Politika
64 feliratkozó
10 hónapja
Ruszin-Szendi Romulusz és a "fegyvere" miatt szerintem megvan a hét legalja próbálkozása, habár még csak kedd van.
10 hónapja
Számomra is megdöbbentő módon gyorsan felejtik el az emberek Gyurcsányt úgy ahogy volt. Nem is tudom, mikor hallottam csak úgy a nevét egy beszélgetésben.A Népszínház utcában még mindig le szeretnék váltani.
MC12
youtu.be/uIw60N7ZQC4?si=W6KnYicLM47UTVeZ
10 hónapja
Hogy Feri - aki amúgy már nem aktív politkus ma - félrekúr évek óta 4 bekezdésben az hogy közügy? Politikai bulvár. Ez a szál annyira bele van erőltetve, hogy már olvasni is szekunder szégyen érzés volt.Azért valahol mégis nem? Mármint érted. Ez a két ember jelentős hatással volt ennek az országnak a sorsára még a NER alatt is. Az, hogy ide jutottak és a DK, mint politikai közösség ide jutott, az végső soron közügy.Mikor olvastam ezt a cikket, már akkor is azon gondolkodtam, hogy van-e bármi relevanciája neki? Érdekes-e ez bármennyire ma? Azon kívül, hogy tocsog a bulvárban, nulla az új információ tartalma annak, akit egy átlagos kabócànál jobban érdekel a magyar közélet. A Blikkben még elmenne, de a direkt36-ot ennél sokkal színvonalasabbnak gondoltam.mikor ez meg csak pletyka volt is irtam, hogy megint beigazolodik az, hogy egy politikus barmit, de tenyleg barmit megtehet. kiveve azt, hogy az asszistensevel szerelmi viszonyt folytat. o is vegul ebbe bukott bele.www.direkt36.hu/politikai-osszeomlas-kinos-szerelmi-viszony-konnyes-bucsu-gyurcsany-ferenc-lemondasanak-tortenete/Feri a kujon. Új gimmicket kapott még a visszavonulása után is.
Negritis, a vajda
zacknorb
csebi
MC12
A politikai folyamatok függönyök mögötti részének megismerése végső soron közérdek, ami egyúttal elősegíti a demokratikus gondolkodás és joggyakorlás fejlődését.
Ez egy hülye ügy, alapvetően Feriék tették azzá azzal, hogy családi vállalkozást csináltak egy MSZP platformból annak idején.
Amadeus az áttelelt poloska
Nekem az egészről süt egy kicsit az “írjunk valamit Feri visszavonulásáról ami majd hozza a kattintást” vonal, merthogy amiket írsz, az igaz, de ebből a cikkből pár mosolyogtató apróságon (ki legyen a frakcióvezető) meg érdekességen (Feri mennyire benézte a hibákat) kívül, hàt semmi olyanról nem leplezte le a függönyt, ami elősegítené a demokratikus jogok gyakorlását. Az internet népe jól kitocsogja magát Feriék magánéletén és ennyi, az olvasók 99%nak ennyi marad meg a cikkből, semmi több. Ezért mondom, hogy ma ez egy teljesen irreleváns cikk és téma. Számomra is megdöbbentő módon gyorsan felejtik el az emberek Gyurcsányt úgy ahogy volt. Nem is tudom, mikor hallottam csak úgy a nevét egy beszélgetésben.
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
10 hónapja
Mennyire lehet vajon fullba tolni a kretént?A miniszterelnök azt mondta, ha a „brüsszeli utat” – vagyis a Tisza Pártot – választják a magyar emberek, akkor megemelik az adókat, és a begyűjtött pénzt elküldik Brüsszelbe, onnan pedig Ukrajnába. Orbán szerint Magyar Péterék győzelmével háború lesz, és Magyarországra jönnek a migránsok, de ha a Fidesz nyer, minden rendben lesz.
