Indianapolis Colts

52 feliratkozó

több mint 6 éve
deleted account 1 758
Emberileg pontosan ugyanúgy lehet fejlődni és tanulni, mint ahogy a hibákból. Eltelt jó pár év, lenyugodhatott, bölcsebb, higgadtabb lehet, megváltozhatott a helyzetkezelése, a reakciói, a gondolkozása.
Stez
Hát azért 3X-en túl 6-7 év alatt egy vadparasztból nehezen tudom elképzelni, hogy kultúrember lesz, ez gyakorlatilag a mission impossible. Én ezért fázok tőle, mert sajnos én arra számítok, hogy egy Denver #2 lesz belőlünk, és így el fogunk oda jutni, hogy Luck első 7-8-9 éve gyakorlatilag kuka, ha értelmes közelítés lenne/lett volna, már rég akár több gyűrűje is lehetne, ehelyett mi balfaszkodunk Grigsonokkal Mokacsinókkal meg most JMD-vel.
A jelenlegi csapatnál szarabb már nem lehet, szét nem eshet ennél jobban az egész.
Stez
Dehogyisnem, Pagano emberileg legalább nagyon is vállalható volt, JMD gyakorlatilag ennek a közelébe se fog érni, ezt sajnos én már most látom. Ami alapból még nem lenne akkora baj (bár azért jó se lenne), de mint feljebb említettem, Denver #2 szagot érzek, de nagyon erősen, amivel újabb 2-3 évet fogunk kukába dobni Luck karrierjéből, és akkor vsz el is köszönhetünk tőle, mert szépen el fog menni egy olyan csapathoz, ahol képesek nem egysejtű módjára csapatot építeni köré.

| Szerintem hívhattok engem az új Steznek, ha JMD jön 😀 |
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Emberileg pontosan ugyanúgy lehet fejlődni és tanulni, mint ahogy a hibákból. Eltelt jó pár év, lenyugodhatott, bölcsebb, higgadtabb lehet, megváltozhatott a helyzetkezelése, a reakciói, a gondolkozása.

Emberek vagyunk, nem réti csigák. Öregszünk, tapasztalódunk, csiszolódunk, változunk a korral.

Én is azt mondom, hogy a fiatalság és a hirtelen jött nyomás meghülyítette az embert, de én nem tartok annyira attól, hogy megismétlődnének a denveri dolgok. Ha meg igen, akkor sem gondolom, hogy nagyot bukunk. JMD-nél szvsz jelenleg jobb jelölt nincs, viszont Luck még egy két-három éves ciklusból is nagyon sokat profitálhatna JMD-től.

A jelenlegi csapatnál szarabb már nem lehet, szét nem eshet ennél jobban az egész.

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Miért fázol ennyire tőle? Hosszú idő után tudok undor nélkül nézni Pats meccset, mert valahogy azt érzem, hogy ennek a palinak a kezében ki lenne használva Luck.Ha valaki akkor JMD ki tudna alakítani egy Luck számára is kényelmes playbookot.
szampi#33
Kérdezd meg a Denver fanokat. 😊 McDaniels nem csak ordas baklövéseket követett el Denverben, hanem egy fekély volt a pali. Nem tisztelt senkit, a háta mögött fúrta ki a GM-jét, lekezelő volt a beosztottjaival, stb. Kering egy emlékezetes videó a neten (nem keresem meg neked, nem akarom magamat riogatni 😊, amelyiket egy rosszul sikerült special teams play után percekig úgy anyázta a saját ST koordinátorát, hogy a kommentátorok elszégyellték magukat. Ez csak egy eset volt a sokból, annak idején sok mendemonda volt Denverben azzal kapcsolatban, hogy miket művelt. Ha csak a fele igaz, már az is sokszor több, mint elég.

