New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 10 éve
Most nem nagyon van időm arra, hogy az NFL sok száz oldalas szabálykönyvét elolvassam, de ahogy az egész világban, úgy szerintem ott is teljesen természetes, hogy a munkáltató felelős az alkalmazottja tettéért.A Pats akkor is felelős a dolgozója tettéért, ha nem is tudott a dologról.StezPont nincs ilyen szabály az NFL-ben. Az NCAA-ban van, ebben a ligában nincs.Kollega
több mint 10 éve
ha Brady bíróságra megy, ott már nem mondhatja, hogy "bocsi nem adom oda a telefonom"rvaNem, de Goodell sem. 😊
Tisztaban voltak ok azzal nincs ott semmi.
Alairt cuccot meg annak ad akinek akar.
több mint 10 éve
A Pats akkor is felelős a dolgozója tettéért, ha nem is tudott a dologról.StezPont nincs ilyen szabály az NFL-ben. Az NCAA-ban van, ebben a ligában nincs.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
ha Brady bíróságra megy, ott már nem mondhatja, hogy "bocsi nem adom oda a telefonom"
több mint 10 éve
A Pats akkor is felelős a dolgozója tettéért, ha nem is tudott a dologról.Elméletileg az. Sőt, már az is, hogy a bíró nem engedélyezte, hogy kivigye a bírói öltözőből. Ellenben a csapat arra hivatkozik, hogy a folyosón két NFL alkalmazott sem állította meg -> nem történt semmi.tomi-tomiKöszi. Viszont, ha az egyik szertáros magánakciója volt, hogy kivitte a labdákat az öltözőből, azért büntethető a csapat?
Indexen erről ezt írták:
A Patriots felelőssége kapcsán annyit azért meg kell említeni, hogy bár az NFL-ben nincs, az egyetemi bajnokságokat felügyelő NCAA-ben viszont van egy olyan szabály, ami alapján az intézményi kontroll hiánya miatt büntethető egy csapat. Elvi szinten most ez történt, hiszen ha egy játékos és két alkalmazott – a vád és a büntetés alapján – szervezetten megszegte a liga szabályait, és a csapatnak eközben erről fogalma sem volt, akkor ott valami nem működik rendben.indexervinator
több mint 10 éve
Ez nem ilyen egyértelmű. Azokban az anyagokban, amiket olvastam, azt láttam, hogy a fellebbezéssel az NFL által hozott ítéletet támadja az NFLPA. Ha bíróság elé kerül az ügy, akkor úgy vélem a liga által végzett kivizsgálást támadják, felperesként. Ebben az esetben az NFLPA-nak kell bizonyítani, hogy a liga nem megfelelően vizsgálta ki az ügyet. A bíróság nem fog új kivizsgálást kezdeményezni, azt fogja vizsgálni, hogy a felperes által benyújtott bizonyítékok és a tanúvallomások alapján a liga elfogult/hanyag volt-e. Erre utal az is, hogy a szakszervezet tanúskodni hívja Goodellt. Neki az ügyről fogalma sem lehet, nem volt ott. Ellenben a szakszervezet bizonyíthatja, hogy jogszerűtlenül adta át a büntetés kiszabását, illetve esetleg instruálta a Wells bizottságot a kivizsgálás során.Ami Bradyt illeti teljesen igazad van. Mellesleg a bíróságon már neki kell cáfolnia a Wells jelentésben állítottakat,KollegaEllenkezőleg, a bíróság előtt ártatlan lesz kiindulásként.
Első lépésben be kell mutatni kétséget kizáróan, hogy volt természetes úton indokolhatatlan nyomásveszteség. Már ezzel lesznek komoly problémák.
Utána kétséget kizáróan kell bizonyítani, hogy a két Pats alkalmazott (valamelyike) babrált a labdákkal.
