Politika

67 feliratkozó

több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 173 — beers & Packers
..... a kormányzati intezkedésekre meg úgy tekintek, mint egy olyan tényezőre az egyenletben, amire nincs érdemi ráhatasom. Őszentsége Sobri Jóska
Ezt csak beidézem, hogy értsd, hogy mire gondolok amikor a következő bekezdésedre reagálok.

Sosem értettem azokat, akik dühöngenek a 40 fokos meleg miatt, és megfejtik, hogy a klímavaltozás tehet róla, és azt hiszik elérhető, hogy ne így legyen. Én azokat értem, akik vesznek legkondit vagy este intézik a dolgukat, vagy elfogadják, hogy ennyire meleg van, és nem pazarolnak energiát ennek folyamatos konstatálására, mitöbb ezen való bosszankodásra. Ezt hívják megoldáscentrikus hozzáállásnak, haszontalannak tartom a problémacentrikusságot és az azzal járó káros aggodalmaskodást.Őszentsége Sobri Jóska
Azért nem érted, mert azok az emberek akik a klímaváltozás miatt mérgelődnek nem úgy látják a klímaváltozást, mint egy olyan eseményt amire nincs ráhatásuk. Mindkettő nézőpont igaz, mert egymagukban valóban nincs ráhatásuk. De egymagában nagyon sok mindenre nincs ráhatása az embernek. A te attitűdöddel a folyó mellett élő paraszt ember is addig jut el, hogy tavaszról tavaszra nézegeti az emelkedő folyó szintjét, és amikor azt látja, hogy emelkedik, akkor nem esik kétségbe. Nyugodt, mert felkészült az áradásra. Időben betárolt homokzsákból, hogy az áradás előtt körül tudja venni a házát vele. A nagy bajt elkerüli, az udvart kitakarítja, az istállóban elpusztult állatokat meg leírja veszteségként. Megszokta, minden évben ezt csinála, és megtanult már vele együtt élni.

Csak egy dolog nem jut eszébe: az, hogy ha összeállna a falu, aztán a falu a szomszéd faluval, a kistérség a nagyobb térséggel és így tovább, akkor gátat is emelhetnének a folyó mellett. Egy olyan gátat, aminek a megépítésére nulla esélye van, sőt egyedül a megépítés kezdeményezésére is alig-alig van esélye. Ennek ellenére időnként mégis épülnek gátak, mégpedig azért, mert sok olyan kisember akinek egyedül semmi esélye nincs, úgy gondolta, hogy ennek ellenére "dühöng" miatta. Na, a "dühöngők" ezért "dühöngenek" általában.
peterk2005 udvari bolond
És azokat sem érti, akiknek nem tetszik, hogy Budapesten sorra vágták ki a fákat és fasorokat a Kossuth tértől a József Nádor térig, helyette pedig térköveztek ezerrel, mert a Fidesznek ebből jött a lóvé. Ja. Nem tehetünk semmit. Hát, ezzel a mentalitással tényleg nem. Sebaj, majd veszünk még egy légkondit. Az, hogy a nyári kánikulában ettől pokollá válik a város, le van szarva. A lottó számaira nincs ráhatásunk, de arra, hogy mi történik a szűkebb és a tágabb környezetünkben, nagyon is van. A légkondisok majd jó hűvösben nézegethetik a rezsiszámlájukat.
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 100 — #NoStress
..... a kormányzati intezkedésekre meg úgy tekintek, mint egy olyan tényezőre az egyenletben, amire nincs érdemi ráhatasom. Őszentsége Sobri Jóska
Ezt csak beidézem, hogy értsd, hogy mire gondolok amikor a következő bekezdésedre reagálok.

