Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Mostanába írták, hogy Chandler Jonesnak nem lesz szüksége műtétre a bokasérülése miatt. Viszont én eddig azt hittem, hogy az alapszakasz felénél megsérült nem gyógyult meg az idény végére (vagy sérült meg ismét), viszont most azt olvastam, hogy mindkét bokájával volt probléma. Ez azért kicsit ijesztő.DoM
Nem volt egyértelmű az elején, de a második sérülése nem a már sérült bokáját érintette. Ez nem annyira vészes, "csak" simán ráestek. Az első a neccesebb, egy normál mozdulatnál sérült meg. Lehet, hogy már kisebb sérüléssel játszott?

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 565 — Ajmo Vatreni
Azért csak lehet nyerni pár millát Wilfork és Mankins szerződésének átstrukturálásából.Imitheking
Wilforknak még egy éve van és az is 10 milkás, Mankins meg még két évig ennyit keres (2016-ban "csak" 7 milkát fog keresni.) Ezt max úgy strukurálod, hogy majd jövőre 15 milkát keressen valamelyik.
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Mostanába írták, hogy Chandler Jonesnak nem lesz szüksége műtétre a bokasérülése miatt. Viszont én eddig azt hittem, hogy az alapszakasz felénél megsérült nem gyógyult meg az idény végére (vagy sérült meg ismét), viszont most azt olvastam, hogy mindkét bokájával volt probléma. Ez azért kicsit ijesztő.
több mint 13 éve
Imitheking New England Patriots 1 920
Azért csak lehet nyerni pár millát Wilfork és Mankins szerződésének átstrukturálásából.
több mint 13 éve
HanSolo New England Patriots 652
Én gyorsan újra szerződtetném Donald Thomast, utána elkezdeném keresni a trade partnert Mankins elpasszolásához. Van 3-4 csapat amelyiknek olyan szar fala van, hogy simán átvennék a szerződésével együtt + pick.
((Mondom ezt annak ellenére, hogy szerettem a játékát - meg vagány volt az öt fehér, szakállas OL 😀 .))
Mer' a fal fehér, a CB fekete, azaz Talib 😛
A felszabaduló lóvéval együtt már meg lehet oldani Vollmer és Talib szerződését is. Vince maradjon csak - akár 10 millióért is.
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Ebben a Clayton cikkben van egy cap space táblázat.
több mint 13 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Az előző szezonban bent hagytunk vagy 10+ milliót a capben, elvileg az tovább görgethető
Wyatt
Direkt rákérdeztem az oldalon, hogy az még jelenthet-e pluszt, de már benne van a carry over is, ami John Clayton alapján 5.6 millió volt. DoM
Nem arról volt szó, hogy 2014-ben emelkedik a cap? Vagy ez csak egyes csapatok/szurkolók álma?

Ahogy olvastam itt-ott, más csapatok (pld. Jets, Redskins, Cowboys) még csehebbül állnak a cap ügyében. Kinek van nagy kerete?
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Az előző szezonban bent hagytunk vagy 10+ milliót a capben, elvileg az tovább görgethető
Wyatt
Direkt rákérdeztem az oldalon, hogy az még jelenthet-e pluszt, de már benne van a carry over is, ami John Clayton alapján 5.6 millió volt. DoM
Az fasza

több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Az előző szezonban bent hagytunk vagy 10+ milliót a capben, elvileg az tovább görgethető
Wyatt
Direkt rákérdeztem az oldalon, hogy az még jelenthet-e pluszt, de már benne van a carry over is, ami John Clayton alapján 5.6 millió volt.
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Kb.18 milliós cap space-szel számolva, ha ebből Talib levesz 5-6-ot, marad 12, minden másra. (újoncok, szerződéshosszabítások)zinedine5
A Pats sapi helyzetéről. Ott 16 millióval számol (le is írja, mi okozza az eltérést). A mostani pickek alapján 3 millió kell az újoncokra. A Donald Thomas, Kyle Arrington, Julian Edelman hármas megtartása elvisz 4-5 milliót biztosan (ha elengedik őket, akkor is valaki kell a helyükre), tehát az FA igazolásokra és a nagy hármas tagjai közül valakinek a visszaigazolására marad kb. 8 millió.

