Soccer

41 feliratkozó

több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 23 852 — Kinek mit intézett a kormánya
"A goal.com magyar kiadása is beszámolt Marsch lehetséges ferencvárosi szerepvállalásáról, és lapunk is úgy értesült, hogy a szakember már Budapesten van, és csütörtökön tárgyalhat a magyar klubbal."

A kreténségig tolt gegenpressing-es Lipcse focit ráhúzni erre a Fradira, az szép katasztrófa film lenne. 😀😀😀

De a kedvencem a cikkből ahogy elhelyezik a faszit az átlag-magyarnak a nagy európai focitérképen:

" sőt az osztrák, illetve a német csapatnál játékosa volt Szoboszlai Dominik, a Transfermarkt adatai szerint nyolcvan mérkőzésen adott lehetőséget az azóta a Liverpoolban futballozó magyar középpályásnak."

😀😀😀
Tony Adams
olvastam egy meg nem jelölt angol edzőről is
BIG SAM to Fradi, mekkora lenne már

Szerkesztette: zacknorb

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 23 852 — Kinek mit intézett a kormánya
NSO-Vitya interjú

„Aki azt gondolja, akár vezetőként, akár szakmai igazgatóként, akár edzőként, képes arra, hogy mindig mindent ellenőrzés alatt tartson, hogy bizonyos lehetőségeket kizárjon a csapata életéből, az félreérti a futballt. A futball olyan, mint az élet. Mindig beesik valami, történik valami váratlan, amire nem gondoltál. Olyasmi is, amit nem tudsz megmagyarázni. Mert nekem mondhatnak, amit akarnak, olvasom az elemzéseket, hogy a Fradi tavaszi szezonjából következett, hogy... Ugyan már, hogy következett volna akármilyen rossz tavaszi szezonból az, hogy egy Feröer-szigeti csapattól hármat kapunk otthon?! Ez nem következik semmiből sem! Itt nincs összefüggés. Itt az van, hogy a futballban vannak megmagyarázhatatlan dolgok. És a Fradival is ez történt. A magyar futballra nézve egyébként ebből az a tanulság adódik – mert a Fradi majd a saját dolgát megoldja –, hogy nem jó, hogy csak egy nemzetközileg komolyan jegyzett csapatunk van. Mert ha az elesik – és mindig történhet a futballban ilyen, mint láttuk –, akkor ott maradunk egész őszre meg tavaszra komoly, nagy csapat nélkül. Tehát a magyar futball egyik nagy problémájára világít rá a Fradi kudarca, hogy nem lehet csak egy Fradi. Nekünk kell még egy vagy kettő, a Fradihoz hasonló költségvetéssel, játékosminőséggel és nemzetközi besorolással rendelkező együttes, amiből ha az egyik vagy kettő elesik, még mindig van egy harmadik, amelyik talpon marad.”

A cikk még kommentelhető 😃
JC6 - a ruszki
Fradi 2 announced
Amúgy ennek nagy része kinn van Vitya oldalán is egy kb perces montageként

Szerkesztette: zacknorb

Poloska vagyok.
több mint 2 éve
StormST Denver Broncos 12 839 — SB 50 Champion @ Grund

De jóóó! Lesz még egy adópénzekből felpumpált csodacsapat, vajon melyik is lesz az?
StormST
nem meg egy, hanem meg ketto. tippeim szerint az UTE meg a Kecskemet lesz.
csebi
Én inkább arra tippelnék, hogy a Felcsútra ráöntenek még egy vödör pénzt, de persze simán lehet, hogy neked lesz igazad...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 21 428

Az igazi trollkodás a Paks lenne Rosatom mez/főszponzorral 😉
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 453 — Lucas Scott
"A goal.com magyar kiadása is beszámolt Marsch lehetséges ferencvárosi szerepvállalásáról, és lapunk is úgy értesült, hogy a szakember már Budapesten van, és csütörtökön tárgyalhat a magyar klubbal."

A kreténségig tolt gegenpressing-es Lipcse focit ráhúzni erre a Fradira, az szép katasztrófa film lenne. 😀😀😀

De a kedvencem a cikkből ahogy elhelyezik a faszit az átlag-magyarnak a nagy európai focitérképen:

" sőt az osztrák, illetve a német csapatnál játékosa volt Szoboszlai Dominik, a Transfermarkt adatai szerint nyolcvan mérkőzésen adott lehetőséget az azóta a Liverpoolban futballozó magyar középpályásnak."

😀😀😀
Tony Adams
hmmmm. azert Marschot bmennyire is nem tartom nemzetkozi top szinten jo edzonek, eleg kemeny igazolas lenne. de hat ebbol a keretbol nem is tudom ki lenne alkalmas a focira, amit o szeret jatszatni a csapataival.
viszont legalabb maradna a nemet tolmacs 😊

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan

dugo93 Indianapolis Colts 4 643
Engem az érdekelne, hogy a MU miért ajánlgat 60 misit Hojlundért, aki az Atalantában 10 gólt sem tudott lőni?!
Beki
Pánik van, azért.
davemayer

Azért mert egy rohadt nagy tehetség a srác, kb egy év alatt kinőtte az Atalanta-t, 60 M még kevés is lesz, szerintem 70 M+lesz az ára. Fizikai paraméterei is nagyon jók, vele 10 évre megoldjátok a csatárkérdést.
Tony Adams
Hát ha 9 gólt 30x meccsen kinövésnek hívjuk... 😀 még a hátán sem vitte az Atalantát egyedül
Beki
Bocsi, de szerintem látványosan felfelé kilógott a srác a csapatból.
Tony Adams
Remélem igazad lesz. Mondjuk a számai kicsit engem is megijesztenek, de amúgy sosem láttam játszani, szóval nincs határozott véleményem róla. 😀 Valaki kell, az tuti.

több mint 2 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 41 428 — LIGHTS OUT!

több mint 2 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 121
NSO-Vitya interjú

„Aki azt gondolja, akár vezetőként, akár szakmai igazgatóként, akár edzőként, képes arra, hogy mindig mindent ellenőrzés alatt tartson, hogy bizonyos lehetőségeket kizárjon a csapata életéből, az félreérti a futballt. A futball olyan, mint az élet. Mindig beesik valami, történik valami váratlan, amire nem gondoltál. Olyasmi is, amit nem tudsz megmagyarázni. Mert nekem mondhatnak, amit akarnak, olvasom az elemzéseket, hogy a Fradi tavaszi szezonjából következett, hogy... Ugyan már, hogy következett volna akármilyen rossz tavaszi szezonból az, hogy egy Feröer-szigeti csapattól hármat kapunk otthon?! Ez nem következik semmiből sem! Itt nincs összefüggés. Itt az van, hogy a futballban vannak megmagyarázhatatlan dolgok. És a Fradival is ez történt. A magyar futballra nézve egyébként ebből az a tanulság adódik – mert a Fradi majd a saját dolgát megoldja –, hogy nem jó, hogy csak egy nemzetközileg komolyan jegyzett csapatunk van. Mert ha az elesik – és mindig történhet a futballban ilyen, mint láttuk –, akkor ott maradunk egész őszre meg tavaszra komoly, nagy csapat nélkül. Tehát a magyar futball egyik nagy problémájára világít rá a Fradi kudarca, hogy nem lehet csak egy Fradi. Nekünk kell még egy vagy kettő, a Fradihoz hasonló költségvetéssel, játékosminőséggel és nemzetközi besorolással rendelkező együttes, amiből ha az egyik vagy kettő elesik, még mindig van egy harmadik, amelyik talpon marad.”

A cikk még kommentelhető 😃
több mint 2 éve
nagir New York Giants Michigan Wolverines 8 590 — Bla, bla, bla
Elmaradt egy találkozóm, így akadt egy kis szabadidőm, így frissítettem a trackert.
empty taxi
A Kessie--Juve még nem hivatalos? 1 év kölcsönt olvastam valahol
Klaci79
Amennyire én tudom még bürökratikus ügyintézés folyik, de megegyezés megvan.
empty taxi
Keszi a gerince után az agyát is elhagyta. Nem baj, remélem olyan sikeres lesz a bundásoknál, mint a barcikában...

ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods, Jan-Ove Waldner FAN!!!
több mint 2 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 982
Bellingham eddig brutal vételnek tűnik. Bár csak az összefoglalókat láttam eddig, de élmény nézni, ahogy játszik.

Plusz Joselu is egész szépen bemutatkozott azzal az ollozassal. 😀

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 2 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan
Teljesen meg tudom érteni, ha valamelyik szaúdi vezér felkel, és kitalálja : " Ma megveszem Benzemát!"
De mennyit kell ahhoz inni, hogy MALCOM-ot akard megvenni 60 MILLÁÉRT??????