Én a hibákból nem félek, azokból lehet tanulni. Sőt tapasztalatszerzésnek még hasznosak is a hibák, csak ne a mi csapatunknál kövessék el őket 😊 Az emberi tényező viszont picit aggaszt. Ha valaki emberileg defektes, az sajnos nagyon gyakran az is marad. De azért nem is aggódom magam túl rajta, mert egyrészt ennyi ideig egy genny még Belichick mellett se maradhatott volna meg, másrészt Ballardot nem úgy ismertem meg, mint aki ilyent eltűrne. Ha csak a legkisebb kétsége van, hogy JMD nem változott meg teljesen, akkor biztos, hogy nem alkalmazza. Szóval én nem emberi defekt számlájára írom, hanem eleinte a fiatalságból adódó túlzott önbizaloméra, majd pedig később a kudarcok miatti túlzott frusztrációéra, amit szintén a kora miatt nem tudott kellően kezelni.

Höri mondta a minap valamelyik közvetítés alatt, hogy nem tudja hogy mi a helyzet pontosan Luckkal, de úgy döntött, hogy most hisz neki. Én is így fogok hozzáállni, legyen bárki az edző. Lesz bőven időnk szentségelni akkor, ha már tény lesz, hogy bajok vannak. Addig minek szivassuk magunkat negatív hullámokkal? 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
szampi#33 Indianapolis Colts Oregon Ducks 1 357
És amikor új vezetőedző helyett új McVay-t kezdik el erőltetve keresni, akkor jellemzően nem jön be.

Milyen forrásból származik Vrabel fináléja? A kinfi Colts fórumon azonnal van topic ha valami hír felbukkan - Matt Rhule-ról oldalakat voltak képesek beszélni -, de Vrabelről nincs semmi, csak az amit egy hete is tudtunk.

Kezdem azt hinni, hogy már megvan az emberünk. A többi HC nélküli csapat folyamatosan tartja az interjúkat, mi meg gyors egymásutánban lezavartunk múlt héten jópárat, aztán azóta a nagy csend. Ha még mindig keresgélnénk, akkor valami mozgolódásnak csak lennie kellene. Wilks lemondása is inkább úgy hangzott, mint aki fölöslegesnek érzi, hogy eljöjjön. Mintha ő már tudna valamit, csak még nem nyilvános.

(Szerk.: dehogynincs McDaniels vs Vrabel thread, csak említeni kellett. 😀 Igazából ott is azt beszélik, hogy McDaniels és ha netán valamiért mégse, akkor Vrabel.)
peterk2005
Hát Vrabel 100% hogy nem jön, mert akkor már jött volna a bejelentés szerintem, mivel a Texans velünk együtt fejezte be a szezont. Nekem sajna, de úgy néz ki JMD lesz a befutó, amitől én kezdem lassan vágni az ereimet, más ok nagyon nem lenne arra, hogy nem interjúztatunk és közben mégis várunk.
coltman
Miért fázol ennyire tőle? Hosszú idő után tudok undor nélkül nézni Pats meccset, mert valahogy azt érzem, hogy ennek a palinak a kezében ki lenne használva Luck.Ha valaki akkor JMD ki tudna alakítani egy Luck számára is kényelmes playbookot.

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
A susogók szerint Ballard és Irsay a hétvégén ülnek (ültek) össze, hogy döntést hozzanak, és a hét elején léphetnek. Ezek alapján ha hétfőn vagy kedden nincs bejelentve Vrabel, akkor nem mellette döntöttek.

Ballard csak ne nevezzen ki koordinatorokat.... Ez legyen kizárólag a HC felelőssége. Ki lesz a felelős, ha rossz lesz az offense / defense? A HC-nak kellene felelnie. De hogy feleljen érte, ha Ballard nevezi ki a koordinátorokat?

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
deleted account 1 758
És amikor új vezetőedző helyett új McVay-t kezdik el erőltetve keresni, akkor jellemzően nem jön be.

