Politika
52 feliratkozó
3 hónapja
Lehet, hogy valóban ez a nulladik pon és most szembe kell menni a Sólyomi elvvel - Jogállamot nem lehet a jogállam ellenében (vagy jogállamellenes módszerekkel) felépíteni - és lehet, hogy lehet, sőt, most szükséges. Ahogy Hoffman mondta a Charlie Wilsonban: meglátjuk.ez amugy nem csak 'solyomi' elv hanem bemutattak ezt a gyakorlatban is, hogy a jogallamat ugy kivanatos visszaepiteni, hogy csak jogallami eszkozokkel elsz kulonben konnyen visszajohet a korabbi autokrata (elnagyolt elnevezes). legszembetunobb pelda ugye epp ez a Trump-Biden-Trump korszak lett.
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
Két opció van:amugy kb bmi mast, mint hogy Alaptorveny modositas hatalyba lepessel megszunik a kozt. elnok megbizatasa.Ezzel a tettével (3 éves voltam, szóval nehéz visszaemlékeznem) ugyanennyire elvesztette a társadalmi támogatottságát és meggyalázta a hivatalát, mint Sulyok a kollaborációval? Azaz ez elégséges volt annak megállapítására a többség szemében, hogy működése nem volt alkalmas a nemzet egységének kifejezésére és a demokrácia feletti őrködésre?pl amikor kegyelmet akart adni Kunosnak.amugy sztem igy MC mellett erdemes elgondolkodni a lantneri megkozelitesen is:Göncz Árpád esetén lett volna legit indok? Nem.
vajon mit szolnank ahhoz, hogy ha ugyanezt a Fidesz tenne? teszem azt, hogy mondjuk 1998ban ugyanigy kirugjak Gonczot?
azt is ertem, hogy azemberek erre szavaztak, de akkor ennyi erovel az is rendben lett volna, hogy mondjuk 2022ben a Grippenjeink agyonbombazzak Belgium fovarosat, mert hat OV azt igerte, hogy megallitjuk Brusszelt, es hat csak azt teszik, amivel kampanyoltak.
sztem az a kulonosen idegesito ebben a dologban, hogy konnyen meg lett volna a sokkal elegansabb megoldasa az elmozditasanak, ezert egy picit szuksegtelen is volt. foleg, hogy kb tovabbra is alairt mindent, amit eletettek.
csebi
Mi lett volna ennél elegánsabb megoldás? Ha azt mondják, hogy nem lehet köztársasági elnök, aki korábban volt az AB elnöke? Ugyanúgy rá vonatkozott volna, csak még legalább mismásoltak is volna. Megfosztási eljárás eredményre nem vezetett volna, hiszen nem tudnak ráhúzni semmi objektív törvénysértést, szibjektívet pedig az AB nem állapított volna meg.
Jughead
csebi
Ha igen, akkor persze a Fidesz megtehette volna megfelelő felhatalmazás mellett, de mivel ilyenje nem volt akkor is megfosztási eljárást kellett volna indítania ebben az esetben, pláne hogy akkor még nem egy politikailag elfogult hivatal volt az AB. Ha ezt nem tették meg akkor vagy hibáztak vagy nem látták úgy, hogy ez megalapozta a megfosztást.
Viszont mit gondolsz ennél elegánsabb megoldásnak? Közvetlen elnök választás egyedül (kvázi mint Senyei meg Varga Zs. esetén), ami oké, de nem hiszem hogy egyik pillanatról a másikra ennyire komoly változás lett volna a jó irány.
Jughead
most azert ne menjunk abba bele, hogy a nemzet egysegenek kifejezese az mindig megvalosult Apri bacsi eseten.
de alapvetoen az egesz dologban nem is Arpi bacsi a lenyeg hanem a hipotetikus resze. mit szolnank ahhoz, ha 2030ban a fidesz ugyanigy elmozditana az akkori koztarsasig elnokot?
csebi
1. Kibasszák Sulyokot mindenféle sallang nélkül.
2. Kibasszák Sulyokot, de még rápakolnak 3 rétegnyi jogi mázat, de bárki aki gondolkodik az tudja hogy lényegében ez még mindig Sulyok kibaszása
Ha az a probléma az elsővel hogy mi lenne ha a Fidesz csinálná, akkor az miért ugyanúgy nem probléma a 2. opciónál? Arra is meg lesz a precedens. A te problémád gyökere nem az eltávolítás módja, hanem maga az eltávolítás.
Viszont arra megvan a politikai akarat. És ha megtörténik az akkor se lesz szebb ha jogi kiskapukkal csinálják, innentől meg én se látom az okát hogy túlgondolják.
Lesz ez még így se!
3 hónapja
Most írjam le újra? 😀A kis önérzetes kis latol 😀 Pár éve még a kis ujját se akarta megmozdítani, mondjuk egy CATL ellen, de most már ő akar lenni a zászló vivő. Na ez már igazi pálfordulás. Természetesen tudju, hogy csak fosik a nép bosszújától.
444.hu/2026/06/24/most-lett-vegkepp-elege-debrecen-fideszes-polgarmesterenek-a-kinai-akkufoliagyarbol-bezaratna-es-feljelentest-tesz
3 hónapja
messze van meg a 2030.de alapvetoen az egesz dologban nem is Arpi bacsi a lenyeg hanem a hipotetikus resze. mit szolnank ahhoz, ha 2030ban a fidesz ugyanigy elmozditana az akkori koztarsasig elnokot?Meglepődnék, ha az új alkotmány szerint ehhez 12% szavazat elegendő lenne. 😀
csebi
somoskovig
sosem felejtem el, hogy 2022ben aztan mki meg volt gyozodve, hogy a NER menni fog meg vagy 20 evet.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
de alapvetoen az egesz dologban nem is Arpi bacsi a lenyeg hanem a hipotetikus resze. mit szolnank ahhoz, ha 2030ban a fidesz ugyanigy elmozditana az akkori koztarsasig elnokot?Meglepődnék, ha az új alkotmány szerint ehhez 12% szavazat elegendő lenne. 😀
csebi
3 hónapja
Igazából mindegyik ugyanazt a célt szolgálná, így nincs érdemi különbség, szóval a megoldás ugyanúgy szar, de ez van, ez egy adottság volt (én is mást választottam volna amúgy, akár 70+-os megszűnés itt is, vagy korábbi méltóság nem lehet újabb pozícióban stb.). Így legalább nem kell azt mondani, hogy nem az volt a cél, hogy Sulyok menjen, de hát hogyhogy nem rá is kiterjed a hatály, micsoda véletlen . 😀amugy kb bmi mast, mint hogy Alaptorveny modositas hatalyba lepessel megszunik a kozt. elnok megbizatasa.Ezzel a tettével (3 éves voltam, szóval nehéz visszaemlékeznem) ugyanennyire elvesztette a társadalmi támogatottságát és meggyalázta a hivatalát, mint Sulyok a kollaborációval? Azaz ez elégséges volt annak megállapítására a többség szemében, hogy működése nem volt alkalmas a nemzet egységének kifejezésére és a demokrácia feletti őrködésre?pl amikor kegyelmet akart adni Kunosnak.amugy sztem igy MC mellett erdemes elgondolkodni a lantneri megkozelitesen is:Göncz Árpád esetén lett volna legit indok? Nem.
vajon mit szolnank ahhoz, hogy ha ugyanezt a Fidesz tenne? teszem azt, hogy mondjuk 1998ban ugyanigy kirugjak Gonczot?
azt is ertem, hogy azemberek erre szavaztak, de akkor ennyi erovel az is rendben lett volna, hogy mondjuk 2022ben a Grippenjeink agyonbombazzak Belgium fovarosat, mert hat OV azt igerte, hogy megallitjuk Brusszelt, es hat csak azt teszik, amivel kampanyoltak.
sztem az a kulonosen idegesito ebben a dologban, hogy konnyen meg lett volna a sokkal elegansabb megoldasa az elmozditasanak, ezert egy picit szuksegtelen is volt. foleg, hogy kb tovabbra is alairt mindent, amit eletettek.
csebi
Mi lett volna ennél elegánsabb megoldás? Ha azt mondják, hogy nem lehet köztársasági elnök, aki korábban volt az AB elnöke? Ugyanúgy rá vonatkozott volna, csak még legalább mismásoltak is volna. Megfosztási eljárás eredményre nem vezetett volna, hiszen nem tudnak ráhúzni semmi objektív törvénysértést, szibjektívet pedig az AB nem állapított volna meg.