Szerkesztette: Tony Adams
több mint 2 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan
Engem az érdekelne, hogy a MU miért ajánlgat 60 misit Hojlundért, aki az Atalantában 10 gólt sem tudott lőni?!
Beki
Pánik van, azért.
davemayer
Engem az érdekelne, hogy a MU miért ajánlgat 60 misit Hojlundért, aki az Atalantában 10 gólt sem tudott lőni?!
Beki
Azért mert egy rohadt nagy tehetség a srác, kb egy év alatt kinőtte az Atalanta-t, 60 M még kevés is lesz, szerintem 70 M+lesz az ára. Fizikai paraméterei is nagyon jók, vele 10 évre megoldjátok a csatárkérdést.
Tony Adams
Hát ha 9 gólt 30x meccsen kinövésnek hívjuk... 😀 még a hátán sem vitte az Atalantát egyedül
Beki
Bocsi, de szerintem látványosan felfelé kilógott a srác a csapatból.
több mint 2 éve
Törölt felhasználó
Engem az érdekelne, hogy a MU miért ajánlgat 60 misit Hojlundért, aki az Atalantában 10 gólt sem tudott lőni?!
Beki
Pánik van, azért.
davemayer
Engem az érdekelne, hogy a MU miért ajánlgat 60 misit Hojlundért, aki az Atalantában 10 gólt sem tudott lőni?!
Beki
Azért mert egy rohadt nagy tehetség a srác, kb egy év alatt kinőtte az Atalanta-t, 60 M még kevés is lesz, szerintem 70 M+lesz az ára. Fizikai paraméterei is nagyon jók, vele 10 évre megoldjátok a csatárkérdést.
Tony Adams
Hát ha 9 gólt 30x meccsen kinövésnek hívjuk... 😀 még a hátán sem vitte az Atalantát egyedül
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 453 — Lucas Scott
Engem az érdekelne, hogy a MU miért ajánlgat 60 misit Hojlundért, aki az Atalantában 10 gólt sem tudott lőni?!
Beki
mert mki hatalmasra lotte be iden a csatar arakat. Osimhen is 150+, Kolo Mouani is asszem 80-100 korul mozgott. hozzajuk kepest Hojlund 60ert a MUnak szinte ingyen van.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 2 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 856 — Colts Fan
Engem az érdekelne, hogy a MU miért ajánlgat 60 misit Hojlundért, aki az Atalantában 10 gólt sem tudott lőni?!
Beki
Pánik van, azért.
davemayer
Engem az érdekelne, hogy a MU miért ajánlgat 60 misit Hojlundért, aki az Atalantában 10 gólt sem tudott lőni?!
Beki
Azért mert egy rohadt nagy tehetség a srác, kb egy év alatt kinőtte az Atalanta-t, 60 M még kevés is lesz, szerintem 70 M+lesz az ára. Fizikai paraméterei is nagyon jók, vele 10 évre megoldjátok a csatárkérdést.
Tony Adams
több mint 2 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 290 — NFL bracket champion '26
Elmaradt egy találkozóm, így akadt egy kis szabadidőm, így frissítettem a trackert.
empty taxi
A Kessie--Juve még nem hivatalos? 1 év kölcsönt olvastam valahol
Klaci79
Amennyire én tudom még bürökratikus ügyintézés folyik, de megegyezés megvan.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 2 éve
davemayer Chicago Bears 15 546 — "Grammar maci"
Engem az érdekelne, hogy a MU miért ajánlgat 60 misit Hojlundért, aki az Atalantában 10 gólt sem tudott lőni?!
Beki
Pánik van, azért.
davemayer
Engem az érdekelne, hogy a MU miért ajánlgat 60 misit Hojlundért, aki az Atalantában 10 gólt sem tudott lőni?!
Beki
Azért mert egy rohadt nagy tehetség a srác, kb egy év alatt kinőtte az Atalanta-t, 60 M még kevés is lesz, szerintem 70 M+lesz az ára. Fizikai paraméterei is nagyon jók, vele 10 évre megoldjátok a csatárkérdést.
Tony Adams
Azért ebben ne legyél ennyire biztos, már csak az ország váltás miatt sem. Nem egy olyan átütő tehetség mint Haaland akinél lehetett tudni hogy a pl sem lesz nagy falat neki.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 2 éve
Bálesz Indianapolis Colts Texas Longhorns 3 136 — Illegális gyakorló
Klaksvík-Hacken 0-0.
Remélem a svédek már kiírták FB-ra, hogy ők biztosan továbbjutnak 😀

több mint 2 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 260 — WHO DAT!!!!
Ne már bazeeeg te is Verratti!!!!!! Pfú na Ruben Neves után a második név akin kiakadok! 🤬🤬

Szerk: Verratti-Ruben Neves- Milinkovic-Savic középpálya....... Krvára nem vicces
Tony Adams
Rajta mondjuk pont nem lepődök meg, 30 év fölött van, mindig is a pénzt hajtotta, teljesítménye is megy lefelé folyamatosan, nem lepne meg ha a nagy pénzért elmenne a sivatagba.

több mint 2 éve
DBook90 San Francisco 49ers 126
Ne már bazeeeg te is Verratti!!!!!! Pfú na Ruben Neves után a második név akin kiakadok! 🤬🤬

Szerk: Verratti-Ruben Neves- Milinkovic-Savic középpálya....... Krvára nem vicces
Tony Adams
Verratti-n nem csodalkozom, mindig is egy zsoldos volt. PSG előtt is mehetett volna már komolyabb csapatba, majd már a PSG-ből is többek között a Barcelonába de ha jól emlékszem MU-ba is. El is ígérkezett Barcelonaba hogy álmai csapata, mint később kiderült csak arra használt más csapatokat hogy az arab csapatától még több pénzt csikarjon ki.