NFL csevegő

82 feliratkozó

több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 380
Eli szerintem egyértelmű HOF (de szinte biztos nem az első lehetséges évben megválasztva)

Nyilván vannak hendikepjei az ő karrierjének, amik már kezdetektől fogva kísérték, meg néhány, amit utólag szedett hozzájuk. Kezdődött a drafton történt szappanoperával, a vártnál gyengébb teljesítménnyel, miután kezdő lett, kifejezetten gyenge playoff teljesítményekkel a 2000-es évek közepén. A nála sokkal jobb PM miatt bennragadt egy Ralf Schumacher-szerű skatulyában is, lehetetlen volt pusztán önmagában értékelni őt vagy önmagában mással összehasonlítani. A két bajnoki címet leszámítva más nagy playoff-menetelést nem produkált, még a Rodgers-féle NFC-döntős lúzerséget sem tudta elérni. A lejtmenet pedig nem volt szép, ahogy Big Bené sem, de egyébként régebben sok más irányítóé sem.

De az a két SB, meg akik ellen az megszületett, szerintem egyértelműen garantálják a helyét, és senkit nem fognak érdekelni az alapszakasz számai, meg hogy egyébként hányszor produkált 5000 yardos szezont. Eli örökre az a QB lesz, aki kétszer verte döntőben a GOAT-ot.
Kampman
 gmenhq.com/2021/08/07/ny-giants-eli-manning-hall-of-fame/

Itt viszonylag jól összeszedik az érveket-ellenérveket.
Én egyébként kivenném a képletből azt, hogy Manning és kivenném az érából PM-et és TB-t és úgy nézném meg, hogy mit ért el. Meg figyelembe venném azt is, hogy milyen csapatokkal játszott.

De ezt megteszi helyettem a cikk is.

Egyébként Montana idézete erre a legjobb, amikor erről kérdezték:

 thespun.com/more/top-stories/joe-montana-sends-clear-message-on-eli-mannings-hall-of-fame-chances

“I think he gets in, for sure,” Montana said. “The things that guys that are in ahead of him, he’s done more than most. I don’t see any reason why he doesn’t get in.”
több mint 4 éve
Zolika Indianapolis Colts Ole Miss Rebels 979
Kapásból mondok 10 játékost aki nem nyert SB-t, de 3x előbb raknám/rakták be Cantonba, mint Elit.
NB2
Sorold kérlek!

Szerkesztette: Zolika

több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 8 798
HOF megvan? Mit is jelent?
Nehéz úgy beszélni az NFL-ről hogy Eli ne kerüljön elő. ha nem tartana rekordokat vagy nem lenne benne Top 10-20-ban all time, akkor is ott lenne.
Ez nem egy vetélkedô ahol a képességeidet zsűrizik. Mit tettél le az asztalra,
Ki a faszom HOF ha ô nem?
Eli bamba képe ellenére komoly sportember😉
Mellesleg
Aki kétszer megbaszta a kecskét is ahogy és amikor kellett., ott mi is a kérdés??????????
HOF first ballot.

ozibozi
Na jó ez azért túlzás. Be fog jutni, de nem megkérdőjelezhetetlen......
csi77
Figyeld meg, hogy úgy bemegy első alkalommal, mint a huzat.

Eli teljesítményét beárnyékolta az utolsó 2-3 éve, ezekre emlékszünk inkább, nem a korábbi évekre. Plusz az, hogy nem volt állandóan jó csapata. Egy-egy évekre jött össze egy jó csapat, egyébként erősen hullámoztak. De Eli közben jó volt, csak azok az évek "kiestek", mert a Giants nem playoff csapatként nem kapott sok figyelmet.

