USA és a világ

31 feliratkozó

több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 046 — #NoStress
Tehát amellett, hogy az egyének sorsait megértem, és látom, hogy a társadalmi helyzet okozta kényszer vagy a önkizsákmányolás ezen útjának választása az "egyetlen" megoldást jelenti. Tovább megyek, az ügyfél oldalt is megértem sok szempontból. Alapvetően a jelenség mögött meglévő, a nemek közti vélt különbözőségek megnyilvánulását kritizálom (lásd még: your body, my choice), és hiányolom az őszinte beszélgetést erről. A mainstream úgy döntött, hogy nem tud mit kezdeni ezzel, és nem is kezd vele semmit.
Gyurma Pappa
Nem nyilvánul meg a nemek között különbözőség, mert vannak férfi escortok is nők számára, mint a Miss Sloane c. filmben láthattuk, vezető beosztású, elfoglalt, valós intimitást nem igénylő nők számára, akik ilyen prompt módon intézik az ilyen dolgaikat.
Csak az torzítja a statisztikákat a több férfifelhasználó irányába, hogy míg egy férfinak ilyen célra az esetek nagy részében kézenfekvőbb, egyszerűbb egy escortlányt hívnia, addig egy hasonló státuszú nőnek meg pont női mivoltából kifolyólag egyszerűbb beülnie egy bárba, étterembe, és ott találni egy "szexuális célra gyorsan kihasználható férfit", majd odébbállnia, mondjuk ahogy a Bron sorozatban láttuk.
Vagyis amit kritizálsz az a valóságban nem úgy és nem azért létezik, amiért és amiként kritizálod.
Az igaz, hogy a témáról nehéz őszintén beszélgetni, mert nincs kivel, a mainstream egyrészt alulinformált erről, másrészt farizeus, álszent attitűdöket tud csak artikulálni, illetve a legtöbb árnyalt véleményt lesöpri a végletekben gondolkodók hangossága.

több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 632 — Lucas Scott
b) felteszem nem az elso alkalom, hogy ilyen jellegu szolgaltatasokat igenybe vett, marpedig a "honey trap" a kulfoldi titkosszolgalatok (de akar belso politikai/gazdasai korok) egyik leggayakoribb fegyvere, nevezetesen rad kuldenek escortokat akik lepre csalnak es felveszik az akciot. Ez is kockazat es osszeferhetetlenseghez vezet

undisputedly
de meg mennyire. errol tudnek sajat magam is beszelni (oke, en nem voltam vmi nagyhatalmu, de okos titkosszolgalatok mar idoben, koran elkezdik a dolgokat, mert kesobb nagyon kifizetodik), de tobb nagykovettol hallottam, hogy nagyon kemenyen toljak ellenuk. ok 99%ban nagyon elovigyazatosak, de ez mar nem feltetlenul mondhato el nehany HATrol vagy ATrol.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Egyébként nem tudom miért jössz nekem mindig a demokratákkal
Gyurma Pappa
Mert amerikai belpolitikai igazodasban ok a baloldal. Ilyen egyszeru.
undisputedly
Ezzel a lendülettel a magyar baloldal meg a DK. Ha velük összemosol, akkor eskü letiltalak 😀

Egyébként a sex work az a téma, amiben elég rendesen megosztott a baloldal is. De pl. egy AOC is azzal kampányol, hogy "Sex work is work", meg vörös lámpás negyedeket akar, de én ezzel sem értek egyet.

Elmarad a meetingem szóval: én a női jogvédőkkel értek egyet, igen nagy probléma, hogy vannak olyan nők, akinek az egyetlen út a sex work. Legyen ez pornó, OF vagy konkrét escort, én alapvetően úgy gondolom, hogy ennek a normalizálása ugyanannyira a status quo fenntartását szolgálja, mint a 60-80 órás munkahetek normalizálása vagy a Black Friday fogyasztás orgiája.

Megértem, és empatikus vagyok azokkal a nőkkel, akik ezt az utat választják, ahogy a bányászokkal vagy az ipari alpinistákkal is így vagyok, de pl. náluk is úgy gondolom, hogy a robotika pont szépen ki tudja váltani a munkájukat, és inkább tanulják meg őket programozni, mint 100 m mélyen vagy magasan kockáztassák az életüket. A pornóban az AI-tól óriási áttörést várok, és azt gondolom, hogy ez egy olyan iparág, amit a deep fake és a generált tartalmak belátható időn belül fel tudnak számolni.

Az escort egy sokkal bonyolultabban felszámolható kérdés. Egyetértek a dekriminalizációval a lányok oldalán, nekem a svéd modell szimpatikus, ahol a kerítés ÉS az ügyfél büntethető. Utóbbi visszatartó ereje sok jól szituált embernek elegendő, de persze a svédeknél erre szép workaroundot találtak ki (nemzetközi vizeken, Finnországba közlekedő "buli hajók"). Az erőszakos kerítést mindenhol a legdurvábban üldözendő tevékenységnek tartom.

A szélsőbaloldal (ahonnan én társadalompolitikai elképzeléseim gyökereznek), úgy véli hogy a sex work azok a társadalmi folyamatokat konzerválja és bizonyos értelemben felerősíti, hogy a férfiak úgy általában, rendelkeznek a női testiség felett. Az rendben van, hogy a "legősibb" mesterség (ez sem igaz ilyen formában, de is a férfi központú történelem magyarázat eredménye) együtt van velünk jó régen, de ennek a gyökere is abban rejtőzik, hogy a férfiaknak uralkodnia kell a nők felett, de maguk felett és a testi igényeik felett nem.

Tehát amellett, hogy az egyének sorsait megértem, és látom, hogy a társadalmi helyzet okozta kényszer vagy a önkizsákmányolás ezen útjának választása az "egyetlen" megoldást jelenti. Tovább megyek, az ügyfél oldalt is megértem sok szempontból. Alapvetően a jelenség mögött meglévő, a nemek közti vélt különbözőségek megnyilvánulását kritizálom (lásd még: your body, my choice), és hiányolom az őszinte beszélgetést erről. A mainstream úgy döntött, hogy nem tud mit kezdeni ezzel, és nem is kezd vele semmit.
Gyurma Pappa
1. Senkit sem mosnek ossze Gyurcsannyal.

2. Nekem a Gaetsz sztoriban messze nem a szexualis szolgaltatasok penzert torteno megvasarlasa a fo problema (de erre is kiterke majd).

Szerintem 2 problema van a sztoriban amik nagyobbak, feltetelezve, hogy a DOJ-nak igaza van es nem tortent buncselekmeny mert hazudott az escort a korarol:
a) velhetoen drogot fogyasztottak a bulin (nem csak teljesitmenyfokozokat), marpedig a DOJ a drogkereskedok elleni szovetsegi vadat kepviseli, igy osszeferhetetlenseg van
b) felteszem nem az elso alkalom, hogy ilyen jellegu szolgaltatasokat igenybe vett, marpedig a "honey trap" a kulfoldi titkosszolgalatok (de akar belso politikai/gazdasai korok) egyik leggayakoribb fegyvere, nevezetesen rad kuldenek escortokat akik lepre csalnak es felveszik az akciot. Ez is kockazat es osszeferhetetlenseghez vezet

3) en jobboldali erzelmukent is azt mondom, hogy mindenki csinalja azzal akivel akarja, amig a 4 fal kozott tartja es legalis+konszenzualis.

Szerintem amugy Magyarorszagon sem buntetik az oromlanyokat mar, csak a keritest es a tevekenyseg elosegiteset, ami pont a megfelelo hozzaallas.
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 509 — zászló zászló szív
Egyébként nem tudom miért jössz nekem mindig a demokratákkal
Gyurma Pappa
Mert amerikai belpolitikai igazodasban ok a baloldal. Ilyen egyszeru.
undisputedly
Ezzel a lendülettel a magyar baloldal meg a DK. Ha velük összemosol, akkor eskü letiltalak 😀

Egyébként a sex work az a téma, amiben elég rendesen megosztott a baloldal is. De pl. egy AOC is azzal kampányol, hogy "Sex work is work", meg vörös lámpás negyedeket akar, de én ezzel sem értek egyet.

Elmarad a meetingem szóval: én a női jogvédőkkel értek egyet, igen nagy probléma, hogy vannak olyan nők, akinek az egyetlen út a sex work. Legyen ez pornó, OF vagy konkrét escort, én alapvetően úgy gondolom, hogy ennek a normalizálása ugyanannyira a status quo fenntartását szolgálja, mint a 60-80 órás munkahetek normalizálása vagy a Black Friday fogyasztás orgiája.

Megértem, és empatikus vagyok azokkal a nőkkel, akik ezt az utat választják, ahogy a bányászokkal vagy az ipari alpinistákkal is így vagyok, de pl. náluk is úgy gondolom, hogy a robotika pont szépen ki tudja váltani a munkájukat, és inkább tanulják meg őket programozni, mint 100 m mélyen vagy magasan kockáztassák az életüket. A pornóban az AI-tól óriási áttörést várok, és azt gondolom, hogy ez egy olyan iparág, amit a deep fake és a generált tartalmak belátható időn belül fel tudnak számolni.

Az escort egy sokkal bonyolultabban felszámolható kérdés. Egyetértek a dekriminalizációval a lányok oldalán, nekem a svéd modell szimpatikus, ahol a kerítés ÉS az ügyfél büntethető. Utóbbi visszatartó ereje sok jól szituált embernek elegendő, de persze a svédeknél erre szép workaroundot találtak ki (nemzetközi vizeken, Finnországba közlekedő "buli hajók"). Az erőszakos kerítést mindenhol a legdurvábban üldözendő tevékenységnek tartom.

