Politika
66 feliratkozó
több mint 3 éve
mfor.hu/cikkek/makro/brutalisan-dragan-sikerult-szijjarto-peternek-orosz-gazt-vennie.htmlAz szép. Mint a vakcinák....
több mint 3 éve
hát ilyen gazdasági, szociológiai stb. válságban nem növelni a támogatottságot az már több, mint tehetsegtelenség. , akkor komoly aggódás lehet majd az önkori választásokra.nyilván pusztán a véletlen műve, hogy még mindig az apró-klán vezeti a legnagyobb ellenzéki pártot, nincs itt semmi látnivaló
MC12
csodálkozzatok még rá hatszázadszorra is, hogyan lehetséges ez, és miért vannak még a fiatalok is teljesen besokallva a politikától

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Itt félreértések vannak. A Fidesz minden választói korcsoportban veri az ellenzéket, igen, a 18-30as csoportban is. Az arány változik, ahogy haladunk felfelé a korfán. Valóban itt vezet a legkevésbé, és az idősek között leginkább, de vezet.de a következő választásra az lehetRáadásul a Fidesz ügyesen rájátszik a generációs ellentétre. Szülők/nagyszülők felháborodnak Lili stílusán és a forma el is fedi a tartalmat.Hot take: Szvsz a magyarok tobbsegenekn zimpatikus egy-egy jokor megeresztett tragarsag. Lasd: O1G (ami nem csak az ellenzekieknel ment nagyot).Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.
Gyurma Pappa
Lenne ellenzeki mediagepezet, fel lehetne fuzninra azt a populista kampanyt amire szuksege van az ellenzeknek.
Pechjukre a Fidesz ebben jobb es elorebb is tart.
undisputedly
És tudják, a szépkorúakat nem lehet legyőzni a szavazófülkében, főleg úgy nem, hogy a vasárnap tüntető 80 ezer fő kétharmada nem is választókorú.
Dzsokijuing
slowmotion
A probléma az ellenzék szempontjából az, hogy az fiatal szavazók jelentős része - irónikus módon leginkább Pesten - ugyanúgy rühelli ezt az ellenzéket, mint a fideszt. Én óvnám a hurráoptimista hangulattól az ellenzéki szimpatizánsokat, egyelőre semmilyen trend nem utal arra, hogy alapvető változások lennének a pártpreferenciáiakban. Sőt, kifejezetten tankönyvi ami zajlik, a nem elkötelezett, kb. 800 ezer Fidesz szavazó szépen lassan leszakad a Fideszről és preferencia nélküli lesz - a ciklus közepéig, addig van ideje az ellenzéknek ajánlatot tenni nekik - aminek még a nyoma se látszik, pitiáner belharcok és a koncon marakodás ami zajlik. Az ellenzék kb. nulla fővel emelte a támogatottságát ami szerintem politikatörténeti unicum, hát ilyen gazdasági, szociológiai stb. válságban nem növelni a támogatottságot az már több, mint tehetsegtelenség.
Ha pedig nem lesz hideg telünk, és nem lesznek a lakosságnak kifizethetetlen számlák, amiben kb. minden hite van jelenleg az ellenzéki pártoknak, hát, akkor komoly aggódás lehet majd az önkori választásokra.
“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
Akkor mar egyetem, meló, szerelem, külföld...de a következő választásra az lehetRáadásul a Fidesz ügyesen rájátszik a generációs ellentétre. Szülők/nagyszülők felháborodnak Lili stílusán és a forma el is fedi a tartalmat.Hot take: Szvsz a magyarok tobbsegenekn zimpatikus egy-egy jokor megeresztett tragarsag. Lasd: O1G (ami nem csak az ellenzekieknel ment nagyot).Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.
Gyurma Pappa
Lenne ellenzeki mediagepezet, fel lehetne fuzninra azt a populista kampanyt amire szuksege van az ellenzeknek.
Pechjukre a Fidesz ebben jobb es elorebb is tart.
undisputedly
És tudják, a szépkorúakat nem lehet legyőzni a szavazófülkében, főleg úgy nem, hogy a vasárnap tüntető 80 ezer fő kétharmada nem is választókorú.