Ha ez nem lenne elég, a 2014-es sapka jelenti a legnagyobb gondot: I think one of the underlying themes of the Patriots decisions in 2013 will actually be the effect in 2014 where New England already has almost $106.4 million of committed cap dollars for just 37 players and $62.6 million tied up in their top 6 players. Brady (új) szerződésével is foglalkozik az írás, plusz Wilfork trade lehetőségével.

Mankins és Wilfork 10 milliója idén kész röhej.DoM
Az előző szezonban bent hagytunk vagy 10+ milliót a capben, elvileg az tovább görgethető

több mint 13 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 565 — Ajmo Vatreni
Kb.18 milliós cap space-szel számolva, ha ebből Talib levesz 5-6-ot, marad 12, minden másra. (újoncok, szerződéshosszabítások)zinedine5
A Pats sapi helyzetéről. Ott 16 millióval számol (le is írja, mi okozza az eltérést). A mostani pickek alapján 3 millió kell az újoncokra. A Donald Thomas, Kyle Arrington, Julian Edelman hármas megtartása elvisz 4-5 milliót biztosan (ha elengedik őket, akkor is valaki kell a helyükre), tehát az FA igazolásokra és a nagy hármas tagjai közül valakinek a visszaigazolására marad kb. 8 millió.

Ha ez nem lenne elég, a 2014-es sapka jelenti a legnagyobb gondot: I think one of the underlying themes of the Patriots decisions in 2013 will actually be the effect in 2014 where New England already has almost $106.4 million of committed cap dollars for just 37 players and $62.6 million tied up in their top 6 players. Brady (új) szerződésével is foglalkozik az írás, plusz Wilfork trade lehetőségével.

Mankins és Wilfork 10 milliója idén kész röhej.DoM
Kedvencek között van az oldal, meg olvastam is a cikket már. Ezt is alapul véve (meg a te cikkedet is) írtam amit. Welkerre és Vollmerra nincs meg a nagy lóvé és ha tetszik, ha nem őket talán tudjuk pótolni valahogyan (Edelman, Ebert?, Cannon, McDonald?, draft? ). Talibot nyilvánvalóan nem és nagyon a CB draftjaink sem valami fényesek.

Nem tudom mit lehet Vince-szel és Mankins-szel csinálni, mert gyak. átstrukturálhatatlan a szerződésük és jövőre is ugyanez van velük.
több mint 13 éve
Collapo Baltimore Ravens Iowa Hawkeyes 3 293 — "Nevermore."
Paycutok, lemondások nélkül sztár csapatot egybentartani lehetetlen... bár ezt talán nem pont a legjobb helyen mondom, ismeritek Ti azt, amikor egy kiöregedő játékost veteránminimumért lehet elhozni...

Alissa
You can't stop playing defense the way defense has always been created to play. - (Ray Lewis, retired 2013)
Ring #1 - January 28, 2001 at Raymond James Stadium in Tampa, Florida - Super Bowl XXXV
Ring #2 - February 03, 2013 at Mercedes-Benz Superdome in New Orleans, Louisiana - Super Bowl XLVII

NFL - Not For Ladies!
több mint 13 éve
Sinisa New England Patriots 3 252 — Gràcies Pep!
Ha ez nem lenne elég, a 2014-es sapka jelenti a legnagyobb gondot: I think one of the underlying themes of the Patriots decisions in 2013 will actually be the effect in 2014 where New England already has almost $106.4 million of committed cap dollars for just 37 players and $62.6 million tied up in their top 6 players. Brady (új) szerződésével is foglalkozik az írás, plusz Wilfork trade lehetőségével.
Mankins és Wilfork 10 milliója idén kész röhej.DoM
Elég nehéz szituáció lesz kézben tartani a helyzetet. Vezéráldozatok biztosan lesznek, sajnos Wes lesz az első, majd szerintem Mankins lesz a második, mert ez túl brutál pénz egy 30 fölötti sérülékeny guardnak. Vince helyzete stabilabb, amíg nem sérül meg és a határban sincs a pótlása. Lehet, hogy a FO már vágja a centit TB szerződése végéig...

