Politika
44 feliratkozó
több mint 8 éve
Tejesember
256
Úgy ne menjél, hogy összegyűjtöd a pénzecskét, bepakolsz a batyuba, és szerencsét próbálsz a nagyvilágban. Bejöhet, de azért ebben elég nagy a kockázat, megvan rá az esély, hogy kifogy a batyu, és ott állsz letolt gatyával. Azért ott kint se úgy megy, hogy leszállok a vonatról, bemegyek az első saroknál az első épületbe, és van munkám.Nem úgy mennék ki, hogy bepakolok, fogom a pénzt és felülök a legelső repülőre/vonatra/kimikéntmegyki. Mind Németországba, mind Angliában vannak ismerőseim, akik megmondták, ha úgy van szóljak nekik és segítenek. Amúgy is még jó sok idő kell mire összejön a megfelelő összeg már csak a kiútra is. Szóval nem a vakvilágba mennék ki szerencsét próbálni.
Úgy próbálj kimenni (ha emellett döntesz), hogy vagy az itteni munkádban szerzett kinti kapcsolataidat használod - ha van ilyen -, ha meg nincs, akkor vannak itthon is elérhető, megbízható munkaközvetítők, pályázati lehetőségek. Röviden, itthonról próbáld megtalálni a kinti munkádat, és úgy menj ki, hogy a munka már megvan. Ne ott kint kezdj el keresgélni. Ha így sikerül kimenni, akkor a batyut sem kell megtömni, ki lehet menni (majdnem) üressel is.
peterk2005
több mint 8 éve
A többség csak vegetál kint is, de a lenézett melók között (felszolgálás, takarítás, stb.) van ám pár olyan, amivel hihetetlen pénzeket le lehet akasztani. Főleg itt az USA-ban, ahol szerencsére az emberek még mindig jattolnak mindenért. Aki viszont úgy indul el, hogy abban a hitben ringatja magát, Magyarországon minden a lehető legrosszabb, az nagy csalódásokat fog még átélni külföldön (is).
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 8 éve
YoungZeeZee
7 972
kulfoldon meg elore is kifizetnek napokat.amugy ez a mosogatas,takaritas anglia csak azoknak a szeme elott van akik nem tajekozottak a vilagban (persze vkinek elet cel.No meg jo atszamolni az ott megkeresett penzt forintra amit vegulis nem is forintba kolt el az ember).
merlegelni kell:milyen tapasztalatod van, milyen a kereslet ra,versenyhelyzet stb...
több mint 8 éve
nekem van ismerősöm aki azért ment ki és azért van kint mert kint ha azt mondják a fizetésed 100ft és 5.én megkapod akkor 5.én ott a számládon a 100ftminálunk a fizu minden hónap utolsó munkanapján ott figyel a számlán.
itthon 10.én a főnöke kiszáll a 10en millás autóból majd közli hogy hát a cégnek szarul megy de tessék 20ft a többi majd később
mindezt úgy hogy tudta a srác nyaralni készül és 2 hét szabija ki volt véve
és ez csak a csúcsa a dolgoknak
ahol most van ott ha valami fehér az általában fehér, neki ez már elég kb
itthon is tudok normálisan működő cégekről, de nagyon sok helyen az alkalmazott le van szarva
Negritis
sőt, pár éve kaptunk plusz két nap szabadságot, mert nem volt négynapos hétvége egész évben 😊
több mint 8 éve
nekem van ismerősöm aki azért ment ki és azért van kint mert kint ha azt mondják a fizetésed 100ft és 5.én megkapod akkor 5.én ott a számládon a 100ftitthon 10.én a főnöke kiszáll a 10en millás autóból majd közli hogy hát a cégnek szarul megy de tessék 20ft a többi majd később
mindezt úgy hogy tudta a srác nyaralni készül és 2 hét szabija ki volt véve
és ez csak a csúcsa a dolgoknak
ahol most van ott ha valami fehér az általában fehér, neki ez már elég kb
itthon is tudok normálisan működő cégekről, de nagyon sok helyen az alkalmazott le van szarva
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
Hendrix
1 461
Azért külföld se minden. Persze, alapvetően sokkal több a lehetőség, de ilyen mosogatás meg ehhez hasonló kaliberű állásokkal kint se fog jól élni.Nekem elég sok haverom, ismerősöm külföldön él/vagy tartósan kint van, de a legtöbben azért, mert kb. amit itthon egy adott területen belül ellehet érni, azt elérte.