Végül erről a babrálásról tudott Brady és/vagy utasítást adott rá.tomi-tomi
Egyébként a napvilágot látott adatok alapján ez "more probable, than not" 😊
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Köszi. Viszont, ha az egyik szertáros magánakciója volt, hogy kivitte a labdákat az öltözőből, azért büntethető a csapat?ervinatorAz NFL egy civil szervezet, ember legyen a talpán aki megmondja, hogy mi a "jogszerű" a döntéseikben. Inkább majd a bíróság. 😀 Az olimpiai sportok doppingügyeiben sem nagyon érteni, hogy az egyik játékostól miért veszik el a karrierje összes eredményét, miközben a másiktól csak az azon a versenyen elért eredményt törlik, ahol lebukott...
Az NFL-ben én úgy látom az a gyakorlat, hogy a "gate" jellegű ügyekben (ami valamilyen szabályszegés, lásd bountygate, vagy hangfalbömböltetés, tiltott kommunikáció, manipulálás a cappel, stb.) a csapatot és az érintettet is büntetik, a "privát" jellegűekben (erőszak, piálás, drog, stb.) meg csak az érintettet (legyen akár játékos, akár GM). De, hogy ez csak szokásjog-e, vagy szabály is előírja, azt nem tudom.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Az NFLPA a fellebbezésben átfogóan az NFL egész büntetésrendszerét, hatékonyságát, kiszámíthatóságát támadja. Az egyik legbefolyásosabb tulajdonos tulajdonképpen ugyanezt mondja. De egyáltalán nem biztos, hogy az NFLPA törekvése (semleges arbitrátorra bízni a büntetéseket) találkozik a tulajdonosok szándékával. Ne feledjük, az NFL egy telivér tröszt, csak felmentést kaptak a trösztellenes törvény alól.tomi-tomiFunfact: Az NFLPA egyik képviselője "az ügyben" Matt Hasselbeck, a Colts csere irányítója. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Elméletileg az. Sőt, már az is, hogy a bíró nem engedélyezte, hogy kivigye a bírói öltözőből. Ellenben a csapat arra hivatkozik, hogy a folyosón két NFL alkalmazott sem állította meg -> nem történt semmi.tomi-tomiKöszi. Viszont, ha az egyik szertáros magánakciója volt, hogy kivitte a labdákat az öltözőből, azért büntethető a csapat?
Indexen erről ezt írták:
A Patriots felelőssége kapcsán annyit azért meg kell említeni, hogy bár az NFL-ben nincs, az egyetemi bajnokságokat felügyelő NCAA-ben viszont van egy olyan szabály, ami alapján az intézményi kontroll hiánya miatt büntethető egy csapat. Elvi szinten most ez történt, hiszen ha egy játékos és két alkalmazott – a vád és a büntetés alapján – szervezetten megszegte a liga szabályait, és a csapatnak eközben erről fogalma sem volt, akkor ott valami nem működik rendben.index
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 10 éve
Elméletileg az. Sőt, már az is, hogy a bíró nem engedélyezte, hogy kivigye a bírói öltözőből. Ellenben a csapat arra hivatkozik, hogy a folyosón két NFL alkalmazott sem állította meg -> nem történt semmi.Ilyesmi nem derülhet ki Brady peréből szerintem, mert szabálysértés egyrészt történt (pl. megvécéztették a labdákat), amit a csapat is elismert.peterk2005Lehet, hogy nagyon hülye kérdést teszek fel most. Az önmagában szabálytalan, hogy a labdás fiú eltűnt a labdákkal 90mp-re, ha a labdákhoz nem nyúlt hozzá?ervinator
Nem, Brady pere Brady tetteiről fog szólni.A csapat büntetés már más tészta. Ott komoly erők fognak megmozdulni; (sport)politikai döntés fog születni. Goodell-nak annyi, legfeljebb arcát megőrizve engedik elmenni.tomi-tomiHa Brady pere alapján kiderül, hogy nem történt szabályszegés, akkor az nem járna együtt automatikusan a csapatbüntetések eltörlésével?ervinator
Én egyébként még azt sem tudom eldönteni, hogy egyáltalán miről szól ez az ügy most? Mert szólhat a presztízsről (csapat ill. Brady presztízséről), de szólhat valami belső hatalmi harcról is. Márpedig az, hogy mi a tét, az alapjában határozhatja meg azt, hogy ki meddig hajlandó elmenni és milyen eszközöket hajlandó bevetni.peterk2005Ez az ügy olyan szintre jutott, amilyenre nem mindenki szerette volna, hogy eljusson. Brady bőrén kívül most már vadásznak Goodell bőrére is és Kraft ilyen erőteljes bevonódásával nagyon komoly hatalmi harc lesz (lett) belőle.
