Politika

44 feliratkozó

több mint 8 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 388 — #NoStress
Mondjuk ebben az egész bevándorlás - menekült kérdésben az a legröhejesebb, hogy marják egymást az európai országok, közben mindegyik úgy tesz be annak, hogy eredményesen tudjuk közösen kezelni, mint annak a rendje. Mertkel propagandát csinál az európai befogadó magatartásnak, és baszik arra, hogy emiatt néhány balkáni meg közép-európai országban káosz lesz. Amikor meg hirtelen mégse olyan befogadók, mert rájöttek, hőgy túl sokan jönnek, akkor meg azzal fenyegetőznek, hogy visszanyomják ide a bevándorlókat. Orbán meg arról pofázik, hogy egyrészt európai közös megoldás kell, másrészt viszont a második mondata már az, hogy minden ország szuverén joga a saját határőrizeti és bevándorlási politikáját meghatározni. Csakhát a kettő logikailag nem megy. Ha szuverén jögból lesz az, hogy Merkel szarik a fejünkre amikor bejelent valamit, és a görököket is rohadtul nem érdekli, hogy mi lesz nálunk, akit nem tudnak megállítani, azt terelik felénk, aztán amikor a határon tolja maga előtt a szülő a gyerekét, akkor meg bámulunk és kitörölhetjük a szuverenitásunkat.

A megoldás tényleg az lenne, ha közös európai megoldás születne. Ahogy a terrorelhárításban is erre lenne szükség. Akkor nem fordulhatna elő, hogy utólag derül ki, hogy a belga titkosszolgálat megfigyelte, le is tartóztatta, majd elengedte azt a terroristát, aki később mondjuk Párizsban robbant. Vagy fordítva. Csak ehhez ugye közösíteni kellene a munkát, a határőrizeti szabályokat is, ami viszont azzal járna, hogy kölcsönösen bele kéne engedi a másik orrát is a saját ügyeinkbe. Titkosszolgálatilag és határőrizetileg is. Amihez meg senkinek nem fűlik a foga. Egyrészt ösztönből se, másrészt észből se, mert akkor nem lehetne mire és kire mutogatni...
peterk2005
ez a 2 ügy sztem végérvényesen válaszúthoz tette az EU-t
eldönteni hogy európai egyesült államok leszünk vagy hagyjuk az egészet a faszba

én sem feltétlen rajongok az előbbi ötletért, de anélkül ilyen külső szitukra nem lehet értelmesen válaszolni csak egymásra mutogatunk szépen

mikor anno 2005ben Londonban robbantottak volt balhé, de közel sem ekkora emlékeim szerint
az időzítés tökéletes és minden politikusnak mocskosul fáj ez most
Negritis
Azért nem mindegyiknek.

 kepfeltoltes.hu/160324/orb_n6_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

több mint 8 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 41 299 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)

A zakat nem egyházi adó, hanem adó a szegényeknek - azé írtam oda nem lehet se mecsetre, se takarítónőre, se alapítványi tiszteletdíjra fordítani.sutianap
A muszlim egyház máshogy épül fel, mint a keresztény egyházak, az adójuk formája is nyilván más. De attól még lényegében adó. A 8 célcsoport között pl meg van nevezve a zakat begyűjtője is, mint lehetséges célpont. Aki siita esetben pl. gyakran maga az imám. De mindegy is, mert valláselméleti oldalról megközelítve nem tudok és nem is akarok hozzászólni, ennyire nem mélyedtem el elvi síko a mi miben. Gyakorlatban meg úgyis tökmindegy. Ahogy Vatikán is tart fent kaszinókat, úgy a zakatból származó pénzből is robban bomba mondjuk Izraelben vagy Irakban. Vagy ha úgy esik, akkor valamelyik sah lovastornáját finanszírozza, esetleg külföldi nyaralását - mondván, hogy az utazókat is támogatni kell. Amellet, hogy szegényházat is finanszíroznak belőle nyilván. (Vagy nálunk iskolát.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 115 — capitaine du château de Vienne 1487
Nem tudtam, hogy a zakatról van szó, mert önkéntes segítésről beszélgettünk, meg cseritiről. Na a zakat az meg szerintem pont nem az, hanem kb az egyházi adó megfelelője, még ha nem is így hívják, de legjobb tudomásom szerint nem önkéntes. De majd utána nézek, nem vagyok vallásszakértő.
Gazdagok adják a szegényeknek? Fasza. Pont mint nálunk a TB járulékot, vagy bármelyik adót. Akinek nincs semmije, az nem fizeti, akinek meg sok van az fizeti a szegényekét is...
Még egyszer, én az önkéntes segítésről beszéltem, ami független attól, hogy valakinek van-e pénze, és mennyi.Lecsó
A zakat bár az egyházi adóval vonható párhuzamba, nem egyértelműen adó. Bőven akad ahol ténylegesen az, az állam szedi adóként (pl. Szaúd-Arábia, vagy Pakisztán - lám még szekuláris államnak se kell lenni hozzá). De van olyan is, ahol önkéntes. Sőt, keverhetjük még jobban, mert pl. a szunniták inkább szeretik központilag szedni, kvázi kötelező módon, miközben a siiták meg a helyi imámnak szeretnek/akarnak adakozni (adózni). Úgyhogy pölö Irakban nem is olyan eccerű, hogy ki fizeti kinek, és mire és hova megy 😊

Persze a keresztény világban is ezer formája van manapság az egyházhoz kapcsolódó - azon belüli vagy kívüli - adakozásnak. Kezdve a templom bejáratnál levő pénzgyűjtő edénytől a kötelező egyházi adóig. Amit nálunk pölö a NAT szed be. Másutt meg nincs ilyen adó. A keresztény világban is ahány ország annyi gyakorlat van ezügyben.

