Politika

64 feliratkozó

több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 499
Maga a definíció ettől még superiority elvű, fehérként fehérrel szemben nem lehetsz rasszista, ahogy feketeként feketével szemben sem. Ha én azt mondom rád, hogy azért vagy ilyen vagy olyan mert fehér vagy, azzal magamra is ezt mondom, ez fából vaskarika.
peterk2005
Ez netto hülyeség.
Egy cigány is lehet cigánnyal szemben rasszista.
A Rosszlányok tele van olyan hirdetésekkel, ahol cigánylány írja, hogy csak fehéreket fogad.

Pont az a rasszizmus lényege, hogy foglalkozik a bőrszínnel, származással. Te vagy én leszarjuk, nem vagyunk rasszisták. De a KKK-sok, BLM-esek, a sok PC-fasz és a sok ostoba gyűlölködő meg ezen pörög, ki fehér, ki fekete, ki indián, ki a faszomtudjami, ezért ők rasszisták. De hogy agyhalottak, az biztos.
Sobri Jóska
Voltál valaha cigánylánnyal?
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 075 — #NoStress

Azon vitázunk, hogy a föld gömbölyű-e. Nem minden rassz alapú megkülönböztetés rasszizmus. A felsőbbrendűségi elvű megkülönböztetés a rasszizmus. Van egy csomó egyéb - rasszok közötti - komplexus, sztereotípia, alsóbbrendűségi érzés, vagy éppen sima agyhalottság is, ahogy mondod, de ezek nem tartoznak a rasszizmus körébe. Az se rasszizmus, ha egyszeri amerikai Karen beszarik egy fekete futártól, mert fekete. Az hülye sztereotípia. Akkor lesz belőle rasszizmus, ha ijedtségében elborul az agya és leniggerezi. A cigány kurva nem csak cigány kuncsaftokat nem fogad, hanem ukránokat se, meg albánokat se. Nem a rasszuk miatt, hanem a sztereotípiák miatt.
peterk2005
Vagyis rasszista.
Aki a sztereotipiák, előítéletek alapján dönt, az a rasszista.
Amit te írsz, az a tipikus, “nem az a bajom vele, hogy cigány, hanem az, hogy koszos, büdös, tróger, tolvaj, hisz tudod milyenek a cigányok...” metodika. Brávó.

több mint 5 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 550 — The only discipline that lasts, is self discipline
Maga a definíció ettől még superiority elvű, fehérként fehérrel szemben nem lehetsz rasszista, ahogy feketeként feketével szemben sem. Ha én azt mondom rád, hogy azért vagy ilyen vagy olyan mert fehér vagy, azzal magamra is ezt mondom, ez fából vaskarika.
peterk2005
Ez netto hülyeség.
Egy cigány is lehet cigánnyal szemben rasszista.
A Rosszlányok tele van olyan hirdetésekkel, ahol cigánylány írja, hogy csak fehéreket fogad.

Pont az a rasszizmus lényege, hogy foglalkozik a bőrszínnel, származással. Te vagy én leszarjuk, nem vagyunk rasszisták. De a KKK-sok, BLM-esek, a sok PC-fasz és a sok ostoba gyűlölködő meg ezen pörög, ki fehér, ki fekete, ki indián, ki a faszomtudjami, ezért ők rasszisták. De hogy agyhalottak, az biztos.
Sobri Jóska
Azon vitázunk, hogy a föld gömbölyű-e. Nem minden rassz alapú megkülönböztetés rasszizmus. A felsőbbrendűségi elvű megkülönböztetés a rasszizmus. Van egy csomó egyéb - rasszok közötti - komplexus, sztereotípia, alsóbbrendűségi érzés, vagy éppen sima agyhalottság is, ahogy mondod, de ezek nem tartoznak a rasszizmus körébe. Az se rasszizmus, ha egyszeri amerikai Karen beszarik egy fekete futártól, mert fekete. Az hülye sztereotípia. Akkor lesz belőle rasszizmus, ha ijedtségében elborul az agya és leniggerezi. A cigány kurva nem csak cigány kuncsaftokat nem fogad, hanem ukránokat se, meg albánokat se. Nem a rasszuk miatt, hanem a sztereotípiák miatt.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 5 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 845 — SuperBowl Champions 2013/2014
Maga a definíció ettől még superiority elvű, fehérként fehérrel szemben nem lehetsz rasszista, ahogy feketeként feketével szemben sem. Ha én azt mondom rád, hogy azért vagy ilyen vagy olyan mert fehér vagy, azzal magamra is ezt mondom, ez fából vaskarika.
peterk2005
Ez netto hülyeség.
Egy cigány is lehet cigánnyal szemben rasszista.
A Rosszlányok tele van olyan hirdetésekkel, ahol cigánylány írja, hogy csak fehéreket fogad.

