Politika
52 feliratkozó
4 hónapja
Szerencsére csak tegnapig kellett visszamenni ahhoz, h a "sose" meg legyen cáfolva:Ha nem akarsz valós elszámoltatást, nem kéred fel Ruffot.Sose mondtam, hogy nem akar, azt prognosztizálom, hogy nem lesz érdemi elszámoltatás. Óriási különbség.
Ez teljesen nyilvánvaló volt eddig is, ez meg mégjobban rátett.
Lehet itt jönni olyanokkal, hogy majd feladja egy éven belül, összevesznek stb..., de valós ok nélkül nem csinálsz ilyen kinevezést, úgy, hogy semmi nem köt az emberhez, full kívülállóként kerül be a kormányba.
gabokocka
Őszentsége Sobri Jóska
"Viszont kicsi oszág vagyunk, mindenki ismer mindenkit, mindenki kapcsolódik valahogy mindenkihez, ezért nem lehet úgy belefingani a nulláslisztbe, hogy a mieinkre ne hulljon belőle.
Ezért se volt soha érdemi politikai elszámoltatás, 1990-ben se, 1998-ban se, 2002-ben se, 2010-ben se. És nem ebből következik, hogy most se lesz, hanem ezek is abból következtek, hogy "egy brancs ezek".
És ahogy Orbánnak is megfelelt Gyurcsány nemelszámoltatása és annak a politikai hasznossága, miért lenne ez másképp ezúttal MP esetében. Pláne úgy, hogy amiért pár évvel korábbról számon akarnának kérni neres közkatonákat, azokért MP és környezete egy része is úgyanúgy számonkérhető lenne."
4 hónapja
Sulyokot nem kicsit alázták meg ismét azzal, hogy nem engedték oda a fotókhoz. Nem értem mi értelme van annak, hogy nem mondd le.amit te csinalsz meloban, foleg amit a fonokod kifejezetten mond-utasit, annak mindig van ertelme?
Jughead
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
4 hónapja
hvg.hu/kkv/20260512_miniszterelnoki-kabinetiroda-rogan-tamogatas-balasy-bla-kommentar-kiraly-noramint a Bourbonok ..
Beki
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
4 hónapja
Mire? Mi van ebben a cikkben, amit én nem látok? Valakiről jogellenesen nyilvánosságra hozott az átlátszó egy szenzitív adatot, de ezen kívül én nem látom mit mond a cikk.Atlatszo talált valamit (?):fura, hogy Rogánék erre nem építettek semmit
atlatszo.hu/kozugy/2026/05/12/szexkepes-zsarolasert-elitelt-hacker-a-tisza-part-kemelharitoja-megis-fontos-pozicioba-kerulhet
Lúdas Solymi
pedig az adat a kezükben volt
belső ellenállás?
kontraszelekció?
rva
4 hónapja
Bónánál odaállt még Sulyok a fotóra, de a többinél már elküldték 😀Sulyok csak odaállt a fotókhoz 😀Egyértelmű.
ervinator
Tudja MP, hogy nem tehet másként, de próbál presszionálni.
Átadni átadja, meg készülnek fotók is, de ahogy látom, a rendeset MP-vel külön csinálják ott mellette.
Nagy francok amúgy ezzel, de érthető, hisz Sulyok súlytalan KE volt.
Ha meg az van, hogy akkor a Tiszának állna be az mennyiben lenne jó?
Hisz akkor se látná el a funkcióját.
Ha meg mindenben ellenkezne meg visszadobálna törvényeket és ülne rajtuk, az se lenne jó.
Valszeg utóbbit fogja csinálni, ezzel is lassítva a dolgokat.
Vagy tényleg túlélésre játszik és megtalálja a gerincét.
Lúdas Solymi
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
4 hónapja
Sulyokot nem kicsit alázták meg ismét azzal, hogy nem engedték oda a fotókhoz. Nem értem mi értelme van annak, hogy nem mondd le.
4 hónapja
Sulyok csak odaállt a fotókhoz 😀Egyértelmű.
ervinator
Tudja MP, hogy nem tehet másként, de próbál presszionálni.
Átadni átadja, meg készülnek fotók is, de ahogy látom, a rendeset MP-vel külön csinálják ott mellette.
Nagy francok amúgy ezzel, de érthető, hisz Sulyok súlytalan KE volt.
Ha meg az van, hogy akkor a Tiszának állna be az mennyiben lenne jó?
Hisz akkor se látná el a funkcióját.
Ha meg mindenben ellenkezne meg visszadobálna törvényeket és ülne rajtuk, az se lenne jó.
Valszeg utóbbit fogja csinálni, ezzel is lassítva a dolgokat.
Vagy tényleg túlélésre játszik és megtalálja a gerincét.
Szerkesztette: Lúdas Solymi
4 hónapja
Sulyok csak odaállt a fotókhoz 😀Lesz meló az AI-nak leszedni később 😀
ervinator
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
4 hónapja
Sulyok csak odaállt a fotókhoz 😀
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
4 hónapja
Ha nem akarsz valós elszámoltatást, nem kéred fel Ruffot.Sose mondtam, hogy nem akar, azt prognosztizálom, hogy nem lesz érdemi elszámoltatás. Óriási különbség.
Ez teljesen nyilvánvaló volt eddig is, ez meg mégjobban rátett.
Lehet itt jönni olyanokkal, hogy majd feladja egy éven belül, összevesznek stb..., de valós ok nélkül nem csinálsz ilyen kinevezést, úgy, hogy semmi nem köt az emberhez, full kívülállóként kerül be a kormányba.
gabokocka
4 hónapja
Atlatszo talált valamit (?):fura, hogy Rogánék erre nem építettek semmit
atlatszo.hu/kozugy/2026/05/12/szexkepes-zsarolasert-elitelt-hacker-a-tisza-part-kemelharitoja-megis-fontos-pozicioba-kerulhet
Lúdas Solymi
pedig az adat a kezükben volt
belső ellenállás?
kontraszelekció?
4 hónapja
Atlatszo talált valamit (?):gondolom megvolt ez már a választás előtt is, csak most hozták ki
atlatszo.hu/kozugy/2026/05/12/szexkepes-zsarolasert-elitelt-hacker-a-tisza-part-kemelharitoja-megis-fontos-pozicioba-kerulhet
Lúdas Solymi
4 hónapja
Atlatszo talált valamit (?):atlatszo.hu/kozugy/2026/05/12/szexkepes-zsarolasert-elitelt-hacker-a-tisza-part-kemelharitoja-megis-fontos-pozicioba-kerulhet
4 hónapja
Én Ruff nélkül is biztos voltam az elszámoltatásban, de mióta ő lett kinevezve azóta meg pláne. Egyrészt finoman szólva is elkötelezett, másrészt ő eleve annyira népszerű a Tisza választók körében, hogy ha nem kapna meg minden támogatást a kormány részéről ehhez, akkor abba simán belebukna a Tisza. És ezzel nyilván MP is tisztában van, ergo ha el akarná ezt sumákolni, akkor miért tette volna oda az ilyen szempontból számára legrosszabb embert? De mondom, én enélkül is biztos vagyok/voltam benne, h minden bele lesz ebbe rakva.
4 hónapja
Ha nem akarsz valós elszámoltatást, nem kéred fel Ruffot.Sógor unokatesója lett kinevezve Ruff alá, és hát elég elszántak a srácok ezt eltudom mondani. Szó sincs arról, hogy ők ne akarnának halakat fogni. A nagyokat sem akarják elkerülni. Aztán lehet majd rájuk szólnak, csak akkor én sem értem miért nevezné ki őket bárki, ha utána látványosan vissza kell vonulni és ezzel öngólt lőni?
Ez teljesen nyilvánvaló volt eddig is, ez meg mégjobban rátett.
Lehet itt jönni olyanokkal, hogy majd feladja egy éven belül, összevesznek stb..., de valós ok nélkül nem csinálsz ilyen kinevezést, úgy, hogy semmi nem köt az emberhez, full kívülállóként kerül be a kormányba.
gabokocka
4 hónapja
Ha nem akarsz valós elszámoltatást, nem kéred fel Ruffot.Pont ezt mondtam az irodában, amikor az öregek az úgysemlesz érvet hozták fel.
Ez teljesen nyilvánvaló volt eddig is, ez meg mégjobban rátett.
Lehet itt jönni olyanokkal, hogy majd feladja egy éven belül, összevesznek stb..., de valós ok nélkül nem csinálsz ilyen kinevezést, úgy, hogy semmi nem köt az emberhez, full kívülállóként kerül be a kormányba.
gabokocka
Felkérte MP Ruffot, ergo megadta neki az engedélyt ezekre.
4 hónapja
Ki ez a nő? KNDP-s?Juhász Hajnalkaként mutatták be, nem tudta milyen műsorra jön, látszólag nem volt felkészülve arra, hogy Ruff nem bánik senkivel kesztyűs kézzel és ő is pont annyira tud témára kerülgetve válaszolni, mint a fideszesek, csak ő a végén oda is ér, ahová akar...
Sixo
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
4 hónapja
Nah juhász Hajnalka kdnp
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
4 hónapja
Ha nem akarsz valós elszámoltatást, nem kéred fel Ruffot.Ez teljesen nyilvánvaló volt eddig is, ez meg mégjobban rátett.
Lehet itt jönni olyanokkal, hogy majd feladja egy éven belül, összevesznek stb..., de valós ok nélkül nem csinálsz ilyen kinevezést, úgy, hogy semmi nem köt az emberhez, full kívülállóként kerül be a kormányba.
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
4 hónapja
Azt írták spanok olyan 1:42 lehet időbenFél5ig meló, 6ra megyek könyvbemutatóra, abba a gapbe beleférne Ruff?Nem
zacknorb
Addig nemtom végez e
Negritis, a vajda
Csücskösen jó lehet.
4 hónapja
Lesz, úgy hívják majd, hogy kormányülés. 😀Az is durva, hogy Ruff Bálint az egész expozéját felolvasás nélkül, csak úgy fejből mondta el.Erről beszélt az elmúlt 3 évben 😀
Sixo
Azért egy Magyar-Ruff beszélgetős műsor az komoly lenne, mindkettő szeret beszélni 😀
Lúdas Solymi
4 hónapja
Mondjuk Ruff most egy kicsit túltolta, de talán erre lehetett számítani.Túlságosan belement olyan dolgokba amikbe nem kellett volna szerintem, bár jó volt nézni ahogy szívózott a Tuzsonnal meg a KDNP-s (?) csajjal vagy kivel.
Bár én felkérdeztem volna jobban a csajt.
Szerkesztette: Lúdas Solymi
4 hónapja
Scorched earth
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!