De mondjuk ennek én se nagyon értem mi köze úgy általában a cseritihez. A zakat az a zakat, a cseriti meg cseriti. Az egyházi adónak, vagy önkéntes adakozásnak se sok köze van pl. a Vöröskereszthez, de még a Máltai Szeretetszolgáltathoz se sok.

Ugyanígy nem értem mit is akartál mondani Suti a templomba járással? A judeokeresztény örökségünk nem csak az, sőt elsősorban nem az, hogy elmegyünk-e a vasárnap reggeli misére. Hanem az, hogy egy nőt veszünk feleségül, hogy a húsvétot ünnepeljük, ésatöbbi. Az, hogy templomba megyünk-e, vagy sem, és ha templomba megyünk akkor ott katekista kérdez-feleleket játszunk-e, vagy pedig énekelgetünk, az szokás. Ez is része az örökségnek, de az örökség ennél sokkal több.

peterk2005
A zakat nem egyházi adó, hanem adó a szegényeknek - azé írtam oda nem lehet se mecsetre, se takarítónőre, se alapítványi tiszteletdíjra fordítani.

A charityhez köze van mer oda számolják be, csak pölö az amerikai katolik chariti nagyrésze szemináriumokra meg templofenntartásra megy el. S nem kö szépléleknek lenni, a keresztény adományszervezetek igenis térítő munkát végeznek, aktívan, van is belőle konfliktusuk.

A judeokeresztény örökséget szerintem keresztberakta a bastille-ostroma, jó dolog hivatkozni rá, csak közben Isten eltűnt a csatornában, vele a szabályok is, mind pokolra megyünk, mert nem tudunk mit kezdeni vele, jól írta a háborúkjárványokteknikák, két ősember találkozik, akik sose látták egymást, s addig ülnek míg nem talalálnak egy közös pontot, hogy ne verjék egymás fejét péppé. Ez az alaptermészetünk...

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 115 — capitaine du château de Vienne 1487
Az a mókás, hogy anélkül hogy valamiről csak lilaködös fogalma lenne embereknek, rögtön sikekül valami magunkhoz húzó ledegardáló véleményt formálni.

A zakat, az iszlám egyik pillére s nem lehet kivenni, ahogy asztal lábát sem ütöd ki.
sutianap
Először is elnézésedet kérem, hogy véleményt formáltam valamiről, amiről fogalmam sincs. De legalább mókás voltam. A ledegradálást viszont végképp nem értem.
Ha jól tudom, az iszlámnak 5 lába van, szóval kettőt nyugodtan ki lehet ütni, attól még állni fog. Ez lenne a degradálás? 😊
Viccet félretéve:

Nem tudtam, hogy a zakatról van szó, mert önkéntes segítésről beszélgettünk, meg cseritiről. Na a zakat az meg szerintem pont nem az, hanem kb az egyházi adó megfelelője, még ha nem is így hívják, de legjobb tudomásom szerint nem önkéntes. De majd utána nézek, nem vagyok vallásszakértő.
Gazdagok adják a szegényeknek? Fasza. Pont mint nálunk a TB járulékot, vagy bármelyik adót. Akinek nincs semmije, az nem fizeti, akinek meg sok van az fizeti a szegényekét is...
Még egyszer, én az önkéntes segítésről beszéltem, ami független attól, hogy valakinek van-e pénze, és mennyi.

Az iszlámot nem kevertem az iszlamistákkal, és pont tőlem nem kell őket megvédened, jöhetsz itt a Rooney-s hasonlatoddal, de nem értem, miért nekem célzod. Annyit mondtam, hogy az iszlám, mint vallás megbukott. Ezt most revideálom, és azt mondom, hogy válságban van, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy a híveinek a nagy része nem éppen a legirigyeltebb ember ma a világon (nagyon kis része meg kb a legirigyeltebb.) Egy vallás, ami leírva szép, de gyakorlatban meg olyan utcán lefejezős. Nekem ez egy kicsit fura, bocs. Azon államok egy része, amelyek az iszlám vallás alapjain működnek, elég nagy szarban vannak, függetlenül attól, hogy az olajon csücsülő diktatúrák kurva szépek, és elég jól működnek.
Azt mondod, az iszlám ki van találva faszául? Hát szerintem meg nincs. Mint közösséget formáló, egyben tartó eszmeiség, biztosan nincs. Egymást irtják vallási alapon, meg mindenki mást szintén vallási alapon. Nekem ez egy kicsit ósdi. De mielőtt számon kérnéd rajtam a templomba járást, a kereszténység se jobb, csak éppen most nincsenek keresztes háborúk (egyelőre...).
Lecsó
Azér neked címzem, hogy legalább legyen egy szép aszó, hogy beszéljünk.

Történelmileg a spikes/pikot ugyi a közelkelet trianonja. Van egy tucat mesterségesen létrehozott állam. Ezek az államok nem az iszlámra épültek kivéve Szaúdot. Ugye voltak próbálkozások a Mekkai királyi család visszahozatalára, szerintem majd nem sokat kell várni, míg valamelyik tojás előbújik joerdániából vagy svédországból. Nos ahogy kifogyott a szusz a fasisztoid rendszerekből előtört a vallás. Az iszlám igen aktív átpolitizált vallás, tehát nem csoda. De elkaszálták őket, nem egyszer, sokszor, algírban, egyiptomban. Ahol választásokat nyertek. Így ment haraszt alatt, s ugye ijen földközeli tőzegtüzeknél egyre radikálisabb és radikálisabb vezetők kerülnek előtérbe, most is hogy vadásszák őket, egy tolják a minnél durvább irányba. Aztán jött ez az arab tavasz, amivel teljes államok robbantak szét. Pölö most fog Algéria, nyáron. Jó dolog a pluralizmus, csak nem mindegy hova teszed, s mivel. Mer ha kalasnyikovval teszed le az ajándékod egy éppen szétmálló fasiszta diktatúrába akkor ez lesz, egyik utca lövi a másikat. Igaz ezt is leírták páluccaifijúk néven, de ez van. Gittegyletek, szarrágás, műbalhéharc és ártatlan áldozatok. Az haverom nagy konteós szerinte a cél a nagylétszámú arab hadseregek teljes lezüllesztése, demondomneki szerinetd mondjuk mi lesz, ha igaz a föderációs szíria? Akkor a kurdok egyesülnek. S épp ez az ami nemigaz, a barzanisták akkor elkezdik löni a komenistákat, s viszont, így nem lehet fizikailag egyesíteni a kurd területeket. Szóval A Boka meg az Ács, avége az csak irodalom.

Ja igen a zakatot szedik.

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nem tudtam, hogy a zakatról van szó, mert önkéntes segítésről beszélgettünk, meg cseritiről. Na a zakat az meg szerintem pont nem az, hanem kb az egyházi adó megfelelője, még ha nem is így hívják, de legjobb tudomásom szerint nem önkéntes. De majd utána nézek, nem vagyok vallásszakértő.
Gazdagok adják a szegényeknek? Fasza. Pont mint nálunk a TB járulékot, vagy bármelyik adót. Akinek nincs semmije, az nem fizeti, akinek meg sok van az fizeti a szegényekét is...
Még egyszer, én az önkéntes segítésről beszéltem, ami független attól, hogy valakinek van-e pénze, és mennyi.Lecsó
A zakat bár az egyházi adóval vonható párhuzamba, nem egyértelműen adó. Bőven akad ahol ténylegesen az, az állam szedi adóként (pl. Szaúd-Arábia, vagy Pakisztán - lám még szekuláris államnak se kell lenni hozzá). De van olyan is, ahol önkéntes. Sőt, keverhetjük még jobban, mert pl. a szunniták inkább szeretik központilag szedni, kvázi kötelező módon, miközben a siiták meg a helyi imámnak szeretnek/akarnak adakozni (adózni). Úgyhogy pölö Irakban nem is olyan eccerű, hogy ki fizeti kinek, és mire és hova megy 😊

Persze a keresztény világban is ezer formája van manapság az egyházhoz kapcsolódó - azon belüli vagy kívüli - adakozásnak. Kezdve a templom bejáratnál levő pénzgyűjtő edénytől a kötelező egyházi adóig. Amit nálunk pölö a NAT szed be. Másutt meg nincs ilyen adó. A keresztény világban is ahány ország annyi gyakorlat van ezügyben.

De mondjuk ennek én se nagyon értem mi köze úgy általában a cseritihez. A zakat az a zakat, a cseriti meg cseriti. Az egyházi adónak, vagy önkéntes adakozásnak se sok köze van pl. a Vöröskereszthez, de még a Máltai Szeretetszolgáltathoz se sok.

Ugyanígy nem értem mit is akartál mondani Suti a templomba járással? A judeokeresztény örökségünk nem csak az, sőt elsősorban nem az, hogy elmegyünk-e a vasárnap reggeli misére. Hanem az, hogy egy nőt veszünk feleségül, hogy a húsvétot ünnepeljük, ésatöbbi. Az, hogy templomba megyünk-e, vagy sem, és ha templomba megyünk akkor ott katekista kérdez-feleleket játszunk-e, vagy pedig énekelgetünk, az szokás. Ez is része az örökségnek, de az örökség ennél sokkal több.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Lecsó Denver Broncos 2 979
Az a mókás, hogy anélkül hogy valamiről csak lilaködös fogalma lenne embereknek, rögtön sikekül valami magunkhoz húzó ledegardáló véleményt formálni.

A zakat, az iszlám egyik pillére s nem lehet kivenni, ahogy asztal lábát sem ütöd ki.
sutianap
Először is elnézésedet kérem, hogy véleményt formáltam valamiről, amiről fogalmam sincs. De legalább mókás voltam. A ledegradálást viszont végképp nem értem.
Ha jól tudom, az iszlámnak 5 lába van, szóval kettőt nyugodtan ki lehet ütni, attól még állni fog. Ez lenne a degradálás? 😊
Viccet félretéve:

Nem tudtam, hogy a zakatról van szó, mert önkéntes segítésről beszélgettünk, meg cseritiről. Na a zakat az meg szerintem pont nem az, hanem kb az egyházi adó megfelelője, még ha nem is így hívják, de legjobb tudomásom szerint nem önkéntes. De majd utána nézek, nem vagyok vallásszakértő.
Gazdagok adják a szegényeknek? Fasza. Pont mint nálunk a TB járulékot, vagy bármelyik adót. Akinek nincs semmije, az nem fizeti, akinek meg sok van az fizeti a szegényekét is...
Még egyszer, én az önkéntes segítésről beszéltem, ami független attól, hogy valakinek van-e pénze, és mennyi.

Az iszlámot nem kevertem az iszlamistákkal, és pont tőlem nem kell őket megvédened, jöhetsz itt a Rooney-s hasonlatoddal, de nem értem, miért nekem célzod. Annyit mondtam, hogy az iszlám, mint vallás megbukott. Ezt most revideálom, és azt mondom, hogy válságban van, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy a híveinek a nagy része nem éppen a legirigyeltebb ember ma a világon (nagyon kis része meg kb a legirigyeltebb.) Egy vallás, ami leírva szép, de gyakorlatban meg olyan utcán lefejezős. Nekem ez egy kicsit fura, bocs. Azon államok egy része, amelyek az iszlám vallás alapjain működnek, elég nagy szarban vannak, függetlenül attól, hogy az olajon csücsülő diktatúrák kurva szépek, és elég jól működnek.
Azt mondod, az iszlám ki van találva faszául? Hát szerintem meg nincs. Mint közösséget formáló, egyben tartó eszmeiség, biztosan nincs. Egymást irtják vallási alapon, meg mindenki mást szintén vallási alapon. Nekem ez egy kicsit ósdi. De mielőtt számon kérnéd rajtam a templomba járást, a kereszténység se jobb, csak éppen most nincsenek keresztes háborúk (egyelőre...).
több mint 8 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
sutianap
Hát nagyjából ezeket próbáltam leírni pár órája, miért nem bukott meg az iszlám szerintem és hogy működik a zakat, amit én látok 😊
szerk: mai aranyárfolyam alapján 936360 Ft a zakat korlát

