New England Patriots

75 feliratkozó

több mint 8 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Én a 95%-os teóriádhoz szólnék hozzá. Teljesen egyetértek ezzel az érvvel és a matematikai részével, VISZONT amikor már a meccs közben kiderült, hogy az Pats D leves aznap, a secondary meg még oda is ég, akkor nem kéne a saját döntését felülbírálni?PEEtör
Két éve Butler a névtelenségből az utolsó másodpercben nyerte meg a Superbowlt a csapatnak. Amennyi logika van abban a kérdésben, hogy ha nem ment Butler nélkül akkor miért nem gondolta újra és miért nem állította be, ugyanannyi logika lehetett abban is, hogy valamelyik addig szenvedő nevenincs majd a végén idén is fellép az utolsó pillanatban. A meccs lefolyása is jogalapot adhatott ehhez a feltételezéshez. Védekezni senki sem tudott, várható volt, hogy valamikor majd 1 játék dönthet.

(Nem változott a véleményem, csak mindegy, hogy szervezeti kultúra vagy meccselés pártján állunk, a döntési folyamat az döntési folyamat. Nem lehet egyik esetben sem kicsipkedni azt a scenario-t ami a saját szájízünknek megfelel és a másikról meg megfeledkezni. 😊 )
peterk2005
Ezzel viszont nem értek egyet. Azon a meccsen talán a mostani yardok felét sem nyelték be, illetve nem ácsorgott ott egy SB-ben bizonyított veterán játékos, aki mint te is mondod, pont a legnagyobb színpad bizonyított. Nem lehet így a legcsekélyebb párhuzamot sem vonni, pláne védeni azt, hogy Butler nem állt be.

Illetve ott van a Michael Irvin által mesélt sztori, mikor a Cowboys játékosok elmentek bulizni az SB megnyerése előtt, és Jimmy Johnson elmondta nekik, hogy amúgy nem játszhatnának ma, ha ez a mai nem a SB lenne.

Egy szónak is száz a vége, ez egy hatalmas what if, de jelen körülmények között, amennyit tudunk, én hibás döntéásnek tartom. És ismét, nem az, hogy meccs előtt hidegre tette (bár azzal sem értek egyet teljesen, de ő BB), hanem hogy közben sem volt hajlandó változtatni.

Szerkesztette: PEEtör
több mint 8 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 232 — no es importante
Michael Holley, egykori bostoni újságíró egészen testközelből tapasztalhatta meg, hogyan épül fel az ember szeme láttára egy egész dinasztia. Talán ez az oka annak, hogy amikor 2016-ban kiadták ötödik könyvét, a Belichick és Brady-t, már két kötetet is szentelt a legendás edző munkamódszerének, felfogásának bemutatására. A New England Patriots utolsó két évtizedét felelevenítő könyvét – a hazai rajongók nagy örömére – a Twister Media adta ki magyar fordításban.
 hosszabbitas.hu/amerikai/nfl/dinasztiat-epiteni-egyszeru-dolog-csak-egy-belichick-brady-duo-kell-hozza
Sugar611
már hetek óta próbálom "elsózni" egy Patriots fannak a könyv egyik példányát, de eddig nem sikerült 😊 zinadine5 ma végre bejelentkezett egy cikkel, de ő megvette korábban, így továbbra is van egy nálam a bátor írásra/fordításra vállalkozónak 8)


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
Beszoptatok! Most JMD, de hamarosan visszuk BB-t is. HAHA. Utalunk titeket!
Stez
hát lassan ideje lenne, mert ha levesszük a két lottó ötösötöket, akkor az utóbbi 20 évetek vetekszik a Browns-éval 😉
ZERO_L
És ha levesszük a ti két lottó ötösötöket? 😊