Pár hete beszélgettem egy fazonnal, Ausztriában szakács. Ő azt mondja, hogy ha itthon van egy pár, és megkeresnek 400 körül, és nincs valami vállalhatatlan hitelük, akkor nem biztos hogy érdemes kimenni. Sőt.
I know that when you shine they wish some days will be dark
Sunny days wouldn't be special if it wasn't for rain, Joy wouldn't feel so good if it wasn't for pain
több mint 8 éve
Úgy ne menjél, hogy összegyűjtöd a pénzecskét, bepakolsz a batyuba, és szerencsét próbálsz a nagyvilágban. Bejöhet, de azért ebben elég nagy a kockázat, megvan rá az esély, hogy kifogy a batyu, és ott állsz letolt gatyával. Azért ott kint se úgy megy, hogy leszállok a vonatról, bemegyek az első saroknál az első épületbe, és van munkám.Úgy próbálj kimenni (ha emellett döntesz), hogy vagy az itteni munkádban szerzett kinti kapcsolataidat használod - ha van ilyen -, ha meg nincs, akkor vannak itthon is elérhető, megbízható munkaközvetítők, pályázati lehetőségek. Röviden, itthonról próbáld megtalálni a kinti munkádat, és úgy menj ki, hogy a munka már megvan. Ne ott kint kezdj el keresgélni. Ha így sikerül kimenni, akkor a batyut sem kell megtömni, ki lehet menni (majdnem) üressel is.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Tejesember
256
Hát már nem is nagyon van az országban, aki azt mondja megéri itt maradni. Én is azért vagyok még Magyarországon, mert még nem jött össze annyi pénz, amiből kitudnék menni külföldre dolgozni.
több mint 8 éve
dankodavid
2 169
Az ilyenek mellett mondja nekem valaki, hogy érdemes itthon maradni, hogy megéri ezekkel a frusztrált, (ex)kommunista maradványokkal szenvedni.
Pulvis et umbra sumus.
több mint 8 éve
Tejesember
256
www.youtube.com/watch?v=d9FQh_ab6KM Zajlik az élet itt a szomszédba 😊 (szomszéd város Putnok)
több mint 8 éve
Semmi hir? Senki? A nyelvtannáci elüldözte a polzsidókat? 😀
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Kampman
25 481
londa zsidó gazembelBocs a nyelvtannáculásért, de már sokadjára tűnik fel:Ész akkol moszt dobjuk a padlóla le? Vagy mi legyen?
flusztráció-> frusztráció
Gogo
Amadeus91
több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal
32 051
Bocs a nyelvtannáculásért, de már sokadjára tűnik fel:Ész akkol moszt dobjuk a padlóla le? Vagy mi legyen?