Pont az a rasszizmus lényege, hogy foglalkozik a bőrszínnel, származással. Te vagy én leszarjuk, nem vagyunk rasszisták. De a KKK-sok, BLM-esek, a sok PC-fasz és a sok ostoba gyűlölködő meg ezen pörög, ki fehér, ki fekete, ki indián, ki a faszomtudjami, ezért ők rasszisták. De hogy agyhalottak, az biztos.
Sobri Jóska
Sobri megvalaszolta helyettem.
több mint 5 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 466 — . . .
Meghalt Koncz Ferenc fideszes képviselő motorbalesetben!
Undorító amit kommentekben tudnak művelni az emberek, hol marad a tisztelet, hol marad a kölcsönös empátia, elvégre ő is egy ember volt, nagyapa, családapa..
Néha nagyon azt érzem hogy elvagyunk baszva.
több mint 5 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 162 — Csodabogár
 444.hu/2020/07/09/orban-a-magyar-ferfiember-archetipusa-a-gazda?fbclid=IwAR1tRsZGLKMUxRg4yJfqyHJHCXZ0DVHxRp6IuWkTEgxviKhiUNa3B3FrN90

"..nincs messze az, hogy azt lehessen mondani, egy magyar faluban ugyanolyan minőségű életet lehet élni, mint a fővárosban."

nem vagyunk messze, hogy Orbánbasi legyen a kis potrohosból..teljesen elment az esze.

több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 28 993 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Nem, ez egy picit hosszabb, és meg is fogom írni.
De a lényeg, hogy az írásodnak 3 kontextusa van amiből csak egy az amit te "eredeti felvetésként " értelmezel, egy másik a saját környezet, és a harmadikat VanillaSky postja adja tán két nappal ezelőttről.
Amit írsz arról van értelme beszélni, akkor is, ha én spec nem értek Veled egyet.

Helmut Zimmer
Rendben!

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.

Én elmondtam egy mesét a fehér ember nagyszerűségének hosszú történetéből. 😊
Spanyol, és portugál fehér ember erősebb, és fejlettebb, mint a dél amerikai indián, ezért leigázta. Ez a nagy fejlett, spanyol fehér ember végtelen bölcsességében képes volt arra, hogy a Dél- Amerikából elhozott minden kincsből gazdaggá tegye az egyszer már legyőzött zsidó, mór, németalföldi kereskedőket, és népeket, és persze bankházakat Lombardiától, a Hansa városokig.... Mindeközben a nagy és bölcs, és erős spanyol nemzet, amely legyőzte Dél-Amerikát, és gazdaggá tett mindenkit... végül koldusbotra jutott...
Vége a mesének.
Helmut Zimmer
Nem erről volt szó, de beszélhetünk erről is, ha gondolod.
warr_b
Na mesélj!
Helmut Zimmer
Kezdd te, hogy ezzel az elszegényedett spanyol példával mit akartál bizonyítani.

Rengeteg (világ)birodalom volt, amely ideig-óráig uralta a világot vagy annak jelentős részét, aztán ma már sehol nincs.
Egyiptom
Perzsák
Görögök
Nagy Sándorék
Rómaiak
Mongolok
Spanyolok
Angolok
Szovjetúnió

Biztos sokat kihagytam.