Sosem értettem azokat, akik dühöngenek a 40 fokos meleg miatt, és megfejtik, hogy a klímavaltozás tehet róla, és azt hiszik elérhető, hogy ne így legyen. Én azokat értem, akik vesznek legkondit vagy este intézik a dolgukat, vagy elfogadják, hogy ennyire meleg van, és nem pazarolnak energiát ennek folyamatos konstatálására, mitöbb ezen való bosszankodásra. Ezt hívják megoldáscentrikus hozzáállásnak, haszontalannak tartom a problémacentrikusságot és az azzal járó káros aggodalmaskodást.Őszentsége Sobri Jóska
Azért nem érted, mert azok az emberek akik a klímaváltozás miatt mérgelődnek nem úgy látják a klímaváltozást, mint egy olyan eseményt amire nincs ráhatásuk. A te nézőpontodat is le lehet vezetni - le is vezetted érthetően -, de a másikat is. Levezetem neked. Gondolj egy folyó mellett élő paraszt gazdárras. A gazda tavaszról tavaszra nézegeti az emelkedő folyó szintjét, és amikor azt látja, hogy emelkedik, akkor nem esik kétségbe. Nyugodt, mert felkészült az áradásra. Időben betárolt homokzsákból, hogy az áradás előtt körül tudja venni a házát vele. A nagy bajt elkerüli, az udvart kitakarítja, az istállóban elpusztult állatokat meg leírja veszteségként. Megszokta, minden évben ezt csinálja, és megtanult már vele együtt élni, bekalkulálja "működési veszteségként", amivel nem lehet mit kezdeni.

Ez a gazda előrelátó, csak egy dologra nem gondol: Arra, hogy ha összeállna a falu, aztán a falu a szomszéd faluval, a kistérség a nagyobb térséggel és így tovább, akkor gátat is emelhetnének a folyó mellett. Egy olyan gátat, aminek a megépítésére nulla esélye van, sőt egyedül a megépítés kezdeményezésére is alig-alig van esélye. Ennek ellenére időnként mégis épülnek gátak. Mégpedig azért, mert sok olyan kisember akinek egyedül semmi esélye nincs, úgy gondolta, hogy ennek ellenére "dühöng". Na, a "dühöngők" ezért "dühöngenek" általában.
peterk2005 udvari bolond
Nem.
A dühöngők elvárják a folyótól, hogy ne öntsön ki.
Már ha a példádnál maradunk.
De a példád rossz, mert akkor lenne analóg, ha egy ezertonnás meteorit vágtatna a Föld felé, és az ellen védekeznének gáttal vagy betonbunkerrel vagy bármilyen építménnyel.
Én olyan példákat írtam amire nincs ráhatásom, se így, se úgy, se amúgy.
Persze keresheted a bölcsek kövét vagy építhetsz perpetum mobilet (akár közösségi finanszírozással, munkacsoportokban), én azon, hogy valamin nem tudok változtatni azt értem, hogy tényleg nem tudok változtatni.
Ha nem fogadod el ezt axiómaként (elfogadva, hogy lehet hülye vagyok, és rosszul mérem fel a "változást", a "dolgokat", a "tudokot") vagyis azt, ami nekem axióma, akkor bármilyen torz példát előhozhatsz cáfolatkent.
Ha meg elfogadod, akkor megérted mit írtam.
Végülis rajtad múlik.

több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
..... a kormányzati intezkedésekre meg úgy tekintek, mint egy olyan tényezőre az egyenletben, amire nincs érdemi ráhatasom. Őszentsége Sobri Jóska
Ezt csak beidézem, hogy értsd, hogy mire gondolok amikor a következő bekezdésedre reagálok.

Sosem értettem azokat, akik dühöngenek a 40 fokos meleg miatt, és megfejtik, hogy a klímavaltozás tehet róla, és azt hiszik elérhető, hogy ne így legyen. Én azokat értem, akik vesznek legkondit vagy este intézik a dolgukat, vagy elfogadják, hogy ennyire meleg van, és nem pazarolnak energiát ennek folyamatos konstatálására, mitöbb ezen való bosszankodásra. Ezt hívják megoldáscentrikus hozzáállásnak, haszontalannak tartom a problémacentrikusságot és az azzal járó káros aggodalmaskodást.Őszentsége Sobri Jóska
Azért nem érted, mert azok az emberek akik a klímaváltozás miatt mérgelődnek nem úgy látják a klímaváltozást, mint egy olyan eseményt amire nincs ráhatásuk. A te nézőpontodat is le lehet vezetni - le is vezetted érthetően -, de a másikat is. Levezetem neked. Gondolj egy folyó mellett élő paraszt gazdára. A gazda tavaszról tavaszra nézegeti az emelkedő folyó szintjét, és amikor azt látja, hogy emelkedik, akkor nem esik kétségbe. Nyugodt, mert felkészült az áradásra. Időben betárolt homokzsákból, hogy az áradás előtt körül tudja venni a házát vele. A nagy bajt elkerüli, azt meg már megszokta, megy neki rutinból, hogy az ár elvonultával kitakarítsa az udvart. Sőt, azt is bekalkulálta az üzletmenetébe, hogy az istállóban az állatok X százaléka el fog hullani. Megszokta már, hogy így minimalizálja azokat a veszteségeket, amiket a természet legyőzhetetlen ereje okoz.

Ez a gazda előrelátó, csak egy dologra nem gondol: Arra, hogy ha összeállna a falu, aztán a falu a szomszéd faluval, a kistérség a nagyobb térséggel és így tovább, akkor gátat is emelhetnének a folyó mellett. Egy olyan gátat, aminek a megépítésére nulla esélye van, sőt egyedül a megépítés kezdeményezésére is alig-alig van esélye. Ennek ellenére időnként mégis épülnek gátak. Mégpedig azért, mert sok olyan kisember akinek egyedül semmi esélye nincs, úgy gondolta, hogy ennek ellenére "dühöng". Na, a "dühöngők" ezért "dühöngenek" általában. Hogy épüljenek fel azok a gátak, amik anélkül sosem épülnének fel, hogy nincsenek "dühöngők".

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
andree Arizona Cardinals 1 800
Ma szembejött velem FB-on ez a Deák Dániel nevű Századvéges balfasz.
Ami hozzászólások mennek ott a dolgai alatt. Esküszöm elkezdetem drukkolni a rezsidémonnak.
Bazzani
Néha telex-es cikkek alá szokott jönni trollkodni facebook-on. 5 perc után az egész hozzászóláslánc eltűnik 😀
Ott azért kapja a savat.
gamerkr
Túlmutat Magyarországon és a Fideszen, de szomorú tanulsága a kampánynak, hogy a teljes spektrumot lefedő médiagépezetből ezek a Facebookon óbégató, hazudozó, mocskolódó low budget arcok voltak a leghatásosabbak.
több mint 4 éve
gamerkr Green Bay Packers 12 048 — The sharif don't like it - welcome to the casbah club
Ma szembejött velem FB-on ez a Deák Dániel nevű Századvéges balfasz.
Ami hozzászólások mennek ott a dolgai alatt. Esküszöm elkezdetem drukkolni a rezsidémonnak.
Bazzani
Néha telex-es cikkek alá szokott jönni trollkodni facebook-on. 5 perc után az egész hozzászóláslánc eltűnik 😀
Ott azért kapja a savat.

több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220717/az-igazi-rezsidemon-ez-most-a-piaci-ar-556729

