Politika

46 feliratkozó

több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 036 — #NoStress
sosem hallottam jobbról érdemi, szakmai érvet Alfoldi ellen, csak azt, hogy buzi, zsidó, sok a meztelenkedés a darabjaiban, és a gyerekeket rontja meg a kritizálók által nem látott előadásokkal.
Vagy ahogy balról se hallottam érdemi, szakmai érveket Dörner ellen, csak Csurkát és a Jobbikot kenik rá bőszen, de színházvezetői, programösszeállítói, rendezői kvalitásairól sosem volt szó.
Ezek a kulturális köntösbe öltöztetett csörték sosem a kultúráról szólnak - meglátásom szerint.Sobri Jóska
Na itt jön be a szakma a képbe. Alföldi az elmúlt évek alatt az ország egyik legjobb színházát hozta létre a Nemzetiben, míg Dörnertől egy silány pályázati fércmunkán és egy Kodolányi-darabon kívül (ezt nem láttam, nemtom milyen) nem sokat láttunk eddig. Persze, adjunk neki időt, de ahogy a posztjára került, már gáz volt (ahogyan előtte Márta István is).Dzsokijuing
Mi beszélhetünk szakmailag mindkettejükről.
De attól még a közbeszédben a mi disputánk, érveink, meglátásaink, a szakmaiság teljesen lényegtelen aspektusa a zsidózásnak, buzizásnak, nácizásnak.
Alföldi és Dörner, Nyirő és Moldova elenyésző részben kulturális téma, döntő részben metodika zsidózáshoz, nácizáshoz, komcsizáshoz.

Én jó rendezőnek, színházvezetőnek tartom Alföldit, de az, hogy azt mondod "Alföldi az elmúlt évek alatt az ország egyik legjobb színházát hozta létre a Nemzetiben" nem egzakt (milyen ismérvek alapján a legjobbat?, ki hivatott legjobbat választani?, stb.), ahogy az se, hogy "Dörnertől egy silány pályázati fércmunkán és egy Kodolányi-darabon kívül ... nem sokat láttunk eddig". Én láthatom tőle azt is, hogy az agyatlan Jobbikos csőcseléket beviszi a színházba, addig se a zsidókat verik a színháztól pár száz méterre, vagy nem cigányozva, buzizva hőzöngenek szanaszéjjel.
Mivel én liberális vagyok, azt gondolom, hogy legyen csak színháza Dörnernek, legyen Kárpátia, meg kuruc.info is, amíg nem kötelező, és majd mindenki eldönti, mit néz, hallgat, olvas.

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Kötve hiszem, hogy Kövér akkora Nyirő fan lenne, egyszerűen arról van szó, hogy ez is egyfajta varázsköntös, amit felvéve lehet zsidózni, és az alpári érzelmekre játszani.
Sobri Jóska
Sajnos vannak az ilyen mechanizmusnak jelei, de a konkrét esetben nem hiszem hogy bárkit is le akart volna zsidózni Kövér, tőle ez pont távol áll. Ő kommunistázni szeret meg a környező országok többségi nemzeteit hergelni.atapapa
Nem név szerint xy-t akart lezsidózni, csak egyszerűen a benne lévő frusztrációt ilyeténképpen trollkodja ki magából, vagy vezeti le, ha úgy tetszik.
Ahogy sosem hallottam jobbról érdemi, szakmai érvet Alfoldi ellen, csak azt, hogy buzi, zsidó, sok a meztelenkedés a darabjaiban, és a gyerekeket rontja meg a kritizálók által nem látott előadásokkal.
Vagy ahogy balról se hallottam érdemi, szakmai érveket Dörner ellen, csak Csurkát és a Jobbikot kenik rá bőszen, de színházvezetői, programösszeállítói, rendezői kvalitásairól sosem volt szó.
Ezek a kulturális köntösbe öltöztetett csörték sosem a kultúráról szólnak - meglátásom szerint.Sobri Jóska
Nem ismerem Kövér frusztrációit, szvsz ő egy politikai bunkósbot, akinek a Fideszben a nacionalista és antikomcsi (de nem anitszemita, még ha ez a triász többször találkozik, mint kéne) szavazók megszólítását osztották szerepül, és remekül alakít.

Azt is el tudom képzelni, hogy vannak olyanok, akiket már önmagában zavar a színpadi káromkodás és meztelenkedés, igaz, jellemzően ezek az emberek szeretnek buzizni is.
Az utolsó sorod jogos, jelen esetben se érdekel egy embert se a baloldal hangadói közül, hogy milyen kvalitású író volt Nyirő, a személy és művészi munkásság csak akkor elválasztható számukra, ha balosokról van szó. A lényeg hogy ismét lehet antiszemitázni, rasszistázni.
És igen, vannak a másik oldalon is olyanok, akik egy hete hallottak először erről az íróról, de remek töltényt találtak benne a politikai csatározásokhoz.

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 854 — Saturday Night Lights
sosem hallottam jobbról érdemi, szakmai érvet Alfoldi ellen, csak azt, hogy buzi, zsidó, sok a meztelenkedés a darabjaiban, és a gyerekeket rontja meg a kritizálók által nem látott előadásokkal.
Vagy ahogy balról se hallottam érdemi, szakmai érveket Dörner ellen, csak Csurkát és a Jobbikot kenik rá bőszen, de színházvezetői, programösszeállítói, rendezői kvalitásairól sosem volt szó.
Ezek a kulturális köntösbe öltöztetett csörték sosem a kultúráról szólnak - meglátásom szerint.Sobri Jóska
Na itt jön be a szakma a képbe. Alföldi az elmúlt évek alatt az ország egyik legjobb színházát hozta létre a Nemzetiben, míg Dörnertől egy silány pályázati fércmunkán és egy Kodolányi-darabon kívül (ezt nem láttam, nemtom milyen) nem sokat láttunk eddig. Persze, adjunk neki időt, de ahogy a posztjára került, már gáz volt (ahogyan előtte Márta István is).

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 036 — #NoStress
Kötve hiszem, hogy Kövér akkora Nyirő fan lenne, egyszerűen arról van szó, hogy ez is egyfajta varázsköntös, amit felvéve lehet zsidózni, és az alpári érzelmekre játszani.
Sobri Jóska
Sajnos vannak az ilyen mechanizmusnak jelei, de a konkrét esetben nem hiszem hogy bárkit is le akart volna zsidózni Kövér, tőle ez pont távol áll. Ő kommunistázni szeret meg a környező országok többségi nemzeteit hergelni.atapapa
Nem név szerint xy-t akart lezsidózni, csak egyszerűen a benne lévő frusztrációt ilyeténképpen trollkodja ki magából, vagy vezeti le, ha úgy tetszik.
Ahogy sosem hallottam jobbról érdemi, szakmai érvet Alfoldi ellen, csak azt, hogy buzi, zsidó, sok a meztelenkedés a darabjaiban, és a gyerekeket rontja meg a kritizálók által nem látott előadásokkal.
Vagy ahogy balról se hallottam érdemi, szakmai érveket Dörner ellen, csak Csurkát és a Jobbikot kenik rá bőszen, de színházvezetői, programösszeállítói, rendezői kvalitásairól sosem volt szó.
Ezek a kulturális köntösbe öltöztetett csörték sosem a kultúráról szólnak - meglátásom szerint.

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Én ezen nem tudok szörnyülködni, ugyanis szerintem a rendszerváltás előtti kultúra elmúlt 20 évben lezajlott kanonizációja nem biztos hogy tökéletesre sikerült, mivel azt jelentősen korlátozta az ebben szerepet játszó emberek kommunizmusban lezajlott szocializációja.
Egyáltalán nem bánom ha ezeket a kérdéseket megpróbálják újragondolni, kevesebb előítélettel, több objektivitással, aminek persze az is része, hogy nem esünk át a ló túlsó oldalára.atapapa
Semmi gond nincs az újragondolással, sőt. Az erőszakos újratemetéssel, utcaátnevezéssel, szoborépítéssel/döntéssel van bajom, de nagy. És jelenleg nem az újragondolás van fókuszban, hanem a túlzott erőltetés. Ha a másik oldal csinálná ezt, mondjuk József Attila kommunista verseivel (amik között egyébként annyira kevés jó van, hogy jó részüket át is írta maga a költő a halála előtt, amikor csalódott a mozgalomban) vagy a szovjet kommunista próza kanonizálásával, ugyanez lenne a véleményem.Gyurma Pappa
Erőszakos? Kit bántottak? Én úgy tudtam hogy demokratikusan megválasztott önkormányzatok változtattak utcaneveket 😉
Igen, néhol ez kicsinyes balfaszkodásba torkollik, de nyomokban jogos, amikor Kun Bélák, Leninek nevét viselik még mindig utcák.
Jó hogy említed a mindenki által revizionistaként és irredentaként ismert József Attilát, akinek a komcsik a trianon-ellenes versét negyven éven keresztül cenzúrázták az "összes" versét tartalmazó kötetekből.


Szerintem van újragondolás is, aminek egy gyakorlati lecsapódása hogy a Kormány, polgármesterek, egyéb közéleti emberek miként cselekednek, közvéleményt formáló értelmiségiek milyen gondolatokat fogalmaznak meg. Ez jut el az átlagemberhez, nem az hogy néhány akadémikus a kutatásai eredményének hatására mennyiben változtatott véleményt 20 évvel ezelőtti önmagához képest és majd ennek hatására 10 év múlva hogy kezdik átírni a közoktatás történelemkönyveit.

Ezekkel - néhány megkérdőjelezhető utcaátnevezésen és szoborelszállításon túl - szerintem semmi gond. Igen, diplomáciai támogatás, állami szerepvállalás nélkül, a háború utolsó éveiben tanúsított magatartásának kiemelésével Nyirőt is újra lehet temetni. És lehet hangsúlyozni kiemelkedő szerepét a két világháború közti erdélyi irodalomban, amely próbálta feldolgozni az anyaországtól való elcsatolás és a románok kisebbségpolitikájának traumáját, majd a (részleges) visszacsatolás örömét (amire ma már lehet mondani, hogy avas, korszerűtlen). Akár Horthyról is elbírna néhány jelentéktelen szobrot a magyar ugar, ha ezzel párhuzamosan nem heroizálnák. De jelenleg Horthyról vagy csak rosszat, vagy csak jót lehet mondani, a belgákat mindkét tábor az ellenfélhez tartozónak tekinti. Ahogy Nyirő művészetének megítélésénél számít hogy Szálasi szekerét tolta, kommunista íróknál viszont bocsánatos bűn diktátoroknak tapsikolni.
Ahogy írtam tavaly a Trianonnal kapcsolatos vita idején vagy az új alkotmány bevezetőjének vitájakor, az 1920-45 közötti tragédiák feldolgozására nemhogy a történészek, de a társadalom egésze se kapott lehetőséget 40-50 éven át. Most már lenne rá lehetőség, de ahogy a véleményvezér is célzott rá
Arról van szó, hogy a '80-as, '90-es évek kultúrharcán edződött politikai és értelmiségi réteg továbbra is csak a fasiszta-kommunista dichotómiában tud gondolkodni. Bár a magyar közéletből mostanra szinte mindegyikük teljesen kiszorult és semmi esélye nem mutatkozik, hogy oda visszakerülhetnének, szemmel láthatóan akadnak, akik mindmáig elhiszik az ő interpretációjukat Magyarországról.
Kötve hiszem, hogy Kövér akkora Nyirő fan lenne, egyszerűen arról van szó, hogy ez is egyfajta varázsköntös, amit felvéve lehet zsidózni, és az alpári érzelmekre játszani.
Sobri Jóska
Sajnos vannak az ilyen mechanizmusnak jelei, de a konkrét esetben nem hiszem hogy bárkit is le akart volna zsidózni Kövér, tőle ez pont távol áll. Ő kommunistázni szeret meg a környező országok többségi nemzeteit hergelni.

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 854 — Saturday Night Lights
De valamiért mégsem jutott minden, a centrumtól messze fekvő állam a görögök sorsára.

atapapa
Csak a spanyolok, a portugálok, az írek, az olaszok és Ciprus. A centrum által kialakított rendszer más és más anomáliájának estek áldozatául.Dzsokijuing
Ne hagyd ki a románokat, a magyarokat sem, ha már itt tartunk.Gyurma Pappa
Az euróövezet tagállamait lehet a leginkább összemérni.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 036 — #NoStress
Az a probléma pl. Kövér Nyirőzésével, hogy ez nem az irodalomról szól.
Ahogy Dörner kinevezése, vagy Alföldi szapulása se a színházról.
Kötve hiszem, hogy Kövér akkora Nyirő fan lenne, egyszerűen arról van szó, hogy ez is egyfajta varázsköntös, amit felvéve lehet zsidózni, és az alpári érzelmekre játszani.
Ahogy teszi ezt mondjuk Bayer, Kerényi, és mindazok akik eléggé iskolázottak és ezért alkalmasak erre az összekacsintós, lenézős, nem-nevezzük-a-nevén-de-mindenki-tudja-miről-beszélünk-hát-persze-hogy-a-bibsikről frazeológiára.
Ezért teljesen irreleváns az ilyen vitákban, hogy Nyirő valójában milyen író, Horthy milyen kormányzó volt összeségében.

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
Én ezen nem tudok szörnyülködni, ugyanis szerintem a rendszerváltás előtti kultúra elmúlt 20 évben lezajlott kanonizációja nem biztos hogy tökéletesre sikerült, mivel azt jelentősen korlátozta az ebben szerepet játszó emberek kommunizmusban lezajlott szocializációja.
Egyáltalán nem bánom ha ezeket a kérdéseket megpróbálják újragondolni, kevesebb előítélettel, több objektivitással, aminek persze az is része, hogy nem esünk át a ló túlsó oldalára.atapapa
Semmi gond nincs az újragondolással, sőt. Az erőszakos újratemetéssel, utcaátnevezéssel, szoborépítéssel/döntéssel van bajom, de nagy. És jelenleg nem az újragondolás van fókuszban, hanem a túlzott erőltetés. Ha a másik oldal csinálná ezt, mondjuk József Attila kommunista verseivel (amik között egyébként annyira kevés jó van, hogy jó részüket át is írta maga a költő a halála előtt, amikor csalódott a mozgalomban) vagy a szovjet kommunista próza kanonizálásával, ugyanez lenne a véleményem.

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
De valamiért mégsem jutott minden, a centrumtól messze fekvő állam a görögök sorsára.

atapapa
Csak a spanyolok, a portugálok, az írek, az olaszok és Ciprus. A centrum által kialakított rendszer más és más anomáliájának estek áldozatául.Dzsokijuing
igen, erre jó szó hogy csak.
Írek? Talán alig van ország, amely jobban profitált az EU-tagságból, még ha most lejtőre is kerültek.
És szvsz a többiek problémáin is sokat nagyít a piac lélektana, de a lényeg hogy messze nincsenek olyan rossz helyzetben, mint a görögök. Egy konjunktúrában viszonylag könnyen kezelhető lenne a problémájuk néhány területet leszámítva, a görögökön még ez se segítene sokat.

Nézetem szerint a jelenlegi klíma miatt sokkal érzékenyebb a piac, pl. nekünk se igazán lenne szükségünk az IMF "védőhálójára". Bő fél éve próbálják a piacok belénk beszélni, és bő fél éve semmi tragédia nem ért minket nélküle.
Az természetesen külön történet, hogy néhány reformhoz semmi bátorsága nem lenne a kormánynak az IMF szigora nélkül és az állandóan Matolcsyék felett lebegő IMF-kard talán valamennyire gátat szab a gyorsnaszád kormánykerekének össze-vissza rángatásában.

A tartalomba nem akartam nagyon belemenni, kifejtettem elégszer a Nyirővel és Horthyval kapcsolatos aktualitásokról az álláspontomat.
Szerintem is hibáztatható valamennyire a Kormány, a bejegyzés viszont elég jól érzékelteti, hogy annyira nem egyszerű az a kép, ami miatt Wiesel számára már csak az ultima ratio maradhatott eszközül.atapapa
A szörnyű csak az, hogy a kultúrpolitika ma erről szólGyurma Pappa
Én ezen nem tudok szörnyülködni, ugyanis szerintem a rendszerváltás előtti kultúra elmúlt 20 évben lezajlott kanonizációja nem biztos hogy tökéletesre sikerült, mivel azt jelentősen korlátozta az ebben szerepet játszó emberek kommunizmusban lezajlott szocializációja.
Egyáltalán nem bánom ha ezeket a kérdéseket megpróbálják újragondolni, kevesebb előítélettel, több objektivitással, aminek persze az is része, hogy nem esünk át a ló túlsó oldalára.

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 854 — Saturday Night Lights
Meg van mentve a napom: az ország legnépszerűbb politikusáról szóló ATV(!)-szavazáson utcahosszal vezet Vadai Ágnes 😂

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
De valamiért mégsem jutott minden, a centrumtól messze fekvő állam a görögök sorsára.

atapapa
Csak a spanyolok, a portugálok, az írek, az olaszok és Ciprus. A centrum által kialakított rendszer más és más anomáliájának estek áldozatául.Dzsokijuing
Ne hagyd ki a románokat, a magyarokat sem, ha már itt tartunk.

több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
A tartalomba nem akartam nagyon belemenni, kifejtettem elégszer a Nyirővel és Horthyval kapcsolatos aktualitásokról az álláspontomat.
Szerintem is hibáztatható valamennyire a Kormány, a bejegyzés viszont elég jól érzékelteti, hogy annyira nem egyszerű az a kép, ami miatt Wiesel számára már csak az ultima ratio maradhatott eszközül.atapapa
A szörnyű csak az, hogy a kultúrpolitika ma erről szól, és nem mondjuk Párhuzamos történetek nemzetközi sikerétől hangos minden (nem olvastam, nem tudom milyen, meg lényegtelen is a kiemelés, csak mondtam valami aktuálisat). Sajnos még a POSZT-ról is egy olyan videót sikerült összeraknia az indexnek, ami a szar előadásokról és a politikai hovatartozásról szól (amiben van valami, ismerőseim akik minden előadást megnéztek, megerősítették az értesülést).

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 854 — Saturday Night Lights
De valamiért mégsem jutott minden, a centrumtól messze fekvő állam a görögök sorsára.

atapapa
Csak a spanyolok, a portugálok, az írek, az olaszok és Ciprus. A centrum által kialakított rendszer más és más anomáliájának estek áldozatául.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Azért ne mondd, hogy ez a helyzet csak a "hazug görögök - korrekt németek" párhuzam mentén értelmezhető. Athén súlyos eladósodása pl. abból is fakad, hogy Németország óriási hadiipari beruházásokra ösztönözte őket, amit aztán csendben leírtak veszteségként. Vagy amikor a Siemens úgy próbálta elnyerni az olimpiai közvetítési jogokat, hogy miniszteri szintig korrumpálta az illetékeseket. A görög emberek szerintem tisztán látó része (a Sziriza-szavazók) együtt utasítják el ezt a korrupt görög elitet azzal, aki korábban vesztegetett és nyakló nélkül mondott nekik A-t, most meg tágra nyílt szemmel a B-t kéri számon.

Abban igazad van, hogy Németország sokat tette bele a közösbe, de sokat is nyert rajta. Azzal, hogy Merkel elutasítja a közös euróövezeti kötvényt, a szolidaritáson alapuló Európát utasítja el, mert nem mer szembemenni a saját polgárai önzésével.Dzsokijuing
Nem mondom, mert nem is gondolom, csak a felelősség mértéke szerintem nehezen mérhető azonos mértékegységgel. Bármennyire szép eszmény köré épül az EU, a peremországok felzárkózásának korlátozása valamennyire kódolva van a rendszerbe. De valamiért mégsem jutott minden, a centrumtól messze fekvő állam a görögök sorsára.

http://velemenyvezer.blog.hu/2012/06/20/elie_wiesel_visszaadta_a_nagykeresztet_ez_nem_a_kormany_sara
Szabler
Milyen érdekes, hogy a VV-t máskor hangsebességgel címlapra lövő Index ezzel a poszttal most nem annyira serény 😊atapapa
Azért a VV árnyalása meglehetősen fals. A három legfőbb közjogi méltóság összefonódása annyira erős, hogy Kövér Nyirő-akciója rávetül Áderra és Orbánra is. Az Áder-Schweitzer találkozót és a Nyirő-kultuszt ebben a kontextusban csak úgy lehet értelmezni, hogy az Orbán-rendszer középre és széljobbra, külföldre és belföldre egyszerre játszik.Dzsokijuing
A tartalomba nem akartam nagyon belemenni, kifejtettem elégszer a Nyirővel és Horthyval kapcsolatos aktualitásokról az álláspontomat.
Szerintem is hibáztatható valamennyire a Kormány, a bejegyzés viszont elég jól érzékelteti, hogy annyira nem egyszerű az a kép, ami miatt Wiesel számára már csak az ultima ratio maradhatott eszközül.

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 854 — Saturday Night Lights
Horty Miklós volt az, aki elrendelte több ezer magyar ember deportálást és kiirtását, csak azért mert benyalt csontig a náciknak. Ettől lett ő is náci. Wass és Nyírő is ugyan úgy besorolható eme kalap alá, csak ők burkoltan tevékenykedtek. Könnyű hangoskodni, mikor megy a szekér, viszont '45-ben elég gyorsan leugráltak róla...
Szálasit megemlíteni sem érdemes.

Azt pedig egyenesen vérlázítónak és gusztustalannak tartom, hogy egy ilyen alak, mint HM szobrot, emléktáblát meg a tököm tudja mit kapjon, Magyarországon, ott, ahol 60 évvel ezelőtt ő maga gyilkolta a magyarokat!JC6
A Véleményvezér mai bejegyzése épp ide vág.

http://velemenyvezer.blog.hu/2012/06/20/elie_wiesel_visszaadta_a_nagykeresztet_ez_nem_a_kormany_sara
Szabler
Milyen érdekes, hogy a VV-t máskor hangsebességgel címlapra lövő Index ezzel a poszttal most nem annyira serény 😊atapapa
Azért a VV árnyalása meglehetősen fals. A három legfőbb közjogi méltóság összefonódása annyira erős, hogy Kövér Nyirő-akciója rávetül Áderra és Orbánra is. Az Áder-Schweitzer találkozót és a Nyirő-kultuszt ebben a kontextusban csak úgy lehet értelmezni, hogy az Orbán-rendszer középre és széljobbra, külföldre és belföldre egyszerre játszik.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 854 — Saturday Night Lights
a görögöknek akkora hazudozás árán lett eurójuk, mint amekkorát Ferenc lezavart 2006 elején. Csak a görögök meséjét elhitte az EU, Ferencnek meg egy szavát se.
A görögöknek úgy lett eurójuk, hogy nem egy gyurcsányi bő évet, hanem több évet sumákoltak pozitívba. És ez messze nem a németek hibája. Képzeljük el mi történne, ha holnap - dacára annak hogy fényévekre vagyunk a Maastrichti kritériumoktól - bevezetnénk Magyarországon az eurót! Nyomban a legkevésbé érdekelné a nyugati médiát a sajtószabadság meg Horthy, más miatt kerülnénk a címlapokra.atapapa
Ha jól emlékszem, a legendás maastrichti kritériumokat a bőség idején senki sem tartotta be, még a most arcoskodó németek sem. Oda-vissza hazudoztak a görögökkel, mert Berlinnek a külkertöbblet növelése érdekében marha jól jött egy szegény rokon Délről.Dzsokijuing
Ez a hsz. nem teljesen párhuzamos a valósággal, de legalábbis súlyosan aránytévesztő

Az euróövezet tagjának lenni sokkal nagyobb kihívás, mint bent maradni, hiszen még a kilépési procedúra sincs nagyon szabályozva, a rendelkezések be nem tartóit sem az euró elvételével, hanem egyéb szankciókkal büntetik elsősorban.
Pl. a litvánoknak annak idején csak azért nem lett eurójuk, mert kb. 2%-kal magasabb lett az inflációjuk a kritériumnál, ha most egy ilyen számra valaki szankciókat követelne, bármely euróövezeti pénzügyminiszter körberöhögné. Joggal.

A németek se tartották be a kritériumokat a belépés után, de ők legalább nem hazudtak róla és súlyosabb EU-s figyelmeztetés nélkül nekiálltak intézkedni a helyzet orvoslására.atapapa
Azért ne mondd, hogy ez a helyzet csak a "hazug görögök - korrekt németek" párhuzam mentén értelmezhető. Athén súlyos eladósodása pl. abból is fakad, hogy Németország óriási hadiipari beruházásokra ösztönözte őket, amit aztán csendben leírtak veszteségként. Vagy amikor a Siemens úgy próbálta elnyerni az olimpiai közvetítési jogokat, hogy miniszteri szintig korrumpálta az illetékeseket. A görög emberek szerintem tisztán látó része (a Sziriza-szavazók) együtt utasítják el ezt a korrupt görög elitet azzal, aki korábban vesztegetett és nyakló nélkül mondott nekik A-t, most meg tágra nyílt szemmel a B-t kéri számon.

Abban igazad van, hogy Németország sokat tette bele a közösbe, de sokat is nyert rajta. Azzal, hogy Merkel elutasítja a közös euróövezeti kötvényt, a szolidaritáson alapuló Európát utasítja el, mert nem mer szembemenni a saját polgárai önzésével.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Horty Miklós volt az, aki elrendelte több ezer magyar ember deportálást és kiirtását, csak azért mert benyalt csontig a náciknak. Ettől lett ő is náci. Wass és Nyírő is ugyan úgy besorolható eme kalap alá, csak ők burkoltan tevékenykedtek. Könnyű hangoskodni, mikor megy a szekér, viszont '45-ben elég gyorsan leugráltak róla...
Szálasit megemlíteni sem érdemes.

Azt pedig egyenesen vérlázítónak és gusztustalannak tartom, hogy egy ilyen alak, mint HM szobrot, emléktáblát meg a tököm tudja mit kapjon, Magyarországon, ott, ahol 60 évvel ezelőtt ő maga gyilkolta a magyarokat!JC6
A Véleményvezér mai bejegyzése épp ide vág.

http://velemenyvezer.blog.hu/2012/06/20/elie_wiesel_visszaadta_a_nagykeresztet_ez_nem_a_kormany_sara
Szabler
Milyen érdekes, hogy a VV-t máskor hangsebességgel címlapra lövő Index ezzel a poszttal most nem annyira serény 😊

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Wass az én szememben értékelhetetlen, Nyírő szereplésével a NAT-ban különösebben nem lenne bajom, ha nem lenne a magyar irodalomnak több tucat jobb és érdekesebb alakja, akit ki akarnak hagyni cserébe.Gyurma Pappa
Nem követelem őket egyenként a NAT-ba, szvsz a népi írókat egy kalap alatt kéne oktatni röviden, egy-egy jelzésértékű regényt vagy pár fontosabb novellát kiragadni valamelyiktől.

több mint 12 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
a görögöknek akkora hazudozás árán lett eurójuk, mint amekkorát Ferenc lezavart 2006 elején. Csak a görögök meséjét elhitte az EU, Ferencnek meg egy szavát se.
A görögöknek úgy lett eurójuk, hogy nem egy gyurcsányi bő évet, hanem több évet sumákoltak pozitívba. És ez messze nem a németek hibája. Képzeljük el mi történne, ha holnap - dacára annak hogy fényévekre vagyunk a Maastrichti kritériumoktól - bevezetnénk Magyarországon az eurót! Nyomban a legkevésbé érdekelné a nyugati médiát a sajtószabadság meg Horthy, más miatt kerülnénk a címlapokra.atapapa
Ha jól emlékszem, a legendás maastrichti kritériumokat a bőség idején senki sem tartotta be, még a most arcoskodó németek sem. Oda-vissza hazudoztak a görögökkel, mert Berlinnek a külkertöbblet növelése érdekében marha jól jött egy szegény rokon Délről.Dzsokijuing
Ez a hsz. nem teljesen párhuzamos a valósággal, de legalábbis súlyosan aránytévesztő

Az euróövezet tagjának lenni sokkal nagyobb kihívás, mint bent maradni, hiszen még a kilépési procedúra sincs nagyon szabályozva, a rendelkezések be nem tartóit sem az euró elvételével, hanem egyéb szankciókkal büntetik elsősorban.
Pl. a litvánoknak annak idején csak azért nem lett eurójuk, mert kb. 2%-kal magasabb lett az inflációjuk a kritériumnál, ha most egy ilyen számra valaki szankciókat követelne, bármely euróövezeti pénzügyminiszter körberöhögné. Joggal.

A németek se tartották be a kritériumokat a belépés után, de ők legalább nem hazudtak róla és súlyosabb EU-s figyelmeztetés nélkül nekiálltak intézkedni a helyzet orvoslására.

több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 854 — Saturday Night Lights
Magyarként elrendelte több ezer magyar (nem csak zsidó) meggyilkolását.JC6
Nem haragszom, de engem mint olyan embert, aki általában körültekintően jár el, azaz utánaolvas, minél több információt szerez, mielőtt súlyosan elítélő kijelentéseket tesz, illetve olyan embert, aki tanulta és szereti a történelmet, zavarják és megdöbbentik a fentihez hasonló mondatok.Szabler
Horthy (amikor a hadi helyzet alakulását képes volt harmóniába hozni a saját lelkiismeretével) tett zsidómentő intézkedéseket. De: amikor beléptünk a II. világháborúba, a keleti frontra induló hadsereget időről-időre feltöltötték zsidó munkaszolgálatosokkal, akik jórésze embertelen körülmények között vesztette életét. A magyar területre menekült, rendezetlen állampolgárságú zsidókat kitoloncolták, a többségük tömegsírba került. Horthy a náci megszállás után nem mondott le (valszeg így akadályozta meg a nyilasok idő előtti hatalomátvételét), de ezzel a saját nevéhez kötötte az anyaország vidéki zsidóságának szinte teljes megsemmisítését. A budapesti mentőakció sikerességét még elő tudta segíteni, de a kiugrási kísérlet már csak bohóctréfa volt.

És mindezt jó előre megalapozták a Horthy-korszak numerus claususaival és annak az antiszemita közbeszédnek a kvázi legalizálásával, ami a náci Németország geopolitikai súlyával és térnyerésével nálunk is követendő minta lett.

Ugyanaz a probléma a szoborállításával, mint a Wass Albert-, a Nyirő- vagy akár a mélybaloldali Kádár-kultusszal. A történelmi/irodalmi személyiségek egész pályáját kéne vizsgálni és beszélni róla, de ez a "jó író volt, de rossz náci", vagy ez az "1944-ben/1956 után tett rossz dolgokat, de nézzük meg az előtte/utána korszakot", ez sehova nem vezet.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 12 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 14 014 — Egyéb témák lakó
Tamási jobban tudta humorral fűszerezni a mondandóját, korszellemen átnyúló humorral. Nyirő viszont a tragédiák ábrázolásában volt sokkal jobb és szerintem egyáltalán nem volt sablonos.
A könyveinek színvonala erősen ingadozó, akár köteten belül is, a kortárs élvonalnak azért nem volt része. De Wass Albert prózáját mindenképpen veri és van értelme a műveiről beszélni.
Nálam akkor jött képbe, mikor megnéztem az Emberek a havasont, aminek néhány aspektusa szintén idejét múlt mai szemmel, de a képi világa lenyűgöző egy 1942-es alkotáshoz képest.atapapa
Wass az én szememben értékelhetetlen, Nyírő szereplésével a NAT-ban különösebben nem lenne bajom, ha nem lenne a magyar irodalomnak több tucat jobb és érdekesebb alakja, akit ki akarnak hagyni cserébe. Irodalomoktatás akkor lenne jó, ha mondjuk gimi 4.-ben csak magyar irodalmat lehetne oktatni, hasonlóan mondjuk nyugati országokhoz (lásd USA).

Van nekem egy Pethő Nagy Csilla nevű jó ismerősöm, a legjobb barátom édesanyja. Ő pedig ezeket alkotta:

http://www.polc.hu/szerzo/pethone_nagy_csilla/

És persze nem rest sokat beszélni erről, és mondanom sem kell, érdemes beszélgetni vele, nagy részemben az vele történt diskurzusra építem a véleményemet. Anyósom meg matek-tesi szakos, ált. iskolás tanárnéni, meg igazgatóhelyettes egy falusi iskolában, szóval pedagógiailag túlképzett vagyok 😀

több mint 12 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
Magyarként elrendelte több ezer magyar (nem csak zsidó) meggyilkolását.JC6
Nem haragszom, de engem mint olyan embert, aki általában körültekintően jár el, azaz utánaolvas, minél több információt szerez, mielőtt súlyosan elítélő kijelentéseket tesz, illetve olyan embert, aki tanulta és szereti a történelmet, zavarják és megdöbbentik a fentihez hasonló mondatok.

Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
...
Szabler
Ne haragudj Szabler, felőlem nagyhatalommá is tehette volna Magyarországot Horty, ezt szót sem szóltam volna, sőt, meg is dicsértem volna, hogy jobbá akarja tenni az országot. Ehelyett mindent, amit épített, lerombolt azzal, hogy magyarként elrendelte több ezer magyar (nem csak zsidó) meggyilkolását. Szerintem nincs miről beszélni és nem is lehet egy lapon említeni a gazdasági fellendülést a gyilkolással. Egy ilyen ember nem hogy szobrot, plakettet, de sírt sem érdemel.
több mint 12 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
Horty Miklós volt az, aki elrendelte több ezer magyar ember deportálást és kiirtását, csak azért mert benyalt csontig a náciknak. Ettől lett ő is náci. Wass és Nyírő is ugyan úgy besorolható eme kalap alá, csak ők burkoltan tevékenykedtek. Könnyű hangoskodni, mikor megy a szekér, viszont '45-ben elég gyorsan leugráltak róla...
Szálasit megemlíteni sem érdemes.

Azt pedig egyenesen vérlázítónak és gusztustalannak tartom, hogy egy ilyen alak, mint HM szobrot, emléktáblát meg a tököm tudja mit kapjon, Magyarországon, ott, ahol 60 évvel ezelőtt ő maga gyilkolta a magyarokat!JC6
A Véleményvezér mai bejegyzése épp ide vág.

http://velemenyvezer.blog.hu/2012/06/20/elie_wiesel_visszaadta_a_nagykeresztet_ez_nem_a_kormany_sara

"A Horthy-szobor kapcsán megjelent, helyenként hiszterikus reakciók a magyar történelem teljesen egyoldalú és bizonyos értelemben szélsőséges olvasatát tükrözték. A szóban forgó időszakról az elmúlt két évtizedben megjelent, a kommunista történetírás legendáitól és torzításaitól fokozatosan megszabadított tudományos igényű munkákból ugyanis világosan látszik, hogy a Horthy-korszakot nem lehet olyan fekete-fehér módon megítélni, ahogy sokan szeretnék. Abban ugyanis egyszerre volt jelen az egyre autokratikusabb hatalomgyakorlás, az antiszemitizmus, a náci befolyás fokozatos térnyerése, valamint a megvert és megcsonkított ország gazdasági és társadalmi talpraállása, büszkeségének részleges helyreállítása, illetve a két totalitárius diktatúra közötti, nagyon sokáig sikeresnek tűnő egyensúlyozás."

Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 12 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 854 — Saturday Night Lights
a görögöknek akkora hazudozás árán lett eurójuk, mint amekkorát Ferenc lezavart 2006 elején. Csak a görögök meséjét elhitte az EU, Ferencnek meg egy szavát se.
A görögöknek úgy lett eurójuk, hogy nem egy gyurcsányi bő évet, hanem több évet sumákoltak pozitívba. És ez messze nem a németek hibája. Képzeljük el mi történne, ha holnap - dacára annak hogy fényévekre vagyunk a Maastrichti kritériumoktól - bevezetnénk Magyarországon az eurót! Nyomban a legkevésbé érdekelné a nyugati médiát a sajtószabadság meg Horthy, más miatt kerülnénk a címlapokra.atapapa
Ha jól emlékszem, a legendás maastrichti kritériumokat a bőség idején senki sem tartotta be, még a most arcoskodó németek sem. Oda-vissza hazudoztak a görögökkel, mert Berlinnek a külkertöbblet növelése érdekében marha jól jött egy szegény rokon Délről.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)