Felkészül az USA.
warr_b
Helmut Zimmer
Aminek semmi köze nem volt az eredeti felvetéshez 😊
warr_b
Miért mi volt az eredeti felvetés szerinted?
Helmut Zimmer
Már leírtam, gondolom olvastad is, azért írtad az elszegényedett spanyolok beírást (mondjuk hogy mi köze a kettőnek egymáshoz, azt még mindig nem fejtetted ki), csak nem a válasz gpombra sikerült kattintanod 😊
warr_b
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 884
USA-ban ha ilyen rendőrök lennének 😊
 www.blikk.hu/aktualis/krimi/debreceni-rendortamadas/4ltvnx2
NB2
Nagyobb gáz itt nálunk a faluban (város) hogy már alig van rendőr. Folyamatosan mennek el a testülettől és túl azon, hogy lassan tényleg azon kell gondolkodni ha gebasz van milyen módon védem meg a családot, még a nem használt autóik ott állnak a főúton levő rendőrség előtt és nem lehet parkolni a Rossmannál (😂).
Még jó hogy nagy lapaj strici vagyok, így talán nem baszakodnak velem...🤔
több mint 5 éve
NB2 New England Patriots 28 135 — nabege2@yahoo.com
USA-ban ha ilyen rendőrök lennének 😊
 www.blikk.hu/aktualis/krimi/debreceni-rendortamadas/4ltvnx2
több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 28 993 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Én elmondtam egy mesét a fehér ember nagyszerűségének hosszú történetéből. 😊
Spanyol, és portugál fehér ember erősebb, és fejlettebb, mint a dél amerikai indián, ezért leigázta. Ez a nagy fejlett, spanyol fehér ember végtelen bölcsességében képes volt arra, hogy a Dél- Amerikából elhozott minden kincsből gazdaggá tegye az egyszer már legyőzött zsidó, mór, németalföldi kereskedőket, és népeket, és persze bankházakat Lombardiától, a Hansa városokig.... Mindeközben a nagy és bölcs, és erős spanyol nemzet, amely legyőzte Dél-Amerikát, és gazdaggá tett mindenkit... végül koldusbotra jutott...
Vége a mesének.
Helmut Zimmer
Nem erről volt szó, de beszélhetünk erről is, ha gondolod.
warr_b
Na mesélj!
Helmut Zimmer
Kezdd te, hogy ezzel az elszegényedett spanyol példával mit akartál bizonyítani.

Rengeteg (világ)birodalom volt, amely ideig-óráig uralta a világot vagy annak jelentős részét, aztán ma már sehol nincs.
Egyiptom
Perzsák
Görögök
Nagy Sándorék
Rómaiak
Mongolok
Spanyolok
Angolok
Szovjetúnió

Biztos sokat kihagytam.

Felkészül az USA.
warr_b
Helmut Zimmer
Aminek semmi köze nem volt az eredeti felvetéshez 😊
warr_b
Miért mi volt az eredeti felvetés szerinted?
Helmut Zimmer
Már leírtam, gondolom olvastad is, azért írtad az elszegényedett spanyolok beírást (mondjuk hogy mi köze a kettőnek egymáshoz, azt még mindig nem fejtetted ki), csak nem a válasz gpombra sikerült kattintanod 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 294 — Így remélem megfelelek nektek.....
De látjátok mi magyarok még mindig itt vagyunk 😉 😛

zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 406 — Do Your Job
"A Rosszlányok tele van olyan hirdetésekkel, ahol cigánylány írja, hogy csak fehéreket fogad."
Nehogy rokon legyen!😄

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 075 — #NoStress
Maga a definíció ettől még superiority elvű, fehérként fehérrel szemben nem lehetsz rasszista, ahogy feketeként feketével szemben sem. Ha én azt mondom rád, hogy azért vagy ilyen vagy olyan mert fehér vagy, azzal magamra is ezt mondom, ez fából vaskarika.
peterk2005
Ez netto hülyeség.
Egy cigány is lehet cigánnyal szemben rasszista.
A Rosszlányok tele van olyan hirdetésekkel, ahol cigánylány írja, hogy csak fehéreket fogad.

Pont az a rasszizmus lényege, hogy foglalkozik a bőrszínnel, származással. Te vagy én leszarjuk, nem vagyunk rasszisták. De a KKK-sok, BLM-esek, a sok PC-fasz és a sok ostoba gyűlölködő meg ezen pörög, ki fehér, ki fekete, ki indián, ki a faszomtudjami, ezért ők rasszisták. De hogy agyhalottak, az biztos.

több mint 5 éve
warr_b Washington Commanders 28 993 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Erdekes kerdes, a Britannica antropologia professzor szerzoje szerint pl a rasszizmus definicioja nem hordoz kvalifikalo elemet az elkoveto borszinere nezve, pusztan az ertekrendjere es "hitrendszerere", ergo mindenki aki az alabbi koordinatarendszerben gondolkodik, rasszista:undisputedly
Olvasd el a definíciót amit beidéztél. Ez itt amit leírsz csak azt bővíti / egészíti ki, hogy a rasszizmus nem csak biológiai / genetikai / intelektuális / kultúrális hanem jogrendszeri, gazdasági megkülönböztetés alapján is előfordulhat. Maga a definíció ettől még superiority elvű, fehérként fehérrel szemben nem lehetsz rasszista, ahogy feketeként feketével szemben sem. Ha én azt mondom rád, hogy azért vagy ilyen vagy olyan mert fehér vagy, azzal magamra is ezt mondom, ez fából vaskarika. De mindegy, nincs jelentősége, csak megjegyeztem, hogy a szöveg csak akkor lehetne rasszista, ha direkt feketék / sárgák / latinok írták volna fehéreknek.