Jughead
csebi
Ha igen, akkor persze a Fidesz megtehette volna megfelelő felhatalmazás mellett, de mivel ilyenje nem volt akkor is megfosztási eljárást kellett volna indítania ebben az esetben, pláne hogy akkor még nem egy politikailag elfogult hivatal volt az AB. Ha ezt nem tették meg akkor vagy hibáztak vagy nem látták úgy, hogy ez megalapozta a megfosztást.
Viszont mit gondolsz ennél elegánsabb megoldásnak? Közvetlen elnök választás egyedül (kvázi mint Senyei meg Varga Zs. esetén), ami oké, de nem hiszem hogy egyik pillanatról a másikra ennyire komoly változás lett volna a jó irány.
Jughead
most azert ne menjunk abba bele, hogy a nemzet egysegenek kifejezese az mindig megvalosult Apri bacsi eseten.
de alapvetoen az egesz dologban nem is Arpi bacsi a lenyeg hanem a hipotetikus resze. mit szolnank ahhoz, ha 2030ban a fidesz ugyanigy elmozditana az akkori koztarsasig elnokot?
csebi
Ha a társadalmi többség nem tartja kívánatosnak 2030-ban a köztársasági elnököt és felhatalmazza a Fideszt/mást arra, hogy váltsa le, akkor ezt tegye meg akkor is, ha pl. én úgy fogom látni, hogy megfelelő az akkor éppen regnáló elnök. A köztársasági elnök ugyanis nem egy szakmai szerv (mint a többi főméltóság), hanem a népet képviselő személy, ha a nép többsége nem szeretné, hogy az éppen aktuális személy képviselje őket és felhatalmaz egy pártot ezen személy leváltására 2/3-addal, akkor éppen az a politikai bűn, ha ezt nem teszi meg a megválasztott hatalom.
(De engem meglepne, ha 2030-ban nem közvetlenül választott Tisza-s elnökünk lenne és az is, ha 2/3-a lenne akkor egy pártnak).
3 hónapja
amugy kb bmi mast, mint hogy Alaptorveny modositas hatalyba lepessel megszunik a kozt. elnok megbizatasa.Ezzel a tettével (3 éves voltam, szóval nehéz visszaemlékeznem) ugyanennyire elvesztette a társadalmi támogatottságát és meggyalázta a hivatalát, mint Sulyok a kollaborációval? Azaz ez elégséges volt annak megállapítására a többség szemében, hogy működése nem volt alkalmas a nemzet egységének kifejezésére és a demokrácia feletti őrködésre?pl amikor kegyelmet akart adni Kunosnak.amugy sztem igy MC mellett erdemes elgondolkodni a lantneri megkozelitesen is:Göncz Árpád esetén lett volna legit indok? Nem.
vajon mit szolnank ahhoz, hogy ha ugyanezt a Fidesz tenne? teszem azt, hogy mondjuk 1998ban ugyanigy kirugjak Gonczot?
azt is ertem, hogy azemberek erre szavaztak, de akkor ennyi erovel az is rendben lett volna, hogy mondjuk 2022ben a Grippenjeink agyonbombazzak Belgium fovarosat, mert hat OV azt igerte, hogy megallitjuk Brusszelt, es hat csak azt teszik, amivel kampanyoltak.
sztem az a kulonosen idegesito ebben a dologban, hogy konnyen meg lett volna a sokkal elegansabb megoldasa az elmozditasanak, ezert egy picit szuksegtelen is volt. foleg, hogy kb tovabbra is alairt mindent, amit eletettek.
csebi
Mi lett volna ennél elegánsabb megoldás? Ha azt mondják, hogy nem lehet köztársasági elnök, aki korábban volt az AB elnöke? Ugyanúgy rá vonatkozott volna, csak még legalább mismásoltak is volna. Megfosztási eljárás eredményre nem vezetett volna, hiszen nem tudnak ráhúzni semmi objektív törvénysértést, szibjektívet pedig az AB nem állapított volna meg.
Jughead
csebi
Ha igen, akkor persze a Fidesz megtehette volna megfelelő felhatalmazás mellett, de mivel ilyenje nem volt akkor is megfosztási eljárást kellett volna indítania ebben az esetben, pláne hogy akkor még nem egy politikailag elfogult hivatal volt az AB. Ha ezt nem tették meg akkor vagy hibáztak vagy nem látták úgy, hogy ez megalapozta a megfosztást.
