Politika
63 feliratkozó
több mint 6 éve
Elsőre beletrafáltál 😊Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ma délutáni szóbeli tájékoztatása szerint az EMMI által készített előterjesztésben a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek még szerepeltek, azonban a végső döntés meghozatala során a juttatást kapók listájáról lehúzásra kerültek. Az indoklást az államtitkár asszony nem ismeri.EÜ miniszterre nem futja a büdzséből, erre van államtitkár, de hogy a szakpolitikáért felelős csúcsszerv ne ismerje a saját területét érintő döntés indokolását az a nepotizmusba oltott feudalizmus ünnepe!
A Magyar Gyógyszerészi Kamara nevében minden gyógyszerésznek és (szak)asszisztensnek ez úton is köszönöm a járvány alatti helytállását, amellyel – az egész egészségügyben szinte egyedülálló módon – valamennyi gyógyszertár folyamatosan, közvetlenül és teljes körűen elérhető volt a járvány ideje alatt is.
Kommentár nélkülCsak nekem nem ártana a kommentár? Vaktérkép meg egy számsor. Mit mutat? Átlag iq-t, farokméretet, napsütéses órák számát? 2 kg alma plusz néhány szem eper.
Kampman
VanillaSky
több mint 6 éve
Lehet az AH-s tanácsadó ötlete volt. Neki is meg kell dolgoznia a milliókért.Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ma délutáni szóbeli tájékoztatása szerint az EMMI által készített előterjesztésben a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek még szerepeltek, azonban a végső döntés meghozatala során a juttatást kapók listájáról lehúzásra kerültek. Az indoklást az államtitkár asszony nem ismeri.EÜ miniszterre nem futja a büdzséből, erre van államtitkár, de hogy a szakpolitikáért felelős csúcsszerv ne ismerje a saját területét érintő döntés indokolását az a nepotizmusba oltott feudalizmus ünnepe!
A Magyar Gyógyszerészi Kamara nevében minden gyógyszerésznek és (szak)asszisztensnek ez úton is köszönöm a járvány alatti helytállását, amellyel – az egész egészségügyben szinte egyedülálló módon – valamennyi gyógyszertár folyamatosan, közvetlenül és teljes körűen elérhető volt a járvány ideje alatt is.
VanillaSky
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
VanillaSky
1 696
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ma délutáni szóbeli tájékoztatása szerint az EMMI által készített előterjesztésben a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek még szerepeltek, azonban a végső döntés meghozatala során a juttatást kapók listájáról lehúzásra kerültek. Az indoklást az államtitkár asszony nem ismeri.EÜ miniszterre nem futja a büdzséből, erre van államtitkár, de hogy a szakpolitikáért felelős csúcsszerv ne ismerje a saját területét érintő döntés indokolását az a nepotizmusba oltott feudalizmus ünnepe!
A Magyar Gyógyszerészi Kamara nevében minden gyógyszerésznek és (szak)asszisztensnek ez úton is köszönöm a járvány alatti helytállását, amellyel – az egész egészségügyben szinte egyedülálló módon – valamennyi gyógyszertár folyamatosan, közvetlenül és teljes körűen elérhető volt a járvány ideje alatt is.
Kommentár nélkülCsak nekem nem ártana a kommentár? Vaktérkép meg egy számsor. Mit mutat? Átlag iq-t, farokméretet, napsütéses órák számát? 2 kg alma plusz néhány szem eper.
Kampman
Szerkesztette: VanillaSky
"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 6 éve
Igazad van.Márminthogy lassan eltelt nem is tudom mennyi idő az eset óta. Akik vétkesek voltak a történetben elkapták, reménység szerint meg is büntetik őket. Le lehetne nyugodni.. de gerjesztik, gerjesztik stb... , ha pedig valamelyik fehér potentált celeb stb nem jár 10 canossát legalább szóban, akkor pokol, de minimum purgatórium.Szerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)Mit akar ez jelenteni, pontosabban a lónak melyik része tükrözi a gondolataid? 😊
dande
FLZOLI
Lásd Brees, aki persze véletlenül sem a rasszizmust védte, sőt szerintem elég nyilvánvaló miről beszélt, de nem azt értjük mert nem azt akarjuk érteni.
Ha esetleg a bűnösök megússzák akkor értem, de erről szó sincs.
Ez olyan mintha a határon túlra született magyarok 100 éve minden áldott nap valamelyik elcsatolt részen tüntetést szerveznének illetve szlovákot, románt ukránt stb "büntetnének" ,. S a status quot megnézve még inkább alapja is lenne.
