New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 10 éve
Ahogy nézem a menetrendjüket ha minden jól megy nekik max 3 zakójuk lehet. Ez alá nem lenne szabad nekünk sem menni. A coltstól viszont nem tartok. Elég kemény meccseik lesznek még. Jó ha összejön a 10 győzelem nekik. Persze így is beférnek csoport elsőként, de a többi csapat kérdéses számomra. Már mint, hogy kik érnek oda a végére.
több mint 10 éve
azért a Denver megítélésével várnék. Megvertek egy Ravens-t (épphogy) akikről közben kiderült, hogy mégse olyan jók, mint amire szezon előtt tartották őket. Megvertek egy Chiefs-t (épphogy), ahol gyakorlatilag ők verték meg magukat és megvertek egy gyenge Lionst. Azért ez nem olyan veretes névsor.Oké, a csapat felépítése: erős passrush és elit secondary ehhez kapcsolódóan egy Manning vezette O, nem hangzik rosszul, de nekem még kétségeim vannak a Broncos erejét illetően.
több mint 10 éve
Hát, én örültem volna, ha az előző idény végi Broncos tolja idén is. Ez így nagyon nem tetszikritkán látni ilyen def-et, az ellenfél támadóinak minden egyes cm-ért iszonyatosan meg kell küzdeni és PM kb régi önmagának 70%-a, de így is nyerik a meccseket, köszönhetően a def-nek
Wyatt
több mint 10 éve
Hát, én örültem volna, ha az előző idény végi Broncos tolja idén is. Ez így nagyon nem tetszik

több mint 10 éve
azért a PIT még nem volt teljes erőfelmérő a sec-nek, az eltiltott játékosok miatt nem voltak a topon (inkább Butlernek volt fontos)limitálni tudjuk az elkapókat, viszont ha több jó képességű elkapó van az ellenfélnél, akkor azokat nem tudom, hogy fogjuk megoldani, erre lett volna jó Cowboys meccs, de sérülések miatt ez megint csalóka kép lehet, aztán majd jön a Colts, akiknél reális gameplan lehet, hogy a passzokkal verjenek meg minket
számomra az igazi erőfelmérő a Denver lenne(majd lesz, de ki tudja mi lesz a két csapattal addig), top védelem(O# nek is kihívás) és tegnap PM megmutatta, hogy még nem kéne leírni a passzjátékukat(és őt sem), Thomast és Sanderst esetleg még Danielst nem tudom, hogy ez a jelenlegi sec, hogyan védekezné le, már nagyon várom azt a meccset
Én abban bízom, hogy amíg hasít az O# addig lesz ideje a front7-nek összeállnia, mert például Brown csak limitált szerepeket kap, Ninko is keresi önmagát, passrush még igen halovány és most azt mondanám, hogy erre nagy szükségünk lesz majd a PO-ban

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 10 éve
Én pl nem szeretném, ha a PO-ban a csapatnak utaznia kellene. Mondjuk Friscon kívül máshová, így én mindenképpen 1 vagy 2 seedre várom a csapatot. Otthon könnyebb dolgunk lenne mint bárhol máshol. Azért most se kellett agyon passzolnia magát Bradynek ( 44-32). A vége felé meg már olyanoknak dobálta akikkel inkább összeszoknia kell meg preseason meccs jellege volt. Plusz az utolsó 10 perces drive. Plusz futottunk 120 yardot. Mennyit kellene?
Ahol a sec gyenge ott passz ahol a front 7 gyenge meg futás lesz.
A cornereknek kell sok gyakorlás meccsrutin és akkor jók lesznek. Azért most is 3 udfa volt fent. 😀
több mint 10 éve
A Butler, Ryan kezdő kettőst eltaláltam májusban, azért jár pont? 😀Nem emlékszem már rá, kié volt az a bold prediction, hogy Butler az 53-as rostert sem éri meg?
Wyatt
több mint 10 éve
Ami szerintem tuti:Az IND ellen biztos nem fog ennyit passzolni 😊, Lewis elkocog 200+ yardot
- nem lesz mindig elég h TB passzol.
- ha nem lesz értékelhető secondary és egy olyan futójáték, amire lehet a passzokat alapozni, akkor egy komolyabb D ellen felsülünk (akár már a következő Bills meccsen is);
- lesz olyan meccs idén is, amit a D-nek kell(ene) megnyernie;
- lesz olyan meccs, amit csak úgy nyerhertünk meg, ha a front7 megállítja a futást.
Rule
Egyébként tegnap is 4 futott TD volt
A secondary-t örök pesszimistán szídjuk, de elit támadósor ellen is sikerrel voltak (PIT), alapszakaszban én nem aggódok, de PO-n fel kell kötni a gatyát.