Ez volt?
Nem igazán értem, miért vagyunk az elitben energia árakban...most akkor nem olcsó orosz gázt kapunk, és termelünk olcsón itthon villamos energiát? Hogy lesz a mi piaci árunk ilyen magas?
Nem vagyok benne ebben a témakörbe, de kb felére tettem volna az árakat...
Eazzy
A villany piaci áránál érti valaki, hogy miért a hudex tőzsdei árat vette a cikk figyelembe? A hudexen tudtommal Paksi árammal nem kereskednek. Az MVM (a lakossági áram kiszolgáló) az általa szolgáltatott áramnak csak a töredékét adja/veszi ott, a döntő többségét maga állítja elő (Pakson ill saját egyéb erőművekben). A hudex tulajdonképpen "csak" arra van, hogy kiszolgálja az MVM-en "kívüli" kereskedői piacot, és az MVM ezen a piacon csak akkor jelenik meg, amikor szüksége van némi plusz energiára, és akkor vesz valamennyit mondjuk az osztrákoktól. Aztán amikor meg van egy kis feleslege, akkor meg ugyanitt eladja mondjuk egy török áramkereskedőnek. Namost, ha a lakosságnak annyiért adja az MVM az áramot amennyiért az osztrákoktól veszi ill. a török áramkereskedőnek adja azt a keveset amit ad illetve vesz, akkor mi az értelme annak, hogy az MVM egy állami tulajdonú stratégiai cég? Így csak azt a szerepét nem tölti be, ami miatt állami kézben van és stratégiainak van kinevezve.

(Egyébként én nem tudok olyan - európai - országról amelyik ilyen közvetlen piaci árazást alkalmazna. Azaz a tőzsdei árhoz kötné a lakossági árakat. Javítson ki aki többet tud erről, de én úgy tudom, hogy még a fullra liberalizált piacokon is - pl. britek - is van állami szereplő, amelyik ha hatósági árazást nem is tud alkalmazni, de piaci szereplőként ilyenkor beszáll és kedvezőbb feltételekkel adja az áramot - csökkentve annak az árát a lakosság felé - aztán elszámol a többi szereplővel. Azaz gyakorlatilag lenyeli a különbséget. Hiszen ott is ez a dolga, ezért állami szereplő, ezért tartották meg a piacon. Javítsatok ki, ha tévednék.)

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 100 — #NoStress
A baj az, hogy rossz irányba tüzelsz. Abból, amit írtál, úgy fest, mintha a legnagyobb gond a média „valóságtorzítása” lenne. Természetesen nem a valóságot tényleg eltorzító fideszes udvari sajtóra gondolsz – azzal nincs semmi problémád –, hanem azokra a médiumokra, amelyek „brutális mennyiségű adatot” zúdítanak az emberekre.
nagylaza, főpohárnok
Nem valóságtorzítás, hanem adatdömping.
Azt mondom 3996882.
Majdnem négymillió, wow, de önmagában csak egy kontextus nélküli számsor. Lehet a telószámom, lehet a legutolsó 7 totószelvényemen a találatok száma, lehet a bankszámlám egyenlege, egy háború vagy járvány halottainak száma, akármi. Egy semmihez se köthető adat. Nem információ. Ennyi az állításom a médiáról, mivel sokat fogyasztom, így erre jutottam.
Telebasznak minket adatokkal, információ nélkül, és ez rengeteg embert frusztrál, kb. nekik írtam amit írtam.

A fideszes udvari sajtót szinte semennyire nem fogyasztom, már szórakozasképpen sem, mivel unalmas, így azzal valóban semmi problémám, ahogy a kenyai vagy mexikói vezető híroldalakkal vagy a Film+ tévécsatornával sincs, mert uszkve nulla találkozásom van velük.
Az emberek meg nem érdekelnek, legalábbis ahogy a te megfogalmazásodból értelmezem.
Akik érdekelnek, azokkal meg foglalkozok médiafüggetlenül is.


Pedig a legnagyobb gond magával a valósággal, azon belül pedig az általad zseninek tartott Orbán Viktor intézkedéseivel van. Jelesül azzal, hogy katások százezrei kerülnek egyik pillanatról a másikra létbizonytalanságba; azzal, hogy Orbán közlése szerint az „átlagon felüli fogyasztás” fölött hirtelen az eddigi rezsi öt-hatszorosát kell fizetni. (Meghazudtolva minden korábbi állítását és ígéretét.) Az például, hogy a média próbálja adatszerűen kideríteni, milyen kört érintően és mennyi befizetésről lehet szó, nem a sajtó hibája, hanem azé a kormányé, amely alapvetően fontos adatokat sem hajlandó közzétenni. Nem a média, hanem az inkompetens kormány kelt pánikot.
Tudom, nem könnyű szembenézni azzal, ha egy bálványról bebizonyosodik, hogy nem nagy formátumú személyiség, hanem csak egy hatalommániás, pitiáner gazember. Előbb vagy utóbb azonban ennek felismerésnek meg kell történnie.
nagylaza, főpohárnok
Engem a katások se érdekelnek, ahogy a rezsicsökkentés-csökkentés se.
Egyrészt, mert amíg nincs rendelet, addig nem tudok a valóságra reagálni, csak más emberek agyszülemenyeire, vélemenyeire, félelmeire, másrészt mert amint tudom, hogy engem, a nekem fontos embereket konkrétan miként és mennyire és hogyan érinti majd kitalálok valamit, ami hasznos, a kormányzati intezkedésekre meg úgy tekintek, mint egy olyan tényezőre az egyenletben, amire nincs érdemi ráhatasom. Mint az időjárás, hogy milyen állampolgárnak születtem és hova, hogy ki költözik a szomszédba vagy hogy elromlik e az autóm. Egy megoldandó problémában az a tényező, amit nem tudok megváltoztatni, csak figyelembe venni.
Én ezt tartom értelmes, előremutató és hasznos hozzáállásnak, nem azt, ha valaki olyan dolgokon mergelődik vagy nyivákol, amik adottak.
Sosem értettem azokat, akik dühöngenek a 40 fokos meleg miatt, és megfejtik, hogy a klímavaltozás tehet róla, és azt hiszik elérhető, hogy ne így legyen. Én azokat értem, akik vesznek legkondit vagy este intézik a dolgukat, vagy elfogadják, hogy ennyire meleg van, és nem pazarolnak energiát ennek folyamatos konstatálására, mitöbb ezen való bosszankodásra.
Ezt hívják megoldáscentrikus hozzáállásnak, haszontalannak tartom a problémacentrikusságot és az azzal járó káros aggodalmaskodást.

Orbánt nem tartom bálvanynak -nincsenek bálványaim- de ahogy elismerek egy kiemelkedő sportteljesítményt, egy jó filmet, egy zseniális festményt, úgy elismerem egy politikus, egy maffiafőnök vagy egy HC zsenijét is elfogulatlanul, függetlenül a szurkolásomtól vagy annak "erkölcsi" aspektusaitól, mert számomra a teljesítmeny és az erkölcs két teljesen független dolog, de persze látom, hogy az emberek ezeket mindig összemossák, politikában is, gazdaságban is, sportban is, mindenhol. Ilyen az emberi természet, elfogadom, csak nem az én világom.

több mint 4 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 991 — Steelers fan
 telex.hu/belfold/2022/07/17/augusztus-20-tuzijatek-koltsegek-kozerdeku-adatigenyles-mtu-parbeszed

😀
Amadeus
Kenyeret és cirkuszt.
Már csak a kenyér hiányzik.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 4 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 281 — Axel Foley
Ma szembejött velem FB-on ez a Deák Dániel nevű Századvéges balfasz.
Ami hozzászólások mennek ott a dolgai alatt. Esküszöm elkezdetem drukkolni a rezsidémonnak.

