Politika

64 feliratkozó

12 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 132 — zászló zászló szív
Annak idején, 2002-ben, pont ilyen ügyek ütötték meg az akkori Fidesz közeli cégek, és 2010 után a MSZP közelieket is. Ezt ahhoz a témához, hogy minden faszán le van papírozva.

 444.hu/2025/07/28/meszarosnak-eddig-kegyelt-vallalkozoi-a-csod-szelen-tancolnak-mert-nem-fizeti-ki-oket-a-leggazdagabb-magyar-legjovedelmezobb-cege

12 hónapja
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 593
Érdemes megnézni végig ezt a videót is, illetve a 444 tusványosi riportját.

Többen vannak a csapatban akik teljesen elvesztették a kapcsolatukat a valósággal és tényleg nem értik, hogy mi történik az országban.
Amadeus az áttelelt poloska
Orbánban azért szerintem még mindig megvan a politikai tehetség, ami veszélyes lehet. Nem a történelmi távlatokat átlátó, nemzetközi folyamatokat a vérében érző négy dimenziós sakkzsenire gondolok, mert abban szerintem sose volt jó. Sőt gyenge. De aktuálpolitikai, manőverezős képessége mindig is nagyon jó volt. Most is érzi, hogy gond van, és próbál is rá reagálni. Csak úgy látszik az az eszköztár amilyen keretekben ő gondolkodni tud, most kevésbé, vagy egyáltalán nem működik (azért ne írjuk le a meccset, lehetnek még meglepetések, ebben tényleg jó).
peterk2005 udvari bolond
Nem azt mondom, hogy tehetségtelen, sőt. Egyszerűen azt látom rajta is, de a többieken végképp, hogy nem értik mit kellene csinálni.

Pont azon elmélkedtem, hogy kicsit olyan a mai húszas-kora harmincas generáció, mint amit a 99'-es Woodstock kapcsán említenek arra az amerikai generációra - ld. Netflix doku -, azaz rosszabbul él, mint a szülei, kilátása sincs arra, hogy jobb legyen a helyzete és ezért nagyon-nagyon dühös, mégpedig úgy, hogy amúgy már nincs mit vesztenie.

Na most ennek a szavazórétegnek azt mondani, hogy "nem értem a problémájukat", meg "nem is tudják milyen jó nekik", hááát...

Ha ezt mérte be a Nézőpont, akkor jövőre nem lennék MÁS helyében.
Amadeus az áttelelt poloska
És ettől mi történt az USA-ban, hogy dühösen voltak? Már két ciklusnyi republikánus Bush-elnökséget leszámítva. Vagy azóta? Bármi is megoldódott azokból a problémákból? Nem. Ők is besimultak a rendszerbe.

Túl van gondolva és értékelve ez “dühös az x-y-Z-alfa generáció és itt aztán ők megváltoztatják a dolgokat”. Ez inkább wishful thinking. A feszültségeket a kapitalizmus, a fogyasztás vagy annak illúziója szinte tökéletesen elvezeti a társadalomból. Ha bukna a Fidesz az nem azért lesz, mert a huszasok berágtak rájuk. Ezt a mozit négy éve Mzp-nél már végignéztük, ahol cikket tucatjai írták meg, hogy az első választók és a huszasok tömegei hozzák el a változást, azért mert az Anker közben néhány ezer fiatal együtt bulizott vele. Aztán kiderült, hogy mégsincs igy. Ez nem jelenti azt, hogy jövőre nem mp-lesz a legnépszerűbb a körükben, sőt. Szinte biztos hogy ő lesz. De az hogy valaki népszerű és hogy a végén el is megy és rá is szavaz, az két nagyon különböző dolog.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
12 hónapja
StormST Denver Broncos 13 175 — SB 50 Champion @ Grund
Azért tényleg van bőr a pofáján, azt el kell ismerni 😀

Ezt nem nagyon akarom elhinni
byu/Unhappy_Treat93 inhungary

vpi
Ezért nem megy soha rendes riporterhez, mert attól kapna egy olyan follow-up kérdést, hogy "olyan rettegtetők, mint Ön? Hiszen az ön pártja és kormánya rakja tele az országot olyan plakátokkal 15 éve, hogy kitől és mitől kell aktuálisan rettegni"

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
12 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 908
Érdemes megnézni végig ezt a videót is, illetve a 444 tusványosi riportját.

Többen vannak a csapatban akik teljesen elvesztették a kapcsolatukat a valósággal és tényleg nem értik, hogy mi történik az országban.
Amadeus az áttelelt poloska
Orbánban azért szerintem még mindig megvan a politikai tehetség, ami veszélyes lehet. Nem a történelmi távlatokat átlátó, nemzetközi folyamatokat a vérében érző négy dimenziós sakkzsenire gondolok, mert abban szerintem sose volt jó. Sőt gyenge. De aktuálpolitikai, manőverezős képessége mindig is nagyon jó volt. Most is érzi, hogy gond van, és próbál is rá reagálni. Csak úgy látszik az az eszköztár amilyen keretekben ő gondolkodni tud, most kevésbé, vagy egyáltalán nem működik (azért ne írjuk le a meccset, lehetnek még meglepetések, ebben tényleg jó).
peterk2005 udvari bolond
Nem azt mondom, hogy tehetségtelen, sőt. Egyszerűen azt látom rajta is, de a többieken végképp, hogy nem értik mit kellene csinálni.

Pont azon elmélkedtem, hogy kicsit olyan a mai húszas-kora harmincas generáció, mint amit a 99'-es Woodstock kapcsán említenek arra az amerikai generációra - ld. Netflix doku -, azaz rosszabbul él, mint a szülei, kilátása sincs arra, hogy jobb legyen a helyzete és ezért nagyon-nagyon dühös, mégpedig úgy, hogy amúgy már nincs mit vesztenie.

Na most ennek a szavazórétegnek azt mondani, hogy "nem értem a problémájukat", meg "nem is tudják milyen jó nekik", hááát...

Ha ezt mérte be a Nézőpont, akkor jövőre nem lennék MÁS helyében.
12 hónapja
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 061 — The only discipline that lasts, is self discipline
Érdemes megnézni végig ezt a videót is, illetve a 444 tusványosi riportját.

Többen vannak a csapatban akik teljesen elvesztették a kapcsolatukat a valósággal és tényleg nem értik, hogy mi történik az országban.
Amadeus az áttelelt poloska
Orbánban azért szerintem még mindig megvan a politikai tehetség, ami veszélyes lehet. Nem a történelmi távlatokat átlátó, nemzetközi folyamatokat a vérében érző négy dimenziós sakkzsenire gondolok, mert abban szerintem sose volt jó. Sőt gyenge. De aktuálpolitikai, manőverezős képessége mindig is nagyon jó volt. Most is érzi, hogy gond van, és próbál is rá reagálni. Csak úgy látszik az az eszköztár amilyen keretekben ő gondolkodni tud, most kevésbé, vagy egyáltalán nem működik (azért ne írjuk le a meccset, lehetnek még meglepetések, ebben tényleg jó).

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
12 hónapja
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 413 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Azért tényleg van bőr a pofáján, azt el kell ismerni 😀

Ezt nem nagyon akarom elhinni
byu/Unhappy_Treat93 inhungary

vpi
Érdemes megnézni végig ezt a videót is, illetve a 444 tusványosi riportját.

Többen vannak a csapatban akik teljesen elvesztették a kapcsolatukat a valósággal és tényleg nem értik, hogy mi történik az országban.
Amadeus az áttelelt poloska
Most miért mondod ezt?

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
12 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 908
Azért tényleg van bőr a pofáján, azt el kell ismerni 😀

Ezt nem nagyon akarom elhinni
byu/Unhappy_Treat93 inhungary

vpi
Érdemes megnézni végig ezt a videót is, illetve a 444 tusványosi riportját.

Többen vannak a csapatban akik teljesen elvesztették a kapcsolatukat a valósággal és tényleg nem értik, hogy mi történik az országban.
12 hónapja
vpi New England Patriots Rutgers Scarlet Knights 4 713 — Patriot
Azért tényleg van bőr a pofáján, azt el kell ismerni 😀

Ezt nem nagyon akarom elhinni
byu/Unhappy_Treat93 inhungary

Zsebi, Pilla, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi
12 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 611 — Chiefs GM
Ezekben az egyezmenyekben az a jo h ujra lehet targyalni.
Lúdas Solymi
az egy dolog, de maga narancsfej fogja felrúgni 2 év 2 nap múlva

ráadásul az a szép hogy ha az SC egyszer tököt növeszt akkor kiderül hogy hát ugye nem is igazán törvényes a kongresszus nélkül
Negritis, a vajda
Fixed. 😊

12 hónapja
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 11 273 — Saturday Night Lights
telex 22, 444 25 perces videó a Tusványosról, kinek van erre ideje és türelme ennyi hülyeséget végignézni/hallgatni
Löfli
nekem nincs.

De ha van 1:42 időd, akkor itt a lényeg. 😀

 www.reddit.com/r/hungary/comments/1ma373j/tusv%C3%A1nyosi_orb%C3%A1nbesz%C3%A9d_in_nutshell/

(Adadadadadadada... dö problöm iz dö vór!)

MegHÁBORÚdott.

És ivós játéknak is szar, mert belehalsz. Szerintem még radlerrel is bebaszol.
Schelleer van de Vrij
Már semmilyen doki nem támasztja fel.
Mondta is, hogy egy JÖVŐBENI miniszterelnöknek mik lesznek a feladatai.
Tiszta 1997-98 fíling, az öreg Horn Tusványoson, a fiatal Orbán Székesfehérváron.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
12 hónapja
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 413 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
telex 22, 444 25 perces videó a Tusványosról, kinek van erre ideje és türelme ennyi hülyeséget végignézni/hallgatni
Löfli
nekem nincs.

De ha van 1:42 időd, akkor itt a lényeg. 😀

 www.reddit.com/r/hungary/comments/1ma373j/tusv%C3%A1nyosi_orb%C3%A1nbesz%C3%A9d_in_nutshell/

(Adadadadadadada... dö problöm iz dö vór!)

MegHÁBORÚdott.

És ivós játéknak is szar, mert belehalsz. Szerintem még radlerrel is bebaszol.

Szerkesztette: Brouwerij van de Vrij

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
12 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 132 — zászló zászló szív
Ezekben az egyezmenyekben az a jo h ujra lehet targyalni.
Lúdas Solymi
az egy dolog, de maga narancsfej fogja felrúgni 2 év múlva

ráadásul az a szép hogy ha az SC egyszer tököt növeszt akkor kiderül hogy hát ugye nem is igazán törvényes a kongresszus nélkül
Negritis, a vajda
Azóta utána néztem, és F. D. Roosevelt volt az, aki a New Deal hasonlóan elnöki hatáskörben döntött ilyen kérdésekben, és az alkotmányos kontrollt kibírta az is, tehát jogszerű, amit csinál.

12 hónapja
ozibozi New York Giants 21 905
Amikor az RTL-es kis pulyka elől elszaladt a kaszinót miniszter az epic volt./ előtte a kérdéseivel provokált, kb ahogy kellene a sajtálakon a többinek is

Szerkesztette: ozibozi
12 hónapja
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 401 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
telex 22, 444 25 perces videó a Tusványosról, kinek van erre ideje és türelme ennyi hülyeséget végignézni/hallgatni

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
12 hónapja
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 19 744 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Von Der Legyen és Donald Trump megállapodtak 15%-os vámban....kíváncsi vagyok ezzel kapcsolatban mit harsog majd a propaganda....
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Trump kegyesen megadta a 15%ot, de Ursula nem volt elég határozott, mert a mi OV-nk biztos letargyalta volna vele a 0%ot , ha kiutazhatott volna az öri barijahoz.
KB23
Vitya kapott volna 20-at és sikerként üvöltené szét

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
12 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 800 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 800 — The Mathematician
Ezekben az egyezmenyekben az a jo h ujra lehet targyalni.
Lúdas Solymi
az egy dolog, de maga narancsfej fogja felrúgni 2 év múlva

ráadásul az a szép hogy ha az SC egyszer tököt növeszt akkor kiderül hogy hát ugye nem is igazán törvényes a kongresszus nélkül

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
12 hónapja
Lúdas Solymi New England Patriots 9 572
Von Der Legyen és Donald Trump megállapodtak 15%-os vámban....kíváncsi vagyok ezzel kapcsolatban mit harsog majd a propaganda....
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Trump kegyesen megadta a 15%ot, de Ursula nem volt elég határozott, mert a mi OV-nk biztos letargyalta volna vele a 0%ot , ha kiutazhatott volna az öri barijahoz.
KB23
Hát őőő... Maradjunk abban, hogy az USA kimondottan durván élt vissza újfent a helyzetével. Ez az Uniónak időt nyerni elég, de összességében ugyanúgy ki van téve az egész kapcsolat az USA szeszélyeinek. 700 Mrd USD energia mondjuk nem tudni, hogy mit jelent, de ha évente, akkor az elég kemény, ahogy a 600 Mrd befektetés is érdekes, mert ugye az EU költségvetése legközelebb 2027-ben esedékes, kétlem, hogy van ennyi forrás csak úgy.

Nagyon más lehetőség nem volt, mint kiegyezni, hiába írja a FT véleménycikke, hogy nem kell. Ezt már csak az évek fogják eldönteni, hogy mennyire volt jó deal, de szvsz jelenleg Trumpon kívül ez most senkinek nem jó. Ja de, a pénzpiacoknak. 2-3%-os DAX gap upon sem lennék meglepődve... Aztán lehet, beárazták, nem néztem pár hete rá az európai piacokra.
Gyurma Pappa
Szerintem is ők csak a narancsfej 3,5 évét akarják kibekkelni.

Ha jól emlékszem a kínaiak csinálták azt, hogy tárgyaltak vele, majd azt, amit vállaltak egyáltalán nem tartották be (talán sok szóját kellett volna venniük) . Következmény semmi.
cartman023
Ezekben az egyezmenyekben az a jo h ujra lehet targyalni.
Bearazta az EU is az egeszet, aztan mar csak fingers-crossed van h 4 ev mulva olyan elnok legyen akivel lehet ezen finomitani.
Ha meg nem akkor az van amit Gyurma irt, idonyeres van, addig sok minden valtozhat.
12 hónapja
cartman023 Indianapolis Colts 1 019
Von Der Legyen és Donald Trump megállapodtak 15%-os vámban....kíváncsi vagyok ezzel kapcsolatban mit harsog majd a propaganda....
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Trump kegyesen megadta a 15%ot, de Ursula nem volt elég határozott, mert a mi OV-nk biztos letargyalta volna vele a 0%ot , ha kiutazhatott volna az öri barijahoz.
KB23
Hát őőő... Maradjunk abban, hogy az USA kimondottan durván élt vissza újfent a helyzetével. Ez az Uniónak időt nyerni elég, de összességében ugyanúgy ki van téve az egész kapcsolat az USA szeszélyeinek. 700 Mrd USD energia mondjuk nem tudni, hogy mit jelent, de ha évente, akkor az elég kemény, ahogy a 600 Mrd befektetés is érdekes, mert ugye az EU költségvetése legközelebb 2027-ben esedékes, kétlem, hogy van ennyi forrás csak úgy.

Nagyon más lehetőség nem volt, mint kiegyezni, hiába írja a FT véleménycikke, hogy nem kell. Ezt már csak az évek fogják eldönteni, hogy mennyire volt jó deal, de szvsz jelenleg Trumpon kívül ez most senkinek nem jó. Ja de, a pénzpiacoknak. 2-3%-os DAX gap upon sem lennék meglepődve... Aztán lehet, beárazták, nem néztem pár hete rá az európai piacokra.
Gyurma Pappa
Szerintem is ők csak a narancsfej 3,5 évét akarják kibekkelni.

Ha jól emlékszem a kínaiak csinálták azt, hogy tárgyaltak vele, majd azt, amit vállaltak egyáltalán nem tartották be (talán sok szóját kellett volna venniük) . Következmény semmi.
12 hónapja
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 132 — zászló zászló szív
Von Der Legyen és Donald Trump megállapodtak 15%-os vámban....kíváncsi vagyok ezzel kapcsolatban mit harsog majd a propaganda....
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Trump kegyesen megadta a 15%ot, de Ursula nem volt elég határozott, mert a mi OV-nk biztos letargyalta volna vele a 0%ot , ha kiutazhatott volna az öri barijahoz.
KB23
Hát őőő... Maradjunk abban, hogy az USA kimondottan durván élt vissza újfent a helyzetével. Ez az Uniónak időt nyerni elég, de összességében ugyanúgy ki van téve az egész kapcsolat az USA szeszélyeinek. 700 Mrd USD energia mondjuk nem tudni, hogy mit jelent, de ha évente, akkor az elég kemény, ahogy a 600 Mrd befektetés is érdekes, mert ugye az EU költségvetése legközelebb 2027-ben esedékes, kétlem, hogy van ennyi forrás csak úgy.

Nagyon más lehetőség nem volt, mint kiegyezni, hiába írja a FT véleménycikke, hogy nem kell. Ezt már csak az évek fogják eldönteni, hogy mennyire volt jó deal, de szvsz jelenleg Trumpon kívül ez most senkinek nem jó. Ja de, a pénzpiacoknak. 2-3%-os DAX gap upon sem lennék meglepődve... Aztán lehet, beárazták, nem néztem pár hete rá az európai piacokra.

12 hónapja
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 21 781 — Csodabogár
megnyugodtam, hogy a felcsúti Lisan Al-Gaib kinyilatkoztatta, hogy 106 egyéniből 80-at elhoznának ma.
minden rendben, akkor nem kell naponta 50 MP-s poszt nem?

12 hónapja
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 982
Von Der Legyen és Donald Trump megállapodtak 15%-os vámban....kíváncsi vagyok ezzel kapcsolatban mit harsog majd a propaganda....
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Trump kegyesen megadta a 15%ot, de Ursula nem volt elég határozott, mert a mi OV-nk biztos letargyalta volna vele a 0%ot , ha kiutazhatott volna az öri barijahoz.
12 hónapja
KB23 Seattle Seahawks Washington Huskies 1 982
Várom a tippeket, mennyien fogják megnézni 24 órán belül ezt az informatív műsort a drága miniszterelnökünkkel. Hisz minden szava maga az igazság és a teljes őszinteség.

 telex.hu/belfold/2025/07/27/nemeth-balazs-uj-musor-harcosok-oraja-nulladik-resz
12 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 611 — Chiefs GM
Von Der Legyen és Donald Trump megállapodtak 15%-os vámban....kíváncsi vagyok ezzel kapcsolatban mit harsog majd a propaganda....
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító
Trump jó, Ursula rossz, ehhez nem kell megvárni a Hírharsonát.