flusztráció-> frusztráció
Gogo
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
Bocs a nyelvtannáculásért, de már sokadjára tűnik fel:I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 8 éve
Az SZDSZ 94-es pálfordulása után a szavazói nagy részét a szintén nagyot változó Fidesz vitte el. (A vidéki liberálisok, akiknek nagy része inkább amolyan konzervatív-liberális keverék) A pestiek pedig (akik még a 2000-es években is kitartottak mellettük) mostanra szétszóródtak: MSZP, DK, Együtt, LMP-PMKampmanÉn nem a szavazókról beszéltem, hanem a politikusaikról, mert ozibozi őket említette. A szavazók egyébként a szélrózsa minden irányába mentek, nem egy irányba. Eleinte inkább MSZP, mert az eredeti Szadesz népszerűsége is leginkább amiatt volt akkora. mert a korabeli MDF-nek volt a riválisa, az 1994-es Fidesz, meg arra felé látszott indulni, és 1998-ban is eléggé olyannak nézett még ki. A tudatos liberálisok pedig, mint én, mi egyszerűen képviselet nélkül maradtunk, sehova se mentünk. Jómagam mentem volna szívesen afelé a "konzervatív-liberális" párt felé, mert én a liberalizmust leginkább Angliában szívtam magamba, ott meg a Liberal Party kifejezetten ilyen. (Legalábbis itteni mércével.) Csak, hát a Fidesz már 1999 környékén kurva messze volt attól... (1998-ban még beszopattak, rájuk szavaztam.😀 )
Deklaráltan liberális párt nem nagyon lesz sikeres az elkövetkező 15-20 évben. Az SZDSZ-stigma eléggé visszataszító hatású, még a baloldali szimpatizánsok között is.KampmanNekem tök mindegy, hogy hogy hívják, csak a politikájuk legyen valami értelmes európai liberális vonal. Lehet keresztény-liberális (van ilyen!), liberálkonzervatív, szociálliberális, bármi. (Na jó, neoliberális inkább ne. 😊) Csak ettől a félbalkáni, tekintélyelvű, segget nyalós, keletre fordulós, történelmi és méretbeli flusztrációjától szabadulni képtelen, ezért az énmegmondomhogyélj, akkorisazleszamiténmondok-ba menekülő szemlélettől szabadulnánk meg valahogy.
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal
32 051
444.hu/2016/03/05/az-apostoli-magyar-kiralysag-kormanyzoja-egy-bombolo-lada-nivaval-belovagolt-a-belvarosbaTárgytalan minden további vita
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
Kampman
25 481
Nem örülök a helyzetnek, mert ebben az országban kb. 15-20% potenciális liberális szavazó él - köztük például én - akinek nincs jelenleg képviselete. Pontosabban nem jelenleg, hanem már jó ideje nincs. Úgy kb. az MSZP-vel való 1994-es összecsókolózás óta. Viszont mivel jómagam liberális vagyok, ezért kényszerűen követem, keresem, hogy hol vannak, hova tűntek, honnan tűnhetnek esetleg fel. Nos, nem az LMP-be, nem az Együttbe, hanem egyszerűen a süllyesztőbe tűntek. És aligha tűnnek a közeljövőben szervezetten fel.Az SZDSZ 94-es pálfordulása után a szavazói nagy részét a szintén nagyot változó Fidesz vitte el. (A vidéki liberálisok, akiknek nagy része inkább amolyan konzervatív-liberális keverék)
peterk2005
A pestiek pedig (akik még a 2000-es években is kitartottak mellettük) mostanra szétszóródtak: MSZP, DK, Együtt, LMP-PM
Deklaráltan liberális párt nem nagyon lesz sikeres az elkövetkező 15-20 évben. Az SZDSZ-stigma eléggé visszataszító hatású, még a baloldali szimpatizánsok között is.
több mint 8 éve
Lecsó
2 983
A második legnagyobb -vagy ha az általad felvázolt eset valami csoda folytán nem következik be, akkor a legnagyobb- baj az, hogy ezek után számon sem lehet kérni majd őket, mert szépen törvényessé tették a lopást. Csak egy hozzájuk hasonló, a józan ésszel és a törvényekkel szembemenő bagázs tehetné meg, hogy bünteti azt, ami törvényes...A jegybank elnöke mostantól gondol egyet és átutal mondjuk a Pallas Athéné Domus Animae Alapítványnak 200 milliárdnyi közpénzt. Az Alapítvány kuratóriuma, a kuratórium elnökével az élen, pedig dönt az immár nem közpénz ("közöd, köcsög?") okos felhasználásáról.A legnagyobb baj ezzel most már az, hogy ha el is sikerülne hajtani ezt a rablóbandát, annak aki utánuk jön, le van terítve a vörös szőnyeg. Semmit se kell csinálniuk, magától fog dőlni a (köz)pénz a saját slepphez. Ééés minden marad a régiben. 😕
Ja, hogy a fenti példában említett mindkét elnököt véletlenül Dr. Matolcsy Györgynek hívják?! Fura egybeesés.
