Soccer

41 feliratkozó

több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 245 — Cowboys fan
A más kávéház mekkora valós különbséget jelent nálad?
Mert szerintem a PSG vagy a City értékének kb a 70-80%-a a Real, Barca, Bayern értéke.
A más kávéház azt jelentené, hogy egy másik nagyságrend, vagy legalább négy-, ötszörös szorzó van köztük. De egy 1.2-1.4 szorzó az teljesen ugyanaz a kávéház, csak kicsit más az itallap. 1-2 év, néhány siker, egy örült milliomos, egy fillérekért talált 18 éves tehetség, akit felkapnak, és máris változik, és egy másik csapat ér többet, ugyanebben a nagyságrendben.
A más kávéház az az Anderlech, a Lille vagy az Austria Wien.
Sobri Jóska
pontosan tudod te is, hogy miről van szó, de azért elmagyarázom: a más kávéház azon csapatok halmazát jelenti, melyek "akkor voltak jók, mikor kamaszként a sportot néztem", ha a status quo-ba bárki belerondít, ők már az új hullám, melyek vagy csalással vagy valami elfogadhatatlan módon (értsd ugyanolyan körülmények között, csak eredményesebben) csinálták ezt meg, de minimum, hogy közel sem ugyanazon a színvonalon

a vb-ken ugyanez megy, ha nem Németország-Olaszország-Spanyolország-Franciaország-Brazília-Argentína-Anglia-Hollandia a negyeddöntő mezőnye, nyilvánvaló, hogy az a torna sem ugyanolyan már, mint régen, mikor minden jobb volt
baggio
a probléma azzal van, hogy amíg a kamaszkorunk csapatai egy többé-kevésbé természetes fejlődés útján értek oda, ahol vannak - lásd pl Bayern, aki a 70-es évek nézőszámaiból eredő bevételeit forgatta be ésszel és teremtette meg a mai statusának alapjait, de írhatnám a Barcát is -, addig a jelenlegi újhullám tagjai, akiket annyira lehet utálni, bizony kurvára állami pénzből vannak tolva. Az olajból szerzett közpénz ömlik, a FFP-t megkerülve a PSG-be és a Citybe, amivel úgy egyébként rendesen felborítják az európai futball piacát, hova tovább ezzel nem nagyon tud senki sem versenyezni, nem, hogy a Bayern - amelyik ntto piaci alapon működik -, de az olyan mécénások által vitt klubok sem, mint a MU, a Chelsea vagy a Real. Az EU-s versenyjog nem véletlenül nem szereti az ilyesmit, egyébiránt.
Amadeus
A Real mögött nincs mecénás de nem lényeg.

Lassan tényleg csinálnak majd egy szuperligát és ott fogják liga szinten tolni a nagyobb klubok egymás között.
flzoli
nincs mi? 😊 Perez meg a bankok.
Amadeus
de nem az volt, hogy jöttek a katariak, aztán zsebből kifizették a klubot meg az erősítéseket.
a Madrid más rendszer szerint működik, más kérdés, hogy a bankok valóban bármikor rendelkezésre állnak.
több mint 8 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 499

YoungZeeZee 9 509

Jo cikk a kialakult helyzetrol
 www.nemzetisport.hu/bajnokok_ligaja/a-bl-csoportkor-golrekorddal-fulladt-teljes-unalomba-2609225
több mint 8 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 661 — farkas.l.zoltan@gmail.com

Duff Seattle Seahawks 3 427

This.

