New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 10 éve
Azért azt lássuk be, hogy ez nem csak egy döntés volt a lehetőségek közül, hanem az egyetlen lehetőség. Revist nem tudtuk volna megtartani, más ilyen kvalitású CB pedig nem volt a piacon. Draftról lehetett volna húzni, de azok eddig is annyira bejöttek, hogy én szurkoltam neki nehogy CB jöjjön. Semmi sem garantálja, hogy egy újonc jobb lett volna mint az itt lévők.
több mint 10 éve
Most biztosan nem fér bele, hogy Rodgers 12 mp-ig nézegelődjön a zsebben célpontokat keresve, de jó eséllyel erre lehetősége sem lenne, ha valóban sikerült úgy megerősíteni a front sevent, amennyire én azt most remélem.A terv az nyilvánvalóan az volt, h elit front seven helyettesítse az elit secondaryt idén.
Wyatt
....de biztos, h sikerült a D fal belsejét is kellőképp megerősíteni?
Biztos, h van kellő mélységünk hozzá?
Azt a kérdés meg nem is merem/akarom feltenni, h Brown biztosan akkora upgrade lesz-e, mint amilyennek most tűnik. Nyilván lutri, h egy új ember mennyire tud az első évében beilleszkedni, de ebben nagyon bízom, h ő már idén meghatározó lesz - egész egyszerűen azért, mert szükség van rá h már idén is elit legyen😊
A fal szélén azért nagy kérdés továbbra is Easley. Egészséges lesz idén? No1 pickként fog teljesíteni (valaha)?
A LB-knél két nagy kérdés van szerintem: 1.) Ki marad a végén? (szerintem néhányat közülünk tuti cutolni fog BB mester a keretszűkítések során..ki tudja hány LB marad az 53-ban végül) 2.) Mi lesz a sérült/sérülésből felépülő játékosokkal?
Mindezeket összevetve a legnagyobb kérdés számomra a fal belseje, h sikerült-e annyira megerősíteni, amennyire szerettük volna.
több mint 10 éve
Szerintem rendben lesz a hátsó sor. A yardok nem számítanak. Egy számít, hogy több pontunk legyen a végén.Huhh. Kinek is válaszoljak? Először is képességek tekintetében Wyatt jól leírta mit gondol, ezzel nem is próbálnék vitába szállni. Az én aggodalmam inkább az, hogy elég gyorsan át tudunk-e állni erre a rendszerre. Másrészt ha a gyengébb hátsó alakzatok kell kompenzálni, akkor nem elég valamivel jobban teljesíteni a frontnak. A sackek száma jó mérőszám, de igazából az a kérdés, hogy el tudunk-e jutni azokhoz a QB-khez, akiket eddig nem sikerült megközelíteni. Csak akkor tudnak esélyt adni a DB-eknek, ha limitálni tudják az erős O fallal bíró csapatok irányítóit is.
Ha ehhez benyalunk csillió yardot az se számít.
Elől legyen nyomás és akkor a hátvéd sornak is könnyebb dolga van. Mégis csak egy elit irányító ellen yakorolgatnak a srácok. 😀
Miamiban nincs most olyan nagyon klasszis elkapó aki miatt aggódnék. Nem fognak szétdobálni.
Ami húzósabb lehet az a steelers colt broncos cowboys, de a többit szerintem meg fogják oldani.
Az elit sotunkat is volt hogy szétdobálták. Rodgers hülyére vette őket, de Flacco is majdnem megszívatta őket.
A sb-n meg egy no name srác szívatta az elitet és egy udfa lett a sztár. Jó lenne sok sok menekülő qb-t látni.Demecs
És akkor itt a lényeg: A yardok igenis számítanak! Nagyon is fontos. Az a bizonyos hivatkozott nagy csapat, rendre ki tudta verekedni a short fieldet, meccsenként többször is. Ha csillió yardot nyalunk be, akkor védelem nem sokat segít az offensenek. Egy sok játékból álló driveban a védelemnek könnyebb dolga van, több esély INT-re, vagy fumblere.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Lesz, de a falra már nem jutott nekik. Sokat lesz háton megint. Plusz ott lesz az is ha már nagy zsé akkor termeljen is, de eddig ez nem jött össze.