A szélsőbaloldal (ahonnan én társadalompolitikai elképzeléseim gyökereznek), úgy véli hogy a sex work azok a társadalmi folyamatokat konzerválja és bizonyos értelemben felerősíti, hogy a férfiak úgy általában, rendelkeznek a női testiség felett. Az rendben van, hogy a "legősibb" mesterség (ez sem igaz ilyen formában, de is a férfi központú történelem magyarázat eredménye) együtt van velünk jó régen, de ennek a gyökere is abban rejtőzik, hogy a férfiaknak uralkodnia kell a nők felett, de maguk felett és a testi igényeik felett nem.

Tehát amellett, hogy az egyének sorsait megértem, és látom, hogy a társadalmi helyzet okozta kényszer vagy a önkizsákmányolás ezen útjának választása az "egyetlen" megoldást jelenti. Tovább megyek, az ügyfél oldalt is megértem sok szempontból. Alapvetően a jelenség mögött meglévő, a nemek közti vélt különbözőségek megnyilvánulását kritizálom (lásd még: your body, my choice), és hiányolom az őszinte beszélgetést erről. A mainstream úgy döntött, hogy nem tud mit kezdeni ezzel, és nem is kezd vele semmit.

több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Mondjuk a 2024-es demokrata elnok jelolt allaspontjat osztja sobri, szoval nem tudom ki jelenti a modern baloldalt, ha nem a legutolso, a partja szerint is liberalis, noi elnokjelolt (anelkul, hogy egyetertenek vele):

Most prominently, Vice President Kamala Harris came out in 2020 in support of decrim, the catch-all term used by activists to describe support for sex work, and proceeded to brag about how she refused to prosecute cases when she was a district attorney of San Francisco.

"Back when I was DA… over 15 years ago… I was advocating then that we have to stop arresting these prostitutes," she said in an interview from 2020. "On the issue of providing a safe place for sex workers, I am a huge advocate for that. Always have."

She was then asked whether she supported sex work being decriminalized. She answered, "I think so, I do… When you're talking about consenting adults, I think that, yes, we should really consider that we can't criminalize consensual behavior."

undisputedly
Egyébként nem tudom miért jössz nekem mindig a demokratákkal
Gyurma Pappa
Mert amerikai belpolitikai igazodasban ok a baloldal. Ilyen egyszeru.
több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 509 — zászló zászló szív
De ezt a szálat nem én hoztam be, és nem is tartom valid védekezésnek, főleg, hogy két embert elítéltek Matt Gaetz nyomozás során, kényszerítés miatt.
Gyurma Pappa
Mint írtam a konkrét ügyet nem ismerem, nem is érdekel, amiket írok, azok nem a konkrét ügyről szólnak.
Őszentsége Sobri Jóska
TIsztában vagyok vele, annyit akartam jelezni, hogy ez a téma sokkal messzebbre visz, mint amit Matt Gaetz-cel kapcsolatban érdemes elmondani, és ennél mélyebben nem mennék ebbe bele.

több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 509 — zászló zászló szív
Mondjuk a 2024-es demokrata elnok jelolt allaspontjat osztja sobri, szoval nem tudom ki jelenti a modern baloldalt, ha nem a legutolso, a partja szerint is liberalis, noi elnokjelolt (anelkul, hogy egyetertenek vele):

Most prominently, Vice President Kamala Harris came out in 2020 in support of decrim, the catch-all term used by activists to describe support for sex work, and proceeded to brag about how she refused to prosecute cases when she was a district attorney of San Francisco.

"Back when I was DA… over 15 years ago… I was advocating then that we have to stop arresting these prostitutes," she said in an interview from 2020. "On the issue of providing a safe place for sex workers, I am a huge advocate for that. Always have."

She was then asked whether she supported sex work being decriminalized. She answered, "I think so, I do… When you're talking about consenting adults, I think that, yes, we should really consider that we can't criminalize consensual behavior."

undisputedly
A telibevert liberálisok és az ő véleményük. Kamala Harris a status quo jelöltje, a liberálisok ennek az ideológiája.

Egyébként nem tudom miért jössz nekem mindig a demokratákkal, ahogy leírtam kb. 4-szer nem támogatom őket, abszolút semmilyen szinten nem vagyok egy állásponton velük. A mai demokrata párt egy liberális-centrista tömörülés, legalábbis a két legutóbbi elnökjelölt ilyen programot vitt. Lehet, hogy az USA-ban ez már szélsőségesen baloldalinak számít, hogy ingyen étkezést kapjanak a gyerekek (ami egyébként kimutathatóan hasznos és hosszútávon többszörösen megtérül), akkor legyen.

Kamala Harris egy konzervatív liberális álláspontot képviselt az egész kampányban - meg is lett az eredménye. Pedig olyan szépen elindult az első pár hétben, de győzött az establishment...

több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
She was then asked whether she supported sex work being decriminalized. She answered, "I think so, I do… When you're talking about consenting adults, I think that, yes, we should really consider that we can't criminalize consensual behavior." [/i]
undisputedly
ADULTS
sört még nem ihat 4 évig, de a testét már megveheti a konzervatizmus mintapéldánya
Negritis, a vajda
Harris miota konzervativ?
undisputedly
te mondod hogy okés amit Gaetz csinált 😊
17 éves az nem felnőtt még a 18 se ugye mer egy csomó mindenhez még nincs joga
Negritis, a vajda
Nem mondtam, hogy okes. Amit mondtam:

1) nem kovetett el buncselekmenyt, ne hasonlitsuk R Kelly-hez, aki rabszolgakent tartott noket es nem egy buncselekmenyt elkovetett.

Tovabbra sem adott a kerdesre sneki valaszt, Biden es a demokratak kimosdattak egy szexualis bunozot vagy tenyleg nem kovetett el buncselekmenyt Gaetz? Marpedig ha egy 17 eves escorttal valo egyuttlet nem valosit meg bucnselekmenyt, akkor az kizarolag egy okbol lehet: nem tudta vagy a korulmenyekbol nem is kellett tudnia, hogy az escort kiskoru.

2) Gyurma szerint a modern baloldal eliteli a prostituciot, mint a nok kizsakmanyolasat. Lehet, hogy vannak baloldaliak akik valoban ezen az allasponton vannak, de a demokrata part elnokjeloltje, aki joggal tekintheto a lenagyobb demokratikus baloldali eroternek, pont nem igy gondolja.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 446 — The Mathematician
She was then asked whether she supported sex work being decriminalized. She answered, "I think so, I do… When you're talking about consenting adults, I think that, yes, we should really consider that we can't criminalize consensual behavior." [/i]
undisputedly
ADULTS
sört még nem ihat 4 évig, de a testét már megveheti a konzervatizmus mintapéldánya
Negritis, a vajda
Harris miota konzervativ?
undisputedly
te mondod hogy okés amit Gaetz csinált 😊
17 éves az nem felnőtt még a 18 se ugye mer egy csomó mindenhez még nincs joga

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 046 — #NoStress
De ezt a szálat nem én hoztam be, és nem is tartom valid védekezésnek, főleg, hogy két embert elítéltek Matt Gaetz nyomozás során, kényszerítés miatt.
Gyurma Pappa
Mint írtam a konkrét ügyet nem ismerem, nem is érdekel, amiket írok, azok nem a konkrét ügyről szólnak.

több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
She was then asked whether she supported sex work being decriminalized. She answered, "I think so, I do… When you're talking about consenting adults, I think that, yes, we should really consider that we can't criminalize consensual behavior." [/i]
undisputedly
ADULTS
sört még nem ihat 4 évig, de a testét már megveheti a konzervatizmus mintapéldánya
Negritis, a vajda
Harris miota konzervativ?
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 046 — #NoStress
She was then asked whether she supported sex work being decriminalized. She answered, "I think so, I do… When you're talking about consenting adults, I think that, yes, we should really consider that we can't criminalize consensual behavior." [/i]
undisputedly
ADULTS
sört még nem ihat 4 évig, de a testét már megveheti a konzervatizmus mintapéldánya
Negritis, a vajda
1) Az alkoholfogyasztás addiktív, az alkoholfüggőség egy gyógyíthatatlan, halálos betegség, a szexmunka nem.
2) Egy escortlánynak nem a testét veszed meg, hanem az idejét és a szolgáltatását veszed igénybe.
Nagyon nem vagy képben ezen dolgokban, úgy tűnik.

több mint 1 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 509 — zászló zászló szív
1968 már elég régen volt. A modern baloldalon a nők szexuális kihasználása nem épp a szabad szerelem megfelelője.
Gyurma Pappa
Azért nem minden escortlány működése egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Persze van, ahol kényszerítenek nőket szexuális szolgáltatások nyujtására, de az mindig netto bűncselekmény.
Viszont rengeteg esetben egy escortszolgálatnál munkát vállalni kb. az egyetlen opciója egy nőnek, hogy jobb életet teremtsen magának szexmunkával. Ami eléggé lehangoló és mehet a többi teljesen jogos kapitalizmuskritika közé, de amíg ez a világ van, addig ez az opció van sokaknak, és ezt elvenni tőlük inkább káros, mint hasznos.
Vettem részt olyan beszélgetéseken, ahol az egyik oldalon a nőjogok képviselői ültek, és fanyalogtak a szexmunka létezésén, a másikon pedig a prostituáltak érdekképviseletének a részéről elmondták, hogy bizony sok nőnek ez az egyetlen érdemi opciója adott, ha nem éhbérért akar meggebedni és akkor okoskodjanak a másik oldalon, ha legalább még egy hasonló opciót fel tudnak mutatni. Nem tudtak.
Szóval az önkéntesen vállalt szexmunka nem egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Az is egy olyan munka, mint amikor valaki a testi épségét kockáztatva bányában vagy nehézgépekkel dolgozik, esetleg az eldugult lefolyót tisztítja nyakig szarosan. Egyiket se jókedvében választja az ember, de ha a lehetőségei, képességei szerint ez a legjobb opció, akkor botorság elvitatni ezek létét, jogosságát, hasznosságát az ezen munkákat vállalók számára.
Őszentsége Sobri Jóska
Ezzel mind tisztában vagyok. Ismerek személyesen olyan lányt, aki egy válás majd egy boldog házasságban megözvegyülés után azt mondta, hogy jó, elég volt, puncs.hu és tartsák el őt 60-as férfiak.

Órákat tudnék filozofálni ennek a morális és kapitalistakritikus oldaláról, de ettől még teljes mértékben értem a fentieket, és meg is értem.

De ezt a szálat nem én hoztam be, és nem is tartom valid védekezésnek, főleg, hogy két embert elítéltek Matt Gaetz nyomozás során, kényszerítés miatt.

több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 046 — #NoStress
sok nőnek ez az egyetlen érdemi opciója adott, ha nem éhbérért akar meggebedn
Őszentsége Sobri Jóska
és ott van hogy miért is kihasználás ...
Negritis, a vajda
Miért lenne ott?
Saját döntése, hogy él e ezen opcióval vagy sem.
Illetve az is, hogy miképp.
Őszentsége Sobri Jóska
irreleváns hogy jól jár-e vele vagy sem
az hogy lényegében belekényszeríted egyetlen opcióba megvonod tőle a választás lehetőségét
választási lehetőség nélkül lesz kihasználás

nyilván akár fel is köthetik magukat
Negritis, a vajda
Senki nem kényszerít senkit egyetlen opcióba.
Ilyen ez a világ, ilyen a pénzalapú kapitalista társadalom működése.
Nem sok opciót nyújt egy tanulatlan, iskolázatlan, nem túl okos, fizikilag nem túl erős, de szexuális vágyat gerjeszteni képes nőnek, ha az nem minimálbérért akar dolgozni, hanem annak sokszorosát akarja keresni. A szexmunka egy ilyen kitörési pont.
Ez inkább lehetőség, mint kényszer.
És nagyon nem irreleváns, hogy jól jár vele, vagy sem.

Nem vagy hajlandó figyelembe venni, hogy más embereknek mások az igényeik, lehetőségeik, moralitásuk, világfelfogásuk, mint neked.
Van olyan nő, aki sokkal inkább végez szexmunkát, minthogy egy számítógép előtt pötyögjön napi 10 órát, miután 5 éven át napi 6-8 órát tanult mondjuk informatikát, míg mondjuk te meg inkább az utóbbit választod.
Szíved joga, de neki is.
Senki sincs belekényszerítve a választásába, csak nyilván korlátosak a lehetőségei. Neked valószínűleg kevesebb férfi fizetne komolyabb összeget, hogy járj szexuálisan a kedvében, így neked ez az opció nem igazán valid, mégse érzed magad belekényszerítve abba, amit csinálsz, csak igyekszel kimaxolni a lehetőségeidet.
Elég arrogáns dolog lenne tőled, ha el akarnád venni mások legjobb lehetőségeit.

több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 632 — Lucas Scott
1968 már elég régen volt. A modern baloldalon a nők szexuális kihasználása nem épp a szabad szerelem megfelelője.
Gyurma Pappa
Azért nem minden escortlány működése egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Persze van, ahol kényszerítenek nőket szexuális szolgáltatások nyujtására, de az mindig netto bűncselekmény.
Viszont rengeteg esetben egy escortszolgálatnál munkát vállalni kb. az egyetlen opciója egy nőnek, hogy jobb életet teremtsen magának szexmunkával. Ami eléggé lehangoló és mehet a többi teljesen jogos kapitalizmuskritika közé, de amíg ez a világ van, addig ez az opció van sokaknak, és ezt elvenni tőlük inkább káros, mint hasznos.
Vettem részt olyan beszélgetéseken, ahol az egyik oldalon a nőjogok képviselői ültek, és fanyalogtak a szexmunka létezésén, a másikon pedig a prostituáltak érdekképviseletének a részéről elmondták, hogy bizony sok nőnek ez az egyetlen érdemi opciója adott, ha nem éhbérért akar meggebedni és akkor okoskodjanak a másik oldalon, ha legalább még egy hasonló opciót fel tudnak mutatni. Nem tudtak.
Szóval az önkéntesen vállalt szexmunka nem egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Az is egy olyan munka, mint amikor valaki a testi épségét kockáztatva bányában vagy nehézgépekkel dolgozik, esetleg az eldugult lefolyót tisztítja nyakig szarosan. Egyiket se jókedvében választja az ember, de ha a lehetőségei, képességei szerint ez a legjobb opció, akkor botorság elvitatni ezek létét, jogosságát, hasznosságát az ezen munkákat vállalók számára.
Őszentsége Sobri Jóska
Mondjuk a 2024-es demokrata elnok jelolt allaspontjat osztja sobri, szoval nem tudom ki jelenti a modern baloldalt, ha nem a legutolso, a partja szerint is liberalis, noi elnokjelolt (anelkul, hogy egyetertenek vele):

Most prominently, Vice President Kamala Harris came out in 2020 in support of decrim, the catch-all term used by activists to describe support for sex work, and proceeded to brag about how she refused to prosecute cases when she was a district attorney of San Francisco.

"Back when I was DA… over 15 years ago… I was advocating then that we have to stop arresting these prostitutes," she said in an interview from 2020. "On the issue of providing a safe place for sex workers, I am a huge advocate for that. Always have."

She was then asked whether she supported sex work being decriminalized. She answered, "I think so, I do… When you're talking about consenting adults, I think that, yes, we should really consider that we can't criminalize consensual behavior."

undisputedly
liberalis nem egyenlo baloldallal.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 446 — The Mathematician
She was then asked whether she supported sex work being decriminalized. She answered, "I think so, I do… When you're talking about consenting adults, I think that, yes, we should really consider that we can't criminalize consensual behavior." [/i]
undisputedly
ADULTS
sört még nem ihat 4 évig, de a testét már megveheti a konzervatizmus mintapéldánya

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
1968 már elég régen volt. A modern baloldalon a nők szexuális kihasználása nem épp a szabad szerelem megfelelője.
Gyurma Pappa
Azért nem minden escortlány működése egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Persze van, ahol kényszerítenek nőket szexuális szolgáltatások nyujtására, de az mindig netto bűncselekmény.
Viszont rengeteg esetben egy escortszolgálatnál munkát vállalni kb. az egyetlen opciója egy nőnek, hogy jobb életet teremtsen magának szexmunkával. Ami eléggé lehangoló és mehet a többi teljesen jogos kapitalizmuskritika közé, de amíg ez a világ van, addig ez az opció van sokaknak, és ezt elvenni tőlük inkább káros, mint hasznos.
Vettem részt olyan beszélgetéseken, ahol az egyik oldalon a nőjogok képviselői ültek, és fanyalogtak a szexmunka létezésén, a másikon pedig a prostituáltak érdekképviseletének a részéről elmondták, hogy bizony sok nőnek ez az egyetlen érdemi opciója adott, ha nem éhbérért akar meggebedni és akkor okoskodjanak a másik oldalon, ha legalább még egy hasonló opciót fel tudnak mutatni. Nem tudtak.
Szóval az önkéntesen vállalt szexmunka nem egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Az is egy olyan munka, mint amikor valaki a testi épségét kockáztatva bányában vagy nehézgépekkel dolgozik, esetleg az eldugult lefolyót tisztítja nyakig szarosan. Egyiket se jókedvében választja az ember, de ha a lehetőségei, képességei szerint ez a legjobb opció, akkor botorság elvitatni ezek létét, jogosságát, hasznosságát az ezen munkákat vállalók számára.
Őszentsége Sobri Jóska
Mondjuk a 2024-es demokrata elnok jelolt allaspontjat osztja sobri, szoval nem tudom ki jelenti a modern baloldalt, ha nem a legutolso, a partja szerint is liberalis, noi elnokjelolt (anelkul, hogy egyetertenek vele):

Most prominently, Vice President Kamala Harris came out in 2020 in support of decrim, the catch-all term used by activists to describe support for sex work, and proceeded to brag about how she refused to prosecute cases when she was a district attorney of San Francisco.

"Back when I was DA… over 15 years ago… I was advocating then that we have to stop arresting these prostitutes," she said in an interview from 2020. "On the issue of providing a safe place for sex workers, I am a huge advocate for that. Always have."

She was then asked whether she supported sex work being decriminalized. She answered, "I think so, I do… When you're talking about consenting adults, I think that, yes, we should really consider that we can't criminalize consensual behavior."
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 446 — The Mathematician
sok nőnek ez az egyetlen érdemi opciója adott, ha nem éhbérért akar meggebedn
Őszentsége Sobri Jóska
és ott van hogy miért is kihasználás ...
Negritis, a vajda
Miért lenne ott?
Saját döntése, hogy él e ezen opcióval vagy sem.
Illetve az is, hogy miképp.
Őszentsége Sobri Jóska
irreleváns hogy jól jár-e vele vagy sem
az hogy lényegében belekényszeríted egyetlen opcióba megvonod tőle a választás lehetőségét
választási lehetőség nélkül lesz kihasználás

nyilván akár fel is köthetik magukat

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 046 — #NoStress
1968 már elég régen volt. A modern baloldalon a nők szexuális kihasználása nem épp a szabad szerelem megfelelője.
Gyurma Pappa
Azért nem minden escortlány működése egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Persze van, ahol kényszerítenek nőket szexuális szolgáltatások nyujtására, de az mindig netto bűncselekmény.
Viszont rengeteg esetben egy escortszolgálatnál munkát vállalni kb. az egyetlen opciója egy nőnek, hogy jobb életet teremtsen magának szexmunkával. Ami eléggé lehangoló és mehet a többi teljesen jogos kapitalizmuskritika közé, de amíg ez a világ van, addig ez az opció van sokaknak, és ezt elvenni tőlük inkább káros, mint hasznos.
Vettem részt olyan beszélgetéseken, ahol az egyik oldalon a nőjogok képviselői ültek, és fanyalogtak a szexmunka létezésén, a másikon pedig a prostituáltak érdekképviseletének a részéről elmondták, hogy bizony sok nőnek ez az egyetlen érdemi opciója adott, ha nem éhbérért akar meggebedni és akkor okoskodjanak a másik oldalon, ha legalább még egy hasonló opciót fel tudnak mutatni. Nem tudtak.
Szóval az önkéntesen vállalt szexmunka nem egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Az is egy olyan munka, mint amikor valaki a testi épségét kockáztatva bányában vagy nehézgépekkel dolgozik, esetleg az eldugult lefolyót tisztítja nyakig szarosan. Egyiket se jókedvében választja az ember, de ha a lehetőségei, képességei szerint ez a legjobb opció, akkor botorság elvitatni ezek létét, jogosságát, hasznosságát az ezen munkákat vállalók számára.
Őszentsége Sobri Jóska
és ott van hogy miért is kihasználás ...
Negritis, a vajda
Miért lenne ott?
Saját döntése, hogy él e ezen opcióval vagy sem.
Illetve az is, hogy miképp.
A marxi felfogásban az a kihasználás (kizsákmányolás), ha egy munkás által termelt haszon nagy része a tőkésnél csapódik le, nem a munkavállalónál.
Egy korrekt escortszolgálat 10-20 százalék üzletszerzői jutalékkal dolgozik, és juttat olyan keresethez, bevételhez lányokat, amihez azok magánzóként nem jutnának, vagyis megdolgoznak a pénzükért. De nem kötelező igénybe venni ilyen szervezőcégeket, szabadúszóként is lehet tevékenykedni, de akkor a konkrét szolgáltatáson kívül elég sok plusz adminisztrációs, marketing, biztonságtecnikai, spedíciós, stb. elfoglaltság keletkezik, ezt spórolják meg, ezt nyújtják az ügynökségek a lányoknak.
Még a sportolóknak is van ügynökük, akik jobb szerződések kiharcolásában érdekeltek. Ők is kihasználják az ügyfeleiket? Mert ha nem, akkor nem látom, hogy ki használná ki a szexmunkást amennyiben önként választja ezt a munkát, és nem kényszerítés miatt.

több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 446 — The Mathematician
1968 már elég régen volt. A modern baloldalon a nők szexuális kihasználása nem épp a szabad szerelem megfelelője.
Gyurma Pappa
Azért nem minden escortlány működése egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Persze van, ahol kényszerítenek nőket szexuális szolgáltatások nyujtására, de az mindig netto bűncselekmény.
Viszont rengeteg esetben egy escortszolgálatnál munkát vállalni kb. az egyetlen opciója egy nőnek, hogy jobb életet teremtsen magának szexmunkával. Ami eléggé lehangoló és mehet a többi teljesen jogos kapitalizmuskritika közé, de amíg ez a világ van, addig ez az opció van sokaknak, és ezt elvenni tőlük inkább káros, mint hasznos.
Vettem részt olyan beszélgetéseken, ahol az egyik oldalon a nőjogok képviselői ültek, és fanyalogtak a szexmunka létezésén, a másikon pedig a prostituáltak érdekképviseletének a részéről elmondták, hogy bizony sok nőnek ez az egyetlen érdemi opciója adott, ha nem éhbérért akar meggebedni és akkor okoskodjanak a másik oldalon, ha legalább még egy hasonló opciót fel tudnak mutatni. Nem tudtak.
Szóval az önkéntesen vállalt szexmunka nem egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Az is egy olyan munka, mint amikor valaki a testi épségét kockáztatva bányában vagy nehézgépekkel dolgozik, esetleg az eldugult lefolyót tisztítja nyakig szarosan. Egyiket se jókedvében választja az ember, de ha a lehetőségei, képességei szerint ez a legjobb opció, akkor botorság elvitatni ezek létét, jogosságát, hasznosságát az ezen munkákat vállalók számára.
Őszentsége Sobri Jóska
és ott van hogy miért is kihasználás ...

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 046 — #NoStress
1968 már elég régen volt. A modern baloldalon a nők szexuális kihasználása nem épp a szabad szerelem megfelelője.
Gyurma Pappa
Azért nem minden escortlány működése egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Persze van, ahol kényszerítenek nőket szexuális szolgáltatások nyujtására, de az mindig netto bűncselekmény.
Viszont rengeteg esetben egy escortszolgálatnál munkát vállalni kb. az egyetlen opciója egy nőnek, hogy jobb életet teremtsen magának szexmunkával. Ami eléggé lehangoló és mehet a többi teljesen jogos kapitalizmuskritika közé, de amíg ez a világ van, addig ez az opció van sokaknak, és ezt elvenni tőlük inkább káros, mint hasznos.
Vettem részt olyan beszélgetéseken, ahol az egyik oldalon a nőjogok képviselői ültek, és fanyalogtak a szexmunka létezésén, a másikon pedig a prostituáltak érdekképviseletének a részéről elmondták, hogy bizony sok nőnek ez az egyetlen érdemi opciója adott, ha nem éhbérért akar meggebedni és akkor okoskodjanak a másik oldalon, ha legalább még egy hasonló opciót fel tudnak mutatni. Nem tudtak.
Szóval az önkéntesen vállalt szexmunka nem egyenlő a nők szexuális kihasználásával.
Az is egy olyan munka, mint amikor valaki a testi épségét kockáztatva bányában vagy nehézgépekkel dolgozik, esetleg az eldugult lefolyót tisztítja nyakig szarosan. Egyiket se jókedvében választja az ember, de ha a lehetőségei, képességei szerint ez a legjobb opció, akkor botorság elvitatni ezek létét, jogosságát, hasznosságát az ezen munkákat vállalók számára.

