New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 10 éve
Szerintem pedig pont az a mondanivaló lényege, hogy nem a Pats ellen épült, hanem saját magáért. Így meg, hogy visszaértek korábbi szintjükre (csak PM helyett most már Luckra "megy a nyáladzás" ), így már lehet specifikusan készülni egy csapatra. Mondjuk kb mindenki ellen tényleg benne van nekik a siker, elég csak megnézni, mely csapatokat verték meg az elmúlt években, így pedig kis túlzással egy tíz éve az újabb SB-t hiába kergető csapatot kell valahogy csak elkerülni. Na ez mondjuk a PO-ban nem jött össze.WyattNa, azért akad aki érti amit írok. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Akkor mit gondolsz TB-ről? Nem átlagos - nem olyan nagy mester, mint amilyen nyálazás megy rá intervallumban hol helyezed el? Ha jól értelek, akkor inkább a BB teszi naggyá TB-t véleménnyel értesz egyet.Tom Brady istenáldotta tehetség, ez nem kétséges. Persze, nem kész NFL irányítóként került a ligába, de pont abban volt gyengébb, ami fejleszthető és abban erős, ami nem tanítható. Ráadásul az, hogy ki kellett kaparnia a helyét az egyetemen és később a profiknál, olyan keménnyé és elkötelezetté tette, amilyen csak kevés van. Ha az idősebb Manningban meglenne ez a keménység, már 6 gyűrűnél tartana.
...
Szóval, BB nagy koponya, de végül TB viszi pályára a tervet. Ez meg elég jól megy neki 13 idényen keresztül.tomi-tomi
De én nem erről írtam. Arról írtam, hogy a talent nem teszi a csapatot. Itt abból indult a dolog, hogy van olyan szakíró, aki szerint több a talent a csoportellenfeleinknél. És ez akár igaz is lehet. A fene tudja, a legtöbb játékosunk leginkább középszerű volt az évek során. Voltak persze nagyon nagyok is, de voltak a többieknél is.
Ebben a ligában, ahol nagyon hasonló a csapatok felépítése, kb. ugyanannyit költenek edzőkre és pont ugyanannyit játékosokra, ott törvényszerű, hogy kisebb hullámzásokkal, de nagyjából egyenletes a talent eloszlása. A különbséget a vezetés teszi. Szerintem.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Át ne vigyétek, helló! Ez nem Colts specifikus téma (Miért alakulnak így az utóbbi évek Colts-Pats meccsei? BB vs. Pagano) és egyébként itt nem kap senki agyvérzést egy kicsit másfelé vivő, máshonnan induló beszélgetéstől.Pont nem érdekel a sok szöveg, hogy mi miatt volt. Ami számít, az az eredmény, és abban a tekintetben a pályán és a pályán kívül is leszerepeltünk.StezEzt a vitát vigyük át a Colts topicba, ok? (Délután válaszolok majd ott, ha lesz időm.)peterk2005
Végső esetben nyomotokban leszünk! 😊
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Pont nem érdekel a sok szöveg, hogy mi miatt volt. Ami számít, az az eredmény, és abban a tekintetben a pályán és a pályán kívül is leszerepeltünk.StezEzt a vitát vigyük át a Colts topicba, ok? (Délután válaszolok majd ott, ha lesz időm.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Pont nem érdekel a sok szöveg, hogy mi miatt volt. Ami számít, az az eredmény, és abban a tekintetben a pályán és a pályán kívül is leszerepeltünk. Az pedig, amikor már sokadszorra tömi ki a Pats a Coltsot, nem véletlen. A matchup sem izgat. Belichick a szar matchupnál is mindig előhúz valamit a kalapból, mindig tud újat mutatni. Nem érdekes az sem, hogy most Pagano az edzőnk, de osztálykülönbség van, és ez folyamatosan kijön a pályán, nem csak egyszer-egyszer.Pontosan az az év mutatta meg, hogy mit tudsz elérni max egy system QB-val és az előtte lévő pedig azt, hogy egy Fr QB mit is jelent.
Ha szerinted az folyamatos, ordító különbség betudható pusztán egy állandó, "rossz matchupnak", ok, így látod, én viszont nem. Belichick olyan félelmetesen nagy bohócot csinált a Colts edzői karából minden alkalommal, hogy az már vicc, én így látom. És az eredmény sem cáfol meg sajnos.
Nyilván fölösleges vitát folytatni egy olyan edzőről, aki magasan a liga legjobbja kb., őt persze, hogy nagyon nehéz legyűrni. De pontosan a Brady nélküli év mutatta meg, hogy mekkora zseni Belichick, és ez a Pats Brady nélkül is röhögve PO-csapat lesz. Sőt, egyenesen úgy gondolom, hogy Brady egyáltalán nem olyan nagy mester, mint amilyen nyálzás megy rá, BB-vel az oldalán lehet olyan, amilyen. Persze ezzel nyilván majd kapom a lehurrogást a sok Pats-fantól, de akkor is így gondolom, négy gyűrű ide vagy oda, szvsz itt BB a géniusz. Persze Brady sem átlagos QB, még mielőtt jönne a szavak kifordítása.Stez
A colts-nak az a baja, hogy minden csapatrésze félkész, idén dobtak egy nagyot a FA-n de ha jövőre meg kell fizetni Luck-ot akkor kezdődhet az igazi építkezés.
több mint 10 éve
Ez a ki ellen épült elég marhaság. Hisz mi alapján döntik el? ÓÓÓÓ most lehet rossz lesz a pats sec akkor nyomás toljuk tele wr-ekkel a csapatot?
😀
Vagy hogy?
A csapat aszerint épül ami szerint az edző a legjobbat tudja kihozni abból az emberanyagból amit sikerült megszerezniük. Vannak tervek sémák amiket meg akarnak valósítani és ehhez keresnek embereket.
PO-ra se lehet készülni mert ott jöhet bárki. Pats ravens steeleres stb stb. Mind más.
Meg hát sb-t nem is játszhatnak, hogy a nagy megmérettetésre készüljön a csapat.
Kell menni az első vagy második seedért és akkor odaérhet a végére a colts.
több mint 10 éve
Szerintem pedig pont az a mondanivaló lényege, hogy nem a Pats ellen épült, hanem saját magáért. Így meg, hogy visszaértek korábbi szintjükre (csak PM helyett most már Luckra "megy a nyáladzás" ), így már lehet specifikusan készülni egy csapatra. Mondjuk kb mindenki ellen tényleg benne van nekik a siker, elég csak megnézni, mely csapatokat verték meg az elmúlt években, így pedig kis túlzással egy tíz éve az újabb SB-t hiába kergető csapatot kell valahogy csak elkerülni. Na ez mondjuk a PO-ban nem jött össze.

több mint 10 éve
...ráadásul nem is a Pats ellen épült eddig. peterk2005Ez most megütötte a "fülemet" annyira, hogy elmélázzak rajta. Alapvető, hogy valaki ellen épüljön egy csapat? Nem minden csapat a másik 31 ellen épül? (nem)
De fogadjuk el azt, hogy valaki ellen épült\épül a Colts. Akkor merül fel a kérdés bennem, hogy ki ellen? Az utóbbi időben stabil top 5-ben draftoló Jags, Titans duó ellen? Vagy a két éve 1/1-es Texans ellen? Ki ellen kezdtél volna el építeni egy AFC bajnokaspiránsnak szánt csapatot 2012-ben, ha nem az aktuális AFC bajnok ellen? Akik ellen pluszban az is benne van a pakliban, hogy csoportgyőztesként évi kétszer összefutsz? ( ez spec ha jól emlékszem eddig háromból csak egyszer jött össze, de ettől függetlenül elég sanszos minden évben)
De elfogadom, hogy valaki/valakik ellen konkrétan épült a Colts. És azt is, hogy nem a Patriots ellen. Akkor már csak egy kérdés motoszkál bennem: mi a tökömért nem?
több mint 10 éve
TB klasszis és ezt legjobban ezen a Super Bowlon mutatta meg.Ahogy tomi-tomi írta, hiába egy tökéletes gameplan azt végre is kell hajtani és Brady ezt a legfelsőbb szinteken teszi, immáron sok sok éve.
Viszont a kapcsolat szerintem kölcsönös. Belichick naggyá teszi Bradyt, Brady naggyá teszi Belichicket. 2 korszakos zseni találkozott egy időben, egy csapatnál, ebből pedig kisült egy dinasztina.
Lehet Brady szigorúan talentet nézve rosszabb, mint pl Peyton Manning, de NFL-ben és úgy minden sportban, nem csak ez számít, és más tulajdonságaiban viszont sokkal jobb, mint Manning.
Számunkra pedig egyértelműen ő a GOAT ( na meg persze BB ) 😊
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 10 éve
Zárójel: Csak csendben merem megjegyezni, hogyha erre a momentumra és néhány későbbie gondolok, azt kell mondjam van ebben a csapatban egyfajta hajlam a szabályok tágabb értelmezésére. Zárójel bezárva.Kollegaebben a csapatban is van. Mi nem felejtkezünk el erről. Mert nem hagyják. 😛 😀
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Akkor mit gondolsz TB-ről? Nem átlagos - nem olyan nagy mester, mint amilyen nyálazás megy rá intervallumban hol helyezed el? Ha jól értelek, akkor inkább a BB teszi naggyá TB-t véleménnyel értesz egyet.Btw szerintem nem lesz lehurrogás (eltekintve az emelkedett stílusú nyálazástól). Brady nem istenadta zseni, csak képes úgy teljesíteni, mintha az lenne. Egy példa: az NFL playoff történetében eddig 35 meccsen volt 50+ passza az irányítónak. Ötször TB volt az elkövető. A 35 meccsből hétszer tudott győzni az 50+t passzoló csapat. A hét győzelemből négyet TB hozott, (2014-ben, 37 évesen kettőből kettő.) Más számokkal: az összes többi irányító (tele nagy mesterekkel) győzelmi aránya 10%, Brady-é 80%, amikor nulla futójátékkal, csak passzjátékkal kell eredményt elérni jó csapatok ellen.
Szóval, BB nagy koponya, de végül TB viszi pályára a tervet. Ez meg elég jól megy neki 13 idényen keresztül.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Nem akarom ide hozni ezt a vitát, de ez szvsz rossz példa volt. A Colts kb. 2011 óta talent levelben messze volt a Patstől, ráadásul nem is a Pats ellen épült eddig. A Pats nagyon rossz matchup (még mindig, bár egyre kevésbé) a Coltsnak, ezért jöttek a borzasztó meccsek, nem pedig a BB/Pagano különbség miatt. (A többi elit csapat ellen - pl. Denver, Ravens, Seattle, Niners, Packers ellen mind pozitív a mérleg - éppen azért volt kompetitívebb a Colts, mert a matchup sokkal jobb.)Ehh. Nem állom meg szó nélkül. Én egyáltalán nem erre gondoltam. Arra gondoltam, hogy a Colts egy jól vezetett csapat. Jól vezényeltek le egy kényszerű edzőváltást és elég jól kijöttek abból is, hogy elvesztették a szuperklasszis irányítójukat.
Ez nem jelenti persze azt, hogy Belichick-ben ne értenénk egyet. Szerintem is ő az igazi blue chip, és amíg ő itt lesz, addig a Pats biztos, hogy jó csapat lesz, akár van Brady akár nincs. De azért csodát ő sem tud tenni, ha a talent level nincs körülbelül egy szinten, akkor egy John Fox is meg tudja verni a csapatával. Az edző a kis különbségeket tudja eltüntetni, a nagyokat már egy zseni sem.peterk2005
Ezzel szemben a csoportellenfeleink nem jól vezetett csapatok. Ezt próbáltam bizonygatni.
Azoknak, akik azon tipródnak, hogy ez a csapat Belichicktől, vagy Kraftéktól pörög ekkorát: tekerjenek arra a pillanatra, amikor a Jets frissen kinevezett vezetőedzője kimegy a mikrofonhoz, és beszéd helyett egy papírfecnit mutat fel. Ez volt úgy 2000-ben.
Zárójel: Csak csendben merem megjegyezni, hogyha erre a momentumra és néhány későbbie gondolok, azt kell mondjam van ebben a csapatban egyfajta hajlam a szabályok tágabb értelmezésére. Zárójel bezárva.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Pont nem érdekel a sok szöveg, hogy mi miatt volt. Ami számít, az az eredmény, és abban a tekintetben a pályán és a pályán kívül is leszerepeltünk. Az pedig, amikor már sokadszorra tömi ki a Pats a Coltsot, nem véletlen. A matchup sem izgat. Belichick a szar matchupnál is mindig előhúz valamit a kalapból, mindig tud újat mutatni. Nem érdekes az sem, hogy most Pagano az edzőnk, de osztálykülönbség van, és ez folyamatosan kijön a pályán, nem csak egyszer-egyszer. Ha szerinted az folyamatos, ordító különbség betudható pusztán egy állandó, "rossz matchupnak", ok, így látod, én viszont nem. Belichick olyan félelmetesen nagy bohócot csinált a Colts edzői karából minden alkalommal, hogy az már vicc, én így látom. És az eredmény sem cáfol meg sajnos.
Nyilván fölösleges vitát folytatni egy olyan edzőről, aki magasan a liga legjobbja kb., őt persze, hogy nagyon nehéz legyűrni. De pontosan a Brady nélküli év mutatta meg, hogy mekkora zseni Belichick, és ez a Pats Brady nélkül is röhögve PO-csapat lesz. Sőt, egyenesen úgy gondolom, hogy Brady egyáltalán nem olyan nagy mester, mint amilyen nyálzás megy rá, BB-vel az oldalán lehet olyan, amilyen. Persze ezzel nyilván majd kapom a lehurrogást a sok Pats-fantól, de akkor is így gondolom, négy gyűrű ide vagy oda, szvsz itt BB a géniusz. Persze Brady sem átlagos QB, még mielőtt jönne a szavak kifordítása.
több mint 10 éve
Bradyvel meg jobb lesz a csapat, mint sok, franchise QB-val rendelkező együttes, akiknek viszont nincs olyan penge edzőjük, lásd a Colts, ahol Paganót évek óta szopatja Belichick. Mindig nyerünk 11-12 meccset, egyre tovább jutunk, de a Pats, na az egy más kávéház.StezNem akarom ide hozni ezt a vitát, de ez szvsz rossz példa volt. A Colts kb. 2011 óta talent levelben messze volt a Patstől, ráadásul nem is a Pats ellen épült eddig. A Pats nagyon rossz matchup (még mindig, bár egyre kevésbé) a Coltsnak, ezért jöttek a borzasztó meccsek, nem pedig a BB/Pagano különbség miatt. (A többi elit csapat ellen - pl. Denver, Ravens, Seattle, Niners, Packers ellen mind pozitív a mérleg - éppen azért volt kompetitívebb a Colts, mert a matchup sokkal jobb.)
Ez nem jelenti persze azt, hogy Belichick-ben ne értenénk egyet. Szerintem is ő az igazi blue chip, és amíg ő itt lesz, addig a Pats biztos, hogy jó csapat lesz, akár van Brady akár nincs. De azért csodát ő sem tud tenni, ha a talent level nincs körülbelül egy szinten, akkor egy John Fox is meg tudja verni a csapatával. Az edző a kis különbségeket tudja eltüntetni, a nagyokat már egy zseni sem.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
A tengereszgyalogosok kozul ezek a legdurvabbak.www.patriots.com/news/2015/06/01/ex-navy-seal-training-patriots-defendersElárasztják vízzel a Gillette-et és mehet a búvárfoci.tomi-tomi
Kíváncsian várom ebből mi sül ki...Demecs
több mint 10 éve
www.patriots.com/news/2015/06/01/ex-navy-seal-training-patriots-defendersElárasztják vízzel a Gillette-et és mehet a búvárfoci.
Kíváncsian várom ebből mi sül ki...Demecs
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
www.patriots.com/news/2015/06/01/ex-navy-seal-training-patriots-defendersKíváncsian várom ebből mi sül ki...
több mint 10 éve
Én arra nem emlékszem. Hál isten.Nekem a miami edzojerol mindig a vizes8as edzo jut eszembe.Tegyük hozzá, hogy voltak évek, amikor BB OC-t, vagy DC-t is próbált játszani. Nem is nagyon működött.Kollega
Igazabol hiaba van talant domping, ha nem tudjak talent csapatta gyurni.