Viszont mit gondolsz ennél elegánsabb megoldásnak? Közvetlen elnök választás egyedül (kvázi mint Senyei meg Varga Zs. esetén), ami oké, de nem hiszem hogy egyik pillanatról a másikra ennyire komoly változás lett volna a jó irány.
Jughead
most azert ne menjunk abba bele, hogy a nemzet egysegenek kifejezese az mindig megvalosult Apri bacsi eseten.
de alapvetoen az egesz dologban nem is Arpi bacsi a lenyeg hanem a hipotetikus resze. mit szolnank ahhoz, ha 2030ban a fidesz ugyanigy elmozditana az akkori koztarsasig elnokot?
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
Amire ő gondol, abban u betű van. 😀amugy sztem igy MC mellett erdemes elgondolkodni a lantneri megkozelitesen is:Gripen, egy p-vel 😊
vajon mit szolnank ahhoz, hogy ha ugyanezt a Fidesz tenne? teszem azt, hogy mondjuk 1998ban ugyanigy kirugjak Gonczot?
azt is ertem, hogy azemberek erre szavaztak, de akkor ennyi erovel az is rendben lett volna, hogy mondjuk 2022ben a Grippenjeink agyonbombazzak Belgium fovarosat, mert hat OV azt igerte, hogy megallitjuk Brusszelt, es hat csak azt teszik, amivel kampanyoltak.
sztem az a kulonosen idegesito ebben a dologban, hogy konnyen meg lett volna a sokkal elegansabb megoldasa az elmozditasanak, ezert egy picit szuksegtelen is volt. foleg, hogy kb tovabbra is alairt mindent, amit eletettek.
csebi
warr_b
3 hónapja
Van ennek egy olyan olvasata is, hogy próbált egy kis HUMINT-et nyomni, hogy legyen direkt infó, mi újság a hátországban... 🤗Egy újabb nyílt titok lepleződött leÉdesem. Hogy aggódott ez a nyomorult kis g*ci.
hvg.hu/itthon/20260623_szijjarto-lavrov-hangfelvetel-leirat-wagner-csoport-lazadas
És mennyi kollaboráns volt itthon is, aki most meg annyira, de annyira aggódik a demokráciáért...
r.baggio
Brouwerij van de Vrij
3 hónapja
Ezzel a tettével (3 éves voltam, szóval nehéz visszaemlékeznem) ugyanennyire elvesztette a társadalmi támogatottságát és meggyalázta a hivatalát, mint Sulyok a kollaborációval? Azaz ez elégséges volt annak megállapítására a többség szemében, hogy működése nem volt alkalmas a nemzet egységének kifejezésére és a demokrácia feletti őrködésre?pl amikor kegyelmet akart adni Kunosnak.amugy sztem igy MC mellett erdemes elgondolkodni a lantneri megkozelitesen is:Göncz Árpád esetén lett volna legit indok? Nem.
vajon mit szolnank ahhoz, hogy ha ugyanezt a Fidesz tenne? teszem azt, hogy mondjuk 1998ban ugyanigy kirugjak Gonczot?
azt is ertem, hogy azemberek erre szavaztak, de akkor ennyi erovel az is rendben lett volna, hogy mondjuk 2022ben a Grippenjeink agyonbombazzak Belgium fovarosat, mert hat OV azt igerte, hogy megallitjuk Brusszelt, es hat csak azt teszik, amivel kampanyoltak.
sztem az a kulonosen idegesito ebben a dologban, hogy konnyen meg lett volna a sokkal elegansabb megoldasa az elmozditasanak, ezert egy picit szuksegtelen is volt. foleg, hogy kb tovabbra is alairt mindent, amit eletettek.
csebi
Mi lett volna ennél elegánsabb megoldás? Ha azt mondják, hogy nem lehet köztársasági elnök, aki korábban volt az AB elnöke? Ugyanúgy rá vonatkozott volna, csak még legalább mismásoltak is volna. Megfosztási eljárás eredményre nem vezetett volna, hiszen nem tudnak ráhúzni semmi objektív törvénysértést, szibjektívet pedig az AB nem állapított volna meg.
Jughead
csebi
Ha igen, akkor persze a Fidesz megtehette volna megfelelő felhatalmazás mellett, de mivel ilyenje nem volt akkor is megfosztási eljárást kellett volna indítania ebben az esetben, pláne hogy akkor még nem egy politikailag elfogult hivatal volt az AB. Ha ezt nem tették meg akkor vagy hibáztak vagy nem látták úgy, hogy ez megalapozta a megfosztást.
Viszont mit gondolsz ennél elegánsabb megoldásnak? Közvetlen elnök választás egyedül (kvázi mint Senyei meg Varga Zs. esetén), ami oké, de nem hiszem hogy egyik pillanatról a másikra ennyire komoly változás lett volna a jó irány.
Szerkesztette: Jughead
3 hónapja
amugy sztem igy MC mellett erdemes elgondolkodni a lantneri megkozelitesen is:De meg is válaszoltad a saját kérdésedet. Azt teszik, amire felhatalmazást kaptak. Ha a Fidesz tette volna ezt Göncz Árpáddal úgy, hogy erre húzták fel a kampányukat, akkor lehet valakinek nem tetszene, de ettől még végrehajtják, amire a felhatalmazásukat kapták.
vajon mit szolnank ahhoz, hogy ha ugyanezt a Fidesz tenne? teszem azt, hogy mondjuk 1998ban ugyanigy kirugjak Gonczot?
azt is ertem, hogy azemberek erre szavaztak, de akkor ennyi erovel az is rendben lett volna, hogy mondjuk 2022ben a Grippenjeink agyonbombazzak Belgium fovarosat, mert hat OV azt igerte, hogy megallitjuk Brusszelt, es hat csak azt teszik, amivel kampanyoltak.
sztem az a kulonosen idegesito ebben a dologban, hogy konnyen meg lett volna a sokkal elegansabb megoldasa az elmozditasanak, ezert egy picit szuksegtelen is volt. foleg, hogy kb tovabbra is alairt mindent, amit eletettek.
csebi
Elszoktunk már attól, hogy egy kormányzó erő azt próbálja megcsinálni, amivel kampányolt, de ettől még ez lenne a normális elvárás. Persze biztos van olyan, aki ugyanúgy a Tiszára szavazott, de rengeteg ponton nem értett egyet a programjukkal, de ettől még a szavazatával azt legitimizálta, hogy azt a programot hajtsák végre.
Sulyok megtehette volna, hogy ezt az egészet elkerülje és elegánsan félreálljon, pontosan tudhatta ő is, hogy bármit is csinálhat, nincs olyan scenario, ahol ő marad. Ha igazak a hírek, hogy elején valóban nyitott volt rá, hogy lelépjen, akkor pedig végképp nem tudom sajnálni, mert valószínűleg Orbánék nyomására próbálja gyengíteni a kormányt azzal, hogy alkotmányos válságot akar előidéztetni.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
3 hónapja
pl amikor kegyelmet akart adni Kunosnak.amugy sztem igy MC mellett erdemes elgondolkodni a lantneri megkozelitesen is:Göncz Árpád esetén lett volna legit indok? Nem.
vajon mit szolnank ahhoz, hogy ha ugyanezt a Fidesz tenne? teszem azt, hogy mondjuk 1998ban ugyanigy kirugjak Gonczot?
azt is ertem, hogy azemberek erre szavaztak, de akkor ennyi erovel az is rendben lett volna, hogy mondjuk 2022ben a Grippenjeink agyonbombazzak Belgium fovarosat, mert hat OV azt igerte, hogy megallitjuk Brusszelt, es hat csak azt teszik, amivel kampanyoltak.
sztem az a kulonosen idegesito ebben a dologban, hogy konnyen meg lett volna a sokkal elegansabb megoldasa az elmozditasanak, ezert egy picit szuksegtelen is volt. foleg, hogy kb tovabbra is alairt mindent, amit eletettek.
csebi
Mi lett volna ennél elegánsabb megoldás? Ha azt mondják, hogy nem lehet köztársasági elnök, aki korábban volt az AB elnöke? Ugyanúgy rá vonatkozott volna, csak még legalább mismásoltak is volna. Megfosztási eljárás eredményre nem vezetett volna, hiszen nem tudnak ráhúzni semmi objektív törvénysértést, szibjektívet pedig az AB nem állapított volna meg.
Jughead
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
amugy sztem igy MC mellett erdemes elgondolkodni a lantneri megkozelitesen is:Gripen, egy p-vel 😊
vajon mit szolnank ahhoz, hogy ha ugyanezt a Fidesz tenne? teszem azt, hogy mondjuk 1998ban ugyanigy kirugjak Gonczot?
azt is ertem, hogy azemberek erre szavaztak, de akkor ennyi erovel az is rendben lett volna, hogy mondjuk 2022ben a Grippenjeink agyonbombazzak Belgium fovarosat, mert hat OV azt igerte, hogy megallitjuk Brusszelt, es hat csak azt teszik, amivel kampanyoltak.
sztem az a kulonosen idegesito ebben a dologban, hogy konnyen meg lett volna a sokkal elegansabb megoldasa az elmozditasanak, ezert egy picit szuksegtelen is volt. foleg, hogy kb tovabbra is alairt mindent, amit eletettek.
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
3 hónapja
amugy sztem igy MC mellett erdemes elgondolkodni a lantneri megkozelitesen is:Göncz Árpád esetén lett volna legit indok? Nem.
vajon mit szolnank ahhoz, hogy ha ugyanezt a Fidesz tenne? teszem azt, hogy mondjuk 1998ban ugyanigy kirugjak Gonczot?
azt is ertem, hogy azemberek erre szavaztak, de akkor ennyi erovel az is rendben lett volna, hogy mondjuk 2022ben a Grippenjeink agyonbombazzak Belgium fovarosat, mert hat OV azt igerte, hogy megallitjuk Brusszelt, es hat csak azt teszik, amivel kampanyoltak.
sztem az a kulonosen idegesito ebben a dologban, hogy konnyen meg lett volna a sokkal elegansabb megoldasa az elmozditasanak, ezert egy picit szuksegtelen is volt. foleg, hogy kb tovabbra is alairt mindent, amit eletettek.
csebi
Mi lett volna ennél elegánsabb megoldás? Ha azt mondják, hogy nem lehet köztársasági elnök, aki korábban volt az AB elnöke? Ugyanúgy rá vonatkozott volna, csak még legalább mismásoltak is volna. Megfosztási eljárás eredményre nem vezetett volna, hiszen nem tudnak ráhúzni semmi objektív törvénysértést, szibjektívet pedig az AB nem állapított volna meg.
3 hónapja
amugy sztem igy MC mellett erdemes elgondolkodni a lantneri megkozelitesen is:vajon mit szolnank ahhoz, hogy ha ugyanezt a Fidesz tenne? teszem azt, hogy mondjuk 1998ban ugyanigy kirugjak Gonczot?
azt is ertem, hogy azemberek erre szavaztak, de akkor ennyi erovel az is rendben lett volna, hogy mondjuk 2022ben a Grippenjeink agyonbombazzak Belgium fovarosat, mert hat OV azt igerte, hogy megallitjuk Brusszelt, es hat csak azt teszik, amivel kampanyoltak.
sztem az a kulonosen idegesito ebben a dologban, hogy konnyen meg lett volna a sokkal elegansabb megoldasa az elmozditasanak, ezert egy picit szuksegtelen is volt. foleg, hogy kb tovabbra is alairt mindent, amit eletettek.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
3 hónapja
Ha jól látom van 3-5 könnyen beazonosítható aktív tag aki napi szinten szórja a szemetet.Ha valami igazi Fidesz/Mi hazánk hívő embereket akartok látni, ez a 3. kerületi csoport nagyon szépen megtestesíti. Így képzelem el a Fb pöcegödrét. Szerencsére nyilvános, tudtok olvasgatni anélkül hogy belépnétek, de így is van 56 ezer tag.Olvastuk őket, túl hosszú ideig is. Mostantól pont nem vagyok kíváncsi rájuk.
www.facebook.com/groups/881517161996196/
Nomac
Jó vergődést nekik 😀
bcsarli, Udvari Főkóstoló
Azoknak a láthatóságát kell letiltani vagy folyamatosan jelentgetni őket.
3 hónapja
Ha valami igazi Fidesz/Mi hazánk hívő embereket akartok látni, ez a 3. kerületi csoport nagyon szépen megtestesíti. Így képzelem el a Fb pöcegödrét. Szerencsére nyilvános, tudtok olvasgatni anélkül hogy belépnétek, de így is van 56 ezer tag.Olvastuk őket, túl hosszú ideig is. Mostantól pont nem vagyok kíváncsi rájuk.
www.facebook.com/groups/881517161996196/
Nomac
Jó vergődést nekik 😀
3 hónapja
Ha valami igazi Fidesz/Mi hazánk hívő embereket akartok látni, ez a 3. kerületi csoport nagyon szépen megtestesíti. Így képzelem el a Fb pöcegödrét. Szerencsére nyilvános, tudtok olvasgatni anélkül hogy belépnétek, de így is van 56 ezer tag. www.facebook.com/groups/881517161996196/
3 hónapja
Egy újabb nyílt titok lepleződött leÉdesem. Hogy aggódott ez a nyomorult kis g*ci.
hvg.hu/itthon/20260623_szijjarto-lavrov-hangfelvetel-leirat-wagner-csoport-lazadas
És mennyi kollaboráns volt itthon is, aki most meg annyira, de annyira aggódik a demokráciáért...
r.baggio
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
3 hónapja
szintén...DettóEn csak azt szeretnem tudni h Szijjas igy probalt informaciot gyujteni vagy ennyire szervilis es orul annak ha egy nalunknal nagyobb orszag megsimogatja a buksijat?A leiratot olvasva nekem az volt az első gondolatom, hogy ezek tuti dugtak.
telex.hu/belfold/2026/06/23/szijjarto-peter-szergej-lavrov-orosz-kulugyminiszter-telefonbeszelgetes-jevgenyij-prigozsin-orosz-zsoldosvezer-wagner-lazadas
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
KB23
3 hónapja
DettóEn csak azt szeretnem tudni h Szijjas igy probalt informaciot gyujteni vagy ennyire szervilis es orul annak ha egy nalunknal nagyobb orszag megsimogatja a buksijat?A leiratot olvasva nekem az volt az első gondolatom, hogy ezek tuti dugtak.
telex.hu/belfold/2026/06/23/szijjarto-peter-szergej-lavrov-orosz-kulugyminiszter-telefonbeszelgetes-jevgenyij-prigozsin-orosz-zsoldosvezer-wagner-lazadas
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
3 hónapja
És közben szólt a Wagner.En csak azt szeretnem tudni h Szijjas igy probalt informaciot gyujteni vagy ennyire szervilis es orul annak ha egy nalunknal nagyobb orszag megsimogatja a buksijat?A leiratot olvasva nekem az volt az első gondolatom, hogy ezek tuti dugtak.
telex.hu/belfold/2026/06/23/szijjarto-peter-szergej-lavrov-orosz-kulugyminiszter-telefonbeszelgetes-jevgenyij-prigozsin-orosz-zsoldosvezer-wagner-lazadas
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
Örök kedvenc.Kivéve, ha a nép ezt akarja, mert ebben az esetben kilépünk az EU-ból.
Jughead
Negritis, a vajda
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
3 hónapja
Passz. Sok tudásom nincs erről, a benyomásom meg ez volt. Annyira nem cizellált az érzelmi radarom, hogy ezügyben mélyebb és tartalmasabb érzéseim indukálódjanak.múltidő?En csak azt szeretnem tudni h Szijjas igy probalt informaciot gyujteni vagy ennyire szervilis es orul annak ha egy nalunknal nagyobb orszag megsimogatja a buksijat?A leiratot olvasva nekem az volt az első gondolatom, hogy ezek tuti dugtak.
telex.hu/belfold/2026/06/23/szijjarto-peter-szergej-lavrov-orosz-kulugyminiszter-telefonbeszelgetes-jevgenyij-prigozsin-orosz-zsoldosvezer-wagner-lazadas
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
Negritis, a vajda
Szerkesztette: Őszentsége Sobri Jóska
3 hónapja
múltidő?En csak azt szeretnem tudni h Szijjas igy probalt informaciot gyujteni vagy ennyire szervilis es orul annak ha egy nalunknal nagyobb orszag megsimogatja a buksijat?A leiratot olvasva nekem az volt az első gondolatom, hogy ezek tuti dugtak.
telex.hu/belfold/2026/06/23/szijjarto-peter-szergej-lavrov-orosz-kulugyminiszter-telefonbeszelgetes-jevgenyij-prigozsin-orosz-zsoldosvezer-wagner-lazadas
Lúdas Solymi
Őszentsége Sobri Jóska
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!