New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 10 éve
Ma éjfélkor derül ki, hogy Gronk, vagy Beckham lesz-e a Madden 16 borítóján.Mint mondtam, bármilyen átok vonyítva takarodik a sarokba, ha Gronkról van szó! 😊
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
3x már bejött, nem? 😀Persze, hogy nincs.. Én is csak a jelenlegi keretből tudok kiindulni..Ki tudja mi lesz még az ősszel? De a játékos mozgások, draft alapján nagyon úgy tűnik, hogy inkább a bitang front7 irányába mozdul el az öreg, míg DMC-ék hátul zónáznak a "noname" cornerekkel.. Novemberben okosabbak leszünk. 😀kyobaluAkkor 4-5-2. Így rendben van? 😀Nincsenek olyan DT-ink, hogy tudjunk 3-4, 3-5 frontokat kialakítani..kyobaluAhogy elnézem BB az atletikus, cover-ben kiemelkedő LB ket gyűjti. Zona+blitz alap 4-4-3😀gordon3-5-2Borbinho
Btw szerintem semmi különösebb jelentősége nincs ezeknek a mozgásoknak. Tegye fel a kezét, aki ma egy éve tudott Malcolm Butler-ről egy mondatnál többet mondani. Utána emlékezzünk a határidőre kialakított és a három-négy héttel későbbi 53-as keretek közötti különbségekre. A novemberi keret fele nincs még szerződtetve és/vagy legfeljebb a neveiket tudnánk felsorolni.tomi-tomi
Sőt...
Játszottunk már rosszabb DB sorral is SB-n.
több mint 10 éve
Pláne most, hogy már Kraftnál is a pálya szélén van.Nem tudom, vótat-e már, Brady fellebbez ugye, nem is szórakozik sokat, a legújabb ember az oldalán Jeffrey Kessler, aki azért eléggé odapörkölt már néhányszor az NFL-nek. 😀Goodell már egy ideje a síneken játszik. Szerintem sejti, hogy előbb-utóbb jön a vonat.Kollega
Schefter tegnap azt mondta az ESPN-en, hogy ezek után nem lepné meg, ha rövidesen eltörölnék a büntetést, és Brady egy meccset sem hagyna ki.
Mondjuk az megint szánalmas lenne a ligától. Kitartott a semmiben, bizonyítékok nélkül, majd amikor már megcsinálta a saját hülyeségét, jól felhergeli a nép másik felét is, nehogy elcsituljon az egész cirkusz.Stez
több mint 10 éve
ebben az ügyben Tredi, csak a hátulmegakrumplifejű lehet, a masinisztákat valahun a NYJ-Pennsilvania tengelyen kéne keresgélniA masiniszta:Nem tudom, vótat-e már, Brady fellebbez ugye, nem is szórakozik sokat, a legújabb ember az oldalán Jeffrey Kessler, aki azért eléggé odapörkölt már néhányszor az NFL-nek. 😀Goodell már egy ideje a síneken játszik. Szerintem sejti, hogy előbb-utóbb jön a vonat.Kollega
Schefter tegnap azt mondta az ESPN-en, hogy ezek után nem lepné meg, ha rövidesen eltörölnék a büntetést, és Brady egy meccset sem hagyna ki.
Mondjuk az megint szánalmas lenne a ligától. Kitartott a semmiben, bizonyítékok nélkül, majd amikor már megcsinálta a saját hülyeségét, jól felhergeli a nép másik felét is, nehogy elcsituljon az egész cirkusz.Stez
tomi-tomi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Hogy mennyire ívesen leszarta a liga eddig ezt a kérdést:www.nj.com/jets/index.ssf/2015/01/needles_on_sidelines_former_jets_qb_jeff_blake_had.html
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
A masiniszta:Nem tudom, vótat-e már, Brady fellebbez ugye, nem is szórakozik sokat, a legújabb ember az oldalán Jeffrey Kessler, aki azért eléggé odapörkölt már néhányszor az NFL-nek. 😀Goodell már egy ideje a síneken játszik. Szerintem sejti, hogy előbb-utóbb jön a vonat.Kollega
Schefter tegnap azt mondta az ESPN-en, hogy ezek után nem lepné meg, ha rövidesen eltörölnék a büntetést, és Brady egy meccset sem hagyna ki.