Atari
peterk2005
Ennek valószínű elmaradása pedig csak még inkább magabiztossá teszi őket...
több mint 8 éve
Azért vicces kicsit (de valójában nem) hogy itt mindenki emeszpéről beszél, de/és az 'az elmúlt8év' szadesz irányítása szóba se kerül. ezek szétszóródtak a dklmpeggyütt vonalon és a mai napig fújják a passzát szelet. /rtlatvklubradióhírtv/ A Maszopnak nincs média anyagi semmilyen háttere, ezért esélytelenek ( a saját impotenciájuktól/kádereitől függetlenül ) mert ha akar ha nem, össze kellene fogniuk a szadesz maradékkal' és ? Máris nyert a fidesz. Kb ennyiEzt honnan veszed? A volt szadeszesek döntő része ma közel sincs már a politikához, civilben csinál valamit. Az LMP inkább volt MDF közeli félékkel van tele, meg kikopott Fidesz közeliekkel. A vezetőjük Orbán ügyvédje és tanácsadója volt ugye. Az együtt meg inkább a Milla-Szolidaritás vonalból politikussá vedlett társaság. A Gyurcsány féle pártban landolt pár szadeszes, de inkább oda is csak mutatóban. Ezen kívül van a hogyishíjják volt pártelnök, kultuszminiszter liberális próbálkozása. Van vagy száz tagjuk. Meg kb. ugyanannyi szavazójuk.
ozibozi
Nem örülök a helyzetnek, mert ebben az országban kb. 15-20% potenciális liberális szavazó él - köztük például én - akinek nincs jelenleg képviselete. Pontosabban nem jelenleg, hanem már jó ideje nincs. Úgy kb. az MSZP-vel való 1994-es összecsókolózás óta. Viszont mivel jómagam liberális vagyok, ezért kényszerűen követem, keresem, hogy hol vannak, hova tűntek, honnan tűnhetnek esetleg fel. Nos, nem az LMP-be, nem az Együttbe, hanem egyszerűen a süllyesztőbe tűntek. És aligha tűnnek a közeljövőben szervezetten fel.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
A jegybank elnöke mostantól gondol egyet és átutal mondjuk a Pallas Athéné Domus Animae Alapítványnak 200 milliárdnyi közpénzt. Az Alapítvány kuratóriuma, a kuratórium elnökével az élen, pedig dönt az immár nem közpénz ("közöd, köcsög?") okos felhasználásáról.A legnagyobb baj ezzel most már az, hogy ha el is sikerülne hajtani ezt a rablóbandát, annak aki utánuk jön, le van terítve a vörös szőnyeg. Semmit se kell csinálniuk, magától fog dőlni a (köz)pénz a saját slepphez. Ééés minden marad a régiben. 😕
Ja, hogy a fenti példában említett mindkét elnököt véletlenül Dr. Matolcsy Györgynek hívják?! Fura egybeesés.
Atari
“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal
32 051
Abban hiszel amiben akarsz. 😊.... megállapításomhoz.....1. Vegyél vissza az tempóból.Figyi jogászkám! Meséld már el hol a túróban olvastál Te ilyet tőlem?Nönö, nem mondom, hogy mártír lesz, aki marad, de benyomni azt a dumát, hogy "ha elmész, akkor mi lesz itt velünk? Bezzeg mi maradunk" az nettó faszság (mint amikor Hofi beugatott az 56-osoknak, hogy bezzeg pár millióan maradtak a komcsik alatt szopni). Mindenkinek van egy élete, élje úgy, ahogy akarja. Teljesen megértem azokat, akik ebből a szellemi posványból lelécelnek.Ne is légy felelős, de akkor ne várd másoktól sem, hogy változzon itt a helyzet, hogy létrehozzon egy olyan közeget ahol önmegvalósító álmaid gerinced feladása nélkül megvalósíthasd.És ha minden értelmes, vagy legalábbis magát annak gondoló fiatal itt hagyja az országot, akkor ez a zombihadseregként viselkedő nyuggerhorda hiába pusztul ki, a helyükre álló tömegek ugyanazt a nívót fogják képviselni. 😉És? Én nem vagyok felelős más boldogulásáért. Ha az itt maradottaknak megfelel ez a neofeudális berendezkedés, akkor éljenek benne. Majd elolvasom a híreket valami értelmes országban.
kittli
dankodavid
(csendben mondom azért vannak akik meg tudják gerincbántalmak nélkül is valósítani)
Naja, de nem várhatod el senkitől sem, hogy más èrdekéért adjon egy gyomrost a saját életének.????????????????????
Amadeus91
Ezt kifejtenéd? Számomra értelmezhetetlen.
Akinek lehetősége van menni, de mégis marad az valami mártír lenne, vagy micsoda?
kittli
Amadeus91
Azt hittem nálatok a szövegértés, szövegértelmezés működik. De ezek szerint a papírosodhoz csak s.gg vagy pénz kellett, másra nem volt szükség. 😉
kittli
2. Megfogalmaztam egy véleményt az általad feltett értelmetlen kérdésre, amire reagálhattam volna én is faszkalap módjára - mint ahogy te az imént- hiszen sehol sem íram le, hogy mártíromság itt maradni.
Amadeus91
kittli
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
Mivel nincs értelme szét offolni a topikot így maradjunk annyiban igazad van, faszkalap vagyok, de következetes faszkalap és tartom magam az előző megállapításomhoz.1. Vegyél vissza az tempóból.Figyi jogászkám! Meséld már el hol a túróban olvastál Te ilyet tőlem?Nönö, nem mondom, hogy mártír lesz, aki marad, de benyomni azt a dumát, hogy "ha elmész, akkor mi lesz itt velünk? Bezzeg mi maradunk" az nettó faszság (mint amikor Hofi beugatott az 56-osoknak, hogy bezzeg pár millióan maradtak a komcsik alatt szopni). Mindenkinek van egy élete, élje úgy, ahogy akarja. Teljesen megértem azokat, akik ebből a szellemi posványból lelécelnek.Ne is légy felelős, de akkor ne várd másoktól sem, hogy változzon itt a helyzet, hogy létrehozzon egy olyan közeget ahol önmegvalósító álmaid gerinced feladása nélkül megvalósíthasd.És ha minden értelmes, vagy legalábbis magát annak gondoló fiatal itt hagyja az országot, akkor ez a zombihadseregként viselkedő nyuggerhorda hiába pusztul ki, a helyükre álló tömegek ugyanazt a nívót fogják képviselni. 😉És? Én nem vagyok felelős más boldogulásáért. Ha az itt maradottaknak megfelel ez a neofeudális berendezkedés, akkor éljenek benne. Majd elolvasom a híreket valami értelmes országban.
kittli
dankodavid
(csendben mondom azért vannak akik meg tudják gerincbántalmak nélkül is valósítani)
Naja, de nem várhatod el senkitől sem, hogy más èrdekéért adjon egy gyomrost a saját életének.????????????????????
Amadeus91
Ezt kifejtenéd? Számomra értelmezhetetlen.
Akinek lehetősége van menni, de mégis marad az valami mártír lenne, vagy micsoda?
kittli
Amadeus91
Azt hittem nálatok a szövegértés, szövegértelmezés működik. De ezek szerint a papírosodhoz csak s.gg vagy pénz kellett, másra nem volt szükség. 😉
kittli
2. Megfogalmaztam egy véleményt az általad feltett értelmetlen kérdésre, amire reagálhattam volna én is faszkalap módjára - mint ahogy te az imént- hiszen sehol sem íram le, hogy mártíromság itt maradni.