Kicsit úgy néz ki mint tavaly kivételével az elmúlt 8 szezon, TB és az O-nak kell hozni a meccset, a D-nek pedig könnyebb dolga van, ha az ellenfélnek kapaszkodnia kell (sok yardot szívunk, de sok TO)
A sorsolásunk úgy néz ki, viszonylag könnyű, a csoportban mindenki feljebb lépett, de kb hasonló szintre, uh szép körbeverések lehetnek, ami megkönnyíti a dolgunkat.
Mumus csapatok közül :
BAL nincs, most úgy néz ki PO-ra sem érnek oda (persze BigBen sérülése miatt ez változhat és beérhetnek WC-ra, de 0-3-ról elég ritka)
Jets, amiből legalább 1 meccset mindenképp hozunk
Giants, de ők inkább a SB-ba mumusok
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 10 éve
Én is ezzel értek egyet. Én változatlanul boldog lennék a 12-4-gyel is, de azzal is, ha megnyerjük a csoportot.Értékelhetetlen meccs volt, annyira nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Ami jó hír, hogy a sérüléseket megúsztuk és úgy néz ki, hogy a csoportunk idén se lesz valami erős.Azért ezzel várjunk még. Jelenleg a Fins tűnik gyengébbnek. Ok a Billst ütöttük, de ők jók lesznek, a Jets-szel meg folyamatosan szenvedünk (Plusz brutál D van ott).
tamasboldizsar
zinedine5
Az offense gépezetek a szezon közepére/második felére mindig lassulnak. Van aki jobban lassul, van aki kevesebbet. Jó példa rá a PM vezette Broncos is, de mi is így jártunk 2007-ben, hogy a végére azért sokat lassultunk. (tavaly egy nagyon érdekes cikket olvastam erről a természetes lassulásról. Talán Reiss írta, de ebben nem vagyok biztos).
Ami szerintem tuti:
- nem lesz mindig elég h TB passzol.
- ha nem lesz értékelhető secondary és egy olyan futójáték, amire lehet a passzokat alapozni, akkor egy komolyabb D ellen felsülünk (akár már a következő Bills meccsen is);
- lesz olyan meccs idén is, amit a D-nek kell(ene) megnyernie;
- lesz olyan meccs, amit csak úgy nyerhertünk meg, ha a front7 megállítja a futást.
több mint 10 éve
Még az a csoda, hogy egyáltalán nálunk van. Amilyen hullás van itt, biztosan volt már egy két telefon, hogy hogyér' adjuk.Vagy hozzák be Jimmyt a negyedik negyedre, hadd villogjon, el kellene passzolni jövőre.Gyulusremélem nem passzoljuk el, draftcetliért lutri, elit játékost meg nem kapunk érte. úgysem.
winston
Nyilván egyre többen kezdik emlegetni 2007-et. Lehet, hogy Bradyben is ott maradt az unfinished business érzése. Ha összehasonlításokat akarnék tenni, azt mondanám, hogy ez a támadósor még annál is félelmetesebb. A védelem viszont sehol sincs az akkorihoz képest, ezért nem javasolnám senkinek, hogy álmodozni kezdjen!
We are all PATRIOTS!
több mint 10 éve
Elég érdekesen néz ki az AFC eddig.A szezon előtt agyonajnározott Ravens szenved és a PO is elég nehéz lesz nekik, Colts is szenved, viszont kicsit hasonlítanak a tavalyi Patsre, ha összeáll az Oline, akkor jók lesznek. Miami is a rosszabbik arcát mutatja eddig, nem várok PO-be őket.
Másik oldalról viszont Bengals eddig dominál, bár tavaly is így kezdtek, szóval lehet csalóka ez. Jets szereplése számomra meglepetés, harcban lesznek a WC helyekért, ahogy a Bills is.
Steelers BB sérülésével nehéz helyzetbe kerül, de vannak annyira jó csapat, hogy Vickel is hozzák a meccseket. Broncos viszont úgy áll 3-0-al hogy eddig igazán nem játszott még jól az O.