A Barca amúgy pont egy rakás szar volt az én kamaszkorom idején. És nem azért ér most ennyit keretük, mert 1-2 év alatt egy random arab fószer divatból megvett 10 játékost 1 milliárd dolláré, hogy élőben football managerezzen. Pique, Busquets, Messi, Iniesta, meg mittudomén kik, értek vagy 50 ft-ot még amikor odakerültek a csapathoz. Ott elmúlt évtizedben minden szinten kiemelkedő szakmai folyt, melynek eredménye lett egy ilyen dinasztia kialakulása, mely évekig dominált. Szóval visszatérve a kiinduláshoz: Igen, egy ilyen csapatnak a végső győzelmét sokkal igazságosabbnak érezném.
több mint 8 éve
YoungZeeZee 9 509
A más kávéház mekkora valós különbséget jelent nálad?
Mert szerintem a PSG vagy a City értékének kb a 70-80%-a a Real, Barca, Bayern értéke.
A más kávéház azt jelentené, hogy egy másik nagyságrend, vagy legalább négy-, ötszörös szorzó van köztük. De egy 1.2-1.4 szorzó az teljesen ugyanaz a kávéház, csak kicsit más az itallap. 1-2 év, néhány siker, egy örült milliomos, egy fillérekért talált 18 éves tehetség, akit felkapnak, és máris változik, és egy másik csapat ér többet, ugyanebben a nagyságrendben.
A más kávéház az az Anderlech, a Lille vagy az Austria Wien.
Sobri Jóska
pontosan tudod te is, hogy miről van szó, de azért elmagyarázom: a más kávéház azon csapatok halmazát jelenti, melyek "akkor voltak jók, mikor kamaszként a sportot néztem", ha a status quo-ba bárki belerondít, ők már az új hullám, melyek vagy csalással vagy valami elfogadhatatlan módon (értsd ugyanolyan körülmények között, csak eredményesebben) csinálták ezt meg, de minimum, hogy közel sem ugyanazon a színvonalon

a vb-ken ugyanez megy, ha nem Németország-Olaszország-Spanyolország-Franciaország-Brazília-Argentína-Anglia-Hollandia a negyeddöntő mezőnye, nyilvánvaló, hogy az a torna sem ugyanolyan már, mint régen, mikor minden jobb volt
baggio
a probléma azzal van, hogy amíg a kamaszkorunk csapatai egy többé-kevésbé természetes fejlődés útján értek oda, ahol vannak - lásd pl Bayern, aki a 70-es évek nézőszámaiból eredő bevételeit forgatta be ésszel és teremtette meg a mai statusának alapjait, de írhatnám a Barcát is -, addig a jelenlegi újhullám tagjai, akiket annyira lehet utálni, bizony kurvára állami pénzből vannak tolva. Az olajból szerzett közpénz ömlik, a FFP-t megkerülve a PSG-be és a Citybe, amivel úgy egyébként rendesen felborítják az európai futball piacát, hova tovább ezzel nem nagyon tud senki sem versenyezni, nem, hogy a Bayern - amelyik ntto piaci alapon működik -, de az olyan mécénások által vitt klubok sem, mint a MU, a Chelsea vagy a Real. Az EU-s versenyjog nem véletlenül nem szereti az ilyesmit, egyébiránt.
Amadeus
Jottem kukacoskodni 😊
Akkor az volt a termeszetes, most ez. 20 evvel ezelott elindult vmi (Bossman szabaly) ami csak csucsosodik es csucsosodik.Az, hogy jo -e? szerintem n/sem, mert eszmeletlen penzek vannak kb a semmire.
A leginkabb fajo csak az lehet, hogy kb tortenelem nelkuli csapatokat karoltak fel ezek a befektetok es nem tudom miert.
Vetitsuk le ezt magyarorszagra: Mezokovesd, Kisvarda, Felcsut, barcika...

Kulfold: A Malaganak volt 2 jo eve, mert volt penzuk. 5 evvel a BL elodonto utan kieso helyen vannak 😀
Ez uzlet.

