New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 13 éve
Gyulus + 1 kivéve a talán Gregoryt. Én nem làttam elèg kiegyensúlyozottnak a teljesítmènyèt ahhoz, hogy nyugodtan betoljuk DMC helyère.Talib helyett pedig sokkal jobban örülnèk Keenen Lewisnak. Èn tuti ôt cèloznám meg az FA cornerbackek közül.
Do your job
több mint 13 éve
Sokat töprengtem a top 3 szabadügynökünkről (Vollmer, Talib, WW), valamint azon, hogy milyen áldozatokkal tudnánk capet szerezni.Olyan szinten más képet mutat a védelem Talibbal a kezdőben, hogy hiba lenne azt gondolni, hogy pár játékos mozgatásával minden rendben lesz. Ha nincs Talib és mondjuk a Dennard, DMC párosból az egyik megsérül, máris Arrington a kezdő CB, ami remekül nézett ki eddig. Kétségtelen, hogy kéne egy jó safety, de Talib nélkül ez a sec. kb ligautolsó.
Talib... azt már sikeresen kiszivárogtatta a staff, h nálunk is voltak gondok a hozzáállásával (frissen érkezve nem vállalt be pluszmunkát), plusz volt az a sérülés is.
Ettől függetlenül lesz kérő rendesen, az idei FA-felhozatal nagyon gyenge CB-k terén, 100% hogy megkínálják egy évi 8 milkás, több éves szerződéssel. 27 éves, CB-poszt, jó eséllyel nincs már sok lehetősége arra, hogy egy topfizus szerződést húzzon be, inkább elmegy a ligautolsóhoz, minthogy nálunk vállaljon be egy "prove-it"-féle egy éves szerződést.
DMC-t visszarakjuk CB posztra, Dennard #2, Arrington újraigazolás #3-ra (nickel poszton jól nyomta), Ras-I jó eséllyel a cut sorsára jut... ha nem, akkor elvileg ő a magas, fizikális cornerünk.
Gregory személyében az FS adott, drafton vagy FA-n beszerezhetünk egy futás ellen valamivel hatékonyabb S-t. Az FA- piac ezen a téren egészen erős, s Talib árának a feléért megoldanánk a secondary problémáját.
(három ötlet: William Moore ATL, Kenny Philips NYG vagy épp az idei évben bizonyító Landry NYJ).
Gyulus
Jogos, bár Kolb pár meccses (ok kezdőként) bóhockodása is sokat ért. 😊Én nem azt mondom, hogy kell a csere, de ha tényleg szeretnénk cserélni, akkor jó lenne játszatni őt vagy bárkit ezen a poszton. Hoyer-ért nem kaptunk szart se, közben meg a kezdő pozicióértfog küzdeni Arizonában.zinedine5Az a gond, hogy amikor esetleg pályára léphetne, mert már a győzelem "tuti" tétmeccsen egy teljesen demotivált ellenféllel szemben, mennyivel tudna többet mutatni a ligának egy premeccshez képest? Semmivel. Biztos rövid az emlékezetem, de volt olyan trade csereirányítóért, aki nem a kezdő sérülése miatt tudott tétmeccsen kezdőként pályára lépni és negyedik negyedes bohóckodással hívta fel magára a figyelmet?DoM
több mint 13 éve
Sokat töprengtem a top 3 szabadügynökünkről (Vollmer, Talib, WW), valamint azon, hogy milyen áldozatokkal tudnánk capet szerezni.1)
Vollmert szerintem nem szabad kiengedni a piacra... sérülések ide vagy oda, lesz olyan csapat, amelyik egy tisztességes LT-fizuval megkínálná. Adunk neki egy 4 éves, top3 RT fizut, s gondoskodtunk arról, hogy a tackle posztokon elit játékosok nyomják s védik Tomot. Winston 4 évre kapott 22 milliót, ennyit szerintem SeaBass is megér.
Egyébként épp itt fáj Mankins szerződéshosszabbítása. D. Thomas harmadannyiba kerülne és LG poszton nincs köztük ekkora különbség, főleg ha Logan a továbbiakban is ennyit lesz sérült. Tradelni valószínűleg nem lehet, nagyon durva cap hittel járna.
2)
Talib... azt már sikeresen kiszivárogtatta a staff, h nálunk is voltak gondok a hozzáállásával (frissen érkezve nem vállalt be pluszmunkát), plusz volt az a sérülés is.