Egyébként, hogy Soldatos-i magasztosságba emelkedjek: nálunk ez stratégiával meghintett hagyomány, nem szerencse. 😊 Jonny Unitas, Bert Jones, George Shaw, John Elway, Peyton Manning, Andrew Luck. Védelmet építeni egy ideje nem tudunk, de QB-t húzni mindig is tudtunk. 😊
peterk2005
És támadófalat sem.
Burkus
Jeff Saturday and Tarik Glenn says hello 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én a 95%-os teóriádhoz szólnék hozzá. Teljesen egyetértek ezzel az érvvel és a matematikai részével, VISZONT amikor már a meccs közben kiderült, hogy az Pats D leves aznap, a secondary meg még oda is ég, akkor nem kéne a saját döntését felülbírálni?PEEtör
Két éve Butler a névtelenségből az utolsó másodpercben nyerte meg a Superbowlt a csapatnak. Amennyi logika van abban a kérdésben, hogy ha nem ment Butler nélkül akkor miért nem gondolta újra és miért nem állította be, ugyanannyi logika lehetett abban is, hogy valamelyik addig szenvedő nevenincs majd a végén idén is fellép az utolsó pillanatban. A meccs lefolyása is jogalapot adhatott ehhez a feltételezéshez. Védekezni senki sem tudott, várható volt, hogy valamikor majd 1 játék dönthet.

(Nem változott a véleményem, csak mindegy, hogy szervezeti kultúra vagy meccselés pártján állunk, a döntési folyamat az döntési folyamat. Nem lehet egyik esetben sem kicsipkedni azt a scenario-t ami a saját szájízünknek megfelel és a másikról meg megfeledkezni. 😊 )


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 484 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Beszoptatok! Most JMD, de hamarosan visszuk BB-t is. HAHA. Utalunk titeket!
Stez
hát lassan ideje lenne, mert ha levesszük a két lottó ötösötöket, akkor az utóbbi 20 évetek vetekszik a Browns-éval 😉
ZERO_L
És ha levesszük a ti két lottó ötösötöket? 😊

Egyébként, hogy Soldatos-i magasztosságba emelkedjek: nálunk ez stratégiával meghintett hagyomány, nem szerencse. 😊 Jonny Unitas, Bert Jones, George Shaw, John Elway, Peyton Manning, Andrew Luck. Védelmet építeni egy ideje nem tudunk, de QB-t húzni mindig is tudtunk. 😊
peterk2005
És támadófalat sem.
több mint 8 éve
Sugar611 Atlanta Falcons 1 064
Michael Holley, egykori bostoni újságíró egészen testközelből tapasztalhatta meg, hogyan épül fel az ember szeme láttára egy egész dinasztia. Talán ez az oka annak, hogy amikor 2016-ban kiadták ötödik könyvét, a Belichick és Brady-t, már két kötetet is szentelt a legendás edző munkamódszerének, felfogásának bemutatására. A New England Patriots utolsó két évtizedét felelevenítő könyvét – a hazai rajongók nagy örömére – a Twister Media adta ki magyar fordításban.
 hosszabbitas.hu/amerikai/nfl/dinasztiat-epiteni-egyszeru-dolog-csak-egy-belichick-brady-duo-kell-hozza
több mint 8 éve
PEEtör New Orleans Saints 1 758
Csak két észrevétel:
A csapat egy, azaz egy védelmi stopra volt egy 6. gyűrűtől. Az Ertz TD drive-ban ha nem csinálják meg a 4. kísérletet a félpályánál akkor senki sem beszélhetne Eagles győzelemről.
kyobalu
Tényként állítasz egy feltételezést.
Ha akkor a Patshez kerül a labda, nem vehették volna el Bradytől, se fumble, se int, se egyéb módon? Dehogynem.
Ami valószínű az még nem bizonyos.

Kedvelem, szeretem BB-t. Egy zseninek tartom, kivételes edzőnek. De most nagyon mellé nyúlt. Az én személyes véleményem az, hogy az ő makacsságán ment el ez a meccs.
kyobalu
Az én személyes véleményem meg az, hogy az előző többszáz meg az ő makacsságán (ha már így hívod a viselkedését) jött.
A legbutább Mónika Shows érvelés egy döntés után a döntést olyan plusz infók alapján elemezni, amelyek a döntést követően válnak ismerté.
Két okból nem játszhatott Butler.
1, sérülés - ebben az esetben nem volt alternatíva,
2, BB döntése - ebben az esetben ez egy jó döntés volt, bármi is volt rá a konkrét oka. Pusztán abból kiindulva, hogy neki kell dönteni, övé a felelősség, és az esetek 95%-ban jól dönt. Utólag lehet azt mondani, hogy ez a döntése az 5% rosszba tartozott, de a döntés meghozatalakor, hiányos információk alapján az egy 95 százalékosan jó döntés volt.
Sobri Jóska
Én a 95%-os teóriádhoz szólnék hozzá. Teljesen egyetértek ezzel az érvvel és a matematikai részével, VISZONT amikor már a meccs közben kiderült, hogy az Pats D leves aznap, a secondary meg még oda is ég, akkor nem kéne a saját döntését felülbírálni?
Lehet, hogy vele sem változott volna semmi ("max" a hitelességét veszti el, de ki tudja, akár lehet, hogy soha többé nem kerülnek SB közelébe sem), de lehet, hogy megnyerik, és akár pont miatta a SB-t.
Ebben a sportban pedig hatványozottan érvényes a win or go home elve, még egy ekkora dinasztiánál is, amire nem lehet kijelenteni, hogy win-now üzemmódban lennének, de teljesen egyértelműen kevesebb van hátra belőle, mint amennyi ideje fennáll.