En is jobban preferalom a Major sportok rendszeret. Fizetesi sapka azt tessek.
több mint 8 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 499
A más kávéház mekkora valós különbséget jelent nálad?
Mert szerintem a PSG vagy a City értékének kb a 70-80%-a a Real, Barca, Bayern értéke.
A más kávéház azt jelentené, hogy egy másik nagyságrend, vagy legalább négy-, ötszörös szorzó van köztük. De egy 1.2-1.4 szorzó az teljesen ugyanaz a kávéház, csak kicsit más az itallap. 1-2 év, néhány siker, egy örült milliomos, egy fillérekért talált 18 éves tehetség, akit felkapnak, és máris változik, és egy másik csapat ér többet, ugyanebben a nagyságrendben.
A más kávéház az az Anderlech, a Lille vagy az Austria Wien.
Sobri Jóska
pontosan tudod te is, hogy miről van szó, de azért elmagyarázom: a más kávéház azon csapatok halmazát jelenti, melyek "akkor voltak jók, mikor kamaszként a sportot néztem", ha a status quo-ba bárki belerondít, ők már az új hullám, melyek vagy csalással vagy valami elfogadhatatlan módon (értsd ugyanolyan körülmények között, csak eredményesebben) csinálták ezt meg, de minimum, hogy közel sem ugyanazon a színvonalon

a vb-ken ugyanez megy, ha nem Németország-Olaszország-Spanyolország-Franciaország-Brazília-Argentína-Anglia-Hollandia a negyeddöntő mezőnye, nyilvánvaló, hogy az a torna sem ugyanolyan már, mint régen, mikor minden jobb volt
baggio
a probléma azzal van, hogy amíg a kamaszkorunk csapatai egy többé-kevésbé természetes fejlődés útján értek oda, ahol vannak - lásd pl Bayern, aki a 70-es évek nézőszámaiból eredő bevételeit forgatta be ésszel és teremtette meg a mai statusának alapjait, de írhatnám a Barcát is -, addig a jelenlegi újhullám tagjai, akiket annyira lehet utálni, bizony kurvára állami pénzből vannak tolva. Az olajból szerzett közpénz ömlik, a FFP-t megkerülve a PSG-be és a Citybe, amivel úgy egyébként rendesen felborítják az európai futball piacát, hova tovább ezzel nem nagyon tud senki sem versenyezni, nem, hogy a Bayern - amelyik ntto piaci alapon működik -, de az olyan mécénások által vitt klubok sem, mint a MU, a Chelsea vagy a Real. Az EU-s versenyjog nem véletlenül nem szereti az ilyesmit, egyébiránt.
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 47 612 — Whoops, looks like something went wrong.
Nem csak Gattuso itt a gond. Minden es mindenki gond. A fejetol buzlik a hal.

több mint 8 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 499
Amúgy Hellas Verona - AC Milan 3-0....
Nem tudom mi lett a vörösekkel.
Coolearie
edző nélkül nehéz
slowmotion
pont akartam írni, hogy egy ilyen Gattuso szintű barommal a padon nehéz. Nyáron megpróbálhatnák Carlot, hátha ott még tud valamit elérni ott.
több mint 8 éve
Toca Minnesota Vikings 20 270 — Vikings fan
Ha már költekezés.

Pep Guardiola as a manager has spent:
€383m at Barcelona
€195m at Bayern Munich
€459.2m at Manchester City

Total = €1.037 BILLION

Azért ez sem mindegy, na. Szóval lehet, mocskosul jó edző, nagy koponya, de azért a világot is megkapja, mindig, mindenhol.
Stez
Mondjuk ezen a nyáron közel annyit költött a Milan, mint Guardiola a Münchennél 3 év alatt (ahol a költés mellett volt 110 millió EUR bevétel is). 😊
somoskovig
Igen és a BL-t nyerő Bayern kerete pont olyan erős mint a mostani Miláné.
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 47 612 — Whoops, looks like something went wrong.
Ha már költekezés.