Szerkesztette: diverdoc

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 8 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 115 — capitaine du château de Vienne 1487
De szerintem az adakozás nem a vallásból fakad, hanem az ember érzéseiből.Lecsó
Meg a lehetőségekből. Szaúd-Arábia a világon a 6. legmagasabb átlag-életszínvonalat adja a lakosainak. Magasabbat, mint az USA, Norvégia, Ausztria, Kanada. Ott tudnak adakozni. De kérdezz meg mondjuk egy nigériai muszlim asszonyt, hogy vajon adakozásból sikerül-e kezeltetnie az AIDS-es gyerekét? Aliga kapsz igenlő választ.... (Ha sikerül, akkor azt valami nyugati segélyszervezet által szervezett keretek között maximum.)
peterk2005
Ne sarkíts, mert akkor igazad lesz. 😊
Persze az is kell hozzá, de nem gondolom, hogy a gazdag arabok alap adakozási egysége az lenne, hogy ráböknek egy gyerekre az utcán, és azt mondják, hogy innentől én fizetem a kosztot meg a kvártéjt. Aztán lehet hogy diverdoc mindjárt megcáfol.
Mo-n sem kell Csekonicsnak lenni, hogy valaki segíthessen karácsonykor pl 3 kiló száraz tésztával meg egy tábla csokival, arról nem beszélve, hogy a segítség meg nem mindig pénzt jelent. Pl a franciák tudtak törvényt alkotni arról, hogy a boltban majdnem lejáró élelmiszert nem semmisítjük meg sok pénzért, hanem odaadjuk annak, aki rászorul. Akarat kérdése.
A nigériai asszonynak meg mindegy, hogy aki segít neki, az kicsoda és milyen vallású.
Lecsó
Az a mókás, hogy anélkül hogy valamiről csak lilaködös fogalma lenne embereknek, rögtön sikekül valami magunkhoz húzó ledegardáló véleményt formálni.

A zakat, az iszlám egyik pillére s nem lehet kivenni, ahogy asztal lábát sem ütöd ki. A becsült mennyiség olyan 220 billió dollár. Ha számolni akrasz, akkor kábé az egymillió forint feletti nem forgó vagyonod kettő és fél százalékát kell berakni évente. Tehát igen a gazdagok adják a szegényeknek. Viszonta betett pénzt, ha az egyházba adja nem hasznosíthatja semmilyen más módon, fenntartásra sem. Persze nehéz pénzügyezni, mert az iszlám tiltja a kamatot, de fel lehet fogni mint egy mindenkori éves fordított alapkamatot. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy nem tized, és alsó korlátnál kezdődik.

A zakat bőven benne van a mindenkori össz Charity számokban, nem kell megijedni, hogy valami katolikus szervezet beelőzi.

Ha már itt vagyunk mint judeokeresztény legnagyobb örökösök, kivót utoljára templomban? Na ennyit a judeokeresztény örökségről, egy büdösnagy lózung amit mindig előlehetlóbálni, egy szatírszerszám. Valszeg a nagy örökösök egykét búráját Pál apostol maga verte volna be, illetve a nemszéplelkeknek való Zsankalven maga gyújtogatna alá.

Az iszlám ki van találva, baszottul, és egyszerű. Tudjátok egyszer a történelemben, a lakott keresztyén világ több mint fele az első híváskor áttért, az egész afrikai, hispán és keleti püspökség - azon nem gondóxik ugye senki, hogy valyon mi okuk volt rá?

S mégeccer az iszlámot ne keverjük az iszlamistákkal meg a daesh-el, meg wahabbal és mindenféle agyborult cimborával. Minthogy a Rooney-ek sem terroristák, pedig nagy valószínúséggel ha közvetve is, de segítették az IRÁt. Vagyis terroristák....

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 8 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 784 — SHAMEFUR DISPRAY!
Hogy a diktaturában élők többsége ott a félelem miatt maradt diktaturában itt meg hisz benne, hogy ez jó és helyes.
...
Itt viszont ahogy jövök-megyek ennek nyomát sem találom, az egyetlen elégedetlenség forrás (suttogva persze), hogy a lokáloknak miért vannak ekkora előjogaik. (orvosi körökben meg az, hogy a helyi kultúra és az iszlám mennyire megköti a kezünket és mennyire hátrányos ez sokszor).
diverdoc
Hát.. ezt eléggé leegyszerűsítőnek érzem.

Pláne hogy a kettes pont (ha helyi, ottani orvos szájából hangzik el), az már majdnem ugyanaz, mint ha a 60/70-es években egy magyar tanárember panaszkodik arra, hogy a kommunizmust éltető művek/oktatási doktrinák, az előírt kötelezők mennyire megkötik a kezüket..
Ha pedig te mondtad/nyugati.. akkor irreleváns példa szerintem. Mint egy dán tanár mondta volna Magyarországon a 70-es években.

Az meg hogy egy orosz, kínai, magyar vagy qatari földműves suttogott vajon többet "elnyomó" hatalomról este a kályha mellett, megint csak kétséges... pláne, ha jobb életszínvonalat kap mint korábban.