Mondjuk az megint szánalmas lenne a ligától. Kitartott a semmiben, bizonyítékok nélkül, majd amikor már megcsinálta a saját hülyeségét, jól felhergeli a nép másik felét is, nehogy elcsituljon az egész cirkusz.Stez
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Persze, hogy nincs.. Én is csak a jelenlegi keretből tudok kiindulni..Ki tudja mi lesz még az ősszel? De a játékos mozgások, draft alapján nagyon úgy tűnik, hogy inkább a bitang front7 irányába mozdul el az öreg, míg DMC-ék hátul zónáznak a "noname" cornerekkel.. Novemberben okosabbak leszünk. 😀Akkor 4-5-2. Így rendben van? 😀Nincsenek olyan DT-ink, hogy tudjunk 3-4, 3-5 frontokat kialakítani..kyobaluAhogy elnézem BB az atletikus, cover-ben kiemelkedő LB ket gyűjti. Zona+blitz alap 4-4-3😀gordon3-5-2Borbinho
Btw szerintem semmi különösebb jelentősége nincs ezeknek a mozgásoknak. Tegye fel a kezét, aki ma egy éve tudott Malcolm Butler-ről egy mondatnál többet mondani. Utána emlékezzünk a határidőre kialakított és a három-négy héttel későbbi 53-as keretek közötti különbségekre. A novemberi keret fele nincs még szerződtetve és/vagy legfeljebb a neveiket tudnánk felsorolni.tomi-tomi
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 10 éve
Az a lényeg, hogy BB meg a stáb tudja, hogy mit akar!Akkor 4-5-2. Így rendben van? 😀Nincsenek olyan DT-ink, hogy tudjunk 3-4, 3-5 frontokat kialakítani..kyobaluAhogy elnézem BB az atletikus, cover-ben kiemelkedő LB ket gyűjti. Zona+blitz alap 4-4-3😀gordon3-5-2Borbinho
Btw szerintem semmi különösebb jelentősége nincs ezeknek a mozgásoknak. Tegye fel a kezét, aki ma egy éve tudott Malcolm Butler-ről egy mondatnál többet mondani. Utána emlékezzünk a határidőre kialakított és a három-négy héttel későbbi 53-as keretek közötti különbségekre. A novemberi keret fele nincs még szerződtetve és/vagy legfeljebb a neveiket tudnánk felsorolni.tomi-tomi
Milyen unalmas lenne, ha látnánk előre mindent 😉
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 10 éve
Akkor 4-5-2. Így rendben van? 😀Nincsenek olyan DT-ink, hogy tudjunk 3-4, 3-5 frontokat kialakítani..kyobaluAhogy elnézem BB az atletikus, cover-ben kiemelkedő LB ket gyűjti. Zona+blitz alap 4-4-3😀gordon3-5-2Borbinho
Btw szerintem semmi különösebb jelentősége nincs ezeknek a mozgásoknak. Tegye fel a kezét, aki ma egy éve tudott Malcolm Butler-ről egy mondatnál többet mondani. Utána emlékezzünk a határidőre kialakított és a három-négy héttel későbbi 53-as keretek közötti különbségekre. A novemberi keret fele nincs még szerződtetve és/vagy legfeljebb a neveiket tudnánk felsorolni.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Nem tudom, vótat-e már, Brady fellebbez ugye, nem is szórakozik sokat, a legújabb ember az oldalán Jeffrey Kessler, aki azért eléggé odapörkölt már néhányszor az NFL-nek. 😀Goodell már egy ideje a síneken játszik. Szerintem sejti, hogy előbb-utóbb jön a vonat.
Schefter tegnap azt mondta az ESPN-en, hogy ezek után nem lepné meg, ha rövidesen eltörölnék a büntetést, és Brady egy meccset sem hagyna ki.
Mondjuk az megint szánalmas lenne a ligától. Kitartott a semmiben, bizonyítékok nélkül, majd amikor már megcsinálta a saját hülyeségét, jól felhergeli a nép másik felét is, nehogy elcsituljon az egész cirkusz.Stez
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Nincsenek olyan DT-ink, hogy tudjunk 3-4, 3-5 frontokat kialakítani..Ahogy elnézem BB az atletikus, cover-ben kiemelkedő LB ket gyűjti. Zona+blitz alap 4-4-3😀gordon3-5-2Borbinho
Ward egy paraszt.. 😉
több mint 10 éve
Ahogy elnézem BB az atletikus, cover-ben kiemelkedő LB ket gyűjti. Zona+blitz alap 4-4-3😀gordon3-5-2
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
Nem tudom, vótat-e már, Brady fellebbez ugye, nem is szórakozik sokat, a legújabb ember az oldalán Jeffrey Kessler, aki azért eléggé odapörkölt már néhányszor az NFL-nek. 😀Schefter tegnap azt mondta az ESPN-en, hogy ezek után nem lepné meg, ha rövidesen eltörölnék a büntetést, és Brady egy meccset sem hagyna ki.
Mondjuk az megint szánalmas lenne a ligától. Kitartott a semmiben, bizonyítékok nélkül, majd amikor már megcsinálta a saját hülyeségét, jól felhergeli a nép másik felét is, nehogy elcsituljon az egész cirkusz.
több mint 10 éve

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 10 éve
Ahogy elnézem BB az atletikus, cover-ben kiemelkedő LB ket gyűjti. Zona+blitz alap 4-4-3😀
több mint 10 éve
Na ezen nekem is megakadt tegnap a szemem. És ő ráadásul még Pats-szurkoló is. Egy ilyen felállás mellett nem kapnánk átlagban 250 futott yardnál sokkal többet 😊

több mint 10 éve
Chandlers Jones és Sheard mint 3-4 DE. Idiótahülyebarmok... ezek tényleg pénzt kapnak ezekért a cikkekért?😀
És még csak nem is a bleacherreport...
több mint 10 éve
Minden esetre, néhány mindenre elszánt fanatikus elindította a gyűjtést. Ha 1 millió Pats szurkoló beszáll 1 dollárral, ki lehet fizetni a csapat helyett a büntetést. Mielőtt elkezdenénk emlegetni, ahogy a CBS sportoldala teszi, hogy a Patriots franchise mintegy 2,6 milliárd dollárt ér, a dolog nyilván szimbolikus.Itt lehet beszállni, ha valaki indíttatást érez: www.gofundme.com/NewEnglandPatriots
Egyébként meg: #NoBradyNoBanner
Örülök, hogy a kinti szurkolóknak is eszébe jutott.