Dzsokijuing
slowmotion
A fiatalok az érdemi politikába egy olyan korfájú országban, mint a mienk szinte csak forradalom formájában tudnak érdemi módon bekapcsolódni.
több mint 3 éve
de a következő választásra az lehetRáadásul a Fidesz ügyesen rájátszik a generációs ellentétre. Szülők/nagyszülők felháborodnak Lili stílusán és a forma el is fedi a tartalmat.Hot take: Szvsz a magyarok tobbsegenekn zimpatikus egy-egy jokor megeresztett tragarsag. Lasd: O1G (ami nem csak az ellenzekieknel ment nagyot).Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.
Gyurma Pappa
Lenne ellenzeki mediagepezet, fel lehetne fuzninra azt a populista kampanyt amire szuksege van az ellenzeknek.
Pechjukre a Fidesz ebben jobb es elorebb is tart.
undisputedly
És tudják, a szépkorúakat nem lehet legyőzni a szavazófülkében, főleg úgy nem, hogy a vasárnap tüntető 80 ezer fő kétharmada nem is választókorú.
Dzsokijuing
több mint 3 éve
Ráadásul a Fidesz ügyesen rájátszik a generációs ellentétre. Szülők/nagyszülők felháborodnak Lili stílusán és a forma el is fedi a tartalmat.Hot take: Szvsz a magyarok tobbsegenekn zimpatikus egy-egy jokor megeresztett tragarsag. Lasd: O1G (ami nem csak az ellenzekieknel ment nagyot).Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.
Gyurma Pappa
Lenne ellenzeki mediagepezet, fel lehetne fuzninra azt a populista kampanyt amire szuksege van az ellenzeknek.
Pechjukre a Fidesz ebben jobb es elorebb is tart.
undisputedly
És tudják, a szépkorúakat nem lehet legyőzni a szavazófülkében, főleg úgy nem, hogy a vasárnap tüntető 80 ezer fő kétharmada nem is választókorú.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
jobbosok szidják, balosok kiállnak mellette (mint mindenben az elmúlt 10-12 évben)El is vonatkoztatnek attol h slampoetry..mondjuk akkor legyen vers. Koltoi szabadsag azt ir es ugy ahogy akar, de ez a kiakadas oriasi de ahogy lattam sokan meg is vedtek.Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.
Gyurma Pappa
YoungZeeZee
több mint 3 éve
Bayer Zsóti leghívebb követői kikészülnek egy-két bazdmegen. Nagyon vicces.El is vonatkoztatnek attol h slampoetry..mondjuk akkor legyen vers. Koltoi szabadsag azt ir es ugy ahogy akar, de ez a kiakadas oriasi de ahogy lattam sokan meg is vedtek.Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.
Gyurma Pappa
YoungZeeZee

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 964
El is vonatkoztatnek attol h slampoetry..mondjuk akkor legyen vers. Koltoi szabadsag azt ir es ugy ahogy akar, de ez a kiakadas oriasi de ahogy lattam sokan meg is vedtek.Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.
Gyurma Pappa
több mint 3 éve
Pech.Ez nem pech, a Fidesz ennyi pénzt engedélyez.Hot take: Szvsz a magyarok tobbsegenekn zimpatikus egy-egy jokor megeresztett tragarsag. Lasd: O1G (ami nem csak az ellenzekieknel ment nagyot).Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.
Gyurma Pappa
Lenne ellenzeki mediagepezet, fel lehetne fuzninra azt a populista kampanyt amire szuksege van az ellenzeknek.
Pechjukre a Fidesz ebben jobb es elorebb is tart.
undisputedly
(Rejtély, hogy miért kell még mindig rámutatni, hogy működik egy autokrácia.)
ender1112
több mint 3 éve
Ez nem pech, a Fidesz ennyi pénzt engedélyez.Hot take: Szvsz a magyarok tobbsegenekn zimpatikus egy-egy jokor megeresztett tragarsag. Lasd: O1G (ami nem csak az ellenzekieknel ment nagyot).Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.
Gyurma Pappa
Lenne ellenzeki mediagepezet, fel lehetne fuzninra azt a populista kampanyt amire szuksege van az ellenzeknek.
Pechjukre a Fidesz ebben jobb es elorebb is tart.
undisputedly
(Rejtély, hogy miért kell még mindig rámutatni, hogy működik egy autokrácia.)
több mint 3 éve
Hot take: Szvsz a magyarok tobbsegenekn zimpatikus egy-egy jokor megeresztett tragarsag. Lasd: O1G (ami nem csak az ellenzekieknel ment nagyot).Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.