Már most a tavasszal kéne a scouting teamnek nagyot produkálnia és górcső alá venni a lehető legtöbb undrafted játékosjelöltet.Egon
Szerintem is Logan a nagyobb gáz.
Talán Wilfork-kal lehetne hosszabbítani, és átütemezni a pénzt.

2014 tényleg nagyon gázosan néz ki.
És majd kell akkor is hosszabbítani pl. McC-val. Ridley-vel, Vereen-nel...
Lehet TB is úgy jár majd mint PM?

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 13 éve
Egon bá New England Patriots 1 246 — Saints GM
Ha ez nem lenne elég, a 2014-es sapka jelenti a legnagyobb gondot: I think one of the underlying themes of the Patriots decisions in 2013 will actually be the effect in 2014 where New England already has almost $106.4 million of committed cap dollars for just 37 players and $62.6 million tied up in their top 6 players. Brady (új) szerződésével is foglalkozik az írás, plusz Wilfork trade lehetőségével.
Mankins és Wilfork 10 milliója idén kész röhej.DoM
Elég nehéz szituáció lesz kézben tartani a helyzetet. Vezéráldozatok biztosan lesznek, sajnos Wes lesz az első, majd szerintem Mankins lesz a második, mert ez túl brutál pénz egy 30 fölötti sérülékeny guardnak. Vince helyzete stabilabb, amíg nem sérül meg és a határban sincs a pótlása. Lehet, hogy a FO már vágja a centit TB szerződése végéig...

Már most a tavasszal kéne a scouting teamnek nagyot produkálnia és górcső alá venni a lehető legtöbb undrafted játékosjelöltet.

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Kb.18 milliós cap space-szel számolva, ha ebből Talib levesz 5-6-ot, marad 12, minden másra. (újoncok, szerződéshosszabítások)zinedine5
A Pats sapi helyzetéről. Ott 16 millióval számol (le is írja, mi okozza az eltérést). A mostani pickek alapján 3 millió kell az újoncokra. A Donald Thomas, Kyle Arrington, Julian Edelman hármas megtartása elvisz 4-5 milliót biztosan (ha elengedik őket, akkor is valaki kell a helyükre), tehát az FA igazolásokra és a nagy hármas tagjai közül valakinek a visszaigazolására marad kb. 8 millió.

Ha ez nem lenne elég, a 2014-es sapka jelenti a legnagyobb gondot: I think one of the underlying themes of the Patriots decisions in 2013 will actually be the effect in 2014 where New England already has almost $106.4 million of committed cap dollars for just 37 players and $62.6 million tied up in their top 6 players. Brady (új) szerződésével is foglalkozik az írás, plusz Wilfork trade lehetőségével.

Mankins és Wilfork 10 milliója idén kész röhej.
több mint 13 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 565 — Ajmo Vatreni
Olvasgatva itt is, meg a Pats.hu-n is a cikkeket, egyre biztosabban gondolom, hogy Talib megtartása a prioritás és utána jöhet (ha kell) Vollmer és Welker. Vollmert 4-5 milliónál többért vagy Welker 6-7-él többért megtartani, főleg a következő évek cap szituját nézve hülyeség lenne.
Vollmernél még talán meg lehet oldani, hogy a kifizetések nagyobbik része áttolódjon 2015 utánra (postBrady era), de Welkernél ez nem opció.

Kb.18 milliós cap space-szel számolva, ha ebből Talib levesz 5-6-ot, marad 12, minden másra. (újoncok, szerződéshosszabítások)
több mint 13 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Armond Armstead után állítólag több, mint 15 NFL csapat érdeklődött mielőtt aláírt hozzánk 3 évre. Az FO odatette magát, reméljük megérte 😊

Do your job
több mint 13 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
[Külön érdekesség, hogy akkori hírek szerint az artoszkópos műtét után max 2 hónappal már játszatott volna... ehhez képest egész szezonban "pályán kívül" volt... azaz simán IR-es sérüléssel érkezhetett hozzánk]Gyulus
Lehet én vagyok túl naiv, de nincs valami komolyabb orvosi ellenőrzés csapatorvossal, mielőtt szerződtetnek egy játékost? Mert egy ilyet elég nehéz lehetett eltitkolni...

Meglepődnék, ha sikerülne megszabadulni ettől a dead moneytól.DoM
Itt, ebben a sportban ráadásul kifejezetten fontos az orvosi ellenőrzés a szerződés előtt (kedvencem a témában a Hannover, ahol az aláírás után vették észre, hogy 9 centivel kisebb a nagydarab labdaszerző középpályásuk, majd kiderült, hogy kb 6-7 évvel öregebb is, mint tudták 😀)

több mint 13 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
[Külön érdekesség, hogy akkori hírek szerint az artoszkópos műtét után max 2 hónappal már játszatott volna... ehhez képest egész szezonban "pályán kívül" volt... azaz simán IR-es sérüléssel érkezhetett hozzánk]Gyulus
Lehet én vagyok túl naiv, de nincs valami komolyabb orvosi ellenőrzés csapatorvossal, mielőtt szerződtetnek egy játékost? Mert egy ilyet elég nehéz lehetett eltitkolni...

Meglepődnék, ha sikerülne megszabadulni ettől a dead moneytól.DoM
Van, csak épp előtte kitöltetnek a játékossal egy iszonyat hosszú kérdőívet, amiben nyilatkoznak a saját egészségügyi állapotukról plusz az addigi beavatkozásról. Ebben "felejtett el" megemlíteni pár dolgot.

Az ifjabb Kraft nyilatkozott az ügyben. Állítólag pihentetett, offseason-beli állapotban nem lehetett észrevenni hogy az előző szezont begyulladt térdizületekkel nyomta végig, ez csak pár TC edzést követően derült ki.

[Egyébként sem lehet MINDENT teljeskörűen kivizsgálni. Példának okáért, saját esetemből tudom, hogy a térdizületi dysplasiát csak kifejezetten erre irányuló CT-vizsgálattal (vagy MRI?) veszik észre, a röntgen/ultrahang az esetek többségében szart sem mutat.]
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
[Külön érdekesség, hogy akkori hírek szerint az artoszkópos műtét után max 2 hónappal már játszatott volna... ehhez képest egész szezonban "pályán kívül" volt... azaz simán IR-es sérüléssel érkezhetett hozzánk]Gyulus
Lehet én vagyok túl naiv, de nincs valami komolyabb orvosi ellenőrzés csapatorvossal, mielőtt szerződtetnek egy játékost? Mert egy ilyet elég nehéz lehetett eltitkolni...

Meglepődnék, ha sikerülne megszabadulni ettől a dead moneytól.
több mint 13 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
Ház, asszony, van mit irigyelni... az irigység rosszmájú megjegyzéseket eredményez. Ennyi. Felesleges vesztegetni erre a szót.

Más:
Nem találok semmi hírt a Fanene-helyzetről... utoljára ugye annyi volt az infó, hogy az egészségügyi állapota elhallgatása (“failure to disclose a physical condition" ) okán kitettük a szűrét a preseasonbeli cutok során.

Ezen körülményre hivatkozva a 3,5 milkás signing bonus egészét v egy részét vissza lehet követelni.
Kérdés (elsősorban gsn-hez): akkor is beleesik 2013-ban Fanene a "dead salary cap"-be amennyiben jogos a hivatkozás? Úgy láttam, hogy cca 2,5 milliós cap spacet nyúlna le az idei évben, ami azért rohadtul jól jönne 😕

[Külön érdekesség, hogy akkori hírek szerint az artoszkópos műtét után max 2 hónappal már játszatott volna... ehhez képest egész szezonban "pályán kívül" volt... azaz simán IR-es sérüléssel érkezhetett hozzánk]
több mint 13 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 352 — Patriots fan
A ház már kevésbé tetszik, nem gondoltam volna TB-ről, hogy ilyen ízléstelen kecót épít. Ez a vizesárok különösen parvenü.Burkus
Ez volt az első gondolatom nekem is! Olyasmi förmedvény, mint a Tasnádi villa a Szemlőhegyi úton. A két építkező IQ-fighter :-P . Ellenben; Zsírzélbe szorulhatott volna valami... ízlés-féle? Egy, a szépségiparban szocializálódott nőszemélyhez képest ez kóóóóóókemény... 😊. Azt hiszem, illenek egymáshoz :-P. toxique
Én azt nem tudom mi a fenének ekkora ház!!??mascherano
Most őszintén, kit érdekel? Megtehetik, hogy vegyenek ekkorát, akkor hadd vegyenek már ekkorát, senki másnak semmi köze hozzá (ha hétköznapi lenne, akkor az lenne a baj, hogy ketten keresnek éves szinten 22 milliárd forintot, de még egy szar házat sem tudnak venni)Wyatt
Nekem nem a méretével, a stílusával van gondom. Nézzétek meg Gretzky házát (ugyanaz tervezte mint Bradyék házát.) Mondjuk itt is van egy-két enteriőr, ami nekem nem okés, pl. a narancssárga nappali, de ez egy sokkal mértéktartóbb, ízlésesebb és visszafogottabb ház.

 powerplay.blog.hu/2013/01/24/gretzky_15_millioert_arulja_luxusvillajat

Na mindegy, Tomot nem azért szeretjük, mert ő korunk arbiter elegantum-ja. 😊Burkus
Hát őőő engem jobban érdekel Welker sorsa ill,. a draft mint Brady otthona! A csapatot (bár meglehet hogy tévedek) nem befolyásolja a palota megépítése! Nem értem miért kell ezen a dolgon ennyit rágódni! Amúgy ha jól tudom az asszony jobban keres mint a férj így valószínűleg a mama irányította a dolgokat a házzal kapcsolatban! Az hogy kinek milyen az izlése lehetne vitatkozni de minek?? Inkább a csapatról vitázzunk mint 1 "viskóról" könyörgöm! 😀

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 13 éve
nDRo New England Patriots 1 593
Az, hogy nem tetszik valami, még nem jelenti azt, hogy mindjárt ízléstelen förmedvény is. Ízlések és pofonok. Boston
Így van. A saját otthonát mindenki a saját ízlése szerint építi föl, rendezi be, senkinek semmi köze hozzá. Illetve az elég relatív, hogy mi ízléstelen, és mi nem az.
több mint 13 éve
Boston New England Patriots Boston College Eagles 2 350 — dart@freestart.hu
Az, hogy nem tetszik valami, még nem jelenti azt, hogy mindjárt ízléstelen förmedvény is. Ízlések és pofonok.

Do your job
több mint 13 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
A ház már kevésbé tetszik, nem gondoltam volna TB-ről, hogy ilyen ízléstelen kecót épít. Ez a vizesárok különösen parvenü.Burkus
Ez volt az első gondolatom nekem is! Olyasmi förmedvény, mint a Tasnádi villa a Szemlőhegyi úton. A két építkező IQ-fighter :-P . Ellenben; Zsírzélbe szorulhatott volna valami... ízlés-féle? Egy, a szépségiparban szocializálódott nőszemélyhez képest ez kóóóóóókemény... 😊. Azt hiszem, illenek egymáshoz :-P. toxique
Én azt nem tudom mi a fenének ekkora ház!!??mascherano
Most őszintén, kit érdekel? Megtehetik, hogy vegyenek ekkorát, akkor hadd vegyenek már ekkorát, senki másnak semmi köze hozzá (ha hétköznapi lenne, akkor az lenne a baj, hogy ketten keresnek éves szinten 22 milliárd forintot, de még egy szar házat sem tudnak venni)Wyatt
Nekem nem a méretével, a stílusával van gondom. Nézzétek meg Gretzky házát (ugyanaz tervezte mint Bradyék házát.) Mondjuk itt is van egy-két enteriőr, ami nekem nem okés, pl. a narancssárga nappali, de ez egy sokkal mértéktartóbb, ízlésesebb és visszafogottabb ház.

 powerplay.blog.hu/2013/01/24/gretzky_15_millioert_arulja_luxusvillajat

Na mindegy, Tomot nem azért szeretjük, mert ő korunk arbiter elegantum-ja. 😊