Az NFLPA a fellebbezésben átfogóan az NFL egész büntetésrendszerét, hatékonyságát, kiszámíthatóságát támadja. Az egyik legbefolyásosabb tulajdonos tulajdonképpen ugyanezt mondja. De egyáltalán nem biztos, hogy az NFLPA törekvése (semleges arbitrátorra bízni a büntetéseket) találkozik a tulajdonosok szándékával. Ne feledjük, az NFL egy telivér tröszt, csak felmentést kaptak a trösztellenes törvény alól.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Ilyesmi nem derülhet ki Brady peréből szerintem, mert szabálysértés egyrészt történt (pl. megvécéztették a labdákat), amit a csapat is elismert.peterk2005Lehet, hogy nagyon hülye kérdést teszek fel most. Az önmagában szabálytalan, hogy a labdás fiú eltűnt a labdákkal 90mp-re, ha a labdákhoz nem nyúlt hozzá?
Arra nem emlékszem, hogy a csapat elismerte volna, hogy szabálysértés történt. Kraft a jelentés után ezt nyilatkozta.
"Tisztelem a nyomozás független jellegét, az időt, fáradtságot és erőforrásokat, melyet erre fordítottak, a vizsgálat végkövetkeztetései érthetetlenek és nehezen magyarázhatóak számomra. Tudom, hogy nincs valódi eszközünk arra, hogy az NFL álláspontjával szembe vitába szálljunk. Megértjük és tiszteletben tartjuk, hogy mit jelent egy csapatnak lenni a harminckettőből a ligában és emiatt alapjaiban elfogadjuk a vizsgálat eredményét és megtesszük a lépéseket, hogy hasonló helyzet ne alakulhasson ki, továbbá elfogadunk bármilyen szankciót, amit kiszab az NFL." Robert Kraft
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 10 éve
Ilyesmi nem derülhet ki Brady peréből szerintem, mert szabálysértés egyrészt történt (pl. megvécéztették a labdákat), amit a csapat is elismert. Másrészt Brady eltiltásában egy szó nincs a labda leeresztéséről, őt azért tiltották el, mert nem volt elég együttműködő, illetve azért, mert "megalapozottan feltételezhető", hogy tudomása volt arról, ahogy a labdákat a csapat kezeli. Ebben nem csak a leeresztés, hanem a tárolás, hozom-viszem is benne van/lehet. (A labda leeresztéséről egy szó sincs az indoklásban.)A csapat büntetés már más tészta. Ott komoly erők fognak megmozdulni; (sport)politikai döntés fog születni. Goodell-nak annyi, legfeljebb arcát megőrizve engedik elmenni.tomi-tomiHa Brady pere alapján kiderül, hogy nem történt szabályszegés, akkor az nem járna együtt automatikusan a csapatbüntetések eltörlésével?ervinator
Ha Brady elmegy a perig, akkor az inkább arról fog szólni, hogy mennyire volt együttműködő, illetve, hogy mennyit tudhatott arról, ami a labdákkal folyik (általában és konkrétan, ahol az utóbbi nem feltétlenül jelent tudatos leeresztést). A leeresztés inkább a csapat-perben jöhet elő, mert a büntetés mértéke akkora, amit egy "sima" (pongyolaságból, hanyagságból eredő) szabálytalanság nem indokol.
Én egyébként még azt sem tudom eldönteni, hogy egyáltalán miről szól ez az ügy most? Mert szólhat a presztízsről (csapat ill. Brady presztízséről), de szólhat valami belső hatalmi harcról is. Márpedig az, hogy mi a tét, az alapjában határozhatja meg azt, hogy ki meddig hajlandó elmenni és milyen eszközöket hajlandó bevetni.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
A csapat büntetés már más tészta. Ott komoly erők fognak megmozdulni; (sport)politikai döntés fog születni. Goodell-nak annyi, legfeljebb arcát megőrizve engedik elmenni.tomi-tomiHa Brady pere alapján kiderül, hogy nem történt szabályszegés, akkor az nem járna együtt automatikusan a csapatbüntetések eltörlésével?
