New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 11 éve
... Mi Pats fanként már készülünk a szűk esztendőkre, aztán majd meglátjuk... 😛 😀WitchdoctorHa abból indulunk ki mi szokott itt menni 2 szar meccs után, sztem emberi aggyal felfoghatatlan mi lenne itt egy pár éves browns szerű produkciót követően..
( gyanítom sokan új csapatot találnának maguknak 😀 )
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
Bocsi, de az E./2.-s "kiszólásokat" nehéz nem személyesnek venni..... Még akkor is, ha körülötte általánosan beszélsz a dolgokrólAz most egy dolog, hogy megint kihozod, hogy nem vagyok komplett (köszönet érte), de azt hogy hoztad össze, hogy én azt mondtam, hogy rólad van szó? Mert én rohadtul nem rád írtam, ha emiatt jött az utána következő történet, akkor sem mondom, hogy oké, de legalább már érteném, mire veszed fel magadnak itt a dolgokat.Hát te nem vagy komplett azt kell mondjam 😊Erről szólt, majd mikor megemlítettem, hogy milyen szánalmas, ha valaki azért gyűlöl egy csapatot, mert van ott egy modell WAG vagy mert sokat nyer, akkor máris hirtelen nézetet váltottál, most meg jön a mosogatásod, de legalább behatóan 😀Ne viccelődjél már. Idejössz, előadod a nagy életigazságot, hogy miért utálandó egy csapat. Leírtam, hogy tök jó, hogy ezt épp egy Broncos-fan írja, miközben a Denver valahogy mégsem lett közutálatra méltó, annak ellenére, milyen szépen mentek a rekordokra. Magas lovon kettőnk közül egyedül te ültél innentől kezdve.Erről szólt a diskurzus, hogy mitől lehet ez a Brady/Pats ellenszenv. Ehhez próbáltam hozzászólni.
A tiszteletet ez a csapat egy másfél évtizede elég rendesen kiérdemli valami minimális szinten, de egy 15 éve konstans 1/1-es várományos felé is megadom.
Fölényeskedni egyedül te fölényeskedsz, a lófasz bevételéről nem is beszélve. Innentől kezdve, hogy a végén még az kellene, hogy megsértődve távozz. Hát ez olyan parádés kör volt, hogy valami félelmetes 😀Wyatt
Manninget ugyan úgy utálják sokan és sok mindennel kikezdik, de én például mégse ugrok egyből a torkának senkinek emiatt. Elvakultság és fanatizmus között baromi nagy különbség van.
Nem sértődtem meg, eleve sejtettem, hogy errefelé valami hasonlóban lesz részem előbb vagy utóbb. Egyszerűen képtelenek vagytok (tisztelet a kivételnek) normális vitába fogni anélkül, hogy súlyos támadást vélnétek az önérzetetekben. Az nem érv, hogy "Pistike mért verted pofán Jozsikát? Hát mert a Peti is megrúgta a Bélát"...
Ha nagyon magyarázni akarnám, a lószerszámnál gondolhattál volna a kengyelre is, hogy egy kicsit visszafoghatnád magad.flzoli
De mondom, van olyan, aki képes azért utálni egy csapatot, mert ráment a rekordokra (itt meg mertem jegyezni őfelségének, hogy a Denver ugyanúgy ment rá, és ott mégsem volt ez elég, majd jött a nagy bedurci), de egy minimális tisztelet akkor is kijárna. Aztán ugorhatsz annak a torkának, akinek akarszWyatt
Egy szóval nem mondtam sose, hogy a Pats-et vagy bármely másik csapatot gyűlölném. Nem szimpatikus, az egy másik dolog, de hogy mi a francért kell elmenni a szélsőségek felé azt csak te tudod....
Nem az én álláspontom fogalmaztam nem, hanem egy lehetséges okot, amiért a Pats ellenszenvet válthatott ki sokakban. Olvasd már el lassabban a mondandómat, ha elsőre nem ment az értelmezés.flzoli
És innentől kezdve inkább te szállj le arról a lovacskáról, és te ne próbálj úgy értelmezni dolgokat, ahogyan nem volt arról szóWyatt
több mint 11 éve
Miért kéne ehhez bostoninak lenni?Haters gonna hate!"Mindenki sikeres csapatot szeretne. Nekünk megadatott az, hogy olyan csapat a kedvencünk, akik folyamatosan jól teljesítenek. "
A mai nap mottója.
Azért valljuk be, ha egy csapat 15 éve a liga elitjébe tartózik, akkor miért pofátlanul nagy elvárás, hogy jövőre is az legyen? Ezeket nem értem. Én minden évben a rájátszásba várom a csapatunkat amióta nézem a focit.