Ettől függetlenül lesz kérő rendesen, az idei FA-felhozatal nagyon gyenge CB-k terén, 100% hogy megkínálják egy évi 8 milkás, több éves szerződéssel. 27 éves, CB-poszt, jó eséllyel nincs már sok lehetősége arra, hogy egy topfizus szerződést húzzon be, inkább elmegy a ligautolsóhoz, minthogy nálunk vállaljon be egy "prove-it"-féle egy éves szerződést.
DMC-t visszarakjuk CB posztra, Dennard #2, Arrington újraigazolás #3-ra (nickel poszton jól nyomta), Ras-I jó eséllyel a cut sorsára jut... ha nem, akkor elvileg ő a magas, fizikális cornerünk.
Gregory személyében az FS adott, drafton vagy FA-n beszerezhetünk egy futás ellen valamivel hatékonyabb S-t. Az FA- piac ezen a téren egészen erős, s Talib árának a feléért megoldanánk a secondary problémáját.
(három ötlet: William Moore ATL, Kenny Philips NYG vagy épp az idei évben bizonyító Landry NYJ).
3)
WW
Szerintem megy. Sok múlhat itt Tomon is, ritka nagy balhét csaphat ha elengedik a kedvenc labradorját.
A vezetőség szvsz a 2 TE szerződéshosszabbításával döntött.
Annyi a kérdés, hogy Lloyd marad-e, az a 3 milkás bonus ezt azért kérdésessé teszi. Elszakadni képtelen, gyak. 0 YAC-ot produkál.
#2 possession WR, pedig ide elvileg mélységi célpontnak hoztuk.
Az is lehet h mindkét top WR-ünk távozik, slotban megtartjuk Edelmant, húzunk egy sebes fiatalt drafton és egy középáras FA-t a túlsó oldalra. Külön poén lenne, ha valamely FA WR nem kapna komolyabb fizuajánlatot, s amiatt idejönnének 1 évre, hadd produkálják a statokat Tommal. Volt már ilyenre példa. Az idei FA WR felhozatalból erre Bowe (hozzállás) és Amendola (sérülékenység) esélyes.
több mint 13 éve
Én nem azt mondom, hogy kell a csere, de ha tényleg szeretnénk cserélni, akkor jó lenne játszatni őt vagy bárkit ezen a poszton. Hoyer-ért nem kaptunk szart se, közben meg a kezdő pozicióértfog küzdeni Arizonában.zinedine5Az a gond, hogy amikor esetleg pályára léphetne, mert már a győzelem "tuti" tétmeccsen egy teljesen demotivált ellenféllel szemben, mennyivel tudna többet mutatni a ligának egy premeccshez képest? Semmivel. Biztos rövid az emlékezetem, de volt olyan trade csereirányítóért, aki nem a kezdő sérülése miatt tudott tétmeccsen kezdőként pályára lépni és negyedik negyedes bohóckodással hívta fel magára a figyelmet?
több mint 13 éve
Én nem azt mondom, hogy kell a csere, de ha tényleg szeretnénk cserélni, akkor jó lenne játszatni őt vagy bárkit ezen a poszton. Hoyer-ért nem kaptunk szart se, közben meg a kezdő pozicióértfog küzdeni Arizonában.
több mint 13 éve
szerintem sem. Lassan gondolni kell az utódlásra (+ egy jó beugró sem árt, ha netalántán TB megsérülne idény közben)...Reiss azt feszegeti, hogy ha szeretnénk elcserélni bármilyen qb-t, akkor talán nem ártana játszatni. Mert ugye így senki nem fog érte adni komoly ellenértéket.Viszont jelenleg egy csere van csak, Mallett meg tehetségre sima 1. körös volt, szal nem feltétlen kellene tőle megválniWyatt
Ennek tükrében lehet, hogy lenne értelme eldőlt meccsek végén beállítani a csere qb-t.
m.espn.go.com/general/blogs/blogpost?blogname=bostonnew-england-patriots&id=4739743zinedine5
több mint 13 éve
Igen, jobban örülnék neki, ha Rodgers-módra kinevelnénk az utódot belőle és nem cserélgetnénk.Reiss azt feszegeti, hogy ha szeretnénk elcserélni bármilyen qb-t, akkor talán nem ártana játszatni. Mert ugye így senki nem fog érte adni komoly ellenértéket.Viszont jelenleg egy csere van csak, Mallett meg tehetségre sima 1. körös volt, szal nem feltétlen kellene tőle megválniWyatt
Ennek tükrében lehet, hogy lenne értelme eldőlt meccsek végén beállítani a csere qb-t.