A szingapúri diktatúra és az ugandai diktatúra között elég széles a skála.. és egyiknek sem eleme az iszlám.
Igor
Nem helyi orvos nem mondja, mert nincs. Én mondom és a többi kollégám, köztük sok muszlim is. Csak ők nem ezt a típusú fanatikus Golf iszlámot követik. Értelemszerűen a jemeni kollégámnak semmi gondja ezzel.Szemléletes a példád Szingapúrral, 60-as évekkel, csak nem erről volt szó. 86 Magyarország és a mai Emirátusok. A két diktatúra közötti különbség. De egyébként tök mindegy.
diverdoc
Oké, sok mindenben egyetértünk.. de nem tudom, miről volt szó szerinted, mert én a legelső pontodat akartam vitatni 😀 (talán ha jól értettem, peterk-hoz hasonlóan amúgy)

A legtöbb diktatúra nem az ott élő emberek félelme miatt működik/létezik. Vagy azért mert egy réteg elhiszi az ideológiát, vagy azt várják az emberek, hogy jobb lesz neki anyagilag.. vagy mindkettő. Szerintem.
És szvsz ez igaz Magyarországra is bőven (nemhogy 86, de még a 70-es évtized is simán.. )
Persze különbségek vannak, hogy mondjuk az ideológia vallási alapú-e.. és ez érdekes kérdes (szerintem az hogy valami szekuláris/vallási ideológia nem feltétlen nagy különbség, de el tudom fogadni az alternatív véleményt is..); mindegy, csak az első pontra akartam reflektálni, szóval felőlem hagyhatjuk ennyiben.

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nem helyi orvos nem mondja, mert nincs. Én mondom és a többi kollégám, köztük sok muszlim is. Csak ők nem ezt a típusú fanatikus Golf iszlámot követik. Értelemszerűen a jemeni kollégámnak semmi gondja ezzel.Szemléletes a példád Szingapúrral, 60-as évekkel, csak nem erről volt szó. 86 Magyarország és a mai Emirátusok. A két diktatúra közötti különbség. De egyébként tök mindegy.
diverdoc
Azért nem mindegy, mert a diktatúra logikája éppen az, hogy amíg nem ég a ház, addig a többséget rá lehet venni, hogy higyjen benne. Teljesen mindegy, hogy mi az. Lehet kommunizmus, lehet kereszténység, lehet a saria, lehet bármi. Az alternatíva nélküliség ezt eredményezi. Ugyanazon a Magyarországon, amelyiben 1986-ban még egy párt volt, egy Népfront-tal, és 1 TV csatornával és a híradójával, nagyon nehéz volt az emberekhez alternatívát eljuttatni. Négy évvel később, ahogy meg lehetett hallani az alternatívákat, és "benne volt a levegőben", hogy lehet is választani közülük, egy csomó ember véleménye meg is változott. Az lepne meg nagyon, ha Szaúd-Arábiában széleskörű, bújkáló elégedetlenség lenne. Az csak akkor lehetne, ha nem csak a vezényelt információk juthatnának el az emberekhez. (És mondjuk nem élnének olyan kurva jól, hogy lényegében mindegy. Ha Magyarországon hirtelen olajat találnának, tízszer ennyi lenne a jövedelem, itt is simán elfogadná mindenki, hogy a keresztény életvitel, a vasárnapi templomba járás, a bérmálkodás és társai jók, sőt anélkül nem élet az élet. Még én magam is 😀 )

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
peterk2005
Csak ez a kőkemény diktatúra az iszlámra épül. És nagy különbség van pl. egy kommunista, fasiszta és egy ilyen diktatura között.
diverdoc
Miben is áll a különbség?
peterk2005
Hogy a diktaturában élők többsége ott a félelem miatt maradt diktaturában itt meg hisz benne, hogy ez jó és helyes.
diverdoc
Ó, hát Szaddam idején, ha jöttél-mentél Irakban, ott is 90%-os volt a népszerűsége 😊 Vagy mondjuk Magyarországon 1986-ban még 98%-al nyert a Népfront által delegált MSZMP jelölt. És nem azért, mert a nép meg volt félemlítve, állítom neked, hogy a többség elhitte, hogy jó a rendszer. (Még akkor is, ha hétvégén ment Bécsbe Gorenje-t csencselni.)
peterk2005
Ironizálhatsz ezen. Irakban nem jártam, Magyarországon 86 előtt igen. Lehet hogy Te akkor azt tapasztaltad hogy emberek 98% MSzMP hívő, én nem. Lépten, nyomon burkolt, vagy nyíltabb kritikát, elégedetlenséget tapasztaltam. Itt viszont ahogy jövök-megyek ennek nyomát sem találom, az egyetlen elégedetlenség forrás (suttogva persze), hogy a lokáloknak miért vannak ekkora előjogaik. (orvosi körökben meg az, hogy a helyi kultúra és az iszlám mennyire megköti a kezünket és mennyire hátrányos ez sokszor).
diverdoc
Ez nem írónia. Magyaroszágon annak idején, ha (szélesebb körű) elégedetlenség volt, az kizárólag az anyagi nehézségek miatt volt. Olyant nem hallottál, hogy nem jó ez a rendszer, kéne demokratikus választás, satóbbi. Én 1986-ban ki lettem ideiglenesen csapva a gimnáziumból nem sokkal érettségi előtt, mert orosz zászlót égettem a laktanya előtt pár haverral. Senki nem volt, aki akár csak halkan is, csak súgva is odajött volna és azt mondta volna, hogy "jól tetted". És még csak nem is érzékeltették velem. Egy évvel később meg 4 hónapra futkosóra zavartak, mert sorkatonaként eltávon márc. 15.-én "bontorram a rendszert" a Lánchídnál. Na, akkor se volt egyetlen egy ember se akin azt láttam volna, hogy ha nem is meri kimondtani, de egyetért. (Az más kérdés, hogy az a rendszer már annyira felpuhult, hogy végül simán érettségiztem, sőt felvételizhettem, és fel is vettek. Az utolsó évek ilyen furák voltak. De még '89-ben is történt olyan, hogy a kísérleti fizika szigorlatom a Nagy Imre újratemetés napjára esett. Reggel leszigorlatoztam, majd kimentem a tüntetésre. Amikor visszaértem eredményhirdetésre, bejöttek a profok a terembe, egyenként bemondták az eredményt - kivéve hármunkét. Amikor utánuk mentem, és érdeklődtem, hogy velünk mi van, azt a választ kaptam, hogy döntsem el, vagy szigorlatozom, vagy tüntetek. Egy hétig csicskáztattak, mire végül megkaptuk a jegyet. Néhány hónappal később ledőlt a berlini fal.)
peterk2005
87 vagy 88 dec 6-án (Mikulás napja miatt a dec 6 biztos)kaptam meg a 3. oldalról készített fényképet és a politikailag megbízhatatlan aktát.
Te is elégedetlenkedtél, én is. És még sokan mások.

Szerkesztette: diverdoc

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 8 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
De szerintem az adakozás nem a vallásból fakad, hanem az ember érzéseiből.Lecsó
Meg a lehetőségekből. Szaúd-Arábia a világon a 6. legmagasabb átlag-életszínvonalat adja a lakosainak. Magasabbat, mint az USA, Norvégia, Ausztria, Kanada. Ott tudnak adakozni. De kérdezz meg mondjuk egy nigériai muszlim asszonyt, hogy vajon adakozásból sikerül-e kezeltetnie az AIDS-es gyerekét? Aliga kapsz igenlő választ.... (Ha sikerül, akkor azt valami nyugati segélyszervezet által szervezett keretek között maximum.)
peterk2005
Ezzel egyetértek maximálisan. Szaud Arábia sokkal többet adhatna. De az a nigériai muszlim ha itt lenne a kezelését kifizetnék (persze ki is paterolnák amint lehet). És a nyugati segély amiből kezelik az nem biztos hogy vallási alapon nyugszik (mármint egyházi).
diverdoc
Arra utaltam, hogy a nigériai nőt - ha kezelik, akkor - nem szaudi segélyalapból kezelik nagy valószínűséggel, hanem nyugatiból. Pedig lenne rá szaudi pénz is...
peterk2005
igy van

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 8 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
Hogy a diktaturában élők többsége ott a félelem miatt maradt diktaturában itt meg hisz benne, hogy ez jó és helyes.
...
Itt viszont ahogy jövök-megyek ennek nyomát sem találom, az egyetlen elégedetlenség forrás (suttogva persze), hogy a lokáloknak miért vannak ekkora előjogaik. (orvosi körökben meg az, hogy a helyi kultúra és az iszlám mennyire megköti a kezünket és mennyire hátrányos ez sokszor).
diverdoc
Hát.. ezt eléggé leegyszerűsítőnek érzem.

Pláne hogy a kettes pont (ha helyi, ottani orvos szájából hangzik el), az már majdnem ugyanaz, mint ha a 60/70-es években egy magyar tanárember panaszkodik arra, hogy a kommunizmust éltető művek/oktatási doktrinák, az előírt kötelezők mennyire megkötik a kezüket..
Ha pedig te mondtad/nyugati.. akkor irreleváns példa szerintem. Mint egy dán tanár mondta volna Magyarországon a 70-es években.

Az meg hogy egy orosz, kínai, magyar vagy qatari földműves suttogott vajon többet "elnyomó" hatalomról este a kályha mellett, megint csak kétséges... pláne, ha jobb életszínvonalat kap mint korábban.

A szingapúri diktatúra és az ugandai diktatúra között elég széles a skála.. és egyiknek sem eleme az iszlám.
Igor
Nem helyi orvos nem mondja, mert nincs. Én mondom és a többi kollégám, köztük sok muszlim is. Csak ők nem ezt a típusú fanatikus Golf iszlámot követik. Értelemszerűen a jemeni kollégámnak semmi gondja ezzel.Szemléletes a példád Szingapúrral, 60-as évekkel, csak nem erről volt szó. 86 Magyarország és a mai Emirátusok. A két diktatúra közötti különbség. De egyébként tök mindegy.

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
De szerintem az adakozás nem a vallásból fakad, hanem az ember érzéseiből.Lecsó
Meg a lehetőségekből. Szaúd-Arábia a világon a 6. legmagasabb átlag-életszínvonalat adja a lakosainak. Magasabbat, mint az USA, Norvégia, Ausztria, Kanada. Ott tudnak adakozni. De kérdezz meg mondjuk egy nigériai muszlim asszonyt, hogy vajon adakozásból sikerül-e kezeltetnie az AIDS-es gyerekét? Aliga kapsz igenlő választ.... (Ha sikerül, akkor azt valami nyugati segélyszervezet által szervezett keretek között maximum.)
peterk2005
Ezzel egyetértek maximálisan. Szaud Arábia sokkal többet adhatna. De az a nigériai muszlim ha itt lenne a kezelését kifizetnék (persze ki is paterolnák amint lehet). És a nyugati segély amiből kezelik az nem biztos hogy vallási alapon nyugszik (mármint egyházi).
diverdoc
Arra utaltam, hogy a nigériai nőt - ha kezelik, akkor - nem szaudi segélyalapból kezelik nagy valószínűséggel, hanem nyugatiból. Pedig lenne rá szaudi pénz is...

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
peterk2005
Csak ez a kőkemény diktatúra az iszlámra épül. És nagy különbség van pl. egy kommunista, fasiszta és egy ilyen diktatura között.
diverdoc
Miben is áll a különbség?
peterk2005
Hogy a diktaturában élők többsége ott a félelem miatt maradt diktaturában itt meg hisz benne, hogy ez jó és helyes.
diverdoc
Ó, hát Szaddam idején, ha jöttél-mentél Irakban, ott is 90%-os volt a népszerűsége 😊 Vagy mondjuk Magyarországon 1986-ban még 98%-al nyert a Népfront által delegált MSZMP jelölt. És nem azért, mert a nép meg volt félemlítve, állítom neked, hogy a többség elhitte, hogy jó a rendszer. (Még akkor is, ha hétvégén ment Bécsbe Gorenje-t csencselni.)
peterk2005
Ironizálhatsz ezen. Irakban nem jártam, Magyarországon 86 előtt igen. Lehet hogy Te akkor azt tapasztaltad hogy emberek 98% MSzMP hívő, én nem. Lépten, nyomon burkolt, vagy nyíltabb kritikát, elégedetlenséget tapasztaltam. Itt viszont ahogy jövök-megyek ennek nyomát sem találom, az egyetlen elégedetlenség forrás (suttogva persze), hogy a lokáloknak miért vannak ekkora előjogaik. (orvosi körökben meg az, hogy a helyi kultúra és az iszlám mennyire megköti a kezünket és mennyire hátrányos ez sokszor).
diverdoc
Ez nem írónia. Magyaroszágon annak idején, ha (szélesebb körű) elégedetlenség volt, az kizárólag az anyagi nehézségek miatt volt. Olyant nem hallottál, hogy nem jó ez a rendszer, kéne demokratikus választás, satóbbi. Én 1986-ban ki lettem ideiglenesen csapva a gimnáziumból nem sokkal érettségi előtt, mert orosz zászlót égettem a laktanya előtt pár haverral. Senki nem volt, aki akár csak halkan is, csak súgva is odajött volna és azt mondta volna, hogy "jól tetted". És még csak nem is érzékeltették velem. Egy évvel később meg 4 hónapra futkosóra zavartak, mert sorkatonaként eltávon márc. 15.-én "bontorram a rendszert" a Lánchídnál. Na, akkor se volt egyetlen egy ember se akin azt láttam volna, hogy ha nem is meri kimondtani, de egyetért. (Az más kérdés, hogy az a rendszer már annyira felpuhult, hogy végül simán érettségiztem, sőt felvételizhettem, és fel is vettek. Az utolsó évek ilyen furák voltak. De még '89-ben is történt olyan, hogy a kísérleti fizika szigorlatom a Nagy Imre újratemetés napjára esett. Reggel leszigorlatoztam, majd kimentem a tüntetésre. Amikor visszaértem eredményhirdetésre, bejöttek a profok a terembe, egyenként bemondták az eredményt - kivéve hármunkét. Amikor utánuk mentem, és érdeklődtem, hogy velünk mi van, azt a választ kaptam, hogy döntsem el, vagy szigorlatozom, vagy tüntetek. Egy hétig csicskáztattak, mire végül megkaptuk a jegyet. Néhány hónappal később ledőlt a berlini fal.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Lecsó Denver Broncos 2 979
De szerintem az adakozás nem a vallásból fakad, hanem az ember érzéseiből.Lecsó
Meg a lehetőségekből. Szaúd-Arábia a világon a 6. legmagasabb átlag-életszínvonalat adja a lakosainak. Magasabbat, mint az USA, Norvégia, Ausztria, Kanada. Ott tudnak adakozni. De kérdezz meg mondjuk egy nigériai muszlim asszonyt, hogy vajon adakozásból sikerül-e kezeltetnie az AIDS-es gyerekét? Aliga kapsz igenlő választ.... (Ha sikerül, akkor azt valami nyugati segélyszervezet által szervezett keretek között maximum.)
peterk2005
Ne sarkíts, mert akkor igazad lesz. 😊
Persze az is kell hozzá, de nem gondolom, hogy a gazdag arabok alap adakozási egysége az lenne, hogy ráböknek egy gyerekre az utcán, és azt mondják, hogy innentől én fizetem a kosztot meg a kvártéjt. Aztán lehet hogy diverdoc mindjárt megcáfol.
Mo-n sem kell Csekonicsnak lenni, hogy valaki segíthessen karácsonykor pl 3 kiló száraz tésztával meg egy tábla csokival, arról nem beszélve, hogy a segítség meg nem mindig pénzt jelent. Pl a franciák tudtak törvényt alkotni arról, hogy a boltban majdnem lejáró élelmiszert nem semmisítjük meg sok pénzért, hanem odaadjuk annak, aki rászorul. Akarat kérdése.
A nigériai asszonynak meg mindegy, hogy aki segít neki, az kicsoda és milyen vallású.
több mint 8 éve
Igor Baltimore Ravens TCU Horned Frogs 15 784 — SHAMEFUR DISPRAY!
Hogy a diktaturában élők többsége ott a félelem miatt maradt diktaturában itt meg hisz benne, hogy ez jó és helyes.
...
Itt viszont ahogy jövök-megyek ennek nyomát sem találom, az egyetlen elégedetlenség forrás (suttogva persze), hogy a lokáloknak miért vannak ekkora előjogaik. (orvosi körökben meg az, hogy a helyi kultúra és az iszlám mennyire megköti a kezünket és mennyire hátrányos ez sokszor).
diverdoc
Hát.. ezt eléggé leegyszerűsítőnek érzem.

Pláne hogy a kettes pont (ha helyi, ottani orvos szájából hangzik el), az már majdnem ugyanaz, mint ha a 60/70-es években egy magyar tanárember panaszkodik arra, hogy a kommunizmust éltető művek/oktatási doktrinák, az előírt kötelezők mennyire megkötik a kezüket..
Ha pedig te mondtad/nyugati.. akkor irreleváns példa szerintem. Mint egy dán tanár mondta volna Magyarországon a 70-es években.

Az meg hogy egy orosz, kínai, magyar vagy qatari földműves suttogott vajon többet "elnyomó" hatalomról este a kályha mellett, megint csak kétséges... pláne, ha jobb életszínvonalat kap mint korábban.

A szingapúri diktatúra és az ugandai diktatúra között elég széles a skála.. és egyiknek sem eleme az iszlám.