Nem semmilyen rasszizmusnak nincs helye. SEMMILYENEK azaz a másik irányba se.
Így a másik oldala 😊
dande
Ugyanakkor értelmes ember feltudja fogni amíg forrnak az indulatok és tejesen mindegy, hogy a kiváltó ok miatt vagy mert az elkeseredett emberek úgy érzik végre jogosan vonulhatnak valamiért, addig maradj kussban.
Főnököd lebasz valami miatt amíg dühöng nem fogod elmondani, hogy oké de ez nem igaz. Megvárod amíg lenyugszik.
Egyébként te is a lónak a túlsó oldalára esel a 10 canossával.
Brees is ha nem szólal meg semmi nincs, ha meg megszólalt és ezzel ront a helyzeten, akkor meg kérjen elnézést.
Ne a 8 iskolát vagy azt se végzett egyszerű tüntetőtől várom el, hogy mindent megért, hanem az intelligensebb résztől, hogy vagy olyat mond amivel segít vagy kussol.
több mint 6 éve
Kommentár nélkülSzerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)szerinted Afrika miért fetreng még mindig a saját szarában?
dande
Amadeus
több mint 6 éve
Ilyen plot twistet, mint ennek a videónak a végén csak a legjobb filmekben látsz!twitter.com/umbyrella/status/1269042164614520832
Nézzünk egy pozitív dolgot is. Sajna baromi ritkán lehettem büszke a Jagsre az elmúlt 10 évben. Na tegnap nagyon büszke voltam a csapatomra ezért!
www.bigcatcountry.com/2020/6/5/21281724/black-lives-matter-george-floyd-protest-march-jacksonville-jaguars
több mint 6 éve
Márminthogy lassan eltelt nem is tudom mennyi idő az eset óta. Akik vétkesek voltak a történetben elkapták, reménység szerint meg is büntetik őket. Le lehetne nyugodni.. de gerjesztik, gerjesztik stb... , ha pedig valamelyik fehér potentált celeb stb nem jár 10 canossát legalább szóban, akkor pokol, de minimum purgatórium.Hát mert aztán te olyan nagyon meg akarod érteni. 😊
Lásd Brees, aki persze véletlenül sem a rasszizmust védte, sőt szerintem elég nyilvánvaló miről beszélt, de nem azt értjük mert nem azt akarjuk érteni.dande
Brees kb. azt csinálta, mintha anyák napján ahelyett hogy virágot adnál az asszonynak, odaállnál elé és elmondanád, hogy a gyerek számára az apák rendkívül fontosak. Aztán apák napján meg a feleséged állna ki és puszi helyett elmagyarázná neked, hogy az anyák szerepe nélkülözhetetlen a gyereknevelésben. Mindkettőtöknek teljesen igaza lenne. De hogy kurvára nem éreznétek a helyes időpontot az is biztos. 😊 Egy normális kapcsolatnak az is része, hogy tudod mikor kell / lehet kimondani valamit és mikor kell csak simán venni egy virágot.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Bocs de ez esetben Arany János szavaival tudok reagálni (s ne, ne kezdjünk bele) "gondolta a fene" 😉 😛Tisztára mint a melegek!!!444!!Így a másik oldala 😊Szerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)Mit akar ez jelenteni, pontosabban a lónak melyik része tükrözi a gondolataid? 😊
dande
FLZOLI
dande
#JC6
több mint 6 éve
Tisztára mint a melegek!!!444!!Márminthogy lassan eltelt nem is tudom mennyi idő az eset óta. Akik vétkesek voltak a történetben elkapták, reménység szerint meg is büntetik őket. Le lehetne nyugodni.. de gerjesztik, gerjesztik stb... , ha pedig valamelyikSzerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)Mit akar ez jelenteni, pontosabban a lónak melyik része tükrözi a gondolataid? 😊
dande
FLZOLIfehérhetero potentált celeb stb nem jár 10 canossát legalább szóban, akkor pokol, de minimum purgatórium.
Lásd Brees, aki persze véletlenül sem a rasszizmust védte, sőt szerintem elég nyilvánvaló miről beszélt, de nem azt értjük mert nem azt akarjuk érteni.
Ha esetleg a bűnösök megússzák akkor értem, de erről szó sincs.
Ez olyan mintha a határon túlra született magyarok 100 éve minden áldott nap valamelyik elcsatolt részen tüntetést szerveznének illetve szlovákot, románt ukránt stb "büntetnének" ,. S a status quot megnézve még inkább alapja is lenne.
Nem semmilyen rasszizmusnak nincs helye. SEMMILYENEK azaz a másik irányba se.
Így a másik oldala 😊
dande
több mint 6 éve
Márminthogy lassan eltelt nem is tudom mennyi idő az eset óta. Akik vétkesek voltak a történetben elkapták, reménység szerint meg is büntetik őket. Le lehetne nyugodni.. de gerjesztik, gerjesztik stb... , ha pedig valamelyik fehér potentált celeb stb nem jár 10 canossát legalább szóban, akkor pokol, de minimum purgatórium.Szerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)Mit akar ez jelenteni, pontosabban a lónak melyik része tükrözi a gondolataid? 😊
dande
FLZOLI
Lásd Brees, aki persze véletlenül sem a rasszizmust védte, sőt szerintem elég nyilvánvaló miről beszélt, de nem azt értjük mert nem azt akarjuk érteni.
Ha esetleg a bűnösök megússzák akkor értem, de erről szó sincs.
Ez olyan mintha a határon túlra született magyarok 100 éve minden áldott nap valamelyik elcsatolt részen tüntetést szerveznének illetve szlovákot, románt ukránt stb "büntetnének" ,. S a status quot megnézve még inkább alapja is lenne.
Nem semmilyen rasszizmusnak nincs helye. SEMMILYENEK azaz a másik irányba se.
Így a másik oldala 😊
több mint 6 éve
ez nem ennyire tiszta sztem. tény, hogy az új típusú kolonizálásban Kína legalább vmit ad cserébe a nyersanyagokért ellentétben az európai kolonistákkal azonban nagyon sokszor ezek a pénzek magán zsebekben vándorolnak. elképesztő szegénység van Afrikában, fel sem tudjuk fogni innen Európából, és amit Kína ad az alapból kevés lenne, hogy ez markánsan változzon főleg úgy, hogy még a pénz egy jelentős része egyéni számlákra vándorol. Kína nem a kontinensbe önti a lóvét, hanem oda, aki biztosítja számára, hogy megkapja a bányászati jogokat.Nem kell szépíteni. Még mindig katonai junták, háborúk, éhezés van arrafelé. Azóta van ott fejlődés értelmezhető szinten, amióta a kínaiak öntik a lóvét a kontinensbe, de még mindig messze a legalja része a bolygónak.Szerinted nem gondoltam rá? 😊 csak végül nem írtam 😀Szerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)szerinted Afrika miért fetreng még mindig a saját szarában?
dande
Amadeus
dande
Amadeus
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 6 éve
Szerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)Mit akar ez jelenteni, pontosabban a lónak melyik része tükrözi a gondolataid? 😊
dande
több mint 6 éve
Nem kell szépíteni. Még mindig katonai junták, háborúk, éhezés van arrafelé. Azóta van ott fejlődés értelmezhető szinten, amióta a kínaiak öntik a lóvét a kontinensbe, de még mindig messze a legalja része a bolygónak.Szerinted nem gondoltam rá? 😊 csak végül nem írtam 😀Szerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)szerinted Afrika miért fetreng még mindig a saját szarában?
dande
Amadeus
dande
több mint 6 éve
Szerinted nem gondoltam rá? 😊 csak végül nem írtam 😀Szerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)szerinted Afrika miért fetreng még mindig a saját szarában?
dande
Amadeus
több mint 6 éve
Szerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)szerinted Afrika miért fetreng még mindig a saját szarában?
dande
több mint 6 éve
Szerintem meg az összes fehér gyűjjön haza az óvilágba azt a színesek meg kezdjenek magukkal amit tudnak (nem, véletlenül sem írom alá, amit Floyddal csináltak, sőt, csak a lónak az a másik oldala)
több mint 6 éve
"csak a négerek szítják a lootingot"Senki sem mondta, hogy csak feherek. DE azert ez is szep. Mozgo vonatot ramolnak ki a "bekes" afrok:
www.foxnews.com/us/young-woman-incited-riot-facebook-live-video-police
aki lopni-csalni-rabolni akar az fog, és örül a káosznak mindentől függetlenül
sajnos minden (rendőrség, tüntetők) oldalon megvannak az elkerülhető sérülések/túlkapások/balesetek
amit mindenki próbál a saját képére formálni hogy neki legyen igaza
Negritis
www.youtube.com/watch?v=hB6lIqYoamo
undisputedly
több mint 6 éve
nagyon igazOroszországot nem lehet megérteni, Oroszországban hinni kellha tényleg valami ábszurdra vágysz óvasgasd az orosz cocialista forradalom eseményjegyzékét, ugye abszte semmi logika nincs benne, teljesen összefüggéstelen megmagyarázhatatlan káoszSose iszok fentanilra.Na jó, te ittál Jóska, valld csak be. 😀Tehát szerinted nincs világjárvány, nincsenek távolságtartási, maszkviselési, social distancing szabályok érvenyben, bóklásszanak a fertőzöttek, a fertőzők kötöttségek nélkül szanaszéjjel? Remek.Volt kijárási korlátozás, hisz világjárvány van. Minnesottában is. Ez a pöcs ráadásul fertőzött volt.Nem volt. Másfél héttel korábban feloldották. Ez lett volna az egyetlen tény a négyből, amit tudhattunk volna, hogy tény. Ez nem volt igaz. A másik három az feltételezés. Kaptál új infót, árnyalt valamit a képen?
A fentanylt nem tudhatjuk mire szedte, az sosem lesz egzakt tény.
A hamis huszast el is feledhetjük. Én úgy állok hozzá, hogy kb. leszarom, mert többezer kilometerre van, de ahogy jönnek az infók, úgy alakul ki az emberben egy viszonyulás, amit változtat, árnyal az új infó. Gondolom te se ugyanúgy látod, mnt az első híradások után.
Sobri Jóska
erre valaki?
"Amúgy lehet ezt a sz*r twittert profájlilag valahogy resetelni?"
peterk2005
(Lehet a “kijárási” rossz fordítás, de tudod, hogy nem ez a lényeg.)
Így itt azt hiszem hiányzik a közös valóságérzékelés, amire együtt építkezhetünk.
Sobri Jóska
peterk2005
Sobri Jóska
sutianap
Kampman
több mint 6 éve
Én ezen szakadok, leszarom, hogy fizetett érte vagy nem, de szerintem ez zseniális 😊img0.joyreactor.cc/pics/post/%D0%B3%D0%B8%D1%84%D0%BA%D0%B8-%D0%B1%D1%83%D1%80%D0%BB%D0%B0%D0%BA%D0%B8-%D0%BD%D0%B0-%D0%B2%D0%BE%D0%BB%D0%B3%D0%B5-%D0%BD%D0%B8%D0%B3%D0%B5%D1%80-5959672.gif
több mint 6 éve
"csak a négerek szítják a lootingot"Senki sem mondta, hogy csak feherek. DE azert ez is szep. Mozgo vonatot ramolnak ki a "bekes" afrok:
www.foxnews.com/us/young-woman-incited-riot-facebook-live-video-police
aki lopni-csalni-rabolni akar az fog, és örül a káosznak mindentől függetlenül
sajnos minden (rendőrség, tüntetők) oldalon megvannak az elkerülhető sérülések/túlkapások/balesetek
amit mindenki próbál a saját képére formálni hogy neki legyen igaza
Negritis
www.youtube.com/watch?v=hB6lIqYoamo
több mint 6 éve
Imadom 😀Nem hiszem, hogy megtagadhattak volna a feljelentes felvetelet, de epic. Fosztogato rendorsegi feljelentet akart volna tenni amiert az o autojat is megrontgaltak:
Szerkesztette: undisputedly
több mint 6 éve
"csak a négerek szítják a lootingot"www.foxnews.com/us/young-woman-incited-riot-facebook-live-video-police
aki lopni-csalni-rabolni akar az fog, és örül a káosznak mindentől függetlenül
sajnos minden (rendőrség, tüntetők) oldalon megvannak az elkerülhető sérülések/túlkapások/balesetek
amit mindenki próbál a saját képére formálni hogy neki legyen igaza
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
A "looking down"-nal Trump egyértelműen azt üzente és szentül hiszi, hogy Floyd a korábbi hibái ellenére a Mennybe jutott. #Justice4FloydNézd. Trump, lehet, hogy abba fog belebukni, hogy rendet vágatott magának a templomhoz egy fotó kedvéért. Attól még, hogy az elvakult Trumpista republikánusok sora megtapsolta érte, attól még az ilyesmibe igencsak bele lehet bukni. Ahogy abba is, hogy egy nyolc napja megölt, ma éppen véres kardként körbehordott emberrel példálózik, hogy biztos remek napja van neki is. Ha szerinted én nem értelmezem jól a 21. századi politikust, akkor erre nem tudok mást mondani, mint hogy húzzad ki a fejed Trump hátsójából és nézz körül 😊 Mert állítom neked, hogy Trump PR tanácsadói most fogják a fejüket és éppen azon melóznak, hogy ezt most éppen hogyan egyenesítsék ki.Ehhez már képességek kellenek hogy valaki ennyire otromba tudjon lenni. 😀 A legújabb Trumpi trumpiáda, a reggeli kávéja után: "Hopefully, George (Floyd) is looking down right now and saying, 'This is a great thing happening for our country.' A great day for him, a great day for everybody. This is great day for everybody."Pont annyira van jó napja, mint Washingtonnak vagy Kingnek. A halottak halottak. Trump szavazói mindig vevők voltak az ilyen spirituális faszságokra, gondolom nekik írta, nem önmagának. Döbbenetes mennyire nem tudod értelmezni a 21. század poltikusfogalmát.Sobri Jóska
Lehetett volna bárki, Eisenhower, Roosewell, George Washnington, de akár Teréz Anya vagy Martin Luther King is, millióan néznek le ránk, de ő pont a nyolc napja megölt Floydot találta meg. Hát végülis, azon kívül, hogy hulla, miért ne lehetne neki is jó napja. 😀
peterk2005
peterk2005
Szóval kinyilatkozásra került, hogy a foglalkozás elérte célját, a tüntetők haza is mehetnek! (sarcasm)
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 6 éve
Oroszországot nem lehet megérteni, Oroszországban hinni kellha tényleg valami ábszurdra vágysz óvasgasd az orosz cocialista forradalom eseményjegyzékét, ugye abszte semmi logika nincs benne, teljesen összefüggéstelen megmagyarázhatatlan káoszSose iszok fentanilra.Na jó, te ittál Jóska, valld csak be. 😀Tehát szerinted nincs világjárvány, nincsenek távolságtartási, maszkviselési, social distancing szabályok érvenyben, bóklásszanak a fertőzöttek, a fertőzők kötöttségek nélkül szanaszéjjel? Remek.Volt kijárási korlátozás, hisz világjárvány van. Minnesottában is. Ez a pöcs ráadásul fertőzött volt.Nem volt. Másfél héttel korábban feloldották. Ez lett volna az egyetlen tény a négyből, amit tudhattunk volna, hogy tény. Ez nem volt igaz. A másik három az feltételezés. Kaptál új infót, árnyalt valamit a képen?
A fentanylt nem tudhatjuk mire szedte, az sosem lesz egzakt tény.
A hamis huszast el is feledhetjük. Én úgy állok hozzá, hogy kb. leszarom, mert többezer kilometerre van, de ahogy jönnek az infók, úgy alakul ki az emberben egy viszonyulás, amit változtat, árnyal az új infó. Gondolom te se ugyanúgy látod, mnt az első híradások után.
Sobri Jóska
erre valaki?
"Amúgy lehet ezt a sz*r twittert profájlilag valahogy resetelni?"
peterk2005
(Lehet a “kijárási” rossz fordítás, de tudod, hogy nem ez a lényeg.)
Így itt azt hiszem hiányzik a közös valóságérzékelés, amire együtt építkezhetünk.
Sobri Jóska
peterk2005
Sobri Jóska
sutianap
több mint 6 éve
ha tényleg valami ábszurdra vágysz óvasgasd az orosz cocialista forradalom eseményjegyzékét, ugye abszte semmi logika nincs benne, teljesen összefüggéstelen megmagyarázhatatlan káoszSose iszok fentanilra.Na jó, te ittál Jóska, valld csak be. 😀Tehát szerinted nincs világjárvány, nincsenek távolságtartási, maszkviselési, social distancing szabályok érvenyben, bóklásszanak a fertőzöttek, a fertőzők kötöttségek nélkül szanaszéjjel? Remek.Volt kijárási korlátozás, hisz világjárvány van. Minnesottában is. Ez a pöcs ráadásul fertőzött volt.Nem volt. Másfél héttel korábban feloldották. Ez lett volna az egyetlen tény a négyből, amit tudhattunk volna, hogy tény. Ez nem volt igaz. A másik három az feltételezés. Kaptál új infót, árnyalt valamit a képen?
A fentanylt nem tudhatjuk mire szedte, az sosem lesz egzakt tény.
A hamis huszast el is feledhetjük. Én úgy állok hozzá, hogy kb. leszarom, mert többezer kilometerre van, de ahogy jönnek az infók, úgy alakul ki az emberben egy viszonyulás, amit változtat, árnyal az új infó. Gondolom te se ugyanúgy látod, mnt az első híradások után.
Sobri Jóska
erre valaki?
"Amúgy lehet ezt a sz*r twittert profájlilag valahogy resetelni?"
peterk2005
(Lehet a “kijárási” rossz fordítás, de tudod, hogy nem ez a lényeg.)
Így itt azt hiszem hiányzik a közös valóságérzékelés, amire együtt építkezhetünk.
Sobri Jóska
peterk2005
Sobri Jóska

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