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 10 éve
Brady-t tisztázza a bíróság, egy meccset sem fog kihagyni (első dolga lesz a bíróságnak az ítélethirdetésig felfüggeszteni a büntetés végrehajtását).amúgy mit gondoltok, mi lesz az ügy vége?Klaci79Ami Bradyt illeti teljesen igazad van. Mellesleg a bíróságon már neki kell cáfolnia a Wells jelentésben állítottakat,KollegaEllenkezőleg, a bíróság előtt ártatlan lesz kiindulásként.
Első lépésben be kell mutatni kétséget kizáróan, hogy volt természetes úton indokolhatatlan nyomásveszteség. Már ezzel lesznek komoly problémák.
Utána kétséget kizáróan kell bizonyítani, hogy a két Pats alkalmazott (valamelyike) babrált a labdákkal.
Végül erről a babrálásról tudott Brady és/vagy utasítást adott rá.tomi-tomi
A csapat büntetés már más tészta. Ott komoly erők fognak megmozdulni; (sport)politikai döntés fog születni. Goodell-nak annyi, legfeljebb arcát megőrizve engedik elmenni.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Dacból behúzzuk az ötödiket.amúgy mit gondoltok, mi lesz az ügy vége?Klaci79Ami Bradyt illeti teljesen igazad van. Mellesleg a bíróságon már neki kell cáfolnia a Wells jelentésben állítottakat,KollegaEllenkezőleg, a bíróság előtt ártatlan lesz kiindulásként.
Első lépésben be kell mutatni kétséget kizáróan, hogy volt természetes úton indokolhatatlan nyomásveszteség. Már ezzel lesznek komoly problémák.
Utána kétséget kizáróan kell bizonyítani, hogy a két Pats alkalmazott (valamelyike) babrált a labdákkal.
Végül erről a babrálásról tudott Brady és/vagy utasítást adott rá.tomi-tomi

több mint 10 éve
amúgy mit gondoltok, mi lesz az ügy vége?Ami Bradyt illeti teljesen igazad van. Mellesleg a bíróságon már neki kell cáfolnia a Wells jelentésben állítottakat,KollegaEllenkezőleg, a bíróság előtt ártatlan lesz kiindulásként.
Első lépésben be kell mutatni kétséget kizáróan, hogy volt természetes úton indokolhatatlan nyomásveszteség. Már ezzel lesznek komoly problémák.
Utána kétséget kizáróan kell bizonyítani, hogy a két Pats alkalmazott (valamelyike) babrált a labdákkal.
Végül erről a babrálásról tudott Brady és/vagy utasítást adott rá.tomi-tomi
több mint 10 éve
Ami Bradyt illeti teljesen igazad van. Mellesleg a bíróságon már neki kell cáfolnia a Wells jelentésben állítottakat,KollegaEllenkezőleg, a bíróság előtt ártatlan lesz kiindulásként.
Első lépésben be kell mutatni kétséget kizáróan, hogy volt természetes úton indokolhatatlan nyomásveszteség. Már ezzel lesznek komoly problémák.
Utána kétséget kizáróan kell bizonyítani, hogy a két Pats alkalmazott (valamelyike) babrált a labdákkal.
Végül erről a babrálásról tudott Brady és/vagy utasítást adott rá.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Válasszuk szét a dolgokat. Megbüntették Brady-t és a csapatot. Ez a fellebbezés csak Brady-é. (A csapatnak május 21-ig van ideje rá.)Mondom, ahogy én látom. Mire gondolhatott Kraft úr: Ilyen ügyekben korábban jobbára eljárás sem indult, vagy komoly büntetést nem szabtak ki. A Wells jelentés kimondta, hogy a csapat vezetői nem tudhattak az esetről, Brady pedig "more probable, than not". Viszont mégis a csapat alkalmazásában állók követtek el valamit talán, vagy nem. Ilyen ügyért birkózni nem látszott értelmesnek, valóban valami pimf büntetés nézett ki.