Pep Guardiola as a manager has spent:
€383m at Barcelona
€195m at Bayern Munich
€459.2m at Manchester City

Total = €1.037 BILLION

Azért ez sem mindegy, na. Szóval lehet, mocskosul jó edző, nagy koponya, de azért a világot is megkapja, mindig, mindenhol.
Stez
Mondjuk ezen a nyáron közel annyit költött a Milan, mint Guardiola a Münchennél 3 év alatt (ahol a költés mellett volt 110 millió EUR bevétel is). 😊
somoskovig
Ki is vagta Montellat. xD
Na, ezert johet Guardiola a Milanba, ott is kolthet, ha akar. 8-)

több mint 8 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 072
Ha már költekezés.

Pep Guardiola as a manager has spent:
€383m at Barcelona
€195m at Bayern Munich
€459.2m at Manchester City

Total = €1.037 BILLION

Azért ez sem mindegy, na. Szóval lehet, mocskosul jó edző, nagy koponya, de azért a világot is megkapja, mindig, mindenhol.
Stez
Ennyiért a minimum az lenne, hogy a bajnokságot és az összes kupát megnyeri minden évben.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 8 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 160 — Chiefs GM
Ha már költekezés.

Pep Guardiola as a manager has spent:
€383m at Barcelona
€195m at Bayern Munich
€459.2m at Manchester City

Total = €1.037 BILLION

Azért ez sem mindegy, na. Szóval lehet, mocskosul jó edző, nagy koponya, de azért a világot is megkapja, mindig, mindenhol.
Stez
Mondjuk ezen a nyáron közel annyit költött a Milan, mint Guardiola a Münchennél 3 év alatt (ahol a költés mellett volt 110 millió EUR bevétel is). 😊

több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 47 612 — Whoops, looks like something went wrong.
Ha már költekezés.

Pep Guardiola as a manager has spent:
€383m at Barcelona
€195m at Bayern Munich
€459.2m at Manchester City

Total = €1.037 BILLION

Azért ez sem mindegy, na. Szóval lehet, mocskosul jó edző, nagy koponya, de azért a világot is megkapja, mindig, mindenhol.

több mint 8 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 245 — Cowboys fan
Amúgy Hellas Verona - AC Milan 3-0....
Nem tudom mi lett a vörösekkel.
Coolearie
edző nélkül nehéz
több mint 8 éve
Coolearie San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 5 466 — . . .
Amúgy Hellas Verona - AC Milan 3-0....
Nem tudom mi lett a vörösekkel.
több mint 8 éve
dawyd728 4 115
A vicces, h ebben a vadkapitalista, lerabló fociban azon megy a vita, ki a nagyobb etci. 😊 Amikor kb a szabályozatlanság miatt van belekódolva a rendszerbe, h pénz nélkül nem megy. Akit ez zavar, az inkább kezdjen kampányba egy amerikai major ligákra hajazó, bevételeket egyenletesen elosztó, a gyengéket megsegítő, a szakmai tudást előtérbe helyező labdarúgó ligáért. Persze ez azzal is járna, h a jelenlegi bebetonozott top10 klubnak valószínű megszűnnének azon előjogai amelyek az európai kis- és középcsapatokkal szemben megvannak, de valamit valamiért. Legalább "minden baj forrásai", a City, a Chelsea vagy a PSG jelenlegi helyzeti előnyei is odalennének. Vagy egyszerűen ne nézze a gurulós foci európai változatát és nézzen MLS-t. A harmadik lehetőség, h csendben tűri a jelenlegi rendszert minden hibájával együtt és bízik abban, a csapata is kellően pénzessé válik, esetleg a Leicesterhez hasonló csillagegyüttállás is összejön.

Ott vannak Olaszországban a Genova és a Bologna szurkolók, akik mondhatnám ők az igazi tradicionális csapatok, akik kezdetek kezdetén fújták a passzátszelet, csak jöttek a burzsuj milánói, torinói klubok..

Vagy, ha már Man. City, akkor maradjunk a városban. A United az 50-es évekig kb egy vidéki kiscsapat volt. Első 80 évük kb annyira volt sikeres mint bármely random "falusi" csapat Angliából. Nem ismerem a történelmük annyira, mitől jött a felemelkedés, de élek a gyanúperrel, h nem csak Busby volt egymaga a kulcs. Kellettek tulajdonosi részről is a fontok.

Mielőtt valaki betalálna, én is rühellem azt, ami jelenleg van, de minden ismerősöm agyába próbálom elültetni, ha baja van a City-PSG féle modellel, akkor arra van min. egy biztos megoldás, csak egy kontinenssel arrébb kell keresni azt. Ki tudja, lehet 20-30 év múlva megérik arra Európa. 😊

Szerkesztette: dawyd728
több mint 8 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 110 — je suis poloska
Nagyon meg lennék lepődve, ha 3-5 éven belül se a PSG se a City nem nyerne BL-t.
dugo93
vagy inkább 2-3

nem fogja mindig a Barca-Bayern-Real trió nyerni a BL-t, szóval nem tudom mire alapozta ezt Kenny
Mondjuk én Stezzel ellentétben a PSG-t sem írnám le, Bayern is nyert úgy BL-t hogy a bajnokságot "lesimázta". Idén szerintem a Realt kiütik, utána meg papíron csak gyengébb csapatok jöhetnek.

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 47 612 — Whoops, looks like something went wrong.
Kíváncsi leszek, mire megy a BL-ben a City. Azért az más kávéház lesz, szerintem nem megy el a döntőig.
Stez
Ennyi pénzből pedig illene. Bár ha ez a psg/city BL-t fog nyerni az nagyon gáz lesz, igazából már semmit se ér ez az egész szerintem. Egyszerűbb ha megveszik a BL serleget azt jóvan.
Duff
egyik se fog BL-t nyerni a közeljövőben.Nyugi.
Kenny
Nagyon meg lennék lepődve, ha 3-5 éven belül se a PSG se a City nem nyerne BL-t.
dugo93
A PSG szerintem márpedig nem fog. A bajnokságban mindenkit lesimáznak, semmiféle komolykodásra nincsen szükség, rendre látszik is, hogy ezek után nem képes felpörögni a fontos meccsekre és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani.

A City azért a PL-ben több kemény meccset játszik, több a riválisa, meg Guardiola azért már eléggé tapasztalt ahhoz, hogy maximális fokozaton tudja tartani a játékosait akkor is, ha most ennyire jól megy nekik és ennyire sima minden. Szóval a Cityben valóban benne van a BL-győzelem, de a PSG szerintem maximum a közelében lesz, de nem tudja majd feltenni a pontot az i-re.

több mint 8 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 529
Kíváncsi leszek, mire megy a BL-ben a City. Azért az más kávéház lesz, szerintem nem megy el a döntőig.
Stez
Ennyi pénzből pedig illene. Bár ha ez a psg/city BL-t fog nyerni az nagyon gáz lesz, igazából már semmit se ér ez az egész szerintem. Egyszerűbb ha megveszik a BL serleget azt jóvan.
Duff
egyik se fog BL-t nyerni a közeljövőben.Nyugi.
Kenny
Nagyon meg lennék lepődve, ha 3-5 éven belül se a PSG se a City nem nyerne BL-t.

több mint 8 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 110 — je suis poloska
Nézzük az elmúlt 3 évet:
A barca kb. -70m euron áll a játékosmozgásokhoz köthető kiadásokat és bevételeket összegezve.
A city kb. -450m euron. (transfermarktot néztem)
Duff
a Real konkrétan pluszban van :d

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
Duff Seattle Seahawks 3 427
Ősszel láttam, hogy a PSG illetve a City értéke kb. 850M euro, a Barcáé kb. 630M euro.
Markáns különbség nincs.
A játékosmozgásokat nem tudom, de ezen topklubok egyike se szarral gurigázik, ugyanakkora biznisz mindegyik, nincsenek érdemi különbségek, egyikse vidéki kiscsapat, aki csak sajátnevelésű játékossal megcibálja a nagyok bajszát. Még a Leicester is összevásárolt csapat. Bár ők valóban más kávéház.
Sobri Jóska
OK.

