Politika
64 feliratkozó
több mint 6 éve
Amúgy milyen érdekes ez az új szankciórendszer. Elvileg Kövér az összes ellenzéki képviselőt kitilthatna így szavazati jogot kormánypártinak tudnak átadni. Szép magyar demokrácia.De az átadott szavazati joggal csak úgy lehet szavazni, ahogy az átadó rendelkezik. Nem a jogot megkapó dönti el, hogy miként használja fel.
csebi
Ennek a szabályozásnak nem a szavazat elvétele a célja (kétharmadnál gyakorlatilag irreleváns az ellenzéki szavazat, hiszen a Fidesz egységesen szavaz, nem ügyek mentén "összevissza") ,hanem csak egy sima csicskalángos, egy demonstráció, hogy ez is kivitelezhető.
Egyébként az nem érdekes, hogy a "visszafoglalt" fővárosban egy zaklató színházi embert fedező kulturszcéna mellett ezrek tüntetnek egy olyan ágazatban, ami a világon mindenhol piaci alapon működik, de Magyarországon még mindig állami támogatásokkal jó szocialista módon, de ha a kapitalista állam racionalizálni vagy feltételekhez akarja kötni a támogatásokat, akkor a szcéna magát liberálisnak gondoló része felháborodik és hőbörög 30!! évvel a rendszerváltás után?
Szerkesztette: Őszentsége Sobri Jóska
több mint 6 éve
Amúgy milyen érdekes ez az új szankciórendszer. Elvileg Kövér az összes ellenzéki képviselőt kitilthatna így szavazati jogot kormánypártinak tudnak átadni. Szép magyar demokrácia.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
Valakinek ez a neve?!Okostelefon, génterápiaGabe és a steam? 😀Nevezz már meg légyszi 2 innovátort az elmúlt 20 évből, csakhogy képbe legyek! KösziOk, igazad adok neked. Per definitionem Muskot nevezhetjük innovatívnak. A lényegen nem változtat, hogy amit csinál az SZERINTEM parasztvakítás, reklám, marketing, nem pedig az autógyártás reformja, és az autó mint közlekedési eszköz megújítása. Az ő terméke nem az autó, hanem a név. Nem a termék teszik naggyá a nevét, hanem a neve a terméket. Ettől a Tesla szexi, sokan megveszik a környezettudatosság zászlóját lobogtatva, de autónak szar.Szóval nem érted az innováció fogalmát te sem, olvass utána és akkor rájössz miért innovatív mégis Musk vagy miért volt Jobs.az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
Röviden: az innovátor nem csak azt jelenti, hogy feltalál valamit. Ennek gazdasági / marketing és egyéb részei is vannak.
Az alapján amit Lecsó írt Jobs se inovátor volt már korábban érintően telefon ahogy elektromos autó is.
Toca
Lecsó
vpi
Negritis
FLZOLI
több mint 6 éve
Okostelefon, génterápiaGabe és a steam? 😀Nevezz már meg légyszi 2 innovátort az elmúlt 20 évből, csakhogy képbe legyek! KösziOk, igazad adok neked. Per definitionem Muskot nevezhetjük innovatívnak. A lényegen nem változtat, hogy amit csinál az SZERINTEM parasztvakítás, reklám, marketing, nem pedig az autógyártás reformja, és az autó mint közlekedési eszköz megújítása. Az ő terméke nem az autó, hanem a név. Nem a termék teszik naggyá a nevét, hanem a neve a terméket. Ettől a Tesla szexi, sokan megveszik a környezettudatosság zászlóját lobogtatva, de autónak szar.Szóval nem érted az innováció fogalmát te sem, olvass utána és akkor rájössz miért innovatív mégis Musk vagy miért volt Jobs.az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
Röviden: az innovátor nem csak azt jelenti, hogy feltalál valamit. Ennek gazdasági / marketing és egyéb részei is vannak.
Az alapján amit Lecsó írt Jobs se inovátor volt már korábban érintően telefon ahogy elektromos autó is.