A hype meg inkább Manningről szól semmint Bradyről. Egyfolytában. Döntögeti a csúcsokat statban.
Az hogy az ő felesége nem modell, hát...kinek milyen a fizimiskája. 😀
De ilyenért utálni valakit.
Mindenki sikeres csapatot szeretne. Nekünk megadatott az, hogy olyan csapat a kedvencünk, akik folyamatosan jól teljesítenek.
Szerintem ha most megnyernénk az SB-t (remélem így lesz de biztos ez is csak huhogás másoknak), akkor is utálni fogják, plusz a tisztelet szikráját se kapja meg majd a csapat és Brady sem. plusz ha folytatódna, hogy jövőre is rájátszásba kerülünk akkor sem. Mindig azt gyűlölik, aki sikeres.
De ettől erős ez a csapat és a szurkolói is.Demecs
megadatott 😀
bostoni vagy haver?
mert nekik megadatott, te meg választottad. sikerélmény kellett, megkaptad. sikeres volt a kompenzáció.gedam
Ezen az alapon, akkor te meg baltimorei vagy? 😀
Én választottam, de nem megadatott az, hogy minden évben szurkolhatok a csapatomért a rájátszásban? De.
Ez miért lenne kompenzáció?
Vagy csak akkor lehet jó fej, ha nem a patsnek esetleg negatív mérlegű csapatnak drukkolok?
Komolyan kákán a csomót.
több mint 11 éve
Btw, ilyenkor van az, hogy nálunk vannak divatgyűlölők, akik a csordaszellemet követve utáljk a PATset... 😀 Dehát ilyen ez a csordaszellem, vigyázzanak nehogy kilógjanak a sorból... 😀 😛Srácok nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem Flacco kiégett, úgyhogy:
"UNLEASH SOBRI" "TÁMADJ BETYÁR"
(Ravens fanok végetek... 😊 😊 )

több mint 11 éve
Nem lett hozzátéve hogy az "AFC East-ben" 😀persze, csak ez a "mindig a Patriots nyer" az idő múlásával kezd egyre kínosabbá válni... 😊baggioBeszélnétek inkább arról, hogy 2024-ben Boston rendezheti a nyári olimpiát, ha az USA kapja a rendezést (vagy hogy a dedikáció szó kissé mást jelent, mint amire Ray Lewis-nél utaltak) 😊 Amúgy durva belegondolni, hogy február 6-án lenne 10 éve, hogy a Patriots utoljára Super Bowlt nyert, ha ezt nem sikerülne idén sem megszakítani, szóval ilyen alapon a Giants-t, a Steelers-t vagy akár a Seahawks-t ezerszer jobban lehetne "utálni"baggioMég egy ok ami igazolja, hogy idén mi nyerjük a SB-t. (Megjegyzem, azóta volt két SB részvétel és még három főcsoportdöntő, ami akkor is megsüvegelendő eredménysor, ha újabb gyűrűt nem sikerült szerezni.)Burkus
több mint 11 éve
persze, csak ez a "mindig a Patriots nyer" az idő múlásával kezd egyre kínosabbá válni... 😊Beszélnétek inkább arról, hogy 2024-ben Boston rendezheti a nyári olimpiát, ha az USA kapja a rendezést (vagy hogy a dedikáció szó kissé mást jelent, mint amire Ray Lewis-nél utaltak) 😊 Amúgy durva belegondolni, hogy február 6-án lenne 10 éve, hogy a Patriots utoljára Super Bowlt nyert, ha ezt nem sikerülne idén sem megszakítani, szóval ilyen alapon a Giants-t, a Steelers-t vagy akár a Seahawks-t ezerszer jobban lehetne "utálni"baggioMég egy ok ami igazolja, hogy idén mi nyerjük a SB-t. (Megjegyzem, azóta volt két SB részvétel és még három főcsoportdöntő, ami akkor is megsüvegelendő eredménysor, ha újabb gyűrűt nem sikerült szerezni.)Burkus

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Jön Gerappa és szépen menedzseli a bivalyerős védelem mellett a játékot mint közepes QB. Így nyert Brady három gyűrűt, nem a 40 yardos tért ölelő passzok sorozatával. (Ez volt a Postás recept is 2012-ben, csak idén már nincs meg a bivalyerős, "csak" erős védelem.)"Mindenki sikeres csapatot szeretne. Nekünk megadatott az, hogy olyan csapat a kedvencünk, akik folyamatosan jól teljesítenek. "Mert szerinted Bostonban nem laknak Ravens fanok? Amerikában is mindenki választ csapatot. Nincs olyan, hogy basszus beleszülettem, akkor ez van. Mint ahogy te is választottad a Ravenst. Talán pont akkor amikor SB-t nyertek a hollók... Mert sikerélményt akartál... 😀 😀 😀
megadatott 😀
bostoni vagy haver?