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
CB van minőségi javulást hozó? Aligha. Mennyiségre bőven megvagyunk. Létszám miatt felesleges hozni pluszban. LB-mélység meg tavaly annyi volt, hogy kettőt kellett év közben cserélni. A szűkítésnél még jöhetnek WTF-ek, most igazából még CB is belefér, ha a 90 fő alatt vagyunk, de am nem kell. Nem lesz ez rossz.A másik üggyel felesleges foglalkozni. Az elmúlt évtizedben kétszer hurcolták meg a csapatot ilyen-olyan okok miatt. Egyszer azt is elmondták, hogy már nem vagyunk jók. Volt, aki garantálta ellenünk a győzelmet. Az egyik évben 16-0, a legutóbbi bajnoki cím. Szal az SB tutinak látszik, és mivel Brady visszafordította a kiégést/Garoppolo jó lesz, jöjjön a kövi elsőség 😀 Aztán valami új sztori. Megint

több mint 10 éve
Az egészben az a vicces szerintem, ha egy '82-es Hajdú tárcsás mosógép formájában kapta volna TB a snapet akkor is szétfutják a Kócot. Háromszor egymás után. Lehet valaki kompenzálni akart, amiért megbüntették Irsay-t tavaly + minden bizonnyal terelni akartak annak rendje és módja szerint a fajsúlyosabb ügyekről. Vagy csak sokat buktak tipszmixen, ki tudja. Az meg, hogy ha a Ted Wells féle kisregény szerint Kraft meg BB, sőt a Pats teljes vezetése nem tudott a dolgokról (Brady meg igen, ami kábé annyira hihető, minthogy a magyar felsőoktatás-ügyben ül bárki is, aki valaha egyetemista volt), akkor miért kell az egész, egyébként kiemelkedően stabilan teljesítő szervezetet büntetni? Mert kiemelkedően stabilan működik? Vicc az egész, dobtak egy jókora csontot a médiának meg a közvéleménynek, a missziót végző komisszár kapott egy-két extra támogatót a közeljövőre, mindenki jól járt, kivéve Tom Brady, aki a tavaly KC meccs után egész szezonban úgy játszott, mint ahogyan NFL QB még nem sokszor... egy rutinos, sokat megélt, többszörös SB győztes irányító úgy örült minden pontnak, szerelésnek, győzelemnek, mintha az első lenne. Valahol azt a Tom Brady-t láttam újra, aki miatt elkezdtem sok éve nézni ezt a sportot és hogy a tavalyi eredmény nem a lapos labdákon múlott, arra ide a rozsdás bökőt... Jövőre már tán' a lateral pass is illegal formation lesz, mert a Pats sikerrel alkalmazta? Szóval akármi is legyen a fellebbezés eredménye, nem nagyon hiszem hogy motiválni kellene a Csapatot a következő szezonban...A hosszú komment után egy kis off: az megvan, hogy BB mindezek közben megint igazolt egy linebackert? 😀 Minek ide CB, az túl mainstream, tavaly voltak 5-6 DB-s felállásaink 2 linebackerrel, most lesz 5-6 LB egyszerre a pályán hadd jöjjön az újabb szabálymódosítás!
In Bill We Trust! 😀
több mint 10 éve
3 sün meg 3 tüntető? Ez még egy flash mobnak is kevés...
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 10 éve
Megint rányomott a random gombra, de mindegy mert Godell egy báb, ezt magasabb szinten rendezték.MinitronNincs itt semmi random, ha egy balhé médiavisszhangot kap, példát kell statuálni, ha nem, semmi nem történik. Lásd családon belüli erőszak. Lásd bountygate (pont az agyrázkódásos perek idején, véletlenül). Goodell nem vezető, hanem egy reaktív pr-menedzser, akinek egyetlen feladata a kármentés, de csak miután szar került a ventillátorba.
több mint 10 éve
Kár, hogy odaírták alulra azt a plusz mondatot, így elég szájbarágós. Nélküle jobb lenne. 😊Nem értem undit, ez tényleg vicces 😊Gyurma PappaElegáns 😊undisputedlyno offense, nem ellenetek szól, csak találtamzinedine5


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Nem értem undit, ez tényleg vicces 😊Elegáns 😊no offense, nem ellenetek szól, csak találtamzinedine5
...undisputedly

