New England Patriots
74 feliratkozó
több mint 9 éve
Arról nem beszélve, hogy a mostani ellenfelünk 2006 óta több bajnoki címet nyert, mint mi 😊 (eddig 😀)Az lesz az NFL történetében az első csapat, amely 9. alkalommal szerepelhet a Super Bowlon, amelyik megnyeri az AFC-döntőt. 😊 (Ti 4-4-gyel, mi 6-2-vel állunk az SB-ken)
Wyatt

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
Tény, hogy tiétek az évezred utáni legsikeresebb csapat, de ettől független nem kell ezt állandóan megemlíteni, mert onnantól kezdve visszás lesz.Ha valóban arról lenne szó, hogy ez "állandóan említve van", akkor jogos lenne az ellenérzés. De hát szó sem volt erről, sem itt, sem máshol. Hanem az én hozzászólásomban csupáncsak arra az elharapódzó jelenségre hívtam fel a figyelmet, hogy divat utálni a Patriotst, és divat ellene szurkolni. És ez, mármint a nem valamiért való, hanem az ellen-szurkolás, valahogy olyan "izé" dolog.
flzoli
több mint 9 éve
Még mielőtt ebbe nagyon belemennénk, én ki is szállnék ebből a parttalan vitából. Tény, hogy tiétek az évezred utáni legsikeresebb csapat, de ettől független nem kell ezt állandóan megemlíteni, mert onnantól kezdve visszás lesz. Olyan piti dolog, és egyből másképp viszonyulnak az emberek az alapjában véve igaz dolgokhoz is.Attól még, hogy zavarja, a tényeket nehéz vitatni. Tényleg elég hosszú ideje ez a csapat a legeredményesebb és tényleg az a papírforma, hogy mi jutunk a döntőbe.Ahogy bele-beleolvasgatok más tocsikokba, feltűnő a Patriotssal szembeni ellenszenv. (Persze tudom, hogy miért van: kellemetlen nekik, hogy már hosszú ideje a Pats a legjobb csapat.) A negyeddöntők most vesztes csapatainak szurkolói ha valamiben, akkor abban megegyeznek hogy "most már akkor csak azt kívánom" - mondják a győztesnek -, hogy verjétek meg a Patriotst.Még mielőtt túlgondolnád, kivastagítottam azokat a szavakat, amik esetleg (de tényleg csak esetleg, a lelkileg törékeny ellendrukkereket zavarhatja).....
Én meg akkor most már azt kívánom, hogy legyen meg a papírforma. És lehetőleg nagy pont-különbséggel.
ötös műhold
flzoli
De nyugodj meg, találsz itt épp elég szurkolót, aki pontosan tudja, hogy a múlt dicsőségéből nem lehet megnyerni a következő meccset, a papírformáknak meg az szokott lenni a sorsuk, hogy megdőlnek.
Kollega
De lehet akkor csak én látom ezt.
több mint 9 éve
Ilyet nem mondtam, de mégis mást se látok a csapatfórumotokban, hogy áldozatnak állítjátok be magatokat, körítve néhol az álszentséggel néhol pedig a nagyképű felsőbbrendűségtudattal.Igen, igazad van! Ilyen szavak csak egy Pats drukker szájából hangzik el, más drukkerek ilyet soha sem mondanának, írnának le...Ahogy bele-beleolvasgatok más tocsikokba, feltűnő a Patriotssal szembeni ellenszenv. (Persze tudom, hogy miért van: kellemetlen nekik, hogy már hosszú ideje a Pats a legjobb csapat.) A negyeddöntők most vesztes csapatainak szurkolói ha valamiben, akkor abban megegyeznek hogy "most már akkor csak azt kívánom" - mondják a győztesnek -, hogy verjétek meg a Patriotst.Még mielőtt túlgondolnád, kivastagítottam azokat a szavakat, amik esetleg (de tényleg csak esetleg, a lelkileg törékeny ellendrukkereket zavarhatja).....
Én meg akkor most már azt kívánom, hogy legyen meg a papírforma. És lehetőleg nagy pont-különbséggel.
ötös műhold
flzoli
batyu
(Tisztelet a kivételnek!)
Mondjuk ezt tőlük kérdezném inkább, amiért ide is látogattam tulajdonképpen, hogy hogyan latolgatjátok a vasárnapi esélyeket, mik lehetnek a meccs buktatói, győzelmi faktorai....
több mint 9 éve
Attól még, hogy zavarja, a tényeket nehéz vitatni. Tényleg elég hosszú ideje ez a csapat a legeredményesebb és tényleg az a papírforma, hogy mi jutunk a döntőbe.Ahogy bele-beleolvasgatok más tocsikokba, feltűnő a Patriotssal szembeni ellenszenv. (Persze tudom, hogy miért van: kellemetlen nekik, hogy már hosszú ideje a Pats a legjobb csapat.) A negyeddöntők most vesztes csapatainak szurkolói ha valamiben, akkor abban megegyeznek hogy "most már akkor csak azt kívánom" - mondják a győztesnek -, hogy verjétek meg a Patriotst.Még mielőtt túlgondolnád, kivastagítottam azokat a szavakat, amik esetleg (de tényleg csak esetleg, a lelkileg törékeny ellendrukkereket zavarhatja).....
Én meg akkor most már azt kívánom, hogy legyen meg a papírforma. És lehetőleg nagy pont-különbséggel.
ötös műhold
flzoli
De nyugodj meg, találsz itt épp elég szurkolót, aki pontosan tudja, hogy a múlt dicsőségéből nem lehet megnyerni a következő meccset, a papírformáknak meg az szokott lenni a sorsuk, hogy megdőlnek.
We are all PATRIOTS!
több mint 9 éve
Tudod, ő legalább a saját csapatának szurkol, nem egy másik ellen.Ahogy bele-beleolvasgatok más tocsikokba, feltűnő a Patriotssal szembeni ellenszenv. (Persze tudom, hogy miért van: kellemetlen nekik, hogy már hosszú ideje a Pats a legjobb csapat.) A negyeddöntők most vesztes csapatainak szurkolói ha valamiben, akkor abban megegyeznek hogy "most már akkor csak azt kívánom" - mondják a győztesnek -, hogy verjétek meg a Patriotst.Még mielőtt túlgondolnád, kivastagítottam azokat a szavakat, amik esetleg (de tényleg csak esetleg, a lelkileg törékeny ellendrukkereket zavarhatja).....
Én meg akkor most már azt kívánom, hogy legyen meg a papírforma. És lehetőleg nagy pont-különbséggel.
ötös műhold
flzoli
több mint 9 éve
Jogos. Elírtam. Sorry.Gary Lineker mondása jut eszembe a fociról és a németekről, persze megfelelően adoptálva.Adaptálva.
Burkus
Sobri Jóska
több mint 9 éve
Igen, igazad van! Ilyen szavak csak egy Pats drukker szájából hangzik el, más drukkerek ilyet soha sem mondanának, írnának le...Ahogy bele-beleolvasgatok más tocsikokba, feltűnő a Patriotssal szembeni ellenszenv. (Persze tudom, hogy miért van: kellemetlen nekik, hogy már hosszú ideje a Pats a legjobb csapat.) A negyeddöntők most vesztes csapatainak szurkolói ha valamiben, akkor abban megegyeznek hogy "most már akkor csak azt kívánom" - mondják a győztesnek -, hogy verjétek meg a Patriotst.Még mielőtt túlgondolnád, kivastagítottam azokat a szavakat, amik esetleg (de tényleg csak esetleg, a lelkileg törékeny ellendrukkereket zavarhatja).....
Én meg akkor most már azt kívánom, hogy legyen meg a papírforma. És lehetőleg nagy pont-különbséggel.
ötös műhold
flzoli
Szerkesztette: batyu
több mint 9 éve
Ahogy bele-beleolvasgatok más tocsikokba, feltűnő a Patriotssal szembeni ellenszenv. (Persze tudom, hogy miért van: kellemetlen nekik, hogy már hosszú ideje a Pats a legjobb csapat.) A negyeddöntők most vesztes csapatainak szurkolói ha valamiben, akkor abban megegyeznek hogy "most már akkor csak azt kívánom" - mondják a győztesnek -, hogy verjétek meg a Patriotst.Még mielőtt túlgondolnád, kivastagítottam azokat a szavakat, amik esetleg (de tényleg csak esetleg, a lelkileg törékeny ellendrukkereket zavarhatja).....
Én meg akkor most már azt kívánom, hogy legyen meg a papírforma. És lehetőleg nagy pont-különbséggel.
ötös műhold
több mint 9 éve
Te is elírtad:Latin nyelvtan náci! 😊Gary Lineker mondása jut eszembe a fociról és a németekről, persze megfelelően adoptálva.Adaptálva.
