Politika

69 feliratkozó

több mint 1 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 920 — Salus populi suprema lex esto
Én a képviselők és a miniszterek fizetését a vásárlóerő-paritásos (PPP) GDP alapján
számítanám ki. És annak alapján kapnák a havi juttatásukat.
Átlátható és igazságos
Automatikus módosulás – Ha a gazdaság nő, nő a bérük, ha csökken, akkor kevesebb jár nekik is.
Csökkenti a populista fizetésemeléseket – Nem a politikusok saját maguk döntenek róla.

Most ahogy megnéztem a PPP GDP/fő 40 168 USD/fő/év.

A képviselők ennek az 1,5×-e lenne, a minisztereknek a 2,5×-e, a miniszterelnöknek pedig a 4×-e.

Ebben az esetben így alakulnának a havi fizetések:
Képviselő 1 850 000 Ft/hó
Miniszter 3 100 000 Ft/hó
Miniszterelnök 5 000 000 Ft/hó

Persze lehet ezt finomítani, meg a kiegészítőket is úgy alakítani, hogy ne legyenek túlfizetve se, de legyen érdekük olyan döntéseket hozni, amik előremutatóak.
Bruce
De így érdekük a gyenge HUF.
vpi
Igen ez a gyenge pontja a dolognak, de valahogy azt is ki lehetne szűrni.
Pl ha a 2023-as GDP-hez van igazítva, akkor egy 2023-as éves átlagos USD árfolyamérték (pl 375 Ft/USD) lenne az alapszám amivel forintosítanák. Így lenne egy forintosított bér. A következő évben amikor kijön az új GDP adat, akkor az árfolyamot nem változtatnánk, hanem megint 375 Ft/USD-vel lenne szorozva. Így a gyenge forint már nem is lenne érdekük, hanem pont hogy erősíteni kellene a forintot.
több mint 1 éve
Assurbanapli Denver Broncos 1 985
btw lehet en vagyok vakon de ugye meg mindig haborus veszelyhelyzet van es siman hosszabbithatjak barmeddig. lesz egyaltalan valasztas ha olyanok a prognozisok?
Kúrfürst briareos
Eu-s tagországként ez nem lehet kérdés, de most már tényleg válaszút előtt az ország, hogy nyugat vagy kelet, és én már nem vagyok róla meggyőződve, hogy nekünk nem Mohács kell-e.
r.baggio
Értem a Mohács analógiát, csak az abban a kontextusban nem igaz:

 www.valaszonline.hu/2024/08/29/mohacs-mitosz-valosag-tortenelem-varga-szabolcs-essze/

Ajánlom továbbá még a Digitális Legendárium nevű podcastot is. Igazán felfrissítő élmény úgy hallgatni, újratanulni a történelmünket, hogy az sokkal jobban érthető és nagyobb kontextusba helyezik. Ráadásul nincs meg benne az a kesergő hangulat és realistábban, sőt pozitívabban mutatja meg a történéseket, még ha a kimenetelek néha vereségek voltak.

A magyar nép nem buta, nem önsorsrontó, de 30 év kádári agymosásnak meg lett az eredménye és amikor OV újra a hamis jó létet és a felelősség kormányra történő átruházását ígérte nekik, elkeseredettségükben sokan kaptak utána. Na meg, mert nem volt épkézláb politikus a színtéren vagy ha volt is, akkor már ment a karaktergyilkosság és az, hogy az ügynökaktákat nem nyitották meg.
Még a Fidesz sem, sőt a Fidesz sem.

És akkor itt jön a képbe a '94-es választások előtt kapott egymillió német márka "legendája", ami retrospektíven megmagyarázza, hogy miért fordult, kellett fordulnia OV-nak Oroszország irányába.

Lúdas Solymi
Nem feltétlenül kell ám az objektív igazságnak elfogadni azt a Varga Szabolcs cikket. Utána többen nekiestek, egész komoly utóélete lett.
több mint 1 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 662 — Patriot
Én a képviselők és a miniszterek fizetését a vásárlóerő-paritásos (PPP) GDP alapján
számítanám ki. És annak alapján kapnák a havi juttatásukat.
Átlátható és igazságos
Automatikus módosulás – Ha a gazdaság nő, nő a bérük, ha csökken, akkor kevesebb jár nekik is.
Csökkenti a populista fizetésemeléseket – Nem a politikusok saját maguk döntenek róla.

Most ahogy megnéztem a PPP GDP/fő 40 168 USD/fő/év.

A képviselők ennek az 1,5×-e lenne, a minisztereknek a 2,5×-e, a miniszterelnöknek pedig a 4×-e.

Ebben az esetben így alakulnának a havi fizetések:
Képviselő 1 850 000 Ft/hó
Miniszter 3 100 000 Ft/hó
Miniszterelnök 5 000 000 Ft/hó

Persze lehet ezt finomítani, meg a kiegészítőket is úgy alakítani, hogy ne legyenek túlfizetve se, de legyen érdekük olyan döntéseket hozni, amik előremutatóak.
Bruce
De így érdekük a gyenge HUF.

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 397 — The Mathematician
Mkkp
 youtu.be/UK5ZYn32nGI?si=v4tqx-oAfDy2lW7k

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 397 — The Mathematician
Én a képviselők és a miniszterek fizetését a vásárlóerő-paritásos (PPP) GDP alapján
számítanám ki. És annak alapján kapnák a havi juttatásukat.
Átlátható és igazságos
Automatikus módosulás – Ha a gazdaság nő, nő a bérük, ha csökken, akkor kevesebb jár nekik is.
Csökkenti a populista fizetésemeléseket – Nem a politikusok saját maguk döntenek róla.

Most ahogy megnéztem a PPP GDP/fő 40 168 USD/fő/év.

A képviselők ennek az 1,5×-e lenne, a minisztereknek a 2,5×-e, a miniszterelnöknek pedig a 4×-e.

Ebben az esetben így alakulnának a havi fizetések:
Képviselő 1 850 000 Ft/hó
Miniszter 3 100 000 Ft/hó
Miniszterelnök 5 000 000 Ft/hó

Persze lehet ezt finomítani, meg a kiegészítőket is úgy alakítani, hogy ne legyenek túlfizetve se, de legyen érdekük olyan döntéseket hozni, amik előremutatóak.
Bruce
Én a minimálbér vagy medián bér mentén szoktam mondani

Lúdas Solymi New England Patriots 9 381
btw lehet en vagyok vakon de ugye meg mindig haborus veszelyhelyzet van es siman hosszabbithatjak barmeddig. lesz egyaltalan valasztas ha olyanok a prognozisok?
Kúrfürst briareos
Eu-s tagországként ez nem lehet kérdés, de most már tényleg válaszút előtt az ország, hogy nyugat vagy kelet, és én már nem vagyok róla meggyőződve, hogy nekünk nem Mohács kell-e.
r.baggio
Értem a Mohács analógiát, csak az abban a kontextusban nem igaz:

 www.valaszonline.hu/2024/08/29/mohacs-mitosz-valosag-tortenelem-varga-szabolcs-essze/

Ajánlom továbbá még a Digitális Legendárium nevű podcastot is. Igazán felfrissítő élmény úgy hallgatni, újratanulni a történelmünket, hogy az sokkal jobban érthető és nagyobb kontextusba helyezik. Ráadásul nincs meg benne az a kesergő hangulat és realistábban, sőt pozitívabban mutatja meg a történéseket, még ha a kimenetelek néha vereségek voltak.

A magyar nép nem buta, nem önsorsrontó, de 30 év kádári agymosásnak meg lett az eredménye és amikor OV újra a hamis jó létet és a felelősség kormányra történő átruházását ígérte nekik, elkeseredettségükben sokan kaptak utána. Na meg, mert nem volt épkézláb politikus a színtéren vagy ha volt is, akkor már ment a karaktergyilkosság és az, hogy az ügynökaktákat nem nyitották meg.
Még a Fidesz sem, sőt a Fidesz sem.

És akkor itt jön a képbe a '94-es választások előtt kapott egymillió német márka "legendája", ami retrospektíven megmagyarázza, hogy miért fordult, kellett fordulnia OV-nak Oroszország irányába.

Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 1 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 078 — no es importante
btw lehet en vagyok vakon de ugye meg mindig haborus veszelyhelyzet van es siman hosszabbithatjak barmeddig. lesz egyaltalan valasztas ha olyanok a prognozisok?
Kúrfürst briareos
Eu-s tagországként ez nem lehet kérdés, de most már tényleg válaszút előtt az ország, hogy nyugat vagy kelet, és én már nem vagyok róla meggyőződve, hogy nekünk nem Mohács kell-e.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 397 — The Mathematician
btw lehet en vagyok vakon de ugye meg mindig haborus veszelyhelyzet van es siman hosszabbithatjak barmeddig. lesz egyaltalan valasztas ha olyanok a prognozisok?
Kúrfürst briareos
ukrajnában ugye nincs választás a háború miatt ami precedens lehet vityáéknak
ahogy a román dolog is precedens

hogy mennyire állja meg a helyét az mind1, a lényeg hogy ha nagyon akarják megoldják

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 480 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
btw lehet en vagyok vakon de ugye meg mindig haborus veszelyhelyzet van es siman hosszabbithatjak barmeddig. lesz egyaltalan valasztas ha olyanok a prognozisok?
Kúrfürst briareos
Jó kérdése, de erre hivatkozni, hogy ezért maradjon el választás elég gyenge érv lenne. A Mennyei megy(menni fog)? Na ugye, akkor választásokat is lehet tartani. 😀
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 480 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Bennem azért felmerül, hogy ha ne adj' isten arra kerülne a sor - bár remélem, odáig nem jutunk el -, akkor vajon hány rendőr fog elgondolkozni azon, hogy a kapott parancs, amit végre kellene hajtania, és az alkotmány és az ország védelme, amire felesküdött, az nem feltétlenül van átfedésben?
slowmotion
Mondjuk az alkotmányt is sajna úgy alakítgatják idehaza. mint a gyurmát...
több mint 1 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life
btw lehet en vagyok vakon de ugye meg mindig haborus veszelyhelyzet van es siman hosszabbithatjak barmeddig. lesz egyaltalan valasztas ha olyanok a prognozisok?

több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 829 — Cowboys fan
Az igaz hitet nem lehet tényekkel összezavarni.
somoskovig
Ezért is a vallásháborúk a legveszélyesebbek mind közül. Mert ott a logika jelentőségét és értelmetét veszti. És sajna lassan egyre több helyen látom azt, hogy a politikai nézet már-már vallásos logikátlanságokat szül sokaknál.
iktriad
"már-már"...
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 829 — Cowboys fan
Bennem azért felmerül, hogy ha ne adj' isten arra kerülne a sor - bár remélem, odáig nem jutunk el -, akkor vajon hány rendőr fog elgondolkozni azon, hogy a kapott parancs, amit végre kellene hajtania, és az alkotmány és az ország védelme, amire felesküdött, az nem feltétlenül van átfedésben?
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 480 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Az igaz hitet nem lehet tényekkel összezavarni.
somoskovig
Ezért is a vallásháborúk a legveszélyesebbek mind közül. Mert ott a logika jelentőségét és értelmét veszti. És sajna lassan egyre több helyen látom azt, hogy a politikai nézet már-már vallásos logikátlanságokat szül sokaknál.