Amadeus91
több mint 8 éve
Amadeus von Dollárbaloldal
32 051
1. Vegyél vissza az tempóból.Figyi jogászkám! Meséld már el hol a túróban olvastál Te ilyet tőlem?Nönö, nem mondom, hogy mártír lesz, aki marad, de benyomni azt a dumát, hogy "ha elmész, akkor mi lesz itt velünk? Bezzeg mi maradunk" az nettó faszság (mint amikor Hofi beugatott az 56-osoknak, hogy bezzeg pár millióan maradtak a komcsik alatt szopni). Mindenkinek van egy élete, élje úgy, ahogy akarja. Teljesen megértem azokat, akik ebből a szellemi posványból lelécelnek.Ne is légy felelős, de akkor ne várd másoktól sem, hogy változzon itt a helyzet, hogy létrehozzon egy olyan közeget ahol önmegvalósító álmaid gerinced feladása nélkül megvalósíthasd.És ha minden értelmes, vagy legalábbis magát annak gondoló fiatal itt hagyja az országot, akkor ez a zombihadseregként viselkedő nyuggerhorda hiába pusztul ki, a helyükre álló tömegek ugyanazt a nívót fogják képviselni. 😉És? Én nem vagyok felelős más boldogulásáért. Ha az itt maradottaknak megfelel ez a neofeudális berendezkedés, akkor éljenek benne. Majd elolvasom a híreket valami értelmes országban.
kittli
dankodavid
(csendben mondom azért vannak akik meg tudják gerincbántalmak nélkül is valósítani)
Naja, de nem várhatod el senkitől sem, hogy más èrdekéért adjon egy gyomrost a saját életének.????????????????????
Amadeus91
Ezt kifejtenéd? Számomra értelmezhetetlen.
Akinek lehetősége van menni, de mégis marad az valami mártír lenne, vagy micsoda?
kittli
Amadeus91
Azt hittem nálatok a szövegértés, szövegértelmezés működik. De ezek szerint a papírosodhoz csak s.gg vagy pénz kellett, másra nem volt szükség. 😉
kittli
2. Megfogalmaztam egy véleményt az általad feltett értelmetlen kérdésre, amire reagálhattam volna én is faszkalap módjára - mint ahogy te az imént- hiszen sehol sem íram le, hogy mártíromság itt maradni.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 8 éve
Volt már olyan a nap alatt, hogy választások közeledtével 1-2 új párt csillaga tűnt fel (pl. Zöld párt, Centrum párt), ami arra pont jó volt, hogy elvigyen annyi szavazatot a saját oldali párttárstól, hogy nevető harmadikként nyerje az egyéni helyet az ellenoldali jelölt. Ha sokan utálják az ismert arcú politikusokat - mint most - jó stratégia lehet. Úgyhogy már várom a teljesen "új erőt".
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 8 éve
Figyi jogászkám! Meséld már el hol a túróban olvastál Te ilyet tőlem?Nönö, nem mondom, hogy mártír lesz, aki marad, de benyomni azt a dumát, hogy "ha elmész, akkor mi lesz itt velünk? Bezzeg mi maradunk" az nettó faszság (mint amikor Hofi beugatott az 56-osoknak, hogy bezzeg pár millióan maradtak a komcsik alatt szopni). Mindenkinek van egy élete, élje úgy, ahogy akarja. Teljesen megértem azokat, akik ebből a szellemi posványból lelécelnek.Ne is légy felelős, de akkor ne várd másoktól sem, hogy változzon itt a helyzet, hogy létrehozzon egy olyan közeget ahol önmegvalósító álmaid gerinced feladása nélkül megvalósíthasd.És ha minden értelmes, vagy legalábbis magát annak gondoló fiatal itt hagyja az országot, akkor ez a zombihadseregként viselkedő nyuggerhorda hiába pusztul ki, a helyükre álló tömegek ugyanazt a nívót fogják képviselni. 😉És? Én nem vagyok felelős más boldogulásáért. Ha az itt maradottaknak megfelel ez a neofeudális berendezkedés, akkor éljenek benne. Majd elolvasom a híreket valami értelmes országban.
kittli
dankodavid
(csendben mondom azért vannak akik meg tudják gerincbántalmak nélkül is valósítani)
Naja, de nem várhatod el senkitől sem, hogy más èrdekéért adjon egy gyomrost a saját életének.????????????????????
Amadeus91
Ezt kifejtenéd? Számomra értelmezhetetlen.
Akinek lehetősége van menni, de mégis marad az valami mártír lenne, vagy micsoda?
kittli
Amadeus91
Azt hittem nálatok a szövegértés, szövegértelmezés működik. De ezek szerint a papírosodhoz csak s.gg vagy pénz kellett, másra nem volt szükség. 😉