Toca
Lecsó
vpi
Negritis
több mint 6 éve
Olvasott egy könyvet az antigravitációról, és le se bírta tenni.Did I hear “antigravitáció”?Többféle innováció létezik.Nevezz már meg légyszi 2 innovátort az elmúlt 20 évből, csakhogy képbe legyek! KösziOk, igazad adok neked. Per definitionem Muskot nevezhetjük innovatívnak. A lényegen nem változtat, hogy amit csinál az SZERINTEM parasztvakítás, reklám, marketing, nem pedig az autógyártás reformja, és az autó mint közlekedési eszköz megújítása. Az ő terméke nem az autó, hanem a név. Nem a termék teszik naggyá a nevét, hanem a neve a terméket. Ettől a Tesla szexi, sokan megveszik a környezettudatosság zászlóját lobogtatva, de autónak szar.Szóval nem érted az innováció fogalmát te sem, olvass utána és akkor rájössz miért innovatív mégis Musk vagy miért volt Jobs.az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
Röviden: az innovátor nem csak azt jelenti, hogy feltalál valamit. Ennek gazdasági / marketing és egyéb részei is vannak.
Az alapján amit Lecsó írt Jobs se inovátor volt már korábban érintően telefon ahogy elektromos autó is.
Toca
Lecsó
vpi
Pl. Orbán is innovátor, ha hatalomtechnikailag, profitmaximalizálás, maffiaállam vagy kliensmenedzsment, közvéleményanalitika vagy marketingkommunikáció, és ezek a hazai közeghez passzítása szempontjából nézzük, de egyébként nem talált fel semmi gyökeresen eredetit.
Ahogy Musk is zseniálisan vont össze és aknázott ki már meglévő, de ilyen formában nem összeillesztett részeket.
Az elmúlt 20 évben, mondjuk a dotkom lufi kipukkanása óta a leginkább neki sikerült ennyi helyről ennyi pénzt behúzni, ez is módfelett innovatív.
És van olyan innováció, mint mondjuk egy antigravitációs utazókapszula vagy egy személyes betegségdiagnosztizáló kezeslábas szkenner lenne.
Ugyanazon szót használjátok két teljesen mást lefedő fogalomra.
Így nehéz lesz konszenzusra jutni.
Sobri Jóska
vpi
több mint 6 éve
Did I hear “antigravitáció”?Többféle innováció létezik.Nevezz már meg légyszi 2 innovátort az elmúlt 20 évből, csakhogy képbe legyek! KösziOk, igazad adok neked. Per definitionem Muskot nevezhetjük innovatívnak. A lényegen nem változtat, hogy amit csinál az SZERINTEM parasztvakítás, reklám, marketing, nem pedig az autógyártás reformja, és az autó mint közlekedési eszköz megújítása. Az ő terméke nem az autó, hanem a név. Nem a termék teszik naggyá a nevét, hanem a neve a terméket. Ettől a Tesla szexi, sokan megveszik a környezettudatosság zászlóját lobogtatva, de autónak szar.Szóval nem érted az innováció fogalmát te sem, olvass utána és akkor rájössz miért innovatív mégis Musk vagy miért volt Jobs.az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
Röviden: az innovátor nem csak azt jelenti, hogy feltalál valamit. Ennek gazdasági / marketing és egyéb részei is vannak.
Az alapján amit Lecsó írt Jobs se inovátor volt már korábban érintően telefon ahogy elektromos autó is.
Toca
Lecsó
vpi
Pl. Orbán is innovátor, ha hatalomtechnikailag, profitmaximalizálás, maffiaállam vagy kliensmenedzsment, közvéleményanalitika vagy marketingkommunikáció, és ezek a hazai közeghez passzítása szempontjából nézzük, de egyébként nem talált fel semmi gyökeresen eredetit.
Ahogy Musk is zseniálisan vont össze és aknázott ki már meglévő, de ilyen formában nem összeillesztett részeket.
Az elmúlt 20 évben, mondjuk a dotkom lufi kipukkanása óta a leginkább neki sikerült ennyi helyről ennyi pénzt behúzni, ez is módfelett innovatív.
És van olyan innováció, mint mondjuk egy antigravitációs utazókapszula vagy egy személyes betegségdiagnosztizáló kezeslábas szkenner lenne.
Ugyanazon szót használjátok két teljesen mást lefedő fogalomra.
Így nehéz lesz konszenzusra jutni.
Sobri Jóska
több mint 6 éve
Többféle innováció létezik.Nevezz már meg légyszi 2 innovátort az elmúlt 20 évből, csakhogy képbe legyek! KösziOk, igazad adok neked. Per definitionem Muskot nevezhetjük innovatívnak. A lényegen nem változtat, hogy amit csinál az SZERINTEM parasztvakítás, reklám, marketing, nem pedig az autógyártás reformja, és az autó mint közlekedési eszköz megújítása. Az ő terméke nem az autó, hanem a név. Nem a termék teszik naggyá a nevét, hanem a neve a terméket. Ettől a Tesla szexi, sokan megveszik a környezettudatosság zászlóját lobogtatva, de autónak szar.Szóval nem érted az innováció fogalmát te sem, olvass utána és akkor rájössz miért innovatív mégis Musk vagy miért volt Jobs.az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
Röviden: az innovátor nem csak azt jelenti, hogy feltalál valamit. Ennek gazdasági / marketing és egyéb részei is vannak.
Az alapján amit Lecsó írt Jobs se inovátor volt már korábban érintően telefon ahogy elektromos autó is.
Toca
Lecsó
vpi
Pl. Orbán is innovátor, ha hatalomtechnikailag, profitmaximalizálás, maffiaállam vagy kliensmenedzsment, közvéleményanalitika vagy marketingkommunikáció, és ezek a hazai közeghez passzítása szempontjából nézzük, de egyébként nem talált fel semmi gyökeresen eredetit.
Ahogy Musk is zseniálisan vont össze és aknázott ki már meglévő, de ilyen formában nem összeillesztett részeket.
Az elmúlt 20 évben, mondjuk a dotkom lufi kipukkanása óta a leginkább neki sikerült ennyi helyről ennyi pénzt behúzni, ez is módfelett innovatív.
És van olyan innováció, mint mondjuk egy antigravitációs utazókapszula vagy egy személyes betegségdiagnosztizáló kezeslábas szkenner lenne.
Ugyanazon szót használjátok két teljesen mást lefedő fogalomra.
Így nehéz lesz konszenzusra jutni.
több mint 6 éve
Gabe és a steam? 😀Nevezz már meg légyszi 2 innovátort az elmúlt 20 évből, csakhogy képbe legyek! KösziOk, igazad adok neked. Per definitionem Muskot nevezhetjük innovatívnak. A lényegen nem változtat, hogy amit csinál az SZERINTEM parasztvakítás, reklám, marketing, nem pedig az autógyártás reformja, és az autó mint közlekedési eszköz megújítása. Az ő terméke nem az autó, hanem a név. Nem a termék teszik naggyá a nevét, hanem a neve a terméket. Ettől a Tesla szexi, sokan megveszik a környezettudatosság zászlóját lobogtatva, de autónak szar.Szóval nem érted az innováció fogalmát te sem, olvass utána és akkor rájössz miért innovatív mégis Musk vagy miért volt Jobs.az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
Röviden: az innovátor nem csak azt jelenti, hogy feltalál valamit. Ennek gazdasági / marketing és egyéb részei is vannak.
Az alapján amit Lecsó írt Jobs se inovátor volt már korábban érintően telefon ahogy elektromos autó is.
Toca
Lecsó
vpi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Nevezz már meg légyszi 2 innovátort az elmúlt 20 évből, csakhogy képbe legyek! KösziOk, igazad adok neked. Per definitionem Muskot nevezhetjük innovatívnak. A lényegen nem változtat, hogy amit csinál az SZERINTEM parasztvakítás, reklám, marketing, nem pedig az autógyártás reformja, és az autó mint közlekedési eszköz megújítása. Az ő terméke nem az autó, hanem a név. Nem a termék teszik naggyá a nevét, hanem a neve a terméket. Ettől a Tesla szexi, sokan megveszik a környezettudatosság zászlóját lobogtatva, de autónak szar.Szóval nem érted az innováció fogalmát te sem, olvass utána és akkor rájössz miért innovatív mégis Musk vagy miért volt Jobs.az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
Röviden: az innovátor nem csak azt jelenti, hogy feltalál valamit. Ennek gazdasági / marketing és egyéb részei is vannak.