Rengeteg ha van a történetben, mint ebben a sportban alapvetően, de az a tény, hogy a meccs közben sem változtatott, az véleményem szerint tisztán hibás döntés volt. Persze, csak amennyiben Butler játékra alkalmas állapotban volt.
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
Beszoptatok! Most JMD, de hamarosan visszuk BB-t is. HAHA. Utalunk titeket!
Stez
hát lassan ideje lenne, mert ha levesszük a két lottó ötösötöket, akkor az utóbbi 20 évetek vetekszik a Browns-éval 😉
ZERO_L
És ha levesszük a ti két lottó ötösötöket? 😊

Egyébként, hogy Soldatos-i magasztosságba emelkedjek: nálunk ez stratégiával meghintett hagyomány, nem szerencse. 😊 Jonny Unitas, Bert Jones, George Shaw, John Elway, Peyton Manning, Andrew Luck. Védelmet építeni egy ideje nem tudunk, de QB-t húzni mindig is tudtunk. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 235 — situational football
Beszoptatok! Most JMD, de hamarosan visszuk BB-t is. HAHA. Utalunk titeket!
Stez
hát lassan ideje lenne, mert ha levesszük a két lottó ötösötöket, akkor az utóbbi 20 évetek vetekszik a Browns-éval 😉



"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
Adam Schefter‏Verified account @AdamSchefter
Patriots’ assistant QB coach Jerry Schuplinski is expected to join Josh McDaniels’ staff in Indianapolis, per source. Also means Patriots’ WR coach Chad O’Shea is in play to become New England’s OC.

O'Shea, nincs meglepi.

(Egyébként a kinti Pats fórumban felmerült a michigani Harbaugh neve is mint új OC. 😀 )


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Stez SMU Mustangs 49 977 — Whoops, looks like something went wrong.
Beszoptatok! Most JMD, de hamarosan visszuk BB-t is. HAHA. Utalunk titeket!

Szerkesztette: Stez

több mint 8 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 600 — je suis poloska
Az első két mondatod után úgy döntöttem, hogy nem olvasom tovább, mert nem erről írtam. Én kezdem azt hinni, hogy tényleg egy másik univerzumba csöppentem, hogy egy hete senki sem képes megérteni, mikor miről írok. Ez valahol eléggé félelmetes.
Wyatt
én értem, sőt a McVay vs. Pederson vitában is értettem, csak akkor speciel nem értettem egyet. :d

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 8 éve
cspeti98 New England Patriots UCF Knights 466
JMD hivatalosan is a Colts vezetőedzője lett, így most egy konteóval kevesebb.
winston
És állítólag hozza magával Joe Judge-t a ST koordinátort is. Ami - feltéve, hogy igaz a pletyka - nem lehetséges Kraft / Belichick beleegyezése nélkül. Patricia pedig állítólag viszi magával Belichick fiát, Steve-et.

Hmm....
peterk2005
Nekem úgy rémlik, hogy Judge-nak lejárt a szerződése.

több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
JMD hivatalosan is a Colts vezetőedzője lett, így most egy konteóval kevesebb.
winston
És állítólag hozza magával Joe Judge-t a ST koordinátort is. Ami - feltéve, hogy igaz a pletyka - nem lehetséges Kraft / Belichick beleegyezése nélkül. Patricia pedig állítólag viszi magával Belichick fiát, Steve-et.