mert nekik megadatott, te meg választottad. sikerélmény kellett, megkaptad. sikeres volt a kompenzáció.gedam
Én mondjuk ismerek olyan St.Luis fant, aki Warner miatt lett Rams szurker... Azótta netto szopó az NFL számára, de kitart... Mi Pats fanként már készülünk a szűk esztendőkre, aztán majd meglátjuk... 😛 😀Witchdoctor
több mint 11 éve
Az most egy dolog, hogy megint kihozod, hogy nem vagyok komplett (köszönet érte), de azt hogy hoztad össze, hogy én azt mondtam, hogy rólad van szó? Mert én rohadtul nem rád írtam – konkrétan egy kurva szó nem volt rólad, hanem azokról, akik emiatt képesek gyűlölködni, de semmi baj... –, ha emiatt jött az utána következő történet, akkor sem mondom, hogy oké, de legalább már érteném, mire veszed fel magadnak itt a dolgokat.Hát te nem vagy komplett azt kell mondjam 😊Erről szólt, majd mikor megemlítettem, hogy milyen szánalmas, ha valaki azért gyűlöl egy csapatot, mert van ott egy modell WAG vagy mert sokat nyer, akkor máris hirtelen nézetet váltottál, most meg jön a mosogatásod, de legalább behatóan 😀Ne viccelődjél már. Idejössz, előadod a nagy életigazságot, hogy miért utálandó egy csapat. Leírtam, hogy tök jó, hogy ezt épp egy Broncos-fan írja, miközben a Denver valahogy mégsem lett közutálatra méltó, annak ellenére, milyen szépen mentek a rekordokra. Magas lovon kettőnk közül egyedül te ültél innentől kezdve.Erről szólt a diskurzus, hogy mitől lehet ez a Brady/Pats ellenszenv. Ehhez próbáltam hozzászólni.
A tiszteletet ez a csapat egy másfél évtizede elég rendesen kiérdemli valami minimális szinten, de egy 15 éve konstans 1/1-es várományos felé is megadom.
Fölényeskedni egyedül te fölényeskedsz, a lófasz bevételéről nem is beszélve. Innentől kezdve, hogy a végén még az kellene, hogy megsértődve távozz. Hát ez olyan parádés kör volt, hogy valami félelmetes 😀Wyatt
Manninget ugyan úgy utálják sokan és sok mindennel kikezdik, de én például mégse ugrok egyből a torkának senkinek emiatt. Elvakultság és fanatizmus között baromi nagy különbség van.
Nem sértődtem meg, eleve sejtettem, hogy errefelé valami hasonlóban lesz részem előbb vagy utóbb. Egyszerűen képtelenek vagytok (tisztelet a kivételnek) normális vitába fogni anélkül, hogy súlyos támadást vélnétek az önérzetetekben. Az nem érv, hogy "Pistike mért verted pofán Jozsikát? Hát mert a Peti is megrúgta a Bélát"...
Ha nagyon magyarázni akarnám, a lószerszámnál gondolhattál volna a kengyelre is, hogy egy kicsit visszafoghatnád magad.flzoli
De mondom, van olyan, aki képes azért utálni egy csapatot, mert ráment a rekordokra (itt meg mertem jegyezni őfelségének, hogy a Denver ugyanúgy ment rá, és ott mégsem volt ez elég, majd jött a nagy bedurci), de egy minimális tisztelet akkor is kijárna. Aztán ugorhatsz annak a torkának, akinek akarszWyatt
Egy szóval nem mondtam sose, hogy a Pats-et vagy bármely másik csapatot gyűlölném. Nem szimpatikus, az egy másik dolog, de hogy mi a francért kell elmenni a szélsőségek felé azt csak te tudod....
Nem az én álláspontom fogalmaztam nem, hanem egy lehetséges okot, amiért a Pats ellenszenvet válthatott ki sokakban. Olvasd már el lassabban a mondandómat, ha elsőre nem ment az értelmezés.flzoli
És innentől kezdve inkább te szállj le arról a lovacskáról, és te ne próbálj úgy értelmezni dolgokat, ahogyan nem volt arról szó

több mint 11 éve
Beszélnétek inkább arról, hogy 2024-ben Boston rendezheti a nyári olimpiát, ha az USA kapja a rendezést (vagy hogy a dedikáció szó kissé mást jelent, mint amire Ray Lewis-nél utaltak) 😊 Amúgy durva belegondolni, hogy február 6-án lenne 10 éve, hogy a Patriots utoljára Super Bowlt nyert, ha ezt nem sikerülne idén sem megszakítani, szóval ilyen alapon a Giants-t, a Steelers-t vagy akár a Seahawks-t ezerszer jobban lehetne "utálni"baggioMég egy ok ami igazolja, hogy idén mi nyerjük a SB-t. (Megjegyzem, azóta volt két SB részvétel és még három főcsoportdöntő, ami akkor is megsüvegelendő eredménysor, ha újabb gyűrűt nem sikerült szerezni.)
