Politika

52 feliratkozó

3 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 9 741
Ebben a választási rendszerben (meg az előzőben is) az egyéni jelölt nem szólt másról, mint arról, hogy a pártja miatt nyerte a körzetét, aztán utána azon dolgozott, hogy kiépítse a maga "hűbéri" rendszerét. Polgármesterek, helyi vállalkozók csoportjait, akiket tömött pénzzel, cserébe a polgármesterek és vállalkozók nyomták róla a propagandát, választások idején meg főzték a gulyást, osztották a krumplit, stb. A NER ezt elvitte az extremitásig, de ez így ment kevésbé extrémben korábban is. Ennek az egyéni képviseletnek kurvára semmi értelme. Tegye fel a kezét, aki élete során bármikor is tudta, hogy a saját egyéni képviselője mikor tart fogadó órát, tart-e egyáltalán, elérhető-e sima polgár számára, stb. Erősen kétlem, hogy akár az itteni fórumtagok 10%-a fel tudná tenni a kezét, pedig ez a társaság az átlagosnál tanultabb, a közélet után jobban érdeklődik, stb.
peterk2005 udvari bolond
de ez nem a rendszer alapvető része hanem egy bug/hack eredeménye
és szerintem erre a válasz az hogy ellenőrizzük azt hogy ne tudja kiépíteni ezt a rendszert és ami csurran cseppen arra legyen hivatal ami utána megy ezeknek a dolgoknak
Negritis, a vajda
Nem véletlenül akarnak a szavazókra építeni, mert bármilyen rendszer meghekkelhető.
Szülők indíttatnak gyerekeket, rokonokat, haveri kör váltogatja egymást, stb.
Ezek csak akkor fognak változni ha a szavazók ezeket figyelemmel követik, jelentik és bízhatnak az államban, hogy megvédi őket.

Tegnap Rónai Egon bedobta, hogy ne legyen egyáltalán listás képviselet, legyen mindenki egyéni, hisz ha vki megnyeri a körzetét, akkor az biztos jó.
Erre mondta MP, hogy a borsodiak tudnának mesélni és meg is nevezett valakit, hogy ezek a kiskirályságok meg fognak szűnni.

Vagy ott volt az Ötpontban Tóth Ildikóval aki elmesélte, hogy milyen kiskirályságok vannak vidéken. Polgármesterek villákat, uradalmakat húztak fel uniós pénzből ahol a falubeliek dolgoznak.

Én a képviselők mellett azt várom, hogy ezeket a polgikat is rács mögé dugják, a vagyont meg elvegyék, ha kiderül, hogy lopták a pénzt.
3 hónapja
szaba Buffalo Bills 13 295
Nem tudom, ki hogy áll vele, de nekem kimondottan szórakoztató látni a periférián Hadházy vergődését.
szaba
Azt láttam hogy volt Friderikusznal
De nem izgatott különösebben

Meg talán a DW csinált vele egy kis interjút ahogy állatokat kezel
Negritis, a vajda
Most épp azért morzsolt könnyet, mert nem indulhat a vagyonhivatal elnöki posztjáért. Neki is lassan megy át, hogy nem róla szól a dolog.
3 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 107 — Így remélem megfelelek nektek.....
😀

 telex.hu/belfold/2026/06/23/navracsics-tibor-ferencz-orsolya-nyilt-level-jobboldali-toke-media
3 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 858 — The Mathematician
Nem tudom, ki hogy áll vele, de nekem kimondottan szórakoztató látni a periférián Hadházy vergődését.
szaba
Azt láttam hogy volt Friderikusznal
De nem izgatott különösebben

Meg talán a DW csinált vele egy kis interjút ahogy állatokat kezel

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
szaba Buffalo Bills 13 295
Nem tudom, ki hogy áll vele, de nekem kimondottan szórakoztató látni a periférián Hadházy vergődését.
3 hónapja
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Hát, akkor gondolom az USA-ban is olyan rendszer van, amitől meg kéne védeni az embereket, mert ott úgy tudom 100 évig is lehetsz szenátor vagy képviselő... 😀
StormST
Az USA legfelsőbb bíróságának (supreme court) tagjait élethossziglanra választják. Nálunk is válasszuk élethossziglanra akkor? 😊
peterk2005 udvari bolond
A választók választják őket közvetlenül? 😮 😮 😮 😮

Ja, nem...