Szerkesztette: Igor

We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)

We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 8 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
De szerintem az adakozás nem a vallásból fakad, hanem az ember érzéseiből.Lecsó
Meg a lehetőségekből. Szaúd-Arábia a világon a 6. legmagasabb átlag-életszínvonalat adja a lakosainak. Magasabbat, mint az USA, Norvégia, Ausztria, Kanada. Ott tudnak adakozni. De kérdezz meg mondjuk egy nigériai muszlim asszonyt, hogy vajon adakozásból sikerül-e kezeltetnie az AIDS-es gyerekét? Aliga kapsz igenlő választ.... (Ha sikerül, akkor azt valami nyugati segélyszervezet által szervezett keretek között maximum.)
peterk2005
Ezzel egyetértek maximálisan. Szaud Arábia sokkal többet adhatna. De az a nigériai muszlim ha itt lenne a kezelését kifizetnék (persze ki is paterolnák amint lehet). És a nyugati segély amiből kezelik az nem biztos hogy vallási alapon nyugszik (mármint egyházi).

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 8 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
peterk2005
Csak ez a kőkemény diktatúra az iszlámra épül. És nagy különbség van pl. egy kommunista, fasiszta és egy ilyen diktatura között.
diverdoc
Miben is áll a különbség?
peterk2005
Hogy a diktaturában élők többsége ott a félelem miatt maradt diktaturában itt meg hisz benne, hogy ez jó és helyes.
diverdoc
Ó, hát Szaddam idején, ha jöttél-mentél Irakban, ott is 90%-os volt a népszerűsége 😊 Vagy mondjuk Magyarországon 1986-ban még 98%-al nyert a Népfront által delegált MSZMP jelölt. És nem azért, mert a nép meg volt félemlítve, állítom neked, hogy a többség elhitte, hogy jó a rendszer. (Még akkor is, ha hétvégén ment Bécsbe Gorenje-t csencselni.)
peterk2005
Ironizálhatsz ezen. Irakban nem jártam, Magyarországon 86 előtt igen. Lehet hogy Te akkor azt tapasztaltad hogy emberek 98% MSzMP hívő, én nem. Lépten, nyomon burkolt, vagy nyíltabb kritikát, elégedetlenséget tapasztaltam. Itt viszont ahogy jövök-megyek ennek nyomát sem találom, az egyetlen elégedetlenség forrás (suttogva persze), hogy a lokáloknak miért vannak ekkora előjogaik. (orvosi körökben meg az, hogy a helyi kultúra és az iszlám mennyire megköti a kezünket és mennyire hátrányos ez sokszor).

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
De szerintem az adakozás nem a vallásból fakad, hanem az ember érzéseiből.Lecsó
Meg a lehetőségekből. Szaúd-Arábia a világon a 6. legmagasabb átlag-életszínvonalat adja a lakosainak. Magasabbat, mint az USA, Norvégia, Ausztria, Kanada. Ott tudnak adakozni. De kérdezz meg mondjuk egy nigériai muszlim asszonyt, hogy vajon adakozásból sikerül-e kezeltetnie az AIDS-es gyerekét? Aliga kapsz igenlő választ.... (Ha sikerül, akkor azt valami nyugati segélyszervezet által szervezett keretek között maximum.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
peterk2005
Csak ez a kőkemény diktatúra az iszlámra épül. És nagy különbség van pl. egy kommunista, fasiszta és egy ilyen diktatura között.
diverdoc
Miben is áll a különbség?
peterk2005
Hogy a diktaturában élők többsége ott a félelem miatt maradt diktaturában itt meg hisz benne, hogy ez jó és helyes.
diverdoc
Ó, hát Szaddam idején, ha jöttél-mentél Irakban, ott is 90%-os volt a népszerűsége 😊 Vagy mondjuk Magyarországon 1986-ban még 98%-al nyert a Népfront által delegált MSZMP jelölt. És nem azért, mert a nép meg volt félemlítve, állítom neked, hogy a többség elhitte, hogy jó a rendszer. (Még akkor is, ha hétvégén ment Bécsbe Gorenje-t csencselni.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Lecsó Denver Broncos 2 979
Hát ezt viszont cáfolnám. Nekem meg az iszlám nem a szívem csücske, de ebben a tekintetben meg kell védenem. Az 5 alappilér közül egyik pont az adakozás, és be is tartják. Itt fizetős az egészségügy, sokan bekerülnek hozzánk pénz nélküliek, de mindegyiknek kifizeti a számláját a "charity". Minden egészségügyi intézményben lehetőség van adakozásra és ezt meg is teszik. Számtalan esetet tudok, hogy szegény területek (természetesen szigorúan muszlim) megsegítésére hogy mentek pénzek. Ez az amit látok. A nyomorult bangladeshi, paki munkásoknak, utcaseprőknek számtalanszor láttam már, hogy kocsiból adják ki a pénzt. Házmesterek nem is kapnak bért a házban lakok az adományokkal eltartják őket. Ezt ilyen tömegesen a "keresztény" világban nem tapasztaltam.Viszont láttam és átéltem amikor megvonták a betegellátásra "szakosodott" Irgalmas rendi helyi főnök Pio atya aláírási jogát, mert túlságosan a betegek érdekével és nem az egyházának anyagi hasznával törődött, és a Máltai Szeretet Szolgálat Kozma atyája lett felruházva a jogokkal. Betegeknek rosszabb lett, egyház profitált.
diverdoc
Előre szóltam, hogy szűk a rálátásom...
De szerintem az adakozás nem a vallásból fakad, hanem az ember érzéseiből. Hány keresztény ember van, aki a büdös életben nem segített senkin, és még a felebarátait is rühelli? Én nem vagyok vallásos, de amikor tudok, segítek azokon, akik tényleg rászorulnak. Puszta önzésből, mert jó érzés, és szeretem, amikor valami jó érzéssel tölt el, legyen az a segítségnyújtás, vagy egy jó feles.
Ha holnap kivennék az iszlámból ezt a pillért, és 4 maradna, mindenki fellélegezne, hogy hála Allahnak, többet nem kell adakoznom? Nem hiszem, de lehet. Ők is csak önzésből segítenek, mert valami be van nekik ígérve odaát.