A treninget facsarhatod ahogyan akarod, mentalis tornaval mindig minden megmagyarazhato, de ha lecsupaszitod az ideologiai relativizaciodtol a sztorit, ezt kapod: Egy bizonyos borszinu emberek oldalan felteteleznek elitelendo gondolatrendszert ami vele szuletett es determinalt kvazi, a borszinevel es ebbol eredo karakterjegyeivel szembe kell szallnia es pusztan borszin alapjan onnon magat hatranyba kell hozzni mas borszinu egyenek javara.undisputedly
Ebből amit itt leírsz egy árva szó nincs a szövegben, te interpretáltad így. A szöveg felvett viselkedésmódokról, szocial behaviourokról, sztereotípiákról beszél amikor a fehér szót használja. Ez meg az én értelmezésem. És ezek után vitázhatunk ugyan, hogy kinek az értelmezése a helyes, de tök felesleges, mert a fehérek zöme is úgy értelmezi, ahogy én. Különben kint lennének az utcán tömegével. A történelem úgy alakult, hogy feketék voltak rabszolgák, zsidók millióit gázosították el, az amerikai/ausztrál őslakosokat írtották, nem pedig fordítva. Emiatt vannak dolgok, amik az egyik kontextusban, egyik rasszra kijelentve sértőek, a másik rasszra kijelentve meg nem. Tele van a világ ilyesmivel, ami egyik irányba érthető, egy másik irányba minimum awkward, sokszor sértő. Nem beszélünk férfiaknak adott kézcsókról sem, meg férfiak előre engedéséről az ajtóban. Ha egy Japán hadihajó hajt át kínai vízeken, az más jelentéssel bír, mint amikor egy kínai hajó hajt át japán vizeken. Így alakult, és bár megerőszakolhatod ezeket saját értelmezéssel, de nem sok értelme van, mert a világ nem így értelmezi. Nem ezekkel a traningekkel van a baj, hanem azzal, hogy az elit - benne szoros kéz-a-kézben a gazdasági elit is - úgy látszik olyan tükörsimán átvette a narratíva irányítását, mint a huzat. Nem a feketék vesznek le a Netflixről filmeket, nem a feketék készítenek milliárd dollárokért reklámokat arról, hogy mennyire caring about blacks, hanem a hatalmas gigacégek. PR fogást csináltak a dologból. Ez az igazi baj.
peterk2005
Háddebazz, most arról mi így 100 vagy akárhány évvel később mit tehetünk? 😊
Igazán nem vájtpóva, de annyival előrébb jártak az európai népek technikailag meg mindenhogy, hogy röhögve leigázták Afrikát meg Dél-Amerikát. Most azért hibáztatjuk őket, mert (a korhoz mérten) okosak voltak? Mert fejlődtek, jók voltak a mindenféle tudományokban?
Róma is leigázta az akkor ismert világot, Nagy Sándor is, és még lehetne sorolni, egyik sem meaculpázott utólag a meghódított területek lakói felé, hogy jajj bocsi már, hogy sokkal jobb fegyvereink voltak és legyőztünk titeket, izé...
Vagy én maradtam le valamiről, és az olaszok ellen a mai napig lázadoznak a germánok, frankok, hispánok, egyiptomiak, asszírok, főníciaiak, stb? Vagy a macedónokra, görögökre fújnak a trákok, bizáncia, irániak?
warr_b
 www.typotex.hu/book/64/jared_diamond_haboruk_jarvanyok_technikak/film
sutianap
Látod? Nekem is mennyivel jobb lett volna, ha egy svájci milliomos kölkének születek.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 5 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 737 — capitaine du château de Vienne 1487

Aki nem hiszi, annak utánajárnak

csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 651 — Lucas Scott
Mondjuk tény, hogy sok a paraszt a parlamentben...

 444.hu/2020/07/09/orban-a-magyar-ferfiember-archetipusa-a-gazda

De az külön vicc, hogy milyen téveszméje van, hogy egyáltalán valaha is akár közülük fogott e valaha a kezébe lapátot.
FLZOLI
Orbán tanult 2006-ból. Azt nem sikerült neki elmondani, hogy szarul élünk, amikor szarul éltünk. De azt sikerrel megtanulta, hogy hogyan hitesse el sokakkal, hogy faszán élnek amikor szarul élnek. 😀
peterk2005
a kormányban van összesen 3 ember, aki nem fővárosban vagy megyeszékhelyen született: Körmend, Karcag, Újfehértó. ez aztán a vidéki kormány ...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.