A 8-8 jó lehet megint. 😉
több mint 10 éve
Ezt annyiban módosítanám, hogy jött Stills, aki elég korrekt kis célpont lehet itt is, Parker viszont nagyon jó lesz. És akkor ott van még a tavaly draftolt kiskedvenc Landry, jött Jennings és Jordan Cameron is, szóval lesz ott azért már bőven opció. Persze nem bánom, ha nem sikerül kihasználni őket^^

több mint 10 éve
Szerintem rendben lesz a hátsó sor. A yardok nem számítanak. Egy számít, hogy több pontunk legyen a végén. Ha ehhez benyalunk csillió yardot az se számít.
Elől legyen nyomás és akkor a hátvéd sornak is könnyebb dolga van. Mégis csak egy elit irányító ellen yakorolgatnak a srácok. 😀
Miamiban nincs most olyan nagyon klasszis elkapó aki miatt aggódnék. Nem fognak szétdobálni.
Ami húzósabb lehet az a steelers colt broncos cowboys, de a többit szerintem meg fogják oldani.
Az elit sotunkat is volt hogy szétdobálták. Rodgers hülyére vette őket, de Flacco is majdnem megszívatta őket.
A sb-n meg egy no name srác szívatta az elitet és egy udfa lett a sztár. Jó lenne sok sok menekülő qb-t látni.
több mint 10 éve
Szerintem ez Chandler Jones személyében azért megvan, más kérdés, hogy a parádés 2. éve után a 3. elején megsérült. Addig nagyon jól tolta. Ninko nem lesz soha sackleader a ligában, de nagyon biztosan tudja hozni a 8 körüli termést, és a fő ereje a futás megállításában van. Ha ehhez hozzá tud tenni Sheard kb olyan szinten, mint anno Neo ( 😊 ), akkor azért lesznek szerintem sackek. Meg hoztunk annyi fiatal pass rushert mostanában, mint a szemét, valaki csak beválik már 😊Például abból is ki lehet indulni, hogy az a bizonyos front7 '96-tól (vereség a SB31-en) 2001-ig formálódott. Bár kétségkívül három edzővel, ha a Big Tunat is számoljuk. Más megközelítés szerint a Patriots Hall of Famebe frissen beválasztott Willie McGuinest távozása és Rosevelt Colvin sérülése óta keresünk olyan külső LB-t, aki valóban folyamatos veszélyt jelent az irányítóra, de nem találjuk. Ennek 10 éve lassacskán. Szóval annyira még nem fogok meglepődni, ha egy nyár után még nem indul be a sack gyár.KollegaVisszajön a régi védelem. Nézve az idei ellenfeleket, nem is olyan nagy baj. Kevés komolyan passzoló csapat lesz most az ellenfelek közt. Csak megoldjuk valahogy ezt is. Hasonló volt mikor a giants ellen játszottunk is sb-n.Az idei ellenfeleket a PO-ig látod csak. De pl a Steelers, Broncos, Colts, Eagles, Cowboys enyhén szólva sem a soha nem passzolunk stílust nyomják, Dolphins Tannehillel sem lebecsülendő.
Tudják mit miért csinálnak.Demecs
Szóval az a kérdés, hogy wishful thinking szerint a 2000-es évek elejét fogjuk látni vagy a 3-4 évvel ezelötti bend but not break ami szövegnek jó volt, de eredménnyel nem párosult. Legalábbis olyan eredménnyel, mint tavaly, amikor volt secondary...
Én így május végén erről nem tudok dönteni, melyik lesz.vpi
PFF-nél Collins és Hightower is a legjobb pass rusher LB-k között volt hatékonyságban, tőlük sem elrugaszkodott gondolat várni egy 10 sacket összességében, és nagyon örülnék, ha Easley is meg tudná mutatni, miért volt 1. körös talentnek kikiáltva.