Az egyetlen olyan közvetlenül választott (tegyük félre az elektori rendszert) akiről tudok, hogy limitálva van, az az amerikai elnök, de egyrészt ott egy sokkal komolyabb konszenzus után lett meg a limit (az USA-ban az államok 75%-ban kell a törvényhozásnak megszavazni, miután a Congress és a Senate is átengedte 2/3-al), másrészt azért egy amerikai elnök és egy magyar parlamenti képviselő hatalmát nehéz lenne összehasonlítani...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
3 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
nem mellékesen kurva sokan erre szavaztunk.
resistance is futile
Ez a lényeg. Amikor Havasi azt mondja hogy MP elmebeteg, az nem többségi vélemény és élmény, hanem egy kisebbség lagymatag próbálkozása.
Gyurma Pappa
engem az sem zavar, ha elmebeteg.

Kifejezetten tetszik ez a progresszív Sulla-i gondolat, hogy eltakaritanak, aztán bekorlátozzák a saját hatalmukat.

Ennek az országnak erre volt szüksége, még akkor is, ha ez Bercinek meg Dezse Balázsnak kellemetlen, de megmondta annak idején Fenyő János, vannak vesztesei az életnek.
3 hónapja
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 970 — capitaine du château de Vienne 1487
Valaki írja má be nekik, hogy a világvégezetéig zárják má be a megyei közgyűléseket

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
3 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 858 — The Mathematician
Heti Ede
 youtu.be/9zY6YdwfZkE?is=kyGDeKXr36L626hq

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 378 — zászló zászló szív
nem mellékesen kurva sokan erre szavaztunk.
resistance is futile
Ez a lényeg. Amikor Havasi azt mondja hogy MP elmebeteg, az nem többségi vélemény és élmény, hanem egy kisebbség lagymatag próbálkozása.

3 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 858 — The Mathematician
Ebben a választási rendszerben (meg az előzőben is) az egyéni jelölt nem szólt másról, mint arról, hogy a pártja miatt nyerte a körzetét, aztán utána azon dolgozott, hogy kiépítse a maga "hűbéri" rendszerét. Polgármesterek, helyi vállalkozók csoportjait, akiket tömött pénzzel, cserébe a polgármesterek és vállalkozók nyomták róla a propagandát, választások idején meg főzték a gulyást, osztották a krumplit, stb. A NER ezt elvitte az extremitásig, de ez így ment kevésbé extrémben korábban is. Ennek az egyéni képviseletnek kurvára semmi értelme. Tegye fel a kezét, aki élete során bármikor is tudta, hogy a saját egyéni képviselője mikor tart fogadó órát, tart-e egyáltalán, elérhető-e sima polgár számára, stb. Erősen kétlem, hogy akár az itteni fórumtagok 10%-a fel tudná tenni a kezét, pedig ez a társaság az átlagosnál tanultabb, a közélet után jobban érdeklődik, stb.
peterk2005 udvari bolond
de ez nem a rendszer alapvető része hanem egy bug/hack eredeménye
és szerintem erre a válasz az hogy ellenőrizzük azt hogy ne tudja kiépíteni ezt a rendszert és ami csurran cseppen arra legyen hivatal ami utána megy ezeknek a dolgoknak

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 116
nem mellékesen kurva sokan erre szavaztunk.
3 hónapja
Beki New York Jets 3 239
Nem tudom. Eddig nem latom MP mivel lesz majd jobb, mint OV volt. Nekem egy magyar mini Trumpnak tunik a csavo. 2-3 evig majd az megy, hogy a Fidesz hibaja minden. Majd azt mondjak következö valasztasoknal, hogy kell meg negy ev, mert nem volt eleg ido rendet rakni... Demokracia tovabbra se lesz...Fideszt kilovik, ahogy anno a Fidesz tette a megvalasztasa utan az MSZP-vel... 😔

Kellett valtozas es örültem neki, de kene valami pozitiv irany. Tul sok a negativitatas meg mindig...
Toto21
Sipos Orsi mondta a Jólvanezígyben és egyetértek vele, hogy MP-t doppingolja a felé áradó szeretet és ez jelenleg abban testesül meg, hogy szeretne minél jobban megfelelni a felé támasztott elvárásoknak így ebből az ország is profitál meg ő is.

Szerintem aki OV-hez hasonlítja őt, az nagyon felületesen követi az eseményeket, nem nagyon szoktak jogköröket elvenni saját maguktól azok, akik egyeduralomra törnek.

Fidesz felőlem elmúlt8évezhetett volna, ha mellette egyébként tényleg gatyába rázták volna az országot. Felőlem MP is addig ütheti a Fideszt, amíg csak kedve tartja (minden kiosztott pofon jó helyre megy) amíg mellette kormányoznak. És jelenleg minden arra mutat, hogy valóban komolyan gondolják, hogy helyrehozzák ami félrement.
ervinator
Nekem az külön tetszik, amilyen élvezettel osztja a Fideszes görényeket, amikor olyan témáról van szó.
3 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nem tudom. Eddig nem latom MP mivel lesz majd jobb, mint OV volt. Nekem egy magyar mini Trumpnak tunik a csavo. 2-3 evig majd az megy, hogy a Fidesz hibaja minden. Majd azt mondjak következö valasztasoknal, hogy kell meg negy ev, mert nem volt eleg ido rendet rakni... Demokracia tovabbra se lesz...Fideszt kilovik, ahogy anno a Fidesz tette a megvalasztasa utan az MSZP-vel... 😔

Kellett valtozas es örültem neki, de kene valami pozitiv irany. Tul sok a negativitatas meg mindig...
Toto21
Nem mini-Trump, MP-ben több intelligencia, érzelem és értelem van, mint a komplett Fehér Házban jelenleg, használja a trumpi kommunikációt, nagyon ügyesen egyébként, de ő maga messze nem Trump. Ez egyébként látszik is, egyszerűen nem tud olyan gátlástalanul hazudni, ahogy Donald, arra születni kell.

Persze, hogy ezt fogja mondani - hát mit mondjon? 😀 Egyébként igaza is lesz, a saját logikajá szerint valóban nem tud rendet rakni négy év alatt, plusz megjavítani az oktatást, egészségügyet, közlekedést eleve 10+ éves projekt, ha egyáltalán.

Én egyébként elkezdtem élvezni, ezen a vonaton nincsen fék, mosmtár akkor tényleg menjenek el a falig, meg még egy kicsit tovább, és nyissuk ki a vitát az alkotmányos monarchiától a 6+6 éves általános és középiskolai rendszeren át a veteránutó szabályok radikális megváltoztatásáig, ahogy ezt egyébént 90-ben vagy 2010-ben le lehetett volna folytatni. Szóval keress valami témát amit szeretsz és el van baszva a szabályozása - ilyet azért idehaza elég könnyű találni - aztán dolgozz ki rá egy megoldást és írj a képviselődnek, hidd el, fun, ezek új arcok, simán komolyan veszik.
MC12
Nekem is furcsa, de egyre inkább én is így látom. Sose voltam cinikus, mint Sobri fórumtárs 😊, de szkeptikus igen. Én is úgy voltam vele, hogy ha lehull pár jobb név mutatóba, az államilag irányított hiper korrupció visszaáll a szokásos 70-30-as "megoldjuk"-ra, az EU-val ismét beszélni tudunk, és újra lesz kormányzás (merthogy a NER évek óta nem kormányoz szakmai értelemben), már elfogadnám.

Ehhez képest kezdem azt gondolni, hogy ezek tényleg telibe nekimennek a falnak. Nem tudom, hogy mi fog összejönni belőle - jóval rizikósabb sztori, mint a kiszámíthatóbb óvatoskodás -, de egyrészt tartós és hatásos társadalmi változásokat elsősorban így lehet csinálni, úgyhogy ki tudja, még akár eredménye is lehet. Másrészt, igazad van, közben még szórakoztatóbb is.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Én inkább csak azt nem értem, hogy ha ennyire visszavágják a képviselők pénzét, akkor ez a foglalkozás kinek lesz vonzó?

Másképpen kérdezve: ki az aki (ha nincs kényszerhelyzetben) úgy vált munkát, hogy kevesebbet keressen?
Jan
Aki a közjót akarja szolgálni. Egy karrier politikusnak meg általában (ha nem korrupt) ez előrelépés
Gyurma Pappa
Nem vagyok tisztában a karrierpolitikusok fizetéseivel, de 1.3 M nettója az kb 860 ezer ft. Nyílászárósok, burkolók, ácsok ennél többet keresnek.

Szóval ez nagyon nem arra mutat, hogy az adott területek legjobbjai fognak politikai pályára lépni.

Már csak így elképzelem valamelyik top szakit, amint megemlíti az asszonynak, hogy szívem, én mostantól a közjót akarom szolgálni. Az eddigi hétszámjegyű fizu helyett 860 lesz a nettóm, nem baj ugye? 😀
Jan
Az 1.3 csak alapfizetés. Ha bizottsági tag is (mindenki az, többségük több bizottságban is), máris 2.5 körülre emelkedik. Emellé gyakorlatilag a teljes életét fizetik. Lakás bérlet, szállodai költségek, benzinkártya, telefon, ehet bárhol bármit elszámolhatja, plusz kap havi pár millát szakértőre, stb. És ezen felül otthon a saját körzetében kinyílik neki kb. minden ajtó. Ja, és a frakció üléseken és a kötelezően előírt gomb nyomogatáson kívül azt csinál amit akar. Viheti a vállalkozását is, a legtöbb nem összeférhetetlen. Taníthat is, gyógyíthat is, stb.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hát, akkor gondolom az USA-ban is olyan rendszer van, amitől meg kéne védeni az embereket, mert ott úgy tudom 100 évig is lehetsz szenátor vagy képviselő... 😀
StormST
Az USA legfelsőbb bíróságának (supreme court) tagjait élethossziglanra választják. Nálunk is válasszuk élethossziglanra akkor? 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Amúgy MP állandó belepofázása is kezd már nagyon sok lenni.
szaba
szokatlan nekünk, de angol parlamenti videókon kb standard
Negritis, a vajda
Elszoktunk attól, hogy a parlament egy zsibvásár. Már ahol működik.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Amúgy nem lehetne ezt úgy finomhangolni, hogy listáról ne kerülhessen be 12 év fölött? Ha a körzetét nyeri évtizedeken keresztül, akkor menjen, bánja a franc, de ez így ebben a formában szerintem is faszság... Bármennyire is megnézném túrótortát meg a fideszes gyerekbaszókat a munkanélküliben.

szerk: ok látom ezt már bedobták előttem, scuuzi most olvastam vissza
Hanni
Ebben a választási rendszerben (meg az előzőben is) az egyéni jelölt nem szólt másról, mint arról, hogy a pártja miatt nyerte a körzetét, aztán utána azon dolgozott, hogy kiépítse a maga "hűbéri" rendszerét. Polgármesterek, helyi vállalkozók csoportjait, akiket tömött pénzzel, cserébe a polgármesterek és vállalkozók nyomták róla a propagandát, választások idején meg főzték a gulyást, osztották a krumplit, stb. A NER ezt elvitte az extremitásig, de ez így ment kevésbé extrémben korábban is. Ennek az egyéni képviseletnek kurvára semmi értelme. Tegye fel a kezét, aki élete során bármikor is tudta, hogy a saját egyéni képviselője mikor tart fogadó órát, tart-e egyáltalán, elérhető-e sima polgár számára, stb. Erősen kétlem, hogy akár az itteni fórumtagok 10%-a fel tudná tenni a kezét, pedig ez a társaság az átlagosnál tanultabb, a közélet után jobban érdeklődik, stb.

A tisza képviselő csoportban állítólag állva tapsolták meg ezt a javaslatot, ennek volt a legnagyobb sikere. És tudva, hogy kik a képviselők - döntően helyi illetőségű tisza körös aktivisták, vagyis helyi értelmiség, vállalkozó, olyan emberek akik helyben aktívak próbáltak lenni és első helyen futottak bele a helyi képviselő urak, hölgyek hűbéri világába - én abszolút meg is értem, hogy miért gyűlölték az egészet. Mert minél hosszabb ideje képviselő az adott körzetben valaki, annál beágyazottabb, annál jobban elterpeszkedik, messzebb ér el helyben a keze, és annál inkább képes magát újraválasztani. Miközben az ég világon semmi plusz haszna nincs, mert bekerülve a parlamentbe egy szavazó gomb, a pénzt amit meg haza lobbizik, a hűbéri körben osztja szét.

Én bizony úgy vagyok ezzel, ahogy a posztmodern kormányokkal is. Szívem szerint négy évente elzavarnám a picsába az összeset. Kormányt is, képviselőt is, mindenkit. Az lenne a legjobb. Nézd vissza akár a kormányok teljesítményét, akár a képviselők munka teljesítményét az utóbbi 36 évben. Mindig, mindegyiknek az első ciklusa a legjobb, aztán csak szaródik el, egyre rosszabb.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
3 hónapja
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 157
Nem tudom. Eddig nem latom MP mivel lesz majd jobb, mint OV volt. Nekem egy magyar mini Trumpnak tunik a csavo. 2-3 evig majd az megy, hogy a Fidesz hibaja minden. Majd azt mondjak következö valasztasoknal, hogy kell meg negy ev, mert nem volt eleg ido rendet rakni... Demokracia tovabbra se lesz...Fideszt kilovik, ahogy anno a Fidesz tette a megvalasztasa utan az MSZP-vel... 😔

Kellett valtozas es örültem neki, de kene valami pozitiv irany. Tul sok a negativitatas meg mindig...
Toto21
Sipos Orsi mondta a Jólvanezígyben és egyetértek vele, hogy MP-t doppingolja a felé áradó szeretet és ez jelenleg abban testesül meg, hogy szeretne minél jobban megfelelni a felé támasztott elvárásoknak így ebből az ország is profitál meg ő is.

Szerintem aki OV-hez hasonlítja őt, az nagyon felületesen követi az eseményeket, nem nagyon szoktak jogköröket elvenni saját maguktól azok, akik egyeduralomra törnek.

Fidesz felőlem elmúlt8évezhetett volna, ha mellette egyébként tényleg gatyába rázták volna az országot. Felőlem MP is addig ütheti a Fideszt, amíg csak kedve tartja (minden kiosztott pofon jó helyre megy) amíg mellette kormányoznak. És jelenleg minden arra mutat, hogy valóban komolyan gondolják, hogy helyrehozzák ami félrement.

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
3 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 858 — The Mathematician
A Tisztitótűz mostantól Magyar Péter film. Ezt is visszavettük a ruszki bérencektől, ami sajnos Steven Seagal is lett...

iktriad
 youtu.be/Cllle4Kyqoo?is=VFDUb6BAtJJLDEfB

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
3 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 86 954 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
A Tisztitótűz mostantól Magyar Péter film. Ezt is visszavettük a ruszki bérencektől, ami sajnos Steven Seagal is lett...


Szerkesztette: iktriad
3 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 9 741
Gajdos azért nem jó példa, mert a miniszteri fizu 3,8 M + juttatások (volt amikor elvállalta) nem hiszem hogy az visszalépés lenne egy nyíregyi zoo igazgatói fizuhoz képest.

szerk: meg persze Gajdos nem is top szakember környezetvédelmi területen, ő egy állattenyésztő mérnök. Nyilván a zoo-t példaértékűen felfuttatta, de olyan szakterületeket is kapott maga alá, amire nulla rálátása van. Az még érdekes lesz.
Jan
Mintha a Fidesznél lett volna bárkinek rálátása bármire is.
Szíjjas is akkora diplomatakarriert tudhat maga mögött, hogy csak ihaj.

Ezek a szintek ugyanazok mint multiknál a magasabb menedzseri szintek. Nem kell tudnia az igazgatott terület napi csínját-bínját, de értse a folyamatokat, tudja közvetíteni az emberei és részlege véleményét, tudjon priorizálni, stb., ergo menedzseljen egy szervezetet.
És legyen valamennyire vagy nagyon szakmába vágó, ha azt a pozíció megkívánja.

Én itt a Tiszánál a bakiktól nem félek, van 3,5 millió bedolgozójuk, a szakmai és civil szervezetekről, újságírókról, stb. nem is szólva.

Akikre úgy tűnik hallgatnak is.

Bárcsak a cégnél lenne így 😀

Szerkesztette: Lúdas Solymi
3 hónapja
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 49 107 — Így remélem megfelelek nektek.....
Bocs, jogos, a "miniszter kategória" figyelembe vètele kimaradt 🙂
3 hónapja
Jan Pittsburgh Steelers 5 792 — Steelers fan
Én inkább csak azt nem értem, hogy ha ennyire visszavágják a képviselők pénzét, akkor ez a foglalkozás kinek lesz vonzó?

Másképpen kérdezve: ki az aki (ha nincs kényszerhelyzetben) úgy vált munkát, hogy kevesebbet keressen?
Jan
Aki a közjót akarja szolgálni. Egy karrier politikusnak meg általában (ha nem korrupt) ez előrelépés
Gyurma Pappa
Nem vagyok tisztában a karrierpolitikusok fizetéseivel, de 1.3 M nettója az kb 860 ezer ft. Nyílászárósok, burkolók, ácsok ennél többet keresnek.

Szóval ez nagyon nem arra mutat, hogy az adott területek legjobbjai fognak politikai pályára lépni.

Már csak így elképzelem valamelyik top szakit, amint megemlíti az asszonynak, hogy szívem, én mostantól a közjót akarom szolgálni. Az eddigi hétszámjegyű fizu helyett 860 lesz a nettóm, nem baj ugye? 😀
Jan
Ritka az építőipar-politikus átjáró. Sokkal gyakoribb, hogy valaki kampányban dolgozik,majd helyi polgármester kabinetjében, utána a választó kerületben pozíció, esetleg önkormányzati képviselő, aztán az ogyk mellett lóti-futi, utána kabinetvezető, aztán ő lesz az ogykj.

Ja igen, ez Csehország. Magyarországon azért nem pont így ment.
Gyurma Pappa
Azokat csak példának hoztam, hogy egy szakmunkás-kisvállalkozó, ha ügyes, többet keres mint egy ogy,képviselő. A "szaki" alatt nem csak rájuk gondoltam, hanem bármely terület top szakembereire. De azt talán mondani sem kell, hogy egy top bankár, jogász vagy pr szaki lényegesen többet kaszál ennél.

És hogy ha ez az összeg, a többek által említett pluszokkal, térítésekkel együtt sem megy cirka 2 M fölé, akkor nem a jó szakemberek fognak érdeklődni a lépviselői állások után, hanem a helyettesük vagy a táskahordozójuk. Szerintem.

Nehezen tudom elképzelni azt az élethelyzetet, amikor valaki évtizedeken át épít egy karriert, elér egy magas szintre -szakmailag és anyagilag is- és akkor teljesen önként úgy dönt hogy ezt feladja, és töredék pénzért dolgozik tovább, mint képviselő.

Én alapvetően azt gondolom, ha valakitől magas szinvonalú munkát várunk el, azt rendesen meg kell fizetni. És ezt minden területre érvényesnek gondolom, a politikára is.
Jan
Gondoltam megnézem a tiszás képviselőket.
Az első a listán Bakos Csaba Attila volt.
Nem is kellett tovább keresgélnem, hogy találjak neked példát rá.
És direkt nem minisztereket néztem.
kittli
Mèg erre sincs szükség elèg csak Gajdosra gondolni
dande2
Gajdos azért nem jó példa, mert a miniszteri fizu 3,8 M + juttatások (volt amikor elvállalta) nem hiszem hogy az visszalépés lenne egy nyíregyi zoo igazgatói fizuhoz képest.

szerk: meg persze Gajdos nem is top szakember környezetvédelmi területen, ő egy állattenyésztő mérnök. Nyilván a zoo-t példaértékűen felfuttatta, de olyan szakterületeket is kapott maga alá, amire nulla rálátása van. Az még érdekes lesz.

Szerkesztette: Jan
3 hónapja
Nomac New England Patriots 4 699 — balazs.t85@gmail.com
Mp és Vitézy viszi a show-t, a többiek pedig dolgoznak a háttérben.

Aki még mindig ott tart hogy MP hogy beszél, és nárcisztikus... ő kb a Reelseket nézi meg, többet nem nagyon tájékozódik.

Választás előtt pont arról ment a diskurzus, Orbán leváltásához egy ilyen Pitbull kell. Addig fogja ütni a Fideszt amíg mozog.. számomra is sok néha, de ekkor mindig jön egy cikk (Most pl a 4IG és az 5000 milliárdos szerződés), és azt mondom, addig tépje a torkukat még van bennünk szusz. Az összeset rács mögött akarom látni, akire bármit is rá lehet bizonyítani.