Politika
64 feliratkozó
több mint 11 éve
emellett brutális pénzzel támogatta Obama kampányait, lehet ez többet nyom a latban... 😀Szóval romlik le a színvonal még a korábban is alacsony szinthez képest is. A minap olvastam valahol, hogy az átalakított Külügyminisztériumban a Kína főosztály élére egy olyan palit neveztek ki, aki a meghallgatáson nem tudott arra válaszolni, hogy mi az az "egy Kína elv". Hát kíváncsi leszek, hogy egy ilyen pali mire megy majd a feladataival. 😊peterk2005most mér', az usákok is egy olyan nőcit akarnak ide küldeni, akinek a legfőbb erénye, hogy egy szappanopera producere volt. mi ez a magyar-kínai viszonyokhoz képest?! 😊slowmotion
Mindig jövőre
több mint 11 éve
Szóval romlik le a színvonal még a korábban is alacsony szinthez képest is. A minap olvastam valahol, hogy az átalakított Külügyminisztériumban a Kína főosztály élére egy olyan palit neveztek ki, aki a meghallgatáson nem tudott arra válaszolni, hogy mi az az "egy Kína elv". Hát kíváncsi leszek, hogy egy ilyen pali mire megy majd a feladataival. 😊peterk2005most mér', az usákok is egy olyan nőcit akarnak ide küldeni, akinek a legfőbb erénye, hogy egy szappanopera producere volt. mi ez a magyar-kínai viszonyokhoz képest?! 😊
több mint 11 éve
hagyd. ő jogot végzett, nem matekot, a könyvelésével meg úgyis olyan foglalkozik, akinek az a szakmája.Még mindig nem Jóska!gdavidGumicsont.444.hu/2015/01/06/tovabb-szopatnak-vasarnap-hazhoz-szallitani-sem-szabad/Sobri Józseftől kérdezném ez ügyben, hogy mi a véleménye a vasárnapi szivatásról, mint a szabad verseny, kapitalizmus, liberalizmus elkötelezett hívének?Amadeus91
Pizzát, úgy tűnik, még lehet vasárnap rendelni, bár állítólag hamarosan csak akkor szállítják ki vasárnap ebédre, ha a vásárló bemutatja a helyi plébános által aznap délelőtt kiállított igazolást arról, hogy az állampolgár végigülte a misét.😀 😀 😀NB2
Valamint ne feledd, a kapitalizmus különböző gazdasági érdekcsoportok versenye.
Akik most nyertek, azok tovább erősítik pozícióikat.
És ők hülyék lennének a szabad verseny és a liberalizmus elkötelezett híveinek lenni, ha megtehetik, hogy e nélkül is növelhetik a profitjukat.
És megtehetik.
Akik szavazni akartak, azok kétharmadnyian ezt akarták.
Durva dolog a demokrácia, mi?Sobri Jóska
több mint 11 éve
Én nem vagyok a rendszer híve, már mondtam.Akik most nyertek, azok tovább erősítik pozícióikat.Sobri JóskaKik nyertek? Eddig azt hallottuk, hogy a Fidesz-KDNP. Ezek szerint már a rendszer hívei is elismerik, hogy a Lázár testvérek és a hozzá hasonló oligarchák.Lecsó
Semminek nem vagyok a híve, csak annak, hogy egy adott helyzetből a magam számára a lehető legtöbbet hozzam ki.
Én igyekszem a valóságot valóságként látni.
Többször is írtam, hogy a politika az álarc, a valóság a gazdaság, a profit, az üzleti érdek.
Vagy tán van aki azt hiszi, hogy egy politikus jókedvében teszi, amit tesz?
Mert hiheti, de attól még valójában csak gazdasági érdekeket képvisel.
Az állam feladata az lenne....LecsóAhogy írod. Lenne. Egy tökéletes világban.
De a valóságban az állam az a vezető gazdasági érdekcsoportok érdekeiben tevékenykedik. Amerikában is, Ugandában is, nálunk is.
De persze álmodozni lehet. Én pragmatikus vagyok, te lehetsz idealista.