Szerkesztette: iktriad
több mint 1 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 513 — Chiefs GM
Az igaz hitet nem lehet tényekkel összezavarni.

több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 829 — Cowboys fan
 www.youtube.com/watch?v=y815aILOMQY
- infláció EU-ban nálunk a legmagasabb: ugyanmááááá beszélnek hülyeséget
- nem a kormány hibája
- háború
- én ebben nem hiszek (EU-ban a legmagasabb az infláció)
- amíg ez a kormány van hatalmon, nem kell megijedni
- szándékosan, kívülről gerjesztik az inflációt
- Orbánék gondoskodnak róla h ezek a kereskedők ne csak a zsebüket nézzék
és eddig bírtam, hányingerem van...
Beki
Ebben az a legszebb, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy ha az lenne a hír, hogy nálunk a legalacsonyabb az infláció az EU-ban, akkor ugyanezek az emberek vigyorogva kiabálnák, hogy "na, ott van a statisztika, nézzék!!", akik szerint most az a statisztika hamis...
StormST
Mindig csak annak a statisztikának hiszek, amit az enyémek hamisítottak
slowmotion
Az nem zavarja őket, hogy egy átlagos bevásárlás, amiben nincs semmi extra lassan 10ezer alatt nem jön ki? És főninek már megint be kell lengetnie az árstopot, mint "csodafegyvert", ami 2 éve (nem volt az olyan rég) is kb. ennyit ért, hogy ezt meggátolja?

iktriad
Ezek szerint nem.
De szerintem Te is tudod, milyen a kognitív disszonancia, valamilyen magyarázatot úgyis találnak az egészre. MINDIG.
több mint 1 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 85 480 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
 www.youtube.com/watch?v=y815aILOMQY
- infláció EU-ban nálunk a legmagasabb: ugyanmááááá beszélnek hülyeséget
- nem a kormány hibája
- háború
- én ebben nem hiszek (EU-ban a legmagasabb az infláció)
- amíg ez a kormány van hatalmon, nem kell megijedni
- szándékosan, kívülről gerjesztik az inflációt
- Orbánék gondoskodnak róla h ezek a kereskedők ne csak a zsebüket nézzék
és eddig bírtam, hányingerem van...
Beki
Ebben az a legszebb, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy ha az lenne a hír, hogy nálunk a legalacsonyabb az infláció az EU-ban, akkor ugyanezek az emberek vigyorogva kiabálnák, hogy "na, ott van a statisztika, nézzék!!", akik szerint most az a statisztika hamis...
StormST
Mindig csak annak a statisztikának hiszek, amit az enyémek hamisítottak
slowmotion
Az nem zavarja őket, hogy egy átlagos bevásárlás, amiben nincs semmi extra lassan 10ezer alatt nem jön ki? És főninek már megint be kell lengetnie az árstopot, mint "csodafegyvert", ami 2 éve (nem volt az olyan rég) is kb. ennyit ért, hogy ezt meggátolja?
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 829 — Cowboys fan
Legújabb zuhanyhiradó jogászi berkekből Pol(oska)t Petike betölti a 70-t ès Szíjjas(nem elèggè a háta) Petike lesz főügyész.....
dande2
Vett magának diplomát az Ecserin?
több mint 1 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 829 — Cowboys fan
 www.youtube.com/watch?v=y815aILOMQY
- infláció EU-ban nálunk a legmagasabb: ugyanmááááá beszélnek hülyeséget
- nem a kormány hibája
- háború
- én ebben nem hiszek (EU-ban a legmagasabb az infláció)
- amíg ez a kormány van hatalmon, nem kell megijedni
- szándékosan, kívülről gerjesztik az inflációt
- Orbánék gondoskodnak róla h ezek a kereskedők ne csak a zsebüket nézzék
és eddig bírtam, hányingerem van...
Beki
Ebben az a legszebb, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy ha az lenne a hír, hogy nálunk a legalacsonyabb az infláció az EU-ban, akkor ugyanezek az emberek vigyorogva kiabálnák, hogy "na, ott van a statisztika, nézzék!!", akik szerint most az a statisztika hamis...
StormST
Mindig csak annak a statisztikának hiszek, amit az enyémek hamisítottak

