Politika
47 feliratkozó
több mint 2 éve
Gondolkoztam Szilárd számain.Gyaníthatóan ez megint a fagyi visszanyal esete. Volt időszak, amikor - a hírek és az ellenzék szerint - a piaci árnál többet fizettünk az energiáért. Ezért valószínű, hogy a kormány a rezsicsökkentés bejelentésekor meglévő árakat vette alapul. Mégis vicces lett volna, ha a számláról kiderül, hogy a rezsicsökkentés jegyében többet fizetünk, mint indokolt lenne. Aztán, amikor valóban durván drágult az energia, átlátszó lett volna váltani. Így viszont abból lesz konfliktus, hogy az "átlagon felül fogyasztók" olyan számlát kapnak majd, ami többszöröse az eddig feltüntetett megtakarításnak.
Ha igazak lennének, akkor a szolgáltatón keresztül a fidesz nem hagyott volna ki akkora ziccert, hogy csak sz...s pár ezer forintos megtakarítást írt volna a számlára.
2013 óta 150 ezer forint.
Sokkal jobban hangzik a 2013 óta 1 millió...
kittli
Nekem legalábbis ez a magyarázatom. Ha hülyeséget írtam, valaki majd kijavít.
több mint 2 éve
4x árat mondtak nekem az ezzel foglalkozó villamosmérnök ismerősök.Amúgy azt Valaki meg tudja mondani, hogy az éjszakai áram is beleszámít majd a fogyasztásba!?Az meg főleg a H tarifa érdekelne engem is, de még nem láttam ezekről infót.
nagir
dugo93
több mint 2 éve
dugo93
4 254
Amúgy azt Valaki meg tudja mondani, hogy az éjszakai áram is beleszámít majd a fogyasztásba!?Az meg főleg a H tarifa érdekelne engem is, de még nem láttam ezekről infót.
nagir
több mint 2 éve
Amúgy azt Valaki meg tudja mondani, hogy az éjszakai áram is beleszámít majd a fogyasztásba!?
ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 2 éve
Mikey
18 929
www.origo.hu/itthon/20220714-fidesz-kozlemenye.htmlTehát akkor Gyurcsányék átvették az irányítást a háttérben?
"Fidesz: A rezsicsökkentés marad, azt egyedül csak Gyurcsányék akarják eltörölni "
ez kész 😊
NB2
több mint 2 éve
Hát ezt a növekedést nem bírja a logisztika,egyszerűen nincs géppark amivel a kutakra lehet szállítani időben a benzint.(autópályákon kifejezetten kicsi tartálykapacítás van ,hiszen ott a városi kutakhoz képest jóval kevesebb üzemanyag fogy a békeidőben magasabb árak miatt,most pont nem)M1 Mosoni tükör Mol kuton dolgoztam az ezredforduló környékén, azokon 4db 60ezres van a földben. Persze ott volt mindig is a legnagyobb forgalom Mo-on!
És mivel ez nem akar csökkenni a battai finomító leállásánál komolyan bele kell markolni majd a stratégiai készletbe.
www.portfolio.hu/uzlet/20220714/kijott-az-adat-elkepeszto-forgalmat-generalt-a-480-forintos-hatosagi-uzemanyagar-556325
vhsboxer
F1 hétvégéken kétszer jött a "fehér áru" egy nap alatt...
Szerkesztette: nagir
ETO, A.C. Milan, Winnipeg Jets, Liverpool F.C., SF Giants, Chicago Bulls, Vale 46, MvG, Senna, Lance Armstrong, Stephen Hendry, Mike Tyson, Boris Becker, Tiger Woods FAN!!!
több mint 2 éve
joszifbroz kaya tót ibrehiméra?hu.euronews.com/2022/07/14/magyarorszag-megis-csatlakozna-az-europai-ugyeszseghezUgye a legszembetűnőbb különbség az EU és a tagállami ügyészség között, hogy
Nahát, nahát.
Amadeus
ha Eu pályázati/alapos forrással kapcs visszaélés van cégnél,
akkor a tagállami ügyészség jogi eszközei csődöt mondnak, ha cég is csődöt jelentett v továbbszámlázta egy offshore paradicsomba
DE
az EU Ügyészség ilyenkor dobja a cégügyet és továbbmegy a zárolással, lefoglalással, elkobzással a vez tisztségviselő MAGÁNvagyonára
csakhogy értsük
Willie Parker
simicska returnofthejedi
ááá aszttuggyuk!
Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 2 éve
www.origo.hu/itthon/20220713-a-baloldal-eltorolne-a-rezsicsokkentest.htmlwww.origo.hu/itthon/20220714-fidesz-kozlemenye.htmlMilyen rezsicsökkentés?
"Fidesz: A rezsicsökkentés marad, azt egyedül csak Gyurcsányék akarják eltörölni "
ez kész 😊
NB2
😄😄😄
kecskefeszek.net/vicc/szekely-viccek/a-medve.html
zeman zemanla
Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
www.origo.hu/itthon/20220714-fidesz-kozlemenye.htmlMilyen rezsicsökkentés?
"Fidesz: A rezsicsökkentés marad, azt egyedül csak Gyurcsányék akarják eltörölni "
ez kész 😊
NB2
😄😄😄
kecskefeszek.net/vicc/szekely-viccek/a-medve.html
Szerkesztette: zemanla
2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 2 éve
www.origo.hu/itthon/20220714-fidesz-kozlemenye.html"EZ HAVONTA TOVÁBBRA IS 159 EZER, ÉVES SZINTEN 1,9 MILLIÓ FORINT MEGTAKARÍTÁST JELENT A CSALÁDOKNAK"
"Fidesz: A rezsicsökkentés marad, azt egyedül csak Gyurcsányék akarják eltörölni "
ez kész 😊
NB2
Még jó. Ennyit keres egy sima melós.
több mint 2 éve
Gondolkoztam Szilárd számain.Ha igazak lennének, akkor a szolgáltatón keresztül a fidesz nem hagyott volna ki akkora ziccert, hogy csak sz...s pár ezer forintos megtakarítást írt volna a számlára.
2013 óta 150 ezer forint.
Sokkal jobban hangzik a 2013 óta 1 millió...
több mint 2 éve
origo fb oldalán a kommentek nagyon nagy sötétségről árulkodnak a néhány százan tüntetnek Budapesten alattkb csupa adócsaló meg lopós meg ilyesmi, iszonyat mekkora agymosott idióták vannak
több mint 2 éve
Kampman
28 701
pestisracok.hu/a-fegyelem-a-mi-erossegunk-ne-engedjunk-ebbol/Trombitás tényleg az a fajta, aki egy radikális váltás esetén elsőként fogja megtagadni a NER-t és mondani, hogy ő csak belülről bomlasztott.
mean és while végtelen
komcsitempó
Amadeus
több mint 2 éve
www.origo.hu/itthon/20220714-fidesz-kozlemenye.html"Fidesz: A rezsicsökkentés marad, azt egyedül csak Gyurcsányék akarják eltörölni "
ez kész 😊
több mint 2 éve
Amadeus the Young
33 074
pestisracok.hu/a-fegyelem-a-mi-erossegunk-ne-engedjunk-ebbol/mean és while végtelen
komcsitempó
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
Mindeközben a hülyeangoloknál, kinekmitintézettugye...index.hu/gazdasag/2022/07/14/egyesult-kiralysag-energiavalsag-tamogatas-megelhetesi-koltseg
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
Willie Parker
15 630
Amúgy ez kijött már vmilyen formában, vagy csak szilárd bebüfögte aztán az egész ország találgat?
gabokocka
Amúgy ez kijött már vmilyen formában, vagy csak szilárd bebüfögte aztán az egész ország találgat?A Közlönyben nem jelent meg, gondolom katások szerkesztik és nincs idejük rá
gabokocka
több mint 2 éve
Willie Parker
15 630
hu.euronews.com/2022/07/14/magyarorszag-megis-csatlakozna-az-europai-ugyeszseghezUgye a legszembetűnőbb különbség az EU és a tagállami ügyészség között, hogy
Nahát, nahát.
Amadeus
ha Eu pályázati/alapos forrással kapcs visszaélés van cégnél,
akkor a tagállami ügyészség jogi eszközei csődöt mondnak, ha cég is csődöt jelentett v továbbszámlázta egy offshore paradicsomba
DE
az EU Ügyészség ilyenkor dobja a cégügyet és továbbmegy a zárolással, lefoglalással, elkobzással a vez tisztségviselő MAGÁNvagyonára
csakhogy értsük
több mint 2 éve
Amúgy ez kijött már vmilyen formában, vagy csak szilárd bebüfögte aztán az egész ország találgat?
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 2 éve
Lúdas Solymi
8 105
Hát ezt a növekedést nem bírja a logisztika,egyszerűen nincs géppark amivel a kutakra lehet szállítani időben a benzint.(autópályákon kifejezetten kicsi tartálykapacítás van ,hiszen ott a városi kutakhoz képest jóval kevesebb üzemanyag fogy a békeidőben magasabb árak miatt,most pont nem)De itt nem az előző évhez mérik?
És mivel ez nem akar csökkenni a battai finomító leállásánál komolyan bele kell markolni majd a stratégiai készletbe.
www.portfolio.hu/uzlet/20220714/kijott-az-adat-elkepeszto-forgalmat-generalt-a-480-forintos-hatosagi-uzemanyagar-556325
vhsboxer
Akkor meg még Covid volt vagy nem?
Biztos beindult a benya betárolása, csak a mama le ne engedje a fürdőkádat 😊
több mint 2 éve
Amadeus the Young
33 074
Hát ezt a növekedést nem bírja a logisztika,egyszerűen nincs géppark amivel a kutakra lehet szállítani időben a benzint.(autópályákon kifejezetten kicsi tartálykapacítás van ,hiszen ott a városi kutakhoz képest jóval kevesebb üzemanyag fogy a békeidőben magasabb árak miatt,most pont nem)van ismerősöm, aki nyomja a logisztika részét, állítólag non-stop pörög a történet.
És mivel ez nem akar csökkenni a battai finomító leállásánál komolyan bele kell markolni majd a stratégiai készletbe.
www.portfolio.hu/uzlet/20220714/kijott-az-adat-elkepeszto-forgalmat-generalt-a-480-forintos-hatosagi-uzemanyagar-556325
vhsboxer
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 2 éve
telex.hu/gazdasag/2022/07/14/a-rezsinoveles-legnagyobb-veszteseiEz is egy jó cikk....ezèrt írtam tegnap ami írtam az áram visszatáplálás jobb kifizetèsèvel...így aztán a hőszivattyú se èri meg....
Szerkesztette: dande2
több mint 2 éve
Nem igaz, azt mondták, hogy a "rendes szabályok" szerint lesz az elszámolás, illetve az is, hogy keress rá a neten. (örülnék ha vicc lenne amit írtam most)Gulyás miniszter és Szilárd rezsibiztos szerint fizetsz majd mint a köles. Szerintem nem. Válaszd ki, hogy kinek hiszel. 😀Először is köszönöm.Nem vagyok időmilliomos, ezért valaki aki normálisan letudja írni értelmesen, az írja le kérem, hogy most ki a helyzet ezzel a gáz meg villamos áram témával. Főleg ha az ember általányt fizet az érdekelne, hogy ott mi a helyzet.m.hvg.hu/itthon/20220714_Igy_csokken_a_rezsicsokkentes_minden_amit_eddig_tudni_lehet__es_amit_nem
tüsi91
r.baggio
Másodjára, akkor ezt most még mindig nem értem azoknál, akik átalányt, mert mi pl évesbe bőven alatta voltunk a 12x144 összesen 1728 m3-nak. Viszont decemberben, januárban, februárban meg 144 m3 felett.
Most akkor mi van? Mert átlagban kevesebbet használunk, mint az itt megállapított 144 m3, de bizonyos hónapban még többet. Most ha akkor én piaci áron leszek kénytelen a rossz hónapokban a piaci ár feletti részt fizetni? De ez hogyan van ha pl. Éves leolvasas van.
Választ előre is köszönöm nektek.
tüsi91
peterk2005 udvari bolond
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 2 éve
vhsboxer
102
Hát ezt a növekedést nem bírja a logisztika,egyszerűen nincs géppark amivel a kutakra lehet szállítani időben a benzint.(autópályákon kifejezetten kicsi tartálykapacítás van ,hiszen ott a városi kutakhoz képest jóval kevesebb üzemanyag fogy a békeidőben magasabb árak miatt,most pont nem)És mivel ez nem akar csökkenni a battai finomító leállásánál komolyan bele kell markolni majd a stratégiai készletbe.
www.portfolio.hu/uzlet/20220714/kijott-az-adat-elkepeszto-forgalmat-generalt-a-480-forintos-hatosagi-uzemanyagar-556325