És nem kell tapsolj ehhez. Csak könnyebben reagálsz a valóságra, ha tudod mi az.
És ők hülyék lennének a szabad verseny és a liberalizmus elkötelezett híveinek lenni, ha megtehetik, hogy e nélkül is növelhetik a profitjukat. És megtehetik.Sobri Jóska
Kik tehetik meg? A törvényhozók? Nekik van profitjuk? Vagy a Fidesz-KDNP-nek? Akkor ŐK most egy párt, vagy egy gazdasági társulás? De akkor az ŐK az most engem képvisel, vagy a profitra hajtó akárkit? Vagy saját magát? És tényleg erre szavaztak az emberek?A törvényhozók, a profitra hajtó akárkik. Persze, hogy van profitjuk. Tényleg erre szavaztak az emberek. Szerintem ez a demokrácia magyar, momentán működő verziója, igen.
Szerinted ez a demokrácia?
A te fejedben elég nagy a katyvasz...
Lecsó
Például azt tudod, hogy az elmúlt 4 évben minden hónapban érkezett egy ember a Parlamentbe, és minden fideszes képviselő kapott tőle egy elég vastag borítékot a "Lajos küldte" mondat kíséretében? Nyilvánosan, az ellenzéki képviselők elött.
És tudod miért nem történt semmi?
Mert az azt megelőző 8 évben, minden hónapban egy másik ember vitt a szociknak egyet, amit meg a Laci küldött.
Ha megkéred a köztudottan pedofil szomszédodat, hogy vigye reggel óvodába a gyereket, akkor ne lepődj meg ha útközben megdugja.Akik szavazni akartak, azok kétharmadnyian ezt akarták.Ez megint mellément Jóska. Ha megkérem a szomszédomat, hogy mostantól vigye a gyereket reggel óvodába, azzal még nem adok neki engedélyt arra, hogy útközben megálljon a sarkon és vegyen neki egy füves cigit is ebéd utánra. 😀 Ezt - ha nincs annyi esze, hogy ne tegye - akkor is minimum meg kéne kérdeznie.
Durva dolog a demokrácia, mi?Sobri Jóska
Remélem ezt nem úgy érted, hogy arra céloztam, hogy egy választott kormánynak a pisilésre is külön engedélyt kéne kérnie a választások után. De falysúlyosabb ügyekben és azokban, amik láthatóan megosztják még a saját választóbázist is, nem ártana. Erre lenne jó mondjuk a híres NER. Akkor legalább használnánk valamire, ahelyett, hogy "Eddig a kormány nagyon jól végezte a dolgát. Mi a véleménye, ezután is jól fogja? (a) Igen (b) Igen" jellegű kérdőívekkel bombáznak bennünket.
Magyarul: az általad emlegetett demokráciának a társadalmi párbeszéd is ugyanolyan intézményes és fontos része (kellene, hogy legyen), mint a 4 évenkénti voksolás.peterk2005
És akár van esze, akár nincs, nem fogja megkérdezni.
A felelősség az én szememben a tied, hogy rábíztad a gyereked, a kezébe adtad ami neked fontos.
A kormány hidd el, jól tudja mit tesz. Amit mondanak neki, amit tennie kell.
Fajsúlyosabb ügyekben is.
És igazad van, a társadalmi párbeszéd is fontos része kellene hogy legyen a demokráciának.
De nem az.
Akkor most mi van?
Mit tudsz tenni?
Mi fog változni?
Fentebb is írtam, lehet álmodozni, de atól még a valóság nem fog megváltozni.
több mint 11 éve
Az előző, 2007-14-es ciklusban sok vállalkozásnak gondot okozott, hogy hiába nyerték el az adott uniós pályázatnál a pénzt, az garanciához volt kötve. Ráadásul sokan ingatlanfedezetet használtak, ami egy későbbi hitelfelvételi lehetőséget is negatívan érintett - mondta Csepreghy, aki szerint éppen ezért hozták azt a szabályt, hogy január elsejétől biztosíték nyújtása nélkül juthat uniós támogatáshoz az a kedvezményezett, aki rendelkezik legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel és nincs köztartozása.www.napi.hu/magyar_gazdasag/hamarosan_beindulhat_a_penzosztas_sokan_fognak_orulni.591707.html
óriási gond volt, hogy nem lehet ellenőrzetlenül akármire elkölteni az uniós forrásokat. eddig, most már nem gond.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Akik most nyertek, azok tovább erősítik pozícióikat.Sobri JóskaKik nyertek? Eddig azt hallottuk, hogy a Fidesz-KDNP. Ezek szerint már a rendszer hívei is elismerik, hogy a Lázár testvérek és a hozzá hasonló oligarchák.
State capture rulez. De ezen gyorsan lépjünk tovább...
Az állam feladata az lenne, hogy törvényekkel és szabályozással olyan gazdasági környezetet teremtsen, amiben megvalósul a szabad verseny, ahol a termelők a szolgáltatások és termékek árában és minőségében is a fogyasztó kedvében próbálnak járni. Így én mint fogyasztó jobb és olcsóbb áruhoz jutok.
Ezzel szemben itthon az állam piactorzító szabályozással kitüntet bizonyos termelőket, akik aztán kvázi monopol helyzetbe kerülnek, én meg veszem a drága és szar termékét, de legalább nemzeti színű a csomagolás.
Ahol nem kellene, ott beavatkozik az állam, ahol meg dolga lenne, oda meg szarik egy nagyot.
Ez a magyar államigazgatás. Ennek kellene tapsolnom?
És ők hülyék lennének a szabad verseny és a liberalizmus elkötelezett híveinek lenni, ha megtehetik, hogy e nélkül is növelhetik a profitjukat. És megtehetik.Sobri JóskaKik tehetik meg? A törvényhozók? Nekik van profitjuk? Vagy a Fidesz-KDNP-nek? Akkor ŐK most egy párt, vagy egy gazdasági társulás? De akkor az ŐK az most engem képvisel, vagy a profitra hajtó akárkit? Vagy saját magát? És tényleg erre szavaztak az emberek?
Szerinted ez a demokrácia?
A te fejedben elég nagy a katyvasz...
"A mi fölfogásunk szerint oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé, az ország fontos ügyeinek eldöntését is saját hatáskörébe akarja vonni, elfoglal például egy pártot, vagy miniszterelnökké választják, így egy adott parlamenti többség támogatásával egy kézbe kerül a milliárd és a politikai hatalom"
OV, 2012
Ámen
több mint 11 éve
444.hu/2015/01/06/tovabb-szopatnak-vasarnap-hazhoz-szallitani-sem-szabad/ezen felsírtam 😀
Pizzát, úgy tűnik, még lehet vasárnap rendelni, bár állítólag hamarosan csak akkor szállítják ki vasárnap ebédre, ha a vásárló bemutatja a helyi plébános által aznap délelőtt kiállított igazolást arról, hogy az állampolgár végigülte a misét.😀 😀 😀NB2
több mint 11 éve
Az a brit szoftver azért nagyon erős, amint Peterk mondd, mert az ha jól van beállítva, képes előrejelezni tendenciákat iparági szinten, és gyakorlatilag a kitalálásával egy időben "kitalálja", hogy merre tart az áfacsaló hálózat.Hát ja. Hasonló területen dolgozunk talán? Ha nem is, a tapasztalataink akkor is hasonlóak érezhetően. 😊
Az EKAER-rel az a baj, ami az online pénztárgépekkel is: azonnali hatása nem lesz (az online pénztárgépeknek sincs, azért van több áfabevétel, mert a kisker forgalom is nőtt tavaly, ami egy ilyen mini fellendülés idején normális). Évek kellenek ahhoz, amíg lesz elég adat, hogy ezekből a számokból bármit ki lehessen hozni vagy tényleges hatása legyen. Addig marad az adminisztratív büntetések lehetősége, ami meg játékpénz a milliárdos csalásokhoz képest, illetve egy-egy ellenőrzés során, ha épp szerencséje van az ellenőrnek, talál majd olyan fiktív számlát, amit nem jelentettek be előre.Gyurma Pappa
Én ugye informatikus vagyok, és ebből a megközelítésből látom. És azt látom, hogy a nálunk már a bevezetendő rendszerek megrendelésekor is baj van, mert az igény is kb. addig jut el, amíg a beégett bürokratikus reflexek viszik. Az emlegetett rendszerek (online pénztárgépes, az ND, az útdíjfizetős, stb.) tulajdonképpen csak addig vannak kifejlesztve (nincs is nagyon többre igény a megrendelői oldalról sem), hogy begyűjtsék az adatokat. Aktázást végeznek elektronikusan. Arra már nagyon kevés ötlet van, hogy mire, hogyan kéne felhasználni a begyűjtött adatokat. Pedig ezeknek a rendszereknek az lenne a lelke, nem az, hogy tároljuk a terabájtokat. Az általam leírt eset is erre egy eklatáns példa. Az adatok ott vannak, de képtelenek kezdeni velük értelmes dolgokat. Még ilyen egyszerűt sem.
Az meg csak rátesz a dologra még egy lapáttal, hogy a korábban sem egetverő színvonal az utóbbi években még esett is egy nagyot. Emlékszem 2010 után egy másik fórumban sokat vitatkoztunk azon ami akkoriban folyt a törvényi átalakításokkal kapcsolatban. A kontrollok leépítésére gondolok. Akkoriban a csalódottság és a düh sokakban azt a reflexet váltotta ki, hogy "nem érdekel, úgyis csak sóhivatalok voltak, a 2/3 lehet, hogy a finnyás demokratáknak nem tetszik, de legalább hatékonyabb lesz". Hát nem lett hatékonyabb. A sokat emlegetett és szidott "fékek és ellensúlyok rendszere" nem valami liberális maszlag, ami csak a pesti magát demokratának hívni szerető értelmiségi réteg mantrája. Az valóban egy létező dolog lenne ami lehat alacsonyabb szintekre is, teljesen hétköznapi módon. Még akkor is ha az is luftokkal működik, és a teteje néha cirkusznak tűnik. De alul a mindennapokban ez veszi ki az amúgy is sok lufftal dolgozó közigazgatási szférából legalább a luftok egy részét, mert ez legalább egy intézményesített visszacsatolási forma, ahonnan jöhetnek valós reakciók, válaszok. Ma nincs ami kivegye, mert nincs visszacsatolás, az intézkedésekre, szabályokra nincs semmilyen intézményes forma ahonnan valós belső válaszok (kritikák) érkezhetnének. Az utca ugyanis nem az. Az csak a kifutott tej habja az edény mellett.
Szóval romlik le a színvonal még a korábban is alacsony szinthez képest is. A minap olvastam valahol, hogy az átalakított Külügyminisztériumban a Kína főosztály élére egy olyan palit neveztek ki, aki a meghallgatáson nem tudott arra válaszolni, hogy mi az az "egy Kína elv". Hát kíváncsi leszek, hogy egy ilyen pali mire megy majd a feladataival. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Akik szavazni akartak, azok kétharmadnyian ezt akarták.Ez megint mellément Jóska. Ha megkérem a szomszédomat, hogy mostantól vigye a gyereket reggel óvodába, azzal még nem adok neki engedélyt arra, hogy útközben megálljon a sarkon és vegyen neki egy füves cigit is ebéd utánra. 😀 Ezt - ha nincs annyi esze, hogy ne tegye - akkor is minimum meg kéne kérdeznie.
Durva dolog a demokrácia, mi?Sobri Jóska
Remélem ezt nem úgy érted, hogy arra céloztam, hogy egy választott kormánynak a pisilésre is külön engedélyt kéne kérnie a választások után. De falysúlyosabb ügyekben és azokban, amik láthatóan megosztják még a saját választóbázist is, nem ártana. Erre lenne jó mondjuk a híres NER. Akkor legalább használnánk valamire, ahelyett, hogy "Eddig a kormány nagyon jól végezte a dolgát. Mi a véleménye, ezután is jól fogja? (a) Igen (b) Igen" jellegű kérdőívekkel bombáznak bennünket.
Magyarul: az általad emlegetett demokráciának a társadalmi párbeszéd is ugyanolyan intézményes és fontos része (kellene, hogy legyen), mint a 4 évenkénti voksolás.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Még mindig nem Jóska!Gumicsont.444.hu/2015/01/06/tovabb-szopatnak-vasarnap-hazhoz-szallitani-sem-szabad/Sobri Józseftől kérdezném ez ügyben, hogy mi a véleménye a vasárnapi szivatásról, mint a szabad verseny, kapitalizmus, liberalizmus elkötelezett hívének?Amadeus91
Pizzát, úgy tűnik, még lehet vasárnap rendelni, bár állítólag hamarosan csak akkor szállítják ki vasárnap ebédre, ha a vásárló bemutatja a helyi plébános által aznap délelőtt kiállított igazolást arról, hogy az állampolgár végigülte a misét.😀 😀 😀NB2
Valamint ne feledd, a kapitalizmus különböző gazdasági érdekcsoportok versenye.
Akik most nyertek, azok tovább erősítik pozícióikat.
És ők hülyék lennének a szabad verseny és a liberalizmus elkötelezett híveinek lenni, ha megtehetik, hogy e nélkül is növelhetik a profitjukat.
És megtehetik.
Akik szavazni akartak, azok kétharmadnyian ezt akarták.
Durva dolog a demokrácia, mi?Sobri Jóska
Ott voltam Szakmázgató születésénél :cool:
több mint 11 éve
Gumicsont.444.hu/2015/01/06/tovabb-szopatnak-vasarnap-hazhoz-szallitani-sem-szabad/Sobri Józseftől kérdezném ez ügyben, hogy mi a véleménye a vasárnapi szivatásról, mint a szabad verseny, kapitalizmus, liberalizmus elkötelezett hívének?Amadeus91
Pizzát, úgy tűnik, még lehet vasárnap rendelni, bár állítólag hamarosan csak akkor szállítják ki vasárnap ebédre, ha a vásárló bemutatja a helyi plébános által aznap délelőtt kiállított igazolást arról, hogy az állampolgár végigülte a misét.😀 😀 😀NB2
Valamint ne feledd, a kapitalizmus különböző gazdasági érdekcsoportok versenye.
Akik most nyertek, azok tovább erősítik pozícióikat.
És ők hülyék lennének a szabad verseny és a liberalizmus elkötelezett híveinek lenni, ha megtehetik, hogy e nélkül is növelhetik a profitjukat.
És megtehetik.
Akik szavazni akartak, azok kétharmadnyian ezt akarták.
Durva dolog a demokrácia, mi?
több mint 11 éve
Respekt Budaörsnekindulnak a fekete autók, nemsokára kiderul hogy az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt.
www.facebook.com/tamas.wittinghoff/posts/827400793991244?fref=nf
több mint 11 éve
444.hu/2015/01/06/tovabb-szopatnak-vasarnap-hazhoz-szallitani-sem-szabad/Sobri Józseftől kérdezném ez ügyben, hogy mi a véleménye a vasárnapi szivatásról, mint a szabad verseny, kapitalizmus, liberalizmus elkötelezett hívének?
Pizzát, úgy tűnik, még lehet vasárnap rendelni, bár állítólag hamarosan csak akkor szállítják ki vasárnap ebédre, ha a vásárló bemutatja a helyi plébános által aznap délelőtt kiállított igazolást arról, hogy az állampolgár végigülte a misét.😀 😀 😀NB2
több mint 11 éve
444.hu/2015/01/06/tovabb-szopatnak-vasarnap-hazhoz-szallitani-sem-szabad/Pizzát, úgy tűnik, még lehet vasárnap rendelni, bár állítólag hamarosan csak akkor szállítják ki vasárnap ebédre, ha a vásárló bemutatja a helyi plébános által aznap délelőtt kiállított igazolást arról, hogy az állampolgár végigülte a misét.😀 😀 😀
több mint 11 éve
index.hu/belfold/2015/01/04/varady_zsolt_kiszall_a_mostmibol/Ezt a részt pedig kiemelem Amadeus91-nek:
Szeretném leszögezni, hogy nem politikai nyomás miatt hoztam meg a döntésemet. Várady Zsolt
több mint 11 éve
írj a parlamenti képviselődnek, megoldja, hisz demokrácia van.És ami még döbbenetes, hogy Magyarországon, a jelenlegi politikai agyhalálban egy dolgot már illet volna mindenképp megtanulnia mindenkinek, mégpedig azt, hogy bármi megtörténhet. Bármi.Akkor fogadjuk el és kussoljunk? 😀
Az általad leírtakon kívül lehetne még sorolni egy rakás teljesen szarházi, vagy inkompetens, vagy átgondolatlan politikai döntést, intézkedést az elmúlt 4 (12, 25, 75, 90, stb.) évből, mégis, mindegyiknél van egy réteg, aki úgy csinál, mintha eddig minden rendben ment volna, na de ez a mostani, ez aztán több a soknál.
Ha valaki a trópusokon él, az meglepődhet egy kiadós havazáson, na de mi egy politikai csodaországban élünk, ahol egyszerűen semmin se szabad meglepődni, mindenre készen kell állni, már csak az ember saját jól felfogott érdekében is.
Vagyis pont azért.
És az ország vezetésétől várni a személyes életünket jobbá tevő intézkedéseket annyira illogikus és irracionális hozzáállás, hogy aki ezt teszi, az teljes életképtelenségről és álomvilágban leledzésről tesz tanúbizonyságot.Sobri Jóska
Te egy igazi gyökér vagy ember. Az ilyen gyökerek közé lövetnék szívesen, máris gondoskodnék kicsit a saját életem jobbá tételéről.Eazzy
több mint 11 éve
Az a brit szoftver azért nagyon erős, amint Peterk mondd, mert az ha jól van beállítva, képes előrejelezni tendenciákat iparági szinten, és gyakorlatilag a kitalálásával egy időben "kitalálja", hogy merre tart az áfacsaló hálózat.Az EKAER-rel az a baj, ami az online pénztárgépekkel is: azonnali hatása nem lesz (az online pénztárgépeknek sincs, azért van több áfabevétel, mert a kisker forgalom is nőtt tavaly, ami egy ilyen mini fellendülés idején normális). Évek kellenek ahhoz, amíg lesz elég adat, hogy ezekből a számokból bármit ki lehessen hozni vagy tényleges hatása legyen. Addig marad az adminisztratív büntetések lehetősége, ami meg játékpénz a milliárdos csalásokhoz képest, illetve egy-egy ellenőrzés során, ha épp szerencséje van az ellenőrnek, talál majd olyan fiktív számlát, amit nem jelentettek be előre.
Szerintem a NAV a mai felépítésében tökéletesen alkalmas az ÁFA csalások felderítésére. A probléma a hajlandósággal van.LecsóNem és nem.
A NAV mai felépítése arra alkalmas, magukat (volt társukat, volt férjüket, volt főnöküket stb.) feldobó áfacsalókat leleplezzen, egyébként csak találgat. Ennek két oka van: 1. az adóellenőrök nem nyomozók, és nem is úgy gondolkodnak. 2. a nyomozók sem nyomozók, legalábbis a bűnügyi igazgatóságon elég kevesen vannak köztük, akik értenek is valamit az egészhez. Eleve meg kellene szüntetni a két irányú tevékenységet, és sokkal az adóügyi (közigazgatási) ellenőrzéseket baromira le kellene egyszerűsíteni, és a mai ellenőri gárdát átterelni a büntetőügyi irányba. És majd amikor 6-8 év múlva már tényleg csak a nagyok tudnának lopni, akkor meg le lehet építeni őket. (Mondanám előre, hogy tisztában vagyok vele, hogy ezt nem lehet ilyen egyszerűen elintézni, ez a munkám, és napi szinten vagyok minden formában kapcsolatban a NAV-val, és ennél sokkal pontosabb elképzeléseim vannak, de most nem fejteném ki, mert akkor bannolnának a wall of textért. Mondom ezt, elejét véve a kötekedésnek.)
A hajlandóság pedig a legalsóbb szinteken meg van. Csak annyira kicsi a hatalma az adóellenőröknek, hogy ők sokat nem tudnak kezdeni az ügyekkel, a kiszabott bírságokat úgysem fizetik be stb. A nyomozók meg annyira be vannak havazva, hogy esélytelen, hogy a mostani "nagy, látványos" ügyeknél sokkal tovább haladjanak, ha valahol nincs egy teljes beismerő vagy valami azzal egyenértékű. Elszarakodnak a számviteli fegyelem megsértésével (ami egyébként már sokat enyhült), meg a közokirat hamisításokkal, de ezeket az ügyészek meg már lezárják megrovással vagy próbára bocsátással, esetleg pénzbüntetést kap az ügyfél még közigazgatási eljárás keretében (ami ugye szabálysértés szint), és az ügyészség nem is találkozik az üggyel komolyan soha.
Nem kételkedem benne, vannak olyan ügyek, amit "hupsz" eltűnnek a süllyesztőben, de ilyen ügyek a magyar NAV/APEH történetében mindig voltak, nem a Fidesz találta fel ezeket, és nem is ő fogja megoldani.

több mint 11 éve
Azt csinálsz, amit akarsz.És ami még döbbenetes, hogy Magyarországon, a jelenlegi politikai agyhalálban egy dolgot már illet volna mindenképp megtanulnia mindenkinek, mégpedig azt, hogy bármi megtörténhet. Bármi.Akkor fogadjuk el és kussoljunk? 😀
Az általad leírtakon kívül lehetne még sorolni egy rakás teljesen szarházi, vagy inkompetens, vagy átgondolatlan politikai döntést, intézkedést az elmúlt 4 (12, 25, 75, 90, stb.) évből, mégis, mindegyiknél van egy réteg, aki úgy csinál, mintha eddig minden rendben ment volna, na de ez a mostani, ez aztán több a soknál.
Ha valaki a trópusokon él, az meglepődhet egy kiadós havazáson, na de mi egy politikai csodaországban élünk, ahol egyszerűen semmin se szabad meglepődni, mindenre készen kell állni, már csak az ember saját jól felfogott érdekében is.
Vagyis pont azért.
És az ország vezetésétől várni a személyes életünket jobbá tevő intézkedéseket annyira illogikus és irracionális hozzáállás, hogy aki ezt teszi, az teljes életképtelenségről és álomvilágban leledzésről tesz tanúbizonyságot.Sobri Jóska
Te egy igazi gyökér vagy ember. Az ilyen gyökerek közé lövetnék szívesen, máris gondoskodnék kicsit a saját életem jobbá tételéről.Eazzy
Hőböröghetsz, keresheted másban a hibát, közémlövethetsz, ami csak módodban áll.
És én is azt teszem, próbálom a saját életemet jobbítani, mindezt olyan módon, ahogy meg is tudom tenni, figyelembe véve a valóságot.
Te meg reménykedj, hogy valaki majd közémlövet helyetted. 😉
több mint 11 éve
Minden szoftvernél erősen befolyásolja az outputot az, hogy mi az input.Aztán az outputból következtetéseket kellene levonni, annak megfelelően intézkedni,
Szerintem a NAV a mai felépítésében tökéletesen alkalmas az ÁFA csalások felderítésére. A probléma a hajlandósággal van.
több mint 11 éve
Mondjuk valahol érthető a szándék, hogy követni akarják az árumozgást. Ahová áruért járunk volt olyan, hogy egy cég elvitt egy kamion kávét Írországba reggel, délután ugyanaz a kávé jött vissza és egy másik cég hozta Szlovákiából.Ehhez nem kell magát a szállítmányt követni. Elég egy intelligens ÁFA befizetéseket és visszaigényléseket elemző szoftver a NAV-ba. Európában már sok helyen működik ilyen, legutóbb a szlovákok vezették be. Két hónap alatt visszahozta náluk az árát, pedig nem volt olcsó - értsd, a teljes rendszer euro százmilliós tétel. És mégis. Be kéne vezetni egy ilyen rendszert nálunk is, nem pedig ilyen bürokratikus, nehezen követhető módszerekkel küszködni.
A targoncás megjelölte a cuccot onnan tudjuk.Bazzani
(Egyébként, hogy milyen hatásfokkal sikerül ezeket a NAV-os adóellenőrző- és követő rendszereket hazai viszonylatban, hazai kútfőből megoldani, arra egy eklatáns példa a dohánykereskedelmi (ND-s) jelentő rendszer. Az ott tart másfél év után, hogy például egy olyan esetre, hogy az egyik trafik a kezdetek óta a forgalma 100-szorosát jelenti le eladásban és a századrészét beszerzésben - azaz a beszerzése és eladásai között tízezerszeres(!) nagyságrendű az eltérés -, arra mi hívjuk fel a figyelmüket mert az elvileg online, napi frissességű, sok milliárdba került rendszer másfél éve képtelen egy ilyen tévedést kidobni. 😀 )


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 11 éve
Kösz, azért tudom, csak akkor szar, ha Kalocsára megyek..... 😊 Megoldom valahogy.Ahogy én most tudom, a kapcsolat nem "vagy", hanem "és". A sárgával jelölt részekre mindkét megye matricája kell (az M8-nál Bács-Kiskun és Fejér, az M9-nél Bács-Kiskun és Tolna).Igen. Ez most azt jelenti, hogy a Tolna megyei (illetve az M8-nál Fejér vagy Bács KK megyeivel) lehet használni mindkettőt? Mert ha igen, akkor elég két matrica, az is egy 10-es. Igaz az M8-ast nem nagyon használom, ott lenne alternatíva....csi77-Én csak most realizáltam, hogy az M9-es (és esetleg az M8-as) miatt én is érintett vagyok. Ha mindkettő és esetleg nem fogadják el a Bács KK megyeit mindkettőre, akkor ez húsz ropi. Az derék......Erre a két hídra gondolsz?
Ami a röhej, hogy egyik sem autópálya, tehát nem osztott pályás, csak autóút. Kaposváriaktól kérdezem, az M9-es elkerülő is fizetős lesz?csi77
Gogo
M8 helyett inkább Dunaföldvár-Solt, M9 helyett Bátaszék-Baja.Gogo
Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 11 éve
Ahogy én most tudom, a kapcsolat nem "vagy", hanem "és". A sárgával jelölt részekre mindkét megye matricája kell (az M8-nál Bács-Kiskun és Fejér, az M9-nél Bács-Kiskun és Tolna).Igen. Ez most azt jelenti, hogy a Tolna megyei (illetve az M8-nál Fejér vagy Bács KK megyeivel) lehet használni mindkettőt? Mert ha igen, akkor elég két matrica, az is egy 10-es. Igaz az M8-ast nem nagyon használom, ott lenne alternatíva....csi77-Én csak most realizáltam, hogy az M9-es (és esetleg az M8-as) miatt én is érintett vagyok. Ha mindkettő és esetleg nem fogadják el a Bács KK megyeit mindkettőre, akkor ez húsz ropi. Az derék......Erre a két hídra gondolsz?
Ami a röhej, hogy egyik sem autópálya, tehát nem osztott pályás, csak autóút. Kaposváriaktól kérdezem, az M9-es elkerülő is fizetős lesz?csi77
Gogo
M8 helyett inkább Dunaföldvár-Solt, M9 helyett Bátaszék-Baja.
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 11 éve
Mondjuk valahol érthető a szándék, hogy követni akarják az árumozgást. Ahová áruért járunk volt olyan, hogy egy cég elvitt egy kamion kávét Írországba reggel, délután ugyanaz a kávé jött vissza és egy másik cég hozta Szlovákiából.A targoncás megjelölte a cuccot onnan tudjuk.
Gogo