Hmm....


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
winston Jacksonville Jaguars 2 894 — tag
JMD hivatalosan is a Colts vezetőedzője lett, így most egy konteóval kevesebb.
több mint 8 éve
Spigo New England Patriots 1 251 — Patriots GM
Hány oldalt megspórolhattunk volna ha BB tegnap kinyitja a száját?😊
NB2
Most mondja el, hogy Butler szarul teljesített edzésen, be is volt füvezve, mentálisan is összezuhant és ezért nem játszatta?

Soha, semmilyen körülmények között nem hallottunk és nem is fogunk hallani tőle ilyet, max. mástól.

Amúgy sztem az edzők biztosan és valszeg a csapatkapitányok is tudták, hogy mi a pálya. Ahogy anno 2007-ben kikérdezték a véleményüket, lehet most is megtörtént.

Solymi


Nekem ebből úgy tűnik, hogy a csapatkapitányok tudták, igen
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 378 — NFL bracket champion '26
Valójában ez egy buffaloi összeesküvés. Próbáljuk elmérgesíteni a helyzetet azáltal, hogy "túl hitelesnek" tüntetjük fel Belichicket... miközben éppen veszti el az öltözőt.
Már Gerappát is mi hajszoltuk a távozásba. 😊
Helmut Zimmer
Szarkazmusod még durvább, mint az enyém 😀


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Helmut Zimmer Oregon Ducks 7 032 — Terry bohóc szülinapokat játszóházban is vállal.
Valójában ez egy buffaloi összeesküvés. Próbáljuk elmérgesíteni a helyzetet azáltal, hogy "túl hitelesnek" tüntetjük fel Belichicket... miközben éppen veszti el az öltözőt.
Már Gerappát is mi hajszoltuk a távozásba. 😊
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
Az első két mondatod után úgy döntöttem, hogy nem olvasom tovább, mert nem erről írtam. Én kezdem azt hinni, hogy tényleg egy másik univerzumba csöppentem, hogy egy hete senki sem képes megérteni, mikor miről írok. Ez valahol eléggé félelmetes.
Wyatt
Superbowl hét hatása? 😊

De akkor inkább nem basztatlak most, majd beszélünk 1-2 hét múlva. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Az első két mondatod után úgy döntöttem, hogy nem olvasom tovább, mert nem erről írtam. Én kezdem azt hinni, hogy tényleg egy másik univerzumba csöppentem, hogy egy hete senki sem képes megérteni, mikor miről írok. Ez valahol eléggé félelmetes.

több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
Lehet, hogy ezek a játékosok többet tudnak a játékról, mint mi, s talán a háttérdolgokról is.
Úgyhogy engedtessék meg egy "szűk" rajongói körnek, hogy ezt rossz döntésnek, akár edzői hibának aposztrofálják, ha lehet. S ezért, nem kell ezeket az embereket csesztetni, mintha nem értenék a döntések anatómiáját, s nem értenének a focihoz..
kyobalu
Igen az. Oké, hogy a játékosok többet tudnak, mint mi, és jobban benne vannak a dolgokban. De ez érvként? Na ne már. Ilyen alapon egy edző többet tud, mint bármelyik játékos, ergo ne tudják már jobban, mint ők. Most kb sikerült egy olyan logikai szálat kialakítanod, hogy
edzők Kiindulva abból, hogy ők nálunk jobban tudják
kommentelők Én csak annyit jegyeznék meg, hogy attól, hogy a játékos jobban tudja, mint mi, attól még egy edző jobban tudja, mint egy játékos.
És ez független attól, hogy szerintem hiba volt-e bármi. Remélem, ez világos. Bár az elmúlt hétből kiindulva már semmiben nem vagyok biztos 😊
Wyatt
Szerinted hogyan történik meg a sportban az, amikor az edzői gárda elveszíti az öltözőt? Csak úgy történhet meg, hogy valaki mondjuk késik az edzésről és ezért NEM tiltják el? Máshogy nem fordulhat elő? Ugye a kultúráról, öltözői integrityről, stb. beszélgetünk. Úgy nem veszhet el az öltöző, ha a játékosok úgy érzik, hogy az edzői gárda nem jól dönt? És úgy érzi, hogy ezen elmen(nek) meccs(ek)? Megkérdeznek a játékosok ilyenkor egy szakértőt mielőtt kialakítják a véleményüket?

Hogy a játékosok véleménye ne számítana, mert szakmailag sehol nincsenek? Már hogy a pékbe ne számítana. Annyira számít, hogy néha edzőket tud buktatni. Ott van McDaniels denveri története. A bukásához végül hibák halmaza vezetett, de az öltözőt kb. már azzal elvesztette, amikor nem tudta kezelni előbb a Cutler ügyet, majd a Brandon Marshall ügyet. Mindkettő ugye a fegyelmezésről, az integritiről szólt. Cutler ki volt akadva Shanahan váratlan kirúgása miatt, és az elégedetlenségének hangosan, a sajtóban is hangot adott. Brandon Marshallt pedig egy head case volt fiatal korában, és sorozatosan sértette meg a lefektetett belső szabályokat. McDaniels "csak ezekre reagált". Csak az integrity-t akarta megteremteni. És elveszítette miatta az öltözőt. Teljesen.

A Butler ügyben több Pats játékos is megszólalt, értetlenkedve. Ráadásul nyilvánosan, a sajtóban. Egy olyan csapat játékosai, amelyik csapatnál ez köztudottan a legkevésbé megengedett az egész ligában. Végülis csak egy sima, nem is túl jó idényt futó, és a csapattól egyébként is távozó játékosról van szó, aki beteg is volt a héten. Megérdemelt volna ez egy hivatalos, a csapat által kiadott közleményt, ha nem érzi úgy a vezetés, hogy valami miatt reagálni kell a kialakult helyzetre? Aligha.

Nehogy azt hozza ki ebből valaki is, hogy azt állítom, hogy Belichick elveszítette az öltözőt. 😀 Eszemben sincs. Sőt, én még mindig ott tartok csak, hogy nem tudom mi történt, mert inkább csak akkor lépek tovább, ha már biztosnak érzem valamelyik verziót. De az újra és újra meglep, hogy legyen bármi a vita tárgya, legyen szó draftról, igazolásokról vagy superbowl vereségről, az IBBWT (a kinti Pats fórumon így rövidítik az "in bill we trust"-ot 😀 ) milyen elképesztő mélyen bevéste magát a fanbase kollektív lelkébe.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
topin New England Patriots 2 496
El tudom képzelni BB-ről, hogy büntet, de sztem itt nem csak erről lehet szó.

Kiragadok egy részletet, de a cikkben részletesebben le van írva pár dolog:

"In the two games preceding the Super Bowl, Butler hadn’t been playing especially well.
He was targeted 12 times in two playoff games and gave up eight receptions for 116 yards, two TDs, and no picks. QBs had a 137.5 passer rating when throwing at him."

 www.sbnation.com/nfl/2018/2/6/16976612/patriots-malcolm-butler-benched-super-bowl-one-play-special-teams
Solymi
Onnantól hogy Rowe nem tudta kezdeni fog, és nem így készültünk végig, megdől az hogy a teljesítménye alapján rakták volna ki. Akkor eleve úgy tervezik és Rowe is tisztában lesz ezzel. Meg azért nem bömbölsz már a himnusz alatt, mert nem leszel kezdő. Ott már tudta, hogy nem játszik, ha sérülés nincs a többieknél. És pont az elkövetett hiba miatt sírhat, hogy cserben hagyta a csapatot. Szerintem ez sima bünti. Mert különben megpróbálták volna vele is, ahogy megpróbálták Bademosival is elérni a változást.
több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 098 — #NoStress
Csak két észrevétel:
A csapat egy, azaz egy védelmi stopra volt egy 6. gyűrűtől. Az Ertz TD drive-ban ha nem csinálják meg a 4. kísérletet a félpályánál akkor senki sem beszélhetne Eagles győzelemről.
kyobalu
Tényként állítasz egy feltételezést.
Ha akkor a Patshez kerül a labda, nem vehették volna el Bradytől, se fumble, se int, se egyéb módon? Dehogynem.
Ami valószínű az még nem bizonyos.

Kedvelem, szeretem BB-t. Egy zseninek tartom, kivételes edzőnek. De most nagyon mellé nyúlt. Az én személyes véleményem az, hogy az ő makacsságán ment el ez a meccs.
kyobalu
Az én személyes véleményem meg az, hogy az előző többszáz meg az ő makacsságán (ha már így hívod a viselkedését) jött.
A legbutább Mónika Shows érvelés egy döntés után a döntést olyan plusz infók alapján elemezni, amelyek a döntést követően válnak ismerté.
Két okból nem játszhatott Butler.
1, sérülés - ebben az esetben nem volt alternatíva,
2, BB döntése - ebben az esetben ez egy jó döntés volt, bármi is volt rá a konkrét oka. Pusztán abból kiindulva, hogy neki kell dönteni, övé a felelősség, és az esetek 95%-ban jól dönt. Utólag lehet azt mondani, hogy ez a döntése az 5% rosszba tartozott, de a döntés meghozatalakor, hiányos információk alapján az egy 95 százalékosan jó döntés volt.

több mint 8 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 651
Hány oldalt megspórolhattunk volna ha BB tegnap kinyitja a száját?😊
NB2
Most mondja el, hogy Butler szarul teljesített edzésen, be is volt füvezve, mentálisan is összezuhant és ezért nem játszatta?

Soha, semmilyen körülmények között nem hallottunk és nem is fogunk hallani tőle ilyet, max. mástól.

Amúgy sztem az edzők biztosan és valszeg a csapatkapitányok is tudták, hogy mi a pálya. Ahogy anno 2007-ben kikérdezték a véleményüket, lehet most is megtörtént.
Nem egyszer feljött az, hogy mi lett volna ha a 2007-es SB előtt elmondják a játékosoknak, hogy a Spygate miatt nyomozás/hadjárat folyik ellenük. Akkor a csapatkapitányok is úgy döntöttek, hogy nem kell tudniuk róla.

Lehet, hogy most Butler esetében is úgy döntöttek DMC-ék, hogy ne játszon, mert mentálisan tropa.

El tudom képzelni BB-ről, hogy büntet, de sztem itt nem csak erről lehet szó.

Kiragadok egy részletet, de a cikkben részletesebben le van írva pár dolog:

"In the two games preceding the Super Bowl, Butler hadn’t been playing especially well.
He was targeted 12 times in two playoff games and gave up eight receptions for 116 yards, two TDs, and no picks. QBs had a 137.5 passer rating when throwing at him."

 www.sbnation.com/nfl/2018/2/6/16976612/patriots-malcolm-butler-benched-super-bowl-one-play-special-teams
több mint 8 éve
topin New England Patriots 2 496
Amúgy nem értem miért lepődik meg egy ilyen fegyelmezési döntésen az aki Patriots szurkoló. Semmi olyan nincs benne, amit ne tudhatott volna bárki. Amíg BB itt van, mindig is ilyen döntés lesz.
A játékosnak könnyebb elviselni, mert max odébbáll és máshol keres milliókat. Főleg, ha már nyert egy gyűrűt az elvek mentén működő BB Patriots csapatával.

A szurkolónak nehezebb csapatot váltani, de itt kb mindenki úgy lett Patriots szurkoló, hogy BB már ott volt. És nem árult zsákbamacskát. Csak amíg egy ilyen döntés nem kerül a győzelembe, addig nagy story minden ilyen lépés. Ha esetleg a következetesség meg egy SB vereséget hoz, akár egy playen múlót is, akkor hibázott és fel kellett volna adnia ezt.

Nem fogja feladni, vélhetően sosem. Tudnia kell ezt játékosnak, vezetőnek, szurkolónak mindenkinek, aki elkötelezi magát a Patriots mellett. És ha Butler azt tette ami a pletyi, akkor nincs is miről beszélni. Az elkövetett vétség mértéke is lehet olyan, ami tolerálhatatlan egy ilyen rendszerben. Persze lehet jogos is a kritika, ha mondjuk Butler 1mp késett és azt is csak azért mert épp fogva tartották, és a bemutatott bizonyítékokat nem hajlandó elfogadni az öreg 😊

Mondjuk eleve, hogy késhet el (kétszer) bárki is..főleg h tudja, mi vár rá és a csapatra emiatt. Itt azért nem egy nyeretlen kétéves első napján ismerkedett a rendszerrel.