Szerkesztette: slowmotion
több mint 1 éve
StormST Denver Broncos 12 943 — SB 50 Champion @ Grund
 www.youtube.com/watch?v=y815aILOMQY
- infláció EU-ban nálunk a legmagasabb: ugyanmááááá beszélnek hülyeséget
- nem a kormány hibája
- háború
- én ebben nem hiszek (EU-ban a legmagasabb az infláció)
- amíg ez a kormány van hatalmon, nem kell megijedni
- szándékosan, kívülről gerjesztik az inflációt
- Orbánék gondoskodnak róla h ezek a kereskedők ne csak a zsebüket nézzék
és eddig bírtam, hányingerem van...
Beki
Ebben az a legszebb, hogy teljesen biztos vagyok benne, hogy ha az lenne a hír, hogy nálunk a legalacsonyabb az infláció az EU-ban, akkor ugyanezek az emberek vigyorogva kiabálnák, hogy "na, ott van a statisztika, nézzék!!", akik szerint most az a statisztika hamis...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 1 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 694 — beers & Packers
Tényleg nagy tömeg volt az Andrássy úton, annál is nagyobb, mint tavaly ilyenkor. Egy kis hangulatjelentés:
https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t15.5256-10/484542796_1460657062008695_4436533521143448046_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=a27664&_nc_ohc=n1xF0nt0EkUQ7kNvwEwcyN-&_nc_oc=Adr4qWxUWH__U0HA9Zp2ozudXCDH5iuN1FW89QHIZNq6OHYRdrRw0_uxW8MkY37O7F4&_nc_zt=23&_nc_ht=scontent.xx&_nc_gid=CAKZjDWmV05-x6Yi224Wcw&_nc_ss=7b20f&oh=00_Af6qLnzDfcy-6N4FBOK_m5r-PZLDJ4ae3qbqQy6dlPPOng&oe=6A14ED85
3,7 Mio. Aufrufe · 24.309 Reaktionen | ‼️‼️Árad a Tisza Andrássy út, VÉGE VAN KICSI♥️🤍💚🇭🇺😎🥰‼️‼️ | Kangyalka Szilvia
‼️‼️Árad a Tisza Andrássy út, VÉGE VAN KICSI♥️🤍💚🇭🇺😎🥰‼️‼️
több mint 1 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 082 — Így remélem megfelelek nektek.....
Legújabb zuhanyhiradó jogászi berkekből Pol(oska)t Petike betölti a 70-t ès Szíjjas(nem elèggè a háta) Petike lesz főügyész.....
több mint 1 éve
Beki New York Jets 2 757
 www.youtube.com/watch?v=y815aILOMQY
- infláció EU-ban nálunk a legmagasabb: ugyanmááááá beszélnek hülyeséget
- nem a kormány hibája
- háború
- én ebben nem hiszek (EU-ban a legmagasabb az infláció)
- amíg ez a kormány van hatalmon, nem kell megijedni
- szándékosan, kívülről gerjesztik az inflációt
- Orbánék gondoskodnak róla h ezek a kereskedők ne csak a zsebüket nézzék
és eddig bírtam, hányingerem van...
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 37 022 — #NoStress
Sztem is az a legnagyobb kérdőjel, hogy egy esetlegesen elvesztett választás után mi történne. No pláne a románoknál történtek után. Vagy egyáltalán belemennek-e egy olyan választásba, amit esetleg elveszíthetnek...
gabokocka
Igen, erre utaltam.
Én -igaz, nem vagyok se politikus, se geci, se korrupt, se nincs óriási vesztenivalóm, se nem fenyegetne börtönbüntetés X év politizálás után, de- ha meg tudnám üzembiztosan oldani nem mennék bele. Minek mennék?
A lényegi kérdés, hogy meg tudják e üzembiztosan oldani. És akkor lehet azon töprengeni ebben a feszült, elfajult, posztmodern világban, hogyha meg tudják, akkor ugyan mi okuk/hasznuk van belemenni. Szerintem Orbánnak semmi. A számok láthatóak előtte, simán, sokfeleképpen meg lehet akadályozni a vereséget, vagy lehet hetveniksz százalékot csinálni belőle, mint az oroszoknál szokták.
És akkor jön még mindaz, amit egy választás után lehet csinálni, sajnos rossz a román precedens, de autoriter rezsimeknek több, mint hasznos.