Politika
69 feliratkozó
több mint 6 éve
De akkor új választást kell kiírni nem? Nem lehet csak úgy lecserélni az arcot egy másik fideszesre.Borkai zseniális arc. Elkúrta a Fidesz utolsó hetét, egy méretes pofonba vitte bele a pártot, de ő csak behúzta Győrt. Nem lennék a helyében.Nehezen tudom elhinni, hogy a helyén hagynák...
Amadeus
PEEtör
Igaz, tök felesleges cécó lenne, mert lehet akkor is nyerne a Fidesz.
több mint 6 éve
Kossuth indulót énekeltek most a srácok?Amúgy sztem nem kell ezt most túl ragozni, egy parlamenti választáson teljesen más határok vannak akar Budapesten akar vidéken, amiket nagyon durván Fidesz érdekből húztak meg. De ezt most fel lehet használni. Összes önkormányzati cégből kirúgni a Fidesz kádereket, helyi lapoktol elvenni a támogatást, és kiépíteni a saját helyi médiát amit folyamatosan terjeszteni, minden fideszes botrányt felnagyítani. De sztem erre képtelenek lesznek, OV meg ebből szokas szerint tanul és 3 év múlva megint 2/3.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
Ezen az eredményen nagyon szépen látszik, hogy Puzsért a kiábrándult jobboldaliak választották, a baloldalt teljesen hidegen hagyta az ő indulása.
több mint 6 éve
Meg őszintén, azért a kampány se volt túltolva.Jó hát ellenem a civil Zuglós listavezető indult, nem volt egyszerű dolgom 😀- Bejut-e valamelyik önkormányzatba az MKKP kompenzációs listáról?4 hely, neked meg 7.2% - wtf?
- Hány százalékot kapok én? 😀 (MKKP, Zugló, 1. EVK)
Löfli
Viszont a gátőr jobban szerepelt nálad is a 2. körzetben 😛
Igor
Löfli
Se egy kotkodács a kerületi tévében, se egy kampánybézbóz meccs a Kassai téren, még a kurvázós képek is fényt kaptak és használhatatlanok lettek.
Bár nulla aktivitással ez pont így hatékony.
Ha 5 év múlva százszor ennyit nem csinálsz, a győzelem is meg lehet.
több mint 6 éve
Jó hát ellenem a civil Zuglós listavezető indult, nem volt egyszerű dolgom 😀- Bejut-e valamelyik önkormányzatba az MKKP kompenzációs listáról?4 hely, neked meg 7.2% - wtf?
- Hány százalékot kapok én? 😀 (MKKP, Zugló, 1. EVK)
Löfli
Viszont a gátőr jobban szerepelt nálad is a 2. körzetben 😛
Igor

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 6 éve

egyedül Szíjjártó vigyorgott, mint akit most szoptak le az Adrián
több mint 6 éve
- Bejut-e valamelyik önkormányzatba az MKKP kompenzációs listáról?4 hely, neked meg 7.2% - wtf?
- Hány százalékot kapok én? 😀 (MKKP, Zugló, 1. EVK)
Löfli
Viszont a gátőr jobban szerepelt nálad is a 2. körzetben 😛
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 6 éve
Valakire rá kell húzni a vereséget, Borkai meg a senkiházi ügyvédje erre tökéletes lesz. Mehet lengeni a lóf***raGyalog. Mezítláb. És már elindult.Borkai zseniális arc. Elkúrta a Fidesz utolsó hetét, egy méretes pofonba vitte bele a pártot, de ő csak behúzta Győrt. Nem lennék a helyében.Megy is majd rapportra a főnihez a Karmelitába.
Amadeus
flzoli
Sobri Jóska
több mint 6 éve
Borkai zseniális arc. Elkúrta a Fidesz utolsó hetét, egy méretes pofonba vitte bele a pártot, de ő csak behúzta Győrt. Nem lennék a helyében.Nehezen tudom elhinni, hogy a helyén hagynák...
Amadeus
több mint 6 éve
A folyamatos keményítés vezetett ide. Én konszolidálnék.Végülis két irányba indulhat: konszolidál vagy bekeményít. Melyikre tippelsz? Vagy majd a mérések eldöntik, hogy mire van nagyobb igény, és aszerint?Én nem ismerem, de nem is ez a lényeg, hogy 1-1 ember mire jut. Ha elég jó, megoldja. Ha nem, akkor elbukik. Ez lenne a normális ügymenet, nem amit az elmúlt években bevezetett a fidesz.Nem pont.Hallgatom Pikót Gulyás Marcinál....mármint a NER szerinti valóság? Hogy az általa betelepített migránsok megerőszakolják az asszonyainkat, mindenkit megfertőznek ebolával, a túlélőket pedig lemészárolják, miután felgyújtották az összes templomot?