Burkus
Sobri Jóska
tomi-tomi
Latin lover bácsi.
több mint 9 éve
Latin nyelvtan náci! 😊Gary Lineker mondása jut eszembe a fociról és a németekről, persze megfelelően adoptálva.Adaptálva.
Burkus
Sobri Jóska
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
De, felmerült.És ha örökbe akarja fogadni a korábbi angol válogatott támadót? Ugye, hogy erre nem gondoltálGary Lineker mondása jut eszembe a fociról és a németekről, persze megfelelően adoptálva.Adaptálva.
Burkus
Sobri Jóska
Wyatt
De a mérleg nyelve a javítás felé billent.
több mint 9 éve
És ha örökbe akarja fogadni a korábbi angol válogatott támadót? Ugye, hogy erre nem gondoltálGary Lineker mondása jut eszembe a fociról és a németekről, persze megfelelően adoptálva.Adaptálva.
Burkus
Sobri Jóska

több mint 9 éve
Sose izgulj amíg a Pats szekerét zebrák húzzák és Godell a kocsis😉Na ez valahogy eddig átszaladt a rostán, amikor ilyen szoros meccseket játszunk, ahol ilyen kevesen múlt a Dolphins és a Texans elleni győzelem is!Patriots are now 15-0 in games in which Dion Lewis is active.Nem tudtad? Egy hete ezzel van tele minden. 😊
Wyatt
Tessék jobban követni a csapatot ezekben a vészterhes időkben (szarul játszva győztünk 18 ponttal)!
tomi-tomi
Wyatt
több mint 9 éve
Gary Lineker mondása jut eszembe a fociról és a németekről, persze megfelelően adoptálva.Adaptálva.
Burkus
több mint 9 éve
Ahogy bele-beleolvasgatok más tocsikokba, feltűnő a Patriotssal szembeni ellenszenv. (Persze tudom, hogy miért van: kellemetlen nekik, hogy már hosszú ideje a Pats a legjobb csapat.) A negyeddöntők most vesztes csapatainak szurkolói ha valamiben, akkor abban megegyeznek hogy "most már akkor csak azt kívánom" - mondják a győztesnek -, hogy verjétek meg a Patriotst.Én meg akkor most már azt kívánom, hogy legyen meg a papírforma. És lehetőleg nagy pont-különbséggel.
több mint 9 éve
Na ez valahogy eddig átszaladt a rostán, amikor ilyen szoros meccseket játszunk, ahol ilyen kevesen múlt a Dolphins és a Texans elleni győzelem is!Patriots are now 15-0 in games in which Dion Lewis is active.Nem tudtad? Egy hete ezzel van tele minden. 😊
Wyatt
Tessék jobban követni a csapatot ezekben a vészterhes időkben (szarul játszva győztünk 18 ponttal)!
tomi-tomi

több mint 9 éve
www.nfl.com/news/story/0ap3000000775186/article/exeagles-lb-fire-whoever-traded-me-for-dion-lewis persze, vicces, meg minden, de amin jobban megakadt a szemem az a végén a stat:Az igen 😊
Patriots are now 15-0 in games in which Dion Lewis is active.
Wyatt
btw jön Bell, mi pedig a 8. forduló óta nem kaptunk futott TD-t..
több mint 9 éve
Patriots are now 15-0 in games in which Dion Lewis is active.Nem tudtad? Egy hete ezzel van tele minden. 😊
Wyatt
Tessék jobban követni a csapatot ezekben a vészterhes időkben (szarul játszva győztünk 18 ponttal)!
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
persze, vicces, meg minden, de amin jobban megakadt a szemem az a végén a stat:Patriots are now 15-0 in games in which Dion Lewis is active.

több mint 9 éve
JMD nemet mondott a friscói melóra.Jaja
winston
twitter.com/espnnfl/status/821036983883595776
több mint 9 éve
JMD nemet mondott a friscói melóra.
több mint 9 éve
Tomlin azért volt szíves némi bulletin board matériával szolgálni...Elmúltak azok az idők, amikor még nekünk kellett bepoloskáznunk az ellenfél öltözőjét. 😕
www.espn.com/nfl/story/_/id/18485752/antonio-brown-records-unaware-mike-tomlin-addressing-pittsburgh-steelers-team-locker-room
Gyulus