10 hónapja
Amúgy nehezen hiszem el hogy a Fidesz ne tudott volna Gyurcsány viszonyáról. Számomra az a kérdés,hogy ezzel esetleg zsarolták-e,vagy bármilyen hatást gyakoroltak-e rá emiatt?Mindenkinek van vagy lehet viszonya. Ezzel nem hiszem, hogy érdemben zsarolni érdemes
Foresz

10 hónapja
Amúgy nehezen hiszem el hogy a Fidesz ne tudott volna Gyurcsány viszonyáról. Számomra az a kérdés,hogy ezzel esetleg zsarolták-e,vagy bármilyen hatást gyakoroltak-e rá emiatt?
10 hónapja
Jogos, sok új dolog nincs benne, de nem is bulvár, mert még egy fotó sincs Arankáról, a titkárnőről, aki elcsavarta Feri fejét, de egy összefoglalásnak elmegy, össze vannak gyűjtve az infók, van idővonal, háttér, kontextus, szerintem ha nem a Pulitzer-díj a cél, akkor egynek elmegy, elfér a neten, még a Direkt36 oldalán is.Mikor olvastam ezt a cikket, már akkor is azon gondolkodtam, hogy van-e bármi relevanciája neki? Érdekes-e ez bármennyire ma? Azon kívül, hogy tocsog a bulvárban, nulla az új információ tartalma annak, akit egy átlagos kabócànál jobban érdekel a magyar közélet. A Blikkben még elmenne, de a direkt36-ot ennél sokkal színvonalasabbnak gondoltam.mikor ez meg csak pletyka volt is irtam, hogy megint beigazolodik az, hogy egy politikus barmit, de tenyleg barmit megtehet. kiveve azt, hogy az asszistensevel szerelmi viszonyt folytat. o is vegul ebbe bukott bele.www.direkt36.hu/politikai-osszeomlas-kinos-szerelmi-viszony-konnyes-bucsu-gyurcsany-ferenc-lemondasanak-tortenete/Feri a kujon. Új gimmicket kapott még a visszavonulása után is.
Negritis, a vajda
zacknorb
csebi
MC12
10 hónapja
Azért valahol mégis nem? Mármint érted. Ez a két ember jelentős hatással volt ennek az országnak a sorsára még a NER alatt is. Az, hogy ide jutottak és a DK, mint politikai közösség ide jutott, az végső soron közügy.Mikor olvastam ezt a cikket, már akkor is azon gondolkodtam, hogy van-e bármi relevanciája neki? Érdekes-e ez bármennyire ma? Azon kívül, hogy tocsog a bulvárban, nulla az új információ tartalma annak, akit egy átlagos kabócànál jobban érdekel a magyar közélet. A Blikkben még elmenne, de a direkt36-ot ennél sokkal színvonalasabbnak gondoltam.mikor ez meg csak pletyka volt is irtam, hogy megint beigazolodik az, hogy egy politikus barmit, de tenyleg barmit megtehet. kiveve azt, hogy az asszistensevel szerelmi viszonyt folytat. o is vegul ebbe bukott bele.www.direkt36.hu/politikai-osszeomlas-kinos-szerelmi-viszony-konnyes-bucsu-gyurcsany-ferenc-lemondasanak-tortenete/Feri a kujon. Új gimmicket kapott még a visszavonulása után is.
Negritis, a vajda
zacknorb
csebi
MC12
A politikai folyamatok függönyök mögötti részének megismerése végső soron közérdek, ami egyúttal elősegíti a demokratikus gondolkodás és joggyakorlás fejlődését.
Ez egy hülye ügy, alapvetően Feriék tették azzá azzal, hogy családi vállalkozást csináltak egy MSZP platformból annak idején.