Milyen forrásból származik Vrabel fináléja? A kinfi Colts fórumon azonnal van topic ha valami hír felbukkan - Matt Rhule-ról oldalakat voltak képesek beszélni -, de Vrabelről nincs semmi, csak az amit egy hete is tudtunk.

Kezdem azt hinni, hogy már megvan az emberünk. A többi HC nélküli csapat folyamatosan tartja az interjúkat, mi meg gyors egymásutánban lezavartunk múlt héten jópárat, aztán azóta a nagy csend. Ha még mindig keresgélnénk, akkor valami mozgolódásnak csak lennie kellene. Wilks lemondása is inkább úgy hangzott, mint aki fölöslegesnek érzi, hogy eljöjjön. Mintha ő már tudna valamit, csak még nem nyilvános.

(Szerk.: dehogynincs McDaniels vs Vrabel thread, csak említeni kellett. 😀 Igazából ott is azt beszélik, hogy McDaniels és ha netán valamiért mégse, akkor Vrabel.)
peterk2005
Hát Vrabel 100% hogy nem jön, mert akkor már jött volna a bejelentés szerintem, mivel a Texans velünk együtt fejezte be a szezont. Nekem sajna, de úgy néz ki JMD lesz a befutó, amitől én kezdem lassan vágni az ereimet, más ok nagyon nem lenne arra, hogy nem interjúztatunk és közben mégis várunk.
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
En nem hagynam itt Pagano emberet. Illetve ne JMD valasszon maganak dc-t. O tamado guru. Ballard oldja meg a vedelmet, a Chiefsnel azert tanuja volt egy remek rendszernek, szvsz neki megvan az elkepzelese, merre vinne el a vedelmet. De en semmikepp sem marasztalnam, sem Kavet, mint ahogy egyik pozicios edzot sem. Philbin elvitele alap volt, o mar HC is volt, bukott, de ezek utan alap volt, hogy visszakerul a korforgasba, es azert koordinatornak minimum lehetoseget kap majd valahol. Hogy mit muvelt a fallal, passz. Nem volt jo falunk, de ki tudja, milyen falunk van, amikor az iranyitonk fel percet all es bameszkodik. En amugy nem vagyok elegedett, a fal jobb oldalara hoznek valami bitang allatot.

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ha tényleg McDaniel lesz és a Pats eljut a superbowl-ig, akkor februárban állhat neki az edzői stáb összeállításának. Fasza. Plusz egy indok hogy a Pats hamarabb kiessen. 😀

Mondjuk ebben az esetben nem bánnám azt sem, ha jövőre visszahoznánk Mokasszinót. Nem tudott ugyan sokat alkotni eddig, de abból amilye volt nem is lehetett. Az a séma / elképzelés amit szeretne, szeretett volna, nekem bevallom tetszik. McDaniels koncentrálhatna az offense-re, nem kellene a védelem átalakulását is egyszerre levezényelni.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 197 — Colts Fan
Azért a pozíciós edzőket is viszik, mint a cukrot: OL / Spec team / RB edző elment, wr coach állásinterjúzik Dallasbban, a QB coach fél lábbal a Seattlenél.
(Gondolom McDaniels totál új brigádot hoz, mehet mindenki amerre lát)
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
És amikor új vezetőedző helyett új McVay-t kezdik el erőltetve keresni, akkor jellemzően nem jön be.

Milyen forrásból származik Vrabel fináléja? A kinfi Colts fórumon azonnal van topic ha valami hír felbukkan - Matt Rhule-ról oldalakat voltak képesek beszélni -, de Vrabelről nincs semmi, csak az amit egy hete is tudtunk.

Kezdem azt hinni, hogy már megvan az emberünk. A többi HC nélküli csapat folyamatosan tartja az interjúkat, mi meg gyors egymásutánban lezavartunk múlt héten jópárat, aztán azóta a nagy csend. Ha még mindig keresgélnénk, akkor valami mozgolódásnak csak lennie kellene. Wilks lemondása is inkább úgy hangzott, mint aki fölöslegesnek érzi, hogy eljöjjön. Mintha ő már tudna valamit, csak még nem nyilvános.

(Szerk.: dehogynincs McDaniels vs Vrabel thread, csak említeni kellett. 😀 Igazából ott is azt beszélik, hogy McDaniels és ha netán valamiért mégse, akkor Vrabel.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 882 — No es importante
amúgy mit látnak a csapatok Vrabelben mint potenciális HC jelölt?
lehet velem van a baj, de baromira nem látom és pedig volt pár helyen interjún azért 😊
manuszka86
most mindenki az új McVay-t akarja megtalálni, Vrabel pedig egyesíti az energetikusságot a Pats-nél szerzett tapasztalatokkal és kapcsolatrendszerrel

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 6 éve
manuszka86 New England Patriots 2 058 — Patriots fan
amúgy mit látnak a csapatok Varbelben mint potenciális HC jelölt?
lehet velem van a baj, de baromira nem látom és pedig volt pár helyen interjún azért 😊

több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
A hírek szerint McDaniels/ Vrabel a fináléban.
Vrabel érdekes eset, mellé egy erős támadókordinátor dukálna.
Tony Adams
Ha Vrabel lesz a HC-nk, akkor elmegyek, és mostantól annak a csapatnak fogok szurkolni, aki bajnokságot nyer, szezon közben meg annak, amelyiknek a legjobb épp a mérlege!

Viccen kívül, eret vágnék.

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Ő vele amúgy mi van? Nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára a pályán.
Amadeus
Meddig követted a történetet? A váll-izületéből (portcból?) tört le pár kisebb darab két éve. Végigjátszotta a 2015 (fél) szezont és a tavalyit is, de fájt a válla ha megerőltette, hétközben pihentetni kellett, stb. Ezért úgy döntöttek, hogy műtéttel rendbeteszik. (Tavaly) januárban vállműtét, egész offseasonban rehab, PUP-on kezdte az idényt, aztán elkezdett visszatérni, dobálni. Nagyobb terheléskor viszont fájt a válla. Ezért IR-ra tették, és folytatta a rehabot. Elment Hollandiába egy specialistához, vele rehabolt egészen az év végéig. Most jött haza az ünnepek környékén, most a csapatnál folytatja a rehabot.

A válla egyébként orvosi szakvélemények szerint "műszakilag" rendben van. A műtét jól sikerült, a váll papíron rendbe jött. De ha megerőltette, akkor fájt neki. A fájdalmat a vállizom túlfeszülése (nem biztos, hogy pontosan írom a diagnózist, de valami hasonló) okozhatja, ami az ilyen jellegű vállsérülések korrekciója után ritkán, de előfordulhat. A fájdalmat hosszabb, kíméletesebb rehabbal lehet elmulasztani (gondolom nyújtani picit a vállizmot). Illetve ha úgy sem múlik, akkor egy második korrekciós műtéttel lehet megoldani, amivel a vállizmot helyezik picit át úgy, hogy ne feszüljön. Annak 3-6 hónap a felépülési ideje. Kb egy hete volt egy sajtótájékoztatója, ott bizakodó volt, azt mondta hogy egyelőre úgy néz ki, hogy nem kell a második műtét.

Egyébként voltak olyan susmorgások is, hogy a rehab elhúzódásában Luck "feje" is benne lehetett. Pszichésen beszugerálta magának, hogy még nem okés a válla. Lehet hogy mese az egész, de ACL után is előfordul, hogy a játékos nem bízik a térdében, és hónapok telnek el, mire elhiszi, hogy teljesen megterhelheti. Szóval az sem kizárható, hogy Lucknál is volt (van?) valami mentális gát amin túl kellett (kell?) kerülnie.

A múlt heti sajttájon egyébként jóval vaskosabbnak nézett ki, mint októberben. Fizikálisan ránézésre már versenysúlyban lehet.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 197 — Colts Fan
A hírek szerint McDaniels/ Vrabel a fináléban.
Vrabel érdekes eset, mellé egy erős támadókordinátor dukálna.
több mint 6 éve
Amadeus von Dollárbaloldal Las Vegas Raiders West Virginia Mountaineers 32 018
Ami eddig történt, az egy rossz rehab, és egy hülye szituáció kezelés, ami könnyen lehet, hogy Luck és a Colts részéről is gyökér volt. Azért egyelőre ne temessük el emberünket, tudnánk mondani néhány sztárt, akik nem kicsit brutális sérülésből tértek vissza, amikor mindenki egyből közölte, XY ilyen bibivel már nem fog pályát látni.

Mégis látott, sőt, klasszis teljesítményt nyújtott. Most kezdődik a holt szezon, hamarosan eldől, műtik-e Luckot, majd néhány hónap múlva okosabbak leszünk.
Stez
Ő vele amúgy mi van? Nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára a pályán.

criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 6 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 197 — Colts Fan
 twitter.com/NFLFilms/status/951862045850271744

Szerkesztette: Tony Adams
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Ami eddig történt, az egy rossz rehab, és egy hülye szituáció kezelés, ami könnyen lehet, hogy Luck és a Colts részéről is gyökér volt. Azért egyelőre ne temessük el emberünket, tudnánk mondani néhány sztárt, akik nem kicsit brutális sérülésből tértek vissza, amikor mindenki egyből közölte, XY ilyen bibivel már nem fog pályát látni.

Mégis látott, sőt, klasszis teljesítményt nyújtott. Most kezdődik a holt szezon, hamarosan eldől, műtik-e Luckot, majd néhány hónap múlva okosabbak leszünk.

több mint 6 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 824 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Már emlékszem, hogy ki,de a napokban feszegette valamelyik topikban (Giants?), hogy McDaniels full kontrollt szeretne és erős GM mellé (mint Gettlemen vagy Ballard) nem férne el.

Úgyhogy a szervezeti kultúra lehet ok, hogy kit választ, bár lehet, hogy marad OC a Patsnél.
Fast Willie
Szerintem ez bullshit. Már az első része. Én Luck miatt gondolnám McDanielst, mert egy hozzá hasonló koponya számára kiemelt fontosságú, hogy ne backup-szintű irányítóval kelljen elkezdenie a munkát, és ha ő felépít a semmiből egy rendszert, akkor ahhoz meglegyen a megfelelő alapkő.
Stez

Feltéve, hogy Luckból lesz még egyszer épkézláb QB. Nem követem day-to-day a rehabját, de ami eddig történt, az nem túl ígéretes.
több mint 6 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 13 749
Miért jönne el a tutiból egy erős kezű GM mellé, ahol Luck állapota sem biztos, ha nem kap teljes kontrollt a roster és a cap felett? Lionsnál ez meglenne, és ott pl. Bob Quinn miatt van rendszerkötődés/ismeretség is. Amúgy simán kinézem JMD-ből az egoja alapján, hogy azt gondolja magáról, hogy Belichick szintjén van és képes is kvázi GM-ként tevékenykedni. Fast Willie
Ha JMD a denveri totális fejreállás után 8 évvel is még ott tart fejben, hogy ő lesz a következő Belichick, akkor inkább mondjon is le a HC terveiről, mert kudarcra van ítélve. Én ennél azért értelmesebbnek gondolom. Az utóbbi években sorra mondta le az intejúkat, most viszont legalább hármat is elfogadott. Mindet olyan klubtól, ahol hagyományosan erős GM van Ez nem lehet ad-hoc döntés, erre ő készült. És akkor tisztában van azzal is, hogy teljes kontrollt sehol sem kap.