több mint 11 éve
2015. január 9-én egy Broncos szurkoló szájából hallani, hogy a csapból is Brady folyik, az egész egyszerűen megfizethetetlen. Egyben meg is nyugtat, hogy pont ott vagyunk, ahol a helyünk van 😊KollegaBocsi, de a Broncos sokáig "periféria" csapat volt. Tebow, Manning és Elway (mint GM) hozta ezt a bazi nagy hype-ot a csapat köré. Ha még egyszer leírom, talán megértitek: A 2000-es évek elejétől kezdve igenis szerintem Bradyvel és a Pats-el foglalkozott szinte minden 3. cikk ( a másik 1/3 meg Manningről persze). Nem mondtam, hogy nekem személyesen ezzel problémám lenne. A sztár kultusz építés és Amerika ezzel jár, és biztos vannak, akiknek ez persze visszás
több mint 11 éve
"Mindenki sikeres csapatot szeretne. Nekünk megadatott az, hogy olyan csapat a kedvencünk, akik folyamatosan jól teljesítenek. "Mert szerinted Bostonban nem laknak Ravens fanok? Amerikában is mindenki választ csapatot. Nincs olyan, hogy basszus beleszülettem, akkor ez van. Mint ahogy te is választottad a Ravenst. Talán pont akkor amikor SB-t nyertek a hollók... Mert sikerélményt akartál... 😀 😀 😀
megadatott 😀
bostoni vagy haver?
mert nekik megadatott, te meg választottad. sikerélmény kellett, megkaptad. sikeres volt a kompenzáció.gedam
Én mondjuk ismerek olyan St.Luis fant, aki Warner miatt lett Rams szurker... Azótta netto szopó az NFL számára, de kitart... Mi Pats fanként már készülünk a szűk esztendőkre, aztán majd meglátjuk... 😛 😀

több mint 11 éve
Hát te nem vagy komplett azt kell mondjam 😊Erről szólt, majd mikor megemlítettem, hogy milyen szánalmas, ha valaki azért gyűlöl egy csapatot, mert van ott egy modell WAG vagy mert sokat nyer, akkor máris hirtelen nézetet váltottál, most meg jön a mosogatásod, de legalább behatóan 😀Ne viccelődjél már. Idejössz, előadod a nagy életigazságot, hogy miért utálandó egy csapat. Leírtam, hogy tök jó, hogy ezt épp egy Broncos-fan írja, miközben a Denver valahogy mégsem lett közutálatra méltó, annak ellenére, milyen szépen mentek a rekordokra. Magas lovon kettőnk közül egyedül te ültél innentől kezdve.Erről szólt a diskurzus, hogy mitől lehet ez a Brady/Pats ellenszenv. Ehhez próbáltam hozzászólni.
A tiszteletet ez a csapat egy másfél évtizede elég rendesen kiérdemli valami minimális szinten, de egy 15 éve konstans 1/1-es várományos felé is megadom.
Fölényeskedni egyedül te fölényeskedsz, a lófasz bevételéről nem is beszélve. Innentől kezdve, hogy a végén még az kellene, hogy megsértődve távozz. Hát ez olyan parádés kör volt, hogy valami félelmetes 😀Wyatt
Manninget ugyan úgy utálják sokan és sok mindennel kikezdik, de én például mégse ugrok egyből a torkának senkinek emiatt. Elvakultság és fanatizmus között baromi nagy különbség van.
Nem sértődtem meg, eleve sejtettem, hogy errefelé valami hasonlóban lesz részem előbb vagy utóbb. Egyszerűen képtelenek vagytok (tisztelet a kivételnek) normális vitába fogni anélkül, hogy súlyos támadást vélnétek az önérzetetekben. Az nem érv, hogy "Pistike mért verted pofán Jozsikát? Hát mert a Peti is megrúgta a Bélát"...
Ha nagyon magyarázni akarnám, a lószerszámnál gondolhattál volna a kengyelre is, hogy egy kicsit visszafoghatnád magad.flzoli
De mondom, van olyan, aki képes azért utálni egy csapatot, mert ráment a rekordokra (itt meg mertem jegyezni őfelségének, hogy a Denver ugyanúgy ment rá, és ott mégsem volt ez elég, majd jött a nagy bedurci), de egy minimális tisztelet akkor is kijárna. Aztán ugorhatsz annak a torkának, akinek akarszWyatt
Egy szóval nem mondtam sose, hogy a Pats-et vagy bármely másik csapatot gyűlölném. Nem szimpatikus, az egy másik dolog, de hogy mi a francért kell elmenni a szélsőségek felé azt csak te tudod....