10 hónapja
Mikor olvastam ezt a cikket, már akkor is azon gondolkodtam, hogy van-e bármi relevanciája neki? Érdekes-e ez bármennyire ma? Azon kívül, hogy tocsog a bulvárban, nulla az új információ tartalma annak, akit egy átlagos kabócànál jobban érdekel a magyar közélet. A Blikkben még elmenne, de a direkt36-ot ennél sokkal színvonalasabbnak gondoltam.mikor ez meg csak pletyka volt is irtam, hogy megint beigazolodik az, hogy egy politikus barmit, de tenyleg barmit megtehet. kiveve azt, hogy az asszistensevel szerelmi viszonyt folytat. o is vegul ebbe bukott bele.www.direkt36.hu/politikai-osszeomlas-kinos-szerelmi-viszony-konnyes-bucsu-gyurcsany-ferenc-lemondasanak-tortenete/Feri a kujon. Új gimmicket kapott még a visszavonulása után is.
Negritis, a vajda
zacknorb
csebi
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
10 hónapja
de kozben ugye itt a Kallai kettos uj valtozata:telex.hu/kulfold/2025/09/16/egyesult-allamok-feloldotta-vizumentesseg-korlatozas-magyarorszag
ne legyunk naivak, ezert is adtunk vmit. lehet nem olyat, ami oroszokkal kapcsolatos, de nem lehet kizarni. nehez lesz ugy lakodalmat tartani az amcsikkal, ha oroszok a spajzban vannak, az amcsik meg epp fogyasztjak mar az aperitifet az eloszobaban.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
10 hónapja
dejure biztosan fel lehet, asszem le is hoztak ezt a passzust.Érdekes a kérdés ugye, hogy vajon fel LEHET-e mondani ezt a szerződést.mert hatuk kozepere nem akarjak mar ezt. sehol sem halad az oroszokkal a tortenet, igyis a projekt fele mar francia (ha nem tobb).Miért látod így?www.valaszonline.hu/2025/09/16/paks-ii-atomeromu-europai-birosag-klaus-mangold-gunter-oettinger-oroszorszag-hatter/ez amugy nagyon jol is jon a fidesznek btw.
Lófasz se lesz ebből. Lehet jobb is.
Amadeus az áttelelt poloska
csebi
Janek
erre ratudjak fogni a szerzodesbontast, a hitel max marad, amibol finanszirozzuk majd a kozbeszerzes utani szerzodeskotest, amin nem lepodnek meg ha francia gyoztessel zarulna.
csebi
Nem feltétlen dejure értem. Ehhez azért kell politikai, geostratégiai mozgástér és egy hatalmas álló wiener.
Egyiket sem nézem ki a jelenlegi vezetésből.
Amadeus az áttelelt poloska
sztem mozgasterben ez ugy mukodhet egyedul, ha masban szukitjuk azt az oroszok kedvere. pl jelen esetben tobbet jelentene nekik, hogy kitartunk az orosz koolaj meg gaz mellett, ennek felaldozasa mellett. ezt pedig a birodalmi tortenetukbol ertik, ugye SZU alatt is igy mukodott a dolog. pl gazdasagban mi picit kulonutasak voltunk de kulpolitikaban meg kevesbe, romanok meg eppen forditva.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
10 hónapja
Érdekes a kérdés ugye, hogy vajon fel LEHET-e mondani ezt a szerződést.mert hatuk kozepere nem akarjak mar ezt. sehol sem halad az oroszokkal a tortenet, igyis a projekt fele mar francia (ha nem tobb).Miért látod így?www.valaszonline.hu/2025/09/16/paks-ii-atomeromu-europai-birosag-klaus-mangold-gunter-oettinger-oroszorszag-hatter/ez amugy nagyon jol is jon a fidesznek btw.
Lófasz se lesz ebből. Lehet jobb is.
Amadeus az áttelelt poloska
csebi
Janek
erre ratudjak fogni a szerzodesbontast, a hitel max marad, amibol finanszirozzuk majd a kozbeszerzes utani szerzodeskotest, amin nem lepodnek meg ha francia gyoztessel zarulna.
csebi
Nem feltétlen dejure értem. Ehhez azért kell politikai, geostratégiai mozgástér és egy hatalmas álló wiener.