Chandlernek szerintem meglesz a 10+, Ninkónak 6.5 körülre lövöm be elsőre kb, mert szerintem megpróbáljuk kicsit pihentetni szezon közben (embertelen terhelést kap évek óta), de cserébe ennyit lehet, hogy Sheard is hozzátesz, összességében pedig hatékonyabb lehet. A belső LB-ktől is összejön szerintem 10, a kérdés, hogy a DT-k hozzá tudnak-e ehhez tenni (Chris Jones rusherként azért életképes, Easleyvel közösen megintcsak jó lenne, ha innen kettejükről is érkezne mondjuk egy 10)
A három DE-től mondjuk egy 24-25 már nem lenne rossz, a DT-ktől egy 10, LB-ktől egy 10, akkor meg már ott vagyunk, hogy lenne egy 45 körüli mennyiség (tavaly 40-nel zártunk az alapszakaszban), és remélhetőleg innen-onnan a szotyiktól is jönne néhány. A DT lehet, hogy elsőre túlzás, az is kérdéses, hogyan állunk fel. Mert ha Brown+Siliga, akkor ott a kezdőkről inkább ilyen 5 körüli mennyiség jöhet, de ettől függetlenül Jones és Easley is hozzátehet még, ha nem is tízet, de legalább ugyanennyit. Összességében én egy 50 körüli mennyiséget várok, ennél tavaly pedig csak egy csapatnak volt több, de két éve is csak háromnak (akkor nekünk pl 48 volt az egészséges Jones mellett). Annyi, hogy a cover várhatóan gyengébb lesz, ezért amiatt kevesebb sack jön majd össze, ez persze ronthatja a dolgokat, a minőség- plusz mennyiségi javulás viszont ezt bőven ellensúlyozhatja (igaz, a 40 nem volt egy kiemelkedő szám persze, erről mindenképpen felfelé kellene elmozogni – vagy nekem a sima 3 and outok is jók lesznek az ellentől, sackek nélkül végül is 😀)

több mint 10 éve
Jelenleg remélni lehet persze csak, hogy előbbi jöjjön be, bár igazából vacak secondaryvel is összejött ez meg az. De nem földtől elrugaszkodott gondolat, hogy az osztályából a talán legjobb újoncidényt bemutató Ryan harmadik évére belenőjön a feladatba, de Fletcher sem volt annyira ergya a tavalyi pár valóban kriminális meccsét leszámítva. Figyelembe kell venni azt is, hogy nálunk van a liga egyik top 3-as free safetyje, aki azért tud segíteni a passzjáték javulását illetően, meg is fizettük rendesen ezért. Én pedig abban is bízom, hogy az előző idényben mutatott szép dolgok (Sandersen is elég jól védekezett már emlékeim szerint a Denver ellen, a Super Bowlban pedig több nagyszerű megmozdulása is volt) után Butler is több szerepet kap. Most persze egy külsős szemével kriminális lett az elit CB-sorunk, de azért az elit CB-sorral is kapkodtunk rendesen a pontokat a rájátszásban két meccsen (a Colts ellen valóban zseniális volt az egész D, és persze a Seahawks és Ravens elleni találkozón is voltak elég szép jelenetek, de a pontok tekintetében annyira fényesen nem jöttünk ki), előtte volt, hogy jóval gyengébb egységgel is kevesebbet engedtünk, de akkor meg az O bénázta el. Az első néhány meccsen amúgy is elő szokott fordulni, hogy keresgéljük, mi hogyan lenne a legjobb, és a neveket megnézve, bőven lehet, hogy szenvedni fogunk mint malac a jégen, és jönnek a 300+ passzolt yardos irányítók sorban.
Ha októberre sem áll össze, nem tartom kizártnak, hogy trade-elünk egy CB-t megint, nekem pedig igazából mindegy, hogyan nyerünk, jó secondaryvel, vagy nagy nyomást kifejtve az irányítóra. Most biztosan nem fér bele, hogy Rodgers 12 mp-ig nézegelődjön a zsebben célpontokat keresve, de jó eséllyel erre lehetősége sem lenne, ha valóban sikerült úgy megerősíteni a front sevent, amennyire én azt most remélem.
A támadósorban kis szerencsével Tré akkora upgrade-et tud adni, hogy Blount (vagy más, ha jobb lesz) is tudjon eredményesen futni, Amendola meg Dobson pedig megkaphatja az utolsó esélyét alkotni, ha már a drafton ennyire D irányában mentünk el. Mondjuk ha marad Brady eltiltása, kíváncsi leszek Tyms szerepére, mert Garoppolóval nagyon érezték egymást (jó, szotyik ellen persze főleg, de kicsire most nem adunk), az első négy meccsen lehet kellemes meglepetés.
Az Indy elleni meccsig nagyjából meglesz azért, hogyan kell összeállnia ennek a DB-sornak, akkor pedig alaposan le is lesz tesztelve, de még elvileg lesz időnk lépni után, ha látszik, hogy kevés. Egyelőre Butlerben és Ryanben reménykedem, hogy nem kell majd trade-elnünk^^

több mint 10 éve
Például abból is ki lehet indulni, hogy az a bizonyos front7 '96-tól (vereség a SB31-en) 2001-ig formálódott. Bár kétségkívül három edzővel, ha a Big Tunat is számoljuk. Más megközelítés szerint a Patriots Hall of Famebe frissen beválasztott Willie McGuinest távozása és Rosevelt Colvin sérülése óta keresünk olyan külső LB-t, aki valóban folyamatos veszélyt jelent az irányítóra, de nem találjuk. Ennek 10 éve lassacskán. Szóval annyira még nem fogok meglepődni, ha egy nyár után még nem indul be a sack gyár.Visszajön a régi védelem. Nézve az idei ellenfeleket, nem is olyan nagy baj. Kevés komolyan passzoló csapat lesz most az ellenfelek közt. Csak megoldjuk valahogy ezt is. Hasonló volt mikor a giants ellen játszottunk is sb-n.Az idei ellenfeleket a PO-ig látod csak. De pl a Steelers, Broncos, Colts, Eagles, Cowboys enyhén szólva sem a soha nem passzolunk stílust nyomják, Dolphins Tannehillel sem lebecsülendő.
Tudják mit miért csinálnak.Demecs
Szóval az a kérdés, hogy wishful thinking szerint a 2000-es évek elejét fogjuk látni vagy a 3-4 évvel ezelötti bend but not break ami szövegnek jó volt, de eredménnyel nem párosult. Legalábbis olyan eredménnyel, mint tavaly, amikor volt secondary...
Én így május végén erről nem tudok dönteni, melyik lesz.vpi
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Visszajön a régi védelem. Nézve az idei ellenfeleket, nem is olyan nagy baj. Kevés komolyan passzoló csapat lesz most az ellenfelek közt. Csak megoldjuk valahogy ezt is. Hasonló volt mikor a giants ellen játszottunk is sb-n.Az idei ellenfeleket a PO-ig látod csak. De pl a Steelers, Broncos, Colts, Eagles, Cowboys enyhén szólva sem a soha nem passzolunk stílust nyomják, Dolphins Tannehillel sem lebecsülendő.
Tudják mit miért csinálnak.Demecs
Szóval az a kérdés, hogy wishful thinking szerint a 2000-es évek elejét fogjuk látni vagy a 3-4 évvel ezelötti bend but not break ami szövegnek jó volt, de eredménnyel nem párosult. Legalábbis olyan eredménnyel, mint tavaly, amikor volt secondary...
Én így május végén erről nem tudok dönteni, melyik lesz.
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 10 éve
De volt előttük egy bika egység. Ez a forma van kialakulóban most is. Korábban bejött már párszor.Volt, de ez egy különösen hírhedt secondary volt, nagyjából 2003-ig. A keménységükről voltak hírhedtek.
Lehet a mostani cornerek között is lesz pats hof tag. 😀Demecs
Talán Ty Lawt egy szép nap Cantonba is beválasztják (tudom, hogy elfogult vagyok, de reménykedni lehet).
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Visszajön a régi védelem. Nézve az idei ellenfeleket, nem is olyan nagy baj. Kevés komolyan passzoló csapat lesz most az ellenfelek közt. Csak megoldjuk valahogy ezt is. Hasonló volt mikor a giants ellen játszottunk is sb-n.Tudják mit miért csinálnak.
több mint 10 éve
Amúgy ez inkább fordítva van. Ennyi LB-vel felesleges lenne 3-4-et játszani, mert oda csak kettő kell Ninko/Sheard és Chandler Jones mellé. Arra meg nem kicsit lenne luxus egy Hightower, Collins kezdő mögé egy Mayo, Spikes, Fletcher, Wells sor, még akkor sem, ha utóbbi kettővel nem számolunk igazánDe volt előttük egy bika egység. Ez a forma van kialakulóban most is. Korábban bejött már párszor.A remény a remény.... 😀 most amennyi Lb-nk van visszaàllunk 3-4-re. 😀 Mindehol ott lesznek Mc hàtsò alakulata csak kisegít ha beüt a Flacco alias kisManing féle csapjuk elöre a labdàt lesz ami lesz kòr. 😀ParadSEC
Lehet a mostani cornerek között is lesz pats hof tag. 😀Demecs

több mint 10 éve
De volt előttük egy bika egység. Ez a forma van kialakulóban most is. Korábban bejött már párszor.A remény a remény.... 😀 most amennyi Lb-nk van visszaàllunk 3-4-re. 😀 Mindehol ott lesznek Mc hàtsò alakulata csak kisegít ha beüt a Flacco alias kisManing féle csapjuk elöre a labdàt lesz ami lesz kòr. 😀
Lehet a mostani cornerek között is lesz pats hof tag. 😀Demecs
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 10 éve
De volt előttük egy bika egység. Ez a forma van kialakulóban most is. Korábban bejött már párszor.Lehet a mostani cornerek között is lesz pats hof tag. 😀
több mint 10 éve
A 2000 evek elejen ugyan ilyen sec nelkul felallo csapat nyert par super bowlt.DemecsNagyon óvatosan! Ty Law, Rodney Harrison? Aztán volt még ott egy Tyrone Poole, Lawyer Milloy.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
A 2000 evek elejen ugyan ilyen sec nelkul felallo csapat nyert par super bowlt.
több mint 10 éve
Nincs vita köztünk 😊 Amikor Revis idejött, azt mondtam - pláne Browner igazolása után, akinek az erőszakos "legion of boom" stílusa szerintem szintén kellett a sikeres secondary felépítéséhez - hogy most eljöhet az újabb bajnoki cím. Abban is egyetértünk, hogy a Revisnek és az általa vezetett secondarynek alapvető szerepe volt a sikerben, ő Sherman mellett az egyetlen szó szoros értelmében vett shutdown corner, aki szinte minden meccsen hozta a tőle elvárt magas - all-pro - szintet.Soccerben pontosan ugyanilyen megnyilvánulások vannak. És továbbra is tartom, hogy Revis pontosan ugyanannyira nagy szerepet játszott a gyűrűben, mint mondjuk egy Brady, vagy másik kulcsember. Szóval ez a gyűrűhöz juttatta szófordulat nem helyes megítélésem szerint.Nagy ez a Jets-Pats rivalizálás, de szerintem közel sem akkora ősellenség a két franchise, mint a Packers-Vikings, ott amiatt volt nagyobb fikázás. Amikor Favre a jetsbe ment, akkor már nem kapta annyira az ívet.Én tudom szeretni Bradyt, Edelmant vagy Ninkovichot, tudtam szeretni Welkert vagy Bruschit. Lehet, hogy ők is csak profik, de legalább jól adják el, hogy élnek-halnak a csapatért. Revis sosem tudtam szeretni, csak elismerni a tehetségét, tudását és örülni, hogy nálunk játszik, a mi védelmünket erősíti. De a mentalitásával sosem tudtam azonosulni, nekem még az NFL szokatlanul rideg világában is az érzelem nélküli zsoldos archetípusát képviseli.
Revis pedig a posztján korszakos játékos, egy igazi szörnyeteg, az ilyeneket mindig az ellenfél drukkerei utálják - egészen addig, amíg a te csapatodban nem játszik. Mert nem lehet nem szeretni, bármekkora köcsög is.
Shermant is utálja a fél világ, de ha bezzeg a kedvenc csapatodba lenne király – érvényes ez a Patsre is –, akkor azért annyira nem zavarna senkit a nagy pofája, ha a pályán állatkodna.
És azért valljuk be, hogy Revis a Jetsnél odaszólogatott a tulajoknak, volt egy-két balhéja, de sokszor jogos volt a kritikája, a pályán viszont klasszis volt, a szurkolók így is álltak hozzá.
Az persze mellékes, hogy sikerült egy gyűrűt nyernie, bár meggyőződésem, hogy nélküle a Pats nem lett volna bajnok, tehát ebben az esetben mindkét fél jól járt, persze sosem tudjuk meg, mi lett volna ha…
Én nagyon szeretem Revist. Bármikor, bárhol játszott, bármilyen gondja volt a vezetőkkel, edzőkkel, csapattársaival, stb. a pályán kívül hagyta a gondokat, mindig odatette magát, és fantasztikusan játszott.Stez
Lehet hogy sokak számára OK, nekem furcsa, hogy ilyen szinten belecsinál abba kézbe, ami egy éven át etette és gyűrűhöz juttatta. Soccerben szinte sosincs ilyen ellenszenves megnyilvánulás a korábbi csapatról, ha a felek valamiért nem haragban váltak el.Burkus
Az meg, hogy te nem tudsz vele azonosulni, a te dolgod, pontosan ahogy mondod, ő nem nyal be senkinek sem, rideg, érzelem nélküli zsoldos, aki valószínűleg ugyanígy beszólt volna az előző szezonban is sokaknak, ha mondjuk a Patsnél nem tiltott a dolog, mert valószínűleg az.
És persze a Pats-fan rögtön nem pattog, ha mondjuk a nem túl közkedvelt Jetsnek is beszólt volna tavaly ugyebár, vagy jól lefikázza a vezetőséget, edzői stábot, stb. Ítélkezni pedig könnyű, hogy Revis miket mondd, de nem tudhatod, hogy mi játszódott le közte és Krafték között mondjuk nyáron, az új szerződésével kapcsolatosan. Simán lehet, hogy ott is történt valami, amit zokon vett, mondjuk hogy a Patsnek pont csak a tavalyi, all-in szezonra kellett, a gyűrűben hatalmas szerepe volt, mindezek ellenére mégis hagyták távozni.
Lehet utálni, csak semmit sem tudunk arról, mi történt a háttérben, az viszont nem kérdés, hogy hatalmas szerepe volt a gyűrűben, és ennek ellenére ő az, akiről eléggé " megfeledkezett" mindenki. Felszopjuk Edelmant, Butlert, etc., pedig szerintem például Brady után egyértelműen Revis volt a második olyan kulcsfigurája a csapatnak, aki olyan impactot adott a Patsnek, aki nélkül nem lett volna meg ez a gyűrű. Csak ő nem passzolt TD-t, nem szerzett GW-picket, nem táncikál, meg játssza az eszét minden bulin, nem osztotta végig a Steelers-játékosokat ünneplés közben, így nem ő maradt meg az emberekben. De amit csöndben véghez vitt, az no comment. Szóval egyébként nagyon simán gondolhatja azt, hogy többet érdemelt volna a Patstől.
De lehetne még sorolni. Épp ezért igazából talán kár is ezen agyalni.Stez
Revis szerintem anyagilag és erkölcsileg is megkapta az elismerést és az a kétségbeesett erőfeszítés, ahogy a Pats GM megpróbálta megtartani, azt mutatta, hogy a csapat is tisztában van az értékével és a fontosságával. (A Jets irreális ajánlatát nem lehetett ezzel a kerettel matchelni.) Abban nem értünk egyet, hogy a Pats hagyta távozni, Revis volt, aki távozni akart és a Patset "árfelhajtó tényezőként" használta a Jets-el szemben.
Én azt sem mondtam, hogy utálom Revist. Elismerem, remek játékosnak tartom, nagyon sajnálom, hogy nincs a keretben és jelenleg értetlenül állok az új Pats koncepció előtt, amelyik valamirevaló secondary nélkül akarja megoldani a szezont. Talán tudják, hogy a címvédésnek statisztikailag kicsi az esélye, ezért lehet az évet kísérletezésre szánni 😊
Csak annyit mondtam, hogy szeretni nem tudom. Tisztelem, becsülöm, elismerem, de nem tudok érte rajongani. Nem vettem Revis mezt és nem is fogok. A volt csapatnak való beszólást pedig szimpla parasztságnak tartom, normális ember nem szól be az előző munkahelyének, különösen nem egy olyan ügyben, ami egy, a Revis által elnyert gyűrűhöz vezető út utolsó előtti állomásához kapcsolódik. Az előadásával a saját sikerét is leértékelte. De hát tudom, hogy nem egy arbiter elegantum, hanem egy kiváló, ámde modortalan cornerback.
több mint 10 éve
Soccerben pontosan ugyanilyen megnyilvánulások vannak. És továbbra is tartom, hogy Revis pontosan ugyanannyira nagy szerepet játszott a gyűrűben, mint mondjuk egy Brady, vagy másik kulcsember. Szóval ez a gyűrűhöz juttatta szófordulat nem helyes megítélésem szerint.Nagy ez a Jets-Pats rivalizálás, de szerintem közel sem akkora ősellenség a két franchise, mint a Packers-Vikings, ott amiatt volt nagyobb fikázás. Amikor Favre a jetsbe ment, akkor már nem kapta annyira az ívet.Én tudom szeretni Bradyt, Edelmant vagy Ninkovichot, tudtam szeretni Welkert vagy Bruschit. Lehet, hogy ők is csak profik, de legalább jól adják el, hogy élnek-halnak a csapatért. Revis sosem tudtam szeretni, csak elismerni a tehetségét, tudását és örülni, hogy nálunk játszik, a mi védelmünket erősíti. De a mentalitásával sosem tudtam azonosulni, nekem még az NFL szokatlanul rideg világában is az érzelem nélküli zsoldos archetípusát képviseli.
Revis pedig a posztján korszakos játékos, egy igazi szörnyeteg, az ilyeneket mindig az ellenfél drukkerei utálják - egészen addig, amíg a te csapatodban nem játszik. Mert nem lehet nem szeretni, bármekkora köcsög is.
Shermant is utálja a fél világ, de ha bezzeg a kedvenc csapatodba lenne király – érvényes ez a Patsre is –, akkor azért annyira nem zavarna senkit a nagy pofája, ha a pályán állatkodna.
És azért valljuk be, hogy Revis a Jetsnél odaszólogatott a tulajoknak, volt egy-két balhéja, de sokszor jogos volt a kritikája, a pályán viszont klasszis volt, a szurkolók így is álltak hozzá.
Az persze mellékes, hogy sikerült egy gyűrűt nyernie, bár meggyőződésem, hogy nélküle a Pats nem lett volna bajnok, tehát ebben az esetben mindkét fél jól járt, persze sosem tudjuk meg, mi lett volna ha…
Én nagyon szeretem Revist. Bármikor, bárhol játszott, bármilyen gondja volt a vezetőkkel, edzőkkel, csapattársaival, stb. a pályán kívül hagyta a gondokat, mindig odatette magát, és fantasztikusan játszott.Stez
Lehet hogy sokak számára OK, nekem furcsa, hogy ilyen szinten belecsinál abba kézbe, ami egy éven át etette és gyűrűhöz juttatta. Soccerben szinte sosincs ilyen ellenszenves megnyilvánulás a korábbi csapatról, ha a felek valamiért nem haragban váltak el.Burkus
Az meg, hogy te nem tudsz vele azonosulni, a te dolgod, pontosan ahogy mondod, ő nem nyal be senkinek sem, rideg, érzelem nélküli zsoldos, aki valószínűleg ugyanígy beszólt volna az előző szezonban is sokaknak, ha mondjuk a Patsnél nem tiltott a dolog, mert valószínűleg az.
És persze a Pats-fan rögtön nem pattog, ha mondjuk a nem túl közkedvelt Jetsnek is beszólt volna tavaly ugyebár, vagy jól lefikázza a vezetőséget, edzői stábot, stb. Ítélkezni pedig könnyű, hogy Revis miket mondd, de nem tudhatod, hogy mi játszódott le közte és Krafték között mondjuk nyáron, az új szerződésével kapcsolatosan. Simán lehet, hogy ott is történt valami, amit zokon vett, mondjuk hogy a Patsnek pont csak a tavalyi, all-in szezonra kellett, a gyűrűben hatalmas szerepe volt, mindezek ellenére mégis hagyták távozni.
Lehet utálni, csak semmit sem tudunk arról, mi történt a háttérben, az viszont nem kérdés, hogy hatalmas szerepe volt a gyűrűben, és ennek ellenére ő az, akiről eléggé " megfeledkezett" mindenki. Felszopjuk Edelmant, Butlert, etc., pedig szerintem például Brady után egyértelműen Revis volt a második olyan kulcsfigurája a csapatnak, aki olyan impactot adott a Patsnek, aki nélkül nem lett volna meg ez a gyűrű. Csak ő nem passzolt TD-t, nem szerzett GW-picket, nem táncikál, meg játssza az eszét minden bulin, nem osztotta végig a Steelers-játékosokat ünneplés közben, így nem ő maradt meg az emberekben. De amit csöndben véghez vitt, az no comment. Szóval egyébként nagyon simán gondolhatja azt, hogy többet érdemelt volna a Patstől.
De lehetne még sorolni. Épp ezért igazából talán kár is ezen agyalni.
több mint 10 éve
Én tudom szeretni Bradyt, Edelmant vagy Ninkovichot, tudtam szeretni Welkert vagy Bruschit. Lehet, hogy ők is csak profik, de legalább jól adják el, hogy élnek-halnak a csapatért. Revis sosem tudtam szeretni, csak elismerni a tehetségét, tudását és örülni, hogy nálunk játszik, a mi védelmünket erősíti. De a mentalitásával sosem tudtam azonosulni, nekem még az NFL szokatlanul rideg világában is az érzelem nélküli zsoldos archetípusát képviseli.2 napja fogalmazódnak bennem ezek a gondolatok, nagyon jól leírtad! Én is így érzem!
Lehet hogy sokak számára OK, nekem furcsa, hogy ilyen szinten belecsinál abba kézbe, ami egy éven át etette és gyűrűhöz juttatta. Soccerben szinte sosincs ilyen ellenszenves megnyilvánulás a korábbi csapatról, ha a felek valamiért nem haragban váltak el.Burkus
több mint 10 éve
Dez Bryant pedig ide se jöhetett...Sobri JóskaValahol lemaradtam. Volt szó róla komoly formában, hogy idehozzuk Dez Bryantet?
De összekevertek két dolgot: Thomas, Moss az öltözőbeli ügyekről dumált. Nem vagyok képben 32 NFL edző hozzáállását illetően, de abban biztos vagyok, hogy ezt egyik edző sem tűri el.
Milyen különbség: Mikor Thomas elkésett egy edzésről, puffogni kezdett, hogy gyereknek nézik. Mikor Revis, nem tudjuk, de gondolom felhívta a mestert, elmondta, hogy késni fog, sajnálja és vállalja a büntetést. Gondolom megbüntették, megnézték, hogy hét hátralevő részében lehajtott fejjel, csendben végighajtja az edzéseket és nem lett nagyobb következménye. AD nem sokat játszott már ezután, ha jól rémlik.
De másik csapatról (edzőről) csak Welker dumált, elég visszafogottan, vicces (izlés kérdése) formában. Mégis két nap múlva tarthatott bocsánatkérő sajtótájékoztatót és még padoznia is kellett.
Ahogy tudni lehet, Moss is és Thomas is nagyon rosszul viselte Belichick kipellengérező stílusáta közös videózásokon. Amikor kicsivel kevésbé volt sikeres a csapat, azt gondolták eljött az idejük, ki is rúgatták magukat rendben. BB egyszerűen úgy gondolja, hogy ez nem a pedagógia helye. Ez felnőtt liga, ahol a legutolsó camp body is tízszer annyit keres, mint mondjuk egy bolti eladó. Itt mindenkitől elvárható a felnőtt viselkedés. Ugyanakkor arra is emlékszem, hogy mikor Hernandezt elkapták, valami 100 oldalnyi szöveges üzenet volt, amit BB-vel váltott, ami azt jelenti, hogy azért ha valakinek valami gondja van, nyugodtan fordulhat hozzá, és nem csak szakmai, de emberi dolgokban is.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Fletchert így hogy vágjam ki 😀Btw, azért a
Hightower, Mayo, Collins
Fletcher, Spikes, Wells
LB-sor igencsak pofásan hangzik már mélységben is.

több mint 10 éve
Dane Flatcher visszatér egy évre! Örülünk!