Az alapján amit Lecsó írt Jobs se inovátor volt már korábban érintően telefon ahogy elektromos autó is.
Toca
Lecsó
több mint 6 éve
Hát valóban nem lehet mindenki olyan mint Mr Garisson aki megújította a közlekedést... 😊Ok, igazad adok neked. Per definitionem Muskot nevezhetjük innovatívnak. A lényegen nem változtat, hogy amit csinál az SZERINTEM parasztvakítás, reklám, marketing, nem pedig az autógyártás reformja, és az autó mint közlekedési eszköz megújítása. Az ő terméke nem az autó, hanem a név. Nem a termék teszik naggyá a nevét, hanem a neve a terméket. Ettől a Tesla szexi, sokan megveszik a környezettudatosság zászlóját lobogtatva, de autónak szar.Szóval nem érted az innováció fogalmát te sem, olvass utána és akkor rájössz miért innovatív mégis Musk vagy miért volt Jobs.az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
Röviden: az innovátor nem csak azt jelenti, hogy feltalál valamit. Ennek gazdasági / marketing és egyéb részei is vannak.
Az alapján amit Lecsó írt Jobs se inovátor volt már korábban érintően telefon ahogy elektromos autó is.
Toca
Lecsó
twitter.com/SouthPark/status/791453092696821760?s=09
több mint 6 éve
A 22 éves kiscsaj meg egy egyszerű marketing fogás, nyitás a fiatalok felé. Ha bejön a fidesznek, plusz 2-3 ciklust jelenthet. Ahogy Hont írta, az ellenzék legnagyobb baja, hogy nem érti a NER logikáját. Ezért ők Vágó Istvánokat meg Vásárhelyi Máriákat neveznek ki egy 22 éves fiatal helyett. Mind a kettő klientúra építés, csak ez egyikben van perspektíva, a másikban nincs.Gyurcsány Feri igazán nyit a fiatalok felé, messenger, YouTube és találkozók, de szerintem senki se lenne olyan hülye fiatal aki rá szavazna, csak akkor ha biztosan esélye sincs a DK-nak és akkor is poénból.
Lecsó
KariGeri meg Pizzakat szállít ki
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 6 éve
Ok, igazad adok neked. Per definitionem Muskot nevezhetjük innovatívnak. A lényegen nem változtat, hogy amit csinál az SZERINTEM parasztvakítás, reklám, marketing, nem pedig az autógyártás reformja, és az autó mint közlekedési eszköz megújítása. Az ő terméke nem az autó, hanem a név. Nem a termék teszik naggyá a nevét, hanem a neve a terméket. Ettől a Tesla szexi, sokan megveszik a környezettudatosság zászlóját lobogtatva, de autónak szar.Szóval nem érted az innováció fogalmát te sem, olvass utána és akkor rájössz miért innovatív mégis Musk vagy miért volt Jobs.az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
Röviden: az innovátor nem csak azt jelenti, hogy feltalál valamit. Ennek gazdasági / marketing és egyéb részei is vannak.
Az alapján amit Lecsó írt Jobs se inovátor volt már korábban érintően telefon ahogy elektromos autó is.
Toca
több mint 6 éve
Szóval nem érted az innováció fogalmát te sem, olvass utána és akkor rájössz miért innovatív mégis Musk vagy miért volt Jobs.az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
Röviden: az innovátor nem csak azt jelenti, hogy feltalál valamit. Ennek gazdasági / marketing és egyéb részei is vannak.
Az alapján amit Lecsó írt Jobs se inovátor volt már korábban érintően telefon ahogy elektromos autó is.
több mint 6 éve
Az első rész oké, abban egyetértek.Tehát szerinted amit az ellenzék csinált trükközés, vagyis nem demokratikus, mert nem a többségi választók véleményét tükrözi, mert gyakorlatilag független köntösbe bújva hekkelik a rendszert (javíts ki ha nem így értetted, de nekem így jött le).Trükközés.
roberto23
És egyben demokratikus is. Demokráciában lehet trükközni.