Egyiket sem nézem ki a jelenlegi vezetésből.
10 hónapja
mert hatuk kozepere nem akarjak mar ezt. sehol sem halad az oroszokkal a tortenet, igyis a projekt fele mar francia (ha nem tobb).Miért látod így?www.valaszonline.hu/2025/09/16/paks-ii-atomeromu-europai-birosag-klaus-mangold-gunter-oettinger-oroszorszag-hatter/ez amugy nagyon jol is jon a fidesznek btw.
Lófasz se lesz ebből. Lehet jobb is.
Amadeus az áttelelt poloska
csebi
Janek
erre ratudjak fogni a szerzodesbontast, a hitel max marad, amibol finanszirozzuk majd a kozbeszerzes utani szerzodeskotest, amin nem lepodnek meg ha francia gyoztessel zarulna.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
10 hónapja
Miért látod így?www.valaszonline.hu/2025/09/16/paks-ii-atomeromu-europai-birosag-klaus-mangold-gunter-oettinger-oroszorszag-hatter/ez amugy nagyon jol is jon a fidesznek btw.
Lófasz se lesz ebből. Lehet jobb is.
Amadeus az áttelelt poloska
csebi
10 hónapja
www.valaszonline.hu/2025/09/16/paks-ii-atomeromu-europai-birosag-klaus-mangold-gunter-oettinger-oroszorszag-hatter/ez amugy nagyon jol is jon a fidesznek btw.
Lófasz se lesz ebből. Lehet jobb is.
Amadeus az áttelelt poloska
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
10 hónapja
www.valaszonline.hu/2025/09/16/paks-ii-atomeromu-europai-birosag-klaus-mangold-gunter-oettinger-oroszorszag-hatter/De legalább megbecsülnék, ami van...
Lófasz se lesz ebből. Lehet jobb is.
Amadeus az áttelelt poloska

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
10 hónapja
www.valaszonline.hu/2025/09/16/paks-ii-atomeromu-europai-birosag-klaus-mangold-gunter-oettinger-oroszorszag-hatter/Lófasz se lesz ebből. Lehet jobb is.
10 hónapja
Gyuszi bá ezért csinálta okosan. Ő csak a répát rángatta az ázsiai csajok AI képeire.mikor ez meg csak pletyka volt is irtam, hogy megint beigazolodik az, hogy egy politikus barmit, de tenyleg barmit megtehet. kiveve azt, hogy az asszistensevel szerelmi viszonyt folytat. o is vegul ebbe bukott bele.www.direkt36.hu/politikai-osszeomlas-kinos-szerelmi-viszony-konnyes-bucsu-gyurcsany-ferenc-lemondasanak-tortenete/Feri a kujon. Új gimmicket kapott még a visszavonulása után is.
Negritis, a vajda
zacknorb
csebi
10 hónapja
Én tűnődtem rajta, gondolom a fidesznél csak röhögnek és koccintanak egyet, hogy "na, már ez is átmegy"...Kajak nem is értem. Ennek a dolognak olyan szinten ki kéne basznia a biztosítékot, hogy lángolna parlament jobb helyeken.Reggeli videó, Mávos János gyereke minisztériumi kék villogós autóval közlekedik, sofőrrel, aztán a videó miatt nem is száll ki jó ideig, utána a rendőrök kísérik be apához...talán már fel se kapná az ember a fejét ilyesmire, csak az a sunnyogás a kocsiban, meg a rendőri kíséret. És ez a f@sz beszél luxizásról.Ez szerintem nem luxizás, hanem állami eszköz helytelen használata. Ha már az integritás hatóságos faszit meglincselték, mert az asszony használta a kocsiját, akkor lehetne ezen is csámcsogni egy kört szerintem, bár gondolom valami elrejtett passzus van valami rendeletben, hogy "és családtagjait", csak speciel szerintem nem erre lenne való a villogós kocsi...