Az erhardtperkins egyik előnye, hogy rugalmas, alkalmazkodóképes. Csak vedd végig, hogy a Pats mi minden félét játszott már az elmúlt években, 2TE, RB+TE, slotwr+TE, X-Y-T elkapók, stb. A QB-nak kell magába szívnia nagyon a rendszert, az ő feladata összetett. Ebből a szempontból logikusabb választás Stafford vagy Luck, mint a 38 éves Manning, aki mire megtanulja, vissza is vonul. Indyben Luck mögött helyből ott van Brissett is, aki két évet abban a rendszerben töltött. Valószínűleg ezt is figyelembe veszi JMD. Lombardi nem ezt emlegette, hanem a szervezeti struktúrát / kultúrát, de nem fejtette ki.
peterk2005
Biztos a részeges tulajra és Stez- re 😂 gondolt szervezeti kultúra alatt😁

Felőlem aztàn jöhet JMD, sztem kutyából nem lesz szalonna és az énje szerves részét képező nagy egojàt, arroganciájàt nem fogja levetkőzni. Én nem akarnék a csapatomnak még egy Pagano- Grigsont, de nem is vagyok Colts drukker😁
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én egyébként jelen helyzetben nagyon bírnám JMD-t, egyik másik jelölt sem nyerte el igazán a tetszésem. Illetve annak is örülnék, ha egy ilyen Offense-elme kötne itt ki. Tavaly pletykálták Grudent, Paytont, őket imádnám (imádtam volna) most is, de mivel idén fel sem vetődött egyik sem a Coltsnál, az említett jelöltek közül egyértelműen JMD-t favorizálom. Azért csak nem esünk ki vele az NB II-be, na.
Stez
Én fázom azért JMD-től. De Grudentől még jobban fáztam volna. (Szerintem az a celeb házasság Las Vegassal inkább hangos lesz, mint eredményes, de majd meglátjuk.) Nekem is mint legkisebb rossz maradt JMD. Az idei felhozatal nem lelkesített be, se Nagy, se Richards, se Wilks, se Shurmur. Patricia talán, de vele kapcsolatban JMD-nél is kevésbé tudom eldönteni, hogy mennyi volt Belichick és mennyi ő. A többiek pedig mind túlságosan is fiatalok az ízlésemnek. McVay bejött, de ilyenkor szokott a többi fiatalítási kísérlet szépen besülni utána. Még a leginkább Toub tetszett volna, de amilyen hangos volt a sajtó a nevétől az idény előtt/közben, annyira nagy a csend most.

Ha JMD jön, az legalább visszaigazolás lesz Ballard nyitottságára. Nagyon fontos erény, sokakban nincs meg. A legmarkánabb különbség a szememben eddig Ballard és Grigson között, hogy Grigson ment a saját feje után, mint az ökör, függetlenül attól, hogy a többiek merre mentek volna. És jöttek emiatt sorban az értelmezhetetlen, rendszer-idegen draft húzások, igazolások. Björnwörnör, az 5-10 magas Smith, Dorsett, stb. Ballardnál nyomát nem látom ennek. Minden egyes igazolása, draft húzása passzolt a rendszerbe, még az is ami nem vált be. Odafigyel rá hogy mi épül körülötte, és a rendszerbe válogat.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Miért jönne el a tutiból egy erős kezű GM mellé, ahol Luck állapota sem biztos, ha nem kap teljes kontrollt a roster és a cap felett? Lionsnál ez meglenne, és ott pl. Bob Quinn miatt van rendszerkötődés/ismeretség is. Amúgy simán kinézem JMD-ből az egoja alapján, hogy azt gondolja magáról, hogy Belichick szintjén van és képes is kvázi GM-ként tevékenykedni. Fast Willie
Ha JMD a denveri totális fejreállás után 8 évvel is még ott tart fejben, hogy ő lesz a következő Belichick, akkor inkább mondjon is le a HC terveiről, mert kudarcra van ítélve. Én ennél azért értelmesebbnek gondolom. Az utóbbi években sorra mondta le az intejúkat, most viszont legalább hármat is elfogadott. Mindet olyan klubtól, ahol hagyományosan erős GM van Ez nem lehet ad-hoc döntés, erre ő készült. És akkor tisztában van azzal is, hogy teljes kontrollt sehol sem kap.

Az erhardtperkins egyik előnye, hogy rugalmas, alkalmazkodóképes. Csak vedd végig, hogy a Pats mi minden félét játszott már az elmúlt években, 2TE, RB+TE, slotwr+TE, X-Y-T elkapók, stb. A QB-nak kell magába szívnia nagyon a rendszert, az ő feladata összetett. Ebből a szempontból logikusabb választás Stafford vagy Luck, mint a 38 éves Manning, aki mire megtanulja, vissza is vonul. Indyben Luck mögött helyből ott van Brissett is, aki két évet abban a rendszerben töltött. Valószínűleg ezt is figyelembe veszi JMD. Lombardi nem ezt emlegette, hanem a szervezeti struktúrát / kultúrát, de nem fejtette ki.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
a Detroit el se hívta McDaniels-t.

több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Már emlékszem, hogy ki,de a napokban feszegette valamelyik topikban (Giants?), hogy McDaniels full kontrollt szeretne és erős GM mellé (mint Gettlemen vagy Ballard) nem férne el.

Úgyhogy a szervezeti kultúra lehet ok, hogy kit választ, bár lehet, hogy marad OC a Patsnél.
Fast Willie
Szerintem ez bullshit. Már az első része. Én Luck miatt gondolnám McDanielst, mert egy hozzá hasonló koponya számára kiemelt fontosságú, hogy ne backup-szintű irányítóval kelljen elkezdenie a munkát, és ha ő felépít a semmiből egy rendszert, akkor ahhoz meglegyen a megfelelő alapkő.
Stez
A Lionsnál pedig szerintem amúgy egy Erhard-Perkinsre jobb a játékosállomány, mint akár NY-ban, akár Indyben.
Fast Willie
Tök mindegy a játékosállomány, az irányító személye a lényeg. Márpedig JMD-nek fel kell építenie valamit. Namost Luck ehhez kurva erős opció. A 123 éves Elisha Nelson Manning nem, tetszik vagy sem, ő rá már nemigen lehet építeni semmit sem. A Lions opció lehetne, azt adom, elég erős offense-gépezetet lehetne összepakolni.

Ami ott elgondolkodtató, hogy kurva erős a csoport, brutális csapatokkal, egy Rodgersszel, egy Minnesotával. JMD gondolkodhat úgy, hogy a Colts a gyengébb csoportból egy egészséges Luckkal akár első évében odabaszhat, az AFC-ben könnyebb vitézkedni, azért ott könnyebb elkezdeni úgymond a „karrierjét”, miután a Denverben azért elég erősen leírta magát.

Szerintem egyébként nem marad a Patsnél, én legalábbis biztosra veszem, hogy jön hozzánk, azért elég erős, hogy sorra mondják vissza a jelöltek az interjúkat és azzal indokolják, hogy a Colts tulajdonképpen már megtalálta a HC-t, ez meg csak smokescreen.

És McDaniels volt kb. az első, aki jött hozzánk interjúra, az ő oldaláról állítólag óriási a Luck-imádat is. Kivel egyeztünk volna meg, akit nem jelentettünk volna be akkor? Vagy végre te is beláttad, hogy Belichick jön? x-D

ENNYI!

Egyébként számomra az jelzi, hogy itt a háttérben valami már történt, mert Irsay és Ballard is totál nyugodtan viselkedik, amikor az új edzőről kérdezik. Túlságosan nyugodtan is. Ha pedig megnézzük, kiket emlegettek nálunk jelöltként, akkor nem is nagyon rémlik olyan, akire még nagyon várhatnánk, mert PO-ban van a csapata.