Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

Politika

63 feliratkozó

2 hónapja
ozibozi New York Giants 21 768
Az éjszaka első vesztese (hosszú sorozat lesz):

#1 Mráz Ágoston Sámuel, Nézőpont intézet.

Még tegnap is ezt írta:
"A Fidesz győzelmére számítok… …mert három a magyar igazság.
-Mozgósítás: JD Vance látogatása a Fidesznek kedvező témát helyezett a napirendre 2 napig, s az emelkedő energiaárak is minden választóban erősíthette a Fidesz számára
-Ellenfél demobilizációja: Orbán Viktor több interjút is adott olyan felületeken és olyan üzenetekkel, amelyet a középen állók olvasnak. Ezek alapján elvégezte a tőle telhető maximumot, amellyel az irányába szított indulatok ellen tehető. A rendszerbontó koncert „here-ügye” a klasszikus ki nem kényszerített hiba kategóriájába tartozik, s a Fidesz kampányától függetlenül alkalmas lehet a Tisza peremszavazóinak elbizonytalanítására.
-Választási földrajz: itt nem történt semmi olyan esemény, amely megváltoztatta volna a verseny állását. Így reálisan feltételezhető, hogy a választókerületek többségét a kormánypártok jelöltjei fogják megnyerni."

A Nézőpont Intézet vége, soha az életben nem fog nekik senki fizetni kutatásért.
Hann Endre bácsi kiütéssel nyert.
Jó propagandista voltál Ágoston, de nem kár érted.
2 hónapja
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 402 — Bears & Illinois fan
Kérdés, hogy mi lesz a Fideszben ezután, mert ekkora zakót még nem kaptak. vajon lesz e váltás.....

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
2 hónapja
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 054 — "Montoya por favor!"
Nyírbátor megfordul ugye, és eltakarodik a bajszos geci?
deyell
A nyírbogáti uradalomban megmarad ő még egy darabig.
Bár ahogy néztem ott is alig nyertek.
Kampman
és az átjelentkezők? és a külföldiek?
deyell
Arra gondoltam, hogy ha a körzetet el is bukja, a családja továbbra is uralni fogja Bogátot.
Bár ha ilyen verést kapott a Fidesz, lehet, hogy 2029-ben ott is lejár az ideje.

Annak azért örültem, hogy Nyírbátor polgármesteri pozíciójába beletört a foga annak idején.
Kampman
Partizán tippje szerint az flip lesz

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
2 hónapja
ozibozi New York Giants 21 768
 www.facebook.com/share/p/187hXUNt2Z/?mibextid=wwXIfr
ozibozi
Ez ki?
ender1112
Ma már csak egy senki
2 hónapja
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 308 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Állítólag akkor verte rommá Ildikót
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
orbán vs lendvai fight night when?
fake.id
A felesége Ildikót.....

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
2 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 86 134 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Ty Gibbs is nyert NASCAR-ban. Ma sok az első bálozó. 😀

Állítólag akkor verte rommá Ildikót
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
orbán vs lendvai fight night when?
fake.id
Ez egy másik Ildikó. Meg akkor volt állítólag a grazi egészségügyi kitérő!
2 hónapja
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 282
Azért egy valakiről méltatlanul kevés szó esik: Kapitány István.
Amióta a pali belépett a Tiszába, olyan kampányt tolt a megnyerő stílusával hogy szerintem rengeteg szavazatot hozott, bőven neki (is) köszönhető a siker.
2 hónapja
xrace77 Denver Broncos 4 746
 www.facebook.com/share/p/187hXUNt2Z/?mibextid=wwXIfr
ozibozi
Ez ki?
ender1112
Kriptofideszes bohóc.
2 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 573
Nyírbátor megfordul ugye, és eltakarodik a bajszos geci?
deyell
A nyírbogáti uradalomban megmarad ő még egy darabig.
Bár ahogy néztem ott is alig nyertek.
Kampman
és az átjelentkezők? és a külföldiek?
deyell
Arra gondoltam, hogy ha a körzetet el is bukja, a családja továbbra is uralni fogja Bogátot.
Bár ha ilyen verést kapott a Fidesz, lehet, hogy 2029-ben ott is lejár az ideje.

Annak azért örültem, hogy Nyírbátor polgármesteri pozíciójába beletört a foga annak idején.

Szerkesztette: Kampman
2 hónapja
ender1112 Kansas City Chiefs 2 853 — Víí veeer dö cseempjönsz.
 www.facebook.com/share/p/187hXUNt2Z/?mibextid=wwXIfr
ozibozi
Ez ki?
2 hónapja
fake.id 1 955 — sixseveeeeeen
Állítólag akkor verte rommá Ildikót
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
orbán vs lendvai fight night when?

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
2 hónapja
ozibozi New York Giants 21 768
 www.facebook.com/share/p/187hXUNt2Z/?mibextid=wwXIfr
2 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 86 134 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
olyan szürreális, hogy a felnőtt életemben először nem Fidesz kormány lesz
Löfli
Én szerencsére 2002-ben már szavaztam OV ellen.
iktriad
Akkor voltam első szavazó 😁😁😁 és akkor még MSZP-re szavaztam....
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Ugyanez volt nálam is a szitu.
2 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 12 904 — Sworn to the Dark
Nyírbátor megfordul ugye, és eltakarodik a bajszos geci?
deyell
A nyírbogáti uradalomban megmarad ő még egy darabig.
Bár ahogy néztem ott is alig nyertek.
Kampman
és az átjelentkezők? és a külföldiek?

built for this shit

2 hónapja
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 308 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
olyan szürreális, hogy a felnőtt életemben először nem Fidesz kormány lesz
Löfli
Én szerencsére 2002-ben már szavaztam OV ellen.
iktriad
Pedig az még jófajta volt. Utána bolondult meg, hogy elvesztette a 2006os választást.
Sixo
Állítólag akkor verte rommá Ildikót vagy amikor Feri elverte mint buzi a faszát

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
2 hónapja
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 32 573
Nyírbátor megfordul ugye, és eltakarodik a bajszos geci?
deyell
A nyírbogáti uradalomban megmarad ő még egy darabig.
Bár ahogy néztem ott is alig nyertek.
2 hónapja
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 41 875 — LIGHTS OUT!
olyan szürreális, hogy a felnőtt életemben először nem Fidesz kormány lesz
Löfli
Én szerencsére 2002-ben már szavaztam OV ellen.
iktriad
Pedig az még jófajta volt. Utána bolondult meg, hogy elvesztette a 2006os választást.

2 hónapja
fake.id 1 955 — sixseveeeeeen
olyan szürreális, hogy a felnőtt életemben először nem Fidesz kormány lesz
Löfli
nem akarom leírni, hány éves voltam 2010ben
Amúgy én már Orbán alatt születtem
zacknorb
98-2002 :p
nekem bőven elég az, ha személyit kér tőlem a 26 éves kislány ismerkedéskor, mert nem hiszi el xd

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
2 hónapja
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 308 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
olyan szürreális, hogy a felnőtt életemben először nem Fidesz kormány lesz
Löfli
Én szerencsére 2002-ben már szavaztam OV ellen.
iktriad
Akkor voltam első szavazó 😁😁😁 és akkor még MSZP-re szavaztam....

Draft


2001-2003-2004-2014-2016-2018
2 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 12 904 — Sworn to the Dark
Nyírbátor megfordul ugye, és eltakarodik a bajszos geci?

built for this shit

2 hónapja
ozibozi New York Giants 21 768
 www.facebook.com/share/p/1B4MkKZDjS/?mibextid=wwXIfr
2 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 86 134 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
olyan szürreális, hogy a felnőtt életemben először nem Fidesz kormány lesz
Löfli
Én szerencsére 2002-ben már szavaztam OV ellen.
2 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 86 134 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Remélem lesz valaki, aki az EGÉSZ mai eredménykövető összes hsz-t elolvassa! Max respekt(vv4laci) neki.
iktriad
Te szoktál ilyeneket visszaolvasni egyedül.
Sixo
Sobri ahogy nézem épp ezt teszi.
2 hónapja
fake.id 1 955 — sixseveeeeeen
olyan szürreális, hogy a felnőtt életemben először nem Fidesz kormány lesz
Löfli
de fiatal vagy vazze 😊
NB2
idén léptem krisztusi korba, szörnyű érzés
Löfli
az egyébként tényleg az, a 3xet addig tudtam poénra venni. akkor esett le, hogy ezt már nem lehet visszacsinálni és nem mentem el a saját születésnap ünnepléseimre. mondjuk utána azért jobb lett már, nem fogtam fel ekkora tragédiának

what do you need right now?
i need a bag of weed nigga, wassup?!
2 hónapja
Ventura Miami Dolphins Texas Longhorns 9 702 — 🏈🐬🐂🤘🏽
Eszméletlen hangulat van az utcákon. Igaz, a pesti rakpartol, a parlamentnél hallgattuk végig magyar peter beszedet, de tisztán lehetett hallani, s az udvrialgas ily messzisegbol meg misztikusabb es felemelobb volt. Megannyi faklya fénye ragyogta be a Batthyány teret, jelezven, hogy új kor es remény köszönt be.

Megannyi autós es motoros kürtölt, az emberek eljeneztek az utcan, zaszlot lobogtattak, tuzijatekot lőttek, tépik le a fideszes/dk/mihazank plakatokat. A filmekben lattam ilyet, mikor egy elnyomó rezsim után felszabadulnak az emberek. Éjfél elmúlt, de a zeng meg mindig a belvaros. Szallingoznak az emberek, rikkantanak es udvrialgasban kiáltják: “VEGE VAN, KICSI!”

Szerintem ‘89 lehetett hasonlo, ugyan nemileg konzervativabb verzióban - gondolom nem volt techno/rave parti a parlament elott.

Fantasztikus (es egyben szomoru is), hogy ezt meg kellett élnem.

Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fenyre derül. ❤️🤍💚

Szerkesztette: Ventura

“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------