New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 10 éve
Gaffney waived/injured, ennyit a nagy húzásunkról, talán majd jövőre vetünk rá még1 pillantást. Még szerencse, hogy Blount sérülése mégsem annyira komoly, már edz.
több mint 10 éve
"gameday!" 😊
több mint 10 éve
Edelman minden DB-vel balhézik állandóan 😀WyattBennem örökké meg fog maradni, ahogy SB utáni ünneplésnél veri a nálánál jóval nagyobb Willie McGinest vállát és mondja neki a magáét, ő meg teli tüdőből röhög. Mondjuk annak barátságos vége lett. 😀
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve

Brady-t láthatóan fizikailag is megviseli az ügy 😀

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 10 éve
Én nehezen képzelem el, hogy nálunk az öltözőben balhé lenne.Mind a négy ellenünk játszott meccsén megdobta az átlagát (kivéve az elsőn, ahol 3 picket is vétet). Kisérletek számában, yardban és sikeres passzokban is átlag körül volt. Sok meccsüket nem láttam, de a számok szerint nem igazán játszottak mást ellenünk, mint amit szoktak. Mind a 4 négy végén a különbség 3 ponton belül volt. Biztosan nem egy világklasszis, de ellenünk ezt nem olyan sok QB mutatja be, futás ide-oda.
Minden kiderül. Ez miért lenne kivétel?
A jetsnek ment jól. Nem sokat passzoltak, inkább mindig átfutottak rajtunk.Demecs
Lehet, hogy nehezen képzeled el, hogy nálunk legyen balhé az öltözőben, de én nem is ezt írtam. Egyrészt nem balhéról, hanem szóváltásról és kakaskodásról írtam, az nem ugyanaz. Másrészt nem derül ki. Ebben legyél biztos. Amíg csont nem törik, ami az öltözőben történik, ott is marad, ez minden csapatnál így van.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Én nehezen képzelem el, hogy nálunk az öltözőben balhé lenne. Minden kiderül. Ez miért lenne kivétel?
A jetsnek ment jól. Nem sokat passzoltak, inkább mindig átfutottak rajtunk.
több mint 10 éve
Geno-t kiütötték. 😀A felkészülésnek ebben a szakaszában mindenhol óriási a feszültség. Máshol is voltak balhék. Bradyvel ez biztosan nem történhetne meg, de abban biztos vagyok, hogy kakaskodások, hangos szóváltások vannak a minálunk is, csak nem kerülnek ki (a Patriots amúgy is kerüli a nyilvánosságot, ahol csak a szabályok megengedik). Sok játékosnak a jövője ezekben a napokban dől el, nem csoda, ha néhányan túlpörögnek.
600 dollár miatt.
Brady-t nem mernék bántani. Ennyit a tiszteletről.Demecs
Genonak mindig is jól ment ellenünk, nem bánnám, ha kihagyna egy kört (Persze jobbulást kívánok neki!). De addigra biztosan összerakják.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Geno-t kiütötték. 😀600 dollár miatt.
Brady-t nem mernék bántani. Ennyit a tiszteletről.
több mint 10 éve
Csak a térdei is bírják.....Remelem sokat tanult Revistol.DemecsPersze ezek a hírek sokat nem jelentenek, de Butlerről elég jókat olvasni, ezeket csak úgy jól esik kiemelni. Az idén draftolt 2 DB-ről is érkeznek kellemes morzsák, Malcolm Brown-ról még eléggé semlegesek. Viszont egyre jobban dícsérik Easley-t 😊winston
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 10 éve
Remelem sokat tanult Revistol.DemecsPersze ezek a hírek sokat nem jelentenek, de Butlerről elég jókat olvasni, ezeket csak úgy jól esik kiemelni. Az idén draftolt 2 DB-ről is érkeznek kellemes morzsák, Malcolm Brown-ról még eléggé semlegesek. Viszont egyre jobban dícsérik Easley-t 😊
több mint 10 éve
Most ez pörög mindenfele, de jó azért nézni:McGinest csinált Gronkkal egy interjút a csapat honlapján. Ahogy néztem őket egymás mellett, szerintem az öreg Hall of Fame LB még mindig le tudná vinni, ha kellene 😊
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Butler tegnapi edzésen is szerzett egy INT-et, egykézzel, Bradytől 😊
több mint 10 éve
Patriots sign RB Tony Creecy, TE Logan Stokes; Release TE Mason Brodine, LB Chris WhiteKollegatisztára mint 1 keringő
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 10 éve
Patriots sign RB Tony Creecy, TE Logan Stokes; Release TE Mason Brodine, LB Chris White
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Wendell sérülése ezek szerint nem a héten jön rendbe.szerk. Állítólag az idei 6. körös (és jelenleg sérült) LB Wells ment cserébe Chicago-ba.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Ryan Groy OL-ért tradeltetek a Bears-szel, ellenérték egyelőre nem ismert: www.patspulpit.com/2015/8/10/9126877/guard-ryan-groy-traded-from-the-chicago-bears-to-the-new-england-patriots

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
Kicsit sok a sérült, az edzésektől távolmaradó, nem???Mindenhol ez van olvass csak át a többi topikba.
Más csapatoknaál is ilyen az arány?FunHun
több mint 10 éve
Flynn cut. Jön majd Tebow 😀
több mint 10 éve
Kicsit sok a sérült, az edzésektől távolmaradó, nem???Más csapatoknaál is ilyen az arány?
több mint 10 éve
"LeGarrette Blount suffered a knee injury in practice Friday that will keep him out a few weeks, at least."Sixo67A fene felkészül Gray
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 10 éve
"LeGarrette Blount suffered a knee injury in practice Friday that will keep him out a few weeks, at least."