Russell Wilson most ott tart a karrierjében, ahol Eli tartott mondjuk 2015 környéként. Abban az évben Eli 4500 yardot, 35TD-t passzolt 14INT mellett, 620 passz kísérletből. Ő húzta a csapatát. De ezzel a teljesítménnyel is csak 6-10-et produkáltak, mert a csapat **** volt. Összehasonlításképp: Wilsonnak nem volt eddig egyetlen karrier éve sem, amikor 600 kísérlete lett volna. 550 fölé is csak kétszer került (mindkétszer egy hajszállal). Viszont az első 6 karrier évében 3x #1, #2, #3 és #9 scoring védelmek segítették. Tényleg segítették, mert az a három #1 védelem a teljes 2010-es évtized legjobb 5 védelmébe is mind befért, és a #2 meg #3 is nagyon jó volt. Wilson nyert úgy playoff meccset, hogy 1TD-t és 4INT-et dobott. Az eddig karrierjében összesen 2 playoff meccse volt (16-ból), amikor 31-nél többször passzolt. Persze, nála a futást is figyelembe kell venni, de nem is Wilson teljesítményét akarom lehúzni, hanem csak azt mondom, hogy Eli is jó volt, csak az ő karrierjéből pillanatok maradtak meg, meg az utolsó 2-3 év, és ezért gyengébbnek látják sokan, mint amilyen volt. Érdekes egy karrier az övé, mert bizonyos szempontból (gyűrűk) kimondottan szerencsésen alakult, más szempontból (állandó, jó háttér / csapat körülötte) meg elég pechesen.
peterk2005
Épp azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg csak Giants fanként volt e látható hogy Eli több annál, mint hogy kétszer pont kijött a lépés. Még azt sem látják sokan, hogy amikor másodszor kijött, már egy omladozó fal mögött, masszívan ligautolsó futással, sokszor elkepesztő nyomás alatt játszva hozott egy majd' 5000 yardos szezont és cibálta be a csapatot a POba, amire aztán már nagyjából összeállt minden más is. Nálam abban az alapszakaszban vívta ki a maximális tiszteletet, függetlenül attól, hogy mit művelt megint a POban is. Pedig akkor már 5-6 éve Giants szurkoló voltam, de Eli nem volt soha a szívem csücske, nem miatta lettem kékvérű, később sem miatta maradtam az, de ha valaki komolyan gondolja, hogy ő csak véletlenül kétszer jókor volt jó helyen, az tényleg csak az utolsó pár év szenvedése alapján ítéli meg (el) őt.
Henderson
Egy kis felreertesben vagy. Eli egy nagyon jo QB. A mnostani rendszerben o egyertelmuen HOF. Ott viszont azt nezik kb hogy az all-time listakon a top 20-ban legyel ( idovel ez fog bovulni ). Ez garantalja hogy hosszu ideig es atlag felett termeljen. Viszont a csapatok mashogy epitkeznek, a QB egyeni statjainak szempontjabol nem jo ha a D es a futasra epit a csapata. Amikor HOF kaliberrol beszelunk akkor is lesznek kasztok benne, mert Eli sosem lehet azonos polcon mint a teso peldaul. BB-Rivers az o polca, ami azert nem karomlas. Viszont statokban Staffi es MRyan is inkabb elotte van es a Lions-Atlanta sem brutal csapatok koze sorolod az elmult masfel evtizedben, ahogy a Giants-et sem. Az oriasi kulonbseg a 2 SB W. Viszont szerintem az keves hogy "minden idok" teljesitmenyu QB-val a PO-k mennyisege es a negativ szezonok szama nem lehetne ilyen magas mert az alapszakaszban a hurkaktol a jobbakig vegyesen jatszol es ott egy csucs QB-nak siman kellene adnia a kulonbseget. A PO-ban mar a csapatok kozotti kulonbseg lehet nagyobb. Csak hogy erzekeltessem, LJ aki kozel sem olyan alapokkal jott a ligaba mint Eli tehetsegben es a PO miatti veresegek miatt a kuka-ne kapjon penzt-futo jelzok jonnek, ha ezt folytatva 13 ev alatt osszejon a SB akkor HOF.

De biztos hogy be fog kerulni Eli es nagyon nagy valoszinuseggel elsore. De azt is igaznak gondolom ha o es Strahan kozul kell valasztani a bizottsagnak akkor is o jutna be elsonek pedig biztos hogy nem o a HOF-abb jatekos.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 27 675 — Lucas Scott
Elinek 2x kijött a lépés az SB runban. Ugyanakkor számomra Wilson sokkal jobb játékos és nálam ő egy 7-9-es csapatból csinált csak a zsenialitása miatt egy 10-6-ost. És az, hogy nincs 2 SB-je, totál véletlen. Egy HOF tagságnál én nagyon nem nézném mit nyert az illető, hanem, hogy hogyan teljesített. Ilyen viszonylatban Elinak sok homány éve volt.
Ilyen indok alapján Foles is HOF, mert egyszer kijött neki? Kapásból mondok 10 játékost aki nem nyert SB-t, de 3x előbb raknám/rakták be Cantonba, mint Elit.

Jah és én is pecces voltam, szóval tudom az én véleményem nem számít...
NB2
Én a veletlenekben nem hiszek.
Szerk, leginkább azért sem mert egy sbt azért bukott Wilson és a hawks mert döntő pillanatban eladta a labdát. Szóval ezt véletlennek nevezni elég érdekes dolog …

Szerkesztette: csebi

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 8 798
Biztos fejből tudod az egy PO sorozatban legtöbb yardot futó/elkapó játékosok névsorát... követeljük őket is a Hall of Famebe 🤣
ZERO_L
Ezt hogy nem csapta még le senki, nem is értem

Az elkapott yardoknál Larry Fitzgerald a csúcstartó (546), szerintem őt sokan követelik majd a HoF-ba, a futóknál meg az a John Riggins (610), aki 30 éve tag.
r.baggio
Nekem nem volt magaslabda. Te sem listakat irtal hanem a ket elsot. De elfogadom ha itt utananezes nelkul tudjak a top5-ket a legfontosabb statoknal all-time.
Eli M megnezve inkabb top10-20 kozott van a legtobb esetben.

Bar teljesen mindegy.
több mint 4 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 178
Eli szerintem egyértelmű HOF (de szinte biztos nem az első lehetséges évben megválasztva)

Nyilván vannak hendikepjei az ő karrierjének, amik már kezdetektől fogva kísérték, meg néhány, amit utólag szedett hozzájuk. Kezdődött a drafton történt szappanoperával, a vártnál gyengébb teljesítménnyel, miután kezdő lett, kifejezetten gyenge playoff teljesítményekkel a 2000-es évek közepén. A nála sokkal jobb PM miatt bennragadt egy Ralf Schumacher-szerű skatulyában is, lehetetlen volt pusztán önmagában értékelni őt vagy önmagában mással összehasonlítani. A két bajnoki címet leszámítva más nagy playoff-menetelést nem produkált, még a Rodgers-féle NFC-döntős lúzerséget sem tudta elérni. A lejtmenet pedig nem volt szép, ahogy Big Bené sem, de egyébként régebben sok más irányítóé sem.

De az a két SB, meg akik ellen az megszületett, szerintem egyértelműen garantálják a helyét, és senkit nem fognak érdekelni az alapszakasz számai, meg hogy egyébként hányszor produkált 5000 yardos szezont. Eli örökre az a QB lesz, aki kétszer verte döntőben a GOAT-ot.

több mint 4 éve
Henderson New York Giants 1 079
HOF megvan? Mit is jelent?
Nehéz úgy beszélni az NFL-ről hogy Eli ne kerüljön elő. ha nem tartana rekordokat vagy nem lenne benne Top 10-20-ban all time, akkor is ott lenne.
Ez nem egy vetélkedô ahol a képességeidet zsűrizik. Mit tettél le az asztalra,
Ki a faszom HOF ha ô nem?
Eli bamba képe ellenére komoly sportember😉
Mellesleg
Aki kétszer megbaszta a kecskét is ahogy és amikor kellett., ott mi is a kérdés??????????
HOF first ballot.

ozibozi
Na jó ez azért túlzás. Be fog jutni, de nem megkérdőjelezhetetlen......
csi77
Figyeld meg, hogy úgy bemegy első alkalommal, mint a huzat.

Eli teljesítményét beárnyékolta az utolsó 2-3 éve, ezekre emlékszünk inkább, nem a korábbi évekre. Plusz az, hogy nem volt állandóan jó csapata. Egy-egy évekre jött össze egy jó csapat, egyébként erősen hullámoztak. De Eli közben jó volt, csak azok az évek "kiestek", mert a Giants nem playoff csapatként nem kapott sok figyelmet.

Russell Wilson most ott tart a karrierjében, ahol Eli tartott mondjuk 2015 környéként. Abban az évben Eli 4500 yardot, 35TD-t passzolt 14INT mellett, 620 passz kísérletből. Ő húzta a csapatát. De ezzel a teljesítménnyel is csak 6-10-et produkáltak, mert a csapat **** volt. Összehasonlításképp: Wilsonnak nem volt eddig egyetlen karrier éve sem, amikor 600 kísérlete lett volna. 550 fölé is csak kétszer került (mindkétszer egy hajszállal). Viszont az első 6 karrier évében 3x #1, #2, #3 és #9 scoring védelmek segítették. Tényleg segítették, mert az a három #1 védelem a teljes 2010-es évtized legjobb 5 védelmébe is mind befért, és a #2 meg #3 is nagyon jó volt. Wilson nyert úgy playoff meccset, hogy 1TD-t és 4INT-et dobott. Az eddig karrierjében összesen 2 playoff meccse volt (16-ból), amikor 31-nél többször passzolt. Persze, nála a futást is figyelembe kell venni, de nem is Wilson teljesítményét akarom lehúzni, hanem csak azt mondom, hogy Eli is jó volt, csak az ő karrierjéből pillanatok maradtak meg, meg az utolsó 2-3 év, és ezért gyengébbnek látják sokan, mint amilyen volt. Érdekes egy karrier az övé, mert bizonyos szempontból (gyűrűk) kimondottan szerencsésen alakult, más szempontból (állandó, jó háttér / csapat körülötte) meg elég pechesen.
peterk2005
Épp azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg csak Giants fanként volt e látható hogy Eli több annál, mint hogy kétszer pont kijött a lépés. Még azt sem látják sokan, hogy amikor másodszor kijött, már egy omladozó fal mögött, masszívan ligautolsó futással, sokszor elkepesztő nyomás alatt játszva hozott egy majd' 5000 yardos szezont és cibálta be a csapatot a POba, amire aztán már nagyjából összeállt minden más is. Nálam abban az alapszakaszban vívta ki a maximális tiszteletet, függetlenül attól, hogy mit művelt megint a POban is. Pedig akkor már 5-6 éve Giants szurkoló voltam, de Eli nem volt soha a szívem csücske, nem miatta lettem kékvérű, később sem miatta maradtam az, de ha valaki komolyan gondolja, hogy ő csak véletlenül kétszer jókor volt jó helyen, az tényleg csak az utolsó pár év szenvedése alapján ítéli meg (el) őt.

"Tears will get you sympathy, sweat will get you results"
több mint 4 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
Biztos fejből tudod az egy PO sorozatban legtöbb yardot futó/elkapó játékosok névsorát... követeljük őket is a Hall of Famebe 🤣
ZERO_L
Ezt hogy nem csapta még le senki, nem is értem

Az elkapott yardoknál Larry Fitzgerald a csúcstartó (546), szerintem őt sokan követelik majd a HoF-ba, a futóknál meg az a John Riggins (610), aki 30 éve tag.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Isti81 New York Giants USC Trojans 190
Legtöbb yardot passzolta egy PO alatt, azt azóta sem sikerült megdöntenie egyik SB MVP-nek sem azóta.
ozibozi
És ezt a statisztikát rajtad kívűl ki veszi komolyan/tartja számom drága barátom?
Megsúgom: senki.

Biztos fejből tudod az egy PO sorozatban legtöbb yardot futó/elkapó játékosok névsorát... követeljük őket is a Hall of Famebe 🤣
ZERO_L
Szerintem kezdj el megbarátkozni azzal, hogy Eli előbb lesz HOF tag mint Brady!

Szerkesztette: Isti81
több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 872 — The only discipline that lasts, is self discipline
HOF megvan? Mit is jelent?
Nehéz úgy beszélni az NFL-ről hogy Eli ne kerüljön elő. ha nem tartana rekordokat vagy nem lenne benne Top 10-20-ban all time, akkor is ott lenne.
Ez nem egy vetélkedô ahol a képességeidet zsűrizik. Mit tettél le az asztalra,
Ki a faszom HOF ha ô nem?
Eli bamba képe ellenére komoly sportember😉
Mellesleg
Aki kétszer megbaszta a kecskét is ahogy és amikor kellett., ott mi is a kérdés??????????
HOF first ballot.

ozibozi
Na jó ez azért túlzás. Be fog jutni, de nem megkérdőjelezhetetlen......
csi77
Figyeld meg, hogy úgy bemegy első alkalommal, mint a huzat.

Eli teljesítményét beárnyékolta az utolsó 2-3 éve, ezekre emlékszünk inkább, nem a korábbi évekre. Plusz az, hogy nem volt állandóan jó csapata. Egy-egy évekre jött össze egy jó csapat, egyébként erősen hullámoztak. De Eli közben jó volt, csak azok az évek "kiestek", mert a Giants nem playoff csapatként nem kapott sok figyelmet.

Russell Wilson most ott tart a karrierjében, ahol Eli tartott mondjuk 2015 környéként. Abban az évben Eli 4500 yardot, 35TD-t passzolt 14INT mellett, 620 passz kísérletből. Ő húzta a csapatát. De ezzel a teljesítménnyel is csak 6-10-et produkáltak, mert a csapat **** volt. Összehasonlításképp: Wilsonnak nem volt eddig egyetlen karrier éve sem, amikor 600 kísérlete lett volna. 550 fölé is csak kétszer került (mindkétszer egy hajszállal). Viszont az első 6 karrier évében 3x #1, #2, #3 és #9 scoring védelmek segítették. Tényleg segítették, mert az a három #1 védelem a teljes 2010-es évtized legjobb 5 védelmébe is mind befért, és a #2 meg #3 is nagyon jó volt. Wilson nyert úgy playoff meccset, hogy 1TD-t és 4INT-et dobott. Az eddig karrierjében összesen 2 playoff meccse volt (16-ból), amikor 31-nél többször passzolt. Persze, nála a futást is figyelembe kell venni, de nem is Wilson teljesítményét akarom lehúzni, hanem csak azt mondom, hogy Eli is jó volt, csak az ő karrierjéből pillanatok maradtak meg, meg az utolsó 2-3 év, és ezért gyengébbnek látják sokan, mint amilyen volt. Érdekes egy karrier az övé, mert bizonyos szempontból (gyűrűk) kimondottan szerencsésen alakult, más szempontból (állandó, jó háttér / csapat körülötte) meg elég pechesen.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 328 — Bears & Illinois fan
HOF megvan? Mit is jelent?
Nehéz úgy beszélni az NFL-ről hogy Eli ne kerüljön elő. ha nem tartana rekordokat vagy nem lenne benne Top 10-20-ban all time, akkor is ott lenne.
Ez nem egy vetélkedô ahol a képességeidet zsűrizik. Mit tettél le az asztalra,
Ki a faszom HOF ha ô nem?
Eli bamba képe ellenére komoly sportember😉
Mellesleg
Aki kétszer megbaszta a kecskét is ahogy és amikor kellett., ott mi is a kérdés??????????
HOF first ballot.

ozibozi
Na jó ez azért túlzás. Be fog jutni, de nem megkérdőjelezhetetlen......

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 28 605 — nabege2@yahoo.com
Elinek 2x kijött a lépés az SB runban. Ugyanakkor számomra Wilson sokkal jobb játékos és nálam ő egy 7-9-es csapatból csinált csak a zsenialitása miatt egy 10-6-ost. És az, hogy nincs 2 SB-je, totál véletlen. Egy HOF tagságnál én nagyon nem nézném mit nyert az illető, hanem, hogy hogyan teljesített. Ilyen viszonylatban Elinak sok homány éve volt.
Ilyen indok alapján Foles is HOF, mert egyszer kijött neki? Kapásból mondok 10 játékost aki nem nyert SB-t, de 3x előbb raknám/rakták be Cantonba, mint Elit.

Jah és én is pecces voltam, szóval tudom az én véleményem nem számít...
több mint 4 éve
Riverske Philadelphia Eagles Miami Hurricanes 188 — White lives matter
Akkor szakmázzunk kicsit....ha Kóterbekk, akkor Rivers a legnagyobb. Minden idők.....Iláj és Brédí lélektelen pojácák hozzá képest.

Ui: bocsi az angolomért, de nem beszélem a nyelvet.
több mint 4 éve
no Baltimore Ravens 8 798
HOF megvan? Mit is jelent?
Nehéz úgy beszélni az NFL-ről hogy Eli ne kerüljön elő. ha nem tartana rekordokat vagy nem lenne benne Top 10-20-ban all time, akkor is ott lenne.
Ez nem egy vetélkedô ahol a képességeidet zsűrizik. Mit tettél le az asztalra,
Ki a faszom HOF ha ô nem?
Eli bamba képe ellenére komoly sportember😉
Mellesleg
Aki kétszer megbaszta a kecskét is ahogy és amikor kellett., ott mi is a kérdés??????????
HOF first ballot.

ozibozi
Ebbol az irasbol, azert sut az elfogultsag. Ha nem lenne az all-time listakon top20-ban sokszor akkor nem lenne HOF. Siman tudok beszelgetni anelkul hogy feljojjon Eli, sportemberrel tele a liga, TB12 legyozese nem merce sehol.

Viszont a kerdesedre a valasz az hogy HOF lesz, valoszinuleg elsore.

A Rivers-BB-AR-Eli-MRyan-Staffi vonalbol az utobbi kettohoz tartozik inkabb a statjai alapjan es altalaban utanuk is jon. Nyert 2 SB-t es ez kiemeli valahol.

Ettol peldaul amit en irtam az is igaz, a HOF-ba bekerulteket is kulon elesen elkulonulo kasztba be lehet sorolni. Eli nem feltetlenul egy olyan figura aki mindenkinek kellene kerdes nelkul.
De inkabb igy, van egy HOF QB-d es a 16 ev alatt 7 negativ merleg- 6szor jut PO-ba, ahol szerencsere hogy clutch mert 4 alkalommal ugyan rogton kikap, de ketszer SB-ra vezette a gardat.

De nem vitazni akarok, mert ugyanazt mondjuk, oda tartozik es be is fog kerulni a jelenlegi szisztema alapjan ami az all-time top20 statokat nezi kb.
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 537
HOF megvan? Mit is jelent?
Nehéz úgy beszélni az NFL-ről hogy Eli ne kerüljön elő. ha nem tartana rekordokat vagy nem lenne benne Top 10-20-ban all time, akkor is ott lenne.
Ez nem egy vetélkedô ahol a képességeidet zsűrizik. Mit tettél le az asztalra,
Ki a faszom HOF ha ô nem?
Eli bamba képe ellenére komoly sportember😉
Mellesleg
Aki kétszer megbaszta a kecskét is ahogy és amikor kellett., ott mi is a kérdés??????????
HOF first ballot.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 4 éve
Stez SMU Mustangs 48 510 — Whoops, looks like something went wrong.
Hat te nem vagy komplett, komolyan. Ok, maradok az egybites gondolkodasnal, az a jellemzo ram.

több mint 4 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 199 — situational football
Legtöbb yardot passzolta egy PO alatt, azt azóta sem sikerült megdöntenie egyik SB MVP-nek sem azóta.
ozibozi
És ezt a statisztikát rajtad kívűl ki veszi komolyan/tartja számom drága barátom?
Megsúgom: senki.

Biztos fejből tudod az egy PO sorozatban legtöbb yardot futó/elkapó játékosok névsorát... követeljük őket is a Hall of Famebe 🤣
ZERO_L
Max te nem tartod szamon. De mondjuk no offense, de azert az nem lep meg, hogy egy Patriots-fannal nem igazan kerul szoba Elisha, mint HOF, tekintve a multat es a tenyt, hogy Eli eleg nagy pofonokat osztott ki egy verhetetlennek hitt dinasztianak, megmutatva, hogy barki, meg Brady is verheto. Nem veletlen, hogy sok Pats-fan szemeben Eli az egyik leginkabb utalt figura.

Fuggetlen vagyok a dologban, megis azt mondom, hogy szerintem Eli kerdes nelkul HOF. Ugyhogy nem hinnem, hogy a Giants-fanok beszelnek feltetlenul „haza”. Elisha tett erte ket gyuruvel, hogy az legyen. Talan sosem volt az alapszakaszok kiralya, de a szezon nem is csak abbol all, o pedig igazabol mindig akkor adott valami pluszt, amikor kellett. Ha egyszer tette volna, ra lehet fogni, hogy olykor barkinek osszejon, lasd Flaccot, lasd Folest, de Elisha ezt tobbszor megtette. A ket gyuru sosem lehet veletlen.
Stez
Nekem azzal van bajom, hogy folyamatosan felhigítják a HOF tagság státuszát. Nem a legjobbak legjobbika kerül be hanem már a “volt 2-3 jó éve a srácnak” is. Nyilván ez nem új keletű, csak Elinál nagyon kiütközik ez, de az utóbbi években ide lehetne venni pl T-Mac(akit pl eléggé bírtam) NBA HOF-ba választását, sajna ez így működik, ami szerintem szomorú. Ez a mindenki lehet különleges így senki sem lesz tipikus esete.
Nekem senki ne mondja, hogy Montana-Marino HOF státusza egyen értékű Eliéval, mert kiröhögöm.

De nyugi, nem várom el egy kolcostól, hogy tovább lásson a klubszimpátián és ne tudjon ettől elvonatkoztatni. Maradjatok csak meg az egybites gondolkodásnál 😉

Legtöbb yardot passzolta egy PO alatt, azt azóta sem sikerült megdöntenie egyik SB MVP-nek sem azóta.
ozibozi
És ezt a statisztikát rajtad kívűl ki veszi komolyan/tartja számom drága barátom?
Megsúgom: senki.

Biztos fejből tudod az egy PO sorozatban legtöbb yardot futó/elkapó játékosok névsorát... követeljük őket is a Hall of Famebe 🤣
ZERO_L
szoval most mar az nfl rekordok sem szamitanak egy HoF tagsag figyelembe vetelenel. ok ertem.
csebi
McGinest meg az all time PO sackrekorder, nem is kevéssel, mégse látod itt pampogni egy HOF szavazásnál a gópecceseket, hogy mégis miért nincs ott azon a bizonyos listán...

Ahogy az egy rájátszás szezonban futott/elkapott legtöbb yardot sem tartja számon senki (pedig nfl rekord), úgy hidd el ezt sem, vagy fogalmaztunk úgy nem akkora a jelentősége mint ahogy ti azt próbáljátok beállítani.
A zsinórban lejátszott x meccs is nagyon aranyosan néz ki és ki lehet töltetni vele plusz egy sort a wikipédián, de az igazán fontos az az HOGYAN játszott azokon a meccseken. És ha az egész karriert nézed bőven vannak kérdőjelek ezzel kapcsoltban.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 29 967 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 www.nbcsports.com/washington/commanders/nfl-hires-attorney-mary-jo-white-investigate-commanders-owner-dan-snyder

Höhh, Danny boy kapott egy nagykutyát a nyakába...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
KoporShow Kansas City Chiefs Auburn Tigers 1 221 — Forum Reader
Legtöbb yardot passzolta egy PO alatt, azt azóta sem sikerült megdöntenie egyik SB MVP-nek sem azóta.
ozibozi
És ezt a statisztikát rajtad kívűl ki veszi komolyan/tartja számom drága barátom?
Megsúgom: senki.

Biztos fejből tudod az egy PO sorozatban legtöbb yardot futó/elkapó játékosok névsorát... követeljük őket is a Hall of Famebe 🤣
ZERO_L
szoval most mar az nfl rekordok sem szamitanak egy HoF tagsag figyelembe vetelenel. ok ertem.
csebi
Ez egy barom.
A SB győztesek történetében a legtöbb rájátszás alatti passzolt yard évtizedes rekordja neki smafu?
Ez tényleg egy barom.

ozibozi
Kérlek tartsd kulturált keretek között a vitát, még ha hülyeségnek is tartod a másik véleményét. Köszi!

"Nem kell hogy valódi legyen...Elég ha annak tűnik"

PC still means Personal Computer for me!

A rat born in stable is not a horse.

,, Nem az internet tetté beteggé az embereket, az internet csak rávilágított, mennyi beteg ember van. "
több mint 4 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 337
Anno szoktam mondani haveri körökben, hogy a Manningek közül az alapszakaszra Peytont, a rájátszásra Eli-t tenném fantasybe
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 537
Az NFL a SB-ról szól és a győztesekről.
Mi nyomorult drukkerek foglalkozunk az alapszakasszal, meg hogy mennyit fejlődtek meg hogy rájátszás.
Senkit nem érdekel a jól építkező csapat aki PO contender folyamatosan. Ki emlékszik a saját drukkereken kívűl, hogy hány főcsoport döntőt vagy WC meccset buktak????
A SB számít a többi picsafüst.
Aki ebből nyer egy párat az számít.