De a rá adott válasz is demokratikus. Hiszen demokráciában lehet a trükközésre reagálni.
Na most, ilyen alapon nem ugyan olyan antidemokratikus lépés, amikor olyan választási rendszert alkotunk, amivel 49%-os eredménnyel 2/3-at lehet szerezni? Ez nem a többi 51% akaratának a semmibe vétele (ami ha jól számolom a választók többsége)? Vagy az, hogy kényünk kedvünk szerint rajzolgatjuk a választási körzetek határát az alapján, ahogy nekünk tetszik és kedvez?Ezt már többször leírtam.
Nem nagyon szoktam politikai témákhoz hozzászólni, de ez a fidesz védi a demokrációt összefüggés számomra kimondottan vicces.
roberto23
Attól, hogy a drukkerek 49%-a Pats drukker, és 51% nem Pats drukker, még a Pats a legtámogatottabb/legszeretettebb franchise. És önmagában nem érzi mindenki magát nyertesnek, ha épp nem a Pats nyeri a SB-t.
Hiszen az 51% megoszlik egy csomó csapat között. És ha ez alapján lenne mondjuk vezetőválasztás, akkor a Pats jelöltje nyerne. Hiszen indulna Cowboys, Packers, Broncos, Jets és mindenféle egyéb is.
A választáskor hatályos törvény szerint volt egy szavazatértékelési módszer, amiről vélheted, hogy andtidemokratikus, de sokkal jobban tükrözi a választói akaratot, mint mondjuk az angol, vagy amerikai.
Pl. Coloradóban a legutóbbi választáskor mind a 9 szenátori helyet a demokraták kapták, miközben a szavazatok 48,15%-át kapták csak meg. De az USA-ban "a győztes mindent visz" rendszer van. Vagy pl. Floridában mind a 29 szenátor (vagyis képviselő) republikánus lett, holott 4,5 millióan szavaztak a demokratákra.
Nincs tökéletes választási rendszer. Ha nem tetszik ami van, ne indulj el. Ha elindulsz, azzal elfogadod a "versenykiírást", vagyis részvételeddel legitimizálod.
És ha majd újra Gyurcsány lesz kormányon, akkor ha akarja megváltoztatja a jelenlegi választási rendszert. De kötve hiszem.
Sobri Jóska
Az is okés, hogy 49%-al a fidesz nyer. Szerintem nem is vitatja ezt senki. Hanem az arányokat. Oké, hogy Amerikában pl. sokkal "durvább", de ez számomra irreleváns. Nem ott élek, nem ott szavazok, erről max véleményem lehet, hogy szar/nem szar, de mélyebben nem érint (ami mondjuk nem feltétlen igaz, de az egyszerűség kedvéért legyen így). De ez abból a szempontból parttalan vita, hogy ez van, ehhez kell alkalmazkodni. Az, hogy az ellenzék eddig erre alkalmatlan volt az nem a választási rendszer hibája.
Ezért engem ezek az új szabályozások ebből a szempontból nemigen hatnak meg. Ha az egy listán indulók ezentúl 1 frakcióban ülhetnek, akkor ehhez kell alkalmazkodni mindenkinek. Találjanak ki valamit, oldják meg (ami teszem hozzzá annyira nem nehéz, legalább 2 ötletem is van amivel az ellenzék ezt a problémát át tudná hidalni, de nagy összegben fogadnék rá, hogy nem fogják).
„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 6 éve
rokaur
876
Es ott mit innovalt az Apple? Az erintokepernyot nem ok talaltak ki, csak talaltak modot a felhasznalasra - csak, hogy kotekedjek kicsit en is 😊az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
Negritis
több mint 6 éve
az hogy elővesz régi ötleteket és megpróbálja megcsinálni nem innovációSzerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
vpi
az iPhone innováció volt, a galaxy fold nem az
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Szerintem a mindent lefikázok attitűd nagyon rossz úgyhogy kvittek vagyunk. Nem érvelsz, hanem kinyilvánítasz. Ennyi erővel a nyugdíjas szüleimmel is beszélgethetnék a migrációról.Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Lecsó
több mint 6 éve
Nagyon rossz hasonlat.Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
vpi
Musk nem talált fel semmit, amit előtte ne jutott volna másnak eszébe.