Nagyon szépeket mond.
Sok szép, emberséges, kivitelezhetetlen, megvalósíthatatlan ígéret.
De egyben kiváncsian várom, hogy akkor mit mond majd, amikor szembejön a valóság...
Sobri Jóska
Jan
Pikót ismerem, ő ezt komolyan is gondolja. Ezért lesz zorall, amikor szembejön majd a valóság, az önkormányzati cégek, vezetők, emeszpés elvárások, kötelező szívességek, káderpolitika, jogi osztály, pénzügyi osztály, költségvetéstervezés, régi káderek, Molnár Zsolt, visszautasíthatatlan kérések, fideszesek, valós lehetőségek kontra ígéretek - vagyis a valódi politikai közeg.
Sobri Jóska
De őszintén szólva engem eddig érdekelt a választás. Most megvan az eredmény, ettől kezdve sokkal jobban érdekel, hogy OV hogy reagálja le. Nem a sajtóban, hanem hogy mi lesz az irány? Mert az gondolom világos, hogy váltásra lesz szükség.
Jan
Sobri Jóska
Szvsz OV keményíteni fog, nem akar arcot veszteni. Az elmúlt időszakban elszokott a valós versenyhelyzettől. Kényelmes volt mindent erőből (vagy pénzből) megoldani, kíváncsi vagyok, hogy amikor megint ilyen helyzetben találja magát, akkor tud-e korrigálni? Van egy trend, 2010-óta. Térjünk rá vissza holnap, most inkább nézem a meccset. 😊
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
Gyalog. Mezítláb. És már elindult.Borkai zseniális arc. Elkúrta a Fidesz utolsó hetét, egy méretes pofonba vitte bele a pártot, de ő csak behúzta Győrt. Nem lennék a helyében.Megy is majd rapportra a főnihez a Karmelitába.
Amadeus
flzoli
több mint 6 éve
Borkai zseniális arc. Elkúrta a Fidesz utolsó hetét, egy méretes pofonba vitte bele a pártot, de ő csak behúzta Győrt. Nem lennék a helyében.Megy is majd rapportra a főnihez a Karmelitába.
Amadeus
több mint 6 éve
Borkai zseniális arc. Elkúrta a Fidesz utolsó hetét, egy méretes pofonba vitte bele a pártot, de ő csak behúzta Győrt. Nem lennék a helyében.Nyilatkozott már?
Amadeus
több mint 6 éve
Borkai zseniális arc. Elkúrta a Fidesz utolsó hetét, egy méretes pofonba vitte bele a pártot, de ő csak behúzta Győrt. Nem lennék a helyében.
több mint 6 éve
Végülis két irányba indulhat: konszolidál vagy bekeményít. Melyikre tippelsz? Vagy majd a mérések eldöntik, hogy mire van nagyobb igény, és aszerint?Én nem ismerem, de nem is ez a lényeg, hogy 1-1 ember mire jut. Ha elég jó, megoldja. Ha nem, akkor elbukik. Ez lenne a normális ügymenet, nem amit az elmúlt években bevezetett a fidesz.Nem pont.Hallgatom Pikót Gulyás Marcinál....mármint a NER szerinti valóság? Hogy az általa betelepített migránsok megerőszakolják az asszonyainkat, mindenkit megfertőznek ebolával, a túlélőket pedig lemészárolják, miután felgyújtották az összes templomot?
Nagyon szépeket mond.
Sok szép, emberséges, kivitelezhetetlen, megvalósíthatatlan ígéret.
De egyben kiváncsian várom, hogy akkor mit mond majd, amikor szembejön a valóság...
Sobri Jóska
Jan
Pikót ismerem, ő ezt komolyan is gondolja. Ezért lesz zorall, amikor szembejön majd a valóság, az önkormányzati cégek, vezetők, emeszpés elvárások, kötelező szívességek, káderpolitika, jogi osztály, pénzügyi osztály, költségvetéstervezés, régi káderek, Molnár Zsolt, visszautasíthatatlan kérések, fideszesek, valós lehetőségek kontra ígéretek - vagyis a valódi politikai közeg.
Sobri Jóska
De őszintén szólva engem eddig érdekelt a választás. Most megvan az eredmény, ettől kezdve sokkal jobban érdekel, hogy OV hogy reagálja le. Nem a sajtóban, hanem hogy mi lesz az irány? Mert az gondolom világos, hogy váltásra lesz szükség.
Jan
több mint 6 éve
Én nem ismerem, de nem is ez a lényeg, hogy 1-1 ember mire jut. Ha elég jó, megoldja. Ha nem, akkor elbukik. Ez lenne a normális ügymenet, nem amit az elmúlt években bevezetett a fidesz.Nem pont.Hallgatom Pikót Gulyás Marcinál....mármint a NER szerinti valóság? Hogy az általa betelepített migránsok megerőszakolják az asszonyainkat, mindenkit megfertőznek ebolával, a túlélőket pedig lemészárolják, miután felgyújtották az összes templomot?
Nagyon szépeket mond.
Sok szép, emberséges, kivitelezhetetlen, megvalósíthatatlan ígéret.
De egyben kiváncsian várom, hogy akkor mit mond majd, amikor szembejön a valóság...
Sobri Jóska
Jan
Pikót ismerem, ő ezt komolyan is gondolja. Ezért lesz zorall, amikor szembejön majd a valóság, az önkormányzati cégek, vezetők, emeszpés elvárások, kötelező szívességek, káderpolitika, jogi osztály, pénzügyi osztály, költségvetéstervezés, régi káderek, Molnár Zsolt, visszautasíthatatlan kérések, fideszesek, valós lehetőségek kontra ígéretek - vagyis a valódi politikai közeg.
Sobri Jóska
De őszintén szólva engem eddig érdekelt a választás. Most megvan az eredmény, ettől kezdve sokkal jobban érdekel, hogy OV hogy reagálja le. Nem a sajtóban, hanem hogy mi lesz az irány? Mert az gondolom világos, hogy váltásra lesz szükség.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
Nem pont.Hallgatom Pikót Gulyás Marcinál....mármint a NER szerinti valóság? Hogy az általa betelepített migránsok megerőszakolják az asszonyainkat, mindenkit megfertőznek ebolával, a túlélőket pedig lemészárolják, miután felgyújtották az összes templomot?
Nagyon szépeket mond.
Sok szép, emberséges, kivitelezhetetlen, megvalósíthatatlan ígéret.
De egyben kiváncsian várom, hogy akkor mit mond majd, amikor szembejön a valóság...
Sobri Jóska
Jan
Pikót ismerem, ő ezt komolyan is gondolja. Ezért lesz zorall, amikor szembejön majd a valóság, az önkormányzati cégek, vezetők, emeszpés elvárások, kötelező szívességek, káderpolitika, jogi osztály, pénzügyi osztály, költségvetéstervezés, régi káderek, Molnár Zsolt, visszautasíthatatlan kérések, fideszesek, valós lehetőségek kontra ígéretek - vagyis a valódi politikai közeg.
több mint 6 éve
Hallgatom Pikót Gulyás Marcinál....mármint a NER szerinti valóság? Hogy az általa betelepített migránsok megerőszakolják az asszonyainkat, mindenkit megfertőznek ebolával, a túlélőket pedig lemészárolják, miután felgyújtották az összes templomot?
Nagyon szépeket mond.
Sok szép, emberséges, kivitelezhetetlen, megvalósíthatatlan ígéret.
De egyben kiváncsian várom, hogy akkor mit mond majd, amikor szembejön a valóság...
Sobri Jóska
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 6 éve
ez nem programokról szól, főleg nem a teljesítéséről, itt csak sallerekről, meg kokikról van szó 😊
több mint 6 éve
Lehet viccesnek meg hülyén hangzik de akkor felkészül Viktor?
több mint 6 éve
Hallgatom Pikót Gulyás Marcinál.Nagyon szépeket mond.
Sok szép, emberséges, kivitelezhetetlen, megvalósíthatatlan ígéret.
De egyben kiváncsian várom, hogy akkor mit mond majd, amikor szembejön a valóság...
több mint 6 éve
Az ilyeneket mindig újraszámolják/számoltatták jópárszor.Jászberény vége
14 szavazat a különbség!
3909-3895
Klaci79
Miskolcon az egyik körzetben 1 szavazat különbséggel nyert az ellenzéki. Azt a 8 kg krumplit kár volt sajnálni.
Tactful Cactus
több mint 6 éve
Jászberény vége
14 szavazat a különbség!
3909-3895
Klaci79
Miskolcon az egyik körzetben 1 szavazat különbséggel nyert az ellenzéki. Azt a 8 kg krumplit kár volt sajnálni.
P-A-N-I-C
LaFleurt a kávé!
több mint 6 éve
Budapest I pedig 111 szavazat 85%-nél a fidesz hátránya
több mint 6 éve
Az az érdekes, hogy 81,59-nél azt írja a főportál, hogy nyert az I kerületben Váradiné....ugynakkor a főoldalon még mindig 50%Ha nyer, akkor a 23 fővárosi kerületből lesz 3 női polgármester.
Klaci79
Nem sok.
Jászberény végeAkkor még nincs vége.
14 szavazat a különbség!
3909-3895
Klaci79
Párszor újraszámolják.