több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 085 — #NoStress
Kíváncsi leszek, mire megy a BL-ben a City. Azért az más kávéház lesz, szerintem nem megy el a döntőig.
Stez
Ennyi pénzből pedig illene. Bár ha ez a psg/city BL-t fog nyerni az nagyon gáz lesz, igazából már semmit se ér ez az egész szerintem. Egyszerűbb ha megveszik a BL serleget azt jóvan.
Duff
ööö... melyik csapat győzelme lenne az igazságos, nem pénzen vásárolt siker?
Real, Barca, Bayern?
Sobri Jóska
Bármelyik amelyik nem a city meg a psg. Az említett 3 csapat még mindig más kávéház ilyen téren. Főleg a Barca meg a Bayern.
Duff
A más kávéház mekkora valós különbséget jelent nálad?
Mert szerintem a PSG vagy a City értékének kb a 70-80%-a a Real, Barca, Bayern értéke.
A más kávéház azt jelentené, hogy egy másik nagyságrend, vagy legalább négy-, ötszörös szorzó van köztük. De egy 1.2-1.4 szorzó az teljesen ugyanaz a kávéház, csak kicsit más az itallap. 1-2 év, néhány siker, egy örült milliomos, egy fillérekért talált 18 éves tehetség, akit felkapnak, és máris változik, és egy másik csapat ér többet, ugyanebben a nagyságrendben.
A más kávéház az az Anderlech, a Lille vagy az Austria Wien.
Sobri Jóska
Nézzük az elmúlt 3 évet:
A barca kb. -70m euron áll a játékosmozgásokhoz köthető kiadásokat és bevételeket összegezve.
A city kb. -450m euron. (transfermarktot néztem)

az olyan 6,5-szeres különbség, megfelel?
Duff
Ősszel láttam, hogy a PSG illetve a City értéke kb. 850M euro, a Barcáé kb. 630M euro.
Markáns különbség nincs.
A játékosmozgásokat nem tudom, de ezen topklubok egyike se szarral gurigázik, ugyanakkora biznisz mindegyik, nincsenek érdemi különbségek, egyikse vidéki kiscsapat, aki csak sajátnevelésű játékossal megcibálja a nagyok bajszát. Még a Leicester is összevásárolt csapat. Bár ők valóban más kávéház.

több mint 8 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 823 — no es importante
A más kávéház mekkora valós különbséget jelent nálad?
Mert szerintem a PSG vagy a City értékének kb a 70-80%-a a Real, Barca, Bayern értéke.
A más kávéház azt jelentené, hogy egy másik nagyságrend, vagy legalább négy-, ötszörös szorzó van köztük. De egy 1.2-1.4 szorzó az teljesen ugyanaz a kávéház, csak kicsit más az itallap. 1-2 év, néhány siker, egy örült milliomos, egy fillérekért talált 18 éves tehetség, akit felkapnak, és máris változik, és egy másik csapat ér többet, ugyanebben a nagyságrendben.
A más kávéház az az Anderlech, a Lille vagy az Austria Wien.
Sobri Jóska
pontosan tudod te is, hogy miről van szó, de azért elmagyarázom: a más kávéház azon csapatok halmazát jelenti, melyek "akkor voltak jók, mikor kamaszként a sportot néztem", ha a status quo-ba bárki belerondít, ők már az új hullám, melyek vagy csalással vagy valami elfogadhatatlan módon (értsd ugyanolyan körülmények között, csak eredményesebben) csinálták ezt meg, de minimum, hogy közel sem ugyanazon a színvonalon

a vb-ken ugyanez megy, ha nem Németország-Olaszország-Spanyolország-Franciaország-Brazília-Argentína-Anglia-Hollandia a negyeddöntő mezőnye, nyilvánvaló, hogy az a torna sem ugyanolyan már, mint régen, mikor minden jobb volt

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal