Politika
70 feliratkozó
több mint 11 éve
Szerintem azért ez a terror téma is túl van lihegve. Ahogy általában ebben a mediatizált világban minden túl van lihegve, amit a média a szárnyára kap.Az ösztönös reakció persze az, hogy most akkor féljünk, meg ajjaj kultúrák közötti háború, meg ilyesmi. Ha meg az nem, akkor védjük a szólásszabadságot. Lassan ötven éve volt a müncheni olimpia, azóta gyak. konstansan jelen van a muszlim terrorizmus Európában. Hol a bécsi reptéren robban bomba (emlékszik erre még valaki?), hol Madridban robbantanak vonatot, hol meg Párizsban ölnek meg újságírókat. De ha az elmúlt ötven év összes, Európában muszlim vallási szélsőségesek által elkövetett terrortámadás áldozatait, sérültjeit összeadom, az is kutya füle monjduk az Észak-Írországi protestáns-katolikus polgárháború áldozatainak számához viszonyítva. És ez csak egy konfliktusgóc, a baszk, olasz, stb. mellett. A volt Jugoszlávia területén történtekhez képest megy egyenesen eltörpül. Százszor ennyi merénylet is eltörpülne. Pedig az is csak egy kis ország területén történt, nem egy 500 milliós Európában.
A muszlim vallási erőszak a muszlim világ tragédiája. Csak Afganisztánban 2 millió özvegy él. És 99.999%-uk nem amerikai bombáktól özvegyült meg, hanem az egymás ellen vívott könyörtelen polgárháborúkban. Ugyanez a helyzet Irakban is. Az amerikai megszállásnak a nem tudom én hány éve alatt a megszállástól a kivonulásig töredék annyi helyi (civil+katonai) áldozata volt összesen, mint ahány áldozatot szed a siíta-szunnita ellentét. Pakisztánban is muszim irtja a muszlimot, Nigériában is, és minden más gócpontján a világban. Európára - de az USA-ra is - lényegében csak a vihar legszéléről pár cseppecske jut át. Még úgy is, hogy a volt gyarmattartó országokba és Németországba mára 20-25 millió muszlim települt be (összesen). De a kultúrális problémák, a nehéz társadalmi helyzet, a szegénység ellenére sem okoznak a betelepültek töredék annyi gondot sem, mint amennyit a helyi konfliktusok okoznak az anyaországokban Líbiától Algérián át Szírián keresztül Pakisztánig. És az okozott gondok is elsősorban a társadalmi különbségekből adódnak, nem pedig a kultúrálisakból. Azok a gondok pedig függetlenek vallástól, szokásoktól, anyanyelvtől. Azok megvannak nálunk a mélyszegénységben élőknél, a dél-olasz területeken, a brazil favellákban, vagy éppen a kaliforniát elárasztó spanyol ajkú szegény migránsok lakta területeken is. Aki pedig kiemelkedik, az gondot sem okoz. Nem lesz nagyobb valószínűséggel terrorista egy jómódú, tanult családban felnövő francia muszlimból, mint amilyen valószínűséggel egy norvég polgári családban felnövő Breivikből.
Szóval amellett, hogy persze az ember ilyenkor megdöbben, és esetleg kinyilvánítja a szimpátiáját (akár felvonuláson is), ez ami utána történik már inkább saját magunkról szól. A politika ezt is felkapja, megrágja és a saját hasznára manipulál vele ilyen vagy olyan irányban.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Hát persze, mer ez olyan egyszerű, most hogy egy kisebb nemzet gdpjét ledobálhatták rájuk jól megoldottak mindent. Megmonta a feketecsóka kivonulás van, nem pedig be. Messziről nézdegélik, mer ugyanis rőtfingjunk nincs hozzá, hogy mit kellene csinálni. Líbiába se mentek be, de bezzeg a líbiaiak, vagy líbek vagy mi a frász, na őneki nem csavarták meg a fülüket és mentek tovább balhézni. Mer már fineszes faszikák ezek, megcsinálják a tanácsadóit meg rendfentartói meg mindenféle pontszerző továbbképzést, megkapják a kis fegyverzetüket és félóra múlva megin máshogygondolják. Az AQ krémjét ki képezte ki, a talibánt ki?BULLSEYEBírom ezt a blogot, (meg a tiborut is) de ez a cikk azért átsiklik egy nem mellékes tény felett: az ISIS nem olyan nagy baj a nyugatnak, amíg a hagyományos olajtermelő országokhoz képest 10%-os áron lehet tőlük olajat venni.
katpol.blog.hu/2015/01/09/vigyazo_szemetek_parisra_vessetek#more7051493sutianap
Mert terjeszkednek, harcolnak, kalifátus meg minden, de azzal legyünk tisztában hogy ha valami olyasmit tesznek ami a nyugati érdekeket komolyan sérti, akkor rövid idő alatt eltüntetik őket a föld színéről. Újságírók legyilkolása nem ez a kategória.Jan

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
BULLSEYEBírom ezt a blogot, (meg a tiborut is) de ez a cikk azért átsiklik egy nem mellékes tény felett: az ISIS nem olyan nagy baj a nyugatnak, amíg a hagyományos olajtermelő országokhoz képest 10%-os áron lehet tőlük olajat venni.
katpol.blog.hu/2015/01/09/vigyazo_szemetek_parisra_vessetek#more7051493sutianap
Mert terjeszkednek, harcolnak, kalifátus meg minden, de azzal legyünk tisztában hogy ha valami olyasmit tesznek ami a nyugati érdekeket komolyan sérti, akkor rövid idő alatt eltüntetik őket a föld színéről. Újságírók legyilkolása nem ez a kategória.
Hungary has for some time felt like two different worlds running in tandem.
On Sunday night, those two worlds collided, and only one was real.
P.Kirby BBC 2026.04.13.
több mint 11 éve
vanholnap.hu/elmagyarazom-miert-keres-tobbet-egy-osztrak-ugyanazzal-munkaval/# Egy érdekes írás laikusok (mint én) számára.
több mint 11 éve
Miért? Ez egy pragmatikus hozzáállás.Valóban elgondolkodtató miért van egy betörőnél disznóölő kés.Sobri JóskaMiért? Ez egy pragmatikus hozzáállás. Ezt csak erkölcsi alapon elhet bírálni, logikain nem.Egyem a lelked Jóska, te szerintem akkor is nekiállnál bölcselkedni, ha az ajtódban egy szétvarrt 120 kilós betörő állna egy disznóölő késsel. 😀 És még azt se tartom kizártnak, hogy be is jönne. A fickó lehet, hogy teljesen lemerevedne és az állát keresné a padlón. 😀 😀peterk2005
És ha erkölcsi alapon bírálod, akkor az azt feltételezi, hogy a te erkölcsöd az övé fölött van.Sobri Jóska
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 11 éve
sean taylornak nezi az osszes delikvensetValóban elgondolkodtató miért van egy betörőnél disznóölő kés.Sobri JóskaMiért? Ez egy pragmatikus hozzáállás. Ezt csak erkölcsi alapon elhet bírálni, logikain nem.Egyem a lelked Jóska, te szerintem akkor is nekiállnál bölcselkedni, ha az ajtódban egy szétvarrt 120 kilós betörő állna egy disznóölő késsel. 😀 És még azt se tartom kizártnak, hogy be is jönne. A fickó lehet, hogy teljesen lemerevedne és az állát keresné a padlón. 😀 😀peterk2005
És ha erkölcsi alapon bírálod, akkor az azt feltételezi, hogy a te erkölcsöd az övé fölött van.Sobri Jóska
the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 11 éve
Valóban elgondolkodtató miért van egy betörőnél disznóölő kés.Miért? Ez egy pragmatikus hozzáállás. Ezt csak erkölcsi alapon elhet bírálni, logikain nem.Egyem a lelked Jóska, te szerintem akkor is nekiállnál bölcselkedni, ha az ajtódban egy szétvarrt 120 kilós betörő állna egy disznóölő késsel. 😀 És még azt se tartom kizártnak, hogy be is jönne. A fickó lehet, hogy teljesen lemerevedne és az állát keresné a padlón. 😀 😀peterk2005
És ha erkölcsi alapon bírálod, akkor az azt feltételezi, hogy a te erkölcsöd az övé fölött van.Sobri Jóska
több mint 11 éve
444.hu/2015/01/16/az-utolso-pillanatban-ertesitettek-az-iskolakat-hogy-egy-rakas-gyerek-nem-felvetelizhet-szombaton/Ezek majd mennek felvételi helyett tüntetni. Ez is program, az is program.
Ez van, ha beengedik az életükbe. Majd megoldjàk valahogy...Amadeus91


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Miért? Ez egy pragmatikus hozzáállás. Ezt csak erkölcsi alapon elhet bírálni, logikain nem.Egyem a lelked Jóska, te szerintem akkor is nekiállnál bölcselkedni, ha az ajtódban egy szétvarrt 120 kilós betörő állna egy disznóölő késsel. 😀 És még azt se tartom kizártnak, hogy be is jönne. A fickó lehet, hogy teljesen lemerevedne és az állát keresné a padlón. 😀 😀
És ha erkölcsi alapon bírálod, akkor az azt feltételezi, hogy a te erkölcsöd az övé fölött van.Sobri Jóska


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Azt tudjuk hogy az m1 hirmusor lesz marciustol?
több mint 11 éve
444.hu/2015/01/16/az-utolso-pillanatban-ertesitettek-az-iskolakat-hogy-egy-rakas-gyerek-nem-felvetelizhet-szombaton/Ez van, ha beengedik az életükbe. Majd megoldjàk valahogy...
több mint 11 éve
tehat tapsolni kene neki h tobbekkel egyutt egy hulye felkegyelmu felelotlen es gerinctelen fasz ? most h mondod ...www.mediapiac.com/mediapiac/Bayer-Zsolt-akkor-mi-horogtunk-most-ok/112121/Legalább őszinte.Amadeus91
nagyon érdekes dolgok hangzanak el ebben az interjúban. mekkora színház ez is, édes istenem.gabtsi
the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 11 éve
www.mediapiac.com/mediapiac/Bayer-Zsolt-akkor-mi-horogtunk-most-ok/112121/Legalább őszinte.
nagyon érdekes dolgok hangzanak el ebben az interjúban. mekkora színház ez is, édes istenem.gabtsi
több mint 11 éve
Nem feltétlen ide tartozik, de talán mégis 😀www.origo.hu/kultura/20150114-interju-nyary-krisztiannal.html
több mint 11 éve
BULLSEYEkatpol.blog.hu/2015/01/09/vigyazo_szemetek_parisra_vessetek#more7051493

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
még csak nem is esik jól, csak annyi h ezt várja tőle a megrendelő, aki az eddigiekhez képest 4x annyit fizet neki ezért. ő meg szállítja, mert hülye lenne ha nem.Miért?
na az ilyen az én szememben SOKKAL rosszabb, mintha valaki meggyőződésből csinálná. sokkal rosszabb.gabtsi
Ez egy pragmatikus hozzáállás.
Ezt csak erkölcsi alapon elhet bírálni, logikain nem.
És ha erkölcsi alapon bírálod, akkor az azt feltételezi, hogy a te erkölcsöd az övé fölött van.
És hát pont ez az, amit ők is csinálnak másokkal.
(Azzal a különbséggel, hogy neked igazad van, neki nincs. De ez a metódus szempontjából lényegtelen.)
Tehát miért gond, ha valaki pragmatikusan áll az élethez, a munkájához?
Miért rossz, vagy SOKKAL rosszabb?
Azt is kérdezhetném, hogy ha neked a szakmádban felajánlanának egy államtitkári posztot mondjuk, visszautasítanád pusztán erkölcsi alapon?
(Vélelmezve, hogy a feladatod a téged kinevezőknek a kiszolgálása lenne törvényes, de számodra erkölcstelen módon. És vélelmezve, hogy államtitkárként keresnél annyit, hogy neked, a párodnak, a családodnak, a szeretteidnek a következő években/évtizedekben nincs többé anyagi gondja.)
több mint 11 éve
még csak nem is esik jól, csak annyi h ezt várja tőle a megrendelő, aki az eddigiekhez képest 4x annyit fizet neki ezért. ő meg szállítja, mert hülye lenne ha nem. na az ilyen az én szememben SOKKAL rosszabb, mintha valaki meggyőződésből csinálná. sokkal rosszabb.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
www.mediapiac.com/mediapiac/Bayer-Zsolt-akkor-mi-horogtunk-most-ok/112121/Hát ez körülbelül egy olyan önvallomás, hogy tudom, hogy részeges vadállat vagyok, tudom, hogy undorító, hogy verem az asszonyt, meg a gyereket, de így esik jól, megszoktam.
nagyon érdekes dolgok hangzanak el ebben az interjúban. mekkora színház ez is, édes istenem.gabtsi
Attól, hogy tisztában van vele, hogy túlzás amit csinál és mégis csinálja, nekem nemhogy nem szimpatikusabb, de még inkább unszimpatikus. A saját szakmájának a kurvája az ilyen. És mindezt ráadásul egy olyan szakmában műveli (média, politika), ami az emberekre hatásról szól. Rossz is belegondolni, hogy a történelemben hány ilyen politikai ill. média pojáca volt aki miatt emberek mentek egymásnak, miközben az csak "szórakozásból, megszokásból" szájkaratézik. És mennyi lehet most is hatalomban...


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
www.mediapiac.com/mediapiac/Bayer-Zsolt-akkor-mi-horogtunk-most-ok/112121/nagyon érdekes dolgok hangzanak el ebben az interjúban. mekkora színház ez is, édes istenem.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Na, ez meg a másik. 😀 Orbán tulajdonképpen azt mondja, hogy a közpénzből (amúgy baromi drágán) üzemeltetett közszolgálati média lesz ezen túl a párstajtó, és már fel sem tűnik neki, hogy ezzel mit mondott. 😀Áhh, értem. 😊 Mondjuk számomra mindebben nem is ezek a pacákok az érdekesek, hanem a helyzet. Értitek, egy piacgazdaságban a miniszterelnök behivat néhány magán-médiavállalkozást, és közli velük, hogy innentől kezdve éljenek meg a piacról. Szürreális. 😀 😀 😀peterk2005És közli velük, hogy innentől a közmédia kapja meg a lóvéjukat 😀 Oh wait! A mi lóvénkat...Lecsó
Már feltéve persze, hogy a sztori igaz. Bár tulajdonképpen mindegy is, hiszen már az is szürreális, hogy ilyen sztori egyáltalán felmerülhetett és azt még komolyan is lehet venni. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
És közli velük, hogy innentől a közmédia kapja meg a lóvéjukat 😀Áhh, értem. 😊 Mondjuk számomra mindebben nem is ezek a pacákok az érdekesek, hanem a helyzet. Értitek, egy piacgazdaságban a miniszterelnök behivat néhány magán-médiavállalkozást, és közli velük, hogy innentől kezdve éljenek meg a piacról. Szürreális. 😀 😀 😀peterk2005index.hu/belfold/2015/01/15/orban_elengedi_a_jobboldali_sajto_kezet/LecsóÉs mi az apropó? Ráléptek valakinek a tökére?peterk2005Borókai Gábor (Heti Válasz), Gajdics Ottó (Lánchíd Rádió, Hírtv). A jobboldalit passzolom. De biztos valami jobboldali.LecsóLiszkay Gábor, MN(O)Gyurma Pappa
Oh wait!
A mi lóvénkat...
több mint 11 éve
Áhh, értem. 😊 Mondjuk számomra mindebben nem is ezek a pacákok az érdekesek, hanem a helyzet. Értitek, egy piacgazdaságban a miniszterelnök behivat néhány magán-médiavállalkozást, és közli velük, hogy innentől kezdve éljenek meg a piacról. Szürreális. 😀 😀 😀index.hu/belfold/2015/01/15/orban_elengedi_a_jobboldali_sajto_kezet/LecsóÉs mi az apropó? Ráléptek valakinek a tökére?peterk2005Borókai Gábor (Heti Válasz), Gajdics Ottó (Lánchíd Rádió, Hírtv). A jobboldalit passzolom. De biztos valami jobboldali.LecsóLiszkay Gábor, MN(O)Gyurma Pappa


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Kérhetjük a kávét, vagy még várjunk?Amadeus91Egyelőre popcornt hozz inkább.

több mint 11 éve
A hűség elnyeri jutalmát... oh waitKérhetjük a kávét, vagy még várjunk?
Gyurma Pappa
több mint 11 éve
Tévedsz nem erről volt szó a cikkben. Az egész egy ironikus iromány a focibuzi autokrata fővezérről, aki azért mert a haverja focizik azért lett külügyminiszter, és a haver haverjai is azért vannak pozicióban mert fociznak. PONT A DILETTANTIZMUSRÓL VOLT SZÓ.Nem doki. Magyarországon működik így.Na nézzük csak: Van egy miniszterium, ami mondjuk nem annyira fontos tálca. Ezt az általad összehasonlításként felvetett országban egy olyan ember vezeti, aki jogot és politologiat tanult, majd szakvizsgázott és giesseni egyetem politikatudományi szakán dolgozott. Utána a politikai ranglétrát kezdte el mászogatni előbb tartományi (Niedersachsen) szinten (politikai referens, irodavezető, majd tartományi államtitkár, majd kancellaria vezető, majd szövettségi szinten (reformprogram, szocialis, egészségügyi, adó, hitel, munkahely, képzési program stb). Alkancellar, majd nagykoaliciós frakcióvezető és két évtizedes politikai pályájája betetőzéseként külügyminiszter. Vele szemben itt ez a nyikhaj aki életében nem dolgozott, sport és turisztikai bizottsági alelnökség és brókerbotrányt vizsgáló elnökség a politikai karrierjének a kiemelésre érdemes állomása. Ez mellett természetesen hű és servilis barát, tehát szót is vihetett, sőt mivel külgazdasághoz ért államtitkárrá avanzsált, és ezen tapasztalatait megsokszorozva alkalmasnak találtatott a miniszteri pozicióra. Ahol első intézkedései közé tartozott, hogy csapattársait bár ezeknek "nincs meg az a felsőfokú, szakirányú végzettsége, amivel kormánytisztviselőként felsővezetői munkakört lásson el. De a jogszabályok lehetővé teszik, hogy a minisztérium alaptevékenységéhez kapcsolódó adminisztratív, illetve tanácsadói feladatok ellátására esetenként Ptk. szerinti munkaszerződéssel foglalkoztathassunk munkatársakat" Itt most nem arról van szó, hogy egy futsalos társa lett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt vezérigazgatója (bár már ez is bicskanyitogató), hanem hogy a külügyünkben ilyen dillettáns, semmirekellők illegetik magukat, tudás, végzettség nélkül, és ráadásul arrogansan, pökhendien ezt még ki is rakják a kirakatba. Erre utalt a Welt cikke is az ironikus "a miniszter ismerősei a teremfoci klubból, nem azért kerültek a minisztériumba, mert a miniszter ismerősei a fociklubból, hanem mert a bizalmát élvezik" mondatával.Mai Die Welt cikk: Az ő faluja, az ő stadionjaSzerinted Németországban senki se ad állást, pozíciót haverjának, ismerősének? Vagy csak a miniszterek nem?Sobri Jóska
www.welt.de/print/die_welt/politik/article136303710/Sein-Dorf-sein-Stadion.html
"Ahogy az országot vezeti, talán az is a felcsúti örökség része. Mint egy focicsapatot. A politikában olyan módszereket alkalmaz, amit a focipályán tanult.... Szép és jó, a liberális demokrácia a focipályán nem vezet sikerre. De az országnak jobb lenne a kritikusok szerint. Orbán ezt másként látja.
Egyébként az új külügyminiszter Sz.P. is szeret focizni, teremfocizni. És néhány csapattársa hirtelen a külügyminisztériumban kezdett dolgozni. A médialeleplezések után a minisztérium sajtóközleményt tartott szükségesnek kiadni, melyben hangsúlyozták, hogy a miniszter ismerősei a teremfoci klubból, nem azért kerültek a minisztériumba, mert a miniszter ismerősei a fociklubból (😊 😊), hanem mert a bizalmát élvezik"
Vajon röhögnek rajtunk, vagy röhögnek?diverdoc
De valószínűleg neked van igazad Jóska és Németországban is így működik a Külügyminisztérium.diverdoc
Ahogy írod, a németeknél a miniszter is szakember és a haverjai is.
Nálunk se ez, se az.
De ettől még itt is, ott is az ismerettség dönt.
Erről volt szó, nem ezen ismerősök megítéléséről.Sobri Jóska

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
Gyurma Pappa