hashtagek, meg ábrák, születik néhány cikk és ezzel ki is fújt a nem túl népes tiltakozók tábora.

Beleolvastam a mandiner ezzel a témával foglalkozó cikkjeinek hozzászólásaiba (egy 888-hoz már nincs gyomrom), de még ott is a nagy többség semmi gondot nem lát az egészben. Áltudományokat oktatnak, Soros, gender szak, a vezér ellen lázítanak, a csehek is ellent tudtak állni, országérdek...

Lehet itt Orbánozni, de Orbán már csak az okozat, itt sajnos Kádár népe az ok, azokat meg lecserélni nem sikerül csak újratermelni.

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 7 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 324
😕
több mint 7 éve
Lecsó Denver Broncos 2 977
 index.hu/velemeny/2017/03/27/szaz_ev_szorongas_magyar_rezsimek_felzarkozas_orban_krisztian/

Ez egy elég korrekt írás.
Vrij6
"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…"

Ady Endre
1902. január 31.
Lecsó
Szabócska Mihá' klasszikusával kell hogy ellentmondjak

 www.youtube.com/watch?v=5OQ4DYc3GRA
Kampman
Karinthy nevében kikérem magamnak ezt a stílust, és ugyanakkor plágiumot kiáltok!
Szabolcska soha nem tudott volna ilyen "őszintén" írni... 😊
több mint 7 éve
Ettemlevest Chicago Bears 1 133 — Bears fan
Lehet fokozni... 😀
 hvg.hu/itthon/20170328_Leallt_az_uj_3as_Elfelejtettek_a_vezetoket_megtanitani_a_metro_vezetesere
xrace77
Sajnos erre nem gondolt a mi Kedves Vezetőnk, pedig ha tudott volna erről, biztos nem engedte volna meg.

touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 7 éve
xrace77 Denver Broncos 4 466
Lehet fokozni... 😀
 hvg.hu/itthon/20170328_Leallt_az_uj_3as_Elfelejtettek_a_vezetoket_megtanitani_a_metro_vezetesere
több mint 7 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 25 438
 index.hu/velemeny/2017/03/27/szaz_ev_szorongas_magyar_rezsimek_felzarkozas_orban_krisztian/

Ez egy elég korrekt írás.
Vrij6
"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…"

Ady Endre
1902. január 31.
Lecsó
Szabócska Mihá' klasszikusával kell hogy ellentmondjak

több mint 7 éve
Lecsó Denver Broncos 2 977
 index.hu/velemeny/2017/03/27/szaz_ev_szorongas_magyar_rezsimek_felzarkozas_orban_krisztian/

Ez egy elég korrekt írás.
Vrij6
"Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna.

Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.

Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…"

Ady Endre
1902. január 31.
több mint 7 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 775 — Слава Україні! Героям слава!
 index.hu/velemeny/2017/03/27/szaz_ev_szorongas_magyar_rezsimek_felzarkozas_orban_krisztian/

Ez egy elég korrekt írás.

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 7 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 775 — Слава Україні! Героям слава!
Ennyi. Nincs itt semmi látnivaló:
 hvg.hu/gazdasag/20170326_nemeth_szilard_korrupcio_szombathely
Matthew99
Túl sok a volt MSZMP tag a jelenlegi kormányzatban, vagy mire gondol?

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 7 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 791 — Cowboys fan
Ennyi. Nincs itt semmi látnivaló:
 hvg.hu/gazdasag/20170326_nemeth_szilard_korrupcio_szombathely
Matthew99
nem az a baj, hogy ezt mondja, hanem hogy már megint nincs rajta a muszájdzseki
több mint 7 éve
Matthew99 New Orleans Saints 9 337 — Invisible man
Ennyi. Nincs itt semmi látnivaló:
 hvg.hu/gazdasag/20170326_nemeth_szilard_korrupcio_szombathely

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. !!!ÚJ HELYEN AZ ALÁÍRÁSOK!!! A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 7 éve
VanillaSky 1 500
 444.hu/2017/03/21/egy-nap-utan-lepukkant-az-uj-orosz-metrokocsi

Akkor csak a változatosság kedvéért, először egy normális hétköznapot, elvtársak.
dankodavid
Az egyszerű, hétköznapi dolgok nem nagyon mennek nekik, na de majd Paks II-t figyeld meg, milyen jó lesz!

Máris sírni szeretnék inkább...

 www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=2d-hbX-CfyM

Vrij6
Mindig csak akadékoskodnak a NERtársak.

Megmondta a tv is:

| |

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 7 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 775 — Слава Україні! Героям слава!
 444.hu/2017/03/23/fogalma-sincs-a-kormanynak-hogy-mire-adott-harommilliard-forintot-a-gyulahazi-urkozpontra

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 7 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 784 — SHAMEFUR DISPRAY!
 444.hu/2017/03/21/parragh-laszlo-matolcsyert-rajongo-felesege-tenyleg-bekerult-az-mnb-monetaris-tanacsaba

végülis tényleg jó ötlet, ha bővítik a monetáris tanács kompetenciáit. így legalább csapaton belül meg tudják majd oldani a kávéfőzést.

szerk: én ugyan senkinek a senkije sem vagyok, viszont nagyon szépen tudom színezni az ekszcel táblákat, és beérem havi másfélmillió bruttóval is. mehetek?
slowmotion
Szerintem ezt a holgyet akartak nevezni valojaban.. csak veletlenul osszekevertek a neveket.
 www.angelopedia.com/A/Photos/Miss-World-Hungary-2016/Hungary/Blanka-Parragh/689/5465

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 7 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 775 — Слава Україні! Героям слава!
 444.hu/2017/03/21/egy-nap-utan-lepukkant-az-uj-orosz-metrokocsi

Akkor csak a változatosság kedvéért, először egy normális hétköznapot, elvtársak.
dankodavid
Az egyszerű, hétköznapi dolgok nem nagyon mennek nekik, na de majd Paks II-t figyeld meg, milyen jó lesz!

Máris sírni szeretnék inkább...

Szerkesztette: Zsellér van de Vrij

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 7 éve
dankodavid San Francisco 49ers 2 157
 444.hu/2017/03/21/egy-nap-utan-lepukkant-az-uj-orosz-metrokocsi

Akkor csak a változatosság kedvéért, először egy normális hétköznapot, elvtársak.

Pulvis et umbra sumus.
több mint 7 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 791 — Cowboys fan
 444.hu/2017/03/21/parragh-laszlo-matolcsyert-rajongo-felesege-tenyleg-bekerult-az-mnb-monetaris-tanacsaba

végülis tényleg jó ötlet, ha bővítik a monetáris tanács kompetenciáit. így legalább csapaton belül meg tudják majd oldani a kávéfőzést.

szerk: én ugyan senkinek a senkije sem vagyok, viszont nagyon szépen tudom színezni az ekszcel táblákat, és beérem havi másfélmillió bruttóval is. mehetek?
slowmotion
Az a baj, hogy kicsinyes vagy és ilyen ló*** bérigénnyel ne várd, hogy komolyan vegyenek.
Toca
azért mondtam ennyit, mert nem vagyok senkinek a senkije, úgyhogy hárommillióról nem is álmodozom. másfélből is megmarad egymillió mínusz apró nekem az is elég.
több mint 7 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 775 — Слава Україні! Героям слава!
 hvg.hu/gazdasag/20170321_Paks_II_Greenpeace_veszteseg_befektetes_kozpenz

"A Bizottság harmadik előírásának teljesítésével Paks II. végképp nem lehet nyereséges: az esetlegesen keletkező profitot (bár a Bizottság a sajtóközleményében nem tisztázta, mit ért profit alatt) ugyanis kizárólag az üzemeltetésre és a hiteltörlesztésre lehet majd felhasználni, újabb beruházásokra, az energiapiacon való terjeszkedésre nem. Ez olyan szigorúan behatárolja a lehetőségeket, hogy az minden ép ésszel gondolkodó tulajdonos számára vállalhatatlan lenne."

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 7 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 009
Jóska! Segíts már megérteni ezt a Csiki Sör mizériát, mert nem látom benne az üzletet. Biztos nincs meg valami infóm.
Gyurma Pappa
beleszaladtak a faszba. Ennyi a történet.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 7 éve
Amador Los Angeles Rams 273
Jóska! Segíts már megérteni ezt a Csiki Sör mizériát, mert nem látom benne az üzletet. Biztos nincs meg valami infóm.
Gyurma Pappa
(1) A Kormány egyedi határozatával — teljes vagy részleges — felmentést adhat az . 1. § (1) bekezdésében foglalt tilalom alól, ha a kérelmező bizonyítja, hogy az önkényuralmi jelkép használatához olyan különös méltánylást érdemlő magánérdeke fűződik, amely az önkényuralmi jelkép által érintett társadalmi csoport érzékenységét nem sérti, továbbá a jelkép használatától való tartózkodás súlyos és aránytalan érdeksérelmet jelent a számára .
több mint 7 éve
Toca Minnesota Vikings 18 688 — Vikings fan
 444.hu/2017/03/21/parragh-laszlo-matolcsyert-rajongo-felesege-tenyleg-bekerult-az-mnb-monetaris-tanacsaba

végülis tényleg jó ötlet, ha bővítik a monetáris tanács kompetenciáit. így legalább csapaton belül meg tudják majd oldani a kávéfőzést.

szerk: én ugyan senkinek a senkije sem vagyok, viszont nagyon szépen tudom színezni az ekszcel táblákat, és beérem havi másfélmillió bruttóval is. mehetek?
slowmotion
Az a baj, hogy kicsinyes vagy és ilyen ló*** bérigénnyel ne várd, hogy komolyan vegyenek.
több mint 7 éve
slowmotion Dallas Cowboys 22 791 — Cowboys fan
 444.hu/2017/03/21/parragh-laszlo-matolcsyert-rajongo-felesege-tenyleg-bekerult-az-mnb-monetaris-tanacsaba

végülis tényleg jó ötlet, ha bővítik a monetáris tanács kompetenciáit. így legalább csapaton belül meg tudják majd oldani a kávéfőzést.

szerk: én ugyan senkinek a senkije sem vagyok, viszont nagyon szépen tudom színezni az ekszcel táblákat, és beérem havi másfélmillió bruttóval is. mehetek?

Szerkesztette: slowmotion
több mint 7 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 12 775 — Слава Україні! Героям слава!
 444.hu/2017/03/21/ferge-zsuzsa-nincsenek-kozugyeink-nincsenek-viszonyaink-nem-beszelunk-egymassal

Hosszabb írás, de érdemes elolvasni.

Szerkesztette: Zsellér van de Vrij

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv
több mint 7 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 13 637 — Egyéb témák lakó
Jóska! Segíts már megérteni ezt a Csiki Sör mizériát, mert nem látom benne az üzletet. Biztos nincs meg valami infóm.

több mint 7 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 784 — SHAMEFUR DISPRAY!
Szerintem a Kiegyezés az elmúlt 200 év egyik legjobb politikai eredménye volt, Gyurma Pappa
Kicsit, későn vettem észre... de pont most hallgattam a Hamilton soundtrackjét a múlt héten, és egyből az ugrott be, hogy milyen zseniálisan át lehetne ezt ültetni a XIX. magyar politikába, 1849-1867 közötti időszakra (kezdhetjük picit korábban is, és akkor az első felvonás 48/49-ig tart.. és a második kezdődik a Bach-korszaktól), és lehetne épp Deákra fókuszálni - igaz hogy ő mondjuk Hamiltonhoz képest, talán picit nagyobb/jobban elfogadott alak.. de mondjuk a Washington / Széchenyi, Jefferson / Kossuth v Andrássy, Hamilton / Deák párhuzamok annyira adják magukat... vagy épp Ferencjóska / III. György mint comic relief 😀)
De szép is lenne.

Az most más kérdés, hogy mennyire lehetne itthon megcsinálni úgy, hogy a politika nem szól bele... de azért álmodozni lehet 😊

Szerkesztette: Igor