Nem az én álláspontom fogalmaztam nem, hanem egy lehetséges okot, amiért a Pats ellenszenvet válthatott ki sokakban. Olvasd már el lassabban a mondandómat, ha elsőre nem ment az értelmezés.
több mint 11 éve
Reméljük Baby Vince éhes lesz holnap 😀Az "eating crow" picit mast jelent 😉 (ez inkabb varnyu, hollonak eleg satnya), azzal en is kiegyeznek 😊
ervinator
Egy Wilfork-Ngata utkozest megneznek egyszer.. :d kar hogy ritkan hasznaljuk FB-nek Halotit, ahhoz tul ertekes.. de most a hetvegen akar meg bele is ferhetne 😊
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 11 éve
Beszélnétek inkább arról, hogy 2024-ben Boston rendezheti a nyári olimpiát, ha az USA kapja a rendezést (vagy hogy a dedikáció szó kissé mást jelent, mint amire Ray Lewis-nél utaltak) 😊 Amúgy durva belegondolni, hogy február 6-án lenne 10 éve, hogy a Patriots utoljára Super Bowlt nyert, ha ezt nem sikerülne idén sem megszakítani, szóval ilyen alapon a Giants-t, a Steelers-t vagy akár a Seahawks-t ezerszer jobban lehetne "utálni"

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
gedam
6 513
Haters gonna hate!"Mindenki sikeres csapatot szeretne. Nekünk megadatott az, hogy olyan csapat a kedvencünk, akik folyamatosan jól teljesítenek. "
A mai nap mottója.
Azért valljuk be, ha egy csapat 15 éve a liga elitjébe tartózik, akkor miért pofátlanul nagy elvárás, hogy jövőre is az legyen? Ezeket nem értem. Én minden évben a rájátszásba várom a csapatunkat amióta nézem a focit.
A hype meg inkább Manningről szól semmint Bradyről. Egyfolytában. Döntögeti a csúcsokat statban.
Az hogy az ő felesége nem modell, hát...kinek milyen a fizimiskája. 😀
De ilyenért utálni valakit.
Mindenki sikeres csapatot szeretne. Nekünk megadatott az, hogy olyan csapat a kedvencünk, akik folyamatosan jól teljesítenek.
Szerintem ha most megnyernénk az SB-t (remélem így lesz de biztos ez is csak huhogás másoknak), akkor is utálni fogják, plusz a tisztelet szikráját se kapja meg majd a csapat és Brady sem. plusz ha folytatódna, hogy jövőre is rájátszásba kerülünk akkor sem. Mindig azt gyűlölik, aki sikeres.
De ettől erős ez a csapat és a szurkolói is.Demecs
megadatott 😀
bostoni vagy haver?
mert nekik megadatott, te meg választottad. sikerélmény kellett, megkaptad. sikeres volt a kompenzáció.
több mint 11 éve
Erről szólt, majd mikor megemlítettem, hogy milyen szánalmas, ha valaki azért gyűlöl egy csapatot, mert van ott egy modell WAG vagy mert sokat nyer, akkor máris hirtelen nézetet váltottál, most meg jön a mosogatásod, de legalább behatóan 😀Ne viccelődjél már. Idejössz, előadod a nagy életigazságot, hogy miért utálandó egy csapat. Leírtam, hogy tök jó, hogy ezt épp egy Broncos-fan írja, miközben a Denver valahogy mégsem lett közutálatra méltó, annak ellenére, milyen szépen mentek a rekordokra. Magas lovon kettőnk közül egyedül te ültél innentől kezdve.Erről szólt a diskurzus, hogy mitől lehet ez a Brady/Pats ellenszenv. Ehhez próbáltam hozzászólni.
A tiszteletet ez a csapat egy másfél évtizede elég rendesen kiérdemli valami minimális szinten, de egy 15 éve konstans 1/1-es várományos felé is megadom.
Fölényeskedni egyedül te fölényeskedsz, a lófasz bevételéről nem is beszélve. Innentől kezdve, hogy a végén még az kellene, hogy megsértődve távozz. Hát ez olyan parádés kör volt, hogy valami félelmetes 😀Wyatt
Manninget ugyan úgy utálják sokan és sok mindennel kikezdik, de én például mégse ugrok egyből a torkának senkinek emiatt. Elvakultság és fanatizmus között baromi nagy különbség van.
Nem sértődtem meg, eleve sejtettem, hogy errefelé valami hasonlóban lesz részem előbb vagy utóbb. Egyszerűen képtelenek vagytok (tisztelet a kivételnek) normális vitába fogni anélkül, hogy súlyos támadást vélnétek az önérzetetekben. Az nem érv, hogy "Pistike mért verted pofán Jozsikát? Hát mert a Peti is megrúgta a Bélát"...
Ha nagyon magyarázni akarnám, a lószerszámnál gondolhattál volna a kengyelre is, hogy egy kicsit visszafoghatnád magad.flzoli
De mondom, van olyan, aki képes azért utálni egy csapatot, mert ráment a rekordokra (itt meg mertem jegyezni őfelségének, hogy a Denver ugyanúgy ment rá, és ott mégsem volt ez elég, majd jött a nagy bedurci), de egy minimális tisztelet akkor is kijárna. Aztán ugorhatsz annak a torkának, akinek akarsz

több mint 11 éve
Reméljük Baby Vince éhes lesz holnap 😀
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 11 éve
2015. január 9-én egy Broncos szurkoló szájából hallani, hogy a csapból is Brady folyik, az egész egyszerűen megfizethetetlen. Egyben meg is nyugtat, hogy pont ott vagyunk, ahol a helyünk van 😊
We are all PATRIOTS!
több mint 11 éve
Ne viccelődjél már. Idejössz, előadod a nagy életigazságot, hogy miért utálandó egy csapat. Leírtam, hogy tök jó, hogy ezt épp egy Broncos-fan írja, miközben a Denver valahogy mégsem lett közutálatra méltó, annak ellenére, milyen szépen mentek a rekordokra. Magas lovon kettőnk közül egyedül te ültél innentől kezdve.Erről szólt a diskurzus, hogy mitől lehet ez a Brady/Pats ellenszenv. Ehhez próbáltam hozzászólni.
A tiszteletet ez a csapat egy másfél évtizede elég rendesen kiérdemli valami minimális szinten, de egy 15 éve konstans 1/1-es várományos felé is megadom.
Fölényeskedni egyedül te fölényeskedsz, a lófasz bevételéről nem is beszélve. Innentől kezdve, hogy a végén még az kellene, hogy megsértődve távozz. Hát ez olyan parádés kör volt, hogy valami félelmetes 😀Wyatt
Manninget ugyan úgy utálják sokan és sok mindennel kikezdik, de én például mégse ugrok egyből a torkának senkinek emiatt. Elvakultság és fanatizmus között baromi nagy különbség van.
Nem sértődtem meg, eleve sejtettem, hogy errefelé valami hasonlóban lesz részem előbb vagy utóbb. Egyszerűen képtelenek vagytok (tisztelet a kivételnek) normális vitába fogni anélkül, hogy súlyos támadást vélnétek az önérzetetekben. Az nem érv, hogy "Pistike mért verted pofán Jozsikát? Hát mert a Peti is megrúgta a Bélát"...
Ha nagyon magyarázni akarnám, a lószerszámnál gondolhattál volna a kengyelre is, hogy egy kicsit visszafoghatnád magad.
több mint 11 éve
Haters gonna hate!A mai nap mottója.
Azért valljuk be, ha egy csapat 15 éve a liga elitjébe tartózik, akkor miért pofátlanul nagy elvárás, hogy jövőre is az legyen? Ezeket nem értem. Én minden évben a rájátszásba várom a csapatunkat amióta nézem a focit.
A hype meg inkább Manningről szól semmint Bradyről. Egyfolytában. Döntögeti a csúcsokat statban.
Az hogy az ő felesége nem modell, hát...kinek milyen a fizimiskája. 😀
De ilyenért utálni valakit.
Mindenki sikeres csapatot szeretne. Nekünk megadatott az, hogy olyan csapat a kedvencünk, akik folyamatosan jól teljesítenek.
Szerintem ha most megnyernénk az SB-t (remélem így lesz de biztos ez is csak huhogás másoknak), akkor is utálni fogják, plusz a tisztelet szikráját se kapja meg majd a csapat és Brady sem. plusz ha folytatódna, hogy jövőre is rájátszásba kerülünk akkor sem. Mindig azt gyűlölik, aki sikeres.
De ettől erős ez a csapat és a szurkolói is.
több mint 11 éve
Ne viccelődjél már. Idejössz, előadod a nagy életigazságot, hogy miért utálandó egy csapat. Leírtam, hogy tök jó, hogy ezt épp egy Broncos-fan írja, miközben a Denver valahogy mégsem lett közutálatra méltó, annak ellenére, milyen szépen mentek a rekordokra. Illetve azért utálni egy csapatot, mert van egy modell WAG (miközben kb minden csapatban van), elég vicces, de ezt viszont valamilyen szinten látom, hogy ez is zavarja a népet, és nem ellened irányult a nevetséges érv, hanem azok ellen, akiknél emiatt van ez meg. Magas lovon kettőnk közül egyedül te ültél innentől kezdve.Pont sikerült a legjobb illusztrációt tenned a fenti gondolatomhoz.Hát ez a hozzászólás kb addig volt értékelhető, hogy jó csapatotok van már vagy 15 éve, onnantól kezdve nem nekem/nekünk kellene visszavenni, hanem neked, de rohadt gyorsan, na páWyattAz első érved nagyon ovis, nem is kommentálnám. Ha láttad volna az utolsó meccseket, talán nem szóltál volna ilyen "okosat"Hát ha eddig nem értettétek mért kapjátok az ívet itt a fórumon, akkor olvassatok vissza pár oldalt és kiderül....Jajdejó, hogy ezt épp egy Denver-szurkoló írta be, miután a Broncos aztán tavaly tök nem feleslegesen ment még az utolsó meccseken közte +30-nál is Manning rekordjaira. 😀
Az alapvető Pats/Brady ellenszenven nem tudom mit csodálkoztok. Volt olyan időszak, amikor a csapból is ő és a modell barátnője/felesé folyt. Erre még rájött a majdnem veretlen szezon és a mindenkit agyonverünk (tök feleslegesen nekimenni még a 4. downra is és hasonlóak) taktika, és már kész is a tuti recept. Ezek csak kiragadott példák, de biztos vagyok benne, hogy sokunknál belejátszik a dologba. Lehetne itt habzó szájjal acsarkodni napestig, de ennél azért talán mindenki magasabb szinten áll szellemileg.flzoli
Az, meg hogy modell nője van, meg sokat foglalkoztak a csapattal, ez annyira szánalmas érv, hogy elmondani nem tudom 😀
Önmagában már emiatt gyűlölködni is felesleges, de a minimális tiszteletet szerintem akkor is meg lehet adni egy csapatnakWyatt
Én csak a hypera próbáltam utalni, ami folyamatosan körülvette a csapatot, és bizony az egy idő után baromira ellenszenves tud lenni. Amióta világ a világ, a sikereseknek mindig vannak/lesznek irigyei. Ez már csak ilyen. Jó csapatotok van már vagy 15 éve, és ahelyett hogy örülnétek neki, eleve elrendeltetettnek és természetesnek veszitek, ez a fő probléma. Ha néha egy kicsit visszavennétek az arcból, lehet nem a bowl.hu napiszarja lenne ez a topic.
Ja, és ha már eleve nagyképűen álltál hozzám, javaslom, ha már úgyis a magas lovon ülsz, légyszíves tanulmányozd jobban a ló egyéb szerszámait is behatóan. Köszi.flzoli
Attól még, hogy jók vagytok/voltatok nem kellene fölényeskedni senkivel. A tiszteletet kiérdemelni kell, nem elvárni. Na mindegy, ennyi bőven elég is volt a bostoni teadélutánból. Kösziflzoli
A tiszteletet ez a csapat egy másfél évtizede elég rendesen kiérdemli valami minimális szinten, de egy 15 éve konstans 1/1-es várományos felé is megadom.
Fölényeskedni egyedül te fölényeskedsz, a lófasz bevételéről nem is beszélve. Innentől kezdve, hogy a végén még az kellene, hogy megsértődve távozz. Hát ez olyan parádés kör volt, hogy valami félelmetes 😀

több mint 11 éve
Pont sikerült a legjobb illusztrációt tenned a fenti gondolatomhoz.Hát ez a hozzászólás kb addig volt értékelhető, hogy jó csapatotok van már vagy 15 éve, onnantól kezdve nem nekem/nekünk kellene visszavenni, hanem neked, de rohadt gyorsan, na páWyattAz első érved nagyon ovis, nem is kommentálnám. Ha láttad volna az utolsó meccseket, talán nem szóltál volna ilyen "okosat"Hát ha eddig nem értettétek mért kapjátok az ívet itt a fórumon, akkor olvassatok vissza pár oldalt és kiderül....Jajdejó, hogy ezt épp egy Denver-szurkoló írta be, miután a Broncos aztán tavaly tök nem feleslegesen ment még az utolsó meccseken közte +30-nál is Manning rekordjaira. 😀
Az alapvető Pats/Brady ellenszenven nem tudom mit csodálkoztok. Volt olyan időszak, amikor a csapból is ő és a modell barátnője/felesé folyt. Erre még rájött a majdnem veretlen szezon és a mindenkit agyonverünk (tök feleslegesen nekimenni még a 4. downra is és hasonlóak) taktika, és már kész is a tuti recept. Ezek csak kiragadott példák, de biztos vagyok benne, hogy sokunknál belejátszik a dologba. Lehetne itt habzó szájjal acsarkodni napestig, de ennél azért talán mindenki magasabb szinten áll szellemileg.flzoli
Az, meg hogy modell nője van, meg sokat foglalkoztak a csapattal, ez annyira szánalmas érv, hogy elmondani nem tudom 😀
Önmagában már emiatt gyűlölködni is felesleges, de a minimális tiszteletet szerintem akkor is meg lehet adni egy csapatnakWyatt
Én csak a hypera próbáltam utalni, ami folyamatosan körülvette a csapatot, és bizony az egy idő után baromira ellenszenves tud lenni. Amióta világ a világ, a sikereseknek mindig vannak/lesznek irigyei. Ez már csak ilyen. Jó csapatotok van már vagy 15 éve, és ahelyett hogy örülnétek neki, eleve elrendeltetettnek és természetesnek veszitek, ez a fő probléma. Ha néha egy kicsit visszavennétek az arcból, lehet nem a bowl.hu napiszarja lenne ez a topic.
Ja, és ha már eleve nagyképűen álltál hozzám, javaslom, ha már úgyis a magas lovon ülsz, légyszíves tanulmányozd jobban a ló egyéb szerszámait is behatóan. Köszi.flzoli
Attól még, hogy jók vagytok/voltatok nem kellene fölényeskedni senkivel. A tiszteletet kiérdemelni kell, nem elvárni. Na mindegy, ennyi bőven elég is volt a bostoni teadélutánból. Köszi
több mint 11 éve
Wow. Nem kellene itt az észt osztogatnod, mert az esetedben ez hamar elfogyhat: amiből kevés van, arra vigyázz inkább. De azért köszi, hogy emelted itt a színvonalat a lófaszozással. 😀Az első érved nagyon ovis, nem is kommentálnám. Ha láttad volna az utolsó meccseket, talán nem szóltál volna ilyen "okosat"Hát ha eddig nem értettétek mért kapjátok az ívet itt a fórumon, akkor olvassatok vissza pár oldalt és kiderül....Jajdejó, hogy ezt épp egy Denver-szurkoló írta be, miután a Broncos aztán tavaly tök nem feleslegesen ment még az utolsó meccseken közte +30-nál is Manning rekordjaira. 😀
Az alapvető Pats/Brady ellenszenven nem tudom mit csodálkoztok. Volt olyan időszak, amikor a csapból is ő és a modell barátnője/felesé folyt. Erre még rájött a majdnem veretlen szezon és a mindenkit agyonverünk (tök feleslegesen nekimenni még a 4. downra is és hasonlóak) taktika, és már kész is a tuti recept. Ezek csak kiragadott példák, de biztos vagyok benne, hogy sokunknál belejátszik a dologba. Lehetne itt habzó szájjal acsarkodni napestig, de ennél azért talán mindenki magasabb szinten áll szellemileg.flzoli
Az, meg hogy modell nője van, meg sokat foglalkoztak a csapattal, ez annyira szánalmas érv, hogy elmondani nem tudom 😀
Önmagában már emiatt gyűlölködni is felesleges, de a minimális tiszteletet szerintem akkor is meg lehet adni egy csapatnakWyatt
Én csak a hypera próbáltam utalni, ami folyamatosan körülvette a csapatot, és bizony az egy idő után baromira ellenszenves tud lenni. Amióta világ a világ, a sikereseknek mindig vannak/lesznek irigyei. Ez már csak ilyen. Jó csapatotok van már vagy 15 éve, és ahelyett hogy örülnétek neki, eleve elrendeltetettnek és természetesnek veszitek, ez a fő probléma. Ha néha egy kicsit visszavennétek az arcból, lehet nem a bowl.hu napiszarja lenne ez a topic.
Ja, és ha már eleve nagyképűen álltál hozzám, javaslom, ha már úgyis a magas lovon ülsz, légyszíves tanulmányozd jobban a ló egyéb szerszámait is behatóan. Köszi.flzoli
több mint 11 éve
Próbáltam reagálni a fórumokban lévő szájkaratéra. Baromira nem hergeltem, de ha feltétlen ugrani akarsz mindenre, hát tessék. Semmi sértő nem volt a mondandóbanHát ha eddig nem értettétek mért kapjátok az ívet itt a fórumon, akkor olvassatok vissza pár oldalt és kiderül....A vicc az Zoli, hogy ide és a ravens topikba is betolsz egy ilyen értékelhetetlen hozzászólást. Kicsit sem keresed a konfliktust...ne kapkodj, várj 1 hetet és valamelyik tábor úgyis szembejön..gordon