Kraft a jelentés nyilvánosságra hozatala után tett egy békülő nyilatkozatot: bár szart se ér a jelentés, de elfogadjuk (a csapat) a büntetést, nem fogunk harcolni. Várt egy Falcons-hoz hasonló ítéletet, mindenki lenyugszik. Ehhez képest jött a kétszer fél milliós (maximális!) pénzbüntetés és a két cetli elvétele. Ezt nem veszi be Kraft gyomra, és érzésem szerint berzerker módba kapcsolt.
Brady pedig - s ez az elejétől nyilvánvaló - nem fog belenyugodni semmiféle elmarasztaló ítéletbe. Ő perre fog menni. Egyszerűen neki nincs más opciója, nem maradhat egy picit csaló. Ő most csalónak van kihirdetve, ezen nem változtat, ha Goodell holnap azt mondja, hogy legyen két (egy-három) meccs eltiltás.
Azért is volt nagy hiba a csapatot ilyen súlyosan büntetni a Liga szempontjából, mert ezek után Kraft semmiféle féket nem fog jelenteni Brady számára. Sőt, mindenben támogatni fogja.
Én most azt várom, hogy Goodell helyben hagyja a négy meccses eltiltást és irány a bíróság. Ha elengedné teljesen, akkor tényleg a teljes hitelességét veszítené el. Nyer pár hónapot, mert ezt a Wells jelentést fecnikre fogják szedni a bíróságon. (Soha nem jelent jót, ha egy jelentést a készítőnek sajtótájékoztatón kell megvédenie.)tomi-tomi
Ehhez képest jött ez büntetés.
Ami Bradyt illeti teljesen igazad van. Mellesleg a bíróságon már neki kell cáfolnia a Wells jelentésben állítottakat, így feltétlen kell a kezében legyen valami bizonyíték. Azt nem feltétlen kell bizonyítania, hogy nem csalt, de azt mindenképp, hogy a Wells féle kivizsgálók részrehajlók, vagy hanyagok voltak. Ha az ügyvédei nem lennének bizakodók, nem vinnék bele egy minden bizonnyal nagyon drága peres ügybe.
Amiben feltétlenül egyetértek, hogy Brady karrierje vége felé nem engedheti meg magának, hogy csalóként emlegessék és így vonuljon vissza. Egyértelmű, hogy meg fog harcolni az igazáért és ebben Krafték sem tudnák visszatartani. De szerencsére ők támogatják.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Csak én érzem magam ilyenkor az ecseri piacon? 😊Az meg szerintem a liga részéről nem opció. Amennyiben teljes eltörlés lesz, akkor gyakorlatilag a teljes hitelességét elveszíti a szervezet, azt viszont nem hagyhatják. És a relációs jel még mindig így áll NFL > Patriots.Az egész szankció "bűzlik". Már alapból számoltak vele,hogy az eredeti szankciókból engedniük kell.Szerintem ez a lehetőség (büntetés mérséklése) már rég nem játszik. Itt már a Pats a teljes eltörlésre törekszik.tomi-tomi
Lesz egy kb 3 meccses eltiltás és egy első kör. A pénz büntetés, a 4. körös pick és legalább egy meccs törölve lesz.undisputedly
Nagyon meglepődnék,ha mindent törölnének, viszont bizonyos fokú enyhítéssel ilyenkor alapból kell számolni, szóval az a nagyon out of context 4. kör és az 1 millió is ezt a célt szolgálja.undisputedly


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Elutasították a független döntőbírót, Roger Goodell viszont közölte, személyesen jár majd el Tom Brady fellebbezésének elbírálásában.ervinatorTehát akkor ezek szerint az alap ítélethez nem volt köze, nem ő hozta meg, de most gondolta, hogy ha már ilyen jól keres, akkor kicsit dolgozik is? 😀
több mint 10 éve
És az nem lehet, hogy az egész wellsreportcontext.com/ arról szól, hogy Kraft nem lebbez fel az ítélet ellen, de a PR miatt azért kiteszi az ő verzióját? Egy ilyen "okés, elfogadom a büntetést, de azért kapd be!" akciónak tűnik.SpigoLehetne, ha a CBA nem tiltaná kategorikusan az ilyen akciókat. Bármiféle panaszt, észrevételt csak a komisszárnak lehet benyújtani, egyértelműen tiltott a közvetlenül vagy közvetetten nyilvános kritika.
Ez tudatos szabályszegésnek tűnik számomra. Nem hinném, hogy Kraft arra hivatkozna, hogy ez a szabály eddig elkerülte a figyelmét. Szvsz háborút hirdetett.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
És az nem lehet, hogy az egész wellsreportcontext.com/ arról szól, hogy Kraft nem lebbez fel az ítélet ellen, de a PR miatt azért kiteszi az ő verzióját? Egy ilyen "okés, elfogadom a büntetést, de azért kapd be!" akciónak tűnik.Válasszuk szét a dolgokat. Megbüntették Brady-t és a csapatot. Ez a fellebbezés csak Brady-é. (A csapatnak május 21-ig van ideje rá.)Az meg szerintem a liga részéről nem opció. Amennyiben teljes eltörlés lesz, akkor gyakorlatilag a teljes hitelességét elveszíti a szervezet, azt viszont nem hagyhatják. És a relációs jel még mindig így áll NFL > Patriots.Az egész szankció "bűzlik". Már alapból számoltak vele,hogy az eredeti szankciókból engedniük kell.Szerintem ez a lehetőség (büntetés mérséklése) már rég nem játszik. Itt már a Pats a teljes eltörlésre törekszik.tomi-tomi
Lesz egy kb 3 meccses eltiltás és egy első kör. A pénz büntetés, a 4. körös pick és legalább egy meccs törölve lesz.undisputedly
Nagyon meglepődnék,ha mindent törölnének, viszont bizonyos fokú enyhítéssel ilyenkor alapból kell számolni, szóval az a nagyon out of context 4. kör és az 1 millió is ezt a célt szolgálja.undisputedly
Kraft a jelentés nyilvánosságra hozatala után tett egy békülő nyilatkozatot: bár szart se ér a jelentés, de elfogadjuk (a csapat) a büntetést, nem fogunk harcolni. Várt egy Falcons-hoz hasonló ítéletet, mindenki lenyugszik. Ehhez képest jött a kétszer fél milliós (maximális!) pénzbüntetés és a két cetli elvétele. Ezt nem veszi be Kraft gyomra, és érzésem szerint berzerker módba kapcsolt.
Brady pedig - s ez az elejétől nyilvánvaló - nem fog belenyugodni semmiféle elmarasztaló ítéletbe. Ő perre fog menni. Egyszerűen neki nincs más opciója, nem maradhat egy picit csaló. Ő most csalónak van kihirdetve, ezen nem változtat, ha Goodell holnap azt mondja, hogy legyen két (egy-három) meccs eltiltás.
Azért is volt nagy hiba a csapatot ilyen súlyosan büntetni a Liga szempontjából, mert ezek után Kraft semmiféle féket nem fog jelenteni Brady számára. Sőt, mindenben támogatni fogja.
Én most azt várom, hogy Goodell helyben hagyja a négy meccses eltiltást és irány a bíróság. Ha elengedné teljesen, akkor tényleg a teljes hitelességét veszítené el. Nyer pár hónapot, mert ezt a Wells jelentést fecnikre fogják szedni a bíróságon. (Soha nem jelent jót, ha egy jelentést a készítőnek sajtótájékoztatón kell megvédenie.)tomi-tomi
több mint 10 éve
Válasszuk szét a dolgokat. Megbüntették Brady-t és a csapatot. Ez a fellebbezés csak Brady-é. (A csapatnak május 21-ig van ideje rá.)Az meg szerintem a liga részéről nem opció. Amennyiben teljes eltörlés lesz, akkor gyakorlatilag a teljes hitelességét elveszíti a szervezet, azt viszont nem hagyhatják. És a relációs jel még mindig így áll NFL > Patriots.Az egész szankció "bűzlik". Már alapból számoltak vele,hogy az eredeti szankciókból engedniük kell.Szerintem ez a lehetőség (büntetés mérséklése) már rég nem játszik. Itt már a Pats a teljes eltörlésre törekszik.tomi-tomi
Lesz egy kb 3 meccses eltiltás és egy első kör. A pénz büntetés, a 4. körös pick és legalább egy meccs törölve lesz.undisputedly
Nagyon meglepődnék,ha mindent törölnének, viszont bizonyos fokú enyhítéssel ilyenkor alapból kell számolni, szóval az a nagyon out of context 4. kör és az 1 millió is ezt a célt szolgálja.undisputedly
Kraft a jelentés nyilvánosságra hozatala után tett egy békülő nyilatkozatot: bár szart se ér a jelentés, de elfogadjuk (a csapat) a büntetést, nem fogunk harcolni. Várt egy Falcons-hoz hasonló ítéletet, mindenki lenyugszik. Ehhez képest jött a kétszer fél milliós (maximális!) pénzbüntetés és a két cetli elvétele. Ezt nem veszi be Kraft gyomra, és érzésem szerint berzerker módba kapcsolt.
Brady pedig - s ez az elejétől nyilvánvaló - nem fog belenyugodni semmiféle elmarasztaló ítéletbe. Ő perre fog menni. Egyszerűen neki nincs más opciója, nem maradhat egy picit csaló. Ő most csalónak van kihirdetve, ezen nem változtat, ha Goodell holnap azt mondja, hogy legyen két (egy-három) meccs eltiltás.
Azért is volt nagy hiba a csapatot ilyen súlyosan büntetni a Liga szempontjából, mert ezek után Kraft semmiféle féket nem fog jelenteni Brady számára. Sőt, mindenben támogatni fogja.
Én most azt várom, hogy Goodell helyben hagyja a négy meccses eltiltást és irány a bíróság. Ha elengedné teljesen, akkor tényleg a teljes hitelességét veszítené el. Nyer pár hónapot, mert ezt a Wells jelentést fecnikre fogják szedni a bíróságon. (Soha nem jelent jót, ha egy jelentést a készítőnek sajtótájékoztatón kell megvédenie.)
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Igen, én is jártam már így. Egy évbe tellett, hogy újra regisztrálni tudjak. Elvileg a twitteren jelzik a hivatalos accountjukon, mikor lesz újra free reg.Egyszer kiraktak, mert figyelmetlen (marha) voltam. Azóta nem bírok visszaregisztrálni 😕KollegaMég mindig keresném a döntőt a Patriots play-by-play hangjával, ha valaki tudna rá forrást!KollegaMost nem tudom megnézni (mert nem tudom fejből a jelszót 😀 ), de TYT-en nincs fent? Ott mindenféle finomságok találhatóak.megyerikrisz
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 10 éve
mitől jobban out-of-context az első kör mint a következő évi negyedik?Az meg szerintem a liga részéről nem opció. Amennyiben teljes eltörlés lesz, akkor gyakorlatilag a teljes hitelességét elveszíti a szervezet, azt viszont nem hagyhatják. És a relációs jel még mindig így áll NFL > Patriots.Az egész szankció "bűzlik". Már alapból számoltak vele,hogy az eredeti szankciókból engedniük kell.Szerintem ez a lehetőség (büntetés mérséklése) már rég nem játszik. Itt már a Pats a teljes eltörlésre törekszik.tomi-tomi
Lesz egy kb 3 meccses eltiltás és egy első kör. A pénz büntetés, a 4. körös pick és legalább egy meccs törölve lesz.undisputedly
Nagyon meglepődnék,ha mindent törölnének, viszont bizonyos fokú enyhítéssel ilyenkor alapból kell számolni, szóval az a nagyon out of context 4. kör és az 1 millió is ezt a célt szolgálja.undisputedly
ha valamit, akkor a pénzbüntetést szerintem nem fogják eltörölni, bár az kb semmire sem jó.
szerintem a 4-ből kettő meccs eltiltás lesz, a 2016-os első kör viszont bukik.