Elektromos hajtás, visszatérő űrjármű? Volt már. Visszatérő hordozó rakéta? Ok, nem volt. A kérdés nem az, hogy meg lehet-e csinálni (ugye nem gondoljuk, hogy az összes NASA mérnök a fejére csapott, hogy "mekkora ötlet bazmeg"), hanem hogy megéri-e egy halom elektronikát, vezérlést, stb-t belerakni egy üres csőbe, ami arra való, hogy a szilárd hajtóanyagot összetartsa. De ha neki ez tetszik, csinálja...
Megéri-e plug-in elektromos autót gyártani? Neki igen, de ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, nem biztos. Valaki kiszámolja majd egyszer, hogy egy ilyen elektromos jármű energia mérlege pozitív vagy negatív. Mindent egybevéve, a nyersanyag előállításától a szemét megsemmisítéséig. Ki fog derülni, hogy jó-e vagy sem. De addig szexi, és megveszik.
Az innováció nálam az, amikor a versenytársaid azt mondják, " hogy ez miért nem nekünk nem jutott eszünkbe"
Szerkesztette: Lecsó
több mint 6 éve
Neked mint műszaki embernek ezek szerint semmi sem innovatív, hisz minden a fizikai világ törvényei szerint működik.Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Lecsó
Szarakodnak a fúziós reaktorral, pedig csak egy ügyes vállalkozó kell, aki kicsiben lemásolja a napot.
több mint 6 éve
Elismerem Muskot, mint zseniális vállalkozót. De nekem, mint műszaki embernek az innováció mást jelent.Ez mind igaz de ez nálam nem meríti ki az innováció fogalmát. Ez megcsinálni nem ötlet, hanem pénz és akarat (mondjuk úgy inkább: egy kisebb ország GDP-jével megegyező pénzmennyiség és ahhoz társuló kísérletező kedv) kérdése.Semmi gond ha neked nem innováció. Eltudom fogadni.
Lecsó
Nekem az innoválás ha van egy egy termék amit alapból drágának és nem fontosnak ítélnek , valaki felkarolja és aztán szexivé teszi.
Innováció hogy a Tesla az első önvezető autó ami forgalomba került és bárki megvehette.
Innováció a spacex mert olyan dolgot csináltak amit eddig még nem.
Innováció az ahogy az autó gyártást próbálják forradalmasítani.
Persze emellett még akár kurvasok szabadalmat amit csináltak is mondhatnám, amit Ausztráliában csinálnak is innováció.
Toca
Mivel elég sokat kutyázom, azt mondanám, ő a műszaki/tech vonal Cesar Millan-ja. CM ért a kutyákhoz, de nem foglalkozik velük sem verseny vonalon, sem szolgálati vonalon, semmilyen komolyabb szinten. Megmaradt a lakossági "parasztvakító" vonalon, és abból geci sok pénzt csinált, és bár a laikusoknak újszerű, amit mond, vagy mutat, de nem talált fel/ki semmi újat. Egy kurva ügyes vállalkozó.
Szerkesztette: Lecsó
több mint 6 éve
Pedig politikai okfejtésnek jobb lenne.Én annyira vagyok autokrata h szívesen várom a jogelmeleti okfejtesedet (nem politikai okfejtest) hogy egy alkotmányos alapjogot miért kellene korlátozni vagy szimplán eltörölni?Mert idejétmúlttá vált.
csebi
Ez a jogelméleti okfejtésem.
Persze szíved joga átminősíteni politikai okfejtéssé.
Sobri Jóska
több mint 6 éve
Vagy csak elég megnézni h ki hagyja jóvá a frakció megalakulását ...vagy majd arra is írnak módosítótEzt nem gondolták egészen végig 😛 vagy nagyon is 😊 vagy rájuk nem vonatkozik 😀Tehát ennyi volt a KDNP frakciónak 😕Nem az, alapvetően lehet jogelmeleti indokolás csak így önmagában nem jelent sokat. Mi indokolja az idejét multságát?Én annyira vagyok autokrata h szívesen várom a jogelmeleti okfejtesedet (nem politikai okfejtest) hogy egy alkotmányos alapjogot miért kellene korlátozni vagy szimplán eltörölni?Mert idejétmúlttá vált.
csebi
Ez a jogelméleti okfejtésem.
Persze szíved joga átminősíteni politikai okfejtéssé.
Sobri Jóska
Milyen érdekes h maga a javaslat nem alkalmazza ezt az indokot ...
Amúgy kedvencem ez a mondat amit nem csak értelmezni nem lehet hanem nyelvtanilag sem helyes (bár biztosan bennem van a hiba)
“Erre figyelemmel a Javaslat kizárja annak a lehetőségét, hogy képviselők egy csoportja a képviselőcsoportot megillető többletjogosítványok megszerzése miatt alakíthasson képviselőcsoportot a választásokon megmérettetett politikai közösség hiányában is.”
csebi
vpi
dande
slowmotion
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
vagy majd arra is írnak módosítótEzt nem gondolták egészen végig 😛 vagy nagyon is 😊 vagy rájuk nem vonatkozik 😀Tehát ennyi volt a KDNP frakciónak 😕Nem az, alapvetően lehet jogelmeleti indokolás csak így önmagában nem jelent sokat. Mi indokolja az idejét multságát?Én annyira vagyok autokrata h szívesen várom a jogelmeleti okfejtesedet (nem politikai okfejtest) hogy egy alkotmányos alapjogot miért kellene korlátozni vagy szimplán eltörölni?Mert idejétmúlttá vált.
csebi
Ez a jogelméleti okfejtésem.
Persze szíved joga átminősíteni politikai okfejtéssé.
Sobri Jóska
Milyen érdekes h maga a javaslat nem alkalmazza ezt az indokot ...
Amúgy kedvencem ez a mondat amit nem csak értelmezni nem lehet hanem nyelvtanilag sem helyes (bár biztosan bennem van a hiba)
“Erre figyelemmel a Javaslat kizárja annak a lehetőségét, hogy képviselők egy csoportja a képviselőcsoportot megillető többletjogosítványok megszerzése miatt alakíthasson képviselőcsoportot a választásokon megmérettetett politikai közösség hiányában is.”
csebi
vpi
dande
több mint 6 éve
Ugyan, miből tart törvényt, jogszabályt módosítani, főleg visszaható hatállyal.Ezt nem gondolták egészen végig 😛 vagy nagyon is 😊 vagy rájuk nem vonatkozik 😀Tehát ennyi volt a KDNP frakciónak 😕Nem az, alapvetően lehet jogelmeleti indokolás csak így önmagában nem jelent sokat. Mi indokolja az idejét multságát?Én annyira vagyok autokrata h szívesen várom a jogelmeleti okfejtesedet (nem politikai okfejtest) hogy egy alkotmányos alapjogot miért kellene korlátozni vagy szimplán eltörölni?Mert idejétmúlttá vált.
csebi
Ez a jogelméleti okfejtésem.
Persze szíved joga átminősíteni politikai okfejtéssé.
Sobri Jóska
Milyen érdekes h maga a javaslat nem alkalmazza ezt az indokot ...
Amúgy kedvencem ez a mondat amit nem csak értelmezni nem lehet hanem nyelvtanilag sem helyes (bár biztosan bennem van a hiba)
“Erre figyelemmel a Javaslat kizárja annak a lehetőségét, hogy képviselők egy csoportja a képviselőcsoportot megillető többletjogosítványok megszerzése miatt alakíthasson képviselőcsoportot a választásokon megmérettetett politikai közösség hiányában is.”
csebi
vpi
dande

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
Ezt nem gondolták egészen végig 😛 vagy nagyon is 😊 vagy rájuk nem vonatkozik 😀Tehát ennyi volt a KDNP frakciónak 😕Nem az, alapvetően lehet jogelmeleti indokolás csak így önmagában nem jelent sokat. Mi indokolja az idejét multságát?Én annyira vagyok autokrata h szívesen várom a jogelmeleti okfejtesedet (nem politikai okfejtest) hogy egy alkotmányos alapjogot miért kellene korlátozni vagy szimplán eltörölni?Mert idejétmúlttá vált.