"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 10 éve
Vagy hozzák be Jimmyt a negyedik negyedre, hadd villogjon, el kellene passzolni jövőre.Gyulusremélem nem passzoljuk el, draftcetliért lutri, elit játékost meg nem kapunk érte. úgysem.
több mint 10 éve
Értékelhetetlen meccs volt, annyira nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Ami jó hír, hogy a sérüléseket megúsztuk és úgy néz ki, hogy a csoportunk idén se lesz valami erős.Azért ezzel várjunk még. Jelenleg a Fins tűnik gyengébbnek. Ok a Billst ütöttük, de ők jók lesznek, a Jets-szel meg folyamatosan szenvedünk (Plusz brutál D van ott).
tamasboldizsar
több mint 10 éve
Az a durva, hogy úgy jött ki ez az első három meccses 3-0, hogy a védelemben mind a pass rush (=0, a Bills elleni meccs felétől eltekintve), mind a CB-k, safety-k terén komoly problémák vannak. Az O azonban nagyon durva... mondjuk kicsit fura is volt a playhívás, nagyon össze akartuk hozni Tom TD mennyiségét az elején... annak ellenére, hogy baromira nem tudtak mit kezdeni a RZ futásokkal. Szvsz egy ilyen meccsen nem kellene 30+ -t passzoltatni, teljesen felesleges. Vagy hozzák be Jimmyt a negyedik negyedre, hadd villogjon, el kellene passzolni jövőre.
Az ifjak teljesen jól szuperálnak a falban, a scouting és az edzői munka is dicséretes velük kapcsolatban.
Nem tudni, h pontosan mi Wendell baja (indisclosed illness), de igazán be se férne középre. Storkot azért várom vissza, Andrews előbb vagy utóbb kifúj, nem fogja bírni erővel.
Korábban egy 12-4es szezont tippeltem, ebből a jelenlegi erőviszonyokat nézve akár 14-2 is lehet. Persze még rengeteg tényező közbeszólhat...
Szerkesztette: Gyulus
több mint 10 éve
Értékelhetetlen meccs volt, annyira nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Ami jó hír, hogy a sérüléseket megúsztuk és úgy néz ki, hogy a csoportunk idén se lesz valami erős.
több mint 10 éve
A Brady érában ha az NFC East csapatokkal játszunk az alapszakaszban, mindig SB-t játszottunk.
több mint 10 éve
Azt érzem, hogy nem lesz túl hàlàs a többi csapat a Coltsnak és a Ravensnek. Brady úgy jàtszik, mint aki bosszút akar àllni mindenkin. Nagyon emlékeztett a 2007es szezonra, az ahogyan jàtszik.A Giants-é is 😊. Reméljük, ők nem ismételnek.
FViktor93
Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
több mint 10 éve
OK, legyen 3/4 pont Wyatt-nek.Fél pont. : - )igen, de amikor két cb volt csak fent, akkor butler-ryan. amikor feljött coleman, akkor ment be slotba ryan
(Úgy tűnt, hogy Ryan volt a nickel CB és a két UDFA volt szélen. S mintha oldalt védtek volna (Butler a balt, Coleman a jobbat), nem mentek WR után.)
tomi-tomi
triangle
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Azt érzem, hogy nem lesz túl hàlàs a többi csapat a Coltsnak és a Ravensnek. Brady úgy jàtszik, mint aki bosszút akar àllni mindenkin. Nagyon emlékeztett a 2007es szezonra, az ahogyan jàtszik.
több mint 10 éve
triangle
1 283
Fél pont. : - )igen, de amikor két cb volt csak fent, akkor butler-ryan. amikor feljött coleman, akkor ment be slotba ryan
(Úgy tűnt, hogy Ryan volt a nickel CB és a két UDFA volt szélen. S mintha oldalt védtek volna (Butler a balt, Coleman a jobbat), nem mentek WR után.)
tomi-tomi
több mint 10 éve
Fél pont. : - )(Úgy tűnt, hogy Ryan volt a nickel CB és a két UDFA volt szélen. S mintha oldalt védtek volna (Butler a balt, Coleman a jobbat), nem mentek WR után.)
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Annyira "jó", hogy ma BB inkább egy undrafted rookie-t játszatott a helyén.A Butler-Coleman-Ryan CB trió hozta le a meccset. Egy újonc UDFA, egy másodéves UDFA és egy harmadéves 3. körös. Aki ezt év elején kitalálja... Btw Coleman meglepően jó volt. Ahogy az új elkapó, Martin is. Ha ide veszem Lewis-t, akkor elmondható, hogy BB idei kukázása elég jól sikerült.
Burkus
Richards meg elfoglalta Tawon Wilson helyét.
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
Nem lebecsülve a jagst de ez a meccs arra volt jó, hogy az o playbookba folyamatosan pakolt playek közül élesben is kipróbáljunk párat. Btw a szélső futásokat lehet majd erőltetni.
több mint 10 éve
Annyira "jó", hogy ma BB inkább egy undrafted rookie-t játszatott a helyén.Sziasztok! Nem nagyon követtem eddig a Pats meccseket, így lenne egy olyan kérdésem, hogy Bradley Fletcher hogy muzsikál nálatok? Kösz előre is!Egyszóval: szar
evergreen
ThundersNFL