Klaci79
StormST
Itt meg azon tűnődnek, hogy dehát ez lehet, hogy törvényileg megengedett.
Proxyi
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
10 hónapja
www.direkt36.hu/politikai-osszeomlas-kinos-szerelmi-viszony-konnyes-bucsu-gyurcsany-ferenc-lemondasanak-tortenete/Kedvenc részletem.
Negritis, a vajda
"Molnár azt közölte velük, hogy Gyurcsány minden posztjáról – pártelnökségről, frakcióvezetőségről, parlamenti mandátumáról – lemond. Az ovális alakban elrendezett asztalok körül ülő politikusok közül ezt többen elérzékenyülve hallgatták.
„Dráma volt, többen is elsírták magukat” – mondta az ülés részleteit ismerő egyik forrás.
Az emelkedett hangulat azonban nem tartott sokáig, a résztvevők ugyanis hamar összevesztek az egyik pozíción."
Tipikus. 😀
10 hónapja
Proxyi
230
Kajak nem is értem. Ennek a dolognak olyan szinten ki kéne basznia a biztosítékot, hogy lángolna parlament jobb helyeken.Reggeli videó, Mávos János gyereke minisztériumi kék villogós autóval közlekedik, sofőrrel, aztán a videó miatt nem is száll ki jó ideig, utána a rendőrök kísérik be apához...talán már fel se kapná az ember a fejét ilyesmire, csak az a sunnyogás a kocsiban, meg a rendőri kíséret. És ez a f@sz beszél luxizásról.Ez szerintem nem luxizás, hanem állami eszköz helytelen használata. Ha már az integritás hatóságos faszit meglincselték, mert az asszony használta a kocsiját, akkor lehetne ezen is csámcsogni egy kört szerintem, bár gondolom valami elrejtett passzus van valami rendeletben, hogy "és családtagjait", csak speciel szerintem nem erre lenne való a villogós kocsi...
Klaci79
StormST
Itt meg azon tűnődnek, hogy dehát ez lehet, hogy törvényileg megengedett.
10 hónapja
mikor ez meg csak pletyka volt is irtam, hogy megint beigazolodik az, hogy egy politikus barmit, de tenyleg barmit megtehet. kiveve azt, hogy az asszistensevel szerelmi viszonyt folytat. o is vegul ebbe bukott bele.www.direkt36.hu/politikai-osszeomlas-kinos-szerelmi-viszony-konnyes-bucsu-gyurcsany-ferenc-lemondasanak-tortenete/Feri a kujon. Új gimmicket kapott még a visszavonulása után is.
Negritis, a vajda
zacknorb
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
10 hónapja
www.direkt36.hu/politikai-osszeomlas-kinos-szerelmi-viszony-konnyes-bucsu-gyurcsany-ferenc-lemondasanak-tortenete/Feri a kujon. Új gimmicket kapott még a visszavonulása után is.
Negritis, a vajda
10 hónapja
www.direkt36.hu/politikai-osszeomlas-kinos-szerelmi-viszony-konnyes-bucsu-gyurcsany-ferenc-lemondasanak-tortenete/
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
10 hónapja
Reggeli videó, Mávos János gyereke minisztériumi kék villogós autóval közlekedik, sofőrrel, aztán a videó miatt nem is száll ki jó ideig, utána a rendőrök kísérik be apához...talán már fel se kapná az ember a fejét ilyesmire, csak az a sunnyogás a kocsiban, meg a rendőri kíséret. És ez a f@sz beszél luxizásról.Ez szerintem nem luxizás, hanem állami eszköz helytelen használata. Ha már az integritás hatóságos faszit meglincselték, mert az asszony használta a kocsiját, akkor lehetne ezen is csámcsogni egy kört szerintem, bár gondolom valami elrejtett passzus van valami rendeletben, hogy "és családtagjait", csak speciel szerintem nem erre lenne való a villogós kocsi...
Klaci79
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint