Kansas City Chiefs
29 feliratkozó
több mint 8 éve
Bizony, ez gáz, ezzel tökéletesen egyetértek, illetve az óra ölésével is, és az értetlenkedéssel, hogy miért tűnt el a playbookból Hunt. Én csak a külsős dolgokat emeltem ki, Te pedig azokat, amik bizony a csapat hibái közé tartoznak 😊Egy kicsit bíróznék, mert 8 pont mínusz, de mindegy is. Egy kicsit ráfognám a sorsa, mert Kelce és Jones, de mindegy is. Egy kicsit a szerencsére, mert Mariota, de mindegy is. Nektek szurkoltam, ez volt itt az igazi baj kérem szépen!Mármint hol vettek el a Kansastől 8 pontot a bírók? Az elején volt egy benézett fumbli,de azt a TEN oldalán is kompenzálták pár perccel később.Ez ma nem a bírókon,hanem azon múlt,hogy 21:3-nál csak futni kellett volna és ölni az órát két negyeden keresztül,de a KC a második félidőben kb a nullával volt egyenértékű,csak a védelem villant kb 2-3 alkalommal.Ha nincs Ravens,mindig a Chiefsnek szurkolok,szeretem őket,de egy ilyen noname Titans-t nem tudnak elverni...Az gáz.
kristóf17
LeviPoki
Hát nálam Houston visszavitte volna TD-re a fumble-t, illetve a kétpontosat is visszavitték volna a sack után, ha nem fújnak bele a bírók abba sem. Ez 8 pont. Az már, hogy olyen holdingot fújtak be, ami erősen kérdéses csak a pláne, de ennyi belefér, mert volt szar bírói döntés bőven mindenhol. De természetesen eszem ágában nincsen a bírókra fogni. 21-3-nál le kell zárni egy meccset. | Mondjuk az idei Colts után én nagyon jól tudtam, hogy itt bármi, és még több történhet. 😊 |
több mint 8 éve
twitter.com/NFL_Memes/status/949826703672664064Peters 😀
A half timeot egyértelműen a Titans nyerte, második félidőben rengetegszer voltak zónában vagy 6an a védők, és így is odaért a nyomás Smithre. Alig volt olyan play ahol üresen lett volna az első 3 célpont, Smith meg sztem inkább dobta a biztosabb passzt a bizonytalan elkapónak. Kelce kiesésével felszabadult +1 ember minden playre a defben. Lehetett volna kreatívabb a játékhívás, read optionre elég jó a keret, Smith-Hunt-Hill trió, nem csak a reversek meg fake reversek 3 yardért... Cyprien sokat volt a boxban, így nem annyira ment a futás. De a második félidei 5 Hunt carry akkor sem magyarázható.
Poénból félidőben beírtam eredménykövetőbe, hogy KC ellen ilyenkor jó fogadni, AFC South csapat ellen nagy előnyben. Valaki írta h ja de nincs Luck h felszedje a fumblet. Hát volt egy Marioto aki önnön magának dobott TD-t LOL.
Kezdek hinni az átkokban, Colts ellen pár éve Charles esett ki szintén fejsérüléssel nagy vezetésnél, és akkor Bandi lett a hős...
Andy vagy inkább Alex határait jelenti-e ez szerintetek inkább? (az állandó kizúgás első körben)
Remélem nem tradelik Smitht. Kva sokat tett ezért a franchiseért, főleg a Brodie Coyle, Cassel és társaikhoz képest egy félisten...
Szerkesztette: Borbinho
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 8 éve
A Chiefs ujfent megszelloztette Alex Smith elcserelesenek lehetoseget az off seasonben.Szerintem pszichésen nagyon jót tett Alexnek, hogy kvázi 2 órával a meccs elött elkezdték árulni. Ried egy f@sz.
ulpianus
több mint 8 éve
Egy kicsit bíróznék, mert 8 pont mínusz, de mindegy is. Egy kicsit ráfognám a sorsa, mert Kelce és Jones, de mindegy is. Egy kicsit a szerencsére, mert Mariota, de mindegy is. Nektek szurkoltam, ez volt itt az igazi baj kérem szépen!Mármint hol vettek el a Kansastől 8 pontot a bírók? Az elején volt egy benézett fumbli,de azt a TEN oldalán is kompenzálták pár perccel később.Ez ma nem a bírókon,hanem azon múlt,hogy 21:3-nál csak futni kellett volna és ölni az órát két negyeden keresztül,de a KC a második félidőben kb a nullával volt egyenértékű,csak a védelem villant kb 2-3 alkalommal.Ha nincs Ravens,mindig a Chiefsnek szurkolok,szeretem őket,de egy ilyen noname Titans-t nem tudnak elverni...Az gáz.
kristóf17
több mint 8 éve
Azért Matt Nagy kolléga megégett rendesen a második halfban.Huntot teljesen elfelejtette, Hill egy labdát kapott, az első félidő végén parádézó Robinson egyet sem.
Ötletem sincs miért Wilsonnal vagy Harrisel akart meccset nyerni.
több mint 8 éve
Egy kicsit bíróznék, mert 8 pont mínusz, de mindegy is. Egy kicsit ráfognám a sorsa, mert Kelce és Jones, de mindegy is. Egy kicsit a szerencsére, mert Mariota, de mindegy is. Nektek szurkoltam, ez volt itt az igazi baj kérem szépen!
Szerkesztette: kristóf17
több mint 8 éve
Nincs semmi gond. Ugyis kiestunk volna a kovetkezo korben. Sanyi ezzel bucsut int, Mahomestol pedig lesz tobb int, es meg tobb TD.Makjuk volt, az szabalyos. Teccett volna pontot szerezni a masodik felidoben is.
Szerkesztette: ulpianus

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 8 éve
Nyilván nem a titans érdemeiből von ez le, de hogy a PO ban mindig van valami ami miatt jön a korai zakó, még akkor is amikor elég esélyes a csapat. És bőven vezet is. Akárcsak pár éve a Colts ellen, ez is egy megnyert meccs volt. Aztán kiesett Kelce.Ez semmit nem von le a ti érdemeitekből szó se róla, csak akkor is na 😉Nyugi srácok, ez azért nem az első eset a világtörténelemben, hogy szerencsésen alakul egy játék. Akárcsak a többi, ez is örökre emlékezetes marad. 😊Mondjuk most nézem ezt a Mariota-TDt (mert arról lemaradtam)..............................................................................hát a Titans öltözőben vmi marha nagy szeánszot ülhettek, hogy ez így összejött................................Tökéletesen kivitelezett játék volt, zseniális hívás.
dande
...
alatriste
Nandito
dande

Liverpool Fc
több mint 8 éve
Ez semmit nem von le a ti érdemeitekből szó se róla, csak akkor is na 😉Nyugi srácok, ez azért nem az első eset a világtörténelemben, hogy szerencsésen alakul egy játék. Akárcsak a többi, ez is örökre emlékezetes marad. 😊Mondjuk most nézem ezt a Mariota-TDt (mert arról lemaradtam)..............................................................................hát a Titans öltözőben vmi marha nagy szeánszot ülhettek, hogy ez így összejött................................Tökéletesen kivitelezett játék volt, zseniális hívás.
dande
...
alatriste
Nandito
több mint 8 éve
Nyugi srácok, ez azért nem az első eset a világtörténelemben, hogy szerencsésen alakul egy játék. Akárcsak a többi, ez is örökre emlékezetes marad. 😊Mondjuk most nézem ezt a Mariota-TDt (mert arról lemaradtam)..............................................................................hát a Titans öltözőben vmi marha nagy szeánszot ülhettek, hogy ez így összejött................................Tökéletesen kivitelezett játék volt, zseniális hívás.
dande
...
alatriste
Music City Miracle
több mint 8 éve
Mondjuk most nézem ezt a Mariota-TDt (mert arról lemaradtam)..............................................................................hát a Titans öltözőben vmi marha nagy szeánszot ülhettek, hogy ez így összejött................................Tökéletesen kivitelezett játék volt, zseniális hívás.
dande
...

Liverpool Fc
több mint 8 éve
Mondjuk most nézem ezt a Mariota-TDt (mert arról lemaradtam)..............................................................................hát a Titans öltözőben vmi marha nagy szeánszot ülhettek, hogy ez így összejött................................
több mint 8 éve
Ulpi kvára sajnálom......s félek a következő lesz Reid utolsó éve itt, ha lesz...morálisan félek h taccsra ver ez itt mindent.. Az O is szarakodott de a D megint, ott a 3. kisérletnél is...Sutton bmeg...jobban fáj, mintha jövő héten az Eagles kiesne.....(arra vhol készülök)
több mint 8 éve
S ettől vajon jobb neki h egy stabil PO csapatból egy szerencsés esetben alig negatív mérlegű csapatba küldik. Ahol nem is a kerettel van feltétlen baj, hanem a FO-l. Ennél azért többet érdemel. Sztem! Persze Dorsey miatt is adja magát a történet.Nem hallott azért az a keret. Smith-el 5 W minimum meglett volna idén is, és az a minimum. Az más kérdés, hogy a Brownsnak nem egy rövid távú megoldás kéne végre, de erős O fal van, futó van, elkapót (sok függ Gordontól), de mondjuk akadnak, a védelem pedig már idén se volt rossz.A Chiefs ujfent megszelloztette Alex Smith elcserelesenek lehetoseget az off seasonben.Jó kis motiváció 😊 Azért remélem nem lesznek olyan csúnyák és nem a Brownshoz kerül, adott esetben.
ulpianus
dande
Persze a helyükben én végre elhoznám a saját emberem 1/1-re Smith pedig tuti nem fog 1 évre elmenni újoncot pátyolgatni a karrier éve után.
De tisztán nézve a Brown középcsapat szintjére léphetne elő Smith-el.
alatriste
több mint 8 éve
Nem hallott azért az a keret. Smith-el 5 W minimum meglett volna idén is, és az a minimum. Az más kérdés, hogy a Brownsnak nem egy rövid távú megoldás kéne végre, de erős O fal van, futó van, elkapót (sok függ Gordontól), de mondjuk akadnak, a védelem pedig már idén se volt rossz.A Chiefs ujfent megszelloztette Alex Smith elcserelesenek lehetoseget az off seasonben.Jó kis motiváció 😊 Azért remélem nem lesznek olyan csúnyák és nem a Brownshoz kerül, adott esetben.
ulpianus
dande
Persze a helyükben én végre elhoznám a saját emberem 1/1-re Smith pedig tuti nem fog 1 évre elmenni újoncot pátyolgatni a karrier éve után.
De tisztán nézve a Brown középcsapat szintjére léphetne elő Smith-el.

Liverpool Fc
több mint 8 éve
A Chiefs ujfent megszelloztette Alex Smith elcserelesenek lehetoseget az off seasonben.Jó kis motiváció 😊 Azért remélem nem lesznek olyan csúnyák és nem a Brownshoz kerül, adott esetben.
ulpianus
több mint 8 éve
A Chiefs ujfent megszelloztette Alex Smith elcserelesenek lehetoseget az off seasonben.Adjuk érte McKenzie-t
ulpianus
Deal?
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 8 éve
A Chiefs ujfent megszelloztette Alex Smith elcserelesenek lehetoseget az off seasonben.

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 8 éve
Köszönöm szépen!! 😊Srácok, hol lehetne élőben jó hangulatban nézni a holnap esti meccset Budapesten?Szembe jött velem a hírdetés nem rég h a Ziccerben (TrollFoci pub, Dohány utca) adják mind2 mai meccset.
kristóf17
empty taxi
több mint 8 éve
Srácok, hol lehetne élőben jó hangulatban nézni a holnap esti meccset Budapesten?Szembe jött velem a hírdetés nem rég h a Ziccerben (TrollFoci pub, Dohány utca) adják mind2 mai meccset.
kristóf17

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Srácok, hol lehetne élőben jó hangulatban nézni a holnap esti meccset Budapesten?
több mint 8 éve
www.theringer.com/nfl/2018/1/5/16853446/afc-playoffs-influential-offense-andy-reid-kansas-city-chiefs-college-spread

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal