Politika

65 feliratkozó

több mint 3 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 694 — Víí veeer dö cseempjönsz.
Persze, és egy film, műalkotás, filozófia, vagy emberi kapcsolatok, barátságok, család, stb., kapcsán relevánsnak is tartom, de ez a POLITIKA topic, és a POLITIKÁBAN nem tartom annak. Ezt azért fel tudod fogni, hogy a POLITIKA és az erkölcs két teljesen más koordinátarendszer?Sobri Jóska
Miért is? Mert te és Orbán azt mondjátok?

Nagy Imre, Zselenszkij, Gandhi, stb. meg mást mondanak.

Egyébként szerintem ma szarabb érzés lehet Orbán gyerekeként élni, mint mondjuk a lúzer Hadházy gyerekeként. Egy évtized múlva meg pláne. Szóval de. Nem árt, ha van némi erkölcs a politikusnál is, mert az élet nem csak ház, kocsi és bankszámla. Az embernek magának sem, a gyereknek meg főleg nem csak ennyit kell tudni adni.
peterk2005
Háàt ránézve a Matolcsy gyerekre, vagy Ráhelre én nem pont így látom. Meg ismerve néhány ner-közeli üzletember gyerekeit, én nem látom, hogy borzasztóan depressziósak lennének mert apa lenyúlt egy iparágat vagy állami tendereken kaszál milliárdokat. Ahol ezek a gyerekek élnek - London, los angeles, Párizs stb. - onnan ők pont leszarjàk ezeket a morális aggályokat. Persze, lehet hogy majd 10 év múlva máshogy gondolják, de inkább wishful thinking ez mint realitás.
MC12
Igen, ez tény, senki se nézi, hogy honnan jött a vagyon vagy max. később nyilatkozik, hogy nem értek egyet apucival, anyucival, szánom-bánom bűneit, de a pénzt azt nem adom vissza, köfi.

Ez itt a legnagyobb probléma, ilyenkor amúgy simán benyújtanám a családnak a számlát, aztán mondanám, hogy akkor állambácsi viszi a kocsit, házat, vagyont, amit apuka, anyuka lenyúlt.
De legalábbis akkor részt amennyi bizonyítható...

Pl. Lölő és családja vagyonának visszavétele...
Solymi
Ez egy nehéz kérdés. Miért csak a ner esetében? Miért csak lölő? A Csányi vagyon miért nem? Vagy bármelyik amelyik 89-2000 között lopta szét az állami vagyont. Ezek a szereplők bőven élnek mèg, hát még a leszármazottaik. Vagy a szoci 8 év alatt milliárdossá lett kormány közeli körök. Hol a határ?

És ha bizonyíthatóság, akkor ha 100 milliárdot tudsz lölőnél bizonyítani, de 200at meg nem, akkor azt megtarthatja? Nem látom, hogy ez olyan nagyon igazságos lenne.
MC12
Nem csak a NER esetében, másokéban és Csányiéban is, viszont a NER-nél jelenleg egyszerűbb azonosítani azt a kört, aki biztosan strómankodásból szedte meg magát.

Lölőnél nem nagyon van mit keresgélni.
Meg kell nézni, hogy mikor kezdett el nagyon felfutni ő és a kiccsaládja, és onnantól mindent mindenkitől vissza.

89-2000-es időszak ugyanez, viszont ez a Fidesz hibája is, mert az ügynökaktákat nem engedték nyilvánosságra.
Gondolom politikai szempontból értékesebbnek tartották a zsarolhatóságot mint a tiszta lapot, plusz közülük is jó páran buktak volna...

A legnagyobb töketlenség az lenne, ha egyszer egy ellenzék ezzel nem kezdene semmit se.
Solymi
Emberileg meg mint a dolog egyik elszenvedője totál egyetértek. Alapból az építőiparban dolgozom és látom a legutolsó lófaszjóska középvállalkozótól egészen a milliárdos bunkókig, hogyan lopnak el mindent és mennyi kárt okoznak az országnak. A gond az, hogy egyrészt tényleg nehéz jogilag úgy megoldani a dolgot, hogy ne boruljon meg az alkotmányos rend, másrészt nem arról van szó, hogy Mészáros otp számláján van 532 milliárd forint és akkor most azt besöpörjük az államkasszába. Iszonyatos mennyiségű cég, alkalmazott, ingatlan, alvállalkozói hálózatok, stb. Ha szimplán elveszed ezeket, akkor egyrészt rengeteg lesz a munkanélküli, másrészt ezeknek a cégek értéke rögtön elveszi egy jelentős részét. Ha elvetted kinek adod? Ki veszi meg? Anno ha jól emlékszem Balogh Gábor beszélt arról, hogy a nemzeti burzsoázia önmagában veszélyezteti az ország szuverenitását, mert ha kiszáll az állam ezek mögül a cégek mögül, senkinek nem lesz pénze megvenni csak külföldieknek. Tényleg jöhet egy második privatizáció, ahol vagy áron alul átveszik a bizniszt az új kormány köréhez tartó üzletemberek, vagy jönnek a külföldi befektetők. Iszonyatos ami felépült, és én személy szerint nem tudom, hogyan lehetne úgy normalizálni a magyar gazdasági viszonyokat, hogy jól jöjjünk ki belőle.

Én soha nem voltam bosszúálló ember. Mikor az előválasztási kampány ment, és promózták az elszámoltatást, akkor is azt mondtam nem szabad átmenni kommunistába. Az élet igazságtalan, ennek a pénznek egy része elveszett. Kell egy korrupciókat feltáró csapat, aki megbünteti azt, akit a magyar jogszabályok szerint meg lehet, ezek a céghálózatok meg szép lassan elsorvadnak. Valószínűleg jobban is járunk, ha nem azonnal dől be az egész Mészáros birodalom, Kész KFT vagy a Market. Új átlátható rendszer kell, amivel az Eu és a következő kormányok felé is lehet kommunikálni, hogy megfogtuk, mérsékeltük a korrupciót. Azért bőven lehet találni ügyeket, lehet pénzeket lefoglalni törvényes keretek között is. Ahhoz amit az ellenzék szeretne forradalom kéne, az meg most még nem nagyon lesz.
andree
A probléma csak az, hogy ez az állítólagos 'nemzeti' cégtulajdonos kör csakis az állami támogatásnak, kölcsönöknek, megrendeléseknek köszönhetően képes céget működtetni. Ha náluk hagyod a lopott cégjeiket, a hülyébbje rövidesen csődbe megy magától, a kevésbé hülye pedig eladja egy külföldinek, mert tudja, hogy nem ért hozzá. Azaz ugyanaz végeredmény lesz, mintha elvennéd tőlük. Hacsak nem pumpálod a közpénzt továbbra is, de annak meg mi értelme?

Szerkesztette: ender1112
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
Elszámoltatás akkor lesz, ha legalább egy-két nagyobb volumenű ügyben sikerül bizonyítékokkal alátámasztani a törvénysértéseket. Akkor elindul a dominó, és a fideszes elvtik egymást fogják feldobni, hogy mentsék a bőrüket. Jó eséllyel nem kevesen vannak, akik betáraztak hangfelvételekből és kompromittáló dokumentumokból. A vádalku intézményére ráköszönt az aranykor.
Persze, annak, hogy ebből legyen valami, előfeltétele, hogy nyerjen az ellenzék.
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 117 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
 www.valaszonline.hu/2022/03/25/zelenszkij-orban-brusszel-velemeny/

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 587 — The only discipline that lasts, is self discipline
Emberileg meg mint a dolog egyik elszenvedője totál egyetértek. Alapból az építőiparban dolgozom és látom a legutolsó lófaszjóska középvállalkozótól egészen a milliárdos bunkókig, hogyan lopnak el mindent és mennyi kárt okoznak az országnak. A gond az, hogy egyrészt tényleg nehéz jogilag úgy megoldani a dolgot, hogy ne boruljon meg az alkotmányos rend, másrészt nem arról van szó, hogy Mészáros otp számláján van 532 milliárd forint és akkor most azt besöpörjük az államkasszába. Iszonyatos mennyiségű cég, alkalmazott, ingatlan, alvállalkozói hálózatok, stb. Ha szimplán elveszed ezeket, akkor egyrészt rengeteg lesz a munkanélküli, másrészt ezeknek a cégek értéke rögtön elveszi egy jelentős részét. Ha elvetted kinek adod? Ki veszi meg? Anno ha jól emlékszem Balogh Gábor beszélt arról, hogy a nemzeti burzsoázia önmagában veszélyezteti az ország szuverenitását, mert ha kiszáll az állam ezek mögül a cégek mögül, senkinek nem lesz pénze megvenni csak külföldieknek. Tényleg jöhet egy második privatizáció, ahol vagy áron alul átveszik a bizniszt az új kormány köréhez tartó üzletemberek, vagy jönnek a külföldi befektetők. Iszonyatos ami felépült, és én személy szerint nem tudom, hogyan lehetne úgy normalizálni a magyar gazdasági viszonyokat, hogy jól jöjjünk ki belőle.

Én soha nem voltam bosszúálló ember. Mikor az előválasztási kampány ment, és promózták az elszámoltatást, akkor is azt mondtam nem szabad átmenni kommunistába. Az élet igazságtalan, ennek a pénznek egy része elveszett. Kell egy korrupciókat feltáró csapat, aki megbünteti azt, akit a magyar jogszabályok szerint meg lehet, ezek a céghálózatok meg szép lassan elsorvadnak. Valószínűleg jobban is járunk, ha nem azonnal dől be az egész Mészáros birodalom, Kész KFT vagy a Market. Új átlátható rendszer kell, amivel az Eu és a következő kormányok felé is lehet kommunikálni, hogy megfogtuk, mérsékeltük a korrupciót. Azért bőven lehet találni ügyeket, lehet pénzeket lefoglalni törvényes keretek között is. Ahhoz amit az ellenzék szeretne forradalom kéne, az meg most még nem nagyon lesz.
andree
Azért értek egyet, mert meg lehet ezt csinálni .... de ahhoz ellen-NER kellene, ami rosszabb lenne, annál is, hogy ez marad. A NER módszer már ismert. Ahogy lenyúlták a dohánypiacot, az állami informatikai szolgáltatások piacát és számtalan másikat is. Mondjuk hoznak egy szabályt, hogy új fekete doboz funkció kell az összes pénztárgépbe, és új funkció a számlázó rendszerek online moduljaiba. Aztán amikor a cégek beszerezték az új fekete dobozokat, kifejlesztették az új modulokat, akkor két nappal a határidő előtt a NAV visszavonja X, Y és Z cég fekete dobozainak az engedélyét mondván, hogy nem felelnek meg az adószabályoknak. Aztán másnap csődbiztost jelölnek ki, mert a cég csődhelyzetbe került a sok nulla forintot érő fekete doboz miatt. Egy hét múlva megveszik a céget 1 forintért, és rá két hétre visszaadja a NAV a visszavont engedélyeket. A számlázó rendszerekhez is ki lehet vonulni, és leállítani a számlázást azzal, hogy szabálytalan. Elég, ha 1 hónapig nem számlázhat a cég. És tudja, hogy bármikor előfordulhat, hogy újabb 1 hónap lesz belőle. Éééés ha annak a cégnek a tulajdonosi szerkezete olyan, hogy a tulajdonosoknak még azt is csendben meg lehet mondani, hogy vagy a NAV és az ügyészség is nyomoz két tucat ügyben ellenük, vagy együttműködnek, akkor 1 forintért nagyon sok cég fog gazdát cserélni.

Szóval megoldható ez, csak ezzel egy másik NER ülne az eddigi helyére. Azt meg inkább ne. Úgyhogy marad az ügyészség és a NAV - az azért maradhat NER nélkül is - , és az, hogy oké pajti megtarthatod, de mostantól nincsenek milliárdok Felcsútnak, meg másik milliárdok boldog boldogtalannak, És remélhetőleg minél többször az, hogy mostantól nincsenek lezsírozott pályázatok, és minél kevesebbszer az, hogy mostantól a lezsírozott pályázatok után nem oda, hanem ide utalsz.

A Lölö féle vagyon egyébként olyan sokszálú, hogy azt le lehet bontani darabokban. Piciben azért van itthon is pénz a vállalkozásokban. A szállodákat, mezőgazdasági érdekeltségeket, stb. külön-külön bontogatva megoldható az anélkül, hogy az egész külföldi kézbe kerüljön. A nagyobbak meg maradjanak. Ami üzletileg működőképes, ott most már tök mindegy, hogy Csányi, Bige, Gattyán, Leisztinger, vagy éppen Széles kezében van. Működjön versenyképesen oszt kész.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 995
Persze, és egy film, műalkotás, filozófia, vagy emberi kapcsolatok, barátságok, család, stb., kapcsán relevánsnak is tartom, de ez a POLITIKA topic, és a POLITIKÁBAN nem tartom annak. Ezt azért fel tudod fogni, hogy a POLITIKA és az erkölcs két teljesen más koordinátarendszer?Sobri Jóska
Miért is? Mert te és Orbán azt mondjátok?

Nagy Imre, Zselenszkij, Gandhi, stb. meg mást mondanak.

Egyébként szerintem ma szarabb érzés lehet Orbán gyerekeként élni, mint mondjuk a lúzer Hadházy gyerekeként. Egy évtized múlva meg pláne. Szóval de. Nem árt, ha van némi erkölcs a politikusnál is, mert az élet nem csak ház, kocsi és bankszámla. Az embernek magának sem, a gyereknek meg főleg nem csak ennyit kell tudni adni.
peterk2005
Háàt ránézve a Matolcsy gyerekre, vagy Ráhelre én nem pont így látom. Meg ismerve néhány ner-közeli üzletember gyerekeit, én nem látom, hogy borzasztóan depressziósak lennének mert apa lenyúlt egy iparágat vagy állami tendereken kaszál milliárdokat. Ahol ezek a gyerekek élnek - London, los angeles, Párizs stb. - onnan ők pont leszarjàk ezeket a morális aggályokat. Persze, lehet hogy majd 10 év múlva máshogy gondolják, de inkább wishful thinking ez mint realitás.
MC12
Igen, ez tény, senki se nézi, hogy honnan jött a vagyon vagy max. később nyilatkozik, hogy nem értek egyet apucival, anyucival, szánom-bánom bűneit, de a pénzt azt nem adom vissza, köfi.

Ez itt a legnagyobb probléma, ilyenkor amúgy simán benyújtanám a családnak a számlát, aztán mondanám, hogy akkor állambácsi viszi a kocsit, házat, vagyont, amit apuka, anyuka lenyúlt.
De legalábbis akkor részt amennyi bizonyítható...

Pl. Lölő és családja vagyonának visszavétele...
Solymi
Ez egy nehéz kérdés. Miért csak a ner esetében? Miért csak lölő? A Csányi vagyon miért nem? Vagy bármelyik amelyik 89-2000 között lopta szét az állami vagyont. Ezek a szereplők bőven élnek mèg, hát még a leszármazottaik. Vagy a szoci 8 év alatt milliárdossá lett kormány közeli körök. Hol a határ?

És ha bizonyíthatóság, akkor ha 100 milliárdot tudsz lölőnél bizonyítani, de 200at meg nem, akkor azt megtarthatja? Nem látom, hogy ez olyan nagyon igazságos lenne.
MC12
Nem csak a NER esetében, másokéban és Csányiéban is, viszont a NER-nél jelenleg egyszerűbb azonosítani azt a kört, aki biztosan strómankodásból szedte meg magát.

Lölőnél nem nagyon van mit keresgélni.
Meg kell nézni, hogy mikor kezdett el nagyon felfutni ő és a kiccsaládja, és onnantól mindent mindenkitől vissza.

89-2000-es időszak ugyanez, viszont ez a Fidesz hibája is, mert az ügynökaktákat nem engedték nyilvánosságra.
Gondolom politikai szempontból értékesebbnek tartották a zsarolhatóságot mint a tiszta lapot, plusz közülük is jó páran buktak volna...

A legnagyobb töketlenség az lenne, ha egyszer egy ellenzék ezzel nem kezdene semmit se.
Solymi
Emberileg meg mint a dolog egyik elszenvedője totál egyetértek. Alapból az építőiparban dolgozom és látom a legutolsó lófaszjóska középvállalkozótól egészen a milliárdos bunkókig, hogyan lopnak el mindent és mennyi kárt okoznak az országnak. A gond az, hogy egyrészt tényleg nehéz jogilag úgy megoldani a dolgot, hogy ne boruljon meg az alkotmányos rend, másrészt nem arról van szó, hogy Mészáros otp számláján van 532 milliárd forint és akkor most azt besöpörjük az államkasszába. Iszonyatos mennyiségű cég, alkalmazott, ingatlan, alvállalkozói hálózatok, stb. Ha szimplán elveszed ezeket, akkor egyrészt rengeteg lesz a munkanélküli, másrészt ezeknek a cégek értéke rögtön elveszi egy jelentős részét. Ha elvetted kinek adod? Ki veszi meg? Anno ha jól emlékszem Balogh Gábor beszélt arról, hogy a nemzeti burzsoázia önmagában veszélyezteti az ország szuverenitását, mert ha kiszáll az állam ezek mögül a cégek mögül, senkinek nem lesz pénze megvenni csak külföldieknek. Tényleg jöhet egy második privatizáció, ahol vagy áron alul átveszik a bizniszt az új kormány köréhez tartó üzletemberek, vagy jönnek a külföldi befektetők. Iszonyatos ami felépült, és én személy szerint nem tudom, hogyan lehetne úgy normalizálni a magyar gazdasági viszonyokat, hogy jól jöjjünk ki belőle.

Én soha nem voltam bosszúálló ember. Mikor az előválasztási kampány ment, és promózták az elszámoltatást, akkor is azt mondtam nem szabad átmenni kommunistába. Az élet igazságtalan, ennek a pénznek egy része elveszett. Kell egy korrupciókat feltáró csapat, aki megbünteti azt, akit a magyar jogszabályok szerint meg lehet, ezek a céghálózatok meg szép lassan elsorvadnak. Valószínűleg jobban is járunk, ha nem azonnal dől be az egész Mészáros birodalom, Kész KFT vagy a Market. Új átlátható rendszer kell, amivel az Eu és a következő kormányok felé is lehet kommunikálni, hogy megfogtuk, mérsékeltük a korrupciót. Azért bőven lehet találni ügyeket, lehet pénzeket lefoglalni törvényes keretek között is. Ahhoz amit az ellenzék szeretne forradalom kéne, az meg most még nem nagyon lesz.
andree
Persze, nem olyan egyszerű ez, mint ahogy én mondom, ez tiszta sor, de legalább valamit kellene szedni.
Még ha nem is pénzt, akkor a vállalatokat és állami felügyelet alá tenni, ami a mindenkori államnak termelné a pénzt, már ha lehetséges.

Persze ehhez kellenek a megfelelő fékek és ellensúlyok, különben ugyanaz van mint a NER-ben.
több mint 3 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 314 — Eagles fan

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 3 éve
zemanla New Orleans Saints Florida Gators 3 409 — Do Your Job
Közbeszerzés...
😄😄😄😄😄

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 3 éve
andree Arizona Cardinals 1 788
Persze, és egy film, műalkotás, filozófia, vagy emberi kapcsolatok, barátságok, család, stb., kapcsán relevánsnak is tartom, de ez a POLITIKA topic, és a POLITIKÁBAN nem tartom annak. Ezt azért fel tudod fogni, hogy a POLITIKA és az erkölcs két teljesen más koordinátarendszer?Sobri Jóska
Miért is? Mert te és Orbán azt mondjátok?

Nagy Imre, Zselenszkij, Gandhi, stb. meg mást mondanak.

Egyébként szerintem ma szarabb érzés lehet Orbán gyerekeként élni, mint mondjuk a lúzer Hadházy gyerekeként. Egy évtized múlva meg pláne. Szóval de. Nem árt, ha van némi erkölcs a politikusnál is, mert az élet nem csak ház, kocsi és bankszámla. Az embernek magának sem, a gyereknek meg főleg nem csak ennyit kell tudni adni.
peterk2005
Háàt ránézve a Matolcsy gyerekre, vagy Ráhelre én nem pont így látom. Meg ismerve néhány ner-közeli üzletember gyerekeit, én nem látom, hogy borzasztóan depressziósak lennének mert apa lenyúlt egy iparágat vagy állami tendereken kaszál milliárdokat. Ahol ezek a gyerekek élnek - London, los angeles, Párizs stb. - onnan ők pont leszarjàk ezeket a morális aggályokat. Persze, lehet hogy majd 10 év múlva máshogy gondolják, de inkább wishful thinking ez mint realitás.
MC12
Igen, ez tény, senki se nézi, hogy honnan jött a vagyon vagy max. később nyilatkozik, hogy nem értek egyet apucival, anyucival, szánom-bánom bűneit, de a pénzt azt nem adom vissza, köfi.

Ez itt a legnagyobb probléma, ilyenkor amúgy simán benyújtanám a családnak a számlát, aztán mondanám, hogy akkor állambácsi viszi a kocsit, házat, vagyont, amit apuka, anyuka lenyúlt.
De legalábbis akkor részt amennyi bizonyítható...

Pl. Lölő és családja vagyonának visszavétele...
Solymi
Ez egy nehéz kérdés. Miért csak a ner esetében? Miért csak lölő? A Csányi vagyon miért nem? Vagy bármelyik amelyik 89-2000 között lopta szét az állami vagyont. Ezek a szereplők bőven élnek mèg, hát még a leszármazottaik. Vagy a szoci 8 év alatt milliárdossá lett kormány közeli körök. Hol a határ?

És ha bizonyíthatóság, akkor ha 100 milliárdot tudsz lölőnél bizonyítani, de 200at meg nem, akkor azt megtarthatja? Nem látom, hogy ez olyan nagyon igazságos lenne.
MC12
Nem csak a NER esetében, másokéban és Csányiéban is, viszont a NER-nél jelenleg egyszerűbb azonosítani azt a kört, aki biztosan strómankodásból szedte meg magát.

Lölőnél nem nagyon van mit keresgélni.
Meg kell nézni, hogy mikor kezdett el nagyon felfutni ő és a kiccsaládja, és onnantól mindent mindenkitől vissza.

89-2000-es időszak ugyanez, viszont ez a Fidesz hibája is, mert az ügynökaktákat nem engedték nyilvánosságra.
Gondolom politikai szempontból értékesebbnek tartották a zsarolhatóságot mint a tiszta lapot, plusz közülük is jó páran buktak volna...

A legnagyobb töketlenség az lenne, ha egyszer egy ellenzék ezzel nem kezdene semmit se.
Solymi
Emberileg meg mint a dolog egyik elszenvedője totál egyetértek. Alapból az építőiparban dolgozom és látom a legutolsó lófaszjóska középvállalkozótól egészen a milliárdos bunkókig, hogyan lopnak el mindent és mennyi kárt okoznak az országnak. A gond az, hogy egyrészt tényleg nehéz jogilag úgy megoldani a dolgot, hogy ne boruljon meg az alkotmányos rend, másrészt nem arról van szó, hogy Mészáros otp számláján van 532 milliárd forint és akkor most azt besöpörjük az államkasszába. Iszonyatos mennyiségű cég, alkalmazott, ingatlan, alvállalkozói hálózatok, stb. Ha szimplán elveszed ezeket, akkor egyrészt rengeteg lesz a munkanélküli, másrészt ezeknek a cégek értéke rögtön elveszi egy jelentős részét. Ha elvetted kinek adod? Ki veszi meg? Anno ha jól emlékszem Balogh Gábor beszélt arról, hogy a nemzeti burzsoázia önmagában veszélyezteti az ország szuverenitását, mert ha kiszáll az állam ezek mögül a cégek mögül, senkinek nem lesz pénze megvenni csak külföldieknek. Tényleg jöhet egy második privatizáció, ahol vagy áron alul átveszik a bizniszt az új kormány köréhez tartó üzletemberek, vagy jönnek a külföldi befektetők. Iszonyatos ami felépült, és én személy szerint nem tudom, hogyan lehetne úgy normalizálni a magyar gazdasági viszonyokat, hogy jól jöjjünk ki belőle.

Én soha nem voltam bosszúálló ember. Mikor az előválasztási kampány ment, és promózták az elszámoltatást, akkor is azt mondtam nem szabad átmenni kommunistába. Az élet igazságtalan, ennek a pénznek egy része elveszett. Kell egy korrupciókat feltáró csapat, aki megbünteti azt, akit a magyar jogszabályok szerint meg lehet, ezek a céghálózatok meg szép lassan elsorvadnak. Valószínűleg jobban is járunk, ha nem azonnal dől be az egész Mészáros birodalom, Kész KFT vagy a Market. Új átlátható rendszer kell, amivel az Eu és a következő kormányok felé is lehet kommunikálni, hogy megfogtuk, mérsékeltük a korrupciót. Azért bőven lehet találni ügyeket, lehet pénzeket lefoglalni törvényes keretek között is. Ahhoz amit az ellenzék szeretne forradalom kéne, az meg most még nem nagyon lesz.

Szerkesztette: andree
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 616 — zászló zászló szív
 24.hu/kulfold/2022/03/27/telepuleseket-kezdhettek-el-visszafoglalni-az-ukranok/#orban-leszineszezte-az-ukran-miniszterelnokot-aki-egyebkent-ugyanugy-jogasz-mint-o

Ez annyira gyönyörű. Azt hiszem meg van a következő heti balos Megafon fizetett hirdetés
Gyurma Pappa
Az még keményebb, hogy - olvasom a linken - az ukrán háború miatt Karabahból kivonták az orosz békefenntartókat, az azeriek meg elkezdtek benyomulni. Nagyon szép lesz, mikor az orosz hátországban elkezd feltörni a szar az ukrán balhé árnyékában.

Felkészül Csecsenföld és Dagesztán.
Amadeus
grúzok is bevonulhatnak akkor Abháziába vagy Dél-Osszétiába.
deyell
Ennél még nagyobb baj is lehet: Tajvan.
nagylaza
? Mi köze az oroszokhoz?

több mint 3 éve
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 553 — Patriot
Más kérdés hogy ebben a háborús helyzetben van e olyan hogy “valós felmérés” - ebben már közel sem vagyok biztos.
MC12
"Valós felmérés" biztosan van, csak esetleg az is megbízhatatlan. 😊 (Csak arra gondoltam, hogy Orbán szintjén mennyire működhet a főnöknek mutassunk kedvező számokat szindróma.)

Egyébként én nem érzem ennyire bizonytalannak a helyzetet. Szerintem ez a háború ilyen időzítéssel inkább jól jött a Fidesznek, mint nem. Nagyon esetlen ez a maradjunk ki mindenből, mi a békét pártoljuk szöveg egy 12 éve hatalmon is harcoló erőtől, de rövid távon előny. A biztonságra vágyás reflexe miatt is, és amiatt is, mert ha nem lett volna, akkor azért a benzin árát, az inflációt stb. nehezebb lett volna megmagyarázni. Iígy meg se nagyon kell (ebben a pillanatban), mert elviszi a háború.

Persze nem zárom ki, hogy van egy jó nagy rejtőzködő csoport, amelyik most kimérhetetlen, jövő héten meg megjelenik. Volt már ilyen, lesz is ilyen. De most nem érzem a levegőben. (Pont a háború óta nem.) De majd meglátjuk.
peterk2005
Anyóst meglátogattuk.
40 év korházi munka után nyugdijasként dolgoznia kell hogy megélljen…de a fideszre szavaz mert “azok háboruba viszik az országot”
Ennyire működik.
Janek
Azért ne becsüljük le az ellenzéki véleményvezérek öntökönszúró kepességèt sem, ma ebédeltünk rokonéknàl, ahol balos az öreg, de nem megy el szavazni mert, “ ez a szar zuhanjon Orbánék nyakába és akkor MC 2/3-a nyerünk 26ban” Nyilván Hiszékeny Dezsőnek nem fog hiányozni ez a szavazat de kétlem, hogy öreg lenne ezzel a véleménnyel egyedül.
MC12
Ez meg egy kicsit szűklátókörűség, mert értelmes ember fel tudja fogni azt, hogy mi minek a következménye és mi az amiről az ellenzék tehet és mi az ami nem.

Attól nekünk nem lesz jobb, ha OV-ra visszazuhan a szar, mert az velünk fogja eltakaríttatni, neki nagyon baja nem lesz, sőt, csak még jobban bebetonozhatja magát itthon.

Takarítsuk el őket és álljunk neki rendbe tenni a dolgokat.
A piszkos melót sose az végzi el, aki okozza.
Solymi
Abban az értelemben azért ez nem igaz, hogy ha az MSZP 2006-ban elbukta volna a választásokat, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a baloldal úgy szétesett volna, ahogy 2010-re szétesett. Sőt. Elég arra gondolni, hogy akkor 2008 Orbánék nyakába szakadt volna.

Én tényleg látok egy olyan lehetséges scenariot, hogy ha az ellenzék most behúzná a választásokat, akkor Orbán a NER-ével tükörsimán visszalovagolna 2026-ban a hatalomba, újabb több ciklusra. És akkor már tényleg az ég világon semmi nem mosná le azt a sztereotípiát akár egy emberöltőig is, hogy a hazai belpolitikában a baloldal csak gazdasági káoszt tud csinálni, amit a joboldal tesz mindig helyre.

Ez a 12 év több is volt, mint elég, de ha azt akarom, hogy a NER ne csak ideiglenesen lépjen hátra, hanem az írmagja se maradjon - ne fordulhasson elő, hogy bárki visszahoz egy ilyen rendszert a közeljövőben -, akkor lehet, hogy ahhoz tényleg nem most kéne leváltani. Sőt, ebben egyre biztosabb vagyok. Csak az a baj, hogy már eddig is több esetben alábecsültem azt, hogy Orbán mennyi kárt tud okozni, tartok attól, hogy a következő 4 évben annyit vagy többet hozzátenne, mint az elmúlt 12 évben összesen. 😕

Szóval nem tudom, hogy mi lenne a jó. Kösz szépen NER, hogy még ez sem egyértelmű....
peterk2005
Nem szabad a kassza kulcsa mellett hagyni.
Lehet jön a szar áprilistól, de biztos, hogy kap egy esélyt és türelmet az EU-tól a jelenlegi ellenzék.
Nyilván politikai döntés lenne az EU-tól hogy a vétózgató OV-t ha lehet, ne engedjük vissza, de van rá esély.
A NER pedig állami alamizsna nélkül villámgyorsan a tizedére csökken, a hála nem politikai kategória. A KESMA kb 1 hónap alatt omlana össze, ezek mind hátráltatnák a visszatérést.
Gondolj bele egy olyan kampányba, ahol a megafon nem tud havi 2 milliárdot költeni, az aktivistákat nem fizeti a központ, a közszolgálati média nem tolja fullba a kretént, és már nem adsz olyan jó esélyt a visszatérésre.
több mint 3 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 379 — beers & Packers
 24.hu/kulfold/2022/03/27/telepuleseket-kezdhettek-el-visszafoglalni-az-ukranok/#orban-leszineszezte-az-ukran-miniszterelnokot-aki-egyebkent-ugyanugy-jogasz-mint-o

Ez annyira gyönyörű. Azt hiszem meg van a következő heti balos Megafon fizetett hirdetés
Gyurma Pappa
Az még keményebb, hogy - olvasom a linken - az ukrán háború miatt Karabahból kivonták az orosz békefenntartókat, az azeriek meg elkezdtek benyomulni. Nagyon szép lesz, mikor az orosz hátországban elkezd feltörni a szar az ukrán balhé árnyékában.

Felkészül Csecsenföld és Dagesztán.
Amadeus
grúzok is bevonulhatnak akkor Abháziába vagy Dél-Osszétiába.
deyell
Ennél még nagyobb baj is lehet: Tajvan.
több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 995
Más kérdés hogy ebben a háborús helyzetben van e olyan hogy “valós felmérés” - ebben már közel sem vagyok biztos.
MC12
"Valós felmérés" biztosan van, csak esetleg az is megbízhatatlan. 😊 (Csak arra gondoltam, hogy Orbán szintjén mennyire működhet a főnöknek mutassunk kedvező számokat szindróma.)

Egyébként én nem érzem ennyire bizonytalannak a helyzetet. Szerintem ez a háború ilyen időzítéssel inkább jól jött a Fidesznek, mint nem. Nagyon esetlen ez a maradjunk ki mindenből, mi a békét pártoljuk szöveg egy 12 éve hatalmon is harcoló erőtől, de rövid távon előny. A biztonságra vágyás reflexe miatt is, és amiatt is, mert ha nem lett volna, akkor azért a benzin árát, az inflációt stb. nehezebb lett volna megmagyarázni. Iígy meg se nagyon kell (ebben a pillanatban), mert elviszi a háború.

Persze nem zárom ki, hogy van egy jó nagy rejtőzködő csoport, amelyik most kimérhetetlen, jövő héten meg megjelenik. Volt már ilyen, lesz is ilyen. De most nem érzem a levegőben. (Pont a háború óta nem.) De majd meglátjuk.
peterk2005
Anyóst meglátogattuk.
40 év korházi munka után nyugdijasként dolgoznia kell hogy megélljen…de a fideszre szavaz mert “azok háboruba viszik az országot”
Ennyire működik.
Janek
Azért ne becsüljük le az ellenzéki véleményvezérek öntökönszúró kepességèt sem, ma ebédeltünk rokonéknàl, ahol balos az öreg, de nem megy el szavazni mert, “ ez a szar zuhanjon Orbánék nyakába és akkor MC 2/3-a nyerünk 26ban” Nyilván Hiszékeny Dezsőnek nem fog hiányozni ez a szavazat de kétlem, hogy öreg lenne ezzel a véleménnyel egyedül.
MC12
Ez meg egy kicsit szűklátókörűség, mert értelmes ember fel tudja fogni azt, hogy mi minek a következménye és mi az amiről az ellenzék tehet és mi az ami nem.

Attól nekünk nem lesz jobb, ha OV-ra visszazuhan a szar, mert az velünk fogja eltakaríttatni, neki nagyon baja nem lesz, sőt, csak még jobban bebetonozhatja magát itthon.

Takarítsuk el őket és álljunk neki rendbe tenni a dolgokat.
A piszkos melót sose az végzi el, aki okozza.
Solymi
Abban az értelemben azért ez nem igaz, hogy ha az MSZP 2006-ban elbukta volna a választásokat, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a baloldal úgy szétesett volna, ahogy 2010-re szétesett. Sőt. Elég arra gondolni, hogy akkor 2008 Orbánék nyakába szakadt volna.

Én tényleg látok egy olyan lehetséges scenariot, hogy ha az ellenzék most behúzná a választásokat, akkor Orbán a NER-ével tükörsimán visszalovagolna 2026-ban a hatalomba, újabb több ciklusra. És akkor már tényleg az ég világon semmi nem mosná le azt a sztereotípiát akár egy emberöltőig is, hogy a hazai belpolitikában a baloldal csak gazdasági káoszt tud csinálni, amit a joboldal tesz mindig helyre.

Ez a 12 év több is volt, mint elég, de ha azt akarom, hogy a NER ne csak ideiglenesen lépjen hátra, hanem az írmagja se maradjon - ne fordulhasson elő, hogy bárki visszahoz egy ilyen rendszert a közeljövőben -, akkor lehet, hogy ahhoz tényleg nem most kéne leváltani. Sőt, ebben egyre biztosabb vagyok. Csak az a baj, hogy már eddig is több esetben alábecsültem azt, hogy Orbán mennyi kárt tud okozni, tartok attól, hogy a következő 4 évben annyit vagy többet hozzátenne, mint az elmúlt 12 évben összesen. 😕

Szóval nem tudom, hogy mi lenne a jó. Kösz szépen NER, hogy még ez sem egyértelmű....
peterk2005
Ezt mondom én is, nem látjuk a jövőt és ha az elkövetkezendő 4-8 év még húzósabbnak néz ki, akkor még jobban meg fog tenni mindent azért, hogy hatalmon maradjon.
És ha elzárulnak az EU-s pénzcsapok, akkor ehhez meg lesz a muníciója, mert lehet uszítani.
Ha meg lesz pénzcsap, akár feltételekkel, akár nem, akkor meg azt fogja felhasználni.

Igazából tök mindegy mi lesz, neki egy a lényeg, maradjon hatalmon, az ár az mindegy.
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 587 — The only discipline that lasts, is self discipline
Más kérdés hogy ebben a háborús helyzetben van e olyan hogy “valós felmérés” - ebben már közel sem vagyok biztos.
MC12
"Valós felmérés" biztosan van, csak esetleg az is megbízhatatlan. 😊 (Csak arra gondoltam, hogy Orbán szintjén mennyire működhet a főnöknek mutassunk kedvező számokat szindróma.)

Egyébként én nem érzem ennyire bizonytalannak a helyzetet. Szerintem ez a háború ilyen időzítéssel inkább jól jött a Fidesznek, mint nem. Nagyon esetlen ez a maradjunk ki mindenből, mi a békét pártoljuk szöveg egy 12 éve hatalmon is harcoló erőtől, de rövid távon előny. A biztonságra vágyás reflexe miatt is, és amiatt is, mert ha nem lett volna, akkor azért a benzin árát, az inflációt stb. nehezebb lett volna megmagyarázni. Iígy meg se nagyon kell (ebben a pillanatban), mert elviszi a háború.

Persze nem zárom ki, hogy van egy jó nagy rejtőzködő csoport, amelyik most kimérhetetlen, jövő héten meg megjelenik. Volt már ilyen, lesz is ilyen. De most nem érzem a levegőben. (Pont a háború óta nem.) De majd meglátjuk.
peterk2005
Anyóst meglátogattuk.
40 év korházi munka után nyugdijasként dolgoznia kell hogy megélljen…de a fideszre szavaz mert “azok háboruba viszik az országot”
Ennyire működik.
Janek
Azért ne becsüljük le az ellenzéki véleményvezérek öntökönszúró kepességèt sem, ma ebédeltünk rokonéknàl, ahol balos az öreg, de nem megy el szavazni mert, “ ez a szar zuhanjon Orbánék nyakába és akkor MC 2/3-a nyerünk 26ban” Nyilván Hiszékeny Dezsőnek nem fog hiányozni ez a szavazat de kétlem, hogy öreg lenne ezzel a véleménnyel egyedül.
MC12
Ez meg egy kicsit szűklátókörűség, mert értelmes ember fel tudja fogni azt, hogy mi minek a következménye és mi az amiről az ellenzék tehet és mi az ami nem.

Attól nekünk nem lesz jobb, ha OV-ra visszazuhan a szar, mert az velünk fogja eltakaríttatni, neki nagyon baja nem lesz, sőt, csak még jobban bebetonozhatja magát itthon.

Takarítsuk el őket és álljunk neki rendbe tenni a dolgokat.
A piszkos melót sose az végzi el, aki okozza.
Solymi
Abban az értelemben azért ez nem igaz, hogy ha az MSZP 2006-ban elbukta volna a választásokat, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a baloldal úgy szétesett volna, ahogy 2010-re szétesett. Sőt. Elég arra gondolni, hogy akkor 2008 Orbánék nyakába szakadt volna.

Én tényleg látok egy olyan lehetséges scenariot, hogy ha az ellenzék most behúzná a választásokat, akkor Orbán a NER-ével tükörsimán visszalovagolna 2026-ban a hatalomba, újabb több ciklusra. És akkor már tényleg az ég világon semmi nem mosná le azt a sztereotípiát akár egy emberöltőig is, hogy a hazai belpolitikában a baloldal csak gazdasági káoszt tud csinálni, amit a joboldal tesz mindig helyre.

Ez a 12 év több is volt, mint elég, de ha azt akarom, hogy a NER ne csak ideiglenesen lépjen hátra, hanem az írmagja se maradjon - ne fordulhasson elő, hogy bárki visszahoz egy ilyen rendszert a közeljövőben -, akkor lehet, hogy ahhoz tényleg nem most kéne leváltani. Sőt, ebben egyre biztosabb vagyok. Csak az a baj, hogy már eddig is több esetben alábecsültem azt, hogy Orbán mennyi kárt tud okozni, tartok attól, hogy a következő 4 évben annyit vagy többet hozzátenne, mint az elmúlt 12 évben összesen. 😕

Szóval nem tudom, hogy mi lenne a jó. Kösz szépen NER, hogy még ez sem egyértelmű....

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 300 — #NoStress
Ez egy nehéz kérdés. Miért csak a ner esetében? Miért csak lölő? A Csányi vagyon miért nem? Vagy bármelyik amelyik 89-2000 között lopta szét az állami vagyont. Ezek a szereplők bőven élnek mèg, hát még a leszármazottaik. Vagy a szoci 8 év alatt milliárdossá lett kormány közeli körök. Hol a határ?

És ha bizonyíthatóság, akkor ha 100 milliárdot tudsz lölőnél bizonyítani, de 200at meg nem, akkor azt megtarthatja? Nem látom, hogy ez olyan nagyon igazságos lenne.
MC12
Nem csak a NER esetében, másokéban és Csányiéban is, viszont a NER-nél jelenleg egyszerűbb azonosítani azt a kört, aki biztosan strómankodásból szedte meg magát.

Lölőnél nem nagyon van mit keresgélni.
Meg kell nézni, hogy mikor kezdett el nagyon felfutni ő és a kiccsaládja, és onnantól mindent mindenkitől vissza.

89-2000-es időszak ugyanez, viszont ez a Fidesz hibája is, mert az ügynökaktákat nem engedték nyilvánosságra.
Gondolom politikai szempontból értékesebbnek tartották a zsarolhatóságot mint a tiszta lapot, plusz közülük is jó páran buktak volna...

A legnagyobb töketlenség az lenne, ha egyszer egy ellenzék ezzel nem kezdene semmit se.
Solymi
Szerinted olyan úri vagy polgári huncutságokkal ne törődjünk, hogy bizonyíthatóság, törvényesség és hasonlók?
Mert abban biztos lehetsz, hogy pl. Lölő vagyongyarapodása törvényes szerződésekkel zajlott, nem úgy, mint mondjuk egy amerikai szeszcsempészé, akinek lett hirtelen százezer dollárja, hivatalos bevétele meg semennyi.

Egy átlagos ner-es beszerzésnél (nem közbeszerzés, csak sima háromcéges) meghívtak 3 céget, és visszakövethetően, leellenőrizhetően X cég adta a legkedvezőbb árajánlatot, ami történetesen Lölőé. (A vesztes Y meg Z meg mondjuk valami ismerősé.) De ez nem törvénytelen. És főképp bizonyíthatatlan. (És rengeteg speciális esetben még 3 céget se kell meghívni, még közbeszerzésnél se, sokszor elég úgy kiírni, hogy kb. egy legitim pályázó jöhessen szóba, illetve rengeteg esetben lehet rengetegféle kivétel és el lehet tekinteni a kiírástól.)

Ahogy az is bizonyíthatatlan (egy állítás egy tagadás lesz a "legtöbb" ameddig el lehet jutni), hogy X földterületre a legmagasabb licitárat Lölő cége adta be, mindenki másnak meg szóltak, hogy erre most nem kell licitálnia, mindenki jobban jár.
Persze van a ner-környékén is pár agyhalott, aki leszerződik egy útépítésre egy önkormányzattal, és amikor le van teljesítési igazolva, ki van fizetve, akkor az út nincs is ott, és bukik boldog-boldogtalan, de ez elég ritka és nem Lölő szintje. Amit ő épített stadiont, utat, intézményt, az ott van, láthatod, minden benne van, amit a megbízó (állam) kért, minden úgy van benne, ahogy kérte.

Sőt, vegyük pl. a Mátrai Erőművet. Az állam eladta, az állam megvette. Ilyen esetben nincs személyi felelős, ha ez az állam számára deficittel történt.
Nincs kit elővenni, nincs kit megbüntetni, nincs pénz, amit vissza lehetne venni.
(Alapsztori a Verók-féle képviselőtestület a Terézvárosban, ahol szoci, fideszes együtt szavazva adott el kurvára áron alul épületeket -pl. a Balettintézetet asszem 1 millió forintért-, de egy választott önkormányzati képviselőt nem lehetett felelősségre vonni, hogy úgy döntött, hogy ez megéri a kerületnek. Erről volt itt polémia korábban, és elmarasztaló ítélet azóta sincs, nem is lesz, pedig ez vagy 20 éves ügy, mégha az oldal jogászai szerint elméletben lehetne is, de a gyakorlatban az országgyűlésben mondjuk egy vizes vb-re szavazó, ahhoz forrást biztosító száziksz embert sose fognak ezért elővenni, hogy hűtlen kezelés vagy felelőtlen gazdálkodás. Ahogy a klasszikus mondja: "jogukban áll hülyének lenni".)

Mindezeket csak azért kérdezem, mert ha nem fontos az, hogy valami törvénytelen legyen, hanem elég csak "geciségnek, mutyinak látszania", akkor valóban bárkitől bármit el lehet kobozni, csak az nem feltétlenül egy jó irány. És kicsit sem új.
Szóval azért annál, hogy "Meg kell nézni, hogy mikor kezdett el nagyon felfutni ő és a kiccsaládja, és onnantól mindent mindenkitől vissza." egy kicsit összetettebben működik az igazságszolgáltatás, a jogrendszer, a társadalom.
De ahogy Mócsa is írta, reménykedni azért lehet.
Sobri Jóska
Emlékeim szerint Iványinál nem voltak ilyen jogi aggályaid.
kittli
Rosszul emlékszel.
Róla teljesen mas aspektusból írtam.
De értem, hogy azt állítod, hogy "oldaltól függetlenül, ha valaki rühell valakit, akkor leszarja az egyébként jogos jogi aggályokat, csak basszanak ki vele."
Végülis ebben lehet valami, alapvetően mind drukkerek vagyunk.

több mint 3 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 846 — Steelers fan

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.

Ezt magam miből számolta ki?

Mert Lölö az egyszeri gázszerelő hirtelen törvényesen lett Magyarország leggazdagabb embere, mindennel is foglalkozva meg birtokolva.

Ja, a törvényesség látszatába burkolt intézményesített lopás az amit látunk.
Nem feltétlenül jó irány, nem feltétlenül új, viszont így lehet csökkenteni az általuk okozott károkat, ha máshogy nem megy.
És leszarom hogy ez mennyire demokratikus.
Majd ha helyre lettek állítva a fékek meg ellensúlyok, akkor lehet demokráciát játszani.
több mint 3 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 846 — Steelers fan
Más kérdés hogy ebben a háborús helyzetben van e olyan hogy “valós felmérés” - ebben már közel sem vagyok biztos.
MC12
"Valós felmérés" biztosan van, csak esetleg az is megbízhatatlan. 😊 (Csak arra gondoltam, hogy Orbán szintjén mennyire működhet a főnöknek mutassunk kedvező számokat szindróma.)

Egyébként én nem érzem ennyire bizonytalannak a helyzetet. Szerintem ez a háború ilyen időzítéssel inkább jól jött a Fidesznek, mint nem. Nagyon esetlen ez a maradjunk ki mindenből, mi a békét pártoljuk szöveg egy 12 éve hatalmon is harcoló erőtől, de rövid távon előny. A biztonságra vágyás reflexe miatt is, és amiatt is, mert ha nem lett volna, akkor azért a benzin árát, az inflációt stb. nehezebb lett volna megmagyarázni. Iígy meg se nagyon kell (ebben a pillanatban), mert elviszi a háború.

Persze nem zárom ki, hogy van egy jó nagy rejtőzködő csoport, amelyik most kimérhetetlen, jövő héten meg megjelenik. Volt már ilyen, lesz is ilyen. De most nem érzem a levegőben. (Pont a háború óta nem.) De majd meglátjuk.
peterk2005
Anyóst meglátogattuk.
40 év korházi munka után nyugdijasként dolgoznia kell hogy megélljen…de a fideszre szavaz mert “azok háboruba viszik az országot”
Ennyire működik.
Janek
Idős rokonom is pont erre hivatkozik, mivel a tv egyfolytában ezt sulykolja belé.
Mondtam neki nézzen mást.
"De nekem csak ez az egy tv-m van."
Baszki most sírjak vagy nevessek?

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 3 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Ez egy nehéz kérdés. Miért csak a ner esetében? Miért csak lölő? A Csányi vagyon miért nem? Vagy bármelyik amelyik 89-2000 között lopta szét az állami vagyont. Ezek a szereplők bőven élnek mèg, hát még a leszármazottaik. Vagy a szoci 8 év alatt milliárdossá lett kormány közeli körök. Hol a határ?

És ha bizonyíthatóság, akkor ha 100 milliárdot tudsz lölőnél bizonyítani, de 200at meg nem, akkor azt megtarthatja? Nem látom, hogy ez olyan nagyon igazságos lenne.
MC12
Nem csak a NER esetében, másokéban és Csányiéban is, viszont a NER-nél jelenleg egyszerűbb azonosítani azt a kört, aki biztosan strómankodásból szedte meg magát.

Lölőnél nem nagyon van mit keresgélni.
Meg kell nézni, hogy mikor kezdett el nagyon felfutni ő és a kiccsaládja, és onnantól mindent mindenkitől vissza.

89-2000-es időszak ugyanez, viszont ez a Fidesz hibája is, mert az ügynökaktákat nem engedték nyilvánosságra.
Gondolom politikai szempontból értékesebbnek tartották a zsarolhatóságot mint a tiszta lapot, plusz közülük is jó páran buktak volna...

A legnagyobb töketlenség az lenne, ha egyszer egy ellenzék ezzel nem kezdene semmit se.
Solymi
Szerinted olyan úri vagy polgári huncutságokkal ne törődjünk, hogy bizonyíthatóság, törvényesség és hasonlók?
Mert abban biztos lehetsz, hogy pl. Lölő vagyongyarapodása törvényes szerződésekkel zajlott, nem úgy, mint mondjuk egy amerikai szeszcsempészé, akinek lett hirtelen százezer dollárja, hivatalos bevétele meg semennyi.

Egy átlagos ner-es beszerzésnél (nem közbeszerzés, csak sima háromcéges) meghívtak 3 céget, és visszakövethetően, leellenőrizhetően X cég adta a legkedvezőbb árajánlatot, ami történetesen Lölőé. (A vesztes Y meg Z meg mondjuk valami ismerősé.) De ez nem törvénytelen. És főképp bizonyíthatatlan. (És rengeteg speciális esetben még 3 céget se kell meghívni, még közbeszerzésnél se, sokszor elég úgy kiírni, hogy kb. egy legitim pályázó jöhessen szóba, illetve rengeteg esetben lehet rengetegféle kivétel és el lehet tekinteni a kiírástól.)

Ahogy az is bizonyíthatatlan (egy állítás egy tagadás lesz a "legtöbb" ameddig el lehet jutni), hogy X földterületre a legmagasabb licitárat Lölő cége adta be, mindenki másnak meg szóltak, hogy erre most nem kell licitálnia, mindenki jobban jár.
Persze van a ner-környékén is pár agyhalott, aki leszerződik egy útépítésre egy önkormányzattal, és amikor le van teljesítési igazolva, ki van fizetve, akkor az út nincs is ott, és bukik boldog-boldogtalan, de ez elég ritka és nem Lölő szintje. Amit ő épített stadiont, utat, intézményt, az ott van, láthatod, minden benne van, amit a megbízó (állam) kért, minden úgy van benne, ahogy kérte.

Sőt, vegyük pl. a Mátrai Erőművet. Az állam eladta, az állam megvette. Ilyen esetben nincs személyi felelős, ha ez az állam számára deficittel történt.
Nincs kit elővenni, nincs kit megbüntetni, nincs pénz, amit vissza lehetne venni.
(Alapsztori a Verók-féle képviselőtestület a Terézvárosban, ahol szoci, fideszes együtt szavazva adott el kurvára áron alul épületeket -pl. a Balettintézetet asszem 1 millió forintért-, de egy választott önkormányzati képviselőt nem lehetett felelősségre vonni, hogy úgy döntött, hogy ez megéri a kerületnek. Erről volt itt polémia korábban, és elmarasztaló ítélet azóta sincs, nem is lesz, pedig ez vagy 20 éves ügy, mégha az oldal jogászai szerint elméletben lehetne is, de a gyakorlatban az országgyűlésben mondjuk egy vizes vb-re szavazó, ahhoz forrást biztosító száziksz embert sose fognak ezért elővenni, hogy hűtlen kezelés vagy felelőtlen gazdálkodás. Ahogy a klasszikus mondja: "jogukban áll hülyének lenni".)

Mindezeket csak azért kérdezem, mert ha nem fontos az, hogy valami törvénytelen legyen, hanem elég csak "geciségnek, mutyinak látszania", akkor valóban bárkitől bármit el lehet kobozni, csak az nem feltétlenül egy jó irány. És kicsit sem új.
Szóval azért annál, hogy "Meg kell nézni, hogy mikor kezdett el nagyon felfutni ő és a kiccsaládja, és onnantól mindent mindenkitől vissza." egy kicsit összetettebben működik az igazságszolgáltatás, a jogrendszer, a társadalom.
De ahogy Mócsa is írta, reménykedni azért lehet.
Sobri Jóska
jaj de nem tudod te ezt, elég mán egy szálacska az fszbehez vagy valamellik főruszkihoz - má be is fagyott a vagyon

kell írni egy levelet, héjj Joe azt tuttad mit kefélnek itt fehérre...

sanyi
kakukk
gané

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 300 — #NoStress
Ez egy nehéz kérdés. Miért csak a ner esetében? Miért csak lölő? A Csányi vagyon miért nem? Vagy bármelyik amelyik 89-2000 között lopta szét az állami vagyont. Ezek a szereplők bőven élnek mèg, hát még a leszármazottaik. Vagy a szoci 8 év alatt milliárdossá lett kormány közeli körök. Hol a határ?

És ha bizonyíthatóság, akkor ha 100 milliárdot tudsz lölőnél bizonyítani, de 200at meg nem, akkor azt megtarthatja? Nem látom, hogy ez olyan nagyon igazságos lenne.
MC12
Nem csak a NER esetében, másokéban és Csányiéban is, viszont a NER-nél jelenleg egyszerűbb azonosítani azt a kört, aki biztosan strómankodásból szedte meg magát.

Lölőnél nem nagyon van mit keresgélni.
Meg kell nézni, hogy mikor kezdett el nagyon felfutni ő és a kiccsaládja, és onnantól mindent mindenkitől vissza.

89-2000-es időszak ugyanez, viszont ez a Fidesz hibája is, mert az ügynökaktákat nem engedték nyilvánosságra.
Gondolom politikai szempontból értékesebbnek tartották a zsarolhatóságot mint a tiszta lapot, plusz közülük is jó páran buktak volna...

A legnagyobb töketlenség az lenne, ha egyszer egy ellenzék ezzel nem kezdene semmit se.
Solymi
Szerinted olyan úri vagy polgári huncutságokkal ne törődjünk, hogy bizonyíthatóság, törvényesség és hasonlók?
Mert abban biztos lehetsz, hogy pl. Lölő vagyongyarapodása törvényes szerződésekkel zajlott, nem úgy, mint mondjuk egy amerikai szeszcsempészé, akinek lett hirtelen százezer dollárja, hivatalos bevétele meg semennyi.

Egy átlagos ner-es beszerzésnél (nem közbeszerzés, csak sima háromcéges) meghívtak 3 céget, és visszakövethetően, leellenőrizhetően X cég adta a legkedvezőbb árajánlatot, ami történetesen Lölőé. (A vesztes Y meg Z meg mondjuk valami ismerősé.) De ez nem törvénytelen. És főképp bizonyíthatatlan. (És rengeteg speciális esetben még 3 céget se kell meghívni, még közbeszerzésnél se, sokszor elég úgy kiírni, hogy kb. egy legitim pályázó jöhessen szóba, illetve rengeteg esetben lehet rengetegféle kivétel és el lehet tekinteni a kiírástól.)

Ahogy az is bizonyíthatatlan (egy állítás egy tagadás lesz a "legtöbb" ameddig el lehet jutni), hogy X földterületre a legmagasabb licitárat Lölő cége adta be, mindenki másnak meg szóltak, hogy erre most nem kell licitálnia, mindenki jobban jár.
Persze van a ner-környékén is pár agyhalott, aki leszerződik egy útépítésre egy önkormányzattal, és amikor le van teljesítési igazolva, ki van fizetve, akkor az út nincs is ott, és bukik boldog-boldogtalan, de ez elég ritka és nem Lölő szintje. Amit ő épített stadiont, utat, intézményt, az ott van, láthatod, minden benne van, amit a megbízó (állam) kért, minden úgy van benne, ahogy kérte.

Sőt, vegyük pl. a Mátrai Erőművet. Az állam eladta, az állam megvette. Ilyen esetben nincs személyi felelős, ha ez az állam számára deficittel történt.
Nincs kit elővenni, nincs kit megbüntetni, nincs pénz, amit vissza lehetne venni.
(Alapsztori a Verók-féle képviselőtestület a Terézvárosban, ahol szoci, fideszes együtt szavazva adott el kurvára áron alul épületeket -pl. a Balettintézetet asszem 1 millió forintért-, de egy választott önkormányzati képviselőt nem lehetett felelősségre vonni, hogy úgy döntött, hogy ez megéri a kerületnek. Erről volt itt polémia korábban, és elmarasztaló ítélet azóta sincs, nem is lesz, pedig ez vagy 20 éves ügy, mégha az oldal jogászai szerint elméletben lehetne is, de a gyakorlatban az országgyűlésben mondjuk egy vizes vb-re szavazó, ahhoz forrást biztosító száziksz embert sose fognak ezért elővenni, hogy hűtlen kezelés vagy felelőtlen gazdálkodás. Ahogy a klasszikus mondja: "jogukban áll hülyének lenni".)

Mindezeket csak azért kérdezem, mert ha nem fontos az, hogy valami törvénytelen legyen, hanem elég csak "geciségnek, mutyinak látszania", akkor valóban bárkitől bármit el lehet kobozni, csak az nem feltétlenül egy jó irány. És kicsit sem új.
Szóval azért annál, hogy "Meg kell nézni, hogy mikor kezdett el nagyon felfutni ő és a kiccsaládja, és onnantól mindent mindenkitől vissza." egy kicsit összetettebben működik az igazságszolgáltatás, a jogrendszer, a társadalom.
De ahogy Mócsa is írta, reménykedni azért lehet.

több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 995
Más kérdés hogy ebben a háborús helyzetben van e olyan hogy “valós felmérés” - ebben már közel sem vagyok biztos.
MC12
"Valós felmérés" biztosan van, csak esetleg az is megbízhatatlan. 😊 (Csak arra gondoltam, hogy Orbán szintjén mennyire működhet a főnöknek mutassunk kedvező számokat szindróma.)

Egyébként én nem érzem ennyire bizonytalannak a helyzetet. Szerintem ez a háború ilyen időzítéssel inkább jól jött a Fidesznek, mint nem. Nagyon esetlen ez a maradjunk ki mindenből, mi a békét pártoljuk szöveg egy 12 éve hatalmon is harcoló erőtől, de rövid távon előny. A biztonságra vágyás reflexe miatt is, és amiatt is, mert ha nem lett volna, akkor azért a benzin árát, az inflációt stb. nehezebb lett volna megmagyarázni. Iígy meg se nagyon kell (ebben a pillanatban), mert elviszi a háború.

Persze nem zárom ki, hogy van egy jó nagy rejtőzködő csoport, amelyik most kimérhetetlen, jövő héten meg megjelenik. Volt már ilyen, lesz is ilyen. De most nem érzem a levegőben. (Pont a háború óta nem.) De majd meglátjuk.
peterk2005
Anyóst meglátogattuk.
40 év korházi munka után nyugdijasként dolgoznia kell hogy megélljen…de a fideszre szavaz mert “azok háboruba viszik az országot”
Ennyire működik.
Janek
Azért ne becsüljük le az ellenzéki véleményvezérek öntökönszúró kepességèt sem, ma ebédeltünk rokonéknàl, ahol balos az öreg, de nem megy el szavazni mert, “ ez a szar zuhanjon Orbánék nyakába és akkor MC 2/3-a nyerünk 26ban” Nyilván Hiszékeny Dezsőnek nem fog hiányozni ez a szavazat de kétlem, hogy öreg lenne ezzel a véleménnyel egyedül.
MC12
Ez meg egy kicsit szűklátókörűség, mert értelmes ember fel tudja fogni azt, hogy mi minek a következménye és mi az amiről az ellenzék tehet és mi az ami nem.

Attól nekünk nem lesz jobb, ha OV-ra visszazuhan a szar, mert az velünk fogja eltakaríttatni, neki nagyon baja nem lesz, sőt, csak még jobban bebetonozhatja magát itthon.

Takarítsuk el őket és álljunk neki rendbe tenni a dolgokat.
A piszkos melót sose az végzi el, aki okozza.
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 421
Más kérdés hogy ebben a háborús helyzetben van e olyan hogy “valós felmérés” - ebben már közel sem vagyok biztos.
MC12
"Valós felmérés" biztosan van, csak esetleg az is megbízhatatlan. 😊 (Csak arra gondoltam, hogy Orbán szintjén mennyire működhet a főnöknek mutassunk kedvező számokat szindróma.)

Egyébként én nem érzem ennyire bizonytalannak a helyzetet. Szerintem ez a háború ilyen időzítéssel inkább jól jött a Fidesznek, mint nem. Nagyon esetlen ez a maradjunk ki mindenből, mi a békét pártoljuk szöveg egy 12 éve hatalmon is harcoló erőtől, de rövid távon előny. A biztonságra vágyás reflexe miatt is, és amiatt is, mert ha nem lett volna, akkor azért a benzin árát, az inflációt stb. nehezebb lett volna megmagyarázni. Iígy meg se nagyon kell (ebben a pillanatban), mert elviszi a háború.

Persze nem zárom ki, hogy van egy jó nagy rejtőzködő csoport, amelyik most kimérhetetlen, jövő héten meg megjelenik. Volt már ilyen, lesz is ilyen. De most nem érzem a levegőben. (Pont a háború óta nem.) De majd meglátjuk.
peterk2005
Anyóst meglátogattuk.
40 év korházi munka után nyugdijasként dolgoznia kell hogy megélljen…de a fideszre szavaz mert “azok háboruba viszik az országot”
Ennyire működik.
Janek
Azért ne becsüljük le az ellenzéki véleményvezérek öntökönszúró kepességèt sem, ma ebédeltünk rokonéknàl, ahol balos az öreg, de nem megy el szavazni mert, “ ez a szar zuhanjon Orbánék nyakába és akkor MC 2/3-a nyerünk 26ban” Nyilván Hiszékeny Dezsőnek nem fog hiányozni ez a szavazat de kétlem, hogy öreg lenne ezzel a véleménnyel egyedül.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 554
több mint 3 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 908 — Apu ökölbeszorított keze