több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 632 — Lucas Scott
 telex.hu/kulfold/2024/11/21/nemzetkozi-buntetobirosag-benjamin-netanjahu-izrael-elfogatoparancs
Negritis, a vajda
jon is hozzank latogatoba ugy nez ki.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Basszus 10 millió ember elkoccolt, ennek a nagy része igencsak részt tudott volna venni a háborúban,
NB2
Europa nagyresze joleti tarsadalom (foleg ha az oroszokhoz mered), a harckepes demo csoport tulnyomo tobbsege itt sem harcolna onszantabol.
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 446 — The Mathematician
Úgy néz ki a mi kis Viktátorunk megint jól jöhet ki a dolgokból. Azt érzem hogy a világ, Ukrajna (és szerintem még Oroszország is) beleunt ebbe a háborúba. Elege van mindenkinek, békét akar. Persze nem kell hozzá jóstehetség, Viktor majd úgy adja elő, mintha neki olyan nagy köze lenne hozzá, vagy azért lett béke, mert Trump lett az elnök. Kb mintha Truman nyerte volna meg a 2. vh-t az USA-nak.
Amúgy nekem az ukránok hozzáállása a háborúhoz picit fura. Valahogy nem érzem azt, hogy az egész nemzet úgy állt ehhez a háborúhoz, ahogy én pl elvártam volna. Basszus 10 millió ember elkoccolt, ennek a nagy része igencsak részt tudott volna venni a háborúban, lehet, hogy nem is mind katonaként, de a hátországban biztos. Ha ebből a 10 millióból csak 500e harcképes ffi marad, már akkor állítom, hogy semmilyen területet nem szeretek volna ruszkik. Ebből kifolyólag amúgy nagyon kíváncsi vagyok hogyan viszonyulnak majd azokhoz az ukránokhoz otthon, akik a háború után visszamennek (nyilván nem a kisgyerekekre gondolok). Egyébként szerintem nem volt jó ötlet a kurszki offenzíva, azok az erők rohadtul hiányoznak most a Donbaszban.
Persze a nyugattal is vannak bajaim. Szépen, sterilen, patikamérlegen kiszámolva a dolgokat nem lehet háborúzni. A háború első napjaitól kezdve folyamatosan lőhették volna az ukránok az orosz katonai célpontokat, utánpótlást szállító járműveket. A mai világban simán lehet látni minden lépését egy országnak, ha elindul egy konvoj, egy vonat a hátországból amint közel ér Ukrajnához, máris tűz.
Nagyon kíváncsi leszek, hogy a békét hogy akarják megoldani. Ki meri először letenni a fegyvert, meg meri-e tenni a nyugat, hogy békefenntartókat küld oda és legfőképpen mi lesz a béke garanciája?
NB2
szerinted ha minket támadnak meg akkor nem koccol le az ország fele?
hogy a faszba nem

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 840 — SuperBowl Champions 2013/2014
Nekem moralisan a drogokkal atitatott, kolcsonos beleegyezesen alapulo escortos buli sem fer fele, de a 21. szazadot eljuk, szexualis szabadsag blablabla. Nem ezt mondja a baloldal, hogy mindenki azzal szexel akivel akar amig az nem buncselekmeny?
undisputedly
1968 már elég régen volt. A modern baloldalon a nők szexuális kihasználása nem épp a szabad szerelem megfelelője. Főleg ha (egyébként bizonyítottan) human trafficking érintettség van az ügyben.

Egyik oldalon morálisan nem fér bele, másik oldalon technokrata módon véded. Sokadszorra sem bánom, hogy elkerültem a jogi pályát.
Gyurma Pappa
Fent irtam, hogy moralisan nekem sem fer bele, de az sem, hogy R Kelly emberkereskedos rabszolga buncselekmenyevel vond parhuzamba.

Bizonyitottan nincs Gaetz oldalan semmi olyan, amit irtal. 3 evig nyomoztak az ugyben, nem helyi hatosagok, hanem a Biden altal vezetett DOJ es ugy dontottek, nem valosult meg buncselekmeny.

Rossz a politikai kicsengese, kinos a sztori, hogy partydrogokkal megfuszerezett orgiakra jar egy kepviselo, es mint kiderult, egy igazsagugyminiszteri kinevezeshez egyenesen osszeferhetetlen is, de ne allitsuk mar, hogy itt R Kelly szeru buncselekmenyek tortentek.