OFF topik
31 feliratkozó
több mint 4 éve
Meghallgatnék erről azért egy jogászt / rendőrt.azért az a 20 km/h az több, mint elég arra, hogy egy alkalmas szakaszon ellépj mellette.A jogszerűen vagy szabályosan, az megint két külön dolog: ha megvan hozzá minden engedélye, plusz vezetésre alkalmas állapotban van, akkor jogszerűen vesz részt a forgalomban.Lehet, de nem ez volt a szempont, hanem az, hogy szabályosan vagy jogszerűen vesz e részt a forgalomban.Márpedig aki fél meg ilyen öreges, chilles alkat, az lassan fog menni.Aki fél vezetni, az sokszor még veszélyesebb, mint a szándékosan szabálytalankodók.
Idegesítő, de el kell tudni fogadni.
Sobri Jóska
Mikey
És biza aki fél az is vezethet, ergo ha idegesítő is, érdemes számolni vele.
Sobri Jóska
Ha viszont normál közlekedési viszonyok között egy olyan úton, ahol 90 a megengedett, ő stabilan 70-el megy, (nem látási viszonyok, útviszonyok stb miatt, henem mert neki így kényelmes, vagy mert fél) és kialakul mögötte egy sor, az szabálytalan. Akkor is az, ha ezért soha nem büntetik meg.
Egyszerűen azért, mert ahol 90-el lehet haladni, ott ő nem akadályozhatná a többieket abban, hogy 90-el haladjanak. Nem arról van szó, hogy nem krúzolhat 70-el, megteheti üres úton, vagy bármikor, ha nem tart fel vele senkit.
Az ilyen viselkedés "lesz.rom a többieket, annyival megyek amennyivel én akarok" semmi más, mint a közlekedési kultúra hiánya.
Jan
slowmotion
Nekem elég életidegen, hogy nem mehetek valaki 70-el mert hogy 90 a max.
Nyilván ne menjen kurvara irreálisan lassan, de nehogy már ha valaki a 70-et érzi biztonsagosnak ne mehessen fel az útra csak ha nincs forgalom…
több mint 4 éve
azért az a 20 km/h az több, mint elég arra, hogy egy alkalmas szakaszon ellépj mellette.A jogszerűen vagy szabályosan, az megint két külön dolog: ha megvan hozzá minden engedélye, plusz vezetésre alkalmas állapotban van, akkor jogszerűen vesz részt a forgalomban.Lehet, de nem ez volt a szempont, hanem az, hogy szabályosan vagy jogszerűen vesz e részt a forgalomban.Márpedig aki fél meg ilyen öreges, chilles alkat, az lassan fog menni.Aki fél vezetni, az sokszor még veszélyesebb, mint a szándékosan szabálytalankodók.
Idegesítő, de el kell tudni fogadni.
Sobri Jóska
Mikey
És biza aki fél az is vezethet, ergo ha idegesítő is, érdemes számolni vele.
Sobri Jóska
Ha viszont normál közlekedési viszonyok között egy olyan úton, ahol 90 a megengedett, ő stabilan 70-el megy, (nem látási viszonyok, útviszonyok stb miatt, henem mert neki így kényelmes, vagy mert fél) és kialakul mögötte egy sor, az szabálytalan. Akkor is az, ha ezért soha nem büntetik meg.
Egyszerűen azért, mert ahol 90-el lehet haladni, ott ő nem akadályozhatná a többieket abban, hogy 90-el haladjanak. Nem arról van szó, hogy nem krúzolhat 70-el, megteheti üres úton, vagy bármikor, ha nem tart fel vele senkit.
Az ilyen viselkedés "lesz.rom a többieket, annyival megyek amennyivel én akarok" semmi más, mint a közlekedési kultúra hiánya.
Jan
több mint 4 éve
Ez mondjuk jogos, több külföldi országban van bizonyos szakaszokon minimum megengedett sebesség, mondjuk az azért, igaz az azt hiszem azért, hogy a lassú járművek ne tarthassák fel a közlekedést, de egyébként ha jól tudom, simán megbüntet a rendőr, ha így közlekedsz, mert balesetveszélyes és akadályozod a forgalmat.A jogszerűen vagy szabályosan, az megint két külön dolog: ha megvan hozzá minden engedélye, plusz vezetésre alkalmas állapotban van, akkor jogszerűen vesz részt a forgalomban.Lehet, de nem ez volt a szempont, hanem az, hogy szabályosan vagy jogszerűen vesz e részt a forgalomban.Márpedig aki fél meg ilyen öreges, chilles alkat, az lassan fog menni.Aki fél vezetni, az sokszor még veszélyesebb, mint a szándékosan szabálytalankodók.
Idegesítő, de el kell tudni fogadni.
Sobri Jóska
Mikey
És biza aki fél az is vezethet, ergo ha idegesítő is, érdemes számolni vele.
Sobri Jóska
Ha viszont normál közlekedési viszonyok között egy olyan úton, ahol 90 a megengedett, ő stabilan 70-el megy, (nem látási viszonyok, útviszonyok stb miatt, henem mert neki így kényelmes, vagy mert fél) és kialakul mögötte egy sor, az szabálytalan. Akkor is az, ha ezért soha nem büntetik meg.
Egyszerűen azért, mert ahol 90-el lehet haladni, ott ő nem akadályozhatná a többieket abban, hogy 90-el haladjanak. Nem arról van szó, hogy nem krúzolhat 70-el, megteheti üres úton, vagy bármikor, ha nem tart fel vele senkit.
Az ilyen viselkedés "lesz.rom a többieket, annyival megyek amennyivel én akarok" semmi más, mint a közlekedési kultúra hiánya.
Jan
több mint 4 éve
A jogszerűen vagy szabályosan, az megint két külön dolog: ha megvan hozzá minden engedélye, plusz vezetésre alkalmas állapotban van, akkor jogszerűen vesz részt a forgalomban.Lehet, de nem ez volt a szempont, hanem az, hogy szabályosan vagy jogszerűen vesz e részt a forgalomban.Márpedig aki fél meg ilyen öreges, chilles alkat, az lassan fog menni.Aki fél vezetni, az sokszor még veszélyesebb, mint a szándékosan szabálytalankodók.
Idegesítő, de el kell tudni fogadni.
Sobri Jóska
Mikey
És biza aki fél az is vezethet, ergo ha idegesítő is, érdemes számolni vele.
Sobri Jóska
Ha viszont normál közlekedési viszonyok között egy olyan úton, ahol 90 a megengedett, ő stabilan 70-el megy, (nem látási viszonyok, útviszonyok stb miatt, henem mert neki így kényelmes, vagy mert fél) és kialakul mögötte egy sor, az szabálytalan. Akkor is az, ha ezért soha nem büntetik meg.
Egyszerűen azért, mert ahol 90-el lehet haladni, ott ő nem akadályozhatná a többieket abban, hogy 90-el haladjanak. Nem arról van szó, hogy nem krúzolhat 70-el, megteheti üres úton, vagy bármikor, ha nem tart fel vele senkit.
Az ilyen viselkedés "lesz.rom a többieket, annyival megyek amennyivel én akarok" semmi más, mint a közlekedési kultúra hiánya.
több mint 4 éve
Igen, mert valaki aki 70-el megy a 90-es táblánál az mások életét kockáztatja…Sok minden van amit nem csinál vlk egy idő után, pl a sport vagy a dugás és stb, akkor miért pont a vezetés az amivel mások életét kell kockáztatni.Aki lassan megy, kb mindent lassan csinál, a lovaskocsi, a traktor,De ha egy másik korban szocializálódtál fiatalon, és megszoktál egy más ritmust évtizeden keresztül, aztán eléred a 70-et, nem napi szinten közlekedsz, csak hébe-hóba, akkor mi jogon várom el tőled, hogy felvedd a 21. századi ritmust?
a százéves barát orvostól kapott alkalmasságival nem kapkodó cukorbeteg félvak 85 éves bácsi is van akkora bajforrás, mint a zselés hajú hülyegyerek a bömösben.
A forgalomnak van egy normális ritmusa, ettől eltérni bármerre nem szerencsés.
ozibozi
#JC6
Apósom pl magától lerakta a slusszkulcsot, mert látta, hogy már nem látta.
ozibozi
több mint 4 éve
Sok minden van amit nem csinál vlk egy idő után, pl a sport vagy a dugás és stb, akkor miért pont a vezetés az amivel mások életét kell kockáztatni.Aki lassan megy, kb mindent lassan csinál, a lovaskocsi, a traktor,De ha egy másik korban szocializálódtál fiatalon, és megszoktál egy más ritmust évtizeden keresztül, aztán eléred a 70-et, nem napi szinten közlekedsz, csak hébe-hóba, akkor mi jogon várom el tőled, hogy felvedd a 21. századi ritmust?
a százéves barát orvostól kapott alkalmasságival nem kapkodó cukorbeteg félvak 85 éves bácsi is van akkora bajforrás, mint a zselés hajú hülyegyerek a bömösben.
A forgalomnak van egy normális ritmusa, ettől eltérni bármerre nem szerencsés.
ozibozi
#JC6
Apósom pl magától lerakta a slusszkulcsot, mert látta, hogy már nem látta.
több mint 4 éve
Aki lassan megy, kb mindent lassan csinál, a lovaskocsi, a traktor,De ha egy másik korban szocializálódtál fiatalon, és megszoktál egy más ritmust évtizeden keresztül, aztán eléred a 70-et, nem napi szinten közlekedsz, csak hébe-hóba, akkor mi jogon várom el tőled, hogy felvedd a 21. századi ritmust?
a százéves barát orvostól kapott alkalmasságival nem kapkodó cukorbeteg félvak 85 éves bácsi is van akkora bajforrás, mint a zselés hajú hülyegyerek a bömösben.
A forgalomnak van egy normális ritmusa, ettől eltérni bármerre nem szerencsés.
ozibozi
több mint 4 éve
Bocs, hogy bekavarok a közlekedésbe, de volt ma délelőtt egy beszélgetés a Klubrádióban, a Csókolom énekese, Ujj Zuzsi nyilatkozott:– Nyáron felléptünk Paloznakon egy fesztiválon, amit fiatalok szerveztek. Nem tudom, mondhatom-e a nevét…
– Persze, nyugodtan, bármit mondhatsz!
– Ez volt az első alkalommal megrendezett Pina-fesztivál. (Paloznaki Ifjúsági Napok).
Azóta ezen röhögök.😊
több mint 4 éve
Lehet, de nem ez volt a szempont, hanem az, hogy szabályosan vagy jogszerűen vesz e részt a forgalomban.Márpedig aki fél meg ilyen öreges, chilles alkat, az lassan fog menni.Aki fél vezetni, az sokszor még veszélyesebb, mint a szándékosan szabálytalankodók.
Idegesítő, de el kell tudni fogadni.
Sobri Jóska
Mikey
És biza aki fél az is vezethet, ergo ha idegesítő is, érdemes számolni vele.
több mint 4 éve
Márpedig aki fél meg ilyen öreges, chilles alkat, az lassan fog menni.Aki fél vezetni, az sokszor még veszélyesebb, mint a szándékosan szabálytalankodók.
Idegesítő, de el kell tudni fogadni.
Sobri Jóska
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
Aki lassan megy, kb mindent lassan csinál, a lovaskocsi, a traktor, a százéves barát orvostól kapott alkalmasságival nem kapkodó cukorbeteg félvak 85 éves bácsi is van akkora bajforrás, mint a zselés hajú hülyegyerek a bömösben.
A forgalomnak van egy normális ritmusa, ettől eltérni bármerre nem szerencsés.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 4 éve
Gyakorlatban alkalmazzák olykor. Évekkel ezelőtt az egyik futárunk este 10 körül utolsó körén volt ahonnan már csak haza kellett mennie. Megállt egy garázssoros résznél, parkoló sehol. Megállt az egyik garázs előtt, 1. emeletre kellett mennie megvolt mindennel 10 percen bőven belül. Mire visszaér egy passzív-agresszív nyugger várta a kocsijánál, mondta a srácnak hogy most már ne siessen sehova, mert rendőrt hívott (!!!). Megvárták szépen, a biztosúr kikérdezte mindkettőt, végül megkérdezte az öreget, hogy egész nap a garázsával szemben parkolt-e. Hát persze. Ezért kapott egy 10k-s csekket, forgalom akadályozása címen. A futárunkat elengedte simán. 😀Az ismerősömet se büntették meg soha emiatt, így ez a "forgalom akadályozása" dolog eléggé elméletinek tűnik.A lassan, a forgalom tempójához nem alkalmazkodó sofőrök kurva idegesítőek, felbasszák az agyamat, de szívük joga lassan menni.Azért ez nem teljesen így van, ugyanis a kresz szerint szándékosan nem akadályozhatod a forgalom többi résztvevőjét a szabályos közlekedésben. Tehát az adott útszakaszon megengedett sebességnél indokolatlanul lassabban menni, ezáltal feltartani a forgalmat, az bizony szabálytalan.
Nekem egy idős ismerősöm ilyen, szerintem életében nem vezetett 80-nál többel, semmivel, sehol, a 67-es úton Kaposvárra kb. 50-el megy, de szarik rá. Azt mondja, hogy "még senki sem halt meg amiatt, hogy lassan ment", meg azt, hogy ő nem siet sehova, ha meg valaki mégis, akkor "előzzön meg, még ki is húzódok neki."
Mondjuk hazafelé már én vezettem, ő meg ült hátul, de ha nem egyértelműen tilos, -mint ahogy autópályán ki van írva szépen kék körben fehérrel a "kötelező legkisebb sebesség" utasítást adó közúti jelzőtáblán- akkor annyival megy amennyivel akar. Vagyis mer.
Sobri Jóska
Más kérdés, hogy én még nem láttam/hallottam olyat, hogy valakit megbüntettek volna túl lassú közlekedésért, de elvileg van erre lehetőség.
Jan
Márpedig aki fél meg ilyen öreges, chilles alkat, az lassan fog menni.
Idegesítő, de el kell tudni fogadni.
Sobri Jóska
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 4 éve
Az ismerősömet se büntették meg soha emiatt, így ez a "forgalom akadályozása" dolog eléggé elméletinek tűnik.A lassan, a forgalom tempójához nem alkalmazkodó sofőrök kurva idegesítőek, felbasszák az agyamat, de szívük joga lassan menni.Azért ez nem teljesen így van, ugyanis a kresz szerint szándékosan nem akadályozhatod a forgalom többi résztvevőjét a szabályos közlekedésben. Tehát az adott útszakaszon megengedett sebességnél indokolatlanul lassabban menni, ezáltal feltartani a forgalmat, az bizony szabálytalan.
Nekem egy idős ismerősöm ilyen, szerintem életében nem vezetett 80-nál többel, semmivel, sehol, a 67-es úton Kaposvárra kb. 50-el megy, de szarik rá. Azt mondja, hogy "még senki sem halt meg amiatt, hogy lassan ment", meg azt, hogy ő nem siet sehova, ha meg valaki mégis, akkor "előzzön meg, még ki is húzódok neki."
Mondjuk hazafelé már én vezettem, ő meg ült hátul, de ha nem egyértelműen tilos, -mint ahogy autópályán ki van írva szépen kék körben fehérrel a "kötelező legkisebb sebesség" utasítást adó közúti jelzőtáblán- akkor annyival megy amennyivel akar. Vagyis mer.
Sobri Jóska
Más kérdés, hogy én még nem láttam/hallottam olyat, hogy valakit megbüntettek volna túl lassú közlekedésért, de elvileg van erre lehetőség.
Jan
Márpedig aki fél meg ilyen öreges, chilles alkat, az lassan fog menni.
Idegesítő, de el kell tudni fogadni.
több mint 4 éve
A lassan, a forgalom tempójához nem alkalmazkodó sofőrök kurva idegesítőek, felbasszák az agyamat, de szívük joga lassan menni.Azért ez nem teljesen így van, ugyanis a kresz szerint szándékosan nem akadályozhatod a forgalom többi résztvevőjét a szabályos közlekedésben. Tehát az adott útszakaszon megengedett sebességnél indokolatlanul lassabban menni, ezáltal feltartani a forgalmat, az bizony szabálytalan.
Nekem egy idős ismerősöm ilyen, szerintem életében nem vezetett 80-nál többel, semmivel, sehol, a 67-es úton Kaposvárra kb. 50-el megy, de szarik rá. Azt mondja, hogy "még senki sem halt meg amiatt, hogy lassan ment", meg azt, hogy ő nem siet sehova, ha meg valaki mégis, akkor "előzzön meg, még ki is húzódok neki."
Mondjuk hazafelé már én vezettem, ő meg ült hátul, de ha nem egyértelműen tilos, -mint ahogy autópályán ki van írva szépen kék körben fehérrel a "kötelező legkisebb sebesség" utasítást adó közúti jelzőtáblán- akkor annyival megy amennyivel akar. Vagyis mer.
Sobri Jóska
Más kérdés, hogy én még nem láttam/hallottam olyat, hogy valakit megbüntettek volna túl lassú közlekedésért, de elvileg van erre lehetőség.
több mint 4 éve
hát az akkori út az olyan szar volt, hogy csodálkoztam, hogy annyiszor indultam el rajta, ahányszor lejöttem róla.Ez kb. 15-16-ban volt. Nem tudom az már az új vagy még a régi.A lassan, a forgalom tempójához nem alkalmazkodó sofőrök kurva idegesítőek, felbasszák az agyamat, de szívük joga lassan menni.várjál várjál, a régi vagy az új 67-esen ment ötvennel? 😀
Nekem egy idős ismerősöm ilyen, szerintem életében nem vezetett 80-nál többel, semmivel, sehol, a 67-es úton Kaposvárra kb. 50-el megy, de szarik rá. Azt mondja, hogy "még senki sem halt meg amiatt, hogy lassan ment", meg azt, hogy ő nem siet sehova, ha meg valaki mégis, akkor "előzzön meg, még ki is húzódok neki."
Mondjuk hazafelé már én vezettem, ő meg ült hátul, de ha nem egyértelműen tilos, -mint ahogy autópályán ki van írva szépen kék körben fehérrel a "kötelező legkisebb sebesség" utasítást adó közúti jelzőtáblán- akkor annyival megy amennyivel akar. Vagyis mer.
Sobri Jóska
az előbbit teljesen megértem, az utóbbit... hát annyival még a republic is olyan, mintha beszívtak volna
slowmotion
De ő mindig ilyen kurva lassan megy. Öreg, majdnem 80 éves, nem siet, szarik a világra, és a 60-as években szocializálódott a vezetésre, akkor még se forgalom, se gyors autók nem voltak, ő meg amolyan művészféle, így neki a tripes, "beszívott" feelingű chilles gurulás teljesen belefér.
Sobri Jóska
kb két-három éve újították fel, kb a Babod feletti kereszteződéstől a kaposvári elkerülőig gyönyörű 2x2 sávos. csak azért nem lehet autópálya, mert beleépítettek egy-két körforgalmat, meg mert a két irány között csak egy szalagkorlát a sávelválasztó.
nem jártam az M86-oson, amióta elkészült, de szerintem a 67-es most az ország egyik, ha nem a legjobb útja.
több mint 4 éve
Ez kb. 15-16-ban volt. Nem tudom az már az új vagy még a régi.A lassan, a forgalom tempójához nem alkalmazkodó sofőrök kurva idegesítőek, felbasszák az agyamat, de szívük joga lassan menni.várjál várjál, a régi vagy az új 67-esen ment ötvennel? 😀
Nekem egy idős ismerősöm ilyen, szerintem életében nem vezetett 80-nál többel, semmivel, sehol, a 67-es úton Kaposvárra kb. 50-el megy, de szarik rá. Azt mondja, hogy "még senki sem halt meg amiatt, hogy lassan ment", meg azt, hogy ő nem siet sehova, ha meg valaki mégis, akkor "előzzön meg, még ki is húzódok neki."
Mondjuk hazafelé már én vezettem, ő meg ült hátul, de ha nem egyértelműen tilos, -mint ahogy autópályán ki van írva szépen kék körben fehérrel a "kötelező legkisebb sebesség" utasítást adó közúti jelzőtáblán- akkor annyival megy amennyivel akar. Vagyis mer.
Sobri Jóska
az előbbit teljesen megértem, az utóbbit... hát annyival még a republic is olyan, mintha beszívtak volna
slowmotion
De ő mindig ilyen kurva lassan megy. Öreg, majdnem 80 éves, nem siet, szarik a világra, és a 60-as években szocializálódott a vezetésre, akkor még se forgalom, se gyors autók nem voltak, ő meg amolyan művészféle, így neki a tripes, "beszívott" feelingű chilles gurulás teljesen belefér.
több mint 4 éve
Nekem az ultimate kedvencem egy hülye picsa volt valahol kunszentmárton után. Beleáthatatlan hosszúságú nyílegyenes csodálatos útszakasz. Nyár, az 1.2es kombi fabia rohadásig rakva, bömböl a klíma, szegény skodi nyílván úgy gyorsul így mint a tetű. A nő előttem egy touareggel. Megy 50el. Mikor előzni szeretnék és kirakom az indexet valami bekapcsol nála éy elkezdi tolni neki. Nem nem olyan nagyon nagyon, csak pont annyira, hogy ha a végtelenig megyünk egymás mellett akkor se bírjam lehagyni. Szépen visszasorolok mögé, megint lelassít 50re. Ismét előzni szeretnék, de ismét gyorsít. És újra és újra. Körülbelül eljátszottuk ezt 4szer vagy 5ször. Üvöltöttem kínomban a tehetetlenségtől. A szép az egészben, hogy mindig akkor lassított vissza mikor senko nem jött szembe. Ha jöttek akkor mentünk 80-90el. És nem bazdmeg, nem szopatott, az ostoba tarack bele nem nézett a tükörbe. Egyszerűen azt az infót küldte ez agya, hogy ha előzik akkor taposson a gázra. A végén az egyik valaki aki még nemnhagyott ott minket a faszba megszánt, megelőzött mindkettőnket, óvatosan ráfékezett a nőre közben meg integetet, hogy menjek,feltartja. Ezúton is kösz haver, jó arc voltál 🙏
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
A lassan, a forgalom tempójához nem alkalmazkodó sofőrök kurva idegesítőek, felbasszák az agyamat, de szívük joga lassan menni.várjál várjál, a régi vagy az új 67-esen ment ötvennel? 😀
Nekem egy idős ismerősöm ilyen, szerintem életében nem vezetett 80-nál többel, semmivel, sehol, a 67-es úton Kaposvárra kb. 50-el megy, de szarik rá. Azt mondja, hogy "még senki sem halt meg amiatt, hogy lassan ment", meg azt, hogy ő nem siet sehova, ha meg valaki mégis, akkor "előzzön meg, még ki is húzódok neki."
Mondjuk hazafelé már én vezettem, ő meg ült hátul, de ha nem egyértelműen tilos, -mint ahogy autópályán ki van írva szépen kék körben fehérrel a "kötelező legkisebb sebesség" utasítást adó közúti jelzőtáblán- akkor annyival megy amennyivel akar. Vagyis mer.
Sobri Jóska
az előbbit teljesen megértem, az utóbbit... hát annyival még a republic is olyan, mintha beszívtak volna
több mint 4 éve
A kedvenc balfaszom mostanság az a BMW-s kiscsávó volt, aki néhány hete korán reggel tükörjégen villogtatott nekem, h 90 helyett miért csak 40-nel megyek.Kivételesen szerencsére önmagában ment az árokba, és nem csattant másba, megérdemli.
Elengedtem, félrehúzódtam megelőzött.
20 km múlva a kopasz az árokban vergődik, telefonál, ordítozik mint egy majom.
Megállok neki szépen, kérdezem, h segítsek-e, sérült-e, törött-e és fáj-e, hívjak-e mentőt v rendőrt.
Aszongya ne hívjak, mert nem fáj semmi, de kicsit gyorsabban ment mint kellett volna ezért a körforgóból kiperdült, nem tudta bevenni.
Mondom, nem mondod pocok, hogy nem sikerült a jégen megállnod, tán nem számítottál fagyokra télen?
Mondja h tényleg ideje lenne a téligumit felrakatni...NO COMMENT
Willie Parker
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
A kedvenc balfaszom mostanság az a BMW-s kiscsávó volt, aki néhány hete korán reggel tükörjégen villogtatott nekem, h 90 helyett miért csak 40-nel megyek.Elengedtem, félrehúzódtam megelőzött.
20 km múlva a kopasz az árokban vergődik, telefonál, ordítozik mint egy majom.
Megállok neki szépen, kérdezem, h segítsek-e, sérült-e, törött-e és fáj-e, hívjak-e mentőt v rendőrt.
Aszongya ne hívjak, mert nem fáj semmi, de kicsit gyorsabban ment mint kellett volna ezért a körforgóból kiperdült, nem tudta bevenni.
Mondom, nem mondod pocok, hogy nem sikerült a jégen megállnod, tán nem számítottál fagyokra télen?
Mondja h tényleg ideje lenne a téligumit felrakatni...NO COMMENT
több mint 4 éve
110es útra 60 a minimum szóval még büntethető is 😊.Illetve, hozzátenném, én is forrófejű voltam még nem volt meg a családom és nem volt egy halálközeli élményem, én is életveszélyes manővereket csináltam, csoda, hogy soha sem okoztam balesetet.
De attól, hogy ő lassú nem veszélyes, felbassza az embereket akik ezért lehet veszélyes manőverekbe kezdhetnek, de ugyanannyi joga van 60-al menni neki és feltartani a sort. És ha konstans 60-al megy egyáltalán ne mveszélyes kiszámítható, ha lehetőség van könnyen előzhető.
Nyilván engem is felkúr az összes ilyen és puffogok anyázok meg minden, de egyáltalán nem veszélyesek amíg nem a 30-60 között random fékezgetve váltják a tempójukat full random.
Toca
De azért, mert ő idősebb/figyelmesebb/biztonságban akar közlekedni/babával van, stb, ezer és egy ok, és nem tolja ki a határait a 110-es táblánál, csak 80-al megy, vagy 90-esnél 70-el, azért miért kellene megbüntetni?
Az elmúlt 3 évben levezettem 160 ezer km-t, három olyanra emlékszem, amikor 50-es táblánál 20-30-al mentek emberek, de ők idősebbek voltak.
A balesetek is többnyire a forrófejűségből történnek, majd én kielőzöm, majd most megmutatom, engem nem lassíthat le, sitek, el vagyok késve (például indulj el előbb ember), itt is ezer és egy ok, de nézzétek meg a BRFK utóbbi napokban közzétett videóit. Nincs jogsi, lakott területen belül 90-130 között, ittas, drogos, eljárás van ellene, stb.
Persze, lehet elenyésző hányad, de pontosan az ilyen állatok miatt van rengeteg haláleset az utakon, és rengeteg esetben a vétlen autós hal meg.
Nem azért vannak a balesetek mert én és a hozzám hasonlók 50-es táblánál az Árkád előtt 40-el megyek kifelé a városból, mert ónos eső van, a mögöttem lévő meg persze villog.
Egyébként meg hiába minden, mert iszonyat, ahogy a magyarok 80%-a közlekedik az utakon. Fele nem ismeri a szabályokat, nem használják a tükröt és idegbeteg a másik fele.
több mint 4 éve
110es útra 60 a minimum szóval még büntethető is 😊.Na haragudjatok, de de. Igenis kurvanagy veszélyt jelentenek, mert bizonytalan, útra nem való sofőrök, akik egy 110-es nullásra 52-vel hajtanak fel. 31-esen 60-nal tarrja a sort 90 helyett. Mivel ugyanabban a közlekedésben vesznek részt, mint a gyorshajtó, mindenhova beférő bmw-sek. Nem szabálytalan, mert nincs rá szabály hozva. Ha ellenőrizhető lenne, talán szabályozva lenne. De ettől még borzasztóan veszélyesek az ilyenek. Büntethetővé tenném simán.Kényszeríti? Fejükhöz emeli a puskát, hogy ők nem mehetnek lassabban?azzal teremt, hogy a mögötte lévőket folyamatos előzésre kényszeríti, ami az egyik legbalesetveszélyesebb dolog a közlekedésbenHa nincs minimum sebesség akkor ő nem szabálytalan. Mire bunteted?Ez az amit rühellek a rendőrökben. Semmi gond nincs ott, ahol azért mérnek, mert sok baleset volt vagy veszélyes útszakasz.Hozzáteszem, hogy a helyszínen forgalomból kiszedős dolog létezik, ott simán megvághatnak megállításos közig bírsággal, de akkor is ezek irányadók, csak annyi a különbség, h a vezető fizet, nem az üzembentartó.410/2007 kormányrendelet a megoldásBazzeg én meg tötyögtem 145-146tal eddig.
50 km/h sebességhatárig 15 km/h feletti túllépés +trafi hibahatára (régi DSC Alfa VHC általában +-3 km/h, új telepített és mozgó Védáknál már van +-2 km/h hibahatár), azaz 68-69-tól bírság traffitól függően
100 km/h sebességhatárig 15 km/h +hibahatár feletti haladás esetén van bírság, azaz
90-nél 108-109
100-nál 118-119
100 km/h sebességhatár felett 20km/h túllépés+hibahatár a limit, azaz
110-nél 133-134
130-nál 153-154 etc
Willie Parker
Toca
Somogyban viszont a rendőrök drónokkal dolgoznak már kísérleti jelleggel, ott záróvonalátlépést, előzni tilos megsértését, szabálytalan kanyarodást is büntetnek...
Willie Parker
De ha teszem azt egy 70-nel tötymörgő barmot megelőzök egy kis záróvonal beiktatásával, úgy, hogy a kutyát nem zavartam, rohadtul idegesítő lenne. Ugyan ez egy előzni tilosnál is dettó. Soha senki nem büntette még azokat, akik ok nélkül lassan közlekednek, márpedig én az ilyet rohadtul megkúrnám, mert olyan balesetveszélyes helyzetet teremt az állandó előzgetésre kényszerítéssel, hogy ihaj!
NB2
Számomra is idegesítőek, de alapjába véve azzal, hogy lassan mennek nem teremt balesetveszélyt.
Toca
NB2
Hagyjuk már ezt a hülyeséget.
90 tábla nem azt jelenti, hogy 90 kell ott menni, hanem, hogy ne menj gyorsabban.
Ha ő 60-nál érzi biztonságban nem kényszerít senkit, hogy előzd meg ez a te döntésed.
Ha te ezt zarovonalnal teszed akkor meg plane.
És én is szívből gyűlölöm az ilyen autósokat, de ő szabályosan közlekedik, semmilyen veszélyt nem teremt, azt te teremted majd amikor ez felbasz téged 😀
Toca
szerk.: Linkelt szabályzatot most olvasom, instant kezdeném is betartatni.
kristóf17
De attól, hogy ő lassú nem veszélyes, felbassza az embereket akik ezért lehet veszélyes manőverekbe kezdhetnek, de ugyanannyi joga van 60-al menni neki és feltartani a sort. És ha konstans 60-al megy egyáltalán ne mveszélyes kiszámítható, ha lehetőség van könnyen előzhető.
Nyilván engem is felkúr az összes ilyen és puffogok anyázok meg minden, de egyáltalán nem veszélyesek amíg nem a 30-60 között random fékezgetve váltják a tempójukat full random.
több mint 4 éve
A lassan, a forgalom tempójához nem alkalmazkodó sofőrök kurva idegesítőek, felbasszák az agyamat, de szívük joga lassan menni.Nekem egy idős ismerősöm ilyen, szerintem életében nem vezetett 80-nál többel, semmivel, sehol, a 67-es úton Kaposvárra kb. 50-el megy, de szarik rá. Azt mondja, hogy "még senki sem halt meg amiatt, hogy lassan ment", meg azt, hogy ő nem siet sehova, ha meg valaki mégis, akkor "előzzön meg, még ki is húzódok neki."
Mondjuk hazafelé már én vezettem, ő meg ült hátul, de ha nem egyértelműen tilos, -mint ahogy autópályán ki van írva szépen kék körben fehérrel a "kötelező legkisebb sebesség" utasítást adó közúti jelzőtáblán- akkor annyival megy amennyivel akar. Vagyis mer.
több mint 4 éve
száztízes nullásra 52-vel büntethető, mivel autóútra úgy hajthatsz fel, hogy a szekér bírja a tartós minimum 60-at, és ha bírja, akkor ennyivel kell is minimum menni. ha gebasz van, akkor a lehető leghamarabb le kell hajtani az autóút/autópályáról.Na haragudjatok, de de. Igenis kurvanagy veszélyt jelentenek, mert bizonytalan, útra nem való sofőrök, akik egy 110-es nullásra 52-vel hajtanak fel. 31-esen 60-nal tarrja a sort 90 helyett. Mivel ugyanabban a közlekedésben vesznek részt, mint a gyorshajtó, mindenhova beférő bmw-sek. Nem szabálytalan, mert nincs rá szabály hozva. Ha ellenőrizhető lenne, talán szabályozva lenne. De ettől még borzasztóan veszélyesek az ilyenek. Büntethetővé tenném simán.Kényszeríti? Fejükhöz emeli a puskát, hogy ők nem mehetnek lassabban?azzal teremt, hogy a mögötte lévőket folyamatos előzésre kényszeríti, ami az egyik legbalesetveszélyesebb dolog a közlekedésbenHa nincs minimum sebesség akkor ő nem szabálytalan. Mire bunteted?Ez az amit rühellek a rendőrökben. Semmi gond nincs ott, ahol azért mérnek, mert sok baleset volt vagy veszélyes útszakasz.Hozzáteszem, hogy a helyszínen forgalomból kiszedős dolog létezik, ott simán megvághatnak megállításos közig bírsággal, de akkor is ezek irányadók, csak annyi a különbség, h a vezető fizet, nem az üzembentartó.410/2007 kormányrendelet a megoldásBazzeg én meg tötyögtem 145-146tal eddig.
50 km/h sebességhatárig 15 km/h feletti túllépés +trafi hibahatára (régi DSC Alfa VHC általában +-3 km/h, új telepített és mozgó Védáknál már van +-2 km/h hibahatár), azaz 68-69-tól bírság traffitól függően
100 km/h sebességhatárig 15 km/h +hibahatár feletti haladás esetén van bírság, azaz
90-nél 108-109
100-nál 118-119
100 km/h sebességhatár felett 20km/h túllépés+hibahatár a limit, azaz
110-nél 133-134
130-nál 153-154 etc
Willie Parker
Toca
Somogyban viszont a rendőrök drónokkal dolgoznak már kísérleti jelleggel, ott záróvonalátlépést, előzni tilos megsértését, szabálytalan kanyarodást is büntetnek...
Willie Parker
De ha teszem azt egy 70-nel tötymörgő barmot megelőzök egy kis záróvonal beiktatásával, úgy, hogy a kutyát nem zavartam, rohadtul idegesítő lenne. Ugyan ez egy előzni tilosnál is dettó. Soha senki nem büntette még azokat, akik ok nélkül lassan közlekednek, márpedig én az ilyet rohadtul megkúrnám, mert olyan balesetveszélyes helyzetet teremt az állandó előzgetésre kényszerítéssel, hogy ihaj!
NB2
Számomra is idegesítőek, de alapjába véve azzal, hogy lassan mennek nem teremt balesetveszélyt.
Toca
NB2
Hagyjuk már ezt a hülyeséget.
90 tábla nem azt jelenti, hogy 90 kell ott menni, hanem, hogy ne menj gyorsabban.
Ha ő 60-nál érzi biztonságban nem kényszerít senkit, hogy előzd meg ez a te döntésed.
Ha te ezt zarovonalnal teszed akkor meg plane.
És én is szívből gyűlölöm az ilyen autósokat, de ő szabályosan közlekedik, semmilyen veszélyt nem teremt, azt te teremted majd amikor ez felbasz téged 😀
Toca
szerk.: Linkelt szabályzatot most olvasom, instant kezdeném is betartatni.
kristóf17
több mint 4 éve
hát de ha ennyit mer vállalni, az már nem kapásból indokolatlan. ha egyetlen sáv van, záróvónal, és úgy akadályozza a forgalmat, hogy szabályosan nem lehet megelőzni, az igen, de lakott területen kívül, ahol nagyrészt szaggatott vonal van, ott legfeljebb kellemetlen a jelenlétük, de nem szabálytalan.Tévedés, szabálytalan és büntethető az indokolatlan lassabb haladás!!!Ha nincs minimum sebesség akkor ő nem szabálytalan. Mire bunteted?Ez az amit rühellek a rendőrökben. Semmi gond nincs ott, ahol azért mérnek, mert sok baleset volt vagy veszélyes útszakasz.Hozzáteszem, hogy a helyszínen forgalomból kiszedős dolog létezik, ott simán megvághatnak megállításos közig bírsággal, de akkor is ezek irányadók, csak annyi a különbség, h a vezető fizet, nem az üzembentartó.410/2007 kormányrendelet a megoldásBazzeg én meg tötyögtem 145-146tal eddig.
50 km/h sebességhatárig 15 km/h feletti túllépés +trafi hibahatára (régi DSC Alfa VHC általában +-3 km/h, új telepített és mozgó Védáknál már van +-2 km/h hibahatár), azaz 68-69-tól bírság traffitól függően
100 km/h sebességhatárig 15 km/h +hibahatár feletti haladás esetén van bírság, azaz
90-nél 108-109
100-nál 118-119
100 km/h sebességhatár felett 20km/h túllépés+hibahatár a limit, azaz
110-nél 133-134
130-nál 153-154 etc
Willie Parker
Toca
Somogyban viszont a rendőrök drónokkal dolgoznak már kísérleti jelleggel, ott záróvonalátlépést, előzni tilos megsértését, szabálytalan kanyarodást is büntetnek...
Willie Parker
De ha teszem azt egy 70-nel tötymörgő barmot megelőzök egy kis záróvonal beiktatásával, úgy, hogy a kutyát nem zavartam, rohadtul idegesítő lenne. Ugyan ez egy előzni tilosnál is dettó. Soha senki nem büntette még azokat, akik ok nélkül lassan közlekednek, márpedig én az ilyet rohadtul megkúrnám, mert olyan balesetveszélyes helyzetet teremt az állandó előzgetésre kényszerítéssel, hogy ihaj!
NB2
Számomra is idegesítőek, de alapjába véve azzal, hogy lassan mennek nem teremt balesetveszélyt.
Toca
hegylakok.hu/2021/04/a-jogasz-valaszol-ezert-is-veszelyes-a-lassu-haladas/
nagir