Gyurma Pappa
Lenne ellenzeki mediagepezet, fel lehetne fuzninra azt a populista kampanyt amire szuksege van az ellenzeknek.
Pechjukre a Fidesz ebben jobb es elorebb is tart.
több mint 3 éve
Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..Teljesen egyetértek, hogy ez egy slam poetry, úgy is kell kezelni.
4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
YoungZeeZee
Az a baj, hogy a mozgalomnak nem tesz jó. A célokat nem viszi előre. Az a baj, hogy szar az optikája. Minden sikeres mozgalom azért tudott sikeres lenni, mert jó volt az optikája. A trágárság, bármennyire is vicces vagy őszinte vagy művészetileg értelmezhető, egyszerűen nem jut el a _tömeghez_. A középnek nem lehet így beszélni.
De! Szerencsére a másik oldalnak sincs sok esze, mert azzal, hogy az igazgató úr (igaz fasz egyébként is) elhatárolódott, mártírt csinált a lányból (aki egyéb tényleg aranyos és okos lány). Szóval szerencsére ők még nagyobb ostobák.

több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 964
Megneztem lili vagy kinek a slam poetryet amit tamadnak h tragar stb..4 perc alatt volt 5-6 csunya szo....jajj uristen most mi lesz.
A mufaj resze sztem ezzel nem volt gond.o igy fejezi ki a velemenyet .
több mint 3 éve
Koszi szepen a neveben is. Kifejezetten jo anyagi korulmenyek kozott el, IT szektor.Nem lehet, hogy azért, mert odakint nem él olyan anyagi körülmények között, hogy rendes egészségbiztosítást fizessen? Az angol egészségügyi rendszer messze nem tökéletes, sok ott is a probléma, de azért azzal a sok problémával együtt is, ezerszer inkább kezeltetném magam Angliában - bármivel -, mint idehaza. Kivéve, ha itthon tudok egy specialistát, akit meg is tudok fizetni. De akkor Angliában is ki tudom fizetni. Szóval furcsa döntés, ha tényleg hazajön ezért.Angliai magyar ismerosom sajnos rakkal kuzd, erosen gondolkodik hogy itthon folytatja a kezelest. Ha baj van minden kellemetlenseg mellett is jo kezekben vagy itt, kint sok a kokler.Nekem is van amcsiban ismerős, aki pár év múlva nyugdíjba megy és költözik azonnal Magyarországra. Egyszerűen olcsó az élet, ha dollárban/euróban kapod a pénzed.Tök jó elsőre, én is agyaltam ilyesmin, csak aztán mindig oda jutok, ha véletlenül egészségügyi ellátásra van szükség, nem biztos, hogy a legjobb helyen pengeted az életet.
Azért még mindig van rengeteg helyen 70-80 nm-es ház nem lepusztulva 12-15 millióért, még az osztrák határhoz közel is.
Klaci79
Hanni
JéBé
(Akárhogy is dönt, jobbulást neki!)
peterk2005 udvari bolond
Szerkesztette: JéBé
több mint 3 éve
Nem lehet, hogy azért, mert odakint nem él olyan anyagi körülmények között, hogy rendes egészségbiztosítást fizessen? Az angol egészségügyi rendszer messze nem tökéletes, sok ott is a probléma, de azért azzal a sok problémával együtt is, ezerszer inkább kezeltetném magam Angliában - bármivel -, mint idehaza. Kivéve, ha itthon tudok egy specialistát, akit meg is tudok fizetni. De akkor Angliában is ki tudom fizetni. Szóval furcsa döntés, ha tényleg hazajön ezért.Angliai magyar ismerosom sajnos rakkal kuzd, erosen gondolkodik hogy itthon folytatja a kezelest. Ha baj van minden kellemetlenseg mellett is jo kezekben vagy itt, kint sok a kokler.Nekem is van amcsiban ismerős, aki pár év múlva nyugdíjba megy és költözik azonnal Magyarországra. Egyszerűen olcsó az élet, ha dollárban/euróban kapod a pénzed.Tök jó elsőre, én is agyaltam ilyesmin, csak aztán mindig oda jutok, ha véletlenül egészségügyi ellátásra van szükség, nem biztos, hogy a legjobb helyen pengeted az életet.
Azért még mindig van rengeteg helyen 70-80 nm-es ház nem lepusztulva 12-15 millióért, még az osztrák határhoz közel is.
Klaci79
Hanni
JéBé
(Akárhogy is dönt, jobbulást neki!)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Sajnos ez is egy törvényszerű folyamat az autoriter rendszerekben. A rendszer felépítése okozza. A legfontosabb döntéshozó(k)nak nem csak a döntéshozatalban van (szinte) korlátlan mozgásterük, de abban is, hogy kivel konzultálnak a döntéshozatal előtt. Márpedig ha nincs rákényszerítve az ember, hogy meghallgassa a nem tetszőt is, akkor előbb-utóbb eltolja a kellemetlent, és a kellemest hallgatja csak meg. Minden fasza, jók vagyunk. Vagy gáz van ugyan, de nem mi miattunk, hanem a másik a hibás. És idővel elkezdi el is hinni....(OV) a miniszterelnök, aki arról is szólt, hogy a következő 10-20 évben egyre több nyugat-európai költözik hozzánk, mert Magyarország egy biztonságos, keresztény és a hagyományokra büszke ország. Orbán Viktor emlékeztetett: az európai történelemben mindig nagy nyereség volt a befogadó országok számára, amikor Nyugatról érkeztek bevándorlók.Szerintem ez O. Balazs rossz hatasa. Vagyis csak tippelem, hiszen nyilvan nem latok ra, de tusvanyosi beszeddel kapcsoaltban is kdierult, hogy olyan szerzotol ideologizalt OV, akinek a konyvet OB tette ele. OB nagyon benne mozog ebben az amerikai alt-rightban, a konzervativizmusbol atcsuszott ebbe a posztmodern altrightba, marpedig ebben a scenaban van egy ilyen elmelet-trend, amely szerint a nyugat moralis hanyatlasa (bizozonyos tekintetben szerintem is van ilyen hanyatlas, csak mas jellegu es merteku) azt okozza, hogy az emberek migralnak a jobboldalibb regiokba. Ugye USa-ban ez a California--> Texas vonal pl, de az amerikai alt-rightbol kiindulva ezt europai meretekre szabva ezt kapod.
Ezért Magyarország is szívesen látja a menekülteket, de csak ha nyugatról érkeznek.
Na ez a kemény, nem a kád széle. Már látom magam előtt a Hegyeshalomnál hosszú tömött sorokban álló hollandokat és németeket, ahogy várnak a földi paradicsomba bebocsátásra.
| Amúgy szerintetek a főni milyen cuccot tol? Lehet ilyet kapni TB-támogatottan? |
Vitézlő Titoknok tomz
Szvsz OB atcsuszott kicsit a wishful thinking altright vonalra es OV pedig velemenybuborekba kerult emiatt is, plusz amiatt is, amiert kitettek az EP-bol, ahol rendre megkaphatta a velemenykulonbseget zart ajtok mogott, de most mar csak LePen es tarsaik vannak, akik meg ugyanezt a vonalat toljak.
Summa summarum, igazi konzervativ tanacsadok kellenenek melle, nem ilyen grinder social media wannabe influencerek, mint OB.
undisputedly
Orbán behülyítette az országot a Sorosozással / migránsozással / Brüsszelezéssel. Tragikomikus, hogy közben ő maga is áldozatává válik ennek. Csak őt nem az orkán erejű propaganda hülyíti meg, hanem a besatnyuió / elhülyülő környezete. Mondanám, hogy úgy kell neki, megérdemli. De sajnos rajtunk (is) csattan az ostor.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Angliai magyar ismerosom sajnos rakkal kuzd, erosen gondolkodik hogy itthon folytatja a kezelest. Ha baj van minden kellemetlenseg mellett is jo kezekben vagy itt, kint sok a kokler.Nekem is van amcsiban ismerős, aki pár év múlva nyugdíjba megy és költözik azonnal Magyarországra. Egyszerűen olcsó az élet, ha dollárban/euróban kapod a pénzed.Tök jó elsőre, én is agyaltam ilyesmin, csak aztán mindig oda jutok, ha véletlenül egészségügyi ellátásra van szükség, nem biztos, hogy a legjobb helyen pengeted az életet.
Azért még mindig van rengeteg helyen 70-80 nm-es ház nem lepusztulva 12-15 millióért, még az osztrák határhoz közel is.
Klaci79
Hanni
több mint 3 éve
Figyelmeztető sztrájkot tartottak a Volánbusz sofőrjei is, a pedagógusok tiltakozásai pedig folytatódnak (még ha az egységes munkabeszüntetést továbbra sem sikerül megvalósítani). Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy előrevetítsük, egyre többen fogják belátni, hogy a propagandával nem lehet fizetni a boltokban, a kormány pedig elvesztette az irányítást az ország sorsa felett és a válsághelyzetre nem tud mással reagálni, mint oktalan hőbörgéssel és felelősség hárítással.
Salátatörvénybe bújtatva mutyizzák be az állam szociális szerepvállalásának teljes megszűntetését. Ez persze szépen illik bele abba a trendbe, mely során a Fidesz folyamatosan építi lesz állami funkciókat. Aki túl akarja élni a betegségét az jobban teszi, ha a magánegészségügyi ellátást választja, a katasztrofális tanárhiány miatt pedig a mindennapi közbeszéd tárgya lett, hogy a szülők szálljanak be az oktatók bérébe.
Tudja még valaki, hogy a Fidesz egyáltalán milyen közszolgáltások fenntartására képes?
Hát a pénzt azt még be tudja szedni, szeptemberben rekord közeli államháztartási többlet jött össze. Persze ez nem is csoda, a 20%-os általános, a 50%-os élelmiszerinfláció és a 27%-os áfa örök szerelme hatékonyabb, mint a kormány családpolitikája. Hiába jár Orbán Viktor Brüsszelbe megszavazni minden egyes szankciót amiről itthon kiplakátolják, hogy tönkretesznek minket és hiába vezetnek be ársapkákat, amik ellen meg épp Brüsszelben rázzák az öklüket, hogy az ördögtől valók (amúgy valóban), ez az össze-vissza hazudozás már kevés lesz.
Az is kevés lesz, ha a Republikánosok novemberben jól szerepelnek a választásokon és megint lehet Trumphoz dörgölőzni, mert ez bizony nem fogja megváltoztatni azt a tényt, hogy bár az infláció és ezzel az állami bevételek egyre nőnek, az átlag kereset viszont hónapok óta csökken.
A faszokrácia hagyományainak megfelelően pedig a rubeljobboldal most sem a magyar lakossággal, hanem a saját hülyeségeivel van elfoglalva, abban bízva, hogy ha már kenyér nem lesz akkor elég lesz a cirkusz is.
A buszsofőrök azonban úgy tűnik nem így látják és amikor a tojás ára két hét alatt 30%-ot emelkedik, aztán megérkeznek a fideszszámlák a gázáremeléssel, akkor ott bizony egyre több háztartásba fog bekopogni a sanda gyanú, hogy itt mi bizony átal vagyunk rézfánfütyülőzve a közmondásos falvédőn.
Vajon mire lenne képes a kormány, ha nem járnának a buszok, a vonatok és bezárnának az iskolák két hétre?
Valószínűleg kötnének egy űr- és óceánkutatási egyezményt Kirgizisztánnal.
www.facebook.com/photo?fbid=448603814068397&set=a.408074548121324
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
Nekem is van amcsiban ismerős, aki pár év múlva nyugdíjba megy és költözik azonnal Magyarországra. Egyszerűen olcsó az élet, ha dollárban/euróban kapod a pénzed.Tök jó elsőre, én is agyaltam ilyesmin, csak aztán mindig oda jutok, ha véletlenül egészségügyi ellátásra van szükség, nem biztos, hogy a legjobb helyen pengeted az életet.
Azért még mindig van rengeteg helyen 70-80 nm-es ház nem lepusztulva 12-15 millióért, még az osztrák határhoz közel is.
Klaci79
több mint 3 éve
Tolna déli részén, vagy Baranyában (nem Pécsen, nyilván) ennyiért egészen korrekt állapotú családi házat lehet venni, telekkel.Ja, nekem is van egy, ajrós német nyugdíjasnak jópézé', ha tud valaki ilyet, szóljon! 😊
Jan
több mint 3 éve
Mamám házát Mezőkovácsházán ukránok vették meg. Oda menekülnek ha kötelezően besorozzák a nőket is.olyan eldugott helyeken keresnek a kulfoldiek nem felujitott hazak, hogy el sem hinnetek 😊Ezt csak arra írtam, hogy valóban létezik beköltözési folyamat Magyarországra, a miniszterelnöki sallangokat leszámítva.Az EU csatlakozáskor a hollandoknak már kész tervük volt, mekkora üvegházakat és hol fognak telepíteni, mert ők úgy értelmezték, a szabad tőke áramlása azt jelenti hogy földet is vásárolhatnak. Egyébként azt jelenti de próbálj meg Hollandiában vagy Franciaországban külföldiként termőföldhöz jutni....(OV) a miniszterelnök, aki arról is szólt, hogy a következő 10-20 évben egyre több nyugat-európai költözik hozzánk, mert Magyarország egy biztonságos, keresztény és a hagyományokra büszke ország. Orbán Viktor emlékeztetett: az európai történelemben mindig nagy nyereség volt a befogadó országok számára, amikor Nyugatról érkeztek bevándorlók.sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2022/08/09/bedepuszta-zsakfalu-holland-uzletember-kiado/
Ezért Magyarország is szívesen látja a menekülteket, de csak ha nyugatról érkeznek.
Na ez a kemény, nem a kád széle. Már látom magam előtt a Hegyeshalomnál hosszú tömött sorokban álló hollandokat és németeket, ahogy várnak a földi paradicsomba bebocsátásra.
| Amúgy szerintetek a főni milyen cuccot tol? Lehet ilyet kapni TB-támogatottan? |
Vitézlő Titoknok tomz
Ugyanez zajlik Legénden és még több nógrádi kis faluban is.
Fogy a szárazföld Hollandiában, itt pedig olcsón hozzájutnak.
Dzsokijuing
Nemes samu09
Dzsokijuing
YoungZeeZee
Egy lepukkant, fürdőszoba nélküli ház, ahol csak az udvarig van benn a víz. Gáz, áram benn. Hatalmas telekkel, udvarral 2,5milla volt.
Szerkesztette: Bazzani
több mint 3 éve
Tolna déli részén, vagy Baranyában (nem Pécsen, nyilván) ennyiért egészen korrekt állapotú családi házat lehet venni, telekkel.Annyira olcsók ezek, hogy nevetséges. Magyarok pedig nem vennék meg, mert sok ilyen falú a kihalás szélére kerül szépen lassan. Aki euróban kapja a fizetését, annak befektetésnek jó. Enni nem kér, jól jöhet még egyszer...Nagyanyámék Borsodban laknak egy pár száz fős faluban, a falu házainak több mint felét felvásárolták a hollandok és a németek, pedig igen gagyi állapotban lévő Kádár kockák...olyan eldugott helyeken keresnek a kulfoldiek nem felujitott hazak, hogy el sem hinnetek 😊Ezt csak arra írtam, hogy valóban létezik beköltözési folyamat Magyarországra, a miniszterelnöki sallangokat leszámítva.Az EU csatlakozáskor a hollandoknak már kész tervük volt, mekkora üvegházakat és hol fognak telepíteni, mert ők úgy értelmezték, a szabad tőke áramlása azt jelenti hogy földet is vásárolhatnak. Egyébként azt jelenti de próbálj meg Hollandiában vagy Franciaországban külföldiként termőföldhöz jutni....(OV) a miniszterelnök, aki arról is szólt, hogy a következő 10-20 évben egyre több nyugat-európai költözik hozzánk, mert Magyarország egy biztonságos, keresztény és a hagyományokra büszke ország. Orbán Viktor emlékeztetett: az európai történelemben mindig nagy nyereség volt a befogadó országok számára, amikor Nyugatról érkeztek bevándorlók.sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2022/08/09/bedepuszta-zsakfalu-holland-uzletember-kiado/
Ezért Magyarország is szívesen látja a menekülteket, de csak ha nyugatról érkeznek.
Na ez a kemény, nem a kád széle. Már látom magam előtt a Hegyeshalomnál hosszú tömött sorokban álló hollandokat és németeket, ahogy várnak a földi paradicsomba bebocsátásra.
| Amúgy szerintetek a főni milyen cuccot tol? Lehet ilyet kapni TB-támogatottan? |
Vitézlő Titoknok tomz
Ugyanez zajlik Legénden és még több nógrádi kis faluban is.
Fogy a szárazföld Hollandiában, itt pedig olcsón hozzájutnak.
Dzsokijuing
Nemes samu09
Dzsokijuing
YoungZeeZee
kapitnono
Nekem is van amcsiban ismerős, aki pár év múlva nyugdíjba megy és költözik azonnal Magyarországra. Egyszerűen olcsó az élet, ha dollárban/euróban kapod a pénzed.
Azért még mindig van rengeteg helyen 70-80 nm-es ház nem lepusztulva 12-15 millióért, még az osztrák határhoz közel is.
Klaci79
több mint 3 éve
Sajnos viszont ha nem laksz ott, akkor a tesók gondoskodnak, hogy ne maradjon sok holmi a pecóban😊Nagyanyámék Borsodban laknak egy pár száz fős faluban, a falu házainak több mint felét felvásárolták a hollandok és a németek, pedig igen gagyi állapotban lévő Kádár kockák...olyan eldugott helyeken keresnek a kulfoldiek nem felujitott hazak, hogy el sem hinnetek 😊Ezt csak arra írtam, hogy valóban létezik beköltözési folyamat Magyarországra, a miniszterelnöki sallangokat leszámítva.Az EU csatlakozáskor a hollandoknak már kész tervük volt, mekkora üvegházakat és hol fognak telepíteni, mert ők úgy értelmezték, a szabad tőke áramlása azt jelenti hogy földet is vásárolhatnak. Egyébként azt jelenti de próbálj meg Hollandiában vagy Franciaországban külföldiként termőföldhöz jutni....(OV) a miniszterelnök, aki arról is szólt, hogy a következő 10-20 évben egyre több nyugat-európai költözik hozzánk, mert Magyarország egy biztonságos, keresztény és a hagyományokra büszke ország. Orbán Viktor emlékeztetett: az európai történelemben mindig nagy nyereség volt a befogadó országok számára, amikor Nyugatról érkeztek bevándorlók.sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2022/08/09/bedepuszta-zsakfalu-holland-uzletember-kiado/
Ezért Magyarország is szívesen látja a menekülteket, de csak ha nyugatról érkeznek.
Na ez a kemény, nem a kád széle. Már látom magam előtt a Hegyeshalomnál hosszú tömött sorokban álló hollandokat és németeket, ahogy várnak a földi paradicsomba bebocsátásra.
| Amúgy szerintetek a főni milyen cuccot tol? Lehet ilyet kapni TB-támogatottan? |
Vitézlő Titoknok tomz
Ugyanez zajlik Legénden és még több nógrádi kis faluban is.
Fogy a szárazföld Hollandiában, itt pedig olcsón hozzájutnak.
Dzsokijuing
Nemes samu09
Dzsokijuing
YoungZeeZee
kapitnono
több mint 3 éve
Annyira olcsók ezek, hogy nevetséges. Magyarok pedig nem vennék meg, mert sok ilyen falú a kihalás szélére kerül szépen lassan. Aki euróban kapja a fizetését, annak befektetésnek jó. Enni nem kér, jól jöhet még egyszer...Nagyanyámék Borsodban laknak egy pár száz fős faluban, a falu házainak több mint felét felvásárolták a hollandok és a németek, pedig igen gagyi állapotban lévő Kádár kockák...olyan eldugott helyeken keresnek a kulfoldiek nem felujitott hazak, hogy el sem hinnetek 😊Ezt csak arra írtam, hogy valóban létezik beköltözési folyamat Magyarországra, a miniszterelnöki sallangokat leszámítva.Az EU csatlakozáskor a hollandoknak már kész tervük volt, mekkora üvegházakat és hol fognak telepíteni, mert ők úgy értelmezték, a szabad tőke áramlása azt jelenti hogy földet is vásárolhatnak. Egyébként azt jelenti de próbálj meg Hollandiában vagy Franciaországban külföldiként termőföldhöz jutni....(OV) a miniszterelnök, aki arról is szólt, hogy a következő 10-20 évben egyre több nyugat-európai költözik hozzánk, mert Magyarország egy biztonságos, keresztény és a hagyományokra büszke ország. Orbán Viktor emlékeztetett: az európai történelemben mindig nagy nyereség volt a befogadó országok számára, amikor Nyugatról érkeztek bevándorlók.sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2022/08/09/bedepuszta-zsakfalu-holland-uzletember-kiado/