Szerintem BBnek is az ad magassagokat, hogy edzoi stab van mellette. Persze o maga is egy kiveteles edzo, de kell az a rengeteg tobbi is kore. Ettol lesz ez a csapat eros.Demecs
Mikor volt ez?
több mint 10 éve
Nekem a miami edzojerol mindig a vizes8as edzo jut eszembe.Tegyük hozzá, hogy voltak évek, amikor BB OC-t, vagy DC-t is próbált játszani. Nem is nagyon működött.
Igazabol hiaba van talant domping, ha nem tudjak talent csapatta gyurni.
Szerintem BBnek is az ad magassagokat, hogy edzoi stab van mellette. Persze o maga is egy kiveteles edzo, de kell az a rengeteg tobbi is kore. Ettol lesz ez a csapat eros.Demecs
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Nekem a miami edzojerol mindig a vizes8as edzo jut eszembe.Igazabol hiaba van talant domping, ha nem tudjak talent csapatta gyurni.
Szerintem BBnek is az ad magassagokat, hogy edzoi stab van mellette. Persze o maga is egy kiveteles edzo, de kell az a rengeteg tobbi is kore. Ettol lesz ez a csapat eros.
több mint 10 éve
Én csak Belichicket mondanám, ő a nagy mágus, aki kiemeli ezt a csapatot a csoportból. Megtenné ezt Brady nélkül is.Bradyvel meg jobb lesz a csapat, mint sok, franchise QB-val rendelkező együttes, akiknek viszont nincs olyan penge edzőjük, lásd a Colts, ahol Paganót évek óta szopatja Belichick. Mindig nyerünk 11-12 meccset, egyre tovább jutunk, de a Pats, na az egy más kávéház.
több mint 10 éve
Mert a mondjuk a 6 csoportmeccsből 4-5-öt megnyerünk, az mindjárt 4-5 plusz ide és annyi mínusz oda. Akkor mindjárt jó könnyűnek látszik a csoport. Mert Orchard Parkban ha meglátják az Elvis figurát, akkor kiköpnek, lehajtják a fejüket és könyörögni kezdenek, hogy nem üssünk nagyot. Így megy ez, biza.Én ezt nem értem. Minden csapat pont ugyanannyit költhet játékosokra, akkor mi ez a variálás a talent körül? Vegyük ki a QB-t, mert itt van franchise QB, a többi csoportellenfélnél meg nem annyira. A másik 3 csapatnál a 15 év alatt kezdett kb. 32 QB, nálunk 2. Hogy csak ezt az egy viszonylag fontos posztot emeljük ki. Pedig jó QB-t találni azért nem lehetetlen, a Coltsnak egymás után kétszer is sikerült pl.
Elmondom miért van ez: Náluk a 15 év alatt volt összesen nagyjából 13 vezetőedző és kb. ugyanennyi GM. Nálunk meg csak egy. Amíg Kraftnak hívják a tulajdonost és Belichicknek az edzőt, addig itt nem lesz talent kérdés, erre szerintem 15 év alatt már mindenki rájött. De szerintem ebben itt nincs is vita 😊
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Mondjuk talentre vannak jó emberek tényleg mindenhol. Igaz, tavaly volt, aki megmondta, hogy sokkal nagyobb a talent Miamiban, mint New Englandben. Hát nekem okés, ha közben mi nyerjük a csoportot 😊Bár ilyenkor meg olyan visszás, amikor arra megy a panasz, hogy milyen könnyű a csoportunk. Valahogy nem áll össze annyira

több mint 10 éve
Mert ha bent hagyjak a qb-t akkor mar nem lenne meg. Bills, jets. 😊Bocs.
Tavaly milyen volt?
több mint 10 éve
1 - Seahawks, 2 - Bills, 3 - Broncos, 4 - Jets, 5 - Cowboys, 6 - Chiefs, 7 - Dolphins, 8 - Packers, 9 - Eagles, 10 - Vikings. A hivatalos honlap szerint ez a csapatok talentsorrendje, ha kivesszük az irányítókat. Minden ilyen lista szubjektív és sosem tetszik mindenkinek, nem is azért raktam be, mert feltétlenül egyetértenék vele, de jól néz ki, három csoportriválisunk is benne van a top 7-ben 😊
Tannehill szerintem mondjuk jó lesz, célpontjai is akadnak szépen, de Suh érkezésétől akkor sem vagyok kiakadva