Szerkesztette: Bazzani

több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 424 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Még egy nagy buli lesz mielőtt összeomlik az ország 😃
gabokocka
Meg egy odab@szos danse macabre. 😊

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 959 — Colts Fan
22 milliárd lesz a tűzijáték. Ez kell pronyófalván.
ozibozi
Lehet hogy ennyiért kell tüzijátékot venni, hogy fel tudjuk gyújtani ezt a szarkupacot ahol élünk! 😀
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 31 107 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220717/az-igazi-rezsidemon-ez-most-a-piaci-ar-556729

Ez volt?
Nem igazán értem, miért vagyunk az elitben energia árakban...most akkor nem olcsó orosz gázt kapunk, és termelünk olcsón itthon villamos energiát? Hogy lesz a mi piaci árunk ilyen magas?
Nem vagyok benne ebben a témakörbe, de kb felére tettem volna az árakat...
Eazzy
hát nem érted, hogy itt még így is jobb, mint Hollandiában?
Amadeus
Engem őszintén érdekel, hogy majd mivel indokolják a “piaci árat”, amikor Pakson töredék áron termelik.
Értem, hogy költségvetési hiány...
De ha “piaci áron” lesz az áram, akkor a rezsi-csökkentés nettó bevétel lesz az államkasszába.
Sinisa
Brüsszel támadása, meg a háború. Ja és persze a baloldal ármánykodása.


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 173 — beers & Packers
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220717/az-igazi-rezsidemon-ez-most-a-piaci-ar-556729

Ez volt?
Nem igazán értem, miért vagyunk az elitben energia árakban...most akkor nem olcsó orosz gázt kapunk, és termelünk olcsón itthon villamos energiát? Hogy lesz a mi piaci árunk ilyen magas?
Nem vagyok benne ebben a témakörbe, de kb felére tettem volna az árakat...
Eazzy
hát nem érted, hogy itt még így is jobb, mint Hollandiában?
Amadeus
Engem őszintén érdekel, hogy majd mivel indokolják a “piaci árat”, amikor Paksról a töredékére jön ki.
Értem, hogy költségvetési hiány...
De ha “piaci áron” lesz az áram, akkor a rezsi-csökkentés nettó bevétel lesz az államkasszába.
Sinisa
Surányi Györgyöt idézve, hogy miért nézi Orbán hülyének az embereket..."mert működik".

Ennyi.

Újabb átbaszás.
Amadeus
Nem szabad engedni, hogy a sajtó a ránk zúdított adatokkal valóságtorzító pánikot keltsen.
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 983
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220717/az-igazi-rezsidemon-ez-most-a-piaci-ar-556729

Ez volt?
Nem igazán értem, miért vagyunk az elitben energia árakban...most akkor nem olcsó orosz gázt kapunk, és termelünk olcsón itthon villamos energiát? Hogy lesz a mi piaci árunk ilyen magas?
Nem vagyok benne ebben a témakörbe, de kb felére tettem volna az árakat...
Eazzy
hát nem érted, hogy itt még így is jobb, mint Hollandiában?
Amadeus
Engem őszintén érdekel, hogy majd mivel indokolják a “piaci árat”, amikor Paksról a töredékére jön ki.
Értem, hogy költségvetési hiány...
De ha “piaci áron” lesz az áram, akkor a rezsi-csökkentés nettó bevétel lesz az államkasszába.
Sinisa
Surányi Györgyöt idézve, hogy miért nézi Orbán hülyének az embereket..."mert működik".

Ennyi.

Újabb átbaszás.
több mint 4 éve
Sinisa New England Patriots 3 238 — Gràcies Pep!
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220717/az-igazi-rezsidemon-ez-most-a-piaci-ar-556729

Ez volt?
Nem igazán értem, miért vagyunk az elitben energia árakban...most akkor nem olcsó orosz gázt kapunk, és termelünk olcsón itthon villamos energiát? Hogy lesz a mi piaci árunk ilyen magas?
Nem vagyok benne ebben a témakörbe, de kb felére tettem volna az árakat...
Eazzy
hát nem érted, hogy itt még így is jobb, mint Hollandiában?
Amadeus
Engem őszintén érdekel, hogy majd mivel indokolják a “piaci árat”, amikor Pakson töredék áron termelik.
Értem, hogy költségvetési hiány...
De ha “piaci áron” lesz az áram, akkor a rezsi-csökkentés nettó bevétel lesz az államkasszába.

Szerkesztette: Sinisa

TITO
JOHAN
Per Sempre Etern

This team was the best team in the AFC in the regular season and we won two games in the playoffs against two good football teams, the best team in the postseason. And that’s what this team is.
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 378 — NFL bracket champion '26

Amadeus
 youtu.be/eyLOw29VJIA


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 983
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220717/az-igazi-rezsidemon-ez-most-a-piaci-ar-556729

Ez volt?
Nem igazán értem, miért vagyunk az elitben energia árakban...most akkor nem olcsó orosz gázt kapunk, és termelünk olcsón itthon villamos energiát? Hogy lesz a mi piaci árunk ilyen magas?
Nem vagyok benne ebben a témakörbe, de kb felére tettem volna az árakat...
Eazzy
hát nem érted, hogy itt még így is jobb, mint Hollandiában?
több mint 4 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 290 — No one likes us, cause no one like us
 www.portfolio.hu/gazdasag/20220717/az-igazi-rezsidemon-ez-most-a-piaci-ar-556729

Ez volt?
Nem igazán értem, miért vagyunk az elitben energia árakban...most akkor nem olcsó orosz gázt kapunk, és termelünk olcsón itthon villamos energiát? Hogy lesz a mi piaci árunk ilyen magas?
Nem vagyok benne ebben a témakörbe, de kb felére tettem volna az árakat...

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 4 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 18 173 — beers & Packers
A legtöbb ember ha politikáról (gazdaságpolitikáról) van szó, akkor olyanná válik, mint egy túlműködő bipoláris depressziós, ha szar van az nagyon szar, ha jó van, az nagyon jó. De tulajdonképpen sosem így működött a világ. Az emberi társadalmak alapvetően mindig középre tartanak, még ha ez belülről úgy is néz ki, mintha éppen vagy zuhanna vagy meredeken emelkedne. De távlatosan szemlélve csak az "arany középúthoz" történő kompenzálás történik szinte mindig.

Az elmúlt időszak kibaszott csúcstámadás volt, akár a 2.vh vége óta nézzük európai háborúk, szabadságjogok, komfortszint tekintetében, akár az elmúlt 10 évet gazdasági fellendülés tekintetében, egyaránt az emberiség legjobb időszakainak egyike volt. Törvényszerű, hogy most jön némi szar.
De ez nem azt jelnti, hogy irány a gödör alja, és ott rohadunk meg most már mindörökre, csak annyit, hogy lejtmenetben vagyunk, egészen addig, amíg nem érünk egy újabb hegy lábához.
Ez a valódi valóság.

De a médiavalóságban minden "soha nem látott", " elképzelhetetlenül rettenetes", "minden idők legnagyobb..." ésatöbbi.
És nem szabad, hogy ez a médiavalóság határozza meg a közérzetünket, cselekvéseinket, mert ez sohanemlátottelképzelhetetlenülrettenetesenmindenidőklegnagyobb túlzása, valóságtorzítása, gondolatbefolyásolása.
Arra, aki napi hírfogyasztó és érdeklődik a közélet iránt, brutális mennyiségű adatot (adatot, nem érdemi információt! óriási különbség) zúdít rá a média, és nem csoda, ha valakit ez a rengeteg adat maga alá temet, elkeserít, elkedvetlenít.

Én azt gondolom, hogy oké, szar van, covid, háború, energiaválság, ellátási válság, faszomtudjamégmijön, de ez nem valami extraapokaliptikus szar (ahogy a médiumok harsogják), csak egy olyan standard szar, amivel az emberiség ugyanúgy megbírkózik, mint az elmúlt pár ezer éve alatt az eddigiekkel, és az egyén, akkor cselekszik a leghasznosabban, ha próbálja maga számára kiügyeskedni az adatdömpingből a tényleg releváns infókat, azokat értelmezi, azokra támaszkodik ha döntenie kell, nem pánikol, nem parázik rá olyan dolgokra, amin úgyse tud változtatni és ami úgyse annyira szar, mint amennyire felfestik, és megtesz minden tőlhet azügyben, ahol van lehetősége rá.
És ismét ideidézem a Ken Liunál olvasott mondatot: "Elkerülhetetlen eseményekkel szemben az alkalmazkodás az egyetlen választási lehetőség."
De ez szerencsére egy kurva jó és hasznos választás.
Őszentsége Sobri Jóska
Jól hangzik, van is benne igazság. Valóban: pánikolás helyett mindenkinek érdemes hideg fejjel átgondolni a saját helyzetét, felmérni a mozgásterét és a lehetőségeit, ennek megfelelőn kidolgozni a számára leginkább kedvező válságstratégiát. Ki ne értene egyet ezzel? Az is igaz, hogy fölösleges apokalipszist vizionálni, az emberiség átélt már nagyobb córeszt, nem egyszer és nem kétszer. (Ha az egyes emberek adott esetben beledöglöttek is.)
A baj az, hogy rossz irányba tüzelsz. Abból, amit írtál, úgy fest, mintha a legnagyobb gond a média „valóságtorzítása” lenne. Természetesen nem a valóságot tényleg eltorzító fideszes udvari sajtóra gondolsz – azzal nincs semmi problémád –, hanem azokra a médiumokra, amelyek „brutális mennyiségű adatot” zúdítanak az emberekre.
Pedig a legnagyobb gond magával a valósággal, azon belül pedig az általad zseninek tartott Orbán Viktor intézkedéseivel van. Jelesül azzal, hogy katások százezrei kerülnek egyik pillanatról a másikra létbizonytalanságba; azzal, hogy Orbán közlése szerint az „átlagon felüli fogyasztás” fölött hirtelen az eddigi rezsi öt-hatszorosát kell fizetni. (Meghazudtolva minden korábbi állítását és ígéretét.) Az például, hogy a média próbálja adatszerűen kideríteni, milyen kört érintően és mennyi befizetésről lehet szó, nem a sajtó hibája, hanem azé a kormányé, amely alapvetően fontos adatokat sem hajlandó közzétenni. Nem a média, hanem az inkompetens kormány kelt pánikot.
Tudom, nem könnyű szembenézni azzal, ha egy bálványról bebizonyosodik, hogy nem nagy formátumú személyiség, hanem csak egy hatalommániás, pitiáner gazember. Előbb vagy utóbb azonban ennek felismerésnek meg kell történnie.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 120

Amadeus
 www.youtube.com/watch?v=JJvGT_WUWpk
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 983
több mint 4 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 419 — Keep pounding
Még egy nagy buli lesz mielőtt összeomlik az ország 😃

Szerkesztette: gabokocka

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 21 990
22 milliárd lesz a tűzijáték. Ez kell pronyófalván.
több mint 4 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 669 — Chiefs GM
 telex.hu/belfold/2022/07/17/augusztus-20-tuzijatek-koltsegek-kozerdeku-adatigenyles-mtu-parbeszed

😀
Amadeus
Ezen milyen cinizmussal képes átlépni egy fideszes? Hogy gyurcsánynál ugyanaz lenne és ezt tényleg mindenre rá lehet szépen sütni?
r.baggio
Gyurcsánynál nem lenne tűzijáték, és 30 milliárdba kerülne. 😊

Szerkesztette: somoskovig

több mint 4 éve
ender1112 Kansas City Chiefs 2 876 — Víí veeer dö cseempjönsz.
 telex.hu/belfold/2022/07/17/augusztus-20-tuzijatek-koltsegek-kozerdeku-adatigenyles-mtu-parbeszed

😀
Amadeus
Ezen milyen cinizmussal képes átlépni egy fideszes? Hogy gyurcsánynál ugyanaz lenne és ezt tényleg mindenre rá lehet szépen sütni?
r.baggio
Csak erősen hinni kell és annyi.