Politika
65 feliratkozó
5 hónapja
Ez a lényege annak amit csinálnak. Ne érje meg neked egyénileg beszállni.Amikor eljátszok a gondolattal, hogy akár be is lehetne szállni az aktív politizálásba, mindig szembejön velem, hogy mennyire le tudják milyen rövid idő alatt amortizálni külsőleg magukat a magyar politikusok (most a belsőt hagyjuk is). Ha megnézel egy 2-3 évvel ezelőtti MP képet meg ezt, zongorázni lehet a különbséget. Táskás szemek, ráncok, fáradt arc. Egy év alatt 5-öt öregeszenek. OV meg a fideszes képviselők ennek a 12. hatványa. Persze, ezer meg egy oka van, és mindegyik magyarázható, de összességében mindig az jön ki hogy, csinálja a tököm.bogjosiNem volt egy meggyőző interjú szerintem az utolsó fejezet kivételével, a legjobb amit el lehet mondani MP-ről ezek után, hogy emberibb lett a karaktere, mert érezhetően nem tud úgy hazudni, ahogy OV aranykorában.
r.baggio
MC12
Persze, ha sokan szállnának be egyszerre, akkor kevesebb nyomás lenne mindenkin is.
5 hónapja
Amikor először olvastam, nagyon felkaptam a vizet, mostanra már lehiggadtam. De akkor is: hogy a picsába lehet ilyet mondani? És mi az, hogy "Magyarország" nem akar? Teljesen meghibbant ez a barom?Beleillik az aktuális üzenetek sorába, ennyi a posztmodernben bőven elég.Én tudom.Mert Ukrajna nem csatlakozik.Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozikDe miért?
resistance is futile
Janek
Legalábbis a következő évtizedekben.
Így meg nulla a tartalma/tétje ennek az állításnak.
Őszentsége Sobri Jóska
De ő mivel indokolt?
Janek
Majd holnap mond mást.
Őszentsége Sobri Jóska
Nagyon szeretném látni a bukását, aztán jöjjön, aminek jönnie kell.
5 hónapja
Beleillik az aktuális üzenetek sorába, ennyi a posztmodernben bőven elég.Én tudom.Mert Ukrajna nem csatlakozik.Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozikDe miért?
resistance is futile
Janek
Legalábbis a következő évtizedekben.
Így meg nulla a tartalma/tétje ennek az állításnak.
Őszentsége Sobri Jóska
De ő mivel indokolt?
Janek
Majd holnap mond mást.
5 hónapja
Amikor eljátszok a gondolattal, hogy akár be is lehetne szállni az aktív politizálásba, mindig szembejön velem, hogy mennyire le tudják milyen rövid idő alatt amortizálni külsőleg magukat a magyar politikusok (most a belsőt hagyjuk is). Ha megnézel egy 2-3 évvel ezelőtti MP képet meg ezt, zongorázni lehet a különbséget. Táskás szemek, ráncok, fáradt arc. Egy év alatt 5-öt öregeszenek. OV meg a fideszes képviselők ennek a 12. hatványa. Persze, ezer meg egy oka van, és mindegyik magyarázható, de összességében mindig az jön ki hogy, csinálja a tököm.Nem volt egy meggyőző interjú szerintem az utolsó fejezet kivételével, a legjobb amit el lehet mondani MP-ről ezek után, hogy emberibb lett a karaktere, mert érezhetően nem tud úgy hazudni, ahogy OV aranykorában.
bogjosi
r.baggio
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
5 hónapja
Én tudom.Mert Ukrajna nem csatlakozik.Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozikDe miért?
resistance is futile
Janek
Legalábbis a következő évtizedekben.
Így meg nulla a tartalma/tétje ennek az állításnak.
Őszentsége Sobri Jóska
De ő mivel indokolt?
5 hónapja
Mert Ukrajna nem csatlakozik.Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozikDe miért?
resistance is futile
Janek
Legalábbis a következő évtizedekben.
Így meg nulla a tartalma/tétje ennek az állításnak.
5 hónapja
Nem volt egy meggyőző interjú szerintem az utolsó fejezet kivételével, a legjobb amit el lehet mondani MP-ről ezek után, hogy emberibb lett a karaktere, mert érezhetően nem tud úgy hazudni, ahogy OV aranykorában.
bogjosi

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
5 hónapja
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozikDe miért?
resistance is futile
5 hónapja
Nem volt felesleges gránát?Békepisztoly 🤣🤣🤣
Matthew99

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
5 hónapja
pécsi Pride sem maradt eligaz nincsenek annyian mint Pesten, de megy
5 hónapja
akartam linkelni,d e megelőztél 😀
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
5 hónapja
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozikCsak az arany középút!
resistance is futile

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
5 hónapja
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik
5 hónapja
ilyenek mellett kicsit visszás RSzR-t a fegyver miatt támadni ...
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
5 hónapja
Nem volt felesleges gránát?
A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
5 hónapja
Az infláció miatt. Egy olyan kis, nyitott alacsony hozzáadott értékű, export orientált gazdaságban mint a miénk, a gazdaságélénkítés (lánynevén osztogatás) szükségszerűen növeli az inflációt. Épp ettől fosik az MNB. A kormány a következő hét hónapban kiszór így úgy 2 ezer milliárdot. Alsó hangon (tessék, gazdaságélénkítés). Ezt próbálja az MNB legalább annyiban csillapítani, hogy az alapkamat mértéke miatt nem menekül el a tőke a forintból. És még így is veszélyes játék ez.Ki beszél 3-4% alapkamatról? Az nincs benne, de lemenni 5,5% már igen. 6,5% túlságosan magas, ami látszik a forintot is. Ahogy írod, már mindenki be van rendezkedve erre a 400-410-es árfolyamra. Nem lesz attól 430-as EUR hogy vágunk 1%-t. Miért is nem a gazdaságélénkítés felé vesszük az irányt?Remélem egyszer valaki megtrollkodja Orbánt, és átad neki egy közgáz alapjai könyvet.Dehogy van itt az alkalom csökkenteni. Ki a franc fektetne be ide 3-4%os alapkamat mellett? Plusz az infláció hivatalosan is még inkább 5% mint 4, hova csökkentse a kamatot?
Nem értem mit akarnak elérni ezzel a magas alapkamattal, amikor mindenki a másik irányba megy. Itt lenne az alkalom csökkenti. Azt hiszik hogy ezzel az erős forinttól remélik hogy csökken az infláció?
Van egy olyan érzésem hogy ez a 3% KKV-s dolog a gazdákról szól.
Nomac
Az MNB pont, hogy a Közgáz alapjai szerint dolgozik jelenleg, és Nagy Márton rohadtul örülne, ha az alapkamat erős vágása jönne, többek közt mert kisebb lenne az állami kamatteher. Csökkennének a piaci kamatok és így tovább. Azért kell ilyen kamatozású állami hiteleket kidobni, mert a magyar cégek nagy része nem akar / nem tud felvenni piaci alapon. Persze, a konstrukció a rossz kormányzati gazdaságpolitika eredménye, és tapasztalataim szerint szart se ér, mert a legtöbb vállalkozó ismerősöm köszöni szépen, felveszi és valahogy mindegyik megoldja, hogy inkább a pénzpiacokon forgatja, semmint a vállalkozásába fekteti, de ez már nem monetáris kérdés.
Amúgy a forint erejét jelenleg nem a kormány és nem az MP iránti várakozás adja, a nemzetközi tőke le se szarja, hogy ki van kormányon, azt nézi, mennyit lehet keresni. És a forinton carry Trade-eléssel most jól lehet keresni, csökkenő EUR , meg USD alapkamat mellett. De ahogy bejelenti Varga, hogy az MNB is csökkenő trendre vált, úgy ki is megy majd az erő a forintból, és megy máshova ez tőke. (Azért 410-415röl ment 390-re ettől még ne vágjuk hanyatt magunkat, a legtöbb általam ismert cég jövőre is 400as euróval számol a vállalati tervben)
MC12
Fura amit Nagy Mártonról írsz, szerintem egy kis gazdasági élénkítésnek jobban örülne. Pont azt kéne elérni az államnak, hogy a haverjaid ne a pénzpiacon forgassák a pénzüket, hanem vissza a vállalkozásba.
Nomac
Hogy Nagy Márton minek örülne ebben a hét hónapban, amíg még miniszter, már nem nagyon érdekel senkit. Csak azért nincs kirúgva mert minek, meg OV nem rúg ki senkit egy éven belül a választásoktól.
Abban egyetértek veled, hogy hiba a szabadfelhasználás, és hogy nincs ez ellenőrizve, illetve becsukja mindenki a szemét. De ez abból is fakad, hogy a magyar vállalatok nagyon nagy többsége hiába kapna pénzt innovációra, azt se tudja, hogy az mi fán terem. Kkv-ink lusták, hatékonytalanok, beleszoktak a ner-be. Ezzel a pénzel lefedezi a ner, hogy nagy kirúgások azért ne legyenek a következő egy évben.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
5 hónapja
24.hu/belfold/2025/10/03/meszaros-hatvanpuszta-feljelentes-direkt36-hirado/😂

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
5 hónapja
Remélem egyszer valaki megtrollkodja Orbánt, és átad neki egy közgáz alapjai könyvet.Minek kéne neki? A jogi könyveket is forgatta, azt mi lett belőle...
Nem értem mit akarnak elérni ezzel a magas alapkamattal, amikor mindenki a másik irányba megy. Itt lenne az alkalom csökkenti. Azt hiszik hogy ezzel az erős forinttól remélik hogy csökken az infláció?
Van egy olyan érzésem hogy ez a 3% KKV-s dolog a gazdákról szól.
Nomac
5 hónapja
Ki beszél 3-4% alapkamatról? Az nincs benne, de lemenni 5,5% már igen. 6,5% túlságosan magas, ami látszik a forintot is. Ahogy írod, már mindenki be van rendezkedve erre a 400-410-es árfolyamra. Nem lesz attól 430-as EUR hogy vágunk 1%-t. Miért is nem a gazdaságélénkítés felé vesszük az irányt?Remélem egyszer valaki megtrollkodja Orbánt, és átad neki egy közgáz alapjai könyvet.Dehogy van itt az alkalom csökkenteni. Ki a franc fektetne be ide 3-4%os alapkamat mellett? Plusz az infláció hivatalosan is még inkább 5% mint 4, hova csökkentse a kamatot?
Nem értem mit akarnak elérni ezzel a magas alapkamattal, amikor mindenki a másik irányba megy. Itt lenne az alkalom csökkenti. Azt hiszik hogy ezzel az erős forinttól remélik hogy csökken az infláció?
Van egy olyan érzésem hogy ez a 3% KKV-s dolog a gazdákról szól.
Nomac
Az MNB pont, hogy a Közgáz alapjai szerint dolgozik jelenleg, és Nagy Márton rohadtul örülne, ha az alapkamat erős vágása jönne, többek közt mert kisebb lenne az állami kamatteher. Csökkennének a piaci kamatok és így tovább. Azért kell ilyen kamatozású állami hiteleket kidobni, mert a magyar cégek nagy része nem akar / nem tud felvenni piaci alapon. Persze, a konstrukció a rossz kormányzati gazdaságpolitika eredménye, és tapasztalataim szerint szart se ér, mert a legtöbb vállalkozó ismerősöm köszöni szépen, felveszi és valahogy mindegyik megoldja, hogy inkább a pénzpiacokon forgatja, semmint a vállalkozásába fekteti, de ez már nem monetáris kérdés.
Amúgy a forint erejét jelenleg nem a kormány és nem az MP iránti várakozás adja, a nemzetközi tőke le se szarja, hogy ki van kormányon, azt nézi, mennyit lehet keresni. És a forinton carry Trade-eléssel most jól lehet keresni, csökkenő EUR , meg USD alapkamat mellett. De ahogy bejelenti Varga, hogy az MNB is csökkenő trendre vált, úgy ki is megy majd az erő a forintból, és megy máshova ez tőke. (Azért 410-415röl ment 390-re ettől még ne vágjuk hanyatt magunkat, a legtöbb általam ismert cég jövőre is 400as euróval számol a vállalati tervben)
MC12
Fura amit Nagy Mártonról írsz, szerintem egy kis gazdasági élénkítésnek jobban örülne. Pont azt kéne elérni az államnak, hogy a haverjaid ne a pénzpiacon forgassák a pénzüket, hanem vissza a vállalkozásba.
5 hónapja
Remélem egyszer valaki megtrollkodja Orbánt, és átad neki egy közgáz alapjai könyvet.Dehogy van itt az alkalom csökkenteni. Ki a franc fektetne be ide 3-4%os alapkamat mellett? Plusz az infláció hivatalosan is még inkább 5% mint 4, hova csökkentse a kamatot?
Nem értem mit akarnak elérni ezzel a magas alapkamattal, amikor mindenki a másik irányba megy. Itt lenne az alkalom csökkenti. Azt hiszik hogy ezzel az erős forinttól remélik hogy csökken az infláció?
Van egy olyan érzésem hogy ez a 3% KKV-s dolog a gazdákról szól.
Nomac
Az MNB pont, hogy a Közgáz alapjai szerint dolgozik jelenleg, és Nagy Márton rohadtul örülne, ha az alapkamat erős vágása jönne, többek közt mert kisebb lenne az állami kamatteher. Csökkennének a piaci kamatok és így tovább. Azért kell ilyen kamatozású állami hiteleket kidobni, mert a magyar cégek nagy része nem akar / nem tud felvenni piaci alapon. Persze, a konstrukció a rossz kormányzati gazdaságpolitika eredménye, és tapasztalataim szerint szart se ér, mert a legtöbb vállalkozó ismerősöm köszöni szépen, felveszi és valahogy mindegyik megoldja, hogy inkább a pénzpiacokon forgatja, semmint a vállalkozásába fekteti, de ez már nem monetáris kérdés.
Amúgy a forint erejét jelenleg nem a kormány és nem az MP iránti várakozás adja, a nemzetközi tőke le se szarja, hogy ki van kormányon, azt nézi, mennyit lehet keresni. És a forinton carry Trade-eléssel most jól lehet keresni, csökkenő EUR , meg USD alapkamat mellett. De ahogy bejelenti Varga, hogy az MNB is csökkenő trendre vált, úgy ki is megy majd az erő a forintból, és megy máshova ez tőke. (Azért 410-415röl ment 390-re ettől még ne vágjuk hanyatt magunkat, a legtöbb általam ismert cég jövőre is 400as euróval számol a vállalati tervben)
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
5 hónapja
Remélem egyszer valaki megtrollkodja Orbánt, és átad neki egy közgáz alapjai könyvet. Nem értem mit akarnak elérni ezzel a magas alapkamattal, amikor mindenki a másik irányba megy. Itt lenne az alkalom csökkenti. Azt hiszik hogy ezzel az erős forinttól remélik hogy csökken az infláció?
Van egy olyan érzésem hogy ez a 3% KKV-s dolog a gazdákról szól.
5 hónapja
3%-os hitel a vállalkozásoknak isGondolom kell az áfabevétel.
NB2