m.espn.go.com/general/blogs/blogpost?blogname=bostonnew-england-patriots&id=4739743zinedine5
több mint 13 éve
Reiss azt feszegeti, hogy ha szeretnénk elcserélni bármilyen qb-t, akkor talán nem ártana játszatni. Mert ugye így senki nem fog érte adni komoly ellenértéket.Viszont jelenleg egy csere van csak, Mallett meg tehetségre sima 1. körös volt, szal nem feltétlen kellene tőle megválni
Ennek tükrében lehet, hogy lenne értelme eldőlt meccsek végén beállítani a csere qb-t.
m.espn.go.com/general/blogs/blogpost?blogname=bostonnew-england-patriots&id=4739743zinedine5

több mint 13 éve
Reiss azt feszegeti, hogy ha szeretnénk elcserélni bármilyen qb-t, akkor talán nem ártana játszatni. Mert ugye így senki nem fog érte adni komoly ellenértéket.Ennek tükrében lehet, hogy lenne értelme eldőlt meccsek végén beállítani a csere qb-t.
m.espn.go.com/general/blogs/blogpost?blogname=bostonnew-england-patriots&id=4739743
több mint 13 éve
hi. vki be tudná linkelni azt a videót ahol gronk lesérül a colts ellen? előre is köszighstzRA Texans elleni sérülése:
www.youtube.com/watch?v=T2nEfaXoID8
több mint 13 éve
hi. vki be tudná linkelni azt a videót ahol gronk lesérül a colts ellen? előre is köszi

több mint 13 éve
www.profootballbusiness.com/2013/02/atvitt-capmennyiseg-2013.htmlSzerintem már számoltak vele, amikor 16-18 milliós cap space-t írtak. Jelenleg kb. 109,5 millión állunk a dead money-val együtt, az átvitt összeggel ki is jön 17 millió környéke.
Sanyi írása alapján akkor + 5,6 millióval több lesz a sapkában???
Azért az nem lenne mindegy!Egon
A levesbe menőkkel lehet spórolni nagyjából 3-3,5 milliót, ez be is fedné a draftolt újoncok bérét; ebből a 16-18 millióból lehet gazdálkodni a FA piacon. Esetleg Mankins szerződésével lehet még bűvészkedni 3-4 millióért. (Vagy eltrade-elni.) TB és Baby Vince szerződését nem nagyon érdemes birizgálni, így is 2014-re hármójuk pénze 44 millió lesz.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
www.profootballbusiness.com/2013/02/atvitt-capmennyiseg-2013.htmlSanyi írása alapján akkor + 5,6 millióval több lesz a sapkában???
Azért az nem lenne mindegy!
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 13 éve
Nekem van a legmegértőbb és legdrágább feleségem. 😀 Tőle kaptam ezeket:Gyönyörűűűű 😊Feribali
több mint 13 éve
Bedard cikke tele van pressure és sack statisztikával.Ami érdekes/meglepő, hogy Wilfork 26.5 pressure, 3.5 sack, 21.5 stuffed run kb. annyi, mint amit Deaderick és Love produkált együtt 25.5 pressure, 26.5 stuffed run.
több mint 13 éve
Nekem van a legmegértőbb és legdrágább feleségem. 😀 Tőle kaptam ezeket:
több mint 13 éve
A szerződés hosszára és a garantált összegre gondoltam 😉Valószínűleg azért, mert tisztában vannak az egészségi állapotával, ami nem sugall túl sok jót...EgonHa három beszámítható éve lenne, ami az RFA státusz feltétele, akkor 630 ezer lenne a minimálfizetése. Ennél kevesebbet nem kaphatna az NFL szabályai szerint.DoM
Lényegében, ha kivágják, akkor csak azt a 65.000 $-t buknánk (cap), de lehet, hogy rosszul tudom!
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 13 éve
Valószínűleg azért, mert tisztában vannak az egészségi állapotával, ami nem sugall túl sok jót...EgonHa három beszámítható éve lenne, ami az RFA státusz feltétele, akkor 630 ezer lenne a minimálfizetése. Ennél kevesebbet nem kaphatna az NFL szabályai szerint.
több mint 13 éve
Valószínűleg azért, mert tisztában vannak az egészségi állapotával, ami nem sugall túl sok jót...
Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 13 éve
Contract length: 1 yearEz érdekes, mert e szerint a harmadik évüket az NFL-ben játszók minimálbérét kapta. Viszont ha fizetés szempontjából nem számított a 2012-es IR töltött idény, akkor RFA sem lehetett idén csak ERFA és mindjárt érthető, hogy miért nincs az 1.3 millió közelében sem a szerződése. Nem igaz?
Base salary for 2013: $555,000
Signing bonus: $65,000
Total guaranteed money: $65,000
zinedine5
2013 Exclusive Rights Free Agent tender:Végül az ERFA tender mellé kapott egy kevés aláíráspénzt.
405,000 $ (0 accrued season)
480,000 $ (1 accrued season)
555,000 $ (2 accrued seasons)
több mint 13 éve
Hát ez úgy eléggé korrekt lett, örülök, hogy maradni akart, csak egészséges legyen végreWyattMeg kell majd küzdenie a rosterhelyért, annyi biztos. Jön még sub-LB FA-ről és jó eséllyel a draftról is.
több mint 13 éve
Hát ez úgy eléggé korrekt lett, örülök, hogy maradni akart, csak egészséges legyen végreContract length: 1 yearCsodálkoznék, ha ezeknek a közelében lenne. (Bán már Arrington most lejáróját is megepőnek tartottam.) Min. közelire tippelnék.zinedine5Fletcher egy évre újraszerződtetve. Jó lenne már gyógyultan látni.zinedine5RFA tenderrel 1.3 millióért lehetett volna itt tartani, de ez eredeti drafthely kompenzációt jelentett volna, vagyis "ingyen" elvihette volna másik csapat, ha a Pats nem matcheli az ajánlatot. Az eggyel magasabb tender már 2 millió (2.körös kompenzáció). Kíváncsi vagyok az 1.3 millió melyik oldalán lesz az új szerződés összege, esetleg lesz-e egy része garantált.DoM
Base salary for 2013: $555,000
Signing bonus: $65,000
Total guaranteed money: $65,000
zinedine5

több mint 13 éve
Contract length: 1 yearCsodálkoznék, ha ezeknek a közelében lenne. (Bán már Arrington most lejáróját is megepőnek tartottam.) Min. közelire tippelnék.zinedine5Fletcher egy évre újraszerződtetve. Jó lenne már gyógyultan látni.zinedine5RFA tenderrel 1.3 millióért lehetett volna itt tartani, de ez eredeti drafthely kompenzációt jelentett volna, vagyis "ingyen" elvihette volna másik csapat, ha a Pats nem matcheli az ajánlatot. Az eggyel magasabb tender már 2 millió (2.körös kompenzáció). Kíváncsi vagyok az 1.3 millió melyik oldalán lesz az új szerződés összege, esetleg lesz-e egy része garantált.DoM
Base salary for 2013: $555,000
Signing bonus: $65,000
Total guaranteed money: $65,000
több mint 13 éve
Nálam most Flakon bejött a legjobb 10 qb közé. Ha SB-t akarnék nyerni és álomcsapatba qb kell, nem őt választanám, de amit most művelt a PO-ban az így egészében korrekt volt. Jól összerakták a csapatot is hozzá (az általam említett 3-4 nikkelbolha elkapóval, plusz a védelem), de most idén szépen megcsinálta.
több mint 13 éve
Nem fikázásnak szántam csak az utobbi 2 SB erre az elméletemre hajaz! Flaccoval nincs bajom, mindenkinek lehetnek jó szériái már ráfért főleg mert kell(et ) neki a nagy lóvé szerződéssel ez szerintem elég motiváló erőt jelentett számára+"jó csapatnak" van szerencséje! Egy szó mint száz kell Fizikális WR és Cb a csapatnak, mert amúgy eljutunk a rájátszásba és ott kihullunk mint a szél mert nem tudunk erőteljes focit játszani amihez a SB megnyeréséhez szükség van!Megvan a recept hogy nyerj SB-t! Szerezz egy Qb-t erős karral adj hozzá 2-3 fizikális elkapót, egy csiptenyi mozgás két csipetnyi nagyjából arra dobás ahol kóricál elkapó és már kész is a győzelem! Flaccónak annyi időt töltött a levegőben a tojás hogy konkrétan megittam alatta egy sört éscompliti lett! Nem akartam elhinni! Kis Maning magasságokban járt!ParadSECNa azért ne kezdjük most el Flaccot fikázni ha kérhetem. Szerintem még most sincs ott az NFL legjobb 5 de még talán a legjobb 10 QB-ja között se, de amit ebben a POban mutatott az valami hihetetlen volt. Igazi vezére volt a csapatnak és tényleg meccsdöntő faktor lett belőle. 11Td 0 int ez nagyon beszédes adat 4 PO meccs alatt. FViktor93
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich