Politika

65 feliratkozó

több mint 1 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 885
Pont ugyan ezeket olvastam itt 2 éve csak MP helyett MZP volt odaírva.
Ezaz, hogy én nem várok messiást,nem hiszek abban, hogy megjelenik valaki és egy csapásra le tudja győzni ezt a rendszert. A fideszt saját eszközeivel sosem fogod legyőzni. Hosszú évek alatt, kemény munkával valós szakmai alternatívát kell tudni nyújtania annak aki választást akar nyerni.
Pont a fórum nagyrészén érzem azt, hogy ők már mindenkiben messiást látnak aki majd legyőzi Vityát. Annyira elhiszik ezt, hogy nem hajlandók tudomásul venni a redflageket. Márpedig ha valakinél van bőven az MP.
Azért jó a megjelenése, mert beárazza a semmire kellő NERlenzéket. Talán belátják végre, hogy a szokásos belpesti szlogenekkel és az "Orbán takadj" programmal nem fognak választást nyerni.
Tarsi
Ja sok a red flag. Még azt is adom, hogy azért vagyunk demokráciában, mert a te meglátásod is kell ide.
De kérdem én, ezzel a néppel, ahol van legalább 2,5 millió, de lehet van 5 is, aki vagy analfabéta, vagy nem tud/akar ép ésszel, logikával gondolkodni, annál hogyan fog egy penge szakmai alternatíva átmenni?
Néhány példa a környezetemből:
- szavazok a fityeszre mert akkor a város legalább kap pénzt
- szavazok a fityeszre, mert király, hogy 15 éve 50 ezer a rezsim, és mivel 150-et keresek, így fontos ez a stabilitás
- én aztat se értem, hogy mi az az infláció, de engem nem érint (közmunkás)
- szavazok a fityeszre, hogy a kisonokámnak is legyen még lehetősége csokot felvenni, mer a mocskos baloldal elvenné
- végzett, felelős mérnök ember: nekem ez a fityesz időszak hozta el a jólétet, házam kocsim, nyaralóm, csónakom van (nem neres, egy normál 50-es fószer)

Bazmeg itt amíg tényleg az utolsó bőrt le nem húzzák addig mindenkinek jóvanazúgy...(beleértve engem is, mert nem éri meg gyújtogatni, mert hát van kaja pia, tudok néha nyaralni, síelni, nem élünk olyan szarul)

vagy nem ilyen értelemben képzeted a szakmai alternatívát?

Pl emberileg és politikai kinyilatkoztatásai tekintetében MZP-vel mi volt a baj? Azon kívül, hogy hagyta magát begyurcsányozni, mi a baj vele? jobb és integer kormány lenne most vele? tuti. meg tudná nyerni a választást? láttuk hogy sajnos nem.

Nem tudom kire fogok szavazni, ötletem sincs, ellenben sok aggályom (főleg hogy ha MP hatalomra kerül, ugyanúgy hazudott, mint az összes szarrágó politikus, aztán meg csicska leszek fejbelőni azt is...), uh lehet MKKP lesz, de már az is zavaró, hogy azok meg elkezdenek itt politizálni....
Eazzy
Pont úgy értem a szakmai alternatívákat, hogy az álltalad felsorolt emberekkel szembe le kell ülniük és egy valós megoldást kell tudniuk felvázolni az őt érdeklő problémára. A lokálpatriótához egy jó vidékfejlesztési tervvel, a csok-os nagymamához egy jó lakásprogrammal kell odamenned...
Amíg nem ülnek le Mari nénivel és Jóska bácsival és nem tudnak nekik olyan valós megoldást felkínálni amit ők el is hisznek nekik addig jöhet itt 10 MP vagy MZP akkor sem lesz leváltva a fidesz.
Azt kéne már végre belátni, hogy az kevés az embereknek, hogy bármi csak nem a fidesz. De ez még itt a fórumon sem megy át még a legutóbbi nagyon csúnya pofon után sem. Ugyan azt mantrázzák az emberek mint 2 éve.
Tarsi
És szerinted a Fidesz csak úgy ott ülne és nézné, hogy a szakmailag alkalmas ember tegye a dolgát?
De most komolyan, lehet h némelyik szakmailag nem annyira alkalmas, de az elmúlt időszakban Vona, Bajnai, MZP, Klára, a Momentum, stb. emberek lettek kicsinálva és többen inkább bele se kezdtek.

Meg ahogy most én látom, lényegtelen h milyen fajin programot teszel össze, ha a Fidesz instant össze tud, gyurcsánysoroslmbtqháborúsbrüsszelezni.

Meg mégegyszer, eltelt 2 hónap...a programról majd beszéljünk mondjuk 1-1,5 év múlva, ha még talpon vannak. Addig meg ez egy showműsor.

A jelenlegi támogatás viszont azért fontos, mert egyrészt eltakaríthatja a jelenlegi alkalmatlan ellenzéket meg megmutathatja, hogy lehet esély a fidesz ellen.

Ha már csak a DK és a többi kamupárt eltűnik, azért megérte.

Szerk.: De tudod mit, ledobom az ultimate érvet:
Amikor már ebben a topikban a pats szurkolók egyetértenek valamiben, akkor ott már neked is el kellene gondolkozni, hogy az egy jelentős dolog 😛

Szerkesztette: Lúdas Solymi
több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 20 128 — Vikings fan
Negri veled mivan? MP teljesen megborított?
Elég jól tudtál eddig következtetéseket és ok-okozatokat levonni.
Toca
rohadt fárasztó azt olvasni hogy aki nem MP-re szavaz az fideszbérenc és mikor felhozza valaki a red flageket
meg a kettős mércét amit elvakultan látunk vele szemben akkor az van hogy mit fintorogsz
és ugye mikor MZPs red flageket vetettük fel ugyanez ment

előtte ment az hogy az LMP meg a Kutyák miatt nyert a fidesz/lett kétharmad (18 talán?)

Szerinted ugyanaz ha valaki azt mondja, hogy:
"Amennyiben az ellenzék nyer bevisznek egy atomháboróban és látjuk, hogy Hiroshima és Nagasaki után, hogy az nem túlélhető"

vagy az:

"Ha nem MP-re szavazol akkor marad a NER és marad minden ahogy van"

Őszintén? Szerinted mindakettő riogatás és armagedonnal való fenyegetés?
Toca
direkt nem részletezve írtam hogy fidesz v világvége és mp vagy világvége
2 okból:
1. ugye így lesz 1 bites rogáni kommunikáció amit elvileg csinálni kell mer az a sikeres
2. masszív trollkodás/felesleges szétcincálás

Negritis, a vajda
Szerintem ezt senki nem írta. Annyi lett leírva ha nem MP-re szavazol igen nagy valószínűséggel arra szavazol, hogy a jelenlegi rendszer marad.
Lehet fárasztó olvasni ezt, hidd el leírni is kurva fárasztó 100x, de ha 1 ember is ezen elgondolkozik és a végén inkább orrát befogva a full logikus és érthető redflagek ellenére elősegíti azt, hogy a NER hatalom megdőljön már megérte. ( Mondjuk jobb volna ha ez 100 lenne 😀 ).

Második részre inkább nem reagálok. Ez a baromságot mondok, majd bebújok a troll - random összemosott gondolatok mögé dolog eléggé erőltetettnek hat, de ha jól esik told. Még is reagáltam.
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 130 — The Mathematician
Negri veled mivan? MP teljesen megborított?
Elég jól tudtál eddig következtetéseket és ok-okozatokat levonni.
Toca
rohadt fárasztó azt olvasni hogy aki nem MP-re szavaz az fideszbérenc és mikor felhozza valaki a red flageket
meg a kettős mércét amit elvakultan látunk vele szemben akkor az van hogy mit fintorogsz
és ugye mikor MZPs red flageket vetettük fel ugyanez ment

előtte ment az hogy az LMP meg a Kutyák miatt nyert a fidesz/lett kétharmad (18 talán?)

Szerinted ugyanaz ha valaki azt mondja, hogy:
"Amennyiben az ellenzék nyer bevisznek egy atomháboróban és látjuk, hogy Hiroshima és Nagasaki után, hogy az nem túlélhető"

vagy az:

"Ha nem MP-re szavazol akkor marad a NER és marad minden ahogy van"

Őszintén? Szerinted mindakettő riogatás és armagedonnal való fenyegetés?
Toca
direkt nem részletezve írtam hogy fidesz v világvége és mp vagy világvége
2 okból:
1. ugye így lesz 1 bites rogáni kommunikáció amit elvileg csinálni kell mer az a sikeres
2. masszív trollkodás/felesleges szétcincálás

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 130 — The Mathematician
 kiszamolo.hu/a-nav-az-aprohirdetoket-vegzalja/

nincs forrás komolyabb halakra menni, így marad a sneci

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 20 128 — Vikings fan
szóval ott tartunk hogy MP vagy armageddon ....
Negritis, a vajda
Szerinted van bárki más, aki reális kihívója lehet a mostani rendszernek?
ervinator
nincs gond ezzel a hozzáállással csak akkor mikor a fidesz-dk mondja ugyanezt akkor ne szidjátok őket 1000el
mer pár napja épp azért volt kutyázva a fidesz hogy ők vagy armageddon
Negritis, a vajda
Te politikusnak készülsz? Ezt a ferdítést még ők is megirigyelnék basszus, a fidesz szó szerint armagedonnal fenyegetett
r.baggio
pedig a retorika ugyanaz mint másoknál
csakhát ha a messiás mondja akkor az arany
ha más akkor kutyaszar
Negritis, a vajda
Negri veled mivan? MP teljesen megborított?
Elég jól tudtál eddig következtetéseket és ok-okozatokat levonni.

Szerinted ugyanaz ha valaki azt mondja, hogy:
"Amennyiben az ellenzék nyer bevisznek egy atomháboróban és látjuk, hogy Hiroshima és Nagasaki után, hogy az nem túlélhető"

vagy az:

"Ha nem MP-re szavazol akkor marad a NER és marad minden ahogy van"

Őszintén? Szerinted mindakettő riogatás és armagedonnal való fenyegetés?
több mint 1 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 232
Május eleji adatok szerint a Fidesz-KDNP európai parlamenti listáját 2,2 millió ember támogatná a teljes népességen belül, míg Magyar Péter Tisza Pártjára 1,5 millióan szavaznának – derült ki a Závecz Research friss közvélemény-kutatásából.

majdnem megörültem, aztán megláttam, hogy a Závecz folytatta a kutatást.

buhloone mindstate

több mint 1 éve
Toca Minnesota Vikings 20 128 — Vikings fan
 168.hu/itthon/orban-rahel-tiborcz-istvan-svabhegy-dreher-villa-csaladi-feszek-gyerekszanatorium-277438

Naponta jönnek ennél nagyobb hírek is
És akkor az a baja sokaknak, hogy aki ennek véget akar vetni, az nem Gandhi és Teréz anya szerelemgyereke és nem akar vitatkozni ezeknek a piszkos szabályai szerint mindenáron😂
ozibozi
az a bajom hogy szerintem nem akar neki véget venni
bárki más adna elő ilyen primadonnáskodást a viták körül már rég szét lenne szedve

ettől még undorító ami megy
csak ha valaki ugyanúgy kommunikál mint a NER
ideológialag ugyanazt mondja mint a NER
szereti azt ami a NER
koalícióra lépne a NERrel

akkor az bizony NERen belül van nem kívül

DK/MSZP indul az ellenzéki kihívókra - szar szemét szar alakok
zöld Fidesz - nah így kell ezt
Negritis, a vajda
csak ha valaki ugyanúgy kommunikál mint a NER ---> Jelenleg ez hatékony, sajnos ezt kell csinálni

ideológialag ugyanazt mondja mint a NER ---> Nem feltétlenül. Az alap gondolottal, miszerint ez egy keresztény, stb. ország, ezzel nincs semmi probléma, ő azért az élni és élni hagyni híve, sztem nem fóliáztatna és üldözné a melegeket.

szereti azt ami a NER ---> lásd fentebb, ideológia. normális gazdaságpolitikánál és a fentebbi élni és élni hagyni elv alkalmazása mellett a kutyát nem érdekelné, de az emberek többségét biztosan, hogy mi a kormány ideológiája.

koalícióra lépne a NERrel ---> első pont, ezt kell mondania...mit mondjon, inkább az ellenzék? Instant bukta, saját maga gyurcsányozná össze magát.
Továbbá nézd meg, hogy mi volt Meloni kommunikációja a választások előtt és mi lett utána.
Lúdas Solymi
Gondolom ismerős az a közmondás, hogy ha valami úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az minden bizonnyal egy kacsa.

Bocs de én nem hiszek a tündérmesékben, hogy most megjelent MP a fehér lovon, és ő majd megmenti az országot.
Az az MP akinek nem volt büdös 20 évig a NER, akit addig nem zavart a korrupció amíg ő is jól élt belőle.
Most majd ő lesz az aki felszámolja ezt a rendszert, na persze...
Tarsi
Nem kell hinned MP-ben, azt kell mérlegelned, hogy számodra elég szar-e a mostani rendszer. Ha erre az a válasz, hogy nem, akkor nyugodtan lehet messiást várni és homokba dugni a fejedet.

Jelenleg egyedül MP-nek van reális esélye arra, hogy megbuktassa a mostani rendszert. Azt a rendszert, ami ha egy számegyenesen nézzük akkor nagy tempóval taszítja az országot a negatív irányba. Ha ennél MP csak kicsit is lassabban építi le az országot, urambocsá még meg is fordítja az irányt, akkor már tett egy lépést az ország afelé, hogy élhetőbb legyen.

Lehet, hogy a mostani közéletben is lenne számodra alkalmasabb jelölt, de sajnos jelenleg nem úgy néz ki, hogy MP-n kívül bárki is tudna masszív tömeget aktivizálni és maga mögé állítani. Így mindenkinek, aki le akarja váltani Orbánt vele kell beérnie.
ervinator
Pont ugyan ezeket olvastam itt 2 éve csak MP helyett MZP volt odaírva.
Ezaz, hogy én nem várok messiást,nem hiszek abban, hogy megjelenik valaki és egy csapásra le tudja győzni ezt a rendszert. A fideszt saját eszközeivel sosem fogod legyőzni. Hosszú évek alatt, kemény munkával valós szakmai alternatívát kell tudni nyújtania annak aki választást akar nyerni.
Pont a fórum nagyrészén érzem azt, hogy ők már mindenkiben messiást látnak aki majd legyőzi Vityát. Annyira elhiszik ezt, hogy nem hajlandók tudomásul venni a redflageket. Márpedig ha valakinél van bőven az MP.
Azért jó a megjelenése, mert beárazza a semmire kellő NERlenzéket. Talán belátják végre, hogy a szokásos belpesti szlogenekkel és az "Orbán takadj" programmal nem fognak választást nyerni.
Tarsi
MP=Fidesz-lopás, csalás, genderhiszti, migránsozás (illetve lehet, hogy lesznek ezek is MP-nél, de tuti, hogy ezek konzervatívabb verziói)

De számomra mindent elmond, hogy támadja őt a Mihazánk, DK, mindenki akit MP rosszul érinthet. Márpedig a kiakadt Fideszesek, a nem teljesen széljobberek és az OV utáló DK-sok is át fognak pártolni MP-hez ha benne azt látják, hogy leválthatják a rendszert. Mert ezt a rendszert LE KELL VÁLTANI!
(a baj, hogy tényleg nem most választunk, hanem 26-ban)
NB2
Nálam ott megbukik a történet, hogy MP=fidesz. Lopással, genderhisztivel, migránsozással együtt. Őt ezek nem zavarták 20 évig. És nem úgy nem zavarták, hogy egy falusi kis senki volt, hanem a legbelsőbb körökbe volt bejáratos. Én nem hiszem el neki, hogy ezek után ő bármit máshogy csinálna, mert eddig sem volt kifogása ez ellen a rendszer ellen.
Tarsi
Szerintem akik most köpködik a rendszert, azok közül sokan szavaztak valamikor a Fideszre. És akkor most örökre fideszesek lettek/ünk? Nem! Sőt a normális fideszeseknek is elegük van a jelenlegi fideszből, tuti, hogy MP követői között sok ilyen van.
Néha azért ott is olyan agyhalott kommenteket olvasok, hogy tiszta Orbán Feeling 2.0 😊
NB2
Ne vicceljünk már, ne mossuk össze azt, hogy valaki a fideszre szavaz vagy bejáratos a legfelsőbb vezető körökbe és kiszolgálta a rendszert milliós fizetésekért évekig.
Tarsi
Nyilván ez egy redflag.
Mindenki döntse el, hogy az, hogy ő onnan jött és a rendszer része volt amiatt, jobb ha inkább OV és a Fidesz marad vagy inkább leszavaz MP-re.
Röviden úgy tűnik ez a döntés ami lesz 2 év múlva. Most azért kérdés, mert ha legalább legyalulja a másik oldalt akkor azzal kevesebbet kell majd foglalkozni.
És igen MZPnél is ez volt, csak ő még volt olyan ostoba, hogy azt hitte, hogy azon "ellenzékiek" akiknek igazából kurva jó a mostani rendszer majd mögé állnak.
MP pontosan látja, hogy itt ajtóstúl lehet menni a házba.
Borítani kell, a NERt, a látszat ellenzéket és még lehet a valódi ellenzéket is ahhoz, hogy valami történhessen.

De őszintén, te tényleg inkább nem szavazol vagy Fideszre szavazol csak mert onnan jött?
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 214
Pont ugyan ezeket olvastam itt 2 éve csak MP helyett MZP volt odaírva.
Ezaz, hogy én nem várok messiást,nem hiszek abban, hogy megjelenik valaki és egy csapásra le tudja győzni ezt a rendszert. A fideszt saját eszközeivel sosem fogod legyőzni. Hosszú évek alatt, kemény munkával valós szakmai alternatívát kell tudni nyújtania annak aki választást akar nyerni.
Pont a fórum nagyrészén érzem azt, hogy ők már mindenkiben messiást látnak aki majd legyőzi Vityát. Annyira elhiszik ezt, hogy nem hajlandók tudomásul venni a redflageket. Márpedig ha valakinél van bőven az MP.
Azért jó a megjelenése, mert beárazza a semmire kellő NERlenzéket. Talán belátják végre, hogy a szokásos belpesti szlogenekkel és az "Orbán takadj" programmal nem fognak választást nyerni.
Tarsi
Ja sok a red flag. Még azt is adom, hogy azért vagyunk demokráciában, mert a te meglátásod is kell ide.
De kérdem én, ezzel a néppel, ahol van legalább 2,5 millió, de lehet van 5 is, aki vagy analfabéta, vagy nem tud/akar ép ésszel, logikával gondolkodni, annál hogyan fog egy penge szakmai alternatíva átmenni?
Néhány példa a környezetemből:
- szavazok a fityeszre mert akkor a város legalább kap pénzt
- szavazok a fityeszre, mert király, hogy 15 éve 50 ezer a rezsim, és mivel 150-et keresek, így fontos ez a stabilitás
- én aztat se értem, hogy mi az az infláció, de engem nem érint (közmunkás)
- szavazok a fityeszre, hogy a kisonokámnak is legyen még lehetősége csokot felvenni, mer a mocskos baloldal elvenné
- végzett, felelős mérnök ember: nekem ez a fityesz időszak hozta el a jólétet, házam kocsim, nyaralóm, csónakom van (nem neres, egy normál 50-es fószer)

Bazmeg itt amíg tényleg az utolsó bőrt le nem húzzák addig mindenkinek jóvanazúgy...(beleértve engem is, mert nem éri meg gyújtogatni, mert hát van kaja pia, tudok néha nyaralni, síelni, nem élünk olyan szarul)

vagy nem ilyen értelemben képzeted a szakmai alternatívát?

Pl emberileg és politikai kinyilatkoztatásai tekintetében MZP-vel mi volt a baj? Azon kívül, hogy hagyta magát begyurcsányozni, mi a baj vele? jobb és integer kormány lenne most vele? tuti. meg tudná nyerni a választást? láttuk hogy sajnos nem.

Nem tudom kire fogok szavazni, ötletem sincs, ellenben sok aggályom (főleg hogy ha MP hatalomra kerül, ugyanúgy hazudott, mint az összes szarrágó politikus, aztán meg csicska leszek fejbelőni azt is...), uh lehet MKKP lesz, de már az is zavaró, hogy azok meg elkezdenek itt politizálni....
Eazzy
Pont úgy értem a szakmai alternatívákat, hogy az álltalad felsorolt emberekkel szembe le kell ülniük és egy valós megoldást kell tudniuk felvázolni az őt érdeklő problémára. A lokálpatriótához egy jó vidékfejlesztési tervvel, a csok-os nagymamához egy jó lakásprogrammal kell odamenned...
Amíg nem ülnek le Mari nénivel és Jóska bácsival és nem tudnak nekik olyan valós megoldást felkínálni amit ők el is hisznek nekik addig jöhet itt 10 MP vagy MZP akkor sem lesz leváltva a fidesz.
Azt kéne már végre belátni, hogy az kevés az embereknek, hogy bármi csak nem a fidesz. De ez még itt a fórumon sem megy át még a legutóbbi nagyon csúnya pofon után sem. Ugyan azt mantrázzák az emberek mint 2 éve.
Tarsi
Akkor most mi a teendő szavazóként? Várni a Messiásra, aki szakmailag felépíti magát és nem szavazni senkire?
több mint 1 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 640
 168.hu/itthon/orban-rahel-tiborcz-istvan-svabhegy-dreher-villa-csaladi-feszek-gyerekszanatorium-277438

Naponta jönnek ennél nagyobb hírek is
És akkor az a baja sokaknak, hogy aki ennek véget akar vetni, az nem Gandhi és Teréz anya szerelemgyereke és nem akar vitatkozni ezeknek a piszkos szabályai szerint mindenáron😂
ozibozi
az a bajom hogy szerintem nem akar neki véget venni
bárki más adna elő ilyen primadonnáskodást a viták körül már rég szét lenne szedve

ettől még undorító ami megy
csak ha valaki ugyanúgy kommunikál mint a NER
ideológialag ugyanazt mondja mint a NER
szereti azt ami a NER
koalícióra lépne a NERrel

akkor az bizony NERen belül van nem kívül

DK/MSZP indul az ellenzéki kihívókra - szar szemét szar alakok
zöld Fidesz - nah így kell ezt
Negritis, a vajda
csak ha valaki ugyanúgy kommunikál mint a NER ---> Jelenleg ez hatékony, sajnos ezt kell csinálni

ideológialag ugyanazt mondja mint a NER ---> Nem feltétlenül. Az alap gondolottal, miszerint ez egy keresztény, stb. ország, ezzel nincs semmi probléma, ő azért az élni és élni hagyni híve, sztem nem fóliáztatna és üldözné a melegeket.

szereti azt ami a NER ---> lásd fentebb, ideológia. normális gazdaságpolitikánál és a fentebbi élni és élni hagyni elv alkalmazása mellett a kutyát nem érdekelné, de az emberek többségét biztosan, hogy mi a kormány ideológiája.

koalícióra lépne a NERrel ---> első pont, ezt kell mondania...mit mondjon, inkább az ellenzék? Instant bukta, saját maga gyurcsányozná össze magát.
Továbbá nézd meg, hogy mi volt Meloni kommunikációja a választások előtt és mi lett utána.
Lúdas Solymi
Gondolom ismerős az a közmondás, hogy ha valami úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az minden bizonnyal egy kacsa.

Bocs de én nem hiszek a tündérmesékben, hogy most megjelent MP a fehér lovon, és ő majd megmenti az országot.
Az az MP akinek nem volt büdös 20 évig a NER, akit addig nem zavart a korrupció amíg ő is jól élt belőle.
Most majd ő lesz az aki felszámolja ezt a rendszert, na persze...
Tarsi
Nem kell hinned MP-ben, azt kell mérlegelned, hogy számodra elég szar-e a mostani rendszer. Ha erre az a válasz, hogy nem, akkor nyugodtan lehet messiást várni és homokba dugni a fejedet.

Jelenleg egyedül MP-nek van reális esélye arra, hogy megbuktassa a mostani rendszert. Azt a rendszert, ami ha egy számegyenesen nézzük akkor nagy tempóval taszítja az országot a negatív irányba. Ha ennél MP csak kicsit is lassabban építi le az országot, urambocsá még meg is fordítja az irányt, akkor már tett egy lépést az ország afelé, hogy élhetőbb legyen.

Lehet, hogy a mostani közéletben is lenne számodra alkalmasabb jelölt, de sajnos jelenleg nem úgy néz ki, hogy MP-n kívül bárki is tudna masszív tömeget aktivizálni és maga mögé állítani. Így mindenkinek, aki le akarja váltani Orbánt vele kell beérnie.
ervinator
Pont ugyan ezeket olvastam itt 2 éve csak MP helyett MZP volt odaírva.
Ezaz, hogy én nem várok messiást,nem hiszek abban, hogy megjelenik valaki és egy csapásra le tudja győzni ezt a rendszert. A fideszt saját eszközeivel sosem fogod legyőzni. Hosszú évek alatt, kemény munkával valós szakmai alternatívát kell tudni nyújtania annak aki választást akar nyerni.
Pont a fórum nagyrészén érzem azt, hogy ők már mindenkiben messiást látnak aki majd legyőzi Vityát. Annyira elhiszik ezt, hogy nem hajlandók tudomásul venni a redflageket. Márpedig ha valakinél van bőven az MP.
Azért jó a megjelenése, mert beárazza a semmire kellő NERlenzéket. Talán belátják végre, hogy a szokásos belpesti szlogenekkel és az "Orbán takadj" programmal nem fognak választást nyerni.
Tarsi
MP=Fidesz-lopás, csalás, genderhiszti, migránsozás (illetve lehet, hogy lesznek ezek is MP-nél, de tuti, hogy ezek konzervatívabb verziói)

De számomra mindent elmond, hogy támadja őt a Mihazánk, DK, mindenki akit MP rosszul érinthet. Márpedig a kiakadt Fideszesek, a nem teljesen széljobberek és az OV utáló DK-sok is át fognak pártolni MP-hez ha benne azt látják, hogy leválthatják a rendszert. Mert ezt a rendszert LE KELL VÁLTANI!
(a baj, hogy tényleg nem most választunk, hanem 26-ban)
NB2
Nálam ott megbukik a történet, hogy MP=fidesz. Lopással, genderhisztivel, migránsozással együtt. Őt ezek nem zavarták 20 évig. És nem úgy nem zavarták, hogy egy falusi kis senki volt, hanem a legbelsőbb körökbe volt bejáratos. Én nem hiszem el neki, hogy ezek után ő bármit máshogy csinálna, mert eddig sem volt kifogása ez ellen a rendszer ellen.
Tarsi
Szerintem akik most köpködik a rendszert, azok közül sokan szavaztak valamikor a Fideszre. És akkor most örökre fideszesek lettek/ünk? Nem! Sőt a normális fideszeseknek is elegük van a jelenlegi fideszből, tuti, hogy MP követői között sok ilyen van.
Néha azért ott is olyan agyhalott kommenteket olvasok, hogy tiszta Orbán Feeling 2.0 😊
NB2
Ne vicceljünk már, ne mossuk össze azt, hogy valaki a fideszre szavaz vagy bejáratos a legfelsőbb vezető körökbe és kiszolgálta a rendszert milliós fizetésekért évekig.
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 20 245
Szarni kell a fintorgókra, MP is magasról tesz rájuk,
azok majd befogott orral, eltartott kisujjacskával a végén úgyis rá szavaznak mikor kell/vagy nem 😉
Addig viszont hívő tagozatot, troll hadsereget , kell építeni amelyik képes annyi agyhallottat is bevonzani ami már szemmel is jól látható, mérhető, mert ezek csak az erőből értenek, és akkor majd hibáznak is folyamatosan. Ahogy látszik. A politikát aktívan követők nem döntik el a választást magyarban, nincs igény programokra.
Nem kell átállítani mindenkit, csak annyit elérni hogy ne menjen el a hívő tagozaton felüli része 2 év múlva.
Lesz a fidesz, lesz a Tisza, és lesz az újkori szadesz =dk a belvárosnak.
Kb Ez a terv.
ozibozi
ezzel nincs is gond, csak akkor utána ne azok legyenek a hibásak akik nem szavaztak a mostani messiásra

vagy azok a pártok akik nem akartak közösködni vele
Negritis, a vajda
Azon ne lepődjünk meg inkább amikor a fiúk majd bolsi módra hozzá fognak nyúlni a választási rendszerhez, levonva a Jun9-i tapasztalatokat

Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
NB2 New England Patriots 27 467 — nabege2@yahoo.com

Én csak bízom benne, hogy trollkodsz mikor ekkora baromságokat írsz. 😀
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 130 — The Mathematician
szóval ott tartunk hogy MP vagy armageddon ....
Negritis, a vajda
Szerinted van bárki más, aki reális kihívója lehet a mostani rendszernek?
ervinator
nincs gond ezzel a hozzáállással csak akkor mikor a fidesz-dk mondja ugyanezt akkor ne szidjátok őket 1000el
mer pár napja épp azért volt kutyázva a fidesz hogy ők vagy armageddon
Negritis, a vajda
Te politikusnak készülsz? Ezt a ferdítést még ők is megirigyelnék basszus, a fidesz szó szerint armagedonnal fenyegetett
r.baggio
pedig a retorika ugyanaz mint másoknál
csakhát ha a messiás mondja akkor az arany
ha más akkor kutyaszar

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 130 — The Mathematician
Szarni kell a fintorgókra, MP is magasról tesz rájuk,
azok majd befogott orral, eltartott kisujjacskával a végén úgyis rá szavaznak mikor kell/vagy nem 😉
Addig viszont hívő tagozatot, troll hadsereget , kell építeni amelyik képes annyi agyhallottat is bevonzani ami már szemmel is jól látható, mérhető, mert ezek csak az erőből értenek, és akkor majd hibáznak is folyamatosan. Ahogy látszik. A politikát aktívan követők nem döntik el a választást magyarban, nincs igény programokra.
Nem kell átállítani mindenkit, csak annyit elérni hogy ne menjen el a hívő tagozaton felüli része 2 év múlva.
Lesz a fidesz, lesz a Tisza, és lesz az újkori szadesz =dk a belvárosnak.
Kb Ez a terv.
ozibozi
ezzel nincs is gond, csak akkor utána ne azok legyenek a hibásak akik nem szavaztak a mostani messiásra

vagy azok a pártok akik nem akartak közösködni vele

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 352 — no es importante
szóval ott tartunk hogy MP vagy armageddon ....
Negritis, a vajda
Szerinted van bárki más, aki reális kihívója lehet a mostani rendszernek?
ervinator
nincs gond ezzel a hozzáállással csak akkor mikor a fidesz-dk mondja ugyanezt akkor ne szidjátok őket 1000el
mer pár napja épp azért volt kutyázva a fidesz hogy ők vagy armageddon
Negritis, a vajda
Te politikusnak készülsz? Ezt a ferdítést még ők is megirigyelnék basszus, a fidesz szó szerint armagedonnal fenyegetett

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 20 245
Szarni kell a fintorgókra, MP is magasról tesz rájuk,
azok majd befogott orral, eltartott kisujjacskával a végén úgyis rá szavaznak mikor kell/vagy nem 😉
Addig viszont hívő tagozatot, troll hadsereget , kell építeni amelyik képes annyi agyhallottat is bevonzani ami már szemmel is jól látható, mérhető, mert ezek csak az erőből értenek, és akkor majd hibáznak is folyamatosan. Ahogy látszik. A politikát aktívan követők nem döntik el a választást magyarban, nincs igény programokra.
Nem kell átállítani mindenkit, csak annyit elérni hogy ne menjen el a hívő tagozaton felüli része 2 év múlva.
Lesz a fidesz, lesz a Tisza, és lesz az újkori szadesz =dk a belvárosnak.
Kb Ez a terv.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 1 éve
Tarsi San Francisco 49ers 1 640
Pont ugyan ezeket olvastam itt 2 éve csak MP helyett MZP volt odaírva.
Ezaz, hogy én nem várok messiást,nem hiszek abban, hogy megjelenik valaki és egy csapásra le tudja győzni ezt a rendszert. A fideszt saját eszközeivel sosem fogod legyőzni. Hosszú évek alatt, kemény munkával valós szakmai alternatívát kell tudni nyújtania annak aki választást akar nyerni.
Pont a fórum nagyrészén érzem azt, hogy ők már mindenkiben messiást látnak aki majd legyőzi Vityát. Annyira elhiszik ezt, hogy nem hajlandók tudomásul venni a redflageket. Márpedig ha valakinél van bőven az MP.
Azért jó a megjelenése, mert beárazza a semmire kellő NERlenzéket. Talán belátják végre, hogy a szokásos belpesti szlogenekkel és az "Orbán takadj" programmal nem fognak választást nyerni.
Tarsi
Ja sok a red flag. Még azt is adom, hogy azért vagyunk demokráciában, mert a te meglátásod is kell ide.
De kérdem én, ezzel a néppel, ahol van legalább 2,5 millió, de lehet van 5 is, aki vagy analfabéta, vagy nem tud/akar ép ésszel, logikával gondolkodni, annál hogyan fog egy penge szakmai alternatíva átmenni?
Néhány példa a környezetemből:
- szavazok a fityeszre mert akkor a város legalább kap pénzt
- szavazok a fityeszre, mert király, hogy 15 éve 50 ezer a rezsim, és mivel 150-et keresek, így fontos ez a stabilitás
- én aztat se értem, hogy mi az az infláció, de engem nem érint (közmunkás)
- szavazok a fityeszre, hogy a kisonokámnak is legyen még lehetősége csokot felvenni, mer a mocskos baloldal elvenné
- végzett, felelős mérnök ember: nekem ez a fityesz időszak hozta el a jólétet, házam kocsim, nyaralóm, csónakom van (nem neres, egy normál 50-es fószer)

Bazmeg itt amíg tényleg az utolsó bőrt le nem húzzák addig mindenkinek jóvanazúgy...(beleértve engem is, mert nem éri meg gyújtogatni, mert hát van kaja pia, tudok néha nyaralni, síelni, nem élünk olyan szarul)

vagy nem ilyen értelemben képzeted a szakmai alternatívát?

Pl emberileg és politikai kinyilatkoztatásai tekintetében MZP-vel mi volt a baj? Azon kívül, hogy hagyta magát begyurcsányozni, mi a baj vele? jobb és integer kormány lenne most vele? tuti. meg tudná nyerni a választást? láttuk hogy sajnos nem.

Nem tudom kire fogok szavazni, ötletem sincs, ellenben sok aggályom (főleg hogy ha MP hatalomra kerül, ugyanúgy hazudott, mint az összes szarrágó politikus, aztán meg csicska leszek fejbelőni azt is...), uh lehet MKKP lesz, de már az is zavaró, hogy azok meg elkezdenek itt politizálni....
Eazzy
Pont úgy értem a szakmai alternatívákat, hogy az álltalad felsorolt emberekkel szembe le kell ülniük és egy valós megoldást kell tudniuk felvázolni az őt érdeklő problémára. A lokálpatriótához egy jó vidékfejlesztési tervvel, a csok-os nagymamához egy jó lakásprogrammal kell odamenned...
Amíg nem ülnek le Mari nénivel és Jóska bácsival és nem tudnak nekik olyan valós megoldást felkínálni amit ők el is hisznek nekik addig jöhet itt 10 MP vagy MZP akkor sem lesz leváltva a fidesz.
Azt kéne már végre belátni, hogy az kevés az embereknek, hogy bármi csak nem a fidesz. De ez még itt a fórumon sem megy át még a legutóbbi nagyon csúnya pofon után sem. Ugyan azt mantrázzák az emberek mint 2 éve.

Szerkesztette: Tarsi
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 214
szóval ott tartunk hogy MP vagy armageddon ....
Negritis, a vajda
Szerinted van bárki más, aki reális kihívója lehet a mostani rendszernek?
ervinator
nincs gond ezzel a hozzáállással csak akkor mikor a fidesz-dk mondja ugyanezt akkor ne szidjátok őket 1000el
mer pár napja épp azért volt kutyázva a fidesz hogy ők vagy armageddon
Negritis, a vajda
Tehát szerinted az ugyanaz, ha a Fidesz azt mondja, hogy vagy ők vagy megyemmisül a világ és ha ervinator és még sokan azt mondják, hogy vagy MP vagy Fidesz.
több mint 1 éve
kittli Pittsburgh Steelers 2 785 — Steelers fan
 168.hu/itthon/orban-rahel-tiborcz-istvan-svabhegy-dreher-villa-csaladi-feszek-gyerekszanatorium-277438

Naponta jönnek ennél nagyobb hírek is
És akkor az a baja sokaknak, hogy aki ennek véget akar vetni, az nem Gandhi és Teréz anya szerelemgyereke és nem akar vitatkozni ezeknek a piszkos szabályai szerint mindenáron😂
ozibozi
az a bajom hogy szerintem nem akar neki véget venni
bárki más adna elő ilyen primadonnáskodást a viták körül már rég szét lenne szedve

ettől még undorító ami megy
csak ha valaki ugyanúgy kommunikál mint a NER
ideológialag ugyanazt mondja mint a NER
szereti azt ami a NER
koalícióra lépne a NERrel

akkor az bizony NERen belül van nem kívül

DK/MSZP indul az ellenzéki kihívókra - szar szemét szar alakok
zöld Fidesz - nah így kell ezt
Negritis, a vajda
csak ha valaki ugyanúgy kommunikál mint a NER ---> Jelenleg ez hatékony, sajnos ezt kell csinálni

ideológialag ugyanazt mondja mint a NER ---> Nem feltétlenül. Az alap gondolottal, miszerint ez egy keresztény, stb. ország, ezzel nincs semmi probléma, ő azért az élni és élni hagyni híve, sztem nem fóliáztatna és üldözné a melegeket.

szereti azt ami a NER ---> lásd fentebb, ideológia. normális gazdaságpolitikánál és a fentebbi élni és élni hagyni elv alkalmazása mellett a kutyát nem érdekelné, de az emberek többségét biztosan, hogy mi a kormány ideológiája.

koalícióra lépne a NERrel ---> első pont, ezt kell mondania...mit mondjon, inkább az ellenzék? Instant bukta, saját maga gyurcsányozná össze magát.
Továbbá nézd meg, hogy mi volt Meloni kommunikációja a választások előtt és mi lett utána.
Lúdas Solymi
Gondolom ismerős az a közmondás, hogy ha valami úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az minden bizonnyal egy kacsa.

Bocs de én nem hiszek a tündérmesékben, hogy most megjelent MP a fehér lovon, és ő majd megmenti az országot.
Az az MP akinek nem volt büdös 20 évig a NER, akit addig nem zavart a korrupció amíg ő is jól élt belőle.
Most majd ő lesz az aki felszámolja ezt a rendszert, na persze...
Tarsi
Nem kell hinned MP-ben, azt kell mérlegelned, hogy számodra elég szar-e a mostani rendszer. Ha erre az a válasz, hogy nem, akkor nyugodtan lehet messiást várni és homokba dugni a fejedet.

Jelenleg egyedül MP-nek van reális esélye arra, hogy megbuktassa a mostani rendszert. Azt a rendszert, ami ha egy számegyenesen nézzük akkor nagy tempóval taszítja az országot a negatív irányba. Ha ennél MP csak kicsit is lassabban építi le az országot, urambocsá még meg is fordítja az irányt, akkor már tett egy lépést az ország afelé, hogy élhetőbb legyen.

Lehet, hogy a mostani közéletben is lenne számodra alkalmasabb jelölt, de sajnos jelenleg nem úgy néz ki, hogy MP-n kívül bárki is tudna masszív tömeget aktivizálni és maga mögé állítani. Így mindenkinek, aki le akarja váltani Orbánt vele kell beérnie.
ervinator
szóval ott tartunk hogy MP vagy armageddon ....
Negritis, a vajda
Szerinted van bárki más, aki reális kihívója lehet a mostani rendszernek?

1,5 év sok idő, addig feltűnhet bárki, de a jelenlegi viszonyokat kérdezem.
ervinator
Pontosan így.
Azért azt nem szabad elfelejteni, ahogy korábban is mondták, hogy MP feltűnt 2 hónapja és felforgatta az állóvizet. Viszont választások nem most lesznek, hanem 2 év múlva.

Az pedig nagyon sok idő és addig túl kell élnie és építkeznie úgy, hogy nem csak az egész államapparátus, de még az úgynevezett ellenzék is őt fogja támadni, rombolni.

A mostani EP választás lehet egy fontos pont, de OV szempontjából maximum kisebb kellemetlenség, mert neki most a '26-os választásokra kell készülnie, addig meg még ezeregyszer leszalámizhatja MP-t, ha az nem ügyes.

És MP nem nagyon lóg ki az elmúlt 10-20 év politikai palettájából választás szempontjából.
Anno ott volt a Vona féle Jobbik, akikre sokan leszavaztak, aztán ott volt az Összefogás, felmerült Klára is, a berántott MZP...ezek az emberek mennyire illeszkednek bele a "balos" értékrendbe?
Mindegyik azt tudta ajánlani, hogy nagyobb benne a potenciál mint az eddigiekben.
MP-nek is ugyanez az értéke, azt tudja felmutatni, hogy jóval nagyobb benne a potenciál, tudja hogyan működik a rendszer.

És urambocsá, engem rohadtul nem érdekelne, hogyha a Fidesz maradna a hatalmon, ha nem üldöznének embereket, nem lopnának ennyit, normális közigazgatást csinálnának és fejlesztenék az országot.

Igazából OV ott baszta el, hogy még mindig gyűjtöget fontosnak tűnő dolgokat (Vodafone, reptér), miközben ha az országba tolná a pénzt és nem üldözné az LMBTQ-t meg a migránsokat, ukránokat, akkor elérné azt, hogy az emberek tényleg rá szavaznának és elkezdhetné a muszájstrómanokat leszalámizni.
Lúdas Solymi
Akkor azt nem Fidesznek hívnák.

"Kegyes Urunk soká éljen,
egészségben, dicsőségben!"
Zászló, zászló, szív.
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 130 — The Mathematician
MP-t már le lehet váltani olyanra, aki tetszik, hiszen nem lesz egy őt kiszolgáló rendszer.
Jughead
a rendszer miért ne váltana rá abban a pillanatban ahogy ő az erősebb bika?

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 155 — No one likes us, cause no one like us
Pont ugyan ezeket olvastam itt 2 éve csak MP helyett MZP volt odaírva.
Ezaz, hogy én nem várok messiást,nem hiszek abban, hogy megjelenik valaki és egy csapásra le tudja győzni ezt a rendszert. A fideszt saját eszközeivel sosem fogod legyőzni. Hosszú évek alatt, kemény munkával valós szakmai alternatívát kell tudni nyújtania annak aki választást akar nyerni.
Pont a fórum nagyrészén érzem azt, hogy ők már mindenkiben messiást látnak aki majd legyőzi Vityát. Annyira elhiszik ezt, hogy nem hajlandók tudomásul venni a redflageket. Márpedig ha valakinél van bőven az MP.
Azért jó a megjelenése, mert beárazza a semmire kellő NERlenzéket. Talán belátják végre, hogy a szokásos belpesti szlogenekkel és az "Orbán takadj" programmal nem fognak választást nyerni.
Tarsi
Ja sok a red flag. Még azt is adom, hogy azért vagyunk demokráciában, mert a te meglátásod is kell ide.
De kérdem én, ezzel a néppel, ahol van legalább 2,5 millió, de lehet van 5 is, aki vagy analfabéta, vagy nem tud/akar ép ésszel, logikával gondolkodni, annál hogyan fog egy penge szakmai alternatíva átmenni?
Néhány példa a környezetemből:
- szavazok a fityeszre mert akkor a város legalább kap pénzt
- szavazok a fityeszre, mert király, hogy 15 éve 50 ezer a rezsim, és mivel 150-et keresek, így fontos ez a stabilitás
- én aztat se értem, hogy mi az az infláció, de engem nem érint (közmunkás)
- szavazok a fityeszre, hogy a kisonokámnak is legyen még lehetősége csokot felvenni, mer a mocskos baloldal elvenné
- végzett, felelős mérnök ember: nekem ez a fityesz időszak hozta el a jólétet, házam kocsim, nyaralóm, csónakom van (nem neres, egy normál 50-es fószer)

Bazmeg itt amíg tényleg az utolsó bőrt le nem húzzák addig mindenkinek jóvanazúgy...(beleértve engem is, mert nem éri meg gyújtogatni, mert hát van kaja pia, tudok néha nyaralni, síelni, nem élünk olyan szarul)

vagy nem ilyen értelemben képzeted a szakmai alternatívát?

Pl emberileg és politikai kinyilatkoztatásai tekintetében MZP-vel mi volt a baj? Azon kívül, hogy hagyta magát begyurcsányozni, mi a baj vele? jobb és integer kormány lenne most vele? tuti. meg tudná nyerni a választást? láttuk hogy sajnos nem.

Nem tudom kire fogok szavazni, ötletem sincs, ellenben sok aggályom (főleg hogy ha MP hatalomra kerül, ugyanúgy hazudott, mint az összes szarrágó politikus, aztán meg csicska leszek fejbelőni azt is...), uh lehet MKKP lesz, de már az is zavaró, hogy azok meg elkezdenek itt politizálni....

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 214
 168.hu/itthon/orban-rahel-tiborcz-istvan-svabhegy-dreher-villa-csaladi-feszek-gyerekszanatorium-277438

Naponta jönnek ennél nagyobb hírek is
És akkor az a baja sokaknak, hogy aki ennek véget akar vetni, az nem Gandhi és Teréz anya szerelemgyereke és nem akar vitatkozni ezeknek a piszkos szabályai szerint mindenáron😂
ozibozi
az a bajom hogy szerintem nem akar neki véget venni
bárki más adna elő ilyen primadonnáskodást a viták körül már rég szét lenne szedve

ettől még undorító ami megy
csak ha valaki ugyanúgy kommunikál mint a NER
ideológialag ugyanazt mondja mint a NER
szereti azt ami a NER
koalícióra lépne a NERrel

akkor az bizony NERen belül van nem kívül

DK/MSZP indul az ellenzéki kihívókra - szar szemét szar alakok
zöld Fidesz - nah így kell ezt
Negritis, a vajda
csak ha valaki ugyanúgy kommunikál mint a NER ---> Jelenleg ez hatékony, sajnos ezt kell csinálni

ideológialag ugyanazt mondja mint a NER ---> Nem feltétlenül. Az alap gondolottal, miszerint ez egy keresztény, stb. ország, ezzel nincs semmi probléma, ő azért az élni és élni hagyni híve, sztem nem fóliáztatna és üldözné a melegeket.

szereti azt ami a NER ---> lásd fentebb, ideológia. normális gazdaságpolitikánál és a fentebbi élni és élni hagyni elv alkalmazása mellett a kutyát nem érdekelné, de az emberek többségét biztosan, hogy mi a kormány ideológiája.

koalícióra lépne a NERrel ---> első pont, ezt kell mondania...mit mondjon, inkább az ellenzék? Instant bukta, saját maga gyurcsányozná össze magát.
Továbbá nézd meg, hogy mi volt Meloni kommunikációja a választások előtt és mi lett utána.
Lúdas Solymi
Gondolom ismerős az a közmondás, hogy ha valami úgy totyog, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az minden bizonnyal egy kacsa.

Bocs de én nem hiszek a tündérmesékben, hogy most megjelent MP a fehér lovon, és ő majd megmenti az országot.
Az az MP akinek nem volt büdös 20 évig a NER, akit addig nem zavart a korrupció amíg ő is jól élt belőle.
Most majd ő lesz az aki felszámolja ezt a rendszert, na persze...
Tarsi
Nem kell hinned MP-ben, azt kell mérlegelned, hogy számodra elég szar-e a mostani rendszer. Ha erre az a válasz, hogy nem, akkor nyugodtan lehet messiást várni és homokba dugni a fejedet.

Jelenleg egyedül MP-nek van reális esélye arra, hogy megbuktassa a mostani rendszert. Azt a rendszert, ami ha egy számegyenesen nézzük akkor nagy tempóval taszítja az országot a negatív irányba. Ha ennél MP csak kicsit is lassabban építi le az országot, urambocsá még meg is fordítja az irányt, akkor már tett egy lépést az ország afelé, hogy élhetőbb legyen.

Lehet, hogy a mostani közéletben is lenne számodra alkalmasabb jelölt, de sajnos jelenleg nem úgy néz ki, hogy MP-n kívül bárki is tudna masszív tömeget aktivizálni és maga mögé állítani. Így mindenkinek, aki le akarja váltani Orbánt vele kell beérnie.
ervinator
Pont ugyan ezeket olvastam itt 2 éve csak MP helyett MZP volt odaírva.
Ezaz, hogy én nem várok messiást,nem hiszek abban, hogy megjelenik valaki és egy csapásra le tudja győzni ezt a rendszert. A fideszt saját eszközeivel sosem fogod legyőzni. Hosszú évek alatt, kemény munkával valós szakmai alternatívát kell tudni nyújtania annak aki választást akar nyerni.
Pont a fórum nagyrészén érzem azt, hogy ők már mindenkiben messiást látnak aki majd legyőzi Vityát. Annyira elhiszik ezt, hogy nem hajlandók tudomásul venni a redflageket. Márpedig ha valakinél van bőven az MP.
Azért jó a megjelenése, mert beárazza a semmire kellő NERlenzéket. Talán belátják végre, hogy a szokásos belpesti szlogenekkel és az "Orbán takadj" programmal nem fognak választást nyerni.
Tarsi
MP=Fidesz-lopás, csalás, genderhiszti, migránsozás (illetve lehet, hogy lesznek ezek is MP-nél, de tuti, hogy ezek konzervatívabb verziói)

De számomra mindent elmond, hogy támadja őt a Mihazánk, DK, mindenki akit MP rosszul érinthet. Márpedig a kiakadt Fideszesek, a nem teljesen széljobberek és az OV utáló DK-sok is át fognak pártolni MP-hez ha benne azt látják, hogy leválthatják a rendszert. Mert ezt a rendszert LE KELL VÁLTANI!
(a baj, hogy tényleg nem most választunk, hanem 26-ban)
NB2
Nálam ott megbukik a történet, hogy MP=fidesz. Lopással, genderhisztivel, migránsozással együtt. Őt ezek nem zavarták 20 évig. És nem úgy nem zavarták, hogy egy falusi kis senki volt, hanem a legbelsőbb körökbe volt bejáratos. Én nem hiszem el neki, hogy ezek után ő bármit máshogy csinálna, mert eddig sem volt kifogása ez ellen a rendszer ellen.
Tarsi
Nem az a lényeg, hogy bármit másként csináljon, hanem hogy ne a Fidesz kormányozzon.

MP-t már le lehet váltani olyanra, aki tetszik, hiszen nem lesz egy őt kiszolgáló rendszer.
több mint 1 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 221
Fiatalság bolondság…